2015
feb.
6.

A hazai vélekedésekkel szemben az álláspont ma is az (és a hallottak alapján a jövőben is marad), hogy az EU felnőtt, egyenrangú partnernek tekinti a magyarokat, és azt sürgeti, hogy belülről, a nem szélsőséges politikai pártok és civil szervezetek együttműködésével és az állampolgárok minél nagyobb mértékű bevonásával sikerüljön visszatérni a demokrácia európai, (más értékekkel és értékrenddel együtt) liberális útjára, amely a gazdasági növekedés és a társadalmi béke záloga.

Csaba Réka kollégánk a héten a Friedrich Naumann Alapítvány brüsszeli programjának vendége volt, az eseményről írt szubjektív beszámolója következik.

 A brüsszeli program során liberális európai parlamenti képviselők és politikusok (többek között Graham Watson, az ALDE párt elnöke), illetve politikai tanácsadók, elemzők, bizottsági és parlamenti szakértők, valamint a cseh, észt, lengyel és magyar vendégek részvételével folytak a megbeszélések. A legfőbb témák - eredetileg - a liberális értékek és alapelvek aktuális helyzete, liberálisok az európai és nemzeti parlamentekben, az új Európai Bizottság, a keleti partnerség perspektívái, az ukrán-orosz konfliktus, az EU és az USA közötti szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP), valamint a fiatalok munkanélkülisége voltak. A beszélgetések során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az európai egységet megkérdőjelező és komoly veszélyt jelentő radikális pártokat egyre nyíltabban támogató putyini Oroszország általi fenyegetés, az Európa keleti határán folyó háború, a Charlie Hebdo ellen elkövetett merénylet kapcsán előtérbe kerülő radikális iszlám terrorizmus, és növekvő idegenellenesség, valamint a szabadságot a biztonság érdekében korlátozó, sokkal inkább populista, mintsem valós megoldást jelentő intézkedéseket sürgető politikai erők olyan belső és külső fenyegetést jelentenek az EU számára, amelyek minden másnál erősebben határozzák meg annak jövőjét. A legfontosabb következtetés mindkét esetben egyrészt megnyugtató egy liberális számára, hiszen a közös, egységes európai jövőt támogatók körében konszenzus van arról, hogy ezeket a problémákat, amelyeknek gazdasági és társadalmi vonatkozásai is vannak, a liberális demokráciák alapvető értékeinek (szabadság, emberi jogok, nyitottság, tolerancia, együttműködés, felelősségvállalás) melletti kiállással, további erősítésükkel, valamint olyan új megoldásokkal lehet és kell orvosolni, amelyek ezen alapelvek mentén születnek.

 Sokkal kevésbé jó érzés azonban, hogy mindezek elemzése közben már megszokott módon hazánk gyakori negatív példa, elrettentő hivatkozási pont, bár kevésbé úgy, ahogyan azt akár kormánypárti, akár ellenzéki értelmezésekben gyakran hallani. Nincs szó arról, hogy az európai liberálisok Orbán megbuktatásán ügyködnének, és arról sem, hogy az EU erőszakosan, és a tagállami szuverenitás elvét semmibe véve kívülről akarná megoldani Magyarországot. A legfontosabb tapasztalat most is az volt, hogy bár léteznek, és egyre komolyabbak és hangosabbak a kritikák a magyar demokrácia helyzetével, valamint a kormány oroszbarát viselkedésével kapcsolatban, az EU (ahogyan Angela Merkel Németországa) nem kívánja szigorú tanárként a sarokba küldeni a rosszul viselkedő Magyarországot. A hazai vélekedésekkel szemben az álláspont ma is, és a hallottak alapján a jövőben is marad, hogy az EU felnőtt, egyenrangú partnernek tekinti a magyarokat, és azt sürgeti, hogy bár külső és főként eszmei támogatással, de önerőből, a nem szélsőséges politikai pártok és civil szervezetek együttműködésével és az állampolgárok minél nagyobb mértékű bevonásával sikerüljön visszatérni a demokrácia európai (más értékekkel és értékrenddel együtt) liberális útjára, amely a gazdasági növekedés és a társadalmi béke záloga.

Mindeközben fontos látni az erőfeszítést, amellyel a hazai intézkedéseket bírálók igyekeznek hangsúlyozni, hogy nekik és az EU-nak nem Orbán Viktorral, a kormányával, a magyarokkal vagy a magyar érdekek védelmével van bajuk. Hanem az emberi szabadságjogok korlátozásával, a törvények nem demokratikus módon való, politikai hatalmat maximalizáló felhasználásával, a társadalom problémáinak figyelmen kívül hagyásával, a gazdaságba egyre aggasztóbb mértékben beleavatkozó állammal, a civilek elleni támadásokkal, a korrupcióval, az indulatokat és gyűlöletet szító és az európai egységet aláásó, Brüsszel felé viszont - konkrét gazdasági előnyök kihasználásakor vagy követelésekor - képmutatással fűszerezett kormányzati magatartással.

Nekem pedig személy szerint, magyar liberálisként azzal, hogy bár itthon dübörög a kormányzati kommunikáció az elért sikerekről, a visszaszerzett, folyton növekvő, erőtől duzzadó magyar büszkeségről, a valóság sokkal szomorúbb ennél. Bár hivatalosan természetesen nincs ilyen direktíva, az EU-s intézményekben azonban mégis megfigyelhető a magyar középvezetők eltűnése, a Magyarországról érkező, elsősorban politikai háttérrel, és kevésbé szaktudással rendelkező kinevezettek diszkreditálódása, a magyar szakértőkkel kapcsolatos bizalmatlanság növekedése. Tehát pont az ellenkezője annak, ami Magyarország valós nemzeti érdeke lenne: a döntésekre, folyamatokra gyakorolt befolyás és hatás megőrzése a magyar szempontok érvényesítse érdekében.

Mindezek megváltoztatásához időre és sok munkára van szükség, és ahogyan az egyik legfontosabb tapasztalat mutatta ez alkalommal is: az EU-ban, és a közép-kelet európai országokban támogatják a magyarokat ezekben a törekvésekben, fontos és értékes partnernek tartják, és igyekeznek minél több együttműködésbe bevonni őket. Minden kétséget kizáróan érdemes tehát ehhez az európai közösséghez tartozni, és dolgozni azon, hogy ez így is maradjon.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr187145979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.