2012
ápr.
25.

Az ember bedugta a bankkártyát az ATM-be, megadta a kódját, kiválasztotta az összeget, majd az automata kiköpte a pénzt. Matolcsy közben megkapta a tranzakciós adót. Rezgés, pittyegés, megjött az SMS pénzfelvételről. Matolcsy közben megkapta a telefonadót.

Az ember kosarával gyorsan körbesétált a boltban, bepakolta, amit kell, majd röviden eltöprengett a burgonyaszirmok előtt. Nézte, ahogy a neonfény játszik a csillogó zacskókon. Matolcsy közben megkapta az energiaadót. Végül leemelt egy hagymás-tejfölöset, ez még belefér a büdzsébe. Matolcsy közben megkapta a csipszadót.

A pénztár felé vette az irányt, gyorsan bepittyegték a termékeket. Matolcsy közben megkapta az emelt összegű áfát. Szatyorba pakolás, fejben gyors tervezés, még el kell mennie a feleségéért, aki most végezhet épp a postán, befizette a számlákat. Matolcsy közben megkapta a sárgacsekk-adót. Felveszi az asszonyt, aztán mennek a kicsikért, akik a nagymamánál nézik a rajzfilmet. Matolcsy közben megkapta a tévé-előfizetési adót. Slusszkulcs a zárba, felpörög a Suzuki motorja, de villog az üzemanyagszint jelzője, kevés a benzin. Irány a benzinkút, tankolás kétezerért, tíz éve még ötezerért nyomatott bele, de meg kell fogni a pénzt, apránként tud csak tankolni. Matolcsy közben megkapta a megemelt jövedéki adót.

Befelé a városba, alig vannak a gyorsforgalmi úton, lehet haladni. Matolcsy közben megkapta az útdíjat. Már itt is van, ott integet a felesége a járdán, csak be kéne kanyarodni mellé, felvenni, és menni a kicsikért, délután jön haza az egyetemről a nagyobb gyerek, végre együtt lesz a család. Matolcsy közben megkapta a tandíjat. 

De az embernek valahogy nem akaródzott megállni. Valahogy rohadtul nem volt képes lelassítani, megállni, beletörődni, az életét Matolcsynak elutalni. Elöntötte az agyát a vörös köd, tövig nyomta a gázpedált, a Suzuki az elmúlt tíz évben talán még sose kapott ekkora benzinfröccsöt. Elfehéredő ujjakkal markolta a kormányt, az utolsó métereknél pedig valami artikulálatlan üvöltés is felszakadt belőle. Aztán csattant a tűzfalnak.

Matolcsy pedig közben megkapta a baleseti adót.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr834472585

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.26. 09:45:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Adójavaslatok a fülkeforradalomhoz 2012.04.26. 00:06:27

Közbeszerzési adó:Minden közbeszerzésen nyertes vállalkozás esetén, amely az adott évben Magyarországon lefolytatott közbeszerzési eljárások összesített volumenének 5 %-tól nagyobb értékben nyer el megbízást, a különadó mértéke az így megállapított hat...

Trackback: Mennyibe kerül nekünk a Fidesz szabadságharca? 2012.04.25. 23:03:50

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba. Fejenként naponta több, mint 70, hetente 500, havonta 2000, éves szinten 25.000 forintjába kerül minden egyes magyar adófizető polgárnak a Fidesz ...

Trackback: Mennyibe kerül nekünk a Fidesz szabadságharca? 2012.04.25. 23:03:50

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba. Fejenként naponta több, mint 70, hetente 500, havonta 2000, éves szinten 25.000 forintjába kerül minden egyes magyar adófizető polgárnak a Fidesz ...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.04.25. 23:01:57

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Trackback: Ahol a part szakad 2012.04.25. 19:49:24

No, akkor kezdődjék a tánc – tárgyal velünk az EU, és az IMF. A jobbik énem azt mondja: ennek örülni kell. Egyértelmű: minden magyar érdeke, hogy legyen tárgyalás, helyreálljon a forint árfolyama, satöbbi. A most már elkerülhetetlen megszorítások...

