2011
már.
4.

Lehet köpködni, de ez egy igazi lakmusz - az volt 2006-ban is, és működik most is. A hangzatos ideológiák mögött szándék, politikai maszlaggal leöntött bénázások és szemétségek egy pillanat alatt lepleződnek le, ha "lefordítjuk őket Pistire", akinek 15 évesen a "kétkezi munkát" ajánlja a kormány.

Kapcsolódó hivatkozások:

 

A kormány legújabb tervei szerint Kovács Pistivel csak 15 éves koráig foglalkozik a közoktatás - és ezt az időt kizárólag az általános iskolában tölti. Ott, ahol Hoffmann Rózsa áldásos tevékenységének köszönhetően kevéssé az életre, kevéssé a szükséges készségek elsajátítására oktatják, ellenben lesz csend, rend, fegyelem, és hosszú memoriterek.

Ott kell egy évvel többet elidőznie, ami ma a közoktatás legócskább eleme: az általános iskola felső tagozatában. Kimutatható, hogy a hátrányok jó részét itt szedik össze, itt a legesetlegesebb az oktatás, az átadott tudás, itt nőnek igazán nagyra a különbségek. Menekülni, kiemelkedni se nagyon tud: a hat- és nyolcosztályos középiskoláknak is hadat üzent az államtitkárság. Vége azoknak az időknek, amikor a tehetséges vidéki gyereket idejekorán átemelték a képességeit jobban hasznosító kisgimnáziumba a jóval alacsonyabb színvonalú képzést nyújtó általános iskolájából.

Ha Pistinek pechje van, akkor egy alacsony presztízsű család sokadik gyereke, ahol a bevétel kevés, az esetleg érvényesíthető adókedvezmény az alacsony fizetés miatt értelmezhetetlen, a családi háttér esetleg nem is a továbbtanulásra ösztönöz.

Eddig azonban ezeket a gyerekeket iskolában tartottuk, tanulniuk kellett, összejöhetett egy szakmunkás bizonyítvány, valami kenyérkereset, alap arra, hogy akár többre is vállalkozzon. Most viszont csak pont a kilenc évre tervezett általános iskola végéig fogjuk a kezét,. aztán kilökjük az életbe.

De mi lesz a 15 éves Kovács Pistivel eztán?

Nyolc (kilenc) általánossal kellene megtalálni a boldogulását. Válaszolt már bárki arra kérdésre, hogy mit kezdünk ezekkel a gyerekekkel, akiket (a szintén szigorodó büntetőjogtól eltekintve) semmilyen módon nem definiálhatunk felnőttként? 15 éves kiskamasz, akivel már "végzett" az állam. Pisti után nem jár családi pótlék. Pisti be lesz zárva a faluba, mert már diákigazolványa sincs, amivel kedvezményesen utazhat. Pistinek már az iskolai étkeztetés se jár, holott családok tízezrei számára Magyarországon egyedül ez biztosítja, hogy legalább a hétköznapokon napi háromszori étkezéshez jusson a gyerek.

És tényleg: hol és mit fog a 15 éves Kovács Pisti dolgozni? Úgy, hogy tőlünk nyugatabbra is általában minimum 16 év a munkavállalás korhatára. Mire alkalmazzák, milyen munkakörbe veszik fel ezt a srácot? Majd a magyar mezőgazdaság szívja fel ezeket a gyerekeket idénymunkásként, 15 éves srácok kapával hajladozó arcvonala áll sorfalat a Széll Kálmán útját járó (dehogy azt) kormánynak? Vagy megy a gyárba, a szalag mellé?

Nem vicc. Nagy Anna kormányszóvivő szerint "a változtatás célja, hogy visszaállítsák a kétkezi munka becsületét". 15 éves kétkezi munkások, bravó.

Lehet vitatkozni, lehet elméleteket ütköztetni, ideológiákat érvként előhúzni, de a végén ilyen egyszerű kérdések maradnak: ki törődik Kovács Pistivel?

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr792709517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új alkotmány/3.: Szavazati jog 2011.03.05. 13:17:16

Talán a szavazati jog kérdése az, amire igazából talán kár is bejegyzést vesztegetni, hiszen elvárható lenne, hogy a XXI. században mindenki számára morális posztulátum legyen, hogy nemétől, vallásától, világnézetétől, keresetétől, végzettségétől, stb....

Trackback: Rezsibefagyasztás: veszélyes játék 2011.03.05. 09:53:36

Elszoktunk már a rendszeres áramkimaradásoktól, vagy a tőlünk keletebbre esetenként napokig tartó fűtéskimaradásoktól, és nem lenne jó ezt újra megtapasztalni.  Mint ismeretes, a kormány bejelentette, hogy július elsejéig megvizsgálja a rezsiköl...

Trackback: Takarékos oktatás 2011.03.05. 00:11:19

Az oskolák, no, azok osztán kit érdekelnek, ugyi? Mer' hisz abból nem lészen kenyér, sőt viszi csak a köznek pénzit, amiből amúgy is oly kevéske vagyon! Hát zárják csak be, amelyik nem köll – gondolom, valami ilyesmit vél a jelenlegi hatalom a...

Trackback: Fundamentalisták 2011.03.05. 00:09:49

p { margin-bottom: 0.21cm; }Bengáziban is győzött a forradalom. Egyiptom, Tunézia után vannak még forrongó államok. Bölcs elemzők állítják, hogy „a kelet” letette voksát „a nyugati értékek” mellett. Lehet. A blog szerzője kevésb...

Trackback: Orbán beáldozza a jövő nemzedéket? 2011.03.04. 18:04:58

Még Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt is meglepte, hogy Orbán Viktor nem hagyja eltántorítani magát a tankötelezettség korhatárának 15 évre csökkentésétől. A pedagógus szakszervezetek attól tartanak, hogy fiatalok tömegei fognak túl korán,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapogatott Kukorica 2011.03.04. 18:09:44

En csak a 15 evet nem ertem. Semmi lenyeges atalakitas nincs azon kivul, hogy KP-nek egy evvel tovabb kell a suliban ulnie. Hogy nem kap majd kedvezmenyt, nem lesz csp, kaja, munka? A kormanyt ezek szerint nem erdekli KP. En azert sajnalom szegenyt, majd kap inasmunkat valamelyik allami textiluzemben vagy az aprilis 4 gepgyarban, esetleg a parttitkarsagon hivatalos tapsolo lesz a hatterben a sajtohirekhez.

Raoul Duke01 2011.03.04. 18:15:22

Föleg,hogy most meg kiderült az egyetem meg 100%-ig fizetös lesz.

Anti Anyag (törölt) 2011.03.04. 18:23:30

Ugorj már el egy szakmunkásképzőbe. Ott Kovács P másik 20 tanulót tesz lehetetlenné.

eloszto · http://eloszto.hu 2011.03.04. 18:23:37

Ön szerint Nagy Annát vagy a többieket érdekli mi van veled, velünk, Kovács Pistivel?
Nem.

Sir Galahad 2011.03.04. 18:29:00

Nekem inkább az a kérdésem, hogy minek kényszerítsünk még iskolapadba évekig olyan gyerekeket, akik nem akarnak és nem is tudnak tanulni, szakmát szerezni? Nyilván ennek a rendszernek is lesznek vesztesei - de az eddig érvényben lévőnek több volt, lásd eloszt hozzászólását.

gmower (törölt) 2011.03.04. 18:41:23

Az a helyzet, hogy a Kovács Pistike, akiről itt szó van, az már 15 éves kora előtt is csak akkor ugrott be az iskolába, ha épp úgy tartotta kedve, és akkor is csak problémát okoz, mert képtelen viselkedni, aggresszív, így zavarja a többiek előrehaladását, rosszabb esetben még félelemben is tartja őket. Pistike kényszerített jelenléte általános iskola után az oktatási rendszerben egyszerűen nem kívánatos a normális tanulók számára.

A posztoló úgy csinál, mintha a terv szerint 15 év felett tilos lenne iskolába menni, nem pedig az, hogy nem kötelező. Egyetemre sem kötelező menni, mégis abban bízok, hogy sikerül úgy felnevelnem a gyermekem, hogy Ő akarjon menni. Ha nem sikerül, azt a saját kudarcomnak fogom tekinteni, nem az államénak, önkormányzaténak, kormányénak.

gmower (törölt) 2011.03.04. 18:42:09

Az a helyzet, hogy a Kovács Pistike, akiről itt szó van, az már 15 éves kora előtt is csak akkor ugrott be az iskolába, ha épp úgy tartotta kedve, és akkor is csak problémát okoz, mert képtelen viselkedni, aggresszív, így zavarja a többiek előrehaladását, rosszabb esetben még félelemben is tartja őket. Pistike kényszerített jelenléte általános iskola után az oktatási rendszerben egyszerűen nem kívánatos a normális tanulók számára.

A posztoló úgy csinál, mintha a terv szerint 15 év felett tilos lenne iskolába menni, nem pedig az, hogy nem kötelező. Egyetemre sem kötelező menni, mégis abban bízok, hogy sikerül úgy felnevelnem a gyermekem, hogy Ő akarjon menni. Ha nem sikerül, azt a saját kudarcomnak fogom tekinteni, nem az államénak, önkormányzaténak, kormányénak.

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.04. 18:44:40

@Sir Galahad: Rossz a gyerek? Megölöm. Ez a radikális megoldás. Többé valóban nem fog rosszalkodni.

De biztos működő logika ez? A viktoriánus rezsimünk minden szétveréséhez azt az érvet dobja "nem működött elég jól" ... ja! akkor adjuk is fel!
Nem sikerült érdemben enyhíteni emberek millióinak nyomorán? Hát akkor hagyjuk is megdögleni őket!

Bravó!

KCB 2011.03.04. 18:45:19

"Kovács Pistivel csak 15 éves koráig foglalkozik a közoktatás - és ezt az időt kizárólag az általános iskolában tölti."

Ha 30 éves lenne az oktatási korhatár, Kovács Pisti azt is az álltalános iskolába töltené.

Teljesen jó a törvény.

Kobres 2011.03.04. 18:48:02

Szerintem senkit sem erdekel KP, raadasul ez az egesz 15 eves tankotelezettsegi hajciho nem mas, mint figyelem eltereles a megszoritasokrol. Az oktatashoz mindenki "ert", most errol folyik a diskurzus...

nemecsek ernő áruló 2011.03.04. 18:49:10

Hagyjátok már ezt, sokkal fontosabb dolgok vannak terítéken!

Őszintén gratulálni tudok a funkcionális analfabetizmusotokhoz, amivel sikerült a "Nem kötelezőt" "Tilos"-nak olvasni, csak gratulálni tudok. Mindeközben a magyar közoktatásra tényleges atombombát dobó felsőoktatási elvonásról nem beszéltek, mert fontosabb azzal foglalkozni, hogy a nem tanuló diákok kivágása a közép- és szakiskolákból valódi nemzeti katasztrófa!

Hát nem az. Ez speciel éppen megmentené a közoktatást, a felsőoktatást viszont éppen készülnek porig rombolni.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 18:52:28

Mint gyakorló középiskolai (és szakiskolai) tanár szólnék hozzá a témához.

1. A 15 éves korhatár első olvasatban valóban embertelennek tűnhet (én is inkább a régi 16 éves limithez térnék vissza), de a jelenlegi szabályozás az agresszív, antiszociális és tanulni nem hajlandó egyedeket (szándékosan nem használom rájuk a tanuló szót!) 18 éves korukig bent tartja a középfokú és szakképző iskolákban, rendkívüli módon megterhelve ezzel a pedagógusokat és a tanulni akaró diáktársakat. Ráadásul a 18 éves korhatár itt úgy értelmezendő, hogy abban a naptári évben, amikor az illető nagykorúvá válik, még beiratkozhat az ősszel induló tanévre. Tehát ha egy deviáns ifjú január elsején született, onnantól kezdve még másfél évig érdemi következmények nélkül garázdálkodhat az iskolában - hacsak a rendőrség és/vagy a bíróság ki nem vonja a forgalomból egy időre.
A szakiskolai kilenc-tizedik osztály jelenleg többé-kevésbé betölti azt a szűrő és szocializációs szerepet, amit az új típusú kilencediknek szánna Pokorni, így azt szükségtelennek tartom.

2. Erősen demagógnak érzem a gyermekmunkával való riogatást, Kovács Pistit pedig hagyjuk meg a néhai SZDSZ-nek, amelynek egyébként a jelenlegi oktatási jogi környezetet "köszönhetjük". Minden rasszista felhang nélkül inkább Orsós vagy Bogdán Pistiről kellene beszélnünk, mivel a roma származású iskolába járó fiatalok (megint csak nem használom a tanuló szót) jelentékeny hányadára jellemző az iskolai normák figyelmen kívül hagyása. Munkahelyemen például bandákba verődve járják a folyosót és ahol csak lehet, igyekeznek megszegni a szabályokat. A hozzájuk csapódó nem roma barátaik pedig "cigányabbak akarnak lenni a cigánynál", értve ezalatt azt, hogy szinte behódolva nekik sajátítják el mindazt, ami miatt az e kisebbség iránti negatív sztereotípiák széles körben elter.

3. A sok esetben már a szülői házban berögzült rossz minták és az általános iskolai képzés/nevelés egyenetlen színvonala miatt "hozott anyagból főzünk", és amíg az elbitangolt bárányokat terelgetjük visszafelé az emberi civilizációba, nem marad időnk a normakövető csendes többségre.

4. A munka világa messze áll azoktól a fiataloktól, akiktől a mostani törvény védeni akarja az oktatási rendszert. Maximum az "okosságok", a lomizás és a fémgyűjtés területén jeleskednek, sőt néha tutti tippeket adnak nekünk, tanároknak is. Ha meg is szereznek nagy nehezen valamilyen szakmát, nemigen fognak benne dolgozni.

5. A jelenlegi vitában, bármennyire fájdalmas is egyesek számára, én a tanulni és dolgozni akaró többség érdekeit védeném a már kellően részletezett problematikus csoporttal szemben. Így is, úgy is el kell tartaniuk őket a jövőben - legalább addig is nyugodtan tanulhassanak...

Azt hiszem, elég sokat írtam így egy lélegzetre. Kíváncsian várom más kollégák véleményeit is!

gyarló 2011.03.04. 18:54:37

Baromira tudom sajnálni szegény Kovács Petikét, de a vele egy osztályba járó Tóth Zolikat mért felejted ki? A valóság az, hogy a Kovács Petikék nem akarnak sem tanulni, sem dolgozni, viszont mivel az iskolába vannak kényszerítve, rendszeresen zavarják az órát, ezzel megfosztva a Tóth Zolikat a tanuláshoz való jogától.

A Kovács Petikék sokszor már 16 (!) évesen S-Klasséval, vagy Lázár-féle S8-assal járnak a "szabadidőközpontba" (ők így hívják), és biztos lehetsz benne, hogy saját maga "kereste" meg rá a pénzt. Én ismertem egy amolyan "Tóth Zolikát", aki a családi háttere miatt a jó nevű általános után egy olyan szakmunkásképzőben kötött ki, ahol ezek a Kovács Petikék voltak túlnyomó többségben. - Az autós példák innen vannak, és teljesen valósak. -

Mivel "Tóth Zolinak" nem volt kamasz korában semmi pozitív példa, a végére ő is egy Kovács Petivé vált és jelenleg börtönben ül. Pedig nem volt egy hülyegyerek, persze atomfizikus sem, de normális környezetben felnőve valószínűleg már lassan a Főiskolát is elvégezte volna. Az oktatásnak az az érdeke, hogy ezek a Kovács Petikék minél hamarabb eltűnjenek a normális oktatási rendszerből. És attól, hogy esetleg (jelentős tanári segítséggel) átbukdácsolnak még az érettségin is, ne hidd, hogy bármivel is több tudás ragadt volna rájuk a középiskola 4 éve alatt.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 18:54:55

Látom, számos gondolatomat leírták már az előttem hozzászólók. Elsőző lettem volna, de kicsit hosszúra sikeredett a mondanivalóm, így többen megelőztek. A kötelező szmájlitól engedelmetekkel most eltekintek.

republikon 2011.03.04. 18:55:37

Azt kérjük a kedves kommentelőktől, hogy amennyiben jónak tartják a fenti oktatáspolitikai változtatásokat, akkor egyúttal azt is írják le, hogy szerintük mit tehet, milyen munkát vállalhat egy 15 éves fiatal.

republikon 2011.03.04. 18:59:16

@Gerzsonka: fontos észrevétel, ezért hadd ajánljam a figyelmébe a héten megjelent anyagunkat, mely épp a felsőoktatásról szól:
republikon.hu/news.php?id=164&filter=Szakpolitika

Két héttel előtte pedig konferenciát szerveztünk a témában:
republikon.hu/news.php?id=158&filter=Oktat%C3%A1s

Azt megelőzően pedig részletes és nyilvános szakértői anyagban elemeztük a felsőoktatási koncepciót:
republikon.hu/news.php?id=137&filter=Oktat%C3%A1s

gmower (törölt) 2011.03.04. 19:02:48

@republikon: JárHAT iskolába, ha akar. Aki 15 évesen nem akar iskolába járni, az dolgozni sem...

