2013
már.
8.

Míg nyáron még csak a dinnye minimum árát határozta meg a kormány, 2013 év elejétől egy nagyságrenddel komolyabb területen avatkozott be a piaci folyamatokba. A lakosság széles körében támogatott rezsicsökkentés jól jelzi, hogy a Fidesz sikerrel aknázza ki a társadalomban meglévő piacellenes érzéseket. - REINER Roland írása

*

A kormány ahelyett, hogy a piacgazdaság megerősítésén, elfogadtatásán dolgozna, mintha inkább az állami függőség és az állam mindenhatóságába vetett hit újrateremtését tűzné ki célul: vállalatok államosítása, a dohánymonopólium bevezetése, plázastop – csak hogy a legnagyobb horderejű ügyekre utaljunk. Ebbe a sorba illik bele a 2012 végén hozott döntés az áram és a gáz árának körülbelül tíz százalékos csökkentéséről.


A piacgazdaság működésének legnyilvánvalóbb eleme, hogy a fizetéseket és az árakat a piaci folyamatok és szereplők, nem pedig az állam határozza meg. Természetesen korrekciós lehetőségre, szabályozásra az államnak van lehetősége: ennek legismertebb formája az általános minimálbér (bár számos közgazdász ezt a formát is vitatja, a legtöbb országban valamilyen formában létezik). A bérszabályozás ennél lényegesen szigorúbb formája azonban merőben szokatlan: nincs államilag meghatározott bére például a benzinkúton dolgozóknak vagy a fodrászoknak, ahogy a kenyér ára is boltokként, pékségenként változik. A piacgazdaság hatékony működéséhez hasznos, ha a társadalom tagjai között egyetértés van abban, hogy az árak és bérek meghatározása nem az állam feladata: ha a lakosság széles tömege ábrándul ki a piacból és bízná rá pénzügyeinek alakulását az államra az hosszú távon egyéni felelősségvállalás gyengüléséhez vezet és végső soron a gazdasági önállóság feladását jelentheti.


Ezért is lehet fontos látni, hogy a magyar társadalom hogyan viszonyul ezekhez a kérdésekhez.  A rendszerváltás idején készített felmérésben a lakosság mintegy harmada értett egyet azzal az állítással, hogy a béreket az államnak rendeletekkel kéne szabályoznia. Az állami árszabályozás valamivel támogatottabb volt: tízből négy magyar támogatta volna a rendeleti úton meghatározott árakat.

ar01.jpg

1. ábra: Az állam a béreket / árakat rendeletekkel szabályozza. Egyetértők aránya, 1990-2009.

*

A piacgazdaság napi megélése úgy tűnik, hogy nem segítette elő a piacpárti attitűdök elterjedését: az 1996-ban megismételt felmérésen mindkét kategóriában jelentősen erősödött az állami beavatkozást igénylő, támogató álláspont. 1996-ban a társadalom fele értett egyet a bérek állami szabályozásával, míg a lakosság kétharmada támogatta volna azt, hogy az állam rendeleti úton szabályozza az árakat. Beszédes az is, hogy az utóbbi állítást kifejezetten ellenzők csupán a társadalom ötödét alkották: csak ötből egy magyar vélte úgy, hogy nem lenne helyes, ha az állam az árakat rendeletekkel szabályozná.


A rendszerváltást követő gazdasági nehézségek, a várt azonnali jólét elmaradása részben magyarázhatja a társadalom elfordulását a piacgazdaság felől, ám meglepő módon igazi visszarendeződésre 2009-ig nem került sor. Közel két évtizeddel az államszocializmus bukása után is minden második megkérdezett támogatta volna, hogy a béreket és az árakat ne a piac, hanem az állam határozza meg.

ar01.jpg

2. ábra: Az állam a béreket / árakat rendeletekkel szabályozza. Pártpreferencia szerinti különbségek, 2009.

*

Noha gazdaságpolitikájukban a pártok igencsak különböznek, a pártok szavazói hasonlóképpen ítélik meg a kérdést. A 2009-es felmérés alapján egyedül az akkori SZDSZ szavazói utasították el a többi párt szavazónál lényegesen nagyobb arányban a bérek rendeleti úton való szabályozását, illetve a mára szintén eltűnt MDF szavazók körében volt átlag alatti az állami szabályozás iránti igény.