Trackback: Az elmúlt két év sikere: öt új adó 2012.04.25. 13:40:30

Aki azt gondolta volna, hogy a kormány az utóbbi időben – a plágium-ügy árnyékában – esetleg tétlenkedett volna, nagyot tévedett. A Széll Kálmán terv 2.0-ás változatának bejelentése komoly csattanó minden bizonytalankodónak. Idézzük há...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p0wer 2012.04.25. 18:10:18

Nagyon minőségi -.-

Dour ® 2012.04.25. 18:15:06

A költségvetési hiány pedig csak növekszik, növekszik, a stadion viszont csak nő, nő.

Remete 2012.04.25. 18:30:55

A pénztárnál nem csak emelt szintű ÁFA-t, hanem bankkártyás fizetés esetén ismételten tranzakciós díjat kell fizetni. Az a lényeg, hogy nincs megszigorítás.

dezsoe 2012.04.25. 18:33:14

Derék munka, szép gyűjtemény.
Egy egyszerűbb blogban azonban javasolnám "Orbánt" beilleszteni minden "Matolcsy" helyére.

Mária 2012.04.25. 19:24:12

LOL

Tegyétek ki a poszt-RSS gombot valahová, mert ez nagyon jó, és írjatok még sok ilyet :)

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.04.25. 19:38:45

@Mária:

A Blog.hu-nál szabvály a RSS elérése, akár kintvan a gomb, akár nincs:

blogneve.blog.hu/rss

XCat 2012.04.25. 19:43:43

@dezsoe: Orbán sérthetetlen. :) Én meg megkívántam a hagymástejfölös chipset.

mikethebiker 2012.04.25. 19:44:31

orbán építtesd a szaros focistadionjaidat a pénzünkből bazdmeg meg azt a napot is amikor rátok szavaztam

XCat 2012.04.25. 19:44:31

@Dour ® (ius murmurandi): Majd azt nézd meg, mi minden nő rá a tetejére....

Wagem 2012.04.25. 19:45:57

Egyétek egymás szarát..!RSS-en.

Mária 2012.04.25. 19:47:31

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Köszönöm :)

Én tudom, de nem biztos, hogy minden érdeklődőnek evidens, ha nincs kint a szokásos ikon.

szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2012.04.25. 19:58:30

Kihagytad a megemelt szabálysértési bírság összegét a méregből való gyorshajtás miatt. :-)

tingli-tangli 2012.04.25. 19:58:43

Nem Matolcsy, hanem SZÉLL KÁLMÁN. Őt kell emlegetni. De ha új pénzt kell bevezetni, az csak matolcsy lehet.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.04.25. 20:11:21

@Dour ® (ius murmurandi): kell az, ott rendezik majd az éhezők viadalát...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.25. 21:25:44

Ez igy nagyon szep, nagyon meghato.
De!
Az elmult nyocevben is igy volt csak akkor kevesebb ado volt amivel a zemberek zsebebol kihuztak a maradek penzt.

VT Man 2012.04.25. 21:30:36

Csak az adót nem Matolcsy kapja hanem a nyugdijasok és a segélyesek és az álrokkantak.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.25. 21:33:09

Itt azért 1 ezreléktől beszélünk bankadó ügyileg. Miközben a pénztárgépnél 27% ÁFÁ-t is kicsengetünk. A telefon már komolyabb. Abból a pénzből, amit már 16% (vagy több) %-ot kifizettünk. Az telefonadó közel 10%.

Háttörő Hanzi 2012.04.25. 21:49:36

@kovi1970:

Kitalálhatom? Te egy billentyűzetet véletlenszerűen kalapáló csimpánz vagy.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.25. 21:57:06

@TrueY: Kiszámoltam, percenként és SMS-enként nettó 2 forint telefonadó speciel 15% körül dobná meg a telefonszámlámat. A legdurvább az, hogy a telefonálásra ott volt eddig is az ÁFA. Miért kezelik úgy, mint a cigit vagy a benzint a jövedéki adóval? A telefon nem szennyezi a környezetet és még tüdőrákos sem lesz tőle a család.