Egy 50 év feletti milyen munkát kap?

gyarló 2011.03.04. 19:04:15

@republikon: Szerintem az utcaseprés, kőművessegéd, illetve ehhez hasonlók első körben tökéletes szakmák. De ne legyenek illúzióid, a Kovács Pistik nagy része nem fog dolgozni, maximum alkalmilag. Egész egyszerűen a bűnözéssel elért életszínvonalhoz legalább felsővezetői beosztásban kéne dolgozniuk, amire nyilvánvalóan esélyük sincs.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 19:13:16

@republikon:
Ezt csak a legdurvábbaknak: www.origo.hu/lifenetwork/lifemagazin/20110203-mi-tortenik-a-javitonevelo-intezetbe-kerult-fiatalokkal.html

A többieknek egyfajta "Aszód-light" (elnézést a vulgarizáló kifejezésért), kisvárosonként egy-egy, akár hazajárással is. Ez talán segíthet visszavezetni őket a normális életbe, és nem terhelik meg aránytalanul a hagyományos oktatási rendszert sem.

republikon 2011.03.04. 19:15:11

@gmower: és nincs olyan felelőssége az államnak, hogy ezeket a gyerekeket megpróbálja "megmenteni", hasznos életre nevelni?
Vagy csak a hideg racionalitást alkalmazva: nem jobb az mindenkinek, ha rendes szakmát tanulva a Kovács Pistik dolgoznak, ahelyett, hogy segélyért állnának sorba?

@gyarló: ismeretei szerint az építőipar, illetve az utcaseprőket foglalkoztató önkormányzatok emberhiánnyal küzdenek? Mert az adatok azt mutatják, hogy ezekben a dimenziókban inkább az elbocsátások a jellemzőek, nem az, hogy még 15 éves gyerekeket is felvennének, annyira kell az ember.
Arról még érdemes lenne hosszabban is beszélgetni, hogy vajon mitől lesz a Kovács Pistik egy része bűnöző, és az lenne-e akkor is, ha figyelnénk rá, taníttatnánk, nem hagynánk sorsára már kamaszként.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 19:25:08

@republikon: Ahhoz, hogy szakmát tanuljanak, előbb fel kell emelni őket egy olyan szintre, ahol már motivációjuk is van erre. Szerintem.

stikasz_1 2011.03.04. 19:25:56

republikon, ott tartjuk 18 éves koráig a rendszerben, mondjuk még akkor is csak nyolcadikos, kilencedikes. Mit értünk el vele? Okosabb lesz? Ezzel a "háttérrel" felvértezve 18 évesen fejest ugorhat a munka világába? Vagy mi?
Vagy az jó, hogy mindenkit ott kell tartani az iskolákban, és mindenkinek le kell érettségizni, akár azon az áron is, hogy a tanár inkább már semmit nem vár el?

Nyunyócska 2011.03.04. 19:28:43

"Arról még érdemes lenne hosszabban is beszélgetni, hogy vajon mitől lesz a Kovács Pistik egy része bűnöző, és az lenne-e akkor is, ha figyelnénk rá, taníttatnánk, nem hagynánk sorsára már kamaszként."
Ez egy nagyon jó meglátás és újabb oldala a dolognak. Ha KP tanulni lusta, mitől lesz nagyobb lelkesedése dolgozni? Anyuci majd motiválja? Ugyanmár... Elmegy rabolni, bűnözni, éppencsak "megélhetésileg", mert naphosszat ráér, hiszen már az iskolában sem kell melegednie. A börtönök sem feneketlen zsákok, egyszer azok is tele lesznek.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 19:28:46

Igaz, hogy én csak a frontvonal egyszerű szakaszparancsnoka vagyok hadnagyi rangban (bár számos területen specialista), ezért minden, a stratégák dolgába történő beleszólásom hivatalból meghaladja a kompetenciámat. Különösen akkor, ha az éppen tartalékos állományban lévő előző vezérkarral vitatkozom úgy, hogy cseppet sem preferálom jobban náluk a jelenlegit.

Alikam 2011.03.04. 19:30:19

Japánban van olyan szitu ha jól tudom, hogy a tankötelesség az általános iskoláig tart, ezzel együtt, ha középiskolába akarsz menni ott már bizony fizetned kell.

Persze nem ötleteket adok mert sem kultúrában, sem gazdaságilag még csak álmainkban sem hasonlítható össze a két ország, annyira nagyok a különbségek.

Amúgy az tény, hogy a 16 év az most semmire sem jó, mert az pont félbevág egy középiskolát.

Vagy legyen 18 vagy 14 év, de ez a 15, hát ez pont akkora marhaság belegondolva is, mint amennyire elsőre hangzik.

gyarló 2011.03.04. 19:31:21

@republikon: És az jobb, ha az iskolában továbbra is akadályozzák a tanulásra hajlamosabbakat? Belőlük lehetne jó szakmunkás, vagy talán több is, de mivel ezekben az iskolákban a tanórák jelentős része fegyelmezéssel megy el, emiatt nem kapnak megfelelő képzést.

És mint már említettem, a Kovács Pistik nem fognak dolgozni, hanem a nagy részük a bűn útját fogja választani. Egész egyszerűen azért, mert abban van a pénz, illetve amiatt, hogy a szűk környezetében csak ilyen irányú "pozitív" példa létezik. A Kovács Pistikék lenézik a munkát, mert például a kábítószerrel való üzletelés több szabadidő mellett lényegesen magasabb fizetést biztosít.

Ez egy sokkal mélyebb probléma, amit nem az oktatásnak kell megoldania, viszont így iszonyatos terhet rak az iskolák, tanárok és nem utolsó sorban a tanulásra/munkára hajlamosabbak nyakába.

El Argentino 2011.03.04. 19:35:29

Ellentmondást vélek felfedezni, hogy állítsuk vissza a kétkezi munka becsületét és a rengeteg megszüntetett termelő vállalat, ill a magyar vezetőség termelésösztönzési módszerei között...

Amúgy KP-t pedig lesz.rom.

Asidotus 2011.03.04. 19:40:20

Mivel mind az iskola, mind az önkormányzat anyagilag a minél több diákban érdekelt, én nem hinném, hogy tömeges kirúgások lesznek itten. Tényleg csak a legelviselhetetlenebb fiataloktól fog megszabadulni az iskolarendszer.
Akik, rossz kimondani, de nagy részt igaz rájuk, olyan emberek, hogy nélkülük a világ egy jobb hely lenne.
És ezen az sem változtat, ha 18 éves koráig bent tartjuk.
Majd, ha egyszer megjön az esze, és ő maga akar tanulni, akkor majd a felnőttképzés várni fogja.
A tanulás bizony egy kétoldalú dolog. Kell egy adó, a tanár, és kell egy befogadó, a diák.

fumerin 2011.03.04. 19:42:04

Véleményem szerint a 15 éves gyermek még igazán gyermek. Sajna sokban befolyásolja a cselekedeteit a legelső szocializációs színterén tanultak és elsajátítottak.
Ha kikerülnek a kötelező oktatásból, akkor bele sem merek gondolni, hogy miként lesznek családapák és családanyák, adófizetők.
Amelyik gyermek nem tud lépést tartani a "normál bánásmódot" igénylő társaival,azoknak kéne egy olyan iskola, intézmény, ami felzárkóztatja őket a korcsoportjukhoz, segíti őket szocializálódni a társadalomba.
Ez egy prevenció lehetne arra, hogy a 15 éves 3H kategóriás lányok ne a testükből próbáljanak megélni és az ugyan ebbe a kategóriába tartozó ifjak ne a bűnözést válasszák megélhetési forrásuknak.
Amúgy elkeserítő a helyzet :(

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 19:43:08

@Alikam: A 15 és 16 éves limit a túlkoros, többszörös évismétlők ellen véd. Aki nem csinál balhét, az az adott korhatár után is nyugodtan tanulhat tovább. Mondom: NYUGODTAN.

cindbl 2011.03.04. 19:45:05

@Alikam: a 15-nek nagyjabol annyi ertelme van, hogy legalabb van eselye egy bukassal elvegezni az altalanost :)

Bankrator 2011.03.04. 19:46:05

Tanár tanits!Ha nem tudsz tanitani menj el szalag mellé a Jabilba!Ja hogy ott 12 órát kell naponta dolgozni nem ötöt?Meg nettó 70ezret fizetnek nem 190ezret,meg se öszi,téli,tavaszi,nyári szünet?Sajnos.

Asidotus 2011.03.04. 19:51:01

@Bankrator:
Tanár tanítson, a szülő meg neveljen!
Ja, nem tudsz nevelni? Akkor tartsál kaktuszt, az való neked.

Mr. Hilter 2011.03.04. 19:53:03

Vakóban, ez a történet nem Kovács Pistikéről, hanem Kolompár Pistikéről szól. Nagyjából egyetértek Bukott Rockzenésszel. Nyilván az állam felelőssége is, hogy a mezőgazdaságban, vállalkozásoknál stb. segédmunkásként munkába állítsa az iskolarendszerből 15 évesen kikerülőket. Ezek egy részétől kifejezetten kívánatos a középfokú oktatást megkímélni, az ott tanulók érdekében. A legfontosabb, hogy a következő generáció ne a segély+kisebb bűncselekmények képlet szerint legyen szocializálva, hanem szokja meg, hogy dolgozik, vagy felkopik az álla.

Sir Galahad 2011.03.04. 19:54:05

@republikon: Miért kéne megmondanunk, hogy milyen munkát végezzen? eldönti, akar-e tanulni. Ha nem akar, keres magának - ennyi.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 19:55:06

@Bankrator: Téged meg honnan szalajtottak, ember?! Az ostoba tévhiteidet fejtsd ki a Szakítóson vagy a Homáron, "ősi román szokás" jeligével! Két egyetemi diplomával, átlagon felüli általános műveltséggel, osztályfőnökként 150 ezer körül viszek haza most, mióta családi adókedvezmény van. Előtte volt az 115-125 is, túlórától függően. Ezért hetente 23 órát tartok (+ a helyettesítések), és még ugyanennyi, ha nem több időm megy el az órákra való felkészüléssel, dolgozatjavítással, dolgozatok összeállításával és egyéb osztályfőnöki teendőkkel (naplóírás, szülőkkel való kapcsolattartás, stb.). Szakkört vezetek, iskolai rendezvényeket szervezek. Mindezt szeretem csinálni, de azért ne irigyelj!

Jó étvágyat, címlapi trollocska!

Valaki2 2011.03.04. 19:57:03

@fumerin: ezekből sosem lesznek adófizetők. Soha a büdös életbe, ha beleszakadunk, akkor sem, ha nem lesz belőlük bűnöző, az már hihetetlen siker. Csak ezt rohadtul nehéz kimondani, ugyanis ha egy gyerek egy bünöző, soha életében nem dolgozó családban nő fel, szerinted milyen mintát fog követni? Hagyja, hogy a családja kitagadja? 10 ezerből ha egy bevállalja ezt...

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 19:58:06

@Sir Galahad: Elvileg ez az igazi liberalizmus :)

Ja és hová tűnt a trolletető hozzászólásom? Netán a troll tényleg megette?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.04. 20:00:17

A 320 milliós hiány ellenére is jut 8 millió a Fidesz barát cégnek?

320 milliós hiánnyal állt fel Dombóvár idei költségvetése több forduló után, a város 500 milliós hitelt vesz fel. Az elszabadult hiány ellenére nyolcmilliós megbízás van kilátásban a jobboldali önkormányzatok körében kedvelt CCA Zrt.-nek

Több hetes huzavona és újratervezés után elfogadásra került Dombóvár 2011-es költségvetése. A 320 milliós hiánnyal számoló koncepció jelentősen eltér attól, amit Szabó Lóránd polgármester eredetileg a képviselő-testület elé terjesztett.

A költségvetést első körben február 14-én tárgyalta a fideszes többségű, ám baloldali kötődésű polgármester által vezetett dombóvári képviselő-testület. Az előterjesztés bevezetőjében Szabó Lóránd hangsúlyozta, hogy maga nem ért egyet az abban foglaltakkal, és csupán törvényi kötelezettségének tesz eleget annak benyújtásakor. A tervezet 300 milliós hiánnyal számolt, miközben a Tolna megyei város adósságállománya már meghaladja az 1,8 milliárd forintot.

A vita során Kerényi Zsolt, a Fidesz által delegált alpolgármester azt ajánlotta fel a baloldali ellenzéknek és Szabó Lóránd polgármesternek, hogy készítsenek ők egy tervezetet, amely kisebb hiánnyal számol, az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatokra koncentrál, és azt terjesszék be a következő testületi ülésre.

A módszer ismerős lehet, hiszen az elsőként a törvényi előírás miatt beterjesztett, készítői által is rossznak ítélt költségvetés Pécsett is elbukott február közepén, az új tervezet pedig március 17-én kerül a közgyűlés elé. Persze különbségek is akadnak: Pécsett vitázni sem lehetett a fércmunkának minősített tervezetről.

Az újabb tervezetben a hiányt 70 millióval kevesebbre lőtték be, egyrészt hiánycsökkentéssel, másrészt a bevétel növelésével: utóbbiak közé tartozott például a Dombóvári Vízmű osztalékának növelése, amelyet az előző városvezetés idején csak az adózott nyereség 34,5 százaléka volt, míg az önkormányzat tulajdoni aránya a cégben 80,5 százalék.

A március harmadikai ülésre bevitt előterjesztést a jobboldali többség lényegében szétbombázta: a több mint 20 módosító javaslat miatt az apparátusnak újra kellett számolni a tervezetet, és ezért majd' 12 óráig tartott a vita is. Szabó szerint mindez azt jelenti, hogy feleslegesen dolgoztak, hiszen a módosító áradat következtében lényegében a februárban egyszer már visszavont tervezetet fogadta el a testület.

A kiadási és a bevételi oldal között 320 millió forintos különbség van, a működési hiányt és a beruházások költségeit 500 milliós hitel felvételével pótolja ki a város. Mindez azt jelenti, hogy a 20 ezres város jelenleg 1,8 milliárdos adósságállománya 2012-re 2,3 milliárdra emelkedik. Mindezt a dombóvári MSZP úgy értékelte, hogy az elmúlt 16 évben a baloldal által építetteket veri szét a jobboldali többség.

A nehéz költségvetési helyzetben is jut viszont 8 millió forint arra, hogy átvilágítsák az önkormányzat működését. A munkára meghívásos pályázatot terveznek kiírni, ennek pedig első számú esélyese a CCA Zrt, amely Pécsett is készséggel világította át az önkormányzat működését 48 millió forintért. Ennek a cégnek az igazgatósági tagja Szebellédi István, aki első körben 7,5 millióért nézte át Páva Zsolt polgármesterré választása után a pécsi önkormányzat gazdálkodását, majd egy átfogó vizsgálatot javasolt, immár nettó 48 millióért. A véletlenek elképesztő összjátékaként ezt aztán a CCA Zrt. nyerte el.

A CCA Zrt.-t első körben az előző dombóvári polgármester, Patay Vilmos kívánta volna megbízni az önkormányzat átvilágításával, ám ez akkor elbukott a baloldali többségű testület ellenállásán. Szabó Lóránd most amondó, hogy az átvilágítást tisztességes közbeszerzési eljárásnak kell megelőznie, és meglehetősen furcsának tartja, hogy a meghívásos tendereken a CCA Zrt. mindig ugyanazzal a két céggel együtt indult.

Bankrator 2011.03.04. 20:01:55

@Nűnű: Tisztelet a kivételnek de sok mai pedagógust elnézve mindig az a bon mot jut eszembe:"Ez is tanit?Az istenit!"

-d(-_-)b- 2011.03.04. 20:04:27

Többen kérdeztétek, mihez kezdhet egy fiatal 15 évesen, amikor lejár a tankötelezettsége. Ne gyötrődjetek tovább, elhoztam nektek a várva várt választ! (Igaz, már mások is leírták előttem, de valahogy nem fogtátok fel).

Tehát a válasz:

15 éves kora után a fiatal FOLYTATHATJA AZ ISKOLÁT.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2011.03.04. 20:07:18

Az iskolában is azt kérdezem a Kovács Pistikétől és a Tóth Zolikától, persze a húgaiktól és nővérkéiktől is, hogy miért csak szélsőségekben tudnak gondolkodni. Lehet, hogy azért, mert az egész ország csak úgy tud?
Ez a tankötelezettségi határ a lányokon üthet igazán nagyot, mert még mindig él az a vélekedés, és nem csak Bürgözdpuszta-alsón, hogy a lány maradjon otthon segíteni. Főleg, ha ő a legnagyobb gyerek, és van négy kistestvére. Vannak olyan vidékek az országban, ahol ha az első gyerek lány, várnak a következővel/következőkkel négy-öt évet, hogy a nagylány ( az a hatéves) majd besegít a nevelésükbe. (Értsd, megcsinál körülöttük mindent)
Pályakezdésem évében csodálkoztam erre a mentalitásra. Jó harmincöt évvel később még mindig van belőle. Pedig most állítólag jobban elengedett helyen vagyok, mint akkor.