A második Orbán-kormány kormányzati stílusa alighanem tovább erősítette ezeket a tendenciákat, ráadásul úgy tűnik, az állami terjeszkedés és beavatkozás folytatódni fog, újabb szolgáltatókat kötelez majd az állam arra, hogy a piaci viszonyoktól függetlenül csökkentsék áraikat. A nagyvállalat- és kapitalizmusellenes hangulat azonban végső soron káros az országnak és káros az embereknek: ezen cégek befektetéseikkel, munkahelyteremtéssel Magyarország gazdasági kilábalásának kulcsai lehetnének. A gazdasági bizalomra pedig nem csak az állam és a piac, de a piac és a társadalom között is szükség lenne.

Az 1990-es és 1996-os adatok forrása: ISSP – A kormányzat szerepe c. felmérés
A 2009-es adatok forrása: Magyar Választáskutatás Program, 2009


A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr585122588

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.17. 10:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A látszatot fenntartó legalizmus 2013.07.12. 01:09:27

Nehéz belátni, ha a Képviselő Úr/Úrhölgy puszta léte értelmetlen. Ha az újságíró merő mikrofonálványként közelít a legjobban eredeti céljához. Ha a tőkés szinte csak kapcsolati tőkésként tudja növelni a kapitálisságát. Nehéz elfogadni, hogy mindenki, ...

Trackback: Teremtésvédelem kérdésekkel 2013.05.29. 11:12:17

Annak, aki felelősséggel és elegendő ismerettel felvértezve figyeli a teremtett világ sorsának alakulását, több dolog is nyilvánvaló. A Föld már ma sem képes még közép-európai szinten sem eltartani annyi embert, mint amennyi benépesíti a bolygót. A bol...

Trackback: Aláírásgyűjtés, mint a politikai demagógia csúcstechnológiája 2013.03.25. 15:38:33

             A demagógia a politikai mainstream bejáratott műfaja, alkalmazása azon az egyszerű és igaz felismerésen alapul, hogy az istenadta nép valójában végtelenül sötét vágóhídi marha, ke...

Trackback: Marx és Lenin legjobb magyar tanítványa 2013.03.11. 17:03:36

Nem csak az alkotmány kiherélésével vert szöget ma Orbán a jogállamiság koporsójába. Figyeljetek kedves  fiatalok, mert Viktor bácsi most mind a szóhasználat, mind az eszközök tekintetében hűen szemléltette számotokra, mi is volt az a kommunizmus:...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.11. 10:13:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 12:52:22

Mint neve is mutatja, a populizmus a nép ideológiája, ezért működik. Csak nagyon gazdag országokban nincs így.

greybull 2013.03.12. 13:51:06

Azt mondja már meg valaki az istenlovabasszameg!, hogy: a köz, azaz a: K Ö Z SZOLGÁLTATÁSOK, már hogy a büdöspicsába lehetnek magánkézben!!!!????!!!!???? kapitalizmus ide, vagy oda, basszátok meg!!!
Azt a mocskos gazembert, aki először kimondta, hogy a KÖSZOLGÁLTATÁSOKAT privatizálni lehet, na azt kellene szúrós daróckötélre felakasztani és addig hagyni lógva, míg ki nem döglik. (Tudom én ki volt állami pozícióban ajrópában először: Tecsörmargó, hogy dögölne meg a büdöskurvája).
Úgyhogy lehet, hogy Orbán egy barom, de hogy a közüzemi díjak csökkentésében IGAZA VAN, az kúrvaisten!

greybull 2013.03.12. 14:02:12

@greybull: elnézést, de felb...ta az agyamat, hogy mindenki azon izmozik, hogy OV b.....gatja a közszolgáltatókat, miközben azon kéne izmozni, hogy a díjak ma már a társadalom 4/5-e számára alig kifizethetőek. Ha a Titkos Világkormány célja az Emberiség lélekszámának drasztikus csökkentése - többek között tömegek számára a közszolgáltatások megfizethetetlenné tételével pld. nálunk -, akkor tegye, de talán kezdhetné Afrikán, meg Ázsián, ott iszonyatos a népszaporulat, nem nálunk.

Kikacsi 2013.03.25. 10:41:39

@greybull: Államositani kéne mindent.Legyen már végre kommunizmus.