Azért a 0,1%-os csekkadó se kevés. Gondolj csak bele, hogy évente 20-30 ezer forintot fog fizetni egy átlagos család.

Háttörő Hanzi 2012.04.25. 22:06:13

@Mária:

Mi van, Mariska néném, tán vért ivott kend, hogy így megvadult? Vagy veszett kutya harapta meg?

Azért, mert most nem olyanok vezetik az országot, akiknek kend a seggét szereti nyalogatni, még nem kell az országot gyűlölni. Vagy eddig is gyűlölte, csak most végre van ürügye az visongatásra? Akkor húzzon a vérbe!

Az államnak adóbevétel kell, főleg mióta az a nagyokos gyurcsókfecó harminc százalékkal feltornázta a GDP-arányos államadósságot. Nem történt itt semmi más, csak adóátcsoportosítás a jövedelmektől a forgalom irányába, amit azok a nagyrabecsült progresszív közgazdász urak már évek óta szorgalmaznak. Aki nem látja be, hogy ezen háborogni akkora demagógia, mint Makó Jeruzsálemtől, az vagy sötét, mint kend szürkeállománya, vagy egy mocskos politikus.

flippant 2012.04.25. 22:12:41

@Háttörő Hanzi: Miért nem történt elszámoltatás? Miért nem lett rend 2 hét alatt? Ezért:

fidesz = mszp
egyik kutya, másik eb

Háttörő Hanzi 2012.04.25. 22:22:19

@flippant:

Na, végre, egy ember! De azért ne túlozz! Milyen rendnek kellene itt lennie, ami most nincs, és amit ilyen életszínvonal és ennyi állami bevétel mellett jogállami keretek között meg lehet valósítani?!

Mondjuk az elszámoltatás meg a stadionok az én csőrömet is basszák, de még mindig inkább száz Matolcsy, mit egy Kóka vagy Horváth Ágnes vagy Veres János vagy Szekeres Imre vagy Göncz Kinga vagy Oszkó Péter vagy bármelyik félnótás.

ubu1 2012.04.25. 22:22:52

A szatyorba pakolásnál a környezetvédelmi termékdíj kimaradt. Egyébként jó az írás!

Martian (törölt) 2012.04.25. 22:24:33

@online távmunkás: "A telefon nem szennyezi a környezetet"

Nono, lesz még elektroszmog adó és elektroszmog riadó, amikor az egyik nap csak a páros, másik nap csak a páratlan telefonszámű mobilokat lehet használni.
:)

ZON 2012.04.25. 22:40:41

@Martian: de azt visszaigényelheti,aki igazoltan dicsérte a kormányt a beszélgetés során.

Mária 2012.04.25. 22:52:39

@Háttörő Hanzi:

Én nem ittam semmit, de ha fiú lennék, ajánlanék valamit, amit szopogathatsz :)

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.25. 22:55:24

Egyszer megkapja a kutya és a gazdája is azt, ami jár nekik.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.25. 22:59:48

@Háttörő Hanzi: Az államnak adóbevétel kell. Persze, rendben, de .... Már eddig is többet kapott, mint ami elegendő, s amit kapott, azt is elherdálta. Nem kérdezte, hogy adunk-e, elvette. Nem kérdezte, hogy mire költse, elszórta. Most menjen Matolcsy és Orbán a fészkes fenébe, s jöjjön helyettük olyan, aki elveszi azoktól, akiknek a zsebébe csorgott az elprédált közpénz, s miután elvette, megnyuvasztja a tolvajt és az orrgazdát is! Ami most megy az közönséges útonállás kormányszinten!

Napkutya 2012.04.25. 23:11:26

Kérdések:

Ha mentőt hívok, adózok?
Ha rendőrt hívok, az adóköteles?

Ha flottás telefonokat tartok fenn (drágább előfizetésekért), akkor a flottán belüli INGYENES hívások adóznak?

Ha bekapcsol egy szolgáltató (ingyenes) információs számán az automata telefonközpont zenés várakoztatása, -és én negyed órán keresztül valami bugyuta zenét hallgatok- akkor még fizetek is érte?

