2014
dec.
4.

Múlt héten felrobbant az internet, amikor nyilvánosságra kerültek a Baranya megyei rendőrség által, prevenciós céllal készített, de sokak szerint jelentős szakmai inkompetenciáról tanúskodó videók. A kisfilmek nem a szexuális bántalmazás elfogadhatatlanságára és az elkövető felelősségére helyezik a hangsúlyt, hanem az erőszakot elszenvedő lányok öltözködésére, alkoholfogyasztására és viselkedésére irányítják az áldozatok hibáztatására egyébként is hajlamos társadalom figyelmét. A videókat egyelőre védi a kormány, bár azok rendezője is elismerte, hogy a mottó, a ‘Tehetsz róla! Tehetsz ellene!’ nem volt szerencsés választás, és hogy a videókat csak megfelelő környezetben és kontextusban, magyarázatokkal szabadna használni, mert anélkül valóban félreérthetőek. Hogy a videókkal, és a pár nappal későbbi, női ‘kacérkodást’, mint az erőszak kiváltóját emlegető rendőrségi közleménnyel, meg úgy általában a szexuális erőszak áldozataival kapcsolatos attitűdökkel mi a baj, sokan megírták, többek között Ceglédi Zoltán kollégám is. Én most egy másik dologra szeretném felhívni a figyelmet. CSABA Réka írása


Kapcsolódó hivatkozások:


Arra, ami érezhető volt az elmúlt hetekben, hónapokban, és amit a múlt heti felháborodás és a vasárnapi tüntetés  (Slut walk vagyis Ribiséta) is aláhúzott: egyre többen látják, hogy a nők ügye mindenki ügye, és nem női ügy. A szexuális bántalmazás mutatja meg talán leginkább, hogy mindenkire tartozik. De a nemi alapú diszkrimináció, a nemekkel szembeni kettős mérce, a valós környezetnél sokkal lassabban változó társadalmi elvárások, a korlátozó előítéletek, a káros sztereotípiák által befolyásolt életek is mindannyiunk közös felelőssége. Az, hogy ezek nagyobb arányban sújtják a nőket, tény, de nem jelenti, hogy csak rájuk, és a férfiakra ne vonatkoznának. Mindenki szenved ezektől az irreális elvárásoktól és sztereotípiáktól, és a társadalom szigorúan bünteti, ha valaki eltér ezektől. Mindenki érintett benne, aki valamilyen módon kapcsolatban van a (részben a nemek egyenlőtlenségében gyökerező, és káros attitűdök által legitimált vagy bagatellizált) szexuális bűncselekmények áldozataival. Ráadásul sajnos bárki kerülhet abba a helyzetbe, hogy bántalmazás éri. Fontos lenne, hogy ilyen esetben mindenki azt érezze, számíthat a társadalom szolidaritására és a hivatalos szervek támogatására.  Pont ezért alakult ki nagyon hamar és nagyon erős konszenzus azzal kapcsolatban, hogy miért rendkívül káros a rendőrségi videóknak az az része, hogy a szexuális bántalmazás problémáját a fiatal, vonzó, bulizós lányok tipikus problémájaként ábrázolja. Mert ez egyszerűen hazugság. Bárki, bárhol lehet áldozat, sem a neme, sem a ruhája, sem a viselkedése nem garancia annak elkerülésére. (Érdemes megnézni az ezzel kapcsolatos statisztikákat, még akkor is, ha a bejelentett, regisztrált esetek csak kis részét mutatják a valós állapotoknak.)    fem01.jpg 
Viszont az is érthető, hogy először miért a nők kezdenek el ezzel foglalkozni. Hogy főleg nők tanulják és ismerik ennek az egész, rendkívül összetett társadalmi jelenségnek a pszichológiai, szociológiai és egyéb vonatkozásait és következményeit. Hogy a társadalom férfiakkal és nőkkel kapcsolatos, előítéletességtől terhelt hozzáállása ellen és az esélyegyenlőségért küzdő kezdeményezések mögött főleg nők állnak. Nők indítanak olyan oldalakat, ahol gyűjtik a témával kapcsolatos híreket, és igyekeznek párbeszédet indítani az érintettek, érdeklődők között. Főként női közösségek segítenek az erőszak áldozatainak, és azoknak, akik bántalmazó kapcsolatból szeretnének kilépni. Jellemzően női műsorvezetők, szakértők és politikusok emelik fel a szavukat, ha bántalmazásról, szexuális vagy családon belüli erőszakról esik szó. És általában a nőmozgalmak tiltakoznak, szerveződnek és igyekeznek tenni valamit az egyenlő bánásmódért, a nők és férfiak esélyegyenlőségének ügyéért. Egyszerűen ők találkoznak gyakrabban, és szenvednek ezektől a problémáktól, és ők ismerték fel először az ügy fontosságát.
De nem szükségszerű, hogy ez így maradjon, hiszen láthatjuk, hogy férfiak is részt vesznek ezekben a mozgalmakban és állítják magukról büszkén, hogy feministák, egyre nagyobb számban. (Erről, vagyis a férfiak bevonásáról a feminista mozgalomba az ENSZ ‘He For She’ kampánya is.) A társadalom nagy részében azonban még mindig nem tudatosult, hogy ez az egész igazából kinek is az ügye. Hogy a női ügy, a feminizmus, a nemek jogi és esélyegyenlőségéért és a nemi alapú diszkrimináció és erőszak megszüntetéséért folyó küzdelem kinek a felelőssége és feladata. De egyre többen vannak, akik szerint mindenkié.
fem02.png 
És lehet, hogy nem egységes ez a mozgalom. Az elnevezésekben és a közös célokban nem könnyű megállapodni. Úgy tűnhet, sokan sokfélét akarnak a nőknek, a nőkkel,  a férfiakkal, az üggyel. Valahogyan persze mind jobbat, de máshogyan. Közben látszik, látható, hogy egyre többen vannak, és hogy sokfélék, épp, ahogyan a társadalom, és számomra ez a lényeg. Mert végre el lehet kezdeni beszélgetni, vagy más szempontokkal elősegíteni már régóta tartó párbeszédeket. Kihasználni a megnövekedett figyelmet és befogadási szándékot mind a média, mind a társadalom részéről: megértésre és együttműködésre.