NekemNemEzKell 2013.03.25. 12:40:16

Könyörgöm, miért nem lehet megérteni, hogy a "piacgazdaság" csak ott működik többé-kevésbé az elv szerint, ahol van a keresletnek megfelelő kínálat. A kereslet: a vásárlók fizető képessége!
Amíg a fizető képesség nincs meg, addig nincs miről beszélni!Amikor a 90-es években elértük, hogy az árak megfeleltek az európai átlagáraknak, addig a bérek?
Az ilyen gyakorlattal működő piacgazdaságnak köze nincs ahhoz, ami működik Európa nyugati felében!Ez csak rablás!

pretty 2013.03.27. 10:26:28

Nem szeretem a kapitalistákat,mert nem értek egyet azzal,hogy az kapja a legkevesebbet a javakból,aki megtermeli,de azt el kell ismerjem amióta nem állami kézben van az áramellátó rendszer, nincs naponta áramszünet.A populizmus azért működik,mert várjuk a csodákat.

szekertabor · provo.blog.hu 2013.03.28. 14:52:14

"A piacgazdaság működésének legnyilvánvalóbb eleme, hogy a fizetéseket és az árakat a piaci folyamatok és szereplők, nem pedig az állam határozza meg."

A fogyasztó nem a piac szereplője? A közüzemi szolgáltatások fogyasztói az állampolgárok és a cégek. Az állampolgárok, mint fogyasztók, leghatékonyabban az államon keresztül érvényesítik a szempontjaikat az áralkuban. Ebben az esetben az államon számon kért árcsökkentő populizmus nem más, mint az eddig mellőzött piaci szereplők részvétele az árak kialakításában.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a közüzemi szolgáltatások esetében nem egy zsemle áráról beszélünk, ahol 8 és 120 Ft között mindenféle áron választhatunk terméket, hanem egy olyan szolgáltatásról, ahol a szolgáltatók a mai napig ármegállapító monopolhelyzetben vannak, és a magánfogyasztókra magasról tesznek.

Az a dogmatikus megállapítás, miszerint a köz által befolyásolt árak piactorzító hatása csak negatív következményekkel járhat, régen megdőlt, és csak a fogyasztói kiszolgáltatottságra épülő extraprofit haszonélvezői hangoztatják. Éppen ellenkezőleg, a közüzemi- és közszolgáltatások privatizálása az, amit csak megfelelően magas életszínvonal mellett, és akkor is csak óvatosan szabad megtenni, különben szociális katasztrófához vezet.

Husz_János_Puszita 2013.04.02. 21:37:30

Nem a rezsi magas, hanem a bérek alacsonyak. Azok is maradnak, amíg itt mindenki a szocializmust sírja vissza.

2013.04.10. 17:32:59

@Husz_János_Puszita: Miért is alacsonyak (20-25 %) a magyar bérek az EU-hoz képest?

toportyánzsóti 2013.04.12. 10:50:54

Miért ne működne a populizmus,ha a népesség harmada-negyede aki nem agymosható könnyedén.Így csak elhatározás és pénz kérdése.

József boo · http://www.boorze.com/ 2013.04.24. 12:33:38

Amíg a nagy többség nem emeli fel a szavát addig itt nem fog változni semmi. Az EU-tól még nagyon messze vagyunk mind fizetésben mind egyéb másban és ez így is fog még maradni évekig!

vakapad 2013.04.26. 21:29:21

Csak el kell olvasni nehány kedves hozzászóló társunk megnyilatkozását, és rögtön érthető lesz, miért működik a populizmus. Ami ugyanis "igazságtalan", azt erővel kell "igazságossá " tenni. Azt pedig, hogy mi "igazságos" és mi "igazságtalan", nem egy széles kitekintő képességgel és megfelelő szaktudással bíró, a tényekkel tisztában lévő, magas IQ-jú grémium dönti el, hanem maga az egyén a fentebb felsorolt feltételek abszolút hiányában, viszont saját szubjektivitásának százszázalékos kihasználásával.

vakapad 2013.04.26. 21:34:28

@méhészborz:

Mert a piac csak ennyit hajlandó megfizetni. Ha mi építettük volna fel a Daimler-Benz céget, mi fejlesztettük volna arra szintre ahol van, és a mi munkánk eredménye lenne az a nemzetközileg elismert brand, ami van neki, akkor mi fejlesztenénk Kecskeméten az új kocsikat, mi gyártatnánk bérmunkában a Mercedeseket Stuttgartban, és mi kapnánk az x-szer magasabb fizetést. Mivel ez viszont nem így van, very sorry gentlemen.