A foglalt jelzés is két forint?

Csak kérdezem...

Bravó fülkeforradalom!

Wahula Jakab 2012.04.25. 23:14:21

@mikethebiker: Kár sírni a stadionok miatt,alegszegényebb latinamerikai országokban nagyságrendekkel nagyobbak épülnek,az emberek mégis büszkék rá.A sport életünk része kéne hogy legyen,inkább sport mint disco.A völgy nélküli völgyhíd és a síkvidéki alagút nem csípte a szemedet?

ubu1 2012.04.25. 23:23:20

@Wahula Jakab: A sport legyen azok életének része, akik akarják. Fizessék is meg azok, akik akarják. Köszönöm, én nem kérek belőle sem nézőként, sem résztvevőként, sem finanszírozókánt. Vérlázító a felcsúti paraszt ilyen irányú (amúgy már régóta ismert) gondolkodása.

laci_52 2012.04.25. 23:28:59

Jó cikk, kitűnően bemutatja, hogy amit Matolcsy adóügyben művel az ámokfutás.

Napkutya 2012.04.25. 23:38:54

@Wahula Jakab: Nézd, nem akarok messzemenő hasonlatokba bonyolódni, de itt pont azért építik a stadionokat a diktátorok, -mint, amiért a kinti kollégáik. Talán, gondolkodni kellene!

Kenyeret és cirkuszt a csóróknak. A nagy gond, hogy ott van hozzá sport, -itt meg, hát, nézz meg egy focimeccset...

Nem vagyunk már tízmillióan sem, ennek nagy része 40 felett van.

KINEK épül?

Biztos, hogy kell nekünk annyi stadion, mint mondjuk pl. egy hatvan milliós országnak, ahol az ÁTLAG életkor, a 47 év körüli (sincs)?

Persze, a cimborák, akik építik jól keresnek rajta, most is. Erről szól. Felépítik, felszerelik, üzemeltetik, büfét raknak köré és üzemeltetik vagy bérbe adják, adót spórolnak a támogatásokon egyesületként, nem sorolnám...

Lehet osztogatni.

Közben, az a probléma, hogy a csóróknál meg fogy a kenyér -és egyre nagyobb a cirkusz.

Flúgatlan 2012.04.25. 23:59:31

Egy hihetetlen nagy demagógiára épül a cikk: mintha Matolcsynak mennének a pénzek.

Lehet szidni, hogy rossz a gazdaságpolitikája, lehetne jobban így-úgy csinálni, de ez csak így egy olcsó hangulatkeltés.

Az érme másik oldala, hogy a szent tehén multi telefoncégek meg a bankok kisírták, hogy ne legyen rájuk külön adó, mert az csökkenti az extraprofitjukat. Sajnálom, hogy tőlem, tőlünk fogják ezt elszedni, de pl. a mobiltelefonos cégek is simán tudnák kétszer annyival is csökkenteni az árukat, mint amivel a telefonadó emeli azt, csak persze kell nekik az extraprofit, amit politikusaik szépen megvédenek. Érdekes, hogy tőlünk nyugatabbra a mobiltarifák az itthoni felét sem érik el, mégis jól megél ott ugyanaz a cég, ami itthon is....

OK, kicsit elkanyarodtam, de azt a demagógiaszintet, amit a cikk képvisel, még nem közelítettem meg.

trazz 2012.04.26. 00:13:09

Kimaradt a posztból a gyorshajtási bírság. :)

