2015
jan.
1.

Munkatársaim a Republikonban hozzám hasonlóan a napokban összegzik a lassan elmúló 2014-es év tanulságait. Miközben tőlük, politológusoktól elsősorban számokra, trendek elemzésére, a mérhető és összevethető adatok vizsgálatára számíthatunk, én egy szubjektívebb ívet próbálok megrajzolni. Napok óta kerestem is a szimbólumot, ami szerintem jól összefoglalja 2014-et – és egy Coop boltban meg is találtam az ívet. Ananászízű. CEGLÉDI Zoltán blogbejegyzése.

Tudom, profán, egyáltalán nem tudományos vagy fennkölt – ahogy ez az év sem volt az. A CBA közepesen tehetségtelen „unokatestvére” által árult, húszgrammos, 49 forintos szegénycsoki, a visszalopakodó kádári kartársnyelven elnevezett „ív”, ami természetesen csak „ízű”. És nem mellesleg a gyerekkorom a vidéki szocializmusban, amit véletlenül sem jóféle nosztalgiával idézek fel.

csoki02.jpg

Az idei három választáson így és ezt a világot választotta az ország. Illetve azt választotta, hogy nem választ, választék híján. Ez elől tántorogtak ki százezrek nyugatra (ez is megérne egy külön kört, hogy vajon ha annyira frankó a Kelet, ahogy azt a Fidesz mondja, akkor vajon miért mégis Londonban keresi a jólétet a magyar?), maradtak a választás idején otthon milliók, és erről hasadt le a közelmúltban 900.000 fideszes szavazó. Ha 2014-ben elásnék egy időkapszulát, akkor bízvást lenne benne egy ananászízű ív is. Nem a kor csúcsteljesítményeként, hanem mint a tragikusan kreatív megoldásokat kereső szegénységre adott válasz. Közmunkáscsoki, húsz gramm. Már a szomszédos Bécsben sem tudnám elmagyarázni, hogy mivégre egy 15 centbe kerülő álcsoki, és milyen szegény ember vesz ilyet.
Méghozzá ananászÍZŰ csokit. Megmutatjuk a kutya Amerikának, zabálja csak a Goodfriend két pofára az ananászt, nekünk meg van -ízű. Ami a legalsó, kádári lépcső megint, eggyel fölötte van az ananászkonzerv, azok a műanyagszerű karikák cukros lében, középső grádics a zölden leszedett, kamionban „érlelt” ananász, ami aztán a sarki vegyesbolt zöldség-gyümölcs osztályán trónol királyként a jonatánok meg kiflikrumplik fölött, és a tapasztalás csúcsa, amikor te mész helybe' az ananászhoz, mondjuk Spanyolországba. 2014-ben egy olyan világot kezdtek el (vissza-) építeni, ahol megint csak az -ízű marad, mert a zömnek se pénze, se horizontja nem lesz más ananászhoz, se boltihoz, se helyihez. Megint csak: mint a szocializmusban a lengyel narancslekvár (tökből és aromából).
És mindezt a Coopban. Ez ugye a Reál mellett a másik szárnysegéd a CBA oldalán, amikor „igaz magyar boltokkal” kell példálózni; de az is közös bennük, hogy némely félresikerült próbálkozáson (CBA Príma) túl ezek azok a boltok, amelyek ugyanúgy néznek ki és ugyanúgy működnek, mint bármelyik random ABC 1986-ban egy nagyközségben. Ugyanők álltak ki a kormányt támogatva, hogy milyen frankó is a vasárnapi boltbezárás (helló, kádárizmus), de persze azt már nem adták ki parancsba az ő cégérüket viselő boltoknak, hogy jó példát mutatva zárjanak is be mostantól vasárnaponként.  Inkább csak a Tesco.


2014 ananászízű íve egy olyan világba húz, ahol már jártunk egyszer, és 1989 rángatta ki belőle Magyarországot. Nem eléggé. 2014-ben tragikomikus szabadságharcot indítottunk Amerika ellen, és már megint az oroszok nyaloncaiként tesszük ezt. 2014-ben kristályosodott ki a magyar diplomáciát eluraló Szijjártó-doktrína: nyugatra köp, keletre nyal. 2014 súlyosbodó szegénységi adatainál csak az erre adandó kormányzati válasz az ijesztőbb: a szociális rendszer felszámolása kezdődött el, annak a hazugságnak a fenntartására, miszerint Magyarország jobban teljesít. Ez az év a kétharmad duplázásával és az erre épülő, további kormányzati hatalomkoncentrációval és kádercserével huszonöt évet ível át, vissza a múltba, egyre közelebb hozva az egykorvolt állampárti működést. Megint vannak elhajló elvtársak, akiket a párt élő lelkiismerete nyilvánosan fegyelmez, gondoljunk csak a minapi Lázár vs. Pokorni ütésváltásra . A köztévében elővették a rendszerváltás előtti módszertani könyveket, és idén őszre sikerült őket maradéktalanul kiolvasni.


De 2014 legfontosabb történese az év végére maradt. Az, ami egyszerre illeszkedik az ananászízű ívre, és ígéri annak megtörését is. Arra gondolok, hogy az idei győzelmeivel örökre bebetonozottnak tűnő Orbán-kormányt durván megrázták és megropogtatták az elmúlt hetekben. Akkor, amikor a nemrég még ünnepelt orosz kapcsolat egyre inkább teherré kezd válni, amikor az is egyre világosabb, hogy Amerikával nem lehet ugyanazt eljátszani, mint a nehézkes, lassú,  bürokratikus Brüsszellel. Amerika visszakézből és tízszeres erővel ad vissza mindent, amikor kezd kifújni a rezsicsökkentés és egyre nyilvánvalóbb a megszorítások terhe, illetve a kormányzásra való képtelenség személyi és szakmai okai. Megjelent egy új hang, egy új erő, egy új generáció a közéletben, százezres tömeget vonultatva az utcán. Elsietett és alaptalan feltételezés lenne, ha az Orbán-rendszer leváltóit üdvözölnénk a színpadokon ma még sokszor amatőr formában és naiv tartalommal megnyilvánuló jelentkező, viszont mindig őszinte fiatalokban. De az biztos, hogy egy húszéves, „múlt nélküli”, Fidesz-ellenes tüntető nem cipel magával semmilyen rossz örökséget a 2010 előtti világból, ő például 2006-ban nem Őszödön, hanem matekórán ült még. Ezért félnek tőle a Fideszben. És persze, könnyen lehet, hogy a civilek elbukják a meccset, győz az önző rutin, ami 2014-ben az áprilisi „Kormányváltó” (muhaha) összefogástól Falus Ferencig és Bokros Lajosig húzta az átmentő akciókat. De ha az ananászízű ív egyik lábánál a mai, „habonyizált” Orbán Viktor van, akkor tekintsünk vissza a 25 évvel ezelőtti, másik lábra is, mert ott is egy Orbánt találunk: egy huszonéves, liberális, lelkes, nyugatpárti, Soros-támogatott, demokráciáért küzdő fiatalt. Mikor először kiment tüntetni a Petőfi-szoborhoz (Demszkyvel, Kis Jánossal, Tölgyessyvel), ő sem hitte komolyan, hogy egyszer még Orbán Viktornak fogják hívni Magyarország miniszterelnökét.
Legyen ez a féloptimista konklúzió az én végtelenül szubjektív évértékelésem következtetése is. 2014-ben rengeteg dolgot sikerült elszúrni, Magyarország egyre rosszabbul teljesít – de az év végére megcsillant a remény is, hogy az illiberális demokrácia nem tud, nem fog több ciklusra berendezkedni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr227028793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.