2013
júl.
18.

Hatékonyabb lenne a gyűlöletbeszéd OKAI ellen harcolni, mint egy Facebook-oldal betiltásáért küzdeni; utóbbi módszer ugyanis alkalmatlan a meggyőzésre, és nem is túl tartós - írja legújabb blogbejegyzésében REINER Roland.

A kuruc.info Facebook-oldalának betiltása kifejezetten káros: az ugyanis amúgy kétség kívül rasszista, gyűlöletkeltő honlap nyilvános, adott esetben vitaképes részét jelenítette meg. Egy felületet, ahol a kuruc.info olvasói sok esetben arccal, névvel, munkahellyel megjelenő támogatók és hozzászólóként jelentek meg: nem pedig arctalan, megbecsülhetetlen tömegként. A kuruc.info FB-csoportja volt az internet adta lehetőség arra, hogy a nekünk nem tetsző állásponttal szemben névvel vagy név nélkül, de ellenvéleményt fogalmazzunk meg, formáljuk a másik fél gondolkodását. A csoport megszüntetése ezt a lehetőséget vette el, nehezítette meg: vita helyett erőből, felülről törölte el a nem tetsző véleményt.   


A kuruc.info betiltása, mely kormánytól függetlenül minden évben előkerült az elmúlt 6-7 évben, még sosem járt sikerrel. Az amerikai szerverről működő honlap egy-két alkalommal egy-két napig elérhetetlenné vált ugyan, de a tartós lekapcsolására tett kísérletek mindig megbuktak. Minden ilyen alkalommal éles vita alakult ki, hogy helyes-e központi akarattal betiltani egy ilyen honlapot, mely egyértelműen szélsőséges, kirekesztő, gyűlöletkeltő és több esetben jogsértő tartalmat jelentetett meg. Minthogy amerikai szerverről működik, a kuruc.info-t csak az ottani törvények szerint lehet felelősségre vonni. Amerika azonban a szólásszabadságon kiemelten védő országok mintapéldája, így minden, a honlap tartalmáról szóló vita Magyarországon tulajdonképpen egy következmények nélküli – de ettől függetlenül hasznos – gondolkodás arról, hogy mit kezdjünk egy ilyen oldallal.

kuruc.jpgillusztráció: Matt Mahurin


Az egész történet azonban tegnap új fejezettel gyarapodott: a honlap helyett annak Facebook-oldalát vették célba az ellenzők, sikeresen. A kuruc.info FB-oldala, melynek a törlés pillanatában több, mint 70 000 tagja volt, tegnap hajnalban eltűnt. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy ha kuruc.info maga érintetlen és működik tovább, mi értelme volt megszűntetni egy közösségi oldalon lévő kihelyezett részét. Azt a látható és valamilyen szinten alakítható-formálható részét ennek a közösségnek, amelytől sokan – jogosan – félnek. A Facebookkal összekötött honlap ugyanis nem csak azzal járt, hogy láthatóvá vált, milyen sok ember olvassa a kuruc.info-t, de sokuknak arca is lett. Bár minden bizonnyal a hozzászólók egy része csak erre a célra létrehozott profillal írta homofób vagy épp rasszista hozzászólásait, aki figyelmesen végignézte egy-egy poszt like-olóit, láthatta, hogy középiskolás tanárok, vegyesbolti eladók, autószerelők névvel, arccal vállalták véleményüket. A kuruc.info FB-oldala láthatóvá tette, kik a kuruc.info olvasói, megmutatta, mit gondolnak ezek az emberek azokról a témákról, amiket az oldal feldolgozott. Fontos tudni, hogy a Facebook előtt a kuruc.info-n nem volt lehetőség hozzászólni a cikkekhez - csak egyéni leveleket közölt néha a szerkesztőség. A korlátlan, ellenőrzés nélküli kommentelés lehetőségét a Facebook teremtette meg.


A hozzászólás igazi ereje pedig a különvélemény megfogalmazásában rejlik. Az internetes gyűlöletbeszéd szakirodalma már igen korán felismerte, hogy ezeket a honlapokat nem lehet betiltani: az internet jellegéből adódik, hogy órákon-napokon belül újra él a tartalom. Az is az internet számlájára írható, hogy radikális, erősen kisebbségi vélemények anonim módon kerülnek egymáshoz közel, erősödnek meg – mint ahogy a Jobbik megerősödésében is kétség kívül jelentős szerepe volt a kuruc.info-nak. A helyzet megoldása viszont, amit szintén az internetnek köszönhető, hogy a különvélemény megfogalmazása is történhet anonim módon, illetve egymást folyamatosan megerősítve. Nem kell élőben konfrontálódnia, nem kell személyesen találkoznia ezekkel az emberekkel: az internet segítségével akárcsak a másik fél – névvel vagy név nélkül – egy virtuális térben tudja elmondani, hogyan érez, mit gondol másképp ugyanarról a témáról.  Ezen a platformon vita alakulhat ki, kétségek ébredhetnek, egy ilyen helyzetben megjeleníthető egy más nézőpont – végső soron pedig a meggyőzés itt kezdődik.


Ha valaki beleolvasott a kuruc.info cikkei alatti Facebook-kommentekbe, akkor tudja, hogy ez egy létező forgatókönyv: ha nem is sokan, de egyre többen olvassák azért a kuruc.info híreit, hogy aztán különvéleményt fogalmazzanak meg. Előfordult már, hogy egy-egy cikk után antirasszista hozzászólások árasztották el a falat és olyan esetre is emlékszem, mikor egy iskolai ünnepség miatt megtámadott középiskolai tanár jelenlegi és egykori diákjai keltek a védelmére – Facebook-hozzászólásokban.


Azt gondolom, hogy a kuruc.info Facebook oldala nagyjából olyan szerepet tölt be, mint egy szélsőséges párt parlamenti jelenléte: el kell hagyni a saját tábor biztonságos és egységes véleményközösségét és másokkal szemben, olykor más szabályok más struktúrák szerint kell vitatkozni. Márpedig az ilyen viták alkalmasak arra, hogy a gyűlöletbeszéd okát és ne pedig a megjelenését szüntessék meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr445413294

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.22. 12:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2013.07.18. 16:11:39

Egy olyan országban, ahol létezhet "törvénytelen vélemény", az nem demokrácia. A probléma az, hogy ennek a liberális körök örülnek a legjobban.

Teragigamega lélek 2013.07.18. 16:17:44

@Lord Viktor: Azok csak liberálisoknak mondják magukat.
De ha mártírt csinálnak a kurucékból, abból egyértelműen ők profitálnak.
Amúgy is sokat bírálták a faszbukot. Belülről ez hiteltelen :)

kvadrillio 2013.07.18. 16:28:