Manci néni 2012.04.26. 01:00:50

Lófaszt, mama! Hogy Hofit idézzem. Már elnézést kívánok, de azok adók nem a Matolcsevicsnek mennek, hanem szépen bele az álomadósság-törlesztőbe (tenkjú Megyó, tenkjú Fecó). Vót, nincs. Oszt jó napot! Ha nemteccik, eee lehet innen menni, megmonta a vezéretek már évekkel ezelőtt. Azt az utsó meg majd ótsa le a villanyt...
Ekkora szarból nem lehet itt már várat építeni, nem nyakig, hanem szemöldökig vagyunk már benne. Én OV helyében beintenék a nyugatnak, nincs törlesztés. Basszák meg a hitelüket! Fizesse vissza az, aki felvette. Újjá kell szervezni az önellátásunkat, ahol csak lehet. Ennyi. Persze ha a nép ebben nem partner, akkor baszhattyuk. Nektek semmi se jó. Az, hogy 4 évente irányt váltunk, azt most már kurvára el kéne felejteni. Induljunk már el valahová, de ne topogjunk ide-oda. De turáni átokkal a nyakunkban nem lesz itt soha egység és egyetértés. Hülye fasz magyarok vagyunk itt mind, ez az igazság, magamat is beleértve, mert jól lefaszozok mindenkit.
Alászolgája!

Airgüzü 2012.04.26. 01:04:54

Flúgtalan. te nem tudod, hogy itthon senki sem képes helyesen gazdálkodni: sokkal többet szednek be, s mégis minden vegetál. Mit gondolsz, miért? 1.) Mert tehetségtelenek a vezetők, nem értenek hozzá, 2.) Mert talicskával tolják ki mindenütt a pénzt

SvenH. (törölt) 2012.04.26. 02:17:37

szep szep...

csak egy aprosag!!!
a honap elejen a FIZETES atutalasakor 90e SZJA elengedes miatt +90e -el gazdalkodik a csalad
az azert nem aprosag

mement 2012.04.26. 03:36:24

jot rohogtem:) kar hogy tv elofizetesi ado nincs igy kulon, de minden mas hibatlan.

Lencsés lstván 2012.04.26. 04:38:56

@wagem: Na itt a főidióta , aki ráadásul anonim és még ténye sincs !

Lencsés lstván 2012.04.26. 04:41:04

@Wahula Jakab: "A völgy nélküli völgyhíd " - van ott völgy te anonim ! És még az első Fidesz kormány alatt tervezték oda ! Nekem tényem van !

Dour ® 2012.04.26. 06:33:42

@VT Man:
Csak nem matolcsyné férje vagy?
Esetleg?
@Lencsés lstván:
Tény, hogy gyagya is.

senki66 2012.04.26. 07:08:27

@Flúgatlan: Ha az ügyfeleiktől vonnak el pénzt a szolgáltatásaik miatt az is csökkenti az extra profitjukat vagy te nem fogsz kevesebbet telefonálni? Te komolyan gondoltad hogy aki a cikket írta az arra gondolt hogy a matolcsi (nem véletlenül írtam kicsivel habár smitt álamelnök óta ez sem számít)
számlájára megy a lóvé, kicseréljük költségvetésre akkor már neked is fáj?

senki66 2012.04.26. 07:17:52

Ja és OV miért hagyott meg az 1 kulcsos adóval többet a gazdagoknak az országértékelőből ezt is megtudjuk idézet:
A kormányfő kiállt amellett, hogy aki többet dolgozik, annál maradjon is több. Azt mondta, hogy „a gazdagok mindig megtalálják a módját hogy kivonják a jövedelmet az adó alól és mindig a középosztállyal fizettetik meg a terhet.”
hát akkor üssük azt a lovat amelyik húz'

senki66 2012.04.26. 07:22:12

Minednki szabadság harcosa a multik ellenfele év értékelőjében, A multinacionális cégekről is szó volt, talán itt volt az egyetlen említésre méltó momentum, amikor is kiállt a társasági nyereségadó 19 – ről 10 százalékra csökkentése mellett.
Hú most mi van?

2012.04.26. 07:45:05

@online távmunkás: "Azért a 0,1%-os csekkadó se kevés. Gondolj csak bele, hogy évente 20-30 ezer forintot fog fizetni egy átlagos család."

Ehhez 20-30 misit kéne befizetni csekken. Nem éppen átlagos tekjesítmémy...
Ettől még persze a jó k. anyját a kormánynak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.04.26. 08:56:02

Igen a poszt egy durva demagógia.

Matolcsi nem kap semmit.

Orbán levágná a kezét, ha lopna.
Minden pénz Viktoré.