Kakimaki0123456789 2013.04.30. 14:02:43

A populizmus a felelem miatt mukodik. Az emberek felnek a piaci viszonyoktol, hogy allami gondoskodas es mindenfele tapasztalat nelkul kell(ene) helytallniuk a piacgazdasagban.
Jol megagyazott ennek a felelemnek a szocialis vedohalo nelkuli Bokros-csomag, es ezt a felelmet aktivan es tudatosdan epiti a populista kormanyzat is.
Az ervenyesules modja is ennek kedvez: nem az egyeni erdem dont hanem az atlathatatlan politikai kapcsolatok.

Kakimaki0123456789 2013.04.30. 14:08:32

@greybull: A "koz" is megbizhat egy piaci maganceget aki szolgaltat.
Ahogy a pek, orvos, benzinkutas sem "koz" vagy allami tulajdon, ugy egy onkormanyzat kothet szerzodest piaci ceggel.
Az onkormanyzat maga is letrehozhat egy ceget, csak kerdes ez jobb, hatekonyabb lesz-e? Mekkora tapasztalata van egy onkormanyzatnak a csatornazasbol? Jobban csinalja-e majd mint egy ceg ami 1000 varosban uzemeltet csatornat?
Es nalunk nagy baj van az allami cegekkel - sot magaval az allammal is -
ha tudni akarod mi az, utazgass kicsit a MAV-val.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.05.02. 10:18:21

" a fizetéseket és az árakat a piaci folyamatok és szereplők, nem pedig az állam határozza meg"

Nagy baromság ilyet írni a közmű szolgáltatásokról. Megy a háziasszony, mint piaci szereplő az árampiacra korán reggel, ott alkuszik néhány kilowattra, és hazaviszi a kosárkájában

debreceni.blog 2013.05.14. 12:33:57

Felcsút az elitben. Mert ők nyerték a legtöbbet

"És ha veszi a bátorságot Orbán Viktor, hogy szemrebbenés nélkül ezt képes megcsinálni egy demokráciában, akkor ez az ember tényleg elhiszi, hogy érte mozdul a békemenet."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4479_felcsut_az_elitben

Márai Sánodr012 2013.05.17. 01:37:14

Tájékoztatás

Tisztelt Dr. Csányi Sándor! Tisztelt Potsubay Dóra!
A Polygon Társaság már 23 éve foglalkozott amerikai nemzetközi közép banki kártya rendszerek (Arksys, Euronet) és az amerikai-izraeli adatbiztonsági rendszerek, valamint IBM rendszerek zavartalan és csendes támogatásával Magyarországi központtal, de lokalizált tevékenységi területtel. A Polygon Társaság kijelenti, hogy mint a fent említett szoftverjogok és rendszertámogatási jogok képviselője nem tudja tovább folytatni tevékenységét az Önök gazdasági lépései következtében az Önök gazdasági környezetében. Kérjük haladéktalanul adjanak át minden jóhiszeműségünk okán az Önök birtokába került software-einkkel kapcsolatos bárminemű dokumentumot nekünk, vagy partnereinknek, az üzleti terveinket és egyéb dokumentációinkat pedig részünkre. Továbbá kérjük, nyugtassanak meg, hogy adatbiztonsági szabályaik megfelelőek voltak és Társaságunk és partnereink dokumentációi nem jutottak illetéktelen kezekbe.
Az OTP Bank számláinkat váratlanul blokkolta és megterhelte az elmúlt héten, így üzleti működtetésünk minden figyelmeztetésünk ellenére mára ellehetetlenülni látszik, minthogy saját számláinkhoz nem férünk hozzá. Valamint felhívom arra a nem jelentéktelen tényre a figyelmét, hogy egyes ügyfeleink a jogdíjakat Társaságunk számláira utalták a múltban és ha a jövőben is így járnának el, akkor ezen összegek az OTP Bank ellenőrzése alá kerülnek majd. Ezeket az összegeket a legtöbb esetben idáig mi utaltuk tovább a rendszertulajdonosoknak. Az OTP Bank a befolyó összegeket a mi álláspontunk szerint nem incassálhatja felelőtlenül és egyoldalúan az ügyfelek előzetes tájékoztatása nélkül. Az OTP Bank 2013.Május 06-án közölt információiból azt a kijelentést, hogy „kezdjenek tőkét gyűjteni!” személyesen sérelmesnek és udvariatlannak találjuk, nem kívánunk tárgyalni Önökkel. Wolf László és társaságunk egyik igazgatója között végbement 2012-es tárgyalás nem mutatta Társaságunk gyors eltörlésének lehetőségét, ismertettük Társaságunk üzleti tevékenységét és céljait.
A rendszerek által tárolt és ellenőrzött pénzügyi adatok folyamatos áramlása és tisztántartása a garanciája a Magyarországon lévő, átmenő befektetések és pénzmozgások controllált áramlásának.