Bankrator 2011.03.04. 20:07:27

@Bukott Rockzenész: Elég rossz helyen lettél akkor a nemzet napszámosa,ez az összeg amit irsz nem méltányos.A tavalyi meg aztán végképp nem volt az.

franta 2011.03.04. 20:07:44

kovács pistike, így, kisbötűvel, átbukdácsolt a negyedikig. Meg - nem - tanú't az írni 's olvasni, se mög, mer' minek ám az. Osztán bukdácsolt ám keményen, mert - egyszerűen - kurva hüje.
A baromarcú prtykó má' még 18 éves fejjel járja a nyócadikot, ahol 14-15 éves gyerkőcök ülnek, kik, mit tesz Isten, kissé okosabbak és kultúráltabbak, mint ő. (Esznek késsel-villával, szarás után kezet mosnak, tudnak köszönni satöbbi.)
Pistike zavarban van, mert ez más világ ahhuz képöst, amit ő megszokott. Amit ő"otthonról" hozott. És a zavarában, a frusztrációjában üt. Üt, ver és vág.

Na jó, kivágni az ilyeneket a közoktatásból, vagyis olyanból, amit a te adód fizet.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2011.03.04. 20:10:05

@Bankrator: Amíg a szülők és a tanárok egymást hibáztatják, a mindenkori oktatási kormányzat, elnézést, de röhög a markába.
Szülők és tanárok nélkül nincs oktatás és nevelés, de az oktatási kormányzat ...???

fumerin 2011.03.04. 20:10:22

@Valaki2: Sajnos tudom. A hitemet a hivatásom miatt azért megőrzöm:)
Elméleteket már olvastam arról, hogyan lehetne a családokat is bevonni...de gyakorlat azt mutatja, hogy hiába énekelsz a süketnek, nem hallja!
Azért is írtam, hogy elkeserítő a helyzet.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 20:15:33

@Bankrator: Vidéki szakközépiskola, fizetés a bértábla szerint. H4-es kategória, osztályfőnöki pótlék, kiemelt munkavégzésért járó pótlék, 10 szolgálati év (ebből 8,5 a versenyszférában, tehát a háromévenkénti kötelező emelésből valóban kimaradtam), 5 gyerek (2 saját, 3 lízingelt) a családi kedvezményhez. Ennyi.

Az előbb talán túl keményen minősítettelek, de hozzászólásod stílusa és tartalma disszonáns volt ebben a közegben.

hagymásbab85 2011.03.04. 20:21:53

Az a lényeg, hogy az emberek minél butábbak legyenek, úgy jobban megvezethetők, befolyásolhatók és átverhetők. Nem utolsó sorban minél kevesebb pénzt kelljen az oktatásba pumpálni.

prolee 2011.03.04. 20:23:35

Miért gondoljuk azt, hogy azok a Kovács Pistik, akik eddig a tankötelezettség miatt 18 éves korukig - az iskoláztatási támogatás folyósítása miatt - bejártak az iskola épületébe, fizikailag voltak jelen, azok "tanultak", vagy "részt vettek a közoktatás rendszerében"?
Ezek soha nem voltak a szó szoros értelmében iskolások, csak éppen az iskola épületében tárolták őket csomagmegőrző helyett.
És akkor még nem beszéltem a deviáns viselkedésű, kezelhetetlen, antiszociális "csomagokról".

Nem történik semmi, csak most 15 éven felül azok lesznek az iskolában, akik tanulni akarnak.

Bankrator 2011.03.04. 20:35:33

@Bukott Rockzenész: Semmi gond,szeretek provokálni,ennyi az egész,nem vettem magamra.Viszont a számok valósak,kisvárosi általános iskolai tanároktól származnak.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 20:37:20

@Bukott Rockzenész: én egy olyan középiskolában tanítok, ahol kb. a létszám fele a cigány, és pontosan úgy van, ahogy írtad. Nem akarnak bejárni, de kötelező nekik, tehát kicsinálják a diáktársaikat és kinyírják az órákat. Állandóan a lógás és egyéb bűntények miatti hatósági papírokkal kell variálni, jellemrajzokat írogatni, stb.

És a magyar cigányok sem különbek, vagy még rosszabbak is, akik teljesen átveszik a cigányok viselkedését és még rá is tesznek.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 20:38:45

@Bankrator: Huszon-akárhány év után, sok-sok emeléssel, ilyen-olyan pótlékkal esetleg összejöhet a 170-180, ennél többhöz már munkaközösség-vezetőnek, igazgatóhelyettesnek vagy egyéb hatalmasságnak kell lenni. Ja és nettóról beszélek, hiszen az érdekel, mennyit viszek haza a családnak.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 20:39:49

@Bankrator: Esetleg nézz utána a bértáblának, mielőtt.

carlo68 2011.03.04. 20:42:21

Fidesz terror sok felvonásban,erőltetett vigyorral,mértéktelen hatalomvággyal,cinikus kegyetlenséggel!Épülő autokrácia,személyi kultusz ,nagyravágyó törpékkel,kapzsi pszihopatákkal!

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.04. 20:46:17

@KKKKKKK: Nálunk "csak" 20 % körüli az arány. Ami az érdekes: az én osztályomban is van jó néhány, de velük van a kevesebb baj (eddig csak egy bolti lopás, amiben ketten is benne voltak). Ráadásul van köztük 1-2 igen rendes is. Talán azért ilyen visszafogottak, mert még csak kilencedikesek - sajnos a folyosón cirkáló "nagy példaképeket" már kezdik felfedezni. Nálam tipikusan a magyar gyerekek viselkednek a legrosszabb cigány szokások szerint. A szomszéd teremben viszont a kolléganőm kénytelen füstölőt égetni a szag miatt - nem cserélném el vele az osztályomat.
A felsőbb osztályokban egyes helyeken viszont közelharcot kell vívni minden egyes perc figyelemért és csendért, a folyosói ügyelet (dohányosok üldözése a WC-ben) pedig szélmalomharc.

Severus 2011.03.04. 20:46:55

Tudjátok, az oktatás meg az egészségügy lennének azok a területek, ahol az állam TÉNYLEG tehetne valamit az emberekért.

Hihetetlen az a hideg kegyetlenség, ami a kommentek többségéből árad... Ekkora szarban van az ország, hogy már a gyerek is ellenség... Hogy pont azoknak a kezét akarja elengedni az államon kívül a társadalom többsége, akinek igazán szüksége lenne rá, mert onnan jön, ahonnan magától nincs út a normális életbe...

NEM azt mondom, hogy az ami most van, jól van. de ez NEM MEGOLDÁS. Van más modell is. Igen, intenzív figyelem az ilyen csoportoknak, aktív szociális munka, akár 2 tanár egy csoportban. Ez most csak a felelősség lerázása, struccpolitika, cinizmus, alantas indulatoknak megfelelni akaró sötét populizmus.

Szégyen.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2011.03.04. 20:49:35

Szerintem ennek az eszmefuttatásnak semmi köze sem lesz a valósághoz! Biztosa vagyok benne, mert nálam van a "forgatókönyv" :)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.04. 20:51:59

"Nagy hiba volt" - Feketepénz a fideszes képviselő zsebébe!!!

Törvénytelen módon vett fel több százezer forint közpénzt Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő. A honatya azzal védekezik, hogy elfeledkezett a "hibáról".

Zsiga az Országgyűléstől havi 473 ezer forintos választókerületi pótlékot és havi 115 ezer forintos lakhatási támogatást kap. Ehhez képest a vagyonnyilatkozatában az is szerepel, hogy havi 111 ezer forint költségtérítést felvesz Miskolc alpolgármestereként is - állítja a Blikk. Csakhogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tiltja, hogy egy honatya egyszerre két helyről is költségtérítést kapjon.

A kormánypárti képviselő azzal védekezik, hogy elfeledkezett róla, hogy egyszerre két helyről is kap költségtérítést.

"Éppen a múlt héten beszélgettem egy kollégámmal és hirtelen eszembe jutott, hogy alpolgármesterként az önkormányzattól és képviselőként az Országgyűléstől is kapok költségtérítést" - mesélte a politikus a napilapnak. Ezután - mint mondta - első dolga volt, hogy a parlamentben jelezze a "hibát".

"Intézkedem, hogy a jövőben levonják a parlamenti pénzemből a miskolci költségtérítés összegét, Miskolcon pedig a havi fizetésemből kezdjék el levonni azt a pénzt, amelyet már átutaltak, pedig nem szabadott volna" - tette hozzá Zsiga Marcell.

Ilyenek ezek, csak a papírkétharmad mögé bújnak.

sanya64 2011.03.04. 20:54:51

Az általános iskolákat az elmúlt években pusztán valamiféle állami ifjúsági szociális intézetnek tekintette a fél ország, mondván, ha néhanapján odaküldjük a gyereket, hát akkor az kap ám enni, meg el van ott végülis, meg hát ugye jár is nekünk utána a fasza kis családipótlék meg minden, fizzesenek csak szépen a hülye magyarok, hihi...
Igen, kb. ez volt a fenenagy hozzállás.
Aztán most mikor nemrég bekeményítettek államilag, hogy bizonyos hiányzás után márpedig megvonnak kifizetéseket a t. szülők felé, na akkor meg ment ám a sírás-rívás, hogy na és ezt akkor most hogy.

Az állam most pedig azt mondja, hogy egye-fene, látjuk mi a bajotok, nem szeretitek tik ám az iskolát, nem bizony, de mostantól bezzeg ám nem kényszerít titeket senki sem ilyesmire, szabadság van, mindenki aztat csinál, amit akar, ha ez az egész iskolábajárósdi, meg hogy befejezni legalább az általánost, nektek ennyire nehezetekre esik, hát akkor üldögélhettek akár mostantól szépen otthon Pistikétekkel meg a kis Szandokánokkal meg Dzsenniferekkel, ha ez nektek így jó, oszt bekaphassátok ám, de nagyon...
mert bizony akkor onnantól magatokra maradtok, és csak hülyemagyarozhattok tovább a putriban, mint eddig is mindig tettétek...
csak azt nem tudjuk, ebből hogy fogtok tudni megélni, mert pénzt bizony ehhez mi már nem küldünk...

mi, "hülyemagyarok" meg a továbbiakban arra használjuk iskoláinkat, amire azok valók, és nem a ti eredménytelen és amúgy kurva sokba kerülő örökkénvaló, élethosszig tartó dédelgetésetekre...
de ezek után is persze nagyon szívesen olvassuk majd bejegyzéseiteket a facebookon, hogy ti mennyire nem szerettek tanulni, mennyire nem szerettek olvasni és mennyire nem szerettek dolgozni, és hogy mindezekre mily büszkék is vagytok (!)...

hát, mi meg nem szeretünk a nagy semmiért nektek pénzt küldeni, úgyhogy akkor ezt itt így befejezzük...

látjátok, nem is kell már akkor járni a direkt miattatok alacsonyan meghúzott korhatár felett nektek a továbbiakban már az iskolába...
ezt akartátok, és ez nekünk is nagyon megfelel, ugyanis egyszerűen nincs is ott rátok semmi de semmi szükség...

egyszerűen nem kellettek senkinek, mert nem vagytok jók semmire sem, nem is várja el tőletek az ország, hogy bármire is jók legyetek, na erről szól valójában mostantól már ez az állami papírotok, és ezt kitehetitek ám az ablakba!...

szégyelljétek magatokat, mennyi ember törte magát, hogy nektek jobb legyen, és soha nem vettétek komolyan, hogy kezdeni kéne valamit a lehetőséggel...
de ennyi volt, vége a lehetőségeknek; a türelem is, meg a pénz is elfogyott, szóval húzzatok ki az iskoláinkból és mennyetek ti ám a pi.......

ephudd 2011.03.04. 20:56:17

A kommentekből nagyszerű társadalomkép rajzolódik ki Magyarországról: ellenség lett a gyerek, bűnözőként kezelitek, mert inkább a Való Világot nézitek este, ahelyett, hogy beszélgetnétek vele, aztán a tanár a hibás, mert "mér' nem taníccsa meg?" Meg mert a tanár nem dolgozik, mer' van neki nyári szünet. Persze a rasszista tanár sem rossz: nemcsak Rockzenésznek vagy bukott, Kolléga Úr, hanem tanárnak is. Idáig (Rasszista felhang nélkül, my ass...) Nemzethalált vizionáltok, s meg is érdemli ez a nemzet...

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 20:56:53

@Severus: Az a baj, hogy az ilyen antiszoc diákoknak, legyen cigány vagy magyar, nem alkalmas a hagyományos iskolarendszer. Én kb. 300 gyereknek vagyok a tanára (plusz ofő) és mindegyik problémás diáknál egyértelműen van valami családi gebasz a háttérben, de egyszerűen hiába látod, mi a helyzet, hiába jönnek segítségért, nem tudsz mit csinálni, ugyanis nem lehetsz ennyi ember mentora egyszerre.

@Bukott Rockzenész: Ugyanez. Plusz előfordul időnként késvillantás, tanár megfenyegetése családostul való kiirtásra és hasonló dolgok.

Bankrator 2011.03.04. 20:58:03

Természetesen nem láttam egyik volt évfolyamtársam bérjegyzékét sem,de miért lóditanának?Föleg fölfelé.Nemrég a rádióban egy polgálmester mondta hogy a 11 tagú tanári kar bérköltsége 56 millió ft/év.Lehet számolni.De én ezzel az anyagiakat le is zártam volna.Ajánlom viszont mindenkinek az alábbi verset:Ady Endre-A Hortobágy poétája.

borzimorzi 2011.03.04. 21:01:31

@Severus: Ehhez képest a valóság. Pl. legyen a renitens nebuló 15. szülinapja nem jan. 1, hanem csak júl. 1. Szeptember 1-től isi, a gyerek 15 éves és két hónapos.

Az első félév során telik az ellenőrző befele. Mire megvan a 10. affér, már februárt írunk. 15 éves és 7 hónapos. 3 hónapot azzal tölt, hogy másik isit keres. Ha nem veszik át sehová, még az ország másik végére sem - Ami nagyjából kizárt, annyira kell a fejkvóta!-, akkor elkezdi bújni a netet bel- és külföldi munkák után. Mire 2 hónap múlva 16 lesz, addigra munkája is lesz. De legalábbis be lesz iskolázva a munkaügyi központ által meghirdetett OKJ-s takarítóképzésbe.

Mi a gond? Ha ez a tehetségének megfelelő munka, akkor végre lesz egy megfelelő ember a megfelelő helyen. Ha többre hivatott, akkor majd leérettségizik később, a dolgozók gimnáziumában. Nem maradt le semmiről, csak kicsit későn érő típus.
Viszont azok az osztálytársai, akik koruknak megfelelő érettségi szinten voltak 15 évesen, azok szerettek volna tanulni, ha hagyta volna. Sajnos, erre a mostani rendszerben esélyük sincsen. Hát, majd most lesz. 30 gyerekből 1-2 renitensnél betelik a pohár (azaz: ellenőrző), azokat kicsapják. A többi 28 egyből tudni fogja, merre hány méter, és mit kell csinálni, hogyan kell viselkedni tanórán.

Értsd meg, ha nincsen senki, aki pórul jár a notórius kekeckedéssel, rendzavarással s más effélékkel, akkor nincsen példa statuálva, és elkanászodik mind.

Üdv:
b

Tüskéshátú 2011.03.04. 21:02:08

Hogy is van ez? A törvény szerint (ma még!) 18 éves korában lesz felnőtt. 16 éves kora előtt semmiképpen nem is kérheti a nagykorúsítását. Viszont 12 évesen már büntethető lesz. Szép új (régi) világ...

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:02:31

@ephudd: Sajnos nem tudod mi zajlik egy ilyen helyen, és ostobán rasszistázol. Csak azért mert ki van mondva, hogy a lecsúszott cigányság mentalitása rossz, a lecsúszott magyarság meg átveszi ezt, attól még vannak rendesen iskolába járó cigányok is, csak velük nincs probléma, ezért róluk nincs szó. A balhés, lógós, zűrös arcok, akik legyenek csak ketten egy osztályban, de képesek tönkretenni egy osztályt. És a helyzet az, hogy az ilyen cigányok legalább sokat lógnak, de az ilyen magyarokat a szülők bekényszerítik és csak csinálják a feszkót. Megjegyzem akkor van igazán nagy gebasz, amikor cigány-magyar vegyes klikkek alakulnak ki. Ott aztán meg van minden oldva okosba.

franta 2011.03.04. 21:03:38

@Severus: "Hideg kegyetlenség..."
Igen: Olaszliszka, meg most kaptak egy csomó sittet a rasszisták (ti. cigányok) Józsefvárosból, Tavaszmező utca.
Így van, hideg kegyetlenség.

sertésmájkrém 2011.03.04. 21:14:33

@Nyunyócska: Attól lesz nagyobb motivációja a munkára baszkikám hogy rá lesz kényszerítve.

Most 18 éves koráig nincs, jár utána a csp és ennyi cserébe rengeteg kárát okoz.

A hosszútávú előnyeiről nem is beszélve a dolognak: tárgybeli segggfejkém ha kicsit megszopja az életet a saját gyerekére jobban figyel, ha az úgy jön haza az iskolából ahogy ő anno, akkor talán nem a tanárt megy be megverni hanem a gyereknek ad egy sallert, hogy tanuljon.

Mi ez az álszent baromkodás, az nem zavar bazmeg, hogy (megtörtént és nem egyedi eset), hgoy a 1,5 éves börtönbüntetésből visszatérő 2 18 éves fiucska teljesen elzülleszt egy 9-es osztályt? Felét megfélemlíti felét magához idomítja. Azoknak a gyerekeknek és szüleiknek nincs joguk semmihez, csak azért mert az a másik 2 azt csinál amit akar?