Bikfenc 2012.04.26. 08:59:14

A nagyberuházások (stadinok, völgyhíd, 4-es metró, győri dunakapu téri mélygarázs) azért kellenek a kormánynak, mert ezek különleges, nem átlagos építmények. És mivel különlegesek, ezért a tervezésük, építésük, stb. nem átlagos költség - tehát nem egykönnyen összehasonlítható, ellenőrizhető. Könnyen le lehet nyúlni milliárdokat nagyobb feltűnés nélkül az építés, tervezés költségeibe bújtatva.
Tehát a nagyberuházásokra szükség van, mert így lehet legálisan, nagyban lopni az államtól.
Ebben bizony 22 éve semmi sem változott, talán csak a pofátlanság mértéke.

dr. kek21 2012.04.26. 09:04:43

A telefonadó az én esetemben közel 20%, mivel a percdíjam 11 Ft. És a kérdés az, hogyan fogják számolni, hívásonként, vagy a végén a havi összesített percek alapján. Mert ha hívásonként, akkor a sok 10-20mp-es beszélgetés mindjárt duplájára emelkedik, ami pedig kvázi 100%-os emelést jelent.

Köszi fidesz! És még csak a felénél járunk...

ap · http://premiumlivesets.hu 2012.04.26. 09:16:55

hehehe ez jó bár kicsit bugyuta..

azoknak akik vérszemet kaptak a zorbán szavaitól és mindenért az államadósság meg gyurcsány a hibás azoknak felhívnám a figyelmét arra hogy a költségvetési hiány szintje nagyobb probléma mint az államadósság, a pénz oda megy.. egy mumus mellett harcoltok a vezéretek hívó szavainak hatására.. de át nem gondoljátok hogy ez csak egy kommunikációs blöff a vezír részéről.. ha az államadósság 2002-ben is ekkora lett volna, de a kv hiány süllyedt volna ekkorát akkor most a kv hiány lenne az egyetlen ok az egyetlen mumus és basszamegagyurcsány..

halkan jegyezném meg ha a megszorítások az adók mind mind nem az államadósság törlesztését szolgálják hanem a kv hiány tarthatósága miatt vannak bevezetve..

de kiabáljatok csak csukott szemmel faszságokat... gratula!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.26. 09:19:10

hát igen, az állam adókból tartja fent magát, ebből fizetik a nyugdíjasokat, iskolákat, kórházakat, utakat, közalkalmazottakat...

persze ezzel az átlagos értelmiségi/ateista/liberális index olvasó nincs tisztában, ő úgy tuggya, hogy majd 2014-ben eljön Dopeman a megváltó, és akkor nem lesznek adók

TBone 2012.04.26. 09:23:04

Miért van az a rossz érzésem, hogy az állami mobilszolgáltató valahogy majd mentességet kap a telefonadó alól???

hafu 2012.04.26. 09:25:11

Telefon-"Fülkeforradalom"

esef 2012.04.26. 09:25:37

@tingli-tangli:
kiaf.sz az a fingg kálmán, magyarázza már el nekem valaki

franczferencz 2012.04.26. 09:45:28

@wmiki: Jééé! Kösz az infót! Esetleg egy második adókulcsocska a jobban keresők sávjában nem-e lehetett-e volna hasznos-e? Nem valami nagy, nem valami népnyúzós, csak annyicska, hogy ne csak a 90-120.000 keresetűek nyögjenek és szívjanak. És már nem kellett volna ez a sok kicsi szurka-piszka adócska. De a keletkezett lukat bé kell tömni, hát most kétforintjáva tömögetjük majd befele...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.26. 09:53:06

@franczferencz: :x

hát persze, abból minden lehetne fizetni, mert a gazdagok becsületesek, és rendesen adóznak, simán kizették volna az egész államadósságot...

sebaj, majd 2014-ben megválasztjátok a példaképeteket Dopeman-t, és akkor tényleg csak a gazdagok fizetnek majd adót, senki más nem!!
halleluja, de jó lessz!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=5bCQIquRECA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3yDv-MfzwAS7CsmV5Msm_J6V6ieh 2012.04.26. 10:03:27

@SvenH.: Te olvastál arról, hogy az emberek nagy részének a jövedelme csökkent! a 16%-os jövedelem adó mellett, vagy ellenére? A Bonsai Duce és Kusza Szem elbaszott adópolitikáját fizettetik meg azokkal, akik már így is rosszul jártak. De a baromságukat, még az alaptörvényüknek nevezett fércműbe is bele kellett foglalniuk. Inkább valamilyen ésszerű gazdaság politikán kellene gondolkozzanak, nem ilyen hülyeségeken, amik még az inflációt is jócskán fogják növelni.