Szükség van rá, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen: a feminizmus, a mindkét nem érdekében folytatott küzdelem nem néhány radikális ügye, nem csak a megszokott arcok vitatkoznak róla unalmas konferenciákon, és főleg nem akárhonnan pénzelt összeesküvők azok, akik szerveződnek, vagy az utcára mennek és tiltakoznak, ha úgy érzik, valami nincs rendben, tenni kéne azért, ami nekik fontos. Bízom benne, hogy valami elindul, és változik ebben is. Nem máról holnapra, de tartós, pozitív társadalmi változásokat nem is úgy lehet elérni.

Az esettel kapcsolatban sokszor elhangzott hivatkozási pont az Isztambuli egyezmény, mely az Európa Tanács keretében megszületett közös szándéknyilatkozat egy olyan pán-európai jogi keretszabályozás megteremtésére, amely segít megelőzni és megvédeni a nőket az erőszak minden lehetséges formájától, és hozzájárul a nőkkel szembeni erőszak és a családon belüli erőszak felszámolásához. Meghatározza, hogy a ratifikáló országoknak konkrét jogi rendelkezéseket kell hozniuk, amik a nők elleni erőszak felszámolását, megakadályozását szolgálják: szakosított támogató szolgálatok létrehozása, amelyek feladata orvosi, pszichológiai és jogi segítségnyújtás az áldozatok és gyermekeik számára; elegendő menhelyi férőhely-kapacitás kiépítése és ingyenesen, a nap 24 órájában hívható segélyvonal létrehozása; az áldozatok kiemelt védelme az eljárás és kivizsgálás során, a rendvédelmi szervek megfelelően reakciója a segélyhívásokra és a veszélyes helyzetek megfelelő kezelése.
Az Egyezmény fontos újítása, hogy kimondja, az állam is felelős a nők elleni erőszakért, ha nem tesz ellene.


