2013
nov.
16.

C.Z., 34 éves budapesti politikai elemző fázósan lépett ki a novemberi hidegbe. Nagyot nyikordult mögötte a százéves pesti bérház kapuja. A barátnője már hamarabb elindult, a kutyát vitte le még gyorsan, munka előtt a térre. Vastag kabát, magas szárú cipő, kapucnis pulcsi, a melegebb farmerja, lábszárközépig érő, puha zokni. Pár hét van még karácsonyig, ilyenkor már hideg az utca, ámde közelegnek a leárazások, kéne új kabát például. Valami szebb.


A belvárosi utcán lépdelve sietősen pillantott a kirakatba, majd meg is állt egy gyors ellenőrzésre. Oké, szerintem látszik, hogy nem az utcán élek. A hajam ugyan kicsit kócos, de a sapka takarja, a szakállamat tegnap nyírtam, illatom kellemes, szájszagom… basszus, gyorsan egy rágót, a tegnap esti salátában volt lilahagyma is!
Mentol be, hasson, mielőtt szembejönne a főpolgármester, inspekciózni.

C.Z. lelki szemei előtt csudálatosan animált Budapest-térkép villogott. Merre tilos? Ha lekapcsolnak, és hiába a közepesen rendezett külső, a teljesen valódi lakcímkártya, a minden eshetőségre készen bepakolt, kifizetett rezsiszámlák (pláne, hogy a Nagy Csökkentés óta ez már alig-alig bizonyíték, hisz olyan kevéske a végösszeg, hogy egy hajléktalan, alibiből is be-befizethet egyet), szóval, ha lebukok, akkor kerülni kell, nagyot. Aluljáró és vele a metró ugrik, erre van egy általános iskola, meg egy egyetem, azokat nagyobb ívben kell kerülni, az meg ott világörökség, amiből szintén épp kitagadtak, az egész teret buktuk. Budára valahogy csak át kéne jutni, de „hidak, felüljárók, és az ezek megközelítésére szolgáló lépcsők” sem játszanak, mind-mind tiltott zóna. Nem mehet a busz- és villamosmegálló 50 méteres körzetébe sem, a játszótereket és temetőket meg 100 méternél jobban nem közelítheti meg.
Hoppá, a rohadt életbe, hiszen az összes „burkolt járda” is majdnem tiltott terület lett! – rohant végig rajta a felismerés.


Idáig jutott, amikor a kutyafuttatóhoz ért. A barátnője fölé két, egészséges termetű, vidéki legény tornyosult, szépséges rendőregyenruhába öltözve. C.Z. arcát a korlátok közé préselte, úgy figyelte a processzust. Vajon hozott lakcímkártyát, mindig mondom neki, hogy legyen nála, de olyan szeleburdi, mi van, ha nem hozta le magával? Meg ez a kutya is, menhelyi keverék, a rohadt életbe, bezzeg egy szépen gondozott csivava, vagy egy szteroidos pitbull, az maga lenne a menlevél! Jó, mondjuk azok hülyék, mint a föld, a mi kutyánk meg szeretnivaló, okos kislány, de akkor is. Mi legyen?
Ha nincs nála a kártya, akkor közbe kell lépnem. Rájuk vetem magam – gondolta – de előbb még belehengergőzök valami hányásba. Azt ugyanis nálunk hét éve mindenki megússza, ha rendőröket bántalmaz, forradalmilag ugye, de ha elég leharcoltnak nézek ki, hajléktalannak, akkor megbüntetnek jól.
Ez az, hozta a kártyáját! Okos lány. Most fotókat mutat a telefonján, a lakásban készültek, így van, ez az, betonbiztos a helyzete. Na, de akkor most én húzok bele, elkések a munkából.

A Deák téri aluljáróban széttaposott kerekes szatyorra lett figyelmes. Ki volt ilyen óvatlan? Már évek óta se nagy táskával, se efféle banyatankkal nem kelünk útra, ez maga a factum concludens, hogy itt valaki a teljes vagyonát, minden ingóságát hordozza magával, mert nincs hajléka. Aham, meg is van, ott a néni, viszik a zsaruk… még hallani a tiltakozást, hogy ő tényleg biatorbágyi, igazi a papír, csak régi a fotó rajta.  Bejött busszal, ügyintézni, nem tudta, nem gondolta. Öreg hiba. Most aztán tervezgethet a néni, hogy hogyan jut haza, mert a kelenföldi megálló innentől tabu neki.
C.Z. a metróról buszra száll, a bátorsága pedig egyre nő. Mindjárt a munkahelyén van, ismét fedél alatt, melegben, kétségbevonhatatlanul hajlékos definícióval. Buszról le, szinte törvénytelen magabiztossággal vág át a buszmegállón, mint akinek semmi félnivalója, mint aki száz százalékig biztosnak és támadhatatlannak érzi magát. Kulcs elő, riasztó kikapcsol, és bent van!