Folytatás
data.hu/get/6547560/tajekoztatas.rtf

neonpoligon 2013.05.17. 11:29:07

A MOL Nyrt rendszerét meghackelték! A Polygon Informatikai Kft. leállította a bankkártya fizetési rendszerek támogatását.

OGMáraiSándor 2013.05.19. 01:27:21

Akkor már az alábbi videóról is érdemes beszélni:

www.youtube.com/watch?v=rBRXHyGapIk

Fecooka · http://www.boorze.com/ 2013.06.10. 16:08:17

Mindig is működni fog. Csorda szellem

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.16. 13:14:35

@pretty: Mondhatnánk úgy is, hogy így van berendezve a világ, de ez túl közhelyes lenne.

Mészáros Laci 2013.07.02. 10:42:42

"A piacgazdaság működésének legnyilvánvalóbb eleme, hogy a fizetéseket és az árakat a piaci folyamatok és szereplők, nem pedig az állam határozza meg."

Igen, kb ez a piacgazdaság működése Adam Smith szintjén. De azóta elég sokat fejlődött a közgazdaságtan.

1. a szereplők informáltsága aszimmetrikus, néha nagyon.

2. a gazdasági folyamatoknak van egy csomó, a pénzügyi folyamatokban közvetlenül meg nem jelenő része (externáliák)

3. nem csak a termékek, hanem a tőke piaca is szabad, a tőke pedig a jobb megtérülést hozó területek felé áramlik. ezek pedig a dolgok természetes rosszindulatából fakadóan a monopóliumok és a kartellezésre alkalmas oligopol szektorok.

4. vannak olyan folyamatok, amelyek piaci finanszírozása nem lehetséges, ezeket magára vállalta az állam, így viszont az állam is sok termék vásárlójává, másutt forgalmazója lett.

rövid dióhéjban :-)

Mészáros Laci 2013.07.02. 10:49:14

folytatás

5. az ipari folyamatszabályozás (például egy nagy tartály vízhőmérsékletének) egyik kulcskérdése, hogy milyen mértékben avatkozzunk be a folyamatba a kívánt hőmérséklet elérésére. sokat agyalnak a mérés is a beavatkozás módján, de néha még többet azon, hogy MILYEN MÉRTÉKBEN és mennyi időre kapcsolják be a fűtést vagy hűtést, hogy minél gyorsabban és minél pontosabban elérjék a célt.

ha rosszul méretezik a szabályozást, akkor előfordulhatnak nagy túllövések, lengések (túlmelegítik, aztán túlhűtik, aztán megint túlmelegítik, stb). A piaci folyamatokban azonban SEMMILYEN szabályozási algoritmusnak nincs tere: a lovak közé dobjuk a gyeplőt. Ennek az eredménye a gazdaságnak egy csomó erős hullámzása, amit aztán olyan tűzoltással próbálunk mérsékelni, hogy később a tűzoltás következményei miatt kell globális beavatkozás.

Hát akkor már inkább legyen szabályozott dinnyeár.

Ferenc_papa (törölt) 2013.07.30. 16:43:01

én a Fideszre szavaztam és szerintem jól végzik a dolgukat

végre nem a szocik lopnak, hanem egy erős miniszterelnökünk van!