Avatar 2012.04.26. 10:12:04

@wmiki: Amíg elsősorban a a nyugdíjasokat, iskolákat, kórházakat, utakat, közalkalmazottakat fizetik az adókból, addig rendben van a dolog, de nézd már meg, hogy a magyar költségvetés hány %-a megy el ezekre... Ráadásul nem is olyan rég még népszavaztunk arról, hogy ne kelljen 300 Ft-tal se hozzájárulni az EÜ ellátásainkhoz. Akkor éppen az volt a mantra, hogy az a pénz valójában nem az orvosoknak, kórházaknak menne. Meg hogy a költségvetés bevételei elegendőek lennének, ha nem lopnák el őket.
Most a 300 Ft többszörösét szedik be mindenféle légből kapott jogcímeken, de ez persze most jó, mert nem a szocik vetették ki az újabb adót, nem ők lopják majd el a pénzt.
Persze egy átlagos wmiki szerint elég hinni abban, hogy az Orbán kormány minden forintot maximális hatékonysággal használ fel, és akkor az valósággá is válik.

@esef: Széll Kálmán egy kísérleti erőmű. A terv az, hogy generátort szerelnek rá, és ahogy forog a sírjában annyi áramot termelünk majd, hogy kiváltja Paksot.

mohaa 2012.04.26. 10:22:56

@wmiki: "hát persze, abból minden lehetne fizetni, mert a gazdagok becsületesek, és rendesen adóznak, simán kizették volna az egész államadósságot..."

Ha nem így van, akkor milyen 600Mrd forintos hiányt kell most betömni a mindenféle köcsögadóval?

Szeretem az ilyen hozzád hasonló 1 bites pártdroidokat, mert könnyű ujjgyakorlat csupán szellemileg lealázni titeket. Mondjuk sportértéke nem sok van, ez kétségtelen.

2012.04.26. 10:23:21

Máa bebizonyosodott, hogy az egykulcsos SZJA a jelenlgi formában rossz a kiskeresetűeknek, rossz az államháztartásnak, mert lyukat ütött rajta. Ezért újabb sarcok jönnek, míg bele nem döglünk.
Ez nem gazdaságpolitika, hanem eszement rögtönzés. Ilyet nagyanyám is tudna csinálni.

Avatar 2012.04.26. 10:30:40

@Flúgatlan: "Az érme másik oldala, hogy a szent tehén multi telefoncégek meg a bankok kisírták, hogy ne legyen rájuk külön adó, mert az csökkenti az extraprofitjukat."

És azt ki sírta ki vajon, hogy a közszféra vezetőinek végkielégítéseire mostantól ne kelljen 98%-os különadót fizetni? A fideszes kádereknek odaadott milliók azok nem pofátlan, erkölcstelen pénzszórások, de az előző kormány embereit visszamenőlegesen is meg lehetett adóztatni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.26. 10:42:19

@_zulu_: Nem csak a csekkeket adóztatják, hanem minden pénzmozgást, tehát amikor átutalják a fizetést, felveszed a pénzt a bankban/ATM-ből, amikor ugyanazt pénzt befizeted csekken, stb. Ugyanazt az összeget többször is megadóztatják, ha mozgatod és jelenleg a számlák kétharmadát csekken fizetik be. De igazad van, kicsit sokat írtam, az 5 ezer a reálisabb