A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr536956511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2014.12.04. 16:32:33

www.ferfihang.hu

valodiegyenloseget.blog.hu

egynoanokert.blogspot.hu

huffnagel.blog.hu

„Uniszex” társadalom – avagy „ha felnő, majd eldönti”

Szakállas vicc (szó szerint), de aktuális. A liberális a parkban tolja a babakocsit. Oda megy hozzá egy ember, megcsodálja a gyermeket, majd megkérdezi: „de aranyos, kisfiú vagy kislány?” Erre a kérdezett felháborodva kifakad: „mit tudom én, majd ha felnő eldönti!”. Kicsit olyan ez, mint a „főnök vicce”. Addig röhögünk rajta, amíg rá nem jövünk, hogy az a napi feladat (esetünkben a szomorú valóság). A politikai korrektség szellemi alapjaira épülő liberalizmus a férfi és női családi/társadalmi szerepeket csereszabatosnak tekinti, a két nemet pedig nem csak egyenlő jogúnak, de gyakorlatilag egyformának is. A mindenki számára szembetűnő különbségeket a kultúra, a vallás és a szocializáció/neveltetés számlájára írják. Nincsenek már „férfi szerepek”, „férfias szakmák”, sem „női szerepek”, nincs már apa vagy anya, csak „szülő 1″ és „szülő 2″, – s aki ezt kétségbe vonja, az bizony „szexista”.

Tekintetbe véve, hogy ma egy családot egy szülő (az apa) jövedelméből igencsak nehéz fenntartani, vagyis a jelen rendszer nem csak ideológiai, de gazdasági eszközökkel is szinte kikényszeríti a nők munkába állását, a feminizmus azon követelésével, miszerint ugyan azon munkáért a nőnek ugyan olyan bér jár, mint egy férfinak, nem lehet vitatkozni. Ahogy azzal sem, hogy ha egy munkakörre egy nő egyébként fizikailag, szellemileg alkalmas, akkor női mivoltára hivatkozva ez a munkakör nem tagadható meg tőle. De Sz, már a harmincas években figyelmezettet: „Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanó “férfinőt” teremt belőle.” A kulturális marxizmus lelkes támogatását élvező, s már a politikai korrektség szerves részévé vált feminizmus azonban éppen ezt teszi. A cél a hagyományos család szétverése – mindez az „egyenjogúság”, a „nők felszabadítása” jelszavai mögé rejtve, tekintve, hogy a család felszámolásának szándékát (ami egy érezhetően negatív dolog) kevés nővel lehetne a maga csupasz valójában megetetni, ezért pozitív, az emberek által általában szimpatikusnak gondolt fogalmakba (egyenlőség, szabadság, boldogulás, önmegvalósítás) csomagolják. A feminizmus a nőket a hiúságukon, büszkeségükön keresztül próbálja a kulturális marxizmus céljaira motiválni. „Te is képes vagy rá”, „valósítsd meg önmagad”, „tudod te ezt még jobban is, mint egy férfi” és hasonlók. Így azon nők, akiket a gazdasági szükségszerűség esetleg nem kényszerít munkába, állást vállalnak azért, hogy megmutassák a világnak, hogy vannak olyan jók, mint a férfiak. Megjegyezzük, némely területen még jobbak is, de ez egy másik fejezet témája. Így a rendszer által mesterségesen keltett lelki (önmegvalósítás, bizonyítási vágy) illetve anyagi (a puszta létfenntartástól a presztízs-fogyasztásig széles a skála) szükségletek képesek rákényszeríteni a nőt arra, ami ellen egész valója a leghevesebben tiltakozik. E tiltakozás letörését szolgálja a tudatipar, az iskolától az egyetemig, majd a média és a kultúra. Ennek köszönhetően a hagyományos anyaszerep mára „ciki” lett, a családjáért élő nő „elnyomott rabszolga”. A szórakoztatóipar ma a nőket keménynek, rámenősnek ábrázolja és szinte kivétel nélkül szinglinek, aki a munkájában, kedvteléseiben (szórakozás, fogyasztás) teljesedik ki. „Ma a nyugati nők milliói osztoznak a feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában. Milliók tették magukévá a mozgalom célkitűzéseit, és nem áll szándékukban férjhez menni, pláne gyermeket szülni. Marcuse Élvezeti Elvével való azonosulásuk, a szexuális forradalomban vállalt elkötelezettségük azt jelenti, hogy a házasság a sor végére került. És – amint válási és születési statisztikáink mutatják – még a megkötött házasságok is kevésbé tartósak és termékenyek.” (Buchanan)