Jules Buka 2013.09.08. 15:23:31

A blog összeállítói megrekedtek az ortodox
kapitalista közgazdaságtannál, és csak hajtogatják mint az immalom.....
Azt elfelejtik, hogy a szolgáltatások árát nem a piaci viszonyoknak megfelelően állapítják meg a külföldi tulajdonosok, hanem kényük kedvük szerint. A profit meg kivándorol az országból. Az állami beavatkozásra szükség van, ez nem populizmus Te barom, hanem önvédelem a multik túlkapásai ellen. Vissza kell államosítani minden alapvető stratégiai ágazatot, amíg nem késő!!!! A gazdaságot külföldi tőke bevonása nélkül is fel lehet tuningolni,
lásd Hamilton és Lautenbach módszereit, amelyek a gyakorlatban is beváltak, nem is egyszer. Csak erről a bértollnokok szándékosan hallgatnak.

CauseNoFuckGiven · http://sexysfwgirls.com 2013.09.10. 23:11:04

Internetes marketing, nem HIYP, nem kattingatás! YouTube, Weboldalas módszerek egyszerű magyarázása: penztazinternetrol.blogspot.com

___________________________ (törölt) 2013.09.27. 10:41:03

Szerintem hibás a megközelítés. Az emberek többnyire nem ilyen fix elvekben gondolkoznak, hogy a béreket vagy a rezsit az államnak kell-e meghatároznia vagy sem. Sokkal inkább úgy állnak hozzá, hogy a helyzettől függ, ha igazságtalanul magasnak érzik a rezsit vagy alacsonynak a béreket, akkor igen, különben nem. Ez nem populizmus és nem is nempopulizmus, hanem kb. kazuisztika: egyes esetben igen, más esetben nem.

Fogalmazzunk máshogy. A világon mindenhol, fejlett és fejletlen országokban egyaránt, úgy működnek az emberek, hogy a mechanizmusoktól egyfajta igazságot várnak: hogy kb. azt kapja mindneki, amit megérdemel, és annyit fizessen a másiknak, amennyit az érdemel. Amikor a piaci mechanizmusok ezt kb. megoldják, akkor elfogadják azokat, amikor nem, akkor nem.

Gerilgfx 2013.09.28. 02:21:57

én azt nem értem, hogy az eu ellenes szabadságharc - annak tükrében, hogy az orbán egy szélsőséges euroatlantista, vajon hogy működik.

toma01 2013.10.18. 08:57:06

A cikk a szabadpiaci kapitalizmus és Milton Friedman tételei szerint arra a feltevésre épül, hogy az államnak távol kell tartania magát mindenféle gazdasági tevékenységtől. És persze majd a a láthatatlan kéz működése felvirágoztat mindent. Sajnos ez a hitrendszer a valóságban nem működik és még csak az sem igaz, hogy a multik foglalkoztatnák a legtöbb embert. Ha Magyarországot nézzük, a legtöbb embert ugyanis két állami cég foglalkoztatja, a MÁV és a Magyar Posta, utána jönnek a magyar középvállalatok és utána a multik.
A szabadpiaci kapitalizmus dogmái nincsnek kőbe vésve és nem az az egyetlen üdvözítő út egy nemzet gazdasága számára. Sőt, megkockáztatom, hogy tartósan még eegyetlen országban sem működött. Például ajánlom helyette tanulmányozásra a neoklaszikus szintézist ;)

toma01 2013.10.18. 09:02:11

@debreceni.blog: megint olyanok beszélnek demokráciáról, akiknek az elkövetkező 20000 évben inkább mélyen hallgatniuk kéne és magukba nézni, nem pofázni. (Portik-Laborc)

különvélemény 2013.11.10. 17:08:02

@Mészáros Laci:

Felesleges a szó, az egyetlen közgazdasági tézis, a Marshall-kereszt, a többi csak hókuszpókusz.
:D

különvélemény 2013.11.10. 17:14:41

@toma01: "Sajnos ez a hitrendszer a valóságban nem működik és még csak az sem igaz, hogy a multik foglalkoztatnák a legtöbb embert."

Gazdasági szempontból a "multi", csak és kizárólag a multinak éri meg.

Arányosan kevesebb munkaerőt alkalmaz, kevesebb szolgáltatást vesz igénybe, leszorítja a beszállítói árakat.
Így maximalizálja a profitot, cserébe a profit nagy részét kiviszi az országból különböző könyvelési trükkökkel.