Severus 2011.03.04. 21:16:11

@borzimorzi: @KKKKKKK: Senki sem mondta (én sem, ha vettétek a fáradságot, hogy elolvassátok), hogy a hagyományos oktatás a megoldás. Speciálisan felkészített oktatókra van szükség, kiscsoportokra, speciális programokra, akár több pedagógusra egyszerre... Vannak modellkísérleti programok, itthon, külföldön meg tapasztalatok gettóiskolákból...

Épp ezeknek a diákoknak az esetében nem lenne szabad leengedni a korhatárt. És akkor mi van azokkal a szerencsétlenelkkel, akik meg beilleszkednének, tanulnának, mondjuk pl. lányok, de nem csak, azonban a szülők nem támogatják, mert minek, menjen szülni? (Mert ilyen is van, csak ezt nem olyan divatos felemlegetni, a túlkoros kancigánygyerekkel való példálózás sajnos jobban elfogadott.) Az a gyerek most tényleg mehet szülni, mert a maradék kényszer is megszűnik, hogy a szülők iskolába küldjék. Ilyet is ismertem. Mármint olyat, amelyik keservesen, az oktatási rendszeren keresztül felkapaszkodta magát, és most dolgozik éés becsületesen él.

De könyörgöm, 15 évesen kidobni az utcára??? Csak mert lusták vagyunk valamit kitalálni (mellesleg ki se kéne találni, csak megkérdezni a szakembereket - Gandhi vagy Dr. Ámbédkar Gimnázium...)

caltabellotta 2011.03.04. 21:16:57

@Severus: Mélységesen egyetértek. Az egyetlen hozzászólás, amely a valóságos helyzetet mutatja, és ez a hideg kegyetlenség megdöbbentő. Ugyanis nem csak cigány gyerekek szakadhatnak le, hanem a szegénységből, esetleg mély szegénységből jövő gyerekek is, ahol nem természetes, hogy leveszem a könyvet a polcról, mert lehet, hogy polc sincs. Lehet, hogy ebéd sincs.
De fontos, hogy 12 éves kortól büntessünk.
Én szégyellem magam.

fumerin 2011.03.04. 21:19:25

ephudd: Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
Az általad kritizált "bukott Úr" úgy érzem, hogy a legjobb tanár, pedagógus és apa, akit ismerek.
Rengeteg dolgot csinál munkaidőn kívül is, persze a család (ami nem kicsi) rovására, hogy motiválni tudja azokat a "deviáns" gyerekeket, akik ugye nem tehetnek arról, hogy nincsenek szocializálva. A "cigány" nem a népcsoportra értendő, hanem a viselkedésre, kultúrára, amit a fehér gyermekek is sajnálatos módon átvettek.Az iskolában biztonsági őrök állnak folyosónként...az én időmben ilyen nem volt.
Sokszor kéri ki a véleményem, sokszor beszéljük meg a tanultakat, mert olyan dolgokkal találkozunk, ami nem szokványos. Megértem a kamaszokat,talán nőként jobban, mint ő, nekem is van belőle "házi darab", de a viselkedést a gyermek otthon tanulja és nem okoz fejtörést a tanároknak, ha a szülő is megfelelően tiszteli azokat.
A televízió nálunk virágtartó, mielőtt bármilyen bulvár műsor megtekintésével poénkodnál. Több ezer könyvet tudhatunk magunkénak és folyamatosan bővül a könyvtárunk. Mi olvasunk, nem butulunk.
Még egyszer: Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.03.04. 21:21:48

Remélem, senkit nem bántok meg azzal, hogy 'külföldről' beleszólok. Svédországban 'mindig', amióta én tudom, 15 év volt az iskolaközelezettség, az általános iskola a kötelező. Ez azért jó, mert a gimnáziumban, szakmunkásképzőben már egészen másfajta elvárásokat lehet támasztani. Annak, aki zavarja az oktatást, késik, stb, azt lehet mondani: nem kötelező idejárnod, ha nem veszed komolyan, kívül tágasabb.
Ami a cigányságot illeti, szerintem aki 15 éves koráig járt iskolába, az tovább is fog, ha akar - ennyi idősen, 8-9 osztály után már hozzászkokott az iskolához és érti, hogy ha munkát akar, jó lesz továbbtanulni. Aki kijárta az általánost, azt szerintem a családja is támogatja annyira a tanulásban, hogy hagyják továbbtanulni.
Ellenben a svéd diákoknak a nemkötelező gimnáziumban is jár a kedvezményes - helyi - utazás, de a szünidők alatt nem érvényes a diákbérlet. A bérleteket az iskolában osztják ki és az iskola vissza is vonhatja, ha a diák nem jár iskolába.
A poszt befejező kérdésére visszakérdeznék: Pistike osztálytársaival ki törődik? Nem jobb mindenkinek, ha tényleg csak az jár iskolába, aki akar is valamit a tanulmáyaival?

Bankrator 2011.03.04. 21:22:47

Moldova György mondta/írta talán:Nem mindegy ha a gyerek nekidöl otthon a falnak,hogy a vakolat esik rá,vagy egy Dante kötet...Nagy igazság. Másik igazság:"Tanárnéni van gyereked?-Nincs még.-Akkor miböl élsz?"

sertésmájkrém 2011.03.04. 21:23:09

@Severus: De könyörgöm, 15 évesen kidobni az utcára???

Nem erről van szó de csak ajvékoljál tovább. Olvasd el amit fentebb írtam.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:23:44

@Severus: Biztos frankóbb lenne az a program, hogy akkor alapítsunk de izibe felhozó iskolákat kiscsoporttal, meg minden cigány mellé egy tanárt (jó ez durva volt, de remélem érted mit mondok), csak egy csöppet megvalósíthatatlannak érzem a dolgot. Bár ha úgy nézzük a nyugdíjas rendőröket át lehetne képezni nevelőnek, és akkor meg lehetne valósítani a dolgot.

VAGY! Mondom a tutit: te és az érzelgős társaid szervezzenek jótékonysági felhozó iskolát, mert jót tesz a karmának, valahogy biztos megélnél.

Ugye érted, hogyan értem?

sertésmájkrém 2011.03.04. 21:23:45

@caltabellotta: te meg a valóság, két igen távoli dimenzió lehettek barátom.

Severus 2011.03.04. 21:25:21

@KKKKKKK: @borzimorzi: Én pl. végeztem tanárszakot, de most nem ezen a közoktatásban dolgozom. Talán Ti igen. Azonban azt biztosan állíthatom, hogy az egyetemen nekem egy büdös kukkot nem beszéltek attól, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen szituációval. És ez is egy szakma, amit meg kell tanulni, de esélyed sincs rá. Szóval, ha a pedagógus nem tud mit kezdeni a gyerekkel, az az ő hibája is, meg a képzőintézményé, ami nem készítette fel semmilyen pedagógiai kihívásra. Állítom, a problémák jó részét még egy jobban felkészített általános pedagógus is kezelhetné, a többire meg mehetnének a speciális felzárkóztató programok.

Biztosan megérné.

sertésmájkrém 2011.03.04. 21:25:42

@Réka ‎: Svédország maga a pokol, nem is tudom mikor fogják pl emiatt megszállni végre a liberálisok, hogy rendet teremtsenek ott is.

Itt már sikerült elkúrnia az oktatást is a sok idióta vagy számító bérrettegőnek.

Gogol 2011.03.04. 21:25:57

@Bukott Rockzenész: Aki olvasta a Pedagógiai hőskölteményt az tudja, hogy deviáns gyerekeket megnevelni nehéz, de nem lehetetlen feladat. A baj az, hogy a tanárok is rosszak, nem elég az emberismeretük, türelmük, nem értenek eléggé a pedagógiához. Az a tanár aki helyesli ezt a törvényt, azt is állítja egyúttal, hogy hulljon a férgese. Mert ok, a rossz gyerekek mellett nehéz tanítani, de, ha kiesnek az iskolából mi lesz velük? Nem más ez, mint egy probléma szőnyeg alá söprése, és egyúttal a tanárok tökéletes kudarca.

kalamáris (törölt) 2011.03.04. 21:26:17

Végre egy értelmes javaslat. Minek a szerencsétleneket 18 éves korukig iskolázni, nekik se jó és a társadalomnak sem, akiből kétkezi munkás lesz, annak ez felesleges.

Gogol 2011.03.04. 21:27:29

@kalamáris: Nem lesz belőle kétkezi munkás, semmi se lesz. Bűnöző, mert nem tanul szakmát se.

ephudd 2011.03.04. 21:28:05

@KKKKKKK: A) Aki az iskolákban tapasztalható problémákat "cigánykérdésként" láttatja, az rasszista: Te magad is írod, hogy rengeteg rendesen iskolába járó cigány gyerek van, akkor ne cigányozzunk, egyének kérdését ne vetítsük egy egész csoportra: ha a kommentekben tapasztalható bunkóságot, taplóságot, kikönyöklő kapanyelet rávetítenénk az egész magyarságra, köztük Rád is, akkor azt elfogadnád: ugye nem? B) Az intelligenciámat inkább mással minősítetném, ha nem baj: ez a másik nagy baj Magyarországon, hogy nincs kultúrált vita, diskurzus: aki máshogy gondolkodik, mint Te, az egyértelműen hülye, ellenség, el kell taposni. Márpedig civilizált vita nélkül semmi nem lesz ebből az országból: s a civilizációhoz a tisztelet is hozzátartozik.

Severus 2011.03.04. 21:31:06

@KKKKKKK: "VAGY! Mondom a tutit: te és az érzelgős társaid szervezzenek jótékonysági felhozó iskolát, mert jót tesz a karmának, valahogy biztos megélnél. "

Túlzás lenne azt kérni, hogy belásd, hogy ez közérdek? De ha szolidaritás mint olyan káromkodásnak számít, akkor legalább kalkulálj, hogy mi ér többet a társadalom számára: egy örökös munkanélküliségre, bűnözésre kárhoztatott ember vagy egy rendesen kitaníttatott szakmunkás.

sertésmájkrém 2011.03.04. 21:31:35

@Gogol: Akkor tartsuk az iskolapadban élete végéig, jó?

Gogol 2011.03.04. 21:32:32

@sertésmájkrém: Vagy adjunk mellé hozzáértő tanárokat.

ephudd 2011.03.04. 21:33:30

@Severus: Ott a pont! A felsőoktatás is tele van tehetségtelen, a szakmát csak könyvekből ismerő emberekkel, akik így elképzelhetjük, milyen tanárokat képeznek... Tanárnak már csak azok mennek el, akiket máshová nem vesznek fel (meg egy-egy évfolyamon 2-3 elkötelezett fanatikus), így sokat nem is várhatunk tőlük. Pedig az, hogy a fiatalok ilyenek (amellett, hogy társadalmi kórtünet is, illetve sokat elárul arról, hogy mit művelnek a NAGY OKOS FELNŐTTEK), a tanárokon is múlik...
Tanárként mondom ezt...

Gogol 2011.03.04. 21:33:40

@Gogol: Olvastál te Makarenkót? Olvasd el a Pedagógiai hőskölteményt, egy tanár csodát tehet. A magyar tanárok rosszak, és a diákokat okolja mindenki.

Ordinarius 2011.03.04. 21:33:44

@Gogol: A deviáns gyerekeket nem a szakmunkásképzőben kell megnevelni, már bocsesz, hanem elsősorban otthon,vagy erre szakosodott intézményben, a szakmunkásképző képezzen szakmunkásokat.

Severus 2011.03.04. 21:36:11

@ephudd: Köszönöm!! Most meg elmntem altatni... :)

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:36:13

@Severus: Én régen beláttam, hogy közérdek. De ha közérdek és te tudod, mit kell és hogyan csinálni, akkor nyomás csinálni, nem itt a hozzászólásokban mondani, hogy ejnye ez így nem jó, mert így meg úgy kéne és például az is meg ez is.

Az én véleményem az, hogy a putriban élő kisgyerekeket szülőktől el kéne venni, és bentlakásos iskolába rakni, hogy megtudja, mi az a folyóvíz (ami lehet meleg is!) és megtudja milyen a rendes főtt kaja, meg milyen ágyban aludni. Na, amikor ez megalapozódott, akkor elkezdenek kialakulni az igényei a gyereknek és máris hajlamos lesz tenni azért, hogy ne a putriba kelljen hazamenni. Ergo tanulni fog, mert egy perspektívát nyújt neki a dolog. Ez is társadalmi érdek.

Ordinarius 2011.03.04. 21:36:54

@Gogol: mert a dolog is egyszerű kedves Makarenko tanítvány

caltabellotta 2011.03.04. 21:37:40

@sertésmájkrém: Sajnálom, ha azt hiszed, hogy amit itt köpködsz, az az egyetlen, tuti valóság. Kicsit mélyebbre kellene ásni a magvas gondolataidban, hátha rájönnél, hogy a kegyetlenség hosszú távon sosem kifizetődő. Még neked sem.
Miért kell itt mindenkinek bűnözőket vizionálnia?

gyarló 2011.03.04. 21:37:43

@ephudd: Jézusom! Senki nem láttatja "cigánykérdésként", bár az tény, hogy a renitens diákok jelentős rész cigány.

De ha már a kommentek alapján megfejtetted Magyarország nagy baját, akkor szentelj egy kis időt önmagad vizsgálatára is. Az általad is képviselt álliberális mentalitás is jelentősen hátráltatja az országot. Ez pont olyan, mint mikor Horváth Aladár értetlenkedett a TASZ kamerái előtt, hogy a cigányok védelmében hozott törvény vonatkozik a cigányokra is.

nemecsek ernő áruló 2011.03.04. 21:39:21

@republikon: Köszönöm szépen, a hétvégén el fogom olvasni.

Gogol 2011.03.04. 21:39:21

@Ordinarius: OK, haladjunk a logikád mentén. Tehát hoznak egy intézkedést, hogy 15 éves kortól mehet a gyerek a semmibe. Szerinted egy arra szakosodott intézményben pl segíthetnének neki beilleszkedni. Nem látom, hogy ezeknek az intézményeknek a kapacitását növelnék a törvénnyel párhuzamosan. Na most a kérdésem az, hogy akkor mi lesz azzal a 15 éves gyerekkel, aki rossz családi körülmények között él, szakmája nincs iskolába már nam hajlandó járni, mert nem kötelező? Erre válaszolj légy szíves.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:42:07

@ephudd: Tanár nem akkor lesz egy tanárvégzettségű emberből, amikor megkapja a diplomát, hanem akkor, amikor rájön, hogy amit pedagógia címszó alatt tanítottak neki, az teljesen felesleges, használhatatlan bölcsész okoskodás volt és a liberális entyempentyem miatt olyanról soha szó nem volt, hogy mit kell kezdeni egy drogos cigánygyerekkel aki elvonási tünetekkel küzdve kishíján nekiugrik mindenkinek.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:45:50

@Gogol: Miért mi lesz azzal, akivel ugyanez van 18 évesen? 15 évesen még 3 évig mérgezi az iskola közösségét.

Tény, hogy speckó iskola kéne ezeknek, de miből, ki és hogyan csinálná meg ezeket az iskolákat?

Egy megoldás marad: kiENGEDNI az oktatási rendszerből azokat, akik már mennének, így több kapacitás marad azokra, akik tanulni akarnak.

Gogol 2011.03.04. 21:46:12

@Gogol: Azért kérdezem tőled, mert szerinted ez a dolog egyszerű. Várom a választ. MI lesz velük?

Ordinarius 2011.03.04. 21:47:42

@Gogol: A szakmunkásképzőbe olyan gyereknek kell járnia aki szakmát akar tanulni, érdeklődésnek és képességeinek is megfelelő szakmát.Aki nem ezért megy oda, hanem kényszerből,az csak zavarja a képzést akár cigány akár nem. A nagy vitában elvész a lényeg- az iskolának végre lesz eszköze arra, hogy megszabaduljon a kényszerből oda járóktól és deviánsoktól, akiktől nem lehet órát tartani - és a többi gyerekre több idő marad - ez gyakorló tanárként saját tapasztalat, semmi szükség arra, hogy túlspilázzuk a dolgot

Gogol 2011.03.04. 21:48:15

@KKKKKKK: OK, de mi lesz velük? Szakmájuk nincs, rossza családi hátterük. Egyszer felnőnek ám, és egy tömeg bűnözővel nehezebb lesz mit kezdeni. Nem tudom, mi lesz azzal akivel ugynez van 18 évesen, csak azt látom, hogy ez az intézkedés nem fogja megoldani ezt a gondot, csak szőnyeg alá söpri. Szerintem a tanárokat kéne jobban felkészíteni és több embert felnevelni normálisan, nem kiszórni a semmibe a rossz gyereket.