Munka közben pedig már csak egy-egy pillanatra merül fel benne: akik tényleg hajléktalanok voltak, azok vajon hova mentek? Ó, hát biztos úgy döntöttek, hogy nem lesznek többé hajléktalanok! Vettek egy rendes lakást, esetleg házat Hűvösvölgyben, onnan járnak szánkózni a Normafához, a gyereknek kürtőskalácsot vesznek a Vörösmarty téren, ők is vágják a kuponokat, hogy 15 százalékkal olcsóbban vehessék meg a háromnegyedes kabátot a plázában. Este forralt bort isznak, suttyomban rejtegetik a gyerek elől a karácsonyi ajándékot, a dzsungeldínó-készletet, feltesznek egy Jamie Cullum lemezt, és a halk jazzt hallgatva merengenek azon, hogy jól döntöttek, amikor a hajléktalanság betiltása után befejezték a hajléktalankodást. Csak így lehetett! – nyugtázza C. Z. , 34 éves politikai elemző, majd belekezd egy Republikon-blogbejegyzés írásába.

barneysad.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr655636936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2013.11.17. 08:36:09

Az a véleményem, h sok ember van, aki támogatja a hajléktalanok közterületi tartózkodását. Nos, a támogatók címét kéne csak összeírni, majd a hajléktalanokat az ő házuk elé, kapuikba, kertjükbe, lépcsőházukba, stb... telepíteni.

Kicsit más lándzsájával verik a bozótot a támogatók, van egy ilyen érzésem...

A bejegyzés egy eltúlzott hisztéria ragacsos lenyomata. Sokkal inkább hisztériás vízió, mint valóság.

Nem a törvény ellen kéne küzdeni, hanem a megfelelő ellátásért: elég fűtött szállás, biztonság és tisztaság a szállásokon, emberi méltóság a bánásmódban.

Miért nem akarnak szállásra menni?
A leggyakoribb okok: mert meglopnak, mert nem lehet alkoholt innom, mert nem vihetem oda a kutyám. Nagy kérdés, ezeken az okokon hogyan lehetne segíteni?

Mizantrop 2013.11.17. 09:11:09

@latin szerelő: Az egy érv, hogy ha nem tetszik a rendelet, akkor költöztesd a saját lakásodba, kertedbe őket? Ha van egy probléma, amely megoldásra vár, akkor nem az a helyes, hogy elvárjuk, hogy a hatalmi helyzetben lévők megfelelő és humánus módon oldják azt meg? Aki ezt elvárja a hatalmi helyzetben lévő közgyűlés tagjaitól, az mindjárt hülye? Gondolom az így gondolkodók a saját ronda és buta gyereküket is elzárják a hátsó szobába, ha vendégük érkezik. Minden szarra van itt pénz (most épp 6 magyar klub adósságait szanálja a jóságos állam bácsi a pénzünkön), erre miért nem jut ész, erő, akarat?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.11.17. 09:21:54

Egy dolgot nem értek!
Hogy lehet az, hogy dübörög a gazdaság, az ország folyamatosan jobban teljesít, és ezek ellenére folyamatosan nő az szegénységben élők száma, a hajléktalanok száma??!!!

Ahhoz meg biztos hatalmas tudás, szakértelem, és apanázs szükséges, hogy egy tiltó jogszabályt papírra büfögjenek!

♔bаtyu♔ 2013.11.17. 09:25:58

CZ 34 éves politikai elemző lépcsőházában azóta is négy hajléktalan lakik, mert CZ-ék befogadták.

midnight coder 2013.11.17. 09:26:26

@Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP: Mert az előző ciklusban kevesebb hajléktalan volt... Ne viccelj elvtárs. Akkor is teli volt velük az aluljáró.

midnight coder 2013.11.17. 09:28:05

@Mizantrop: A probléma megoldása semmiképp nem az, hogy alkotmányos joggá tesszük a kukázást, az utcán élést, a metrókban maguk alá ürítést, a tömegközlekedésben 20 méterről bűzlő ruhában, koszosan való közlekedést.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.17. 09:29:13

Tarlós intézkedése helyes lépés volt a jó irányban, ez a lényeg, s ezt az emberek 90 %-a meg is érti. Gyakorlatilag mindenki megérte, mert a 10 % is érti, csak politikai okokból úgy tesz, mintha nem értené.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.11.17. 09:31:57

@midnight coder:

"A probléma megoldása semmiképp nem az, hogy alkotmányos joggá tesszük a kukázást, az utcán élést, a metrókban maguk alá ürítést, a tömegközlekedésben 20 méterről bűzlő ruhában, koszosan való közlekedést."

Így van, így van!
Szeritnem is Dunába kellene lőni az összes hajléktalant! Aztán, ha ne adj Isten újratermelik önmagukat ezek a rendszeridegen elemek, akkor majd azokat is! Egyszer csak megtanulják, hogy ne legyenek hajléktalanok! Csak egy a lényeg, hogy az ország gazdasága dübörögjön!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.11.17. 09:43:17

@latin szerelő:

Pont olyan, mint azok, amelyekre reagál!
Ahogy nézem, ehhez a körhöz a te első hozzászólásodat is hozzávehetjük!