A nők a gazdasági kényszer, illetve a pszichológiai kondicionálás előtt meghajolva, bárki által elvégezhető munkák felvállalásával bizonyítják értéküket a világnak, miközben a senki más által el nem végezhető és a társadalom számára nélkülözhetetlen hivatásukat második helyre szorítják, esetleg teljesen feláldozzák a karrier, illetve a megélhetés oltárán. Tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász vagy „manager”, esetleg gyári munkás bárki lehet, édesanya viszont nem. Olyan nők persze mindig voltak, leginkább a középkorban, akik a hivatásukért lemondtak a családról, hogy teljes lényükkel átadhassák magukat annak, amit csinálnak. Őket hívják apácának. De őket nem az „önmegvalósítás”, a pénzszerzés vagy az érvényesülés motiválta, és csupán egy dolgot „akartak megmutatni”, a világnak: Krisztus szeretetét.”

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.04. 17:26:08

Sokan hisznek az igazukban, így sem szerzőket, sem másokat nem illendő akkor hazugsággal vádolni, ha a tévedés, az előítéletekből táplálkozó téveszmék is kellő magyarázatot nyújtanak a viselkedésére.

Van azonban az a pont, ahol kénytelen vagyok keményebb jelzőket használni. Például ott, ahol a feminizmust mindkét nem érdekében folytatott küzdelemként említi, a jelenre vonatkoztatva. Ez ugyanis már rég nem igaz. És aki csak kicsit is foglalkozik a kérdéssel annak tisztában kell lennie ennek az állításnak a valótlanságával. Valamint azzal is, hogy ezen az állításon áll vagy bukik az érvelése.

Van egy nagyon vékony határ. Minden olyan döntés ami csökkenti a diszkriminációt elfogadható. Még akkor is, ha a diszkrimináció abszolút értéke csökken, de az előjele változik, így vannak új ártatlan áldozatai a diszkriminációnak.

Ahol már a mérték nem változik, csak az előjel azt bosszúnak... Ahol a mérték növekszik azt káros politikai szélsőségnek hívják. Ahol pedig az előjel sem változik csak a másokat sújtó diszkrimináció mértéke növekszik azt nevezhetjük nettó gonoszságnak is.

A Harvard kutatása szerint a családon belüli erőszakot 70%ban nők követik el férfiak ellen. Ezzel együtt viszont a társadalomban létezik egy olyan diszkriminatív vélemény, ami ezt bocsánatos bűnnek tartja, míg ezzel szemben akár a hatásos önvédelmet is megengedhetetlennek.

Márpedig ebben az esetben a feminizmus nemi alapú előítéletekre építve az esetek többségében az áldozatot hibáztatja. ÉS nem az erőszak megszüntetéséért kampányol, hanem a nők elleni erőszak ellen. Azaz ez a 70% és a férfiak egymás közötti erőszakja maradhat.

Vannak olyanok akiknek joga van a védelemre, támogatásra, az életre. És vannak olyanok akik erre való esélyét a feministák szándékosan csökkentik. És ez egy olyan magyarázat amire nincs mentség, nincs olyan "jó tett" amivel kompenzálni lehetne. Ahogy Hitlert sem menti, hogy sokaknak segített, gazdasági szempontból "csodát tett", stb. úgy a Feminizmusnak sem érdekesek egy ilyen gonoszság mellett az eredményei. Ha a Feminizmus, és annak szervezetei, képviselői aktívan szembe fordulnak ezzel a tendenciával, akkor a helyzet változik.

De ez a sztereotípia összefügg mondjuk a családjogi kérdésekben a törvény előtti egyenlőségben. A feminizmus által is táplált hamis sztereotípia miatt nem indul egyenlő eséllyel egy apa és egy anya egy gyermekelhelyezési ügyben, és ebből kirívó, a gyermeknek súlyos károkat okozó ügyek is születnek. Ahhoz, hogy a feminizmus akár csak szalonképes is legyen, ilyen ügyekben bizony az apa mellé kellene állnia. Mert amíg nem gyengíti, hanem erősíti a másoknak ártó diszkriminációt, addig ez alapján fogják megítélni.

És most térjünk rá a nemi erőszak kérdésére. Tiszta sor, hogy a nemi erőszakhoz jelenleg nem tiltakozó fél, vagy erő alkalmazása kell. Elegendő az, ha a másik fél kora, ittas állapota, az őt befolyásoló körülmények, stb. miatt nem tud szabad akaratából beleegyezni és így a beleegyezés hiányzik.