Gogol 2011.03.04. 21:48:51

@Ordinarius: Nem ezt kérdezem. Mi lesz azokkal, akik kiesnek? A poszt is erről szól.

ephudd 2011.03.04. 21:49:31

@gyarló: Tény az is, hogy a magyarok zöme szerint a cigányok, a zsidók, a liberálisok (bár azt nem tudják, mit jelent, de istentől való rossz, nemhiába volt Viktorunk is a Liberális Internacionálé Alelnöke 2000-ig, aztán megvilágosodott), az EU, a nagytőke, s mindenki más a hibás azért, mert sz.rban van az ország... Szerintem attól, hogy valaki cigány, nem rosszabb nálam (rengeteg rongy nem-cigány embert ismerek), vallásokról vitatkozni értelmetlen, mások szexuális szokásai nem érdekelnek, ahogyan általában nem akarok megváltoztatni felnőtt embereket: ők úgy élnek, én máshogy: miért lenne az rosszabb? Ez miért ál-liberális, s miért hátráltatja az országot? Ja, mert nem lehet vele gyűlölködni, s ez fogja össze a nagy magyarságot most? S hogy közben mindenki utál bennünket a régiónkban, aki meg nem, az röhögve legyint ránk? Nem számít, mert MAJD MI MEGMUTATJUK... Nem fogjuk.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:52:22

@Gogol: Ügyeskedők, tengődők, bűnözők lesznek.

Mint fentebb írtam, 300+ gyereket tanítok. Ennek legalább negyedénél biztosan van valami ketyó. Hiába készítgetnének engem akárhova, ennyi diákot nem tud az egész tanári kar mentorálni egy hagyományos iskolában. Fizikai képtelenség.

Gogol 2011.03.04. 21:52:48

@Ordinarius: Te, mint gyakorló tanár, szarsz arra, hogy az egyik diákod, akit utálsz mert rendetlen, azt mondja neked, többet nem jön. Bár tudod, hogy bűnoző lesz, vagy elpusztul avlahol az út szélén, de örülsz, mert végre rend van az osztályodban. Na ezért mondom, hogy Magyarországon a tanárok szarok.

Gogol 2011.03.04. 21:54:09

@KKKKKKK: Ügyeskedők, bűnözök, tengődök tömege pár év múlva jót fog tenni ennek az országnak? Ezért mondom, hogy ez szönyegalá söprés, ideig óráig megoldja a gondokat, aztán hatványozottan visszahányja, lopás, narkó gyilkosság formájában.

tarhauser 2011.03.04. 21:55:46

Gyakorló tanárként csak néhány észrevétel. Egy alapítványi iskolában történelmet tanítok és épp kezdtem unni, bár most a "15 évességgel" felcsillan a remény. Ugyanis: 18 évesen, 3x bukott diákot kérdezve, hogy mi a célja, csak annyit felelt, hogy várja míg 18 lesz, aztán húz a francba. Tehát, hangsúlyozom, nem kell itt riogatni, hogy a kormány, meg a Zorbán eldobja a nemzet jövőjét, egyszerűen csak NEM LESZ KÖTELEZŐ bent ülni a padban. De aki akar tanulni azt nem fogom kirúgatni. Meg azt sem, aki nem akar, de elüldögél és nem akadályozza társait (alapítványi a suli, a diákokból él). Mert ugye meddig is tart a szabadság? Amíg a másikét nem sértem. Sokan megteszik, az én órámon is. Pedig fiatal vagyok, türelmes, de néhány cinikus, motiválatlan, életunt, tanárgyűlölő diákkal lehetetlen mit kezdeni. És őket nem kell bent tartani a közoktatásban, ami a TE adódból (is) működik. És majd nem kell bejönnöd az iskolába, hogy fenyegetik a lányod/fiad a bukottak...

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:56:22

@ephudd: Szeretnem jelezni, hogy amikor cigányt írok, akkor kifejezetten a kártékony cigánymentalitású embert értem alatta. Tudjuk milyen ez. És ez már nem faji alapú kategória. A lecsúszott magyarok ugyanígy átveszik. A helyzet azonban az, hogy a cigányokra (itt most faji kategória) még mindig jellemzőbb, mint a nem cigányokra.

Ugyanakkor sok normális cigány diákot is tanítok, akikről nem is feltételeztem, hogy cigányok, amíg ők maguk nem mondták, mivel a viselkedésük alapján fel sem merült bennem.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 21:59:26

@Gogol: Azt kéne, hogy megérts, hogy tök mindegy, hogy iskola mellett vagy helyett bűnöznek. Aki 15 évesen ilyen, az 99%-ban menthetetlen. Ebben az iskolarendszerben biztos. Tehát 3 évig ott fog tobzódni az iskolában nem hagyva a diáktársakat tanulni, lefárasztva a tanárokat, közben kisebb nagyobb stiklik, VAGY nem fog tobzódni az iskolában, nem okozva kárt a többi diák oktatásában és persze ugyanúgy kisebb nagyobb stiklik.

Szóval csak 3 évről beszélünk, ami nem oszt és nem szoroz.

Gogol 2011.03.04. 22:00:06

@KKKKKKK: Neked menthetetlen, mert te egy rossz tanár vagy.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:01:33

@tarhauser: Erről van szó. (Hány diák mondja, hogy én csak azt várom, hogy végre 18 legyek... Na ezeknek nem kell várni.)

Gogol 2011.03.04. 22:02:15

Én arra szavaznék, hogy jobb tanárokat képezzenek valahogy---de itt csak rövidtávű kényelmi intézkedések vannak. Vigyétek innét ezt a gyereket, mert büdös. Ha elviszik a TANÁR örül és pont. A gyerek felnő, bűnöző lesz, aztán a sötét utcán fejbevágja a tanárt aki 20 évvel korábban örült a rendnek.

Ordinarius 2011.03.04. 22:02:28

Nekem mint tanárnak tanítani kell és eljuttatni a többséget a szakmunkásvizsgáig és ha az az ára, hogy több gyereket juttassak el a vizsgáig, hogy egyet-kettőt aki nem odavaló - kirúgjak - akkor örömmel megteszem.
De ha nem tenném meg és mondjuk jószívűségből átengedném a vizsgán hogy hadd legyen esélye és papírja, akkor megcsinálja selejtezést az élet, a munkahelyéről fogják elzavarni mint nem odavalót-ugyanis a munkahelyen pontosan és rendszeresen kell dolgozni, ha dolgoztál volna valaha üzemben ( amit erősen kétlek) tudnád. A természet törvényei ellen nem igen tehetsz, a selejt elhullik előbb utóbb.

Gogol 2011.03.04. 22:03:23

Rövidlátó politizálás, pont mint a nyugdíjaknál. Pár év és ömlik ránk a szar vissza keményen.

operett60 2011.03.04. 22:04:32

Én meg a pénztárcámnak!!Mert még az ingyenes is drága volt!Egyedül 3 gyerekkel,gyerektartás nélkül!

Gogol 2011.03.04. 22:06:57

@Ordinarius: OK, meglátjuk az arányokat. Ha 1-2 emberről van szó, aki kibukik: van ilyen, volt is. De tartok tőle hogy itt tömegek esnek ki a rendszerből, hogy aztán a maguk módján, az alvilág felől támadjanak vissza. Nem a helyzetet vitatom, a megoldás rossz, rövidlátó, kényelmi politika.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:07:46

@Gogol: Igen. Leszoktatom a drogról. Ha ez megvan, megmagyarázom neki, hogy ne, fiam ne lógj azokkal, mert ezért meg azért. És igen fiam, igaz, hogy olyan barna vagy, hogy üvölt rólad, hogy cigány vagy és az életben felvenni nem fognak sehova, mert üvölt rólad, hogy cigány vagy, és hiába vagy 17 éves, olvasni alig tudsz, de figy léci tanuld meg ezt most, és ha leérettségizel, akkor lesz érettségid és akkor mennyi lehetőség tárul fel előtted az életben.

Mint több alkalommal leírtam, de leírom mégegyzser, az egy tanárra eső diákok száma túl magas egy hagyományos iskolarendszerben. Hiába látja az ember a problémakat és az okokat (ami legtöbbször a család) NEM TUD MIT CSINÁLNI. Nem tudod megfogni a kezét és elvonóra vinni. Nem tudod nem sittessé tenné az apukáját. Amit tudsz, hogy amíg az iskolában van, magyarázol neki, hogy nem így kéne. És akkor két percig elgondolkodik, és aztán másnap újra lóg, újra drogozik stb stb.

Vagy talán mit kéne egy pedagógusnak tenni? Lecserélni aput meg anyut?

Finoman kérdezem, milyen alapon ítélkezel? Hol tanítasz, mióta, kiket?

Ordinarius 2011.03.04. 22:09:55

@Gogol: Valóban osztályonként egy-két gyerekről van szó-és ha látnád őket fizikai valójukban , hogy állnak oda a munkapadhoz egy percig sem sajnálnád őket.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:10:10

@Gogol: Valahogy. Én meg arra szavazok, hogy legyen ingyen minden VALAHOGY.

Gogol 2011.03.04. 22:10:38

@KKKKKKK: Én nem a problémáidat vitatom, hanem ezt az intézkedést. A TE személyes tanári impotenciádat nyilván feloldja, NEKED kényelmesebb lesz az életed, de HOSSZÚTÁVON visszaüt. Mert azok, akik kiesnek a rendszerből ilyen háttérrel a társadalom ellen támadnak ilyen-olyan módon. Szerintem NEHEZEBB leszerelni és átnevelni egy felnőttet, mint egy gyereket. Ezért lenne a megoldás több jobb tanár, de nem ez, hogy 15 évesen a gyerekek menjenek a semmibe.

gyarló 2011.03.04. 22:11:36

@ephudd: Pont emiatt vagy álliberális, te is ugyanúgy általánosítasz, mint az általad rasszistának kikiáltottak.

Én nem mondtam sehol, hogy szerintem cigánynak lenni rosszabb, mint magyarnak, engem sem érdekelnek mások szexuális szokásai, sőt a vallása sem. Viszont van egy pont, amitől kezdve igen is meg kell változtatni egy felnőtt embert is: ha bűnöző.

Tudod az egyén szabadsága addig tart, amíg az nem korlátozza a köz szabadságát. Te viszont etnikai aspektusból mentegeted egy olyan csoport tevékenységét (renitens gyerekek), akik igen is korlátozzák mások tanuláshoz való jogát.

Elhiszem (tudom), hogy az elitgimnáziumokban ez egy nem létező probléma, de jártál te már valaha egy szakmunkásképzőben? Az órából átlag 15 perc megy el fegyelmezésre, ez a tanítási idő egyharmada.

tarhauser 2011.03.04. 22:14:26

@Gogol: Üdv! Szerintem nem lesz tömeges kirugdosás, lásd fejkvóta, alapítványi hozzájárulás, ill. családi pótlék is nagy biznisz, stb. Amint a szülő pénztárcája horzsolódik, mert a gyerek a kirúgás szélén áll, zavarja majd vissza a padba. Mert először szólunk majd (ellenőrző könyv), hogy lehet, hogy mennie kell a suliból, nem rögtön rúgjuk ám ki! De tényleg! Képzeld magad a gyermeked helyzetébe, aki nap, mint nap panaszkodik, hogy 2-3 csúnya bukott fiú sokat dumál és nehezen haladnak az órán, ill. sokszor lökdösik a többieket, meg gyanús dolgokat csinálnak a szünetben a wc-ben. És Te majd jössz a diákmentő szólamokkal, ahelyett, hogy a gyermeked védenéd? Nehezen hiszem. A kirúgott 15 éves gyerek a közoktatásban maradva 18 éves koráig sem tanul szakmát, mert NEM AKAR! És a suli a kiváló terep számára a bűnözéshez, az erőszakhoz, a pénzbehajtáshoz, a zsaroláshoz, a drogterjesztéshez.

Gogol 2011.03.04. 22:14:34

@Ordinarius: Az eszedbe se jut, hogy rég rossz, ha egy gyereket nem abba az irányba terel egy rendszer, amit szeretne, tudna csinálni? Olyan rendszer kéne, ami már óvodában felimseri, mi lenne jó egy gyereknek, és ha pl. nem akar munkapadnál állni, akkor tanulhatna irodalmat, vagy lehetne mérnök. Alapjaiban el van rontva az egész, erre hoznak egy ilyen KÉNYELMI intézkedést, ami rövidtávon old meg dolgokat.

Amerikai História V 2011.03.04. 22:15:17

@KKKKKKK: Ellentmondasz magadnak, ne haragudj. Szerinted: cigány="kártékony cigánymentalitású ember", de írod, hogy tanítasz "rendes cigányokat" is, akik ezek szerint "rendes kártékony cigánymentalitású emberek"? Miért nem hagyjuk meg a cigány szót annak, ami, s találunk helyette olyan objektív jelzőket, amelyek nemtől-fajtól-vallástól függetlenül leírják, hogy valaki bűnöző, semmirekellő, vagy éppen rendes. Ez lenne a korrekt. S egy tanártól ezt várnánk el.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:16:32

@Gogol: Te most trollkodsz?

Tényleg nem érted, hogy abban a 3 évben a hagyományos oktatási rendszer nem fog semmit változtatni a problémás diákokon?

Nem fog az atyaúristen sem. Nincs olyan tanár. Cserébe abban a 3 évben kibasznak a többi diákkal is. Ezt kéne felfognod. Nem az a lényeg, hogy nekem könnyebb lesz vagy nem, hanem az, hogy nem akadályozzák a többi diákot a tanulásban.

De az a helyzet, hogy szerintem neked semmilyen tapasztalatod nincs ez ügyben. Fogalmad sincs arról mi megy a közoktatásban bizonyos helyeken.

Gogol 2011.03.04. 22:17:52

@tarhauser: Nem a 15 éves kirúgott gyerek miatt sírok, hanem azért mert ALAPVETŐEN szar a rendszer. Szerintem az a gyerek rossz, aki nem azt tanulja amit kéne. Ez a rendszer képtelen felismerni egy gyerek orientációját, és azok, akik jó gyerekek is fantázaátlan idióták amradnak többségükben, akik ugyanúgy unják az órákat mint a rosszak, csak másképp nevelték őket otthon. Ez a rövidtávú intézkedés a tehetetlen tanárok gondjait megoldja ideig óráig, de másr anem jó.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:18:42

@Amerikai História V: Igazad van, pontatlan a megfogalmazásom, de a mondanivalóm lényege nem. Javítom:

Tanítok rendes cigányszármazású diákokat is.

És tőlem tejfölöslángosnak is lehet nevezni a cigánymentalitást, attól, hogy a politikai korrektség nevében átnevezzük, a probléma még fenn fog állni.

Gogol 2011.03.04. 22:19:12

@KKKKKKK: Nem a magyar közoktatás helyzetét vitatom, azt mondom, hogy ez egy átgondolatlan, rövidtávú, kényelmi intézkedés.

Ordinarius 2011.03.04. 22:20:56

@Gogol: Menthetetlenül romantikus ( tolsztojnyik ) vagy barátom :)
A rendszernek azt kellene elérnie, hogy ne is születhessen meg egy olyan gyerek akinek esélye sincs normális szülőkre és nevelésre.

LongJohnHolmes 2011.03.04. 22:21:34

Ajánlom az Ébresztőfilm (Trippin') idevágó részét
www.youtube.com/watch?v=Jrhf6CXoLb0

De jobban jártok, ha nem nézitek meg.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:23:40

@Gogol: Igen meg azt is, hogy rossz tanár vagyok, mert eleve minden tanár rossz, mert nem képzik őket eléggé. Inkább gondold végig mit akarsz mondani.

És nem kényelmi intézkedés, inkább szükségintézkedés. Nem ideális, ez tény, de jelen helyzetben tud ön jobbat?

Gogol 2011.03.04. 22:24:09

@Ordinarius: Tolsztoj valóban a kedvencem, főleg A háború és béke, viszont akkora hülyeséget amit írsz...hány nehéz sorsú gyerek tudta kiverekedni magát (pl József Attila)? Őket egy ilyen rendszerrel lazán kinyírnád, előre eldöntenéd, hogy úgyis életképtelen, meg se szülessen, jó nagy marha vagy. Te tanítasz? Bazmeg...hu

LongJohnHolmes 2011.03.04. 22:25:06

@LongJohnHolmes: Nem a (Trippin') :)
De a link jó.

Gogol 2011.03.04. 22:25:25

@KKKKKKK: Igen, 2/3addal alapjaiban átalakítani az oktatási rendszert. Tehetésgkutató programokat indítani, ösztöndíjat adni hátrányos helyzetű régiókban,stb.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:25:46

@Gogol: József Attila NEM tudta magát kiverekedni.

tarhauser 2011.03.04. 22:26:02

@Gogol: Részben igazad van, a srácok közül néhányan valóban unják a törióráimat. De sajnos ez egy érettségi tantárgy, tehát akit nem érdekel, az nem akar ezek szerint érettségizni, tehát nincs helye az órámon, menjen hegesztőnek, vagy mittomén. Van elég szakma. De akinek a családjában nincs könyv, a szókincse kb. 234 szó, azt tényleg felesleges szenvedésre kárhoztatni. Nem a saját munkámat akarom könnyíteni, jó dolog megnyerni a diákok figyelmét, megszerezni a bizalmukat, a többség érdekeit figyelembe véve én ezt továbbra is jó döntésnek és a közeljövő fegyelmező eszközének tartom.

Gogol 2011.03.04. 22:26:33

@Gogol: Vagy. pl nem kinyírni az összes színházat, hanem beavatószínházi programokatt indítani, nem tudom, ezer ennél jobb megoldást tudnék.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:26:40

@Gogol: Én is. Mennyivel adóznál többet ezért?

Gogol 2011.03.04. 22:27:06

@KKKKKKK: Valóban ezt gondolod?