OkoskaTo:rp 2013.11.17. 09:43:45

@Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP: Ugyan már, ekkora pazarlást? Miért nem egyből ledarálni őket, és a szavazóbázis kisnyugdíjasokat támogatni egy kis rezsicsökkentő ingyen darálthússal?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.11.17. 09:46:43

@OkoskaTo:rp:
Nertárs! Fejet hajtok előtted! Valóban!
Kérlek nézd el nekem a tudatlanságomat!

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2013.11.17. 09:48:45

Képzeljük el, h a Republicon Intézetnek van egy irodája a nagykörúton, annak ajtajában és ablakrésében két hajléktalan költözik a motyójával és paplanával. Mit tesz az a cég ezek után?

Arthur55 2013.11.17. 09:58:00

Javaslom, hogy olyan törvényt hozzon a T.Ház ! ahol kijelölik a POLITIKUS -MENTES övezeteket ( Battonyától---Nemesmedvesig )

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.11.17. 10:05:11

nagyon frappáns kis poszt a semmiről.
a rendelet nem azt jelenti, hogy nem lehet itt, vagy ott a hajléktalan. nem mehetne a járdán, vagy nem haladhat át valamelyik aluljárón.

minimális szövegértéssel megérthető, csak úgy tűnik a politikai haszonszerzés elve, felülírja a szövegértés képességét.

Mária 2013.11.17. 10:12:33

Milyen szánalmas cikk.

A posztoló szerint tényleg nem baj, ha a hajléktalanok az utcán élnek, mint a kóbor kutyák meg macskák?

Miért nem azért veri az asztalt a kedves posztoló, hogy legyen színvonalasabb a hajléktalanok ELLÁTÁSA? Miért az lenne jó a buta feje szerint, hogy ezek az emberek az utcán maradhassanak?

A pitbull meg egy igen okos, kedves, értelmes kutyafajta. De nem várom el, hogy a kedves posztoló még ezt is tudja, hiszen neki, az ő szintjén az is rendben van, hogy emberi lények élnek az utcán, koszosan, húgyszagúan, rosszabb állapotban, mint a kóbor állat.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.11.17. 10:44:26

A MOL-os Hernádit hol bujtatjátok Fidesz?

A Fidesz kiüríti, tönkreteszi Erdélyt!

Nekem ezért kellett a magyar állampolgárság, hogy avval tovább tudjak menni a szabad világba. Nem érdekel engem Magyarország, nem akarok én odamenni, hogy a sok „tápos” majd kiutáljon onnan engem, még szavazni se akarok, kit érdekel már, hogy jövőre ki lesz a miniszterelnök, hiszen akkor én már máshol leszek – mondja sok erdélyi ismerősöm.

A kettős állampolgárság deklarált célja ugyebár az volt, hogy a szülőföldön maradást segítse. Ezzel szemben óriási így az elvándorlás Erdélyből!

A miniszterelnök 2010-ben azt mondta: a magyar állampolgárság maga a biztonság. Németh Zsolt egy 2011-es nyilatkozatában ugyanezt mondja.

„10 évvel ezelőtt nem támogattam a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, mert az akkor az elvándorlást segítette volna, de most a szülőföldön maradást segíti elő”.

Kíváncsi vagyok, kell-e majd egy újabb népszavazás Romániában, vagy enélkül is rájönnek majd az Orbán Viktort éltető és támogató kisebbségi vezetők, hogy 300-400 ezres nagyságrendben, valósággal menekülnek az emberek Erdélyből? Pontosan azért menekülnek, menekülhetnek, mert lesz hozzá jó magyar útlevelük.

Rájönnek-e, és, ha igen, mikor, hogy a Fidesz felhasználta és kihasználta őket önös érdekei megvalósítására? És azok az Orbánhoz hű határon túli magyar politikusok észreveszik-e majd, hogy már nincs is kiért harcolniuk a megmaradásért, a szülőföldön maradásért, mert épp a magyar kormány üríti ki Erdélyt?

Ezt éri el önző módon a sunyi Fidesz, tönkreteszi Erdélyt!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.11.17. 10:46:43

Azon tűnődöm, hogy az a pár százalék, aki az ilyen posztokat írja, az ennyire hülye, vagy másokat akar ennyire hülyének nézni?

2013.11.17. 11:08:42

Kukázásért,hajléktalanságért és csóróságért minimum életfogyt letöltendő jár manapság.