Sajnos ez végtelenül gyakori eset. Igen, én is hallottam lányok leitatásáról és igen, feltehetően borzalmas lehet nekik úgy felébredni, hogy mondjuk a szüzességet egy számukra visszataszító bunkónak dobták oda, pár pohár vodka hatására. Szóval a definícióval még egyet is értek.

Csakhogy megjegyzem, a sztereotípia itt is játszik: Ha egy lányt itatnak le, akkor mellé áll mindenki. Ha egy férfit akkor röhög mindenki és tőle is elvárják, hogy így tegyen. Pedig a törvény előtti egyenlőség, azt feltételezi, hogy mindkettő egyforma áldozat.

Ha a másik nem tud mérlegelni, mi pedig egy szexuális felhívással, tettel belevisszük valamibe, amit nem akarna józanul. Ez a felhívás, tett, stb. pedig lehet akár szó, mozdulat, de akár olyan ruha is amire a tudatos kontroll kiesése esetén ösztönösen reagál.

Egy olyan rendszer, ahol a sztereotípiák azt mondják, hogy te ezt megteheted vele. Majd feljelentheted, mondván te is ittál. Őt lecsukják. A te tettedet pedig nem lehet értékelni, mert jön pár harcos feminista aki azt mondja, az áldozat hibáztatás...

Nos az diszkriminatív, mások jogbiztonságát, stb. súlyosan fenyegető és előítéletes. Mert ugye a fenti előítéletekre épül.

Erre csak egyetlen jó tanácsot lehet adni a férfiaknak: Kerüld el a feministákat. Ne figyelj a kezdeményezésükre, ne igyál a környezetükben, nem barátkozz velük. Mert te is lehetsz áldozat.

Majd, ha változtatnak, és korrektek lesznek akkor lesz helye a barátságnak.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.04. 23:08:03

@Suum Cuique: Az általad linkelt egyik blogon volt a feminista érvelési technikáról egy post, ami a jellemző személyeskedő vonulatot elemezte. Ellenben az "éretlen vagy ahhoz, hogy egy független nővel létesíts kapcsolatot" beszólás kapcsán elgondolkodtam azon, hogy milyen nőről van szó.

Az általam legtöbbre tartott nőkre nem feltétlenül illik a jelző. Nem illik, mert aki katona, és le is tett valamit az asztalra, a rendfokozatán is meglátszik, nos az minden csak nem független. Kötődik a hazájához. Kötődik az értékekhez amiket kész fegyverrel, az élete kockáztatásával is megvédeni. Kötődik a barátaihoz, alakulatához. Valószínűleg a családjához is.

Van nagyon rendes, nagyon jó bírónő. Nem is egy. Köztük csinos is van, aki sok szempontból igazi álomnő. Tőle tudom, hogy bíróként függetlennek kell lennie, nem csak a hatalomtól, de sok más befolyástól, hatástól is, viszont emberként és nőként nem lehet független a bírói hivatástól, a jogtól, a neki fontos értékektől.

Az a nő aki nem akar semmi ilyen értékkel, eszmével, közösséggel, de semmilyen emberrel (kölcsönös vagy sem) függőségi viszonyba kerülni, nem látja azt, hogy ezek az értékek és kapcsolatok fontosabbak lehetnek önmagánál, az nagyképű és öntelt.

Az ilyen nő viszont remek egy 80 és a halál közt lévő valakinek, akinek mindegy, hogy a nővérkének vagy barátnőnek van kiszolgáltatva, de legyezi a hiúságát egy barátnő, aki megözvegyülve szép vagyon örökölhet.

Az ilyen pénzért "házasodó", kapcsolatot létesítő munkáslányok célközönségébe bele öregedni... Hát még messze van.

Szoffy2 · http://egynoanokert.blogspot.com 2014.12.05. 01:12:24

@Suum Cuique: Remek írás. Köszönöm, hogy belinkelted a blogomat. Sokan félreértik ezt az egész témát, vagy felnagyítják bizonyos elemeit. Én hiszek abban, hogy férfi és nő legyen egyenlő, ugyanakkor mindkét nem el kell, hogy fogadja önmaga másságát, ahelyett, hogy háborúznak miatta.