Gogol 2011.03.04. 22:27:35

@KKKKKKK: Ott a nyugdíjam, elvitték.Csinálják abból.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:29:05

@Gogol: Most nem akarok József Attilán offtopicolni, de az biztos, hogy nem lett belőle sohasem boldog ember. Persze tény, hogy végül sínre került. (Bruhahaha.)
De a nyomor egész életében elkísérte, amit egy öngyilkossággal fejezett be. Így rémlik, így tanultam.

Gogol 2011.03.04. 22:32:01

@KKKKKKK: Kitört, halhatatlan lett. A költészetével tömegeket gyönyörködtet. Nem lett gazdag, valóban, de jobb lett volna, ha meg se születik, ahogy Ordinarius tanár úr felvetette? Nem attól tör ki egy ember, hogy gazdag lesz, és kényelmes élete lesz, mást értünk ez alatt.

borzimorzi 2011.03.04. 22:34:57

@Severus: Figyelj, ez jól hangzik, de nincsen rá pénz.
Ezt a problémát megoldja a szomorú demográfiai helyzet. Mindegyik iskola a túlélésért küzd, folyamatosan zárnak be iskolákat, mert nincsen elég gyerek. Az igazgatók lassan egymás torkát fogják átharapni plusz egy fejkvótáért, ha így megy tovább. Versenyeznek a gyerekekért, mert a gyerekek hozzák a fejkvótát, és sok fejkvóta kell ahhoz, hogy ne kelljen tanárokat elbocsátani, kevesebb osztályt indítani, s végül bezárni.
Ha egy ilyen, 15-16 éves korában már a 10. durva házirendsértésen is túl levő gyereket egy adott iskolából eltanácsolnak, lesz neki másik iskolája. Ha csak nem annyira durva a gyerek előélete, hogy effektíve késsel esett a tanárának, vagy megerőszakolt valakit a vécében, akkor lesz iskola, amelyik felveszi. Egy évet veszít legrosszabb esetben, és valószínűleg nem a legközelebbi iskolába fog járni, hanem a szomszéd településre vagy Budapesten két kerülettel odébb . Nem kéne előadni a nagyhalált, na.
Üdv:
b

Ordinarius 2011.03.04. 22:35:27

@Gogol: Nem tudom, hogy te mit csinálhatsz, de biztos nem Borsod megyében az általad annyira ajnározott "nehéz sorsú" emberek szaporítótégelyben élsz és tanítasz, valszeg valahol Pesten mereszted a segged valami jó kis irodában ahová apuci -a volt párttitkár bedugott.
Vedd fel a gimnasztyorkádat,
gyere és taníts egy szakmunkásképzőben, menj a nép közé mondjuk Kesznyétenbe lakj az embereid között tanítsd és emeld ki őket a mocsárból, szennyezd be a kezed egy kicsit valódi munkával...

Gogol 2011.03.04. 22:38:04

@Ordinarius: Az a baj, hogy ilyen elbaszott emberek taníthatnak, mint te. Az előbbi hozzászólásod után azt hittem, nem szólalsz meg többet. Te legyilkolnál embereket mielőtt megszülettek, barátom, bizottsági döntés alapján, családi esélyeik tekintetbevételével. Szóval ne párttikározz itt, hanem bújkálj el, mert személyeskedni én is tudok.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:42:57

@Gogol: Én sem pénzről írtam, hanem a normális kiegyensúlyozott, mondhatnánk boldog életről. Ordinarius pedig az idealizmusodat figurázta ki kijelentésével. Hogy te ezt gyilkosságnak értelmezed, az a te problémád.

Az, hogy halála után szentté avattuk József Attilát mit sem változtat azon, hogy nem volt boldog élete.

És szeretném megjegyezni, hogy nem ér a felelősséget teljes körűen a tanárok nyakába varrni, úgy vélem egy icipicit a szülőknek azért több a felelőssége.

Ordinarius 2011.03.04. 22:43:12

@Gogol: csak kibújik belőled a csinovnyik , meg a komcsi és nyilván a libacomb is sűrű vendég az asztalotokon, te ökör. ha zavar az, hogy másoknak is van véleménye akkor húzz innen a picsába- ugye nem baj ha én is személyeskedek egy kicsit.

Gogol 2011.03.04. 22:45:37

@KKKKKKK: Te nem ismered József Attilát. Na, mindegy, befejeztem. Tanárok! Örüljetek, hogy nem lesznek rosszalkodók az óráitokon! DE attól ti még nem lesztek jobb tanárok! üdv

Gogol 2011.03.04. 22:46:30

@Ordinarius: Te tanár vagy? Hol is? Egy szakmunkásképzőben? Ezzel a nylevezettel mi jogon kritizálsz egy deviánst? Gyűlölködő fasz.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:49:16

@Gogol: ja, a tanárok rosszak, ők tehetnek róla, mert lusták, és hülyék, mert a többség érdekeit nézik.

Gogol 2011.03.04. 22:50:20

@KKKKKKK: Nem ők tehetnek róla, szarul képzik őket, azon kéne változtatni.

Ordinarius 2011.03.04. 22:50:34

@Gogol: Jé tényleg! Minek vitatkozom egy deviánssal :D

Gogol 2011.03.04. 22:52:36

Errőlv an szó, én VALÓBAN az vagyok, mégis szereztem diplomát. És képzeljétek pupákok, tanítottam is! Jól. Na üdv.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.04. 22:53:35

@Gogol: Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nagyon nem látod át ezt a dolgot. Ez nem a képzésen múlik. Értsd meg kérlek, hogy nem lehet érdemben annyi problémás diákkal foglalkozni, mint amennyit a hagyományos iskolarendszer egy tanárra ró. A problémás diákoknak mentor kell és nem tanár, de egy tanár nem lehet 80 diák mentora.

Gogol 2011.03.04. 22:56:10

@KKKKKKK: Akkor még ennyit, de aztán tényleg mennem kell. Nem vitatom, amit írsz. Újra: az intézkedés rossz, azt kritizáltam, rövidtávú megoldás, szönyeg alá söprés. A tanárok bevonásával kéne ötleteket gyűjteni és átalakítani a rendszert. Kilökni azt, aki büdös, az nem oldja meg a problémát. Szerintem. üdv

Ordinarius 2011.03.04. 23:15:38

@Gogol: Vao, micsoda elme!És milyen szerény! És micsoda javaslat! Pokorni biztosan lerágja a lábkörmét tehetetlen dühében és írigységében ha ezt elolvassa :D

Bankrator 2011.03.04. 23:22:34

Jelzem József Attilát a gyámja-Makai Ödön-járatta polgári iskolába majd gimnáziumba.Ha az akkori államon múlt volna...

Gogol 2011.03.04. 23:31:33

@Bankrator: Hali! Persze és tudjuk, hogy voltak rossz tanárai is, a dolog nem erről szólt. Hanaem arről a szövegről amit Ordinarius, (aki tanár) írt be nekem feljebb:
"A rendszernek azt kellene elérnie, hogy ne is születhessen meg egy olyan gyerek akinek esélye sincs normális szülőkre és nevelésre."

Hozzáteszem, ha a mai kormányon múlna József Attila akkor is könnyen elkallódna, ha nem jönne egy gyám, apa nélkül, szegényen ugye.

Ordinarius 2011.03.04. 23:40:04

@Gogol: Amit írtam direkte rosszindulatúan félremagyarázod : a probléma az , hogy egyre növekvő számban jönnek az iskolába olyan gyerekek akiknek semmilyen életvezetési mintájuk sincs, munkát és munkást sem láttak soha, és arra a szakiskola nem képes, mert nem arra lett kitalálva, hogy alapokat tanítson és ismételgessen. A rendszer viszont kedvez a felelőtlenül gyermeket gyártóknak és erre nem kéne lehetőséget adni és ezt államilag támogatni.

Bankrator 2011.03.04. 23:46:33

1.Tehetséges,elhivatott,megfizetett embereket a pedagógus pályára !2.Jól kiképezni öket!3.Minden egyes gyerek a lehetö legjobb oktatást kapja a saját szintjén!

Viviparus 2011.03.05. 00:06:24

@Gogol: és vajon már miért nem vagy tanár?:)

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.03.05. 00:06:32

@Bankrator: "Jól kiképezni öket!"

Tökéletesen egyetértenék veled, ha kiegészítenéd a mondatod egyetlen egy szóval:

"Ideológialag jól kiképezni őket!"

Mert mindannyian tudjuk, hogy egy dolog a tartalom. De a fontosabb a csomagolás.

Pont ezért, igen, ezért küldött a frontvonalba Orbán Viktor olyan nagystílű személyiségeket, mint a nyugdíjvédelemért Selmeczi Gabriellát, és a gazdasági ügyekért (szerénytelenül hangzana ha az őt jogosan megillető közgazdasági zseniként aposztrofálnám) Matolcsy Györgyöt.

Vegyétek észre, libsibolsijaim, hogy ez egy más ország.

Itt csak a kompetencia (legtökéletesebb példája Szíjjártó, aki mindig és mindenek között hozzáértőként és konzekvensen nyilatkozik) és a nagystílűség (mint a nemzetmentő Lázár) fog uralkodni.

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.03.05. 00:11:20

@Ordinarius: "a probléma az , hogy egyre növekvő számban jönnek az iskolába olyan gyerekek akiknek semmilyen életvezetési mintájuk sincs, munkát és munkást sem láttak soha"

Ezt az érvelést egy évvel ezelőtt el tudtam volna fogadni.

De azóta 720 t fokot fordult a világ. Aki ezt nem veszi észre, az vagy bolond, vagy nem ért a matematikához!

Én azt mondom hogy a mai magyar gyerekeknek nem kell jobb mintapélda mint Orbán Viktor!

Miért mondom ezt? Azért, mert aki példát vesz róla, az elhiszi, és végigcsinálja a magyar álmot!

Mert a kemény és szorgalmas munka (amit Orbán Viktor világéletében képviselt) beérik, és akkor a család - mely a legfontosabb építőköve a társadalommnak - beérik, és gazdagság és áldás kíséri a családvezető útját!

Ordinarius 2011.03.05. 00:29:29

@Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport:Ámen :D
Végre valaki megértette mit is akarunk mi ketten- Viki és én - mondani!
Hétfőn a kifüggesztett Közmegegyezés Programja alatt el is mondunk majd a gyerekekkel egy Miatyánkot!

doktor.dikhed 2011.03.05. 01:15:59

"a változtatás célja, hogy visszaállítsák a kétkezi munka becsületét"

Erre valami okosat akartam írni, de rájöttem, hogy mindenkinek egyértelmű, hogy mekkora baromságról van szó, így nem mondom ki a nyilvánvalót.

Ennek a kormánynak viszont mennie kell. Még most, amíg ellensúlyozható az okozott kár.

Akvyr 2011.03.05. 01:20:31

Sok fontos változtatni való van a közoktatásban, például hogy a tanári szakmát ne az válassza, aki alacsony ponthatárral semmi másra nem fért be, és akinek van esze, az ne más szakma után nézzen. Ez pénzkérdés, tanárként 80 a kezdőfizu, mérnökként ennek akár többszöröse.

A másik pedig a problémás gyerekek kezelése. Ne mondja senki, hogy szeretné ha egy 18 éves kancigány meg a bandája ülne a negyedik osztályos kislánya körül az osztályban, és írni olvasni nem tudnak. És ne állítsuk már be úgy, hogy most akkor ezeket kilökik az utcára. Továbbra is választhatnak, az oktatás ingyenes marad, amelyik szeretne valamilyen jövőt az ott fog maradni az iskolában, aki pedig nem, az úgy is teljes mértékben leszarja az egészet, ott a tankötelezettség nem fog segíteni. Majd a börtönben leérettségizik ha addigra megjön az esze.

Én alapvetően nem szeretem Orbánékat, de ez egy jó húzás volt. Történik valami! És ennyi év apatikus korrupt szenvedés után ami a magyar közéletet jellemezte ez egy jó dolog.

lapointe 2011.03.05. 01:48:30

Én egyetértek a javaslattal.Annak ellenére, hogy jóval lightosabb formában kerültem szembe ezzel a problémával.Budai gimnázium, kiemelkedően magas szinvonalú nyelvoktatás.A renitens gyerek nem erőszakos,"csak" nem akar tanulni, nagypofájú, idióta viselkedéssel teljesen szétcseszi az órákat, 45 percből 20-30 csak arra megy el,hogy rávegyék, fogja be a száját, hagyja megtartani az órát, esetleg üljön le a helyére.2-3 bátortalan követője is akad, a többiek unatkoznak, utálkoznak, néhány hét után szenvednek. Nem a tanárral van baj, ő kifejezetten érdekesen tanít, jó szakember.Sokan szeretnének az osztályban nyelvvizsgázni, már a szülők is feszültek.Magánórákon mások súlyos ezreket fizetnek azért, amit itt a közoktatás keretein belül el lehetne sajátítani, ha hagynák.(persze más órákon is problémás).Kirúgni nem lehet, csak ha a szülő együttmüködik, más iskola átveszi.A szülő persze leszarja,a gazdag unatkozó gyerek megbukik és végre átviszik egy másik, gyengébb gimibe.Na, én már ettől ideges voltam.Elgondolkodtam azon, mi lenne, ha vidéken, rossz anyagi körülmények között élnénk, csak egy középfokú intézmény lenne elérhető távolságban, a gyerekem hülye osztálytársai nem csak unatkoznánák, hanem héha ütnének, rúgnának, köpnének is.(ez nem fikció, falusi ismerősöm lányát leköpték a kisvárosi szakközépben)Hátborzongató...Az járjon középiskolába, aki TANULNI AKAR!!! És hagyják is tanulni...

Panem et Circenses 2011.03.05. 06:27:28

Bocsika, itt nem Kovács Pistikéről van szó, hanem Kolompár Ivánkáról, Orsós Vendelkéről és társaikról, akiknek teljesen mindegy h. 15. v 18 éves korig járnak-e iskolába, mert így is úgy is analfabéták maradnak - az egyetlen különbség, h. ha sikerül tőlük mentesíteni az iskolákat, a többi majd tud tanulni.

prolee 2011.03.05. 06:44:36

@Gogol: Szerintem tisztábban kellene elkülönítened az alapfogalmakat.
Az állami közoktatás rendszere az átlagos képességű átlagemberek oktatására szolgál és kifejezetten csak erre alkalmas.
A deviáns, tanulni nem akaró gyerek, a szegény, de tehetséges gyerek, a fogyatékkal élő gyerek, a valamely művészeti ágban kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerek, stb. átlagostól eltérő, speciális igényeit nem a közoktatásban kell biztosítani, hanem specializált intézményekben, illetve speciális eszközökkel.
Erre szolgál(t) a gyógypedagógiai intézmény, a balettintézet, a képző- és zeneművészeti iskolák, a vakok és siketek iskolája, illetve a tehetségkutatás rendszere, amely a szegénységből is ki tudta emelni a tehetséges gyerekeket, (de csak azokat).
Az én dédnagyapámat a XIX. század végén zsellércsaládból emelték ki és taníttatták a papok, s végül egy kisvárosi gimnázium igazgatója lett.

S még valami. A bűnöző nem azért lesz bűnöző, mert nem jár iskolába és fordítva az iskolába járás nem akadályozza meg, hogy valaki bűnöző legyen. A kettő között nincs egyenes összefüggés.

2011.03.05. 06:46:35

A fiamék osztályában 4 Orsós Benetton van. Egy közülük zavarja hogy a többi 20 tanuljon, de az integráció miatt ott van- azt nem mondom hogy ott tanul, csak ott van. A másik 3 tanul, fegyelmezett. A zavaró gyermek -probléma megoldásához az iskolának majd lesz pénze, majd lesz felzárkóztató tanára majd lesz...De az enyémnek most kell ott tanulnia és többi 20-nak is. Ez a kis tündérvirág fel van mentve már tantárgyból, de nem lehet kitenni a folyosóra, mert nincs felügyelő tanár. Ez milyen megoldás volt a kormány részéről, hogy a gyönyörú ideológiához semmilyen eszközt nem adott se átmeneti időszakot.

prolee 2011.03.05. 06:58:20

Az én gyerekeim gimnazisták. A tanár bemegy az órára, leadja a tananyagot és kimegy az óráról. Helyes is, hiszen 10-15 perce van, hogy kifújja magát, kávézzon, WC-re menjen és bemenjen a következő órára.
A középiskolában, nem folyik nevelés, csak oktatás. Oktatni pedig csak azt lehet, aki tanul. Aki nem tanul, nem fog tudni semmit, akkor sem, ha kényszerítik arra, hogy ott legyen.
Nekem ne dolgozzon olyan szakember, aki épp csak annyit tud a szakmájáról, ami ráragadt, de az iskolája hamis papírt állított ki arról, hogy ő szakmunkás és ezzel vígan kontárkodhat a világban, és így van neki megélhetése.