A minap a párom azt mondja,hogy majd leül a plázában egy padra míg én vásárolgatok a gyerekkel.Mondtam neki,hogy ha nem öltönyben és nyakkendőben teszi,akkor számíthat rá hogy kidobják a biztonságiak.

valaki senki 2013.11.17. 11:22:41

Most komolyan! Tényleg elhiszi azt vki. hogy a hajléktalanok közül, mndjuk 10%-hobót leszámítva maga választotta ezt az életet? Tényleg a nyomor megoldása az, ha betiltjuk a nyomort? Hogy törvényi alapot adunk sz@rházi kölköknek ahhoz, hogy összeverjenek vkit, mert az szerencsétlenebb nála? Ez nem viices, hanem indorító! És ne ygere azzal, hogy fogadjam be, mert ez legalább olyan álszent duma a részedről! Te sem hajítanál minden kölköt az utcára, akit nem nevel fel az anyja- talán nincs is- hanem állami feladatként, megoldást akarsz erre a problémára! Mondjuk, Ócsa helyett bérlakásprogram. Régen üzemeltek munkásszállók, a háború után sem volt elég lakás...stb. Az állam hagyja békén a versenyszférát, ott semmi keresni valója nincsen, ne segítsen, csak hagyjon békén minket, és tudja már meghatározni, hogy hol van teendője, oda fordítson energiát! Fogja fülön, aki nem adózik, higgadjon le, ne háborúzzon az egész világgal, hanem békességben építsen, de ne stadionokat, hanem értelmes, élhető országot! Ja, és ne akarja már mindenről megmondani, hogy ez így jó, az meg helytelen, mert egyelőre a példamutatásból bekarózott, nem csak ez, az előző garnitúra is, úgyhogy az sem igaz, amit kérdez! Addig, amíg ezer milliárdokat értelmetlenül és korruptan lefolyatunk a csatornán, nekem ne mondja azt egyik tetű sem, hogy egy kórháznak, az iskolák zömének úgy kell kinéznie ahogy kinéz, és cca 20 E hajléktalan számára nem találunk megoldást, csak börtönt! Ja, úgy mellesleg, az 10-szer annyiba kerül, így a cél ne a spórolás, hanem a megalázás!

midnight coder 2013.11.17. 11:26:50

@Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP: Világos, a humánus liberális megoldás az, ha hagyjuk hogy a csórók szemetet zabáljanak és maguk alá szarjanak a metróban. Előbb-utóbb aztán csak megfagynak valahol. De addig is érezhetjük a szabadság illatát az aluljárókban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.11.17. 11:33:32

@valaki senki: ha jól tudom a hajlékalan ellátásra 7 milliárdot költenek évente. 2,6 milliárdot a 10 nemzeti park állami támogatására. 5öt pl. a miskolci egyetemre (kb.).
mennyi pénz kéne még nekik akkor?

Valóraváltógép 2013.11.17. 11:49:18

Mennyivel szebb lett volna ez a poszt, ha az van benne leírva, hogy "elindultam, minden utamba kerülő hajléktalannak adtam egy ötezrest, mert a politikai elemzői fizetésemből futja"... ilyen idióta pojácára valló ömlengés helyett.

Valóraváltógép 2013.11.17. 11:51:35

@Mizantrop: Igen, az egy érv. Ha a hajléktalanok érdeke lebeg a szemed előtt, mindenképpen ez lenne a helyes megoldás.
Ha meg az, hogy élhetőbb legyen a város, akkor az, amit csináltak.

@♔bаtyu♔: Gondolom rendszeresen odahugyozik, és széttúrja a kukákat, amit a háziak nagy örömmel takarítanak.

Valóraváltógép 2013.11.17. 11:52:20

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Ők ezzel akarják bebiztosítani, hogy ne legyenek hajléktalanok. :)

valaki senki 2013.11.17. 11:55:10

Én egy kicsit olvasgattam erről: nagyjából van csak feltérképezve az országban a hajléktalanok száma. Elvileg az a duma, menjen szállóra, különben jön a bünti. MOst hagyjuk a dumát, melyik mit mond, miért nem megy. Ha csak a számokat nézzük, nagyjából a fele létszám tud elvileg hova menni. Ennyi. Ha átgondolod a számokat, és arányokat, akkor azért költségvetési szinten ez nem egy tétel, még ha többen hanyatt is esnek ilyen számoktól! Cca 35.000 -en vannak osrszágosan. Ha azt nézed, olvastam a múltkor egy tanulmányt, hogy 1 közmunkás/ év mibe fáj: 10M / főt hoztak ki egy településen. Úgy-e Te sem gondolod, hogy azt tényleg rá fordították? Sztem,ha 1-1,5M / év járulékokkal, képzéssel, munkaeszközzel ráment, sokat mondok. Tippeld már meg, hogy a "maradék" legyek nagyvonalú, 8M egy év alatt hová került? Kérlek, ne habozz fejenként számolni, mert persze, az adott település százas nagysáégrendben jogosult közmunkásokat foglalkoztatni! Nem írok települést, mert ma már itten mindenféle perek mennek, ha a tények nem tetszenek egyeseknek! REgyébként pestmegyei településről van szó. Szóval olyat írnak amilyet akarnak. A 7Mrd egyébként, enniy főre nem sok, viszont sajnos, nem is hiszem el, hogy rájuk költik, legfeljebb arra a sorra írják.:(

dojcsárjózsef 2013.11.17. 12:04:05

A kommenteket olvasva a következő dolgon tűnődtem: a hajléktalanok kitiltásának tapsikoló egységsugarú Fidesz-hívők tényleg azt gondolják, hogy a rendelet ellenzői szerint egyenesen jó és kívánatos a hajléktalanság? Tényleg ilyen hülyének néznek mindenkit? Ki a franc mondta, hogy a híd alatt jó lakni? Ki állított olyat, hogy az aluljáró szutykos műmárvány padlóján a legjobb aludni? Persze a Fidesz-hívők értetlenkedése arra jó, hogy ne kelljen az emberellenes rendelet mellett érvelniük; hiszen elég a velük egyet nem értőket hülyének nézni, és saját magukat az emberség mintapéldányaiként beállítani.