Erre szokták mondani, hogy olcsóbb, ami nettó hazugság.
Nem azért profitmaximalizál, hogy azután otthagyja a vevőnél a megtakarítást, hanem azért, hogy még nagyobbra nőhessen és még több helyen szorítsa ki a helyi kereskedelmet.

Mészáros Laci 2013.11.10. 17:27:05

@különvélemény:

nézd meg azt a hozzászólást, amiben az 1-4. pontokat írtam. a marshall kereszt szép, de az a helyzet, csak a piaci szereplők tájékozottsága nem teljes, ráadásul nem szimmetrikus, és az a helyzet, amelyben a marshall-keresztet felírjuk, inherensen nem stabil. vagyis imádkozhatunk a marshall-kereszt előtt, de önmagában zsákutca. mikroökonómia tanításához alapfokon szükséges, de a gyakorlati közgazdaságtan sokkal több tényezős játék.

különvélemény 2013.11.10. 17:35:48

@Mészáros Laci:
:D <-- Ez egy szmájli.

Egyébként is, tudjuk, hogy csak a Marshall-kereszt az igazi.

Pl:
Közismerten rengeteg ember szeretett volna habosított pvc papucsot venni hupilila színben, aranyáron, csak sajnos nem lehetett kapni.
Ezt egy nagyon komoly piackutatás során felfedezte a crocs cég, és elkezdett 100 forintos papucsokat árulni tízezerért.
És vették mint a cukrot.

Látod, kereslet-kínálat, semmi sem változott az elmúlt 100 évben... :D

Sztavrosz_ (törölt) 2013.11.28. 16:35:16

Ha létezne piacgazdaság, minden sarkon állna egy prosti meg egy díler.

Kistehén · http://desirable.blog.hu/ 2013.12.09. 23:42:34

@pretty: Nálad most is áramszünet van az agyadban!

azAndor · http://mohacsivalosag.blogspot.hu/ 2013.12.29. 15:47:52

Laci, szerintem most nincsen igazad...

Nem leszünk gyarmat ! 2014.02.08. 18:52:54

1. 1990-ben még sokan biztunk abba, hogy a piac najd megoldja a problémákat. Az elmúlt 20 évben a gazdaság állapota katasztrofálisan leromlott. A GDP lassabban növekedett mint a szocializmus évtizedeiben, az ország leszakadása csak fokozódott.

2. Piac nem oldja meg a foglalkoztatás problémáit. A periféria lassan csak a munkanélküliségben versenyképes.

3. A multik nem foglalkoztatják a cigányokat, ha külföldön keresnek munkát visszatoloncolják őket, közben a nyugati sajtó a magyar rasszissal van tele.

4. Kesznyétén, Tiszabőn mért nem oldja meg a munkanélküliséget a piac. Ott már rasszizmus sincs, mert már csak romák élnek ezeken a településeken.

Én, Claudius 2014.02.09. 19:11:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A blogot elkövető egyet felejtett el, azt, hogy nálunk a privatizáció a mamut vállalatok, multi cégek javára ment végbe.
Piacgazdaságról szó sem lehetett, hiszen
a szolgáltató multiknak sehol sem volt konkurense, aki olcsóbban kínálhatta volna az energiát. Na ezt a hiányosságot pótolja az állami beavatkozás, ami egyetlen lehetőség a hazai viszonyok között arra, hogy a lakosság ne fulladjon bele a sárga csekkekbe. Aki ezt belátja, és ha van egy pici sütnivalója, akkor erre magától is rájönne. És nem írkálna ilyen cikkeket meg diagrammokat, hanem azon tökölne (mint a kormány) hogy miként lehetne megóvni a lakosságot a kilátástalanságtól. Ahol monopóliumok osztják fel a piacot, ott nincs piacgazdaság!!!

belgabela 2014.02.25. 05:07:26

Mi a populizmus abban, hogy a dinnyét drágábban vetetik meg velem, mint amennyi szabadpiacilag lenne az ára?

Berzengő 2014.03.02. 07:08:11

@greybull: "Azt a mocskos gazembert, aki először kimondta, hogy a KÖSZOLGÁLTATÁSOKAT privatizálni lehet, na azt kellene szúrós daróckötélre felakasztani és addig hagyni lógva, míg ki nem döglik. "

Akkor kezdheted MATOLCSYVAL, ORBANNAL, VARGAVAL !!!
süti beállítások módosítása