Nem szeretem ezeket az álszent tanáros dumákat arról, hogy a gyereknek azért kell iskolába járni, mert ott ők nevelik. A gyereket a tanár oktatja, a szülő pedig neveli. Ennyi. A tehetséges szegény gyerekeket pedig erre kifejlesztett szűrőrendszerrel kell a társadalom hasznos tagjává tenni. Nem szeretetből, hanem érdekből.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 07:08:49

Egy apró dolog, amire nem figyeltek megint fideszék: hányan vannak azok a diákok, akik csak a kötelező iskola miatt vannak iskolában és tanulni is szeretnének, de ha nem lenne kötelező a szüleik munkára fognák őket? Ez nem olyan ritka dolog vidéken. Vajon készült hatástanulmány? (költői kérdés)

operett60 2011.03.05. 07:14:25

Az én lányomnak meg a középiskolában volt olyan magyartanárja,aki ahelyett,hogy érettségire való felkészítés helyett arról magyarázott az órán,hogy ő milyen formára nyírja a fanszőrzetét!!És ez most nem vicc!!

sorsod Borsod 2011.03.05. 07:44:32

Érdekesek a bérkommentelők. Megmondják nekik, hogy, aztán mit kell mondani, aztán azt szajkózzák...
Senki nem mondta, hogy 15 évesen menjenek el dolgozni!!Menjenek el továbbtanulni. Legyen belőlük kőműves, ács, virágkötő.
Ez a törvény ugye a túlkoros cigógyerekek miatt jött létre. A szüleiknek úgy is rengeteg szabadidejük van, 2 kocsmázás, vagy 2 játékgépezés között kigondolhatják, hogy mi is legyen a gyerekkel.

Csore60 2011.03.05. 07:56:55

@prolee:

A tanárnak nevelnie is kell. Vannak dolgok, amiket a gyereknek otthon kell megtanulnia, és vannak dolgok, amikre a közösségben, iskolában kell ránevelődnie. Az iskola, a tanár nem veheti át a szülői ház szerepét, és a szülők sem az iskoláét. A kölcsönös egymásra mutogatás senkinek nem jó, a gyereknek és a társadalomnak sem.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2011.03.05. 08:06:13

@KKKKKKK: Azt, amit te itt javasolsz, megcsinálták Ausztráliában a bennszülött gyerekekkel. Iszonyatos dolgok lettek belőle, nem győz a mostani kormány bocsánatot kérni, a régebbiek nevében. De az USÁban is végigcsinálták a keverék gyerekekkel. Még nagyobb gubanc lett belőle. És a nevelőotthonokbeli pedofília és gyermekkínzás volt a legkisebb gubanc.

sorsod Borsod 2011.03.05. 08:17:26

A gyerekek 4 éves korukra megszerzik intelligenciájuk több mint 70 %-t! vagyis, amit otthon látnak addig a korig, az fogja őket szocializálni. Az iskolának jut 10 %, a társaknak újabb 10 %. És ettől az iskolai 10%-tól várja a társadalom a csodát.

Ordinarius 2011.03.05. 08:26:48

@miriamele: Az egész kínlódás a magyar vaskohászat történetére emlékeztet engem, amikor iszonyú kapacitásokat építettek ki a hitvány, alacsony vastartalmú recski érc feldolgozására. Ezt kell majd tennünk ha valamit akarunk kezdeni a problémával.
Szarból kell majd várat építeni. És miközben mások,akik alkalmasabb alapanyagból dolgoznak, már fényévekkel előttünk járnak majd ( illetve járnak)mi pedig az egymillió bölcsész országából az egymillió kosárfonó szakmunkás országává leszünk, mert a nagy többsége a szóbanforgó rétegnek (tisztelet a kivételnek) max. erre alkalmas.
Sajna a korszerű gépekkel dolgozó, magasan kvalifikált szakembereket váró iparnak ezeknek az emberekre semmi szüksége sincs...

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 08:28:44

@miriamele: Én nem nevelőotthonról beszélek, hanem bentlakásos iskoláról, kb. mint egy kollégium. Hétvégén mehet haza. Azért az eléggé vicces dolog, hogy iskolába kerül a gyerek, és az elős hetei arról szólnak, hogy nézi, hogy folyik a víz a csapból, mert még nem látott olyat.

Azért van különbség bennszülötteket megfosztani a kultúrájuktól és gyerekeket kivenni a nyomorból és szinte biztos kallódásból, bűnözővé szocializálódásból. Gondold el, ezek a gyerekek nem látnak olyat, hogy valaki dolgozna körülöttük, csak azt látják, hogy anyu szül, apu ügyeskedik, lop, csal, hazudik, hol bemegy a böribe hol kijön a nővére meg kurva, mert egy lánynak szerencséje van, ugyanis mindig tud majd pénzt szerezni a testével. Valamint, hogy magyart lehúzni dicsőség.

klacus 2011.03.05. 08:52:23

Nincs is annál jobb mint amikor egy gyermek 16 éves és harmadikos. Valóban az iskolában van a helye.

Nem kell itt fajtázni, mert ez nem bőrszín kérdés, hanem környezeti szocializációs probléma. Mivel pénz nincs a nyomor megszüntetésére, ezért jön a gettósítás. Az imádott liberalizmus ide vezet. Aki volt az Usában az tudja miről beszélek.

Úgyhogy nem kell itt csodálkozni semmin, egyébként ha jól tudom az osztrákoknál és a cseheknél is 15 év.

klacus 2011.03.05. 08:53:17

JA és az sem olyan nagy probléma, ha végre felismeri valaki, hogy nehéz az elefántot repülni tanítani.

prolee 2011.03.05. 08:58:28

@Csore60: Aha! Konkrétan? Mert én tanári "nevelés" címszó alatt pusztán olyasmit tapasztaltam, hogy a tanár a nagykorúaknak elmondta, hogy nem szabad a Jobbikra szavazni (szerintem se, de ez nem a tanár feladata), olyan is volt, hogy az osztályt okolta egy osztálytársuk öngyilkossági kísérlete miatt (máshol pszichológus segít feldolgozni egy ilyen élményt, itt leugatta és felelősségre vonta a tanár az osztálytársakat). Rettenetes traumát okozott a gyerekeimnek, de szerencsére az öngyilkossággal kísérletező gyerek önszántából visszajött közéjük a másik iskolából és kiderült, hogy a rossz bizonyítvány miatt rá nehezedő nyomás miatt történt az, ami történt.
Ilyen emberek ne neveljék a gyerekemet, ha kérhetem.

vomita 2011.03.05. 09:16:47

Aki 15 éves korára képtelen az általános iskolát elvégezni, azt miért kéne az én pénzemből az iskola rendszerben tartani. Aki hülye az hülye. (nem a fogyatékosokra gondolok természetesen. Ha bűnöző lesz belőle annak nem oka az iskolázatlanság. Iskolázott bűnözökkel is tele az ország.

prolee 2011.03.05. 09:18:41

@KKKKKKK: Ugye ez valami vicc?
Még a szülőknek sincs munkájuk, nem hogy a gyereket akarnák munkára fogni. Az a szülő, aki maga is rendesen dolgozik, az mindenképpen azt fogja szorgalmazni, hogy a gyereke tanuljon. Egyrészt azért, mert az iskoláztatást az állam anyagilag támogatja, másrészt azért, mert minél képzettebb a gyereke, annál valószínűbb, hogy eltartja magát.
Egy hatástanulmány arról szólna, hogy kb. harminc olyan szülő van ebben az országban, akinek annyi munkája van, hogy még a gyereke munkás kezére is szüksége van, vagy éppen olyanok a körülményei, hogy csak a gyerek munkával szerzett keresményéből tudnak megélni.
Erre viszont nem lehet egy komplett oktatási rendszert építeni.
Mellesleg munka mellett is lehet iskolába járni, sokan ezt teszik.

Látni kell, hogy a 18 éves korig tartó erőszakkal kikényszerített tankötelezettség árt a társadalomnak, csakis és kizárólag a pedagógus lobbi (s persze a kötözködő ellenzék) szűköl miatta. A pedagógus lobbi sem hivatástudatból, vagy a gyermekek iránti olthatatlan szeretete miatt rinyál, hanem azért, mert félti a munkahelyét.

Húsleves 2011.03.05. 09:25:17

@vomita:
Azért kellenek a 18 éves Kovács Pistikék, hogy fenntartsák a liberális rettegőipart.

Bankrator 2011.03.05. 09:28:05

Ki törödik a 15 éves Kovács Ilonkával?Munkahelynek számit e a kamionparkoló?Beszámit e a szolgálati idöbe a szexipari szakmunka?16 %os adóval adózik e,vagy neki fizetünk mivel vonzza a külföldi tökét?Befektetönek számit e a török kamionos?Elmehet e 40 év után nyugdijba,55évesen?Nehéz ügy ez...

szefós 2011.03.05. 09:30:45

"Ha Pistinek pechje van, akkor egy alacsony presztízsű család sokadik gyereke, ahol a bevétel kevés, az esetleg érvényesíthető adókedvezmény az alacsony fizetés miatt értelmezhetetlen, a családi háttér esetleg nem is a továbbtanulásra ösztönöz."

A cikkíró keveri a Kovácsokat a Kolompárokkal.

hipokrita 2011.03.05. 09:32:40

Bár nem vagyok tanár, a családomon keresztül több rálátásom van a közoktatás mai állapotára, mint egy átlagos állampolgárnak. Summa summarum azt kell mondanom, nem rossz az alapgondolat - itt elsősorban a tanköteles kor csökkentésére gondolok -, mert sok olyan folyamatosan bukdácsoló diák van, aki nem akar egyszerűen semmit se az élettől, csak a környezetét - a többieket, a tanárokat, és még sorolhatnánk - hergelni, zavarni, zaklatni. Ezzel a gonddal nem lehet mit kezdeni, csak kidobni az ilyeneket - mert az alapvető jóra nevelés nem a tanár, hanem a szülő dolga, és ha az hiányzik, lehetetlen "45 percben" pótolni mindent. Főleg úgy, hogy előfordulnak már 35 fős "csoportok" is a spórolás miatt.
Szerintem az pedig alaptalan félelem, hogy tömegek fogják 15 évesen befejezni az iskolát. Az ilyen problémás gyerekek számaránya maximum 5% körül lehet.
Az iskolarendszer felépítése pedig nálunk igen anakronisztikus. Külföldön teljesen más képzési rendszerek működnek, és ahogyan észrevettem, sokkal jobban támogatják az életre való felkészítést.
Mindezzel nem akarom azt mondani azért, hogy maximálisan egyetértek a Fidesz minden döntésével, de tagadhatatlanul változtatások szükségesek, és az idejük is itt van.

sprenczl 2011.03.05. 09:40:39

Kovács Pistivel majd foglalkozzon a Magtalan Medve!

Bankrator 2011.03.05. 09:54:45

Egy jó gyógypedagógús csodákra képes.Tessék csak utánanézni Orbán Viktor anyukájának mi is a szakmája...;)

Viviparus 2011.03.05. 10:02:50

@KKKKKKK: Három hétvégén hazamegy és a negyedik hétvégén végleg otthon is marad. Bizonyos dolgok már 3-4 évesen eldőlnek.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 10:03:03

@prolee: A munkát képletesem értettem. Pl. az idősebb lánygyerek maradjon otthon a családdal segjteni inkább a 6 gyerek mellett, vagy segítsen a fiúgyerek az apjának ügyeskedni (pl. falopás, lomizás, kábellopás stb). Magyarán a lényeg, maradjon otthon és inkább a család megélhetését szolgálja, mint későbbi saját megélhetését készítse elő, azaz iskolába járjon, mert ugye az iskolának semmi haszna a szülők szerint.

Na erről hiányolok egy tanulmányt a döntés mögött. Mennyien vannak ilyenek? Mert vannak, de ki tudja mennyien.

De első körben én is azt látom, hogy aki nem akar járni, azt balgaság kötelezni, de ezt fentebb már sokféleképpen kifejtettem.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 10:07:08

@Viviparus: Erre kéne hatékony hatósági rendszer nyilván, ami betartatja a szabályokat. Nyilván utópisztikus az elgondolásom, de szerintem van alapja a dolognak.

Most is van jogi retorzió az iskolába nem járó diákok szüleivel szemben, de a törvényt nem tartatják be. Az csak hab a tortán, hogy a tanárok sem feltétlenül igyekeznek kicsapatni a diákot a sok lógásra való tekintettel, mert ismerve a családi hátteret falaznak a diáknak, szülőnek, mert azzal sem lesz semmi megoldva, ha a szülőt megbüntetik.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.03.05. 10:20:46

A mostani 18-as tankötelezettségnek ilyen formáéban valóban nincs értelme..de simán úgy csinálni, mintha 15 évesen már dolgozni kéne.. :))

Nem, itt kéne egy általános iskola rendszer, amiben bukni se lehetne akárhányszor.

És innen kétfele vezessen az út. Az egyik vagy egy mai középiskolába, vagy egy kvázi "börtön iskolába" Na ez nagyon csúnyán hangzott.. A valóságban ennek úgy kéne lennie, hogy kollégium, kötelezően, foglalkozások, szigor, kötelező mosakodás, oktatás, esetleg hétvégenti, vagy kéthetenti hazalátogatás.
És tényleg nem egy olyan laza, rosszul működő valami kell, mint a nevelőintézetek, hanem egy igazán szigorú, de hatékony rendszer... Az emberek 99%-a alkalmas arra, hogy felnőjön, éljen és aztán meghaljon úgy, hogy a társadalomnak ne legyen nagyon hátrányára. Az a réteg, akik most nagy és veszélyes kolonc a társadalom nyakán, csupán nevelés és oktatás hiány miatt vannak itt. Úgyhogy nem azt kell mondani, hogy minden cigányt ilyen sulibörtönbe kéne dugni, vagy minden mélyszegény család gyerekét, hanem azt, akinem üti meg azt a szintet. Akit kirúgnak gimiből, ált.suliból, az kerüljön oda, aki mondjuk kétszer megbukik évismétléssel, az is kerüljön oda.

A szülőket is lehetne ösztönözni..aki kikerül a normál gimnáziumból(vagy eleve a javítósba kerülne, akkor azért a szülők NEM kapnának segélyt, pénzt a gyerek után. Így is elég sokba kerülne az az iskola, de legalább értelme lenne..

A szigor meg nem korbácsot jelent értelemszerűen..

prolee 2011.03.05. 10:22:49

@hipokrita: "... sok olyan folyamatosan bukdácsoló diák van, aki nem akar egyszerűen semmit se az élettől, csak a környezetét - a többieket, a tanárokat, és még sorolhatnánk - hergelni, zavarni, zaklatni. ..."
Ezekre a diákokra én is haragszom ugyan, de azt azért az ő védelmükben el kell mondanom, hogy ezt az agresszív, antiszociális magatartást éppen az okozza, hogy erőszakkal bele kényszerítik őket egy olyan közegbe, amelyben nem érzik jól magukat, frusztrálja, ingerli, idegesíti őket.
Először ők szenvedik el a gondoskodó erőszakot, majd mi megmondjuk nekik, hogy mi az érték....
Én is nagyon rosszul érezném magam, ha egy atomfizikai kutatóintézetbe kellene bejárnom minden nap , mert semmit nem értenék abból, ami ott folyik és nem is érdekelne. Egy idő után én is megütném azt, aki szembejön.
Nem attól lesz valaki bűnöző, hogy nem jár iskolába, ráadásul jogászok, orvosok, magasan képzett emberek is követnek el bűncselekményeket.
Nekem van egy cigány házaspár ismerősöm. Mindketten osztálytársaim voltak hosszabb-rövidebb ideig, de egyikük sem fejezte be a 8 általánost.
A "lány" (no igen, ötven évesek vagyunk...)már 15 évesen gyereket szült, takarítani jár házakhoz, meg az ÁBC-be. A"fiú" a bányában segédmunkás, napszámos munkát is vállal. Rendesen élnek, öt gyerekük és isten tudja hány unokájuk van. Több, mint harminc éve élnek együtt a cigánysoron egy csicsás, de rendezett kis vályogházban. Ez miért olyan borzasztó élet? Miért kell ennél többet akarni az élettől? Hadd döntse már el, hogy elég-e ez neki életcélként, hogy szerényen megél és van egy szép családja.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.03.05. 10:25:57

@KKKKKKK:
Egyetértek a szabály-törvénybetartatós résszel... Igazad van. Törvény van rá, hogy a lógó diák után a szülőnek börtönbe kell mennie. Mégse megy.

A másik részében viszont nincs igazad. Egyrészt kis vidéki iskolában, aminek még a fűtését se tudja(akarja..) az önkormányzat, arra a kevés gyerekre iskolát fenntartani is pofátlanság... ilyen helyen lehet, hogy a tanárok úgy vannak vele, hogy a legrosszabb is járjon hozzájuk papíron, mert állami támogatást kapnak érte.. Nem tudom.

De máshol nem ezért nem rőgnak ki diákokat(vagy nagyon keveset), hanem azért, mert iszonyatosan nehéz. Most lehetőség van eltanácsolni, de csak akkor, ha a gyereknek tudnak máshol helyet biztosítani. Az iskoláknak meg joguk van nem felvenni egy kibukott gyereket.. akkor, szerinted? A városokban nagyon örülnének a tanárok, ha a legproblémásabbakat ki lehetne rúgni, de igazából iszonyatosan nehéz... És erre tényleg egy speckóbb bentlakásos iskola kéne, ahogy írtam fent..Mert jelenleg rengeteg gyerek NEM VALÓ normális gyerekek közé..de nem késő őket emberré változtatni.

prolee 2011.03.05. 10:32:42

@KKKKKKK:
Az eddig is otthon maradt. Ezt a szemléletet nem lehet erőszakkal, állami kényszerrel megváltoztatni. Miért akarsz állami kényszerrel beleavatkozni egy család életébe?

Nézd meg ezt a linket. Ez jó??? Erre olyan büszke lehet a dicső gyermekvédő hatóság???

nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=118507

Murderface 2011.03.05. 10:38:25

Szerintem egyáltalán nem kéne tankötelezettség. Akinek olyan a családi háttere (nem anyagi háttérre gondolok, egy szakmunkásképzőt a legszegényebbek is el tudnak végezni), neveltetése, azt úgyis járatni fogják iskolába, akinek meg nem, az így járt.
Viszont: aki nem járatja a gyerekeit iskolába, attól automatikusan meg kéne vonni mindenféle szociális juttatást, segélyt. Ha a bíróságon a vádlott a tanulatlanságával védekezik, akkor azt súlyosbító tényezőként kéne figyelembe venni. Ésatöbbi, ésatöbbi.
A jelenlegi szabályozás egyenletlen, bizonyos esetekben túlságosan szigorú, más esetekben túlságosan megengedő. Nem konkrétan kell kényszeríteni az embereket, hogy vigyék a kölküket iskolába, hanem alkut kell kötni velük: ha járatod a gyereket, ezt és ezt megkapod, ha nem, akkor semmit, sőt, jól seggbe lesz a gyerek rúgva, ha valami stiklit követ el. A döntés így az emberek kezében lenne, ha a szart akarják a pofájukba, megkaphatják.
Személyes véleményem és tapasztalatom, hogy a gyerek 6-9 éves korára "kifejlődik", és eldől, hogy "Kolompár" lesz, vagy "Kovács", ahogy valaki fentebb írta. Minek vele szenvedni, költeni rá az adóforintokat, ha se ő, se a családja nem akar tenni a saját boldogulásuk érdekében semmi hasznosat?

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2011.03.05. 10:40:12

@Gogol: Továbbra is elbeszélünk egymás mellett. Nem fogom feláldozni a normális (vagy normakövető, ha így jobban tetszik) többség érdekeit a notórius normaszegőkkel szemben. Velük foglalkozzanak speciális intézmények és erre kiképzett pedagógusok. Én középiskolai szaktanár vagyok, nem gyógypedagógus (mert sokukra az is ráférne) vagy mentálhigiénés szakember,de még oroszlánidomár sem. Ráadásul harmincas és afeletti osztályokban tanítok, ahol nonszensz, hogy a 45 perc jelentős részét ugyanannak a néhány bajkeverőnek a fegyelmezésével kell töltenem.

Most jöhet a mindent vivő ellenérv, hogy nem vagyok alkalmas a szakmámra, és bezzeg azok a csodálatos nevelőegyéniségek, akik még a vadakkal is elbírnak... Erre csak azt tudom mondani, hogy szeretném, ha a gyakorlatban is bemutatná némelyikük, hogy ez hogyan történik - de a mi iskolánkban! Lehet, hogy 1-2 óráig működne a dolog, de miután meg- és kiismernék, ő sem tehetne mást, mint hogy a jól bevált fekete pedagógia eszközeivel szelektálja a tanulókat.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 10:50:37

@prolee: Miért? A szociális beleavatkozás, védőnő, szocmunkás, segélyek az nem beavatkozás? De.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 10:51:06

Sőt a tankötelezettség is beleavatkozás.

prolee 2011.03.05. 10:52:35

@sanche: Egyetértek a szabály-törvénybetartatós résszel... Igazad van. Törvény van rá, hogy a lógó diák után a szülőnek börtönbe kell mennie. Mégse megy.

Na látod, én meg ezzel nem értek egyet. Én is lógtam olykor, mégis gond nélkül doktoráltam.
A lógást és az iskolakerülést talán meg kellene különböztetni egymástól, mert ezek nem szinonim fogalmak.
A lógó diák miatt a szülő csak akkor menjen börtönbe, illetve csak akkor büntessék meg, ha bűnös abban, hogy nem jár a gyereke iskolába.
A szomszédom kb. 15-16 éves lánya elszökött otthonról és másfél évig azt sem tudták, hogy hol van, a szülei megőszültek az aggodalomtól. Ők is menjenek börtönbe, mert a gyerek nem jár iskolába? A szülő dolgozik a munkahelyén, a gyerek pedig rendszeresen lelép a harmadik óráról, egy hét alatt lesz neki 15 igazolatlanja. Büntessék meg a szülőt?
A 17 éves srácok szerelmesek lesznek és egy-két napig nem mennek be a suliba, a szülők azt sem tudják, hogy alakult egy új kapcsolat, de már megvan a 10 óra hiányzás. Büntessék meg a szülőt.
Igen, a jelenlegi rendszerben megbüntetik a szülőt. Képzeld, már én is kaptam 5000 ft. szabálysértési bírságot ilyenért. (Ha embert öl, akkor a gyerek felel, ha nem ül ott az órán, akkor azért én felelek. Okos, ugye?)
Egyébként a gyerekem kitűnő tanuló, a jövőben sem tudom megakadályozni, hogy ilyet tegyen, nincs veszélyeztetve.
De bezzeg Lákátos Winnetuot nem látja a rendszer, mert be sincs íratva az iskolába, na, őt nem büntetik meg, mert azt sem tudják, hogy létezik és nem is nagyon akarják megkeresni a hatóságok, mert addig jó, amíg ő meg nem jelenik az iskolában.
Hát ennyit, erről a remek kötelező tankötelezettségről, meg a hülye hatóságokról, akik a gyerekcsínyt nem tudják megkülönböztetni a bűnös szülői magatartástól.
Elmondanám neked, hogy a srácok ma is pont annyit lógnak, mint harminc évvel ezelőtt, csak most a szülők szülői igazolással és hamis orvosi igazolással kénytelenek asszisztálni a lógáshoz, ha nem akarják hogy megbírságolják őket.
Tanár, diák, szülő, hatóság, mindenki tudja, hogy így megy, de hallgatnak, mint szar a fűben. Tehát arra neveljük a gyerekeket, hogy lógni lehet, csak le kell papírozni. Miközben sopánkodunk, hogy milyen korrupt ez az ország.

prolee 2011.03.05. 10:55:43

@KKKKKKK: De. És az is helytelen.Egy nyomorult cigány-családot megbaszni 70000 bírsággal, hogy a gyerek öngyilkos legyen, az remek intézkedés. Az nem hat meg téged, csak az a lényeg, hogy 15 éves kora után is kötelező jelleggel az iskola épületében tárolják közpénzen azt aki nem akar ott lenni.
Gondolkodni is kellene néha!

prolee 2011.03.05. 11:05:19

@Murderface: Teljesen egyetértek. Egyébként némi nagyon csekély fizetési kötelezettséget is előírnék (pl. félévente 300 ft. regisztrációs díjat, vagy bármit, csak érezzék, hogy nincs ingyen. Mert ami ingyen van, sőt kötelező, azt az emberek nem tekintik értéknek.
Ne gyertek azzal, hogy nincs 300 forint, mert ha cigire van, piára van, akkor erre is jut.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.03.05. 11:58:13

@prolee: Na most konkrétan nem mentem bele, hogy mi számít lógásnak, értelemszerűen nem néhány napos kiesésről beszéltünk, hanem azokról a szerencsétlenekről, akik konkrétan nem járnak be gyakorlatilag egyáltalán.

A másikrésze, a hosszabb ideig eltűnik stb, ott minimum részben igenis felelős a szülő.. De megint azért picit kevered a dolgokat, mert, ha elszökik, akkor a szülő semmiféle bírságot nem kap, az egy más eljárás és, ha bebizonyosodik, hogy a gyerek nem azért ment el, mert verik, hanem mert csak [..] akkor még inkább pszichológiai segítséget is kapnak a szülők. Meg, hogy rendszeresen lelép a harmadik óráról.. Ne mond nekem, hogy nem tud erről a szülő! Már sokkal előbb az iskolából kap értesítést, ott az ellenőrző stbstb.. Ne mond már nekem, hogy ez normális, meg hogy a szülő nem tehet semmiről!

És azt azért ne tekintsd normálisnak, hogy csak úgy egy-két napig nem megy be egy diák suliba, úgy, hogy a szülő nem tud róla. Mondhatsz akármit, itt azért nincs minden rendben... Normális szülő-gyerek kapcsolatban benne van, nagyon benne van, hogy pistike oda megy apukájához, anyukájához, kifakad, hogy nem bír bemenni ma... és a szülő elintézi, hogy ebből ne legyen gond. Nyilván nem azt írja meg a szülő, hogy "szerelem miatt kimarad a fiam", de ezt normálisan meglehet csinálni. Az a nonszensz, hogy sunyiban, mindenre tojva kimarad. De hangsúlyozom, itt nyilván nem börtönre ítélném a szülőt, de az teljesen normális, ha a szülőt is szembesítik, hogy nem a hiányzás a gond, hanem az, ha senki nem szól senkinek és ő is hagyja a gyerekét, a gyerek is tojik mindenkire.. A legviharosabb kamaszkor közepén is ott gond van, ha a gyerek nem érti meg, hogy szó nélkül csak úgy semmit nem szabad csinálni.

És nem értem, hogy miért tartod rossznak a következőt: Jól emlékszem, bár nem tagnap volt, hogy mikor gimis lettem, az orvosunk azt mondta nekem, hogy én jó gyerek vagyok és nem fél, hogy bármit rosszat tennék..de jól tudja, hogy a kamaszkor nem egyszerű dolog és nyugodtan menjek el hozzá akkor is (illetve utána) ha úgy érzem, hogy a fejemre dől a világ és adni fog igazolást arra a pár napra..mert jól tudjuk, hogy főleg abban a korban, nem csak az influenza terítheti le az embert, hanem egészen más dolgok is.

Én ezzel SOSEM éltem(pedig később is felajánlotta még egyszer, szintén gimiben), de nem értem, hogy ezt te miért úgy kezeled, hogy az igazolt csalásra tanítjuk ezzel a gyereket.. Ez pont sokkal inkább a tisztességre való nevelés...Azt nyíltan fel kell vállalni, hogy vannak főleg az ő korukban olyan kis lelki problémák-hullámvölgyek, amiket tényleg nem korbáccsal kell büntetni, csak meg kell beszélni első körben szülővel (HÁROM NAPOT igazolhat csak úgy, tehát nem hiszem, hogy két nap miatt büntettek meg Titeket..), másodkörben akár orvossal, hogy ez van, most 3-4 napig nem tudott bemenni..Ez minden, csak nem csalás. Az a csalás, ha megengedhetőnek tartod, hogy a gyereked szó nélkül nem megy iskolába napokig.
És amúgy az igazolt 3 nap mellett egy csomóan élnek az igazgatói engedéllyel. Szintén ez a helyzet, hogy, ha odamegy hozzá a szülő, hogy most pár napig nem tud menni a gyerek, akkor EL FOGJA ENGEDNI. De még nyaralni is.

De mondtam, nem ezekről a gyerekekről van itt szó. Lógás alatt ebben a környezetben azt értettem, hogy masszívan nem jár be a gyerek, éli azt a koszos kis életét a putriban, ahonnan tényleg csak lopást fog tanulni. És nem két meg három napig van ott, hanem heti rendszerességgel marad ki napokat.

Lákátos Winnetuo-t meg nem azért nem büntetik meg, mert nincs a rendszerben, hanem azért, mert jelenleg eleve egy bűnözői körben él, mindenük erre épül rossz esetben és ezért kellene őket KÖTELEZŐEN, de nem normális gyerekek közé, bentlakásos iskolákban nevelni és tanítani. És nem az a cél, hogy bölcsészek legyenek, hanem, hogy eljussanak odáig, hogy emberekké váljanak. Mert abból az otthoni környezetből nem fognak.

Tehát én egy szóval nem mondtam, hogy a 18-as tankötelezettség jó, sőt, az ellenkezőjét állítottam. De a mostani intézkedés, ha lehet csak még rosszabb.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.03.05. 12:05:40

@Murderface: Már sokkal korábban eldől, döntő többségben, hogy Kolompár vagy Kovátcs lesz-e (bár más okokból kifoylólag de van egy drogos, alkoholos lecsúszott tréteg, akik csak gimiben kapnak erre rá..)

Az nagyon hamar megállapítható, hogy kik azok, akik nem tudják embernek nevelni a gyereket.

Ha a segélyhez kötöd, amúgy helyesen az oktatást, akkor be fogják erőszakolni a gyereket suliba, de ez a normális EMBER gyerekeknek nem lesz jó...
Ugyanakkor a kolompár sem genetikailag hulladék, hanem olyan környezetben van, amiből más nem nagyon lehet belőle..csak nagy szerencsével.
És éppen ezért ezeket a gyerekeket el kéne vinni a szigorú, de helyesbentlakásos iskolába..

Mert, ha a gyerek bejár vandálkodni, hogy a család a segélyt kapja, vagy ha nem jár be, csak segít a familiának lopni, míg más dolgozik, akkor itt csak rosszabb lesz a helyzet.
Ha viszont keményen rendrem, tisztességre nevelik őket, szülőtől és mocsoktól sokszor elzárva, akkor lehet belőlük valaki. Tényleg nem bölcsész, meg doktor(persze nincs kizárva) de akár lakatos, akár ács, a lényeg, hogy mindezt tisztességesen. És hidd el, megérné az adóforintjaidnak is, hogy nem értelmetlen segélyekre menne, meg bűnözők kinevelésére, hanem arra, hogy embereket csináljanak belőlük..

prolee 2011.03.05. 12:19:08

@sanche: Nagy tévedésben vagy barátom! Én jogász vagyok és tudom, hogy mi a gyakorlat. Senki nem vizsgálja, hogy bűnös-e a szülő, ha megvan a 10 óra, bírságolnak. Meg sem hallgatják a szülőt, meg sem keresik az iskolát, semmi nem érdekli őket. (Alacsony összegű bírság, hogy ne érje meg ügyvédhez menni és a probléma ki van pipálva. Ne beszélj olyanról, amiben nincs tapasztalatod. Én tudom, hogy a fővárosban több kerületben is ez a gyakorlat. Ismerek olyan szülőt, akinek 2010. februárban lett nagykorú a gyereke, de februárig összejött neki a 14 óra, ezért az anyját júniusban megbírságolták. Ennek a jövőre nézve biztosan nagy visszatartó ereje van. Te el sem tudod képzelni, hogy egy fafejű barom hatósági ügyintéző hogyan "gondolkodik".)
Nekem pl. azért van meg a 10 óra, mert a csemetém két napig nem ment iskolába szerelem okán, majd az orrom alá dugta az ellenőrzőt, hogy igazoljam (ez a bevett szokás az osztályban, ha kifogy a szülő a lehetőségekből, akkor a mama nőgyógyásza, a papa fogorvosa, stb. adja az igazolást, az iskola elfogadja, lényeg, hogy papír legyen) én pedig nem voltam hajlandó igazolni, mert nem adtam engedélyt a lógásra. A bírónő is csak nézett ki a fejéből és azt mondta, hogy nem kell ilyen elvhűnek lenni, igazolni kellett volna. Szép....
Hála istennek most majd megoldódik a probléma, mert a srácok csak 15-16 éves koruk körül kezdenek önállóskodni.

prolee 2011.03.05. 12:30:06

@sanche: Nem tartom megengedhetőnek, hogy a gyerek napokig nem megy be az iskolába, hanem nem tartom megengedhetőnek, hogy a szülőt automatikusan felelősségre vonják egy olyan cselekményért, amiről az elkövetés időpontjában nem tudott, hiszen nem ő mulasztott, hanem a gyereke. És ezzel olyan helyzetbe hozzák, hogy két választása van. Vagy bírságot fizet, vagy igazol egy olyan hiányzást, amire előzetesen nem adott engedélyt, ezzel pedig megsérti az oktatási törvényben megfogalmazott kötelezettségét, mely szerint elő kell elő kell segítenie a gyerek tankötelezettségének teljesítését.
Közigazgatási bírságot ki lehet szabni, de szabálysértési bírságot nem.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 12:42:20

@prolee: Gondolom akkor nem olvastad az eddigi hozzászólásaimat. Esetleg tedd meg, mielőtt hülyeségeket írogatsz.

Nzoltan 2011.03.05. 13:32:48

Látszik, jó sok okoskának fogalma sincs az iskolai helyzetről.

Nzoltan 2011.03.05. 13:35:32

@prolee: Már miért lenne egy gyerek öngyilkos? Ezt nem értem. Főleg egy olyan, aki szarik a saját jövöjére. Te honnan jöttél a holdról?

Nzoltan 2011.03.05. 13:47:33

@KKKKKKK: Én sokat dolgoztam az iskola után. Sőt, még hétvégén is mentem üzembe melózni. Senki nem kényszerített. persze mások sokat buliztak, mikor én már akudni mentem. Az iskola kicsit túl van dimenzionálva. iskola mellett simán lehet dolgozni.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.03.05. 14:04:28

@Nzoltan: Nem olyan munkára. Érted, cigányfater nem engedi kölkét iskolába mer menjen vele fát lopni, meg ő is meg van iskola nélkül a nagyjány is meglesz, segítsen anyjának a purdékkal.

Neked is azt mondom, olvasd vissza a hozzászólásokat, hogy értsd miről van szó.

lüke 2011.03.06. 15:05:35

mi a katasztrófa?
15 éves Piftivel törődjön a szüleje- ne az állam- úgy is alig van gyerek
süti beállítások módosítása