Ahogy egyre jobban maga alá gyűri a közéleti amnézia Gyurcsány Ferencet, úgy áll elő egyre érdekesebb követelésekkel. Igen, a magyar közélet egyik rákfenéje a pártfinanszírozás korrupciót éltető, átláthatatlan viszonyokat teremtő, közpénzeket mocsokba mártó szabályozatlansága. És nem, ebben Gyurcsány Ferenc a legkevésbé sem ártatlan.
A Táncsics Alapítvány elnökeként ma is százmilliós pártpénzek felett diszponáló Gyurcsány Ferenc legutóbb azt írta:
Mi, politikusok benne élünk egy hazug világban. Nincs olyan parlamenti választási kampány, amit képviselőnkénti egymillió forintból lehetne finanszírozni. Nincs olyan helyi képviselő, aki ne kérne ilyen-olyan szívességet az ottani vállalkozóktól, üzletemberektől. Kizárt, hogy az MSZP és a Fidesz informális pénztárnokai hellyel-közzel ne működtek (működnének?) együtt vitatható ügyekben.
Ugyanezt a vonalat erősítette a kapcsolat.hu portálon (kiadó: Gyurcsány Ferenc) közölt bejegyzés, ahol már egyenesen "Puch elvtárs bitangkasszáját" támadta a szerző. A jelek szerint tehát újabb fegyvert talált a gyurcsányi platform az MSZP ellen vívott harcában: a Szijjártó Péternek is becsületére váló bitangkasszázás, a pártfinanszírozás dzsungelére kívülről rácsodálkozó, előkelő idegen képében feltűnő Gyurcsány Ferenc profilja azonban, khm, nem bontja ki az igazság minden szeletét. Ha ugyanis azt feltételezzük, hogy a volt pártelnök-miniszterelnök épp igazat mond, akkor két állítást kapunk: egyfelől, az MSZP törvénytelen módon, a számára engedélyezettnél többet költött kampányai során, másfelől pedig ehhez a Fidesszel összejátszva szerzett homályos eredetű, nyilván nem legális forrásokat.
De miért kellett 2011 nyaráig várni arra, hogy ezzel Gyurcsány előálljon? Hiszen:
2002-ben Gyurcsány Ferenc volt Medgyessy Péter kampánystábjának egyik legfontosabb szereplője. Olyan pontosan, részletesen számol be arról Debreczeni József könyvében, hogy miként építette fel például a román munkavállalókkal, illetve Kövér köteles beszédével kapcsolatos kommunikációt, hogy kétség sem fér hozzá: Gyurcsány Ferenc volt e kampány esze és motorja. De ha így volt, miért nem szólt, hogy itt túlköltés és Simicska van, miért nem akadályozta meg a törvénytelenséget?
2004 végén, immár miniszterelnökként aratta első személyes nagypolitikai sikerét a kettős állampolgárságról és a kórház-privatizációról szóló népszavazással. A langyosan, ímmel-ámmal kampányoló MSZP-ből csak a hiperaktív, frissen megválasztott miniszterelnök látszott, csak ő állt bele igazán a "nem" melletti érvelésbe. Hihető-e, hogy ha eközben simicskázás volt, arról ő semmit nem tudott - ha pedig tudta, miért engedte?
2006-ban Gyurcsány listavezetőként és miniszterelnökként fordult rá az országgyűlési kampányra. Róla szóltak a legfontosabb üzenetek, ő volt a párt arca - szó szerint is. De valahogy mégsem jutott eszébe megkérdezni, hogy az az 1700 négyzetméteres óriásplakát, melyen az ő portréja díszeleg, vajon mennyibe került és miből finanszírozták? És ha tényleg fideszes pártpénztárnokkal közösen szereztek rá pénzt, hát miért hagyta, miért nem tiltotta meg?
2008 elején az ország ismét népszavazott: a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj kérdése volt a téma. Ekkor már egy éve a párt elnöke is Gyurcsány Ferenc volt, kevéssé hihető, hogy ilyen horderejű ügyben, az általa vezetett kormány helyzetét ennyire meghatározó kampányban fogalma sem volt arról, hogy miként kampányolnak. Ha esetleg itt jelentek meg fideszes összejátszásból származó pénzek, az csak feltűnt volna a magát sikeres vállalkozónak és gazdasági szakembernek tartó politikusnak. De mégsem hallottunk egy szót se arról, hogy megüzente volna Simicska Lajosnak: eddig és ne tovább!
"Nincs olyan parlamenti választási kampány, amit képviselőnkénti egymillió forintból lehetne finanszírozni."
Két eset lehetséges: az egyik szerint az MSZP és a Fidesz pénztárnokai csak Gyurcsány bukása után, alig két éve kezdtek el "együttműködni". Ennek némiképp ellentmond a tény, hogy Gyurcsány után az MSZP nem saját kebeléből jelölt miniszterelnököt, a Bajnai-féle szakértői kormány nem a szocialista párt erőviszonyai, kijárási rendszere mentén épült fel. Válságkezelésre kértek és kaptak felhatalmazást - ezért egyrészt nehezen lehetett volna innen a pártot finanszírozni. Látjuk-e magunk előtt például Oszkó Pétert, aki épp a szocialista alapszervezeteknek talicskázza ki a minisztériumi pénzt? Másfelől pedig már nem is lett volna miért bekéredzkednie a Fidesznek a pénzeszsákhoz, nem lett volna miért együttműködni az MSZP-vel, hiszen ekkor már pontosan lehetett tudni, hogy rövidesen Orbán Viktor kerül hatalomra.
A másik eshetőség már érdekesebb: ha a szocialista és a fideszes gazdasági érdekeltségek már jóval korábban összefonódtak. Ebben az esetben viszont már az a kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc miként játszott össze Simicska Lajossal?
A legfontosabb kérdés persze mindezeken túl keresendő. Az, hogy mikor lesz már végre valóban átlátható a pártok finanszírozása, mikor jutunk el oda, hogy nem csak aktuális pártbeli erőviszonyok kiegyenlítésére szánt, homályos vádaskodások hangzanak el, hanem egy-egy párt önként és összefogásban fehéríti ki saját pénzügyeit? Erre lenne szükség - de ha ez megtörténik, akkor Gyurcsány Ferencet nem a "fehérítők", hanem a "foltok" között kell majd keresni.