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.26. 10:44:58

@TBone: Nem kapnak mentességet, ez most annál ravaszabb megoldás lesz.
Nem a telefoncégek adóznak, hanem a felhasználók. És mi lesz adóval? Az állami telefoncéget építik fel belőle.
Így nem szólhat be az EU, hogy nem a telekom szektorba forgatják vissza a telekomadót. Az már más kérdés, hogy a tiltott állami támogatás gyanúját hogy védik ki...

s 2012.04.26. 11:30:08

Elmondom mi van. Az EU azért egyezik ki olyan kurva gyorsan orbánnal, mert nagyjából kimérték, hogy itt heteken belül akasztások lesznek és nem szeretnék, hogy bármi módon is hozzájuk (az ő szigorúságukhoz) kapcsolható legyen ez. Mégiscsak Európában vagyunk. orbánéknak reszeltek, ezt rajtuk kívül nagyjából már mindenki tudja. Ide az IMF pénze már nem fog eljutni, mert nem lesz erre idő. Egyébként orbán is azért próbál ennyire engedékenynek tűnni, mert valamit megérezhetett a vesztéből. matolcsy egy balfasz, lekormányozták a kisautót a szakadékba. Hamarosan repülünk, kapaszkodjatok.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.26. 13:18:13

@Avatar: ja persze
államadósságot is adókból fizetik azt hiszem

persze nem tudom, mennyire vagytok járatosak a pénzügyekben, lehet ez a fogalom, meg pl. a felvett hitel már túl bonyolult

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.26. 13:19:30

@mohaa: nagyon jól érvelsz!

ebből is látszik, hogy ti, értelmiségi/ateista/liberális index olvasók, mennyivel felsőbbrendűek vagytok a fideszeseknél!!!
nem is véletlen, hogy Dopeman-t tartjátok a messiásnak!
halleluja!

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.26. 14:38:47

@wmiki: ugyan-ugyan!
Mindenki téged szeretne messiásnak!!!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.27. 09:48:31

@online távmunkás: "A telefon nem szennyezi a környezetet"
De. Afrikában a föld már tele van ritkaföldfémekkel, mert ott szerelik szét őket gyerekmunkával. :(

"Gondolj csak bele, hogy évente 20-30 ezer forintot fog fizetni egy átlagos család."
Majd jön megint a készpénzes kifizetés. Igaz, hogy ezzel a nemzetgazdaság sokkal többet fog bukni. De hát egy szabadságharcos nem gondolkodik, hanem cselexik! :(

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.27. 12:26:03

@TrueY: Ennyi erővel minden termék gyártása ugyanúgy szennyezi a környezetet. Ezt a gyártókon és a szétszerelőkön kell behajtani, nem a felhasználók adóztatásával.
A különbség az, hogy mondjuk az autó és a cigaretta használat közben is szennyezi a környezetet, ezért jogos a jövedéki adó.

debreceni.blog 2012.04.27. 12:50:58

„Utólag azt mondhatjuk, hogy simán átverték a megnyomorított magyar demokráciát az utolsó védőbástyán is. „
Sajnos így igaz.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2162_brusszel_a_palankon

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.02. 09:55:52

@online távmunkás: És így is van! Ezért mondják, hogy Kínában az elektromos autók sokkal szennyezőbbek, mint mondjuk Európában. Egyszerűen azért, mert a villamosenergia előállításához szinte kizárólag fosszilis tüzelőanyag elégetése révén jutnak. Az Eu-ban meg ott vannak az atomerőművek és az egyre nagyobb teret nyerő megújulók is.

"Ezt a gyártókon és a szétszerelőkön kell behajtani, nem a felhasználók adóztatásával."
No igen. Egy kínai eltűnős cégen hajtsd majd be! :)

"mondjuk az autó és a cigaretta használat közben is szennyezi a környezetet, ezért jogos a jövedéki adó."
A jövedék adó elsősorban arra van, hogy a költségvetési hiányt csökkentse. Semmi más értelme nincs! A dohányzást simán be lehetne tiltani, a benzin árába meg be lehetne építeni egy környezetszennyezési adót a jövedéki adó helyett. Csak annak az lenne a gondja, hogy környezetvédelemre kellene költeni, ami a lakosság nagy része számára úri huncutság. :(