A rendelet támogatói végre felfoghatnák, hogy a hajléktalanok kiűzésével a hajléktalanság nem szűnik meg. Kétségtelenül ritkábban kell szembesülniük a jelenséggel, de attól az még létezni fog, bármennyire is hihetetlen. Attól még nem lesz hajlékuk, ha kimennek a városszéli kiserdőbe. Ez a rendelet egy újabb szemellenző a "nemzetikereszténykonzervatívnerista" világfelfogásba nem illeszkedő dolgok eltakarására. Semmiféle értelmes, tartós, emberhez méltó megoldást nem jelent, csak újabb bizonysága annak, hogy a kormányzat nem vesz mindenkit emberszámba.

dojcsárjózsef 2013.11.17. 12:06:07

@Valóraváltógép:

Szoktál te akár csak 5 forintot is adni 1 (egy) "hajléktalannak"?

Valóraváltógép 2013.11.17. 12:10:24

@dojcsárjózsef: Ha nem szemtelenül kéri, vagy nem cigány nő gyerekkel/gyerekre hivatkozva koldul, akkor általában igen.

Sir Galahad 2013.11.17. 12:40:03

A poszt a rendelet hisztériakeltésből eredő szándékos félreértése. Szó sincs arról, hogy hajléktalan nem közlekedhet, tartózkodhat a megjelölt helyeken, csak életvitelszerűen nem lehet ott, tehát nem alhat, vizelhet stb. ott. Szeretném, ha valaki elmagyarázná, ez miért baj. Pár utcával, sarokkal arrébb már nyugodtan berendezkedhet, nem mindegy? Ott is pont ugyanúgy fázik a szerencsétlen. Aki nem hajlandó szállóra menni, annak még így is marad bőven elég összerondítható utca. Egyébként meg ehelyett az üres balhézás helyett inkább több hajléktalanszálló-férőhelyet kéne követelni - mármint ha nincs elég.

Mizantrop 2013.11.17. 12:43:11

Mondjuk abban az országban, ahol simán végigverhették a numerus clausust, sőt, manapság bizonyos fórumokon haladó gondolat megmagyarázni annak létjogosultságát is, mégis kit lep meg a hozzászólások érvkészlete? És persze nyilván, aki ellenzi, hogy bizonyos embercsoportokat rendeletileg tiltsanak ki járdákról, terekről, hidak alól, intézmények 100 méteres körzetéből (azaz gyakorlatilag a városból, s mindezt többek között mondjuk azért, mert ha valamennyien az ellátóhelyekre mennének, akkor is kb. kétszer megtöltenék azokat), az mind támogatja és üdvözli a hajléktalanság intézményét. Sőt! Igazából ti itt mély empátiával, humanitárius alapon érveltek, nem a szaros kis komfortérzeteteket bántja a látvány (meg a bűz), amíg átmentek a városon. Ez a mi sorsunk egy évszázad óta, ez a kétszínű önfelmentés, ez a taszító, mély, húdekeresztény fundamentalizmus.

Valóraváltógép 2013.11.17. 12:58:34

@Mizantrop: Igen, a komfortérzetünket bántja, bizony. Nem óhajtok egy pöcegödörben élni. Ha a tiédet nem bántja, költözz közéjük, úgysincs helyed rendes emberek között.

Valóraváltógép 2013.11.17. 13:06:12

@Sir Galahad: "Egyébként meg ehelyett az üres balhézás helyett inkább több hajléktalanszálló-férőhelyet kéne követelni - mármint ha nincs elég."

Nincs elég, de az sincs kihasználva. Nem csodálom, a szállókon lopnak, és szar körülmények vannak. Már 20 éve is azok voltak, azóta meg nem láttam olyat. Szóval nem megoldás a szálló sem.
A hajléktalankérdésre nincs jó megoldás, adott több ezer lerobbant fizikai-szellemi állapotban lévő, alkoholista, alulképzett ember, akik ha lenne hol sem tudnának dolgozni, mert nem tudnak hol tisztálkodni, például.
Fejenként több tízmillióba kerülne őket olyan állapotba hozni, hogy onnan induljanak, mint egy átlagos munkanélküli, magyarul sehonnan. Ugyanakkor aki meg rendesen él, és dolgozni akar, ne adj isten, képes is lenne rá, az lófaszt sem kap, nem támogatást.
Akkor most kivel lenne kiszúrva? A hajléktalannal, mert nem hajlandóak rájuk 7 milliárd helyett 700-at költeni, vagy veled, akinek a gyerekére nem jut elég pénz, mert egy idült alkoholistát pátyolgatnak belőle, akinek az egyetlen erénye, hogy összeszarja a közterületeket.
Mindenki elgondolkodhat, hogy mire vágyna inkább.

@Mizantrop: "az mind támogatja és üdvözli a hajléktalanság intézményét"

Gyakorlatilag azért sorolod a hülyeségeidet, hogy igenis az utcán élhessenek "bizonyos embercsoportok".
Akkor ki is támogatja a hajléktalanság intézményét? :) Segítek: TE.

Sir Galahad 2013.11.17. 13:30:01

@Valóraváltógép: Ha nincs kihasználva a férőhely, akkor rá kell bírni/kényszeríreni őket arra, hogy vegyék igénybe. Ha lopnak (egyébként ha jól sejtem, a hajléktalanok lopnak, egymástól), akkor zárható szekrények kellenek, meg rendőri jelenlét (bár emlékszem, ez ellen is ment az üres hiszti). Ha le vannak robbanva a szállók, fel kell őket újítani. Annyi lelkes hajléktalanpárti hozzászóló van csak itt, hogy ha mindegyik csak pár óra önkéntes munkát vállalna, már jobban néznének ki, mint egy szálló. Ja, hogy irkálgatni könnyebb?

Valóraváltógép 2013.11.17. 13:51:40

@Sir Galahad: Én tényleg nem csodálom, hogy nem akarják kihasználni. Persze, egymástól lopnak, viszont emellé valaha volt mindenféle kellemetlen dolog is, ami nem hiszem hogy sokat változott volna... a rendőrség ebbe nem nagyon folyik bele, abba a részébe sem, ami rájuk tartozna. Nincs elég emberük. (...)
Kényszerítéssel maximum azt érnénk el, hogy önszántukból elmenekülnének. Ami persze szintén egy megoldási forma.

"Ha le vannak robbanva a szállók, fel kell őket újítani."

Pénzbe kerül. :)Mondjuk segédmunkára be lehetne fogni a hajléktalanokat is, talán.

"Annyi lelkes hajléktalanpárti hozzászóló van csak itt, hogy ha mindegyik csak pár óra önkéntes munkát vállalna, már jobban néznének ki, mint egy szálló. Ja, hogy irkálgatni könnyebb?"

Pontosan.

De mondom, ez egy nagyon összetett probléma, és akárhol nyúlsz hozzá, mindenhol rossz. A legjobb amit gyorsan lehetett tenni, és nem kellett hozzá forrás, az az volt, amit csináltak.

Talán amibe érdemes lenne pénzt ölni, az a megelőzés, visszahozni a kényszerelvonót, olcsó tömegszállókat építeni egyedül maradt férfiaknak/nőknek, automatikus közmunkát adni nekik... de ez megint nem segít azokon, akik már az utcán vannak.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.17. 14:49:30

@Mária:

Pontosan így van.

Kiváncsi vagyok ki az a barom aki kitalálta, hogy a hajléktalankérdés legjobb megoldása, ha rögzítjük jogukat a hajléktalanságra?

nyünyüge 2013.11.17. 15:11:36

@FILTOL:

Ez a "Miskolci Egyetem 5 milliárd" nem valami extra fejlesztési pénz?
Merthogy 2012-ben ennek több, mint a duplájából gazdálkodtak.
Vagy felére csökkent egy év alatt a finanszírozás, miközben mindent a képzett munkaerőért?
www.boon.hu/tarthato-az-egyetemi-koltsegvetes/1950217

Everred 2013.11.17. 18:20:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Allah segíts. Megpróbálok segíteni a gondolkodásban, hogy több sikerrel járj.

Tehát: a hajléktalansághoz való jog rögzítéséről szó sincs. Jelenleg az történik, hogy embereket, akiknek NINCS HOVA MENNIÜK - ismétlem, nincs hova menniük - kriminalizálnak pusztán emiatt.

Tehát: a bűnük az, hogy csórók és nincs hova menniük. Nincs hol lakniuk. A jelenlegi intézkedés alapján ezzel minden joguktól megfosztatnak. Nincs pénzed, dögölj meg, így írható körül a rendelet.

Jelent-e ez bármiféle megoldást a problémára? Nem. Nem lesz tőle kevesebb a hajléktalan, nem lesz tőle kevesebb az olyan ember, akinek semmi jövedelme vagy jövedelemre való kilátása sincs, nem lesznek emberségesebbek a hajléktalanszállók, nem fordítanak rájuk több pénzt, nem lesz több férőhely.

Tehát történik valami? Nem. Pusztán a jókeresztényjóközéposztálybeli kispolgár - amely sajnos a hozzászólók között is erősen reprezentált - örülhet, hogy nem kell szembesülnie olyan kényelmetlen dolgokkal, mint a szegénység. Ennyi. Az állam még csak kísérletet sem tesz arra, hogy egy jelentős embercsoport helyzetén valahogy segítsen: ehelyett látszatintézkedést hoz, hogy ne sértsék az összképet.

A hajléktalan nem jókedvében lakik az utcán, hanem mert nincs hová mennie. Nem megátalkodott bűnöző, aki el akarja rontani a napodat, hanem olyan ember, akinek nincsenek anyagi erőforrásai. De pusztán ezen az alapon, elvileg, nem foszthatod meg az emberi jogaitól.

Jellemző, hogy akik védik a rendelkezést, azt kérdezik, az ellenzői miért nem inkább jobb ellátásért vagy több férőhelyért sírnak? Nos, elárulom, egyszerűbb agymunkára berendezkedett barátaim, hogy a rendelkezés ellenzésének éppen ez a lényege: mi azt szeretnénk, ha az állam, illetve annak illetékes szervei EBBEN AZ IRÁNYBAN indulnának el a probléma megoldása vagy enyhítése felé. Erről szól a tiltakozás. Azt mondjuk, hogy ez az eszköz rossz, mert NEM OLD MEG SEMMIT, más eszközökre van szükség. Nem bonyolult ez.

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:27:52

@Everred:". Jelenleg az történik, hogy embereket, akiknek NINCS HOVA MENNIÜK - ismétlem, nincs hova menniük - kriminalizálnak pusztán emiatt."

Ez nettó hazugság. Amiatt "kriminalizálnak" (ami messze nem kriminalizálás, csak az amúgy botrányos viselkedésük mérséklése), ahogy viselkednek. Sorolom: járókelők zaklatása, alkalmasint megtámadása, utcakőre szarás+hugyozás, kukák széttúrása, szemetelés, ittas garázdság.

Ezekért bárkit kriminalizálnának (szereti ezt a szót, ugye nem baj, ha én is használom), nem csak a hajléktalanokat. Maga is csak a rózsadombról nézi őket, mi? :)

"Jelent-e ez bármiféle megoldást a problémára? Nem."

De. Kevesebbet kell belőlük nézni.

"Pusztán a jókeresztényjóközéposztálybeli kispolgár - amely sajnos a hozzászólók között is erősen reprezentált - örülhet, hogy nem kell szembesülnie olyan kényelmetlen dolgokkal, mint a szegénység. "

KRI MI NA LISZ TI KUSS VISELKEDÉS. Nem szegénység, jóelvtársam, szemét, szar, meg húgy. Pöcce, a városból.

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:29:29

Jah a rongálás meg a lopás kimaradt a fenti listából.

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:30:29

Te is inkább fociztál volna, hallod. :)

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:32:37

Remélem a kölyköd majd megeszi, amit valamelyik szegény kriminalizált hontalan a homokozótokban hagy. Legalább méltó lesz apuhoz.
Már ha csak fekália. Ha üvegszilánk is, az kellemetlenebb valamivel.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.17. 18:36:59

@Everred:

A megoldás a menhely. Oda a hajléktalan nem akar bemenni, ezért be kell kényszeríteni. Erre való a kriminalizálás. Ilyen egyszerű ez, ez minden jogszabály értelme: kényszer a társadalom érdekében.

Everred 2013.11.17. 18:37:12

@Valóraváltógép: "Ez nettó hazugság. Amiatt "kriminalizálnak" (ami messze nem kriminalizálás, csak az amúgy botrányos viselkedésük mérséklése), ahogy viselkednek. Sorolom: járókelők zaklatása, alkalmasint megtámadása, utcakőre szarás+hugyozás, kukák széttúrása, szemetelés, ittas garázdság."

Erm, ezért nem kellene megtiltani az utcán való életvitelszerű tartózkodást. A felsorolt cselekmények ugyanis mind egy szálig szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek. Egyébként meg azt állítani, hogy minden hajléktalan ilyen, egyrészt nettó hazugság, másrészt aljas visszataszító gazemberség. Azon az alapon, hogy vannak köztük ilyenek is, nem lehet törvényt hozni. A fehér magyar emberek között vannak bűnözők, mégse csukhatják le az összeset preventív célzattal.

"Ezekért bárkit kriminalizálnának"

Így van, tehát miért is kell még egy törvényt hozni, amely az ÉGVILÁGON SEMMIT EL NEM KÖVETŐ hajléktalanokat is bűnözővé minősíti azért, mert nincs hova menniük, és ezért az utcán alszanak? Mert a rendelkezés szerint maga az utcán alvás is büntethető lesz. Nem csak a felsoroltak.

"De. Kevesebbet kell belőlük nézni."

Neharagudj, hogy ezt mondom - illetve ha haragszol, az sem érdekel -, de egy emberi nulla vagy. Tényleg. Nulla empátia, nulla szolidaritás. Csak az a gondod, hogy a kényes orrodat ne zavarják. Gusztustalan. És sajnos a döntéshozók a te erkölcsi színvonaladon állnak, azaz a béka segge alatt.

Szar meg hugy miatt majd akkor tessék reklamálni, ha kialakítanak nyilvános vécéket vagy nem dobják ki őket a plázákból... azaz ha lehetőségük lesz elvégezni a dolgukat. Méágegyszer mondom: az egy tény, hogy a hajléktalanszállókon nincs elég férőhely, messze nincs, és akkor nem mentünk bele olyan szubjektív dolgokba, mint állapotok meg effélék. Szóval?

Everred 2013.11.17. 18:45:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: nincs elég hely. Ennyi. Tekintve, hogy ebben az irányban semmiféle lépések nem történnek, nincs miről beszélni.

Azt meg nem tudom a társadalom érdekének tekinteni, hogy néhány nyárspolgárnak kényelmetlen látni a hajléktalanokat. Fogd be az orrod, ne nézz oda, és kész. Ez nem jogalap arra, hogy embereket bárhova is kényszerítsenek. Majd ha ki tudsz mutatni valami valós érdeksérelmet, amit a többségi társadalom kénytelen elszenvedni, akkor beszélhetünk, addig nem.

A valóraváltóhülye által írott különböző bűncselekmények, mint lopás meg rongálás, természetesen nem számítanak: ezek ellen fel kell lépni, erre van egy nagyszerű szervezet, Magyarország rendőrsége, amely el tud járni az egyes esetekben, nem szükséges preventív alapon minden hajléktalant megbélyegezni. Biztos te is felháborodnál, ha valamelyik ország kitalálná, hogy magyarokat nem enged be többet, mert azok lopnak. A logika ugyanaz.

Mellesleg én azt is egy visszataszító gondolatnak találom, hogy pusztán azért, mert valaki szegény és lecsúszott, máris kényszeríteni kell, máris úgy érzed, hogy hatalmad van fölötte, és helyénvaló, hogy megfosztják az alapvető szabadságjogaitól. Miközben azért senki nem tesz semmit, hogy segítsen rajtuk. Legalábbis a magyar állam nem.

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:53:03

@Everred: Plázából? No még az hiányozna, hogy ott is összeb.sszanak mindent... Épeszű vagy te, ne haragudj?
Szerintem vagy nem, vagy egyszerűen nem tudod, mennyire tönkre tudják tenni a normális életet, úgy hogy nem is tudok rád haragudni... de biztosra veszem, hogy ez meg fog változni.

"Így van, tehát miért is kell még egy törvényt hozni, amely az ÉGVILÁGON SEMMIT EL NEM KÖVETŐ hajléktalanokat is bűnözővé minősíti"

Ilyen törvény nincs, ezt csak a hozzád hasonló hisztérikus kis izék próbálják beleerőltetni a helyzetbe. Inkább tájékozódhatnál.

"Nulla empátia, nulla szolidaritás. Csak az a gondod, hogy a kényes orrodat ne zavarják."

Szerinted. Szerinted kinek számít a véleményed? :)

" Méágegyszer mondom: az egy tény, hogy a hajléktalanszállókon nincs elég férőhely, "

Hazudsz. Nem mennek be a szállókra, tehát azok messze nincsenek kihasználva. Szerintem egyébként életedben nem láttál hajléktalanszállót.

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:53:47

@Everred: "A valóraváltóhülye által írott különböző bűncselekmények, mint lopás meg rongálás, természetesen nem számítanak: "

Ahha. Szóval nem számítanak. Nincs több kérdésem. :D

Idióta.

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:54:30

@Everred: " Miközben azért senki nem tesz semmit, hogy segítsen rajtuk. Legalábbis a magyar állam nem."

Hát meg te sem, csak itt ugatsz.

Valóraváltógép 2013.11.17. 18:59:32

Szolidaritás... te is lájkolással segítesz a leukémiásokon, mi?
Te ökör.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.17. 19:10:00

@Everred:

A te logikád alapján nem kell "megbélyegezni" a nemi erőszaktevőket, míg az állam nem tud mindegyiknek megfelelő szexpartnert biztosítani.

Degenerált, életidegen, álliberális szöveged van.

nyünyüge 2013.11.17. 19:23:31

@Valóraváltógép:
Haláli jól működik a kriminalizálás - sikerült a hajléktalant a leggyűlöltebb bűncselekmények elkövetőivel egy elbírálás alá hozni :((.

Valóraváltógép 2013.11.17. 19:28:20

@nyünyüge: Tudod mi működne jól? Ha minden nyünyügő fogna egyet, és bespájzolná a pincéjébe. Etetné, pátyolgatná, embert csinálna belőle újra.
Elég sokban le merném fogadni, hogy ezekből kevés érné élve meg a harmadik hónapot. A szerencsésebbeket esetleg csak kirabolnák.

dojcsárjózsef 2013.11.19. 15:55:53

@Valóraváltógép:

Előbb inkább belőled kéne valami embernek látszó dolgot csinálni.
süti beállítások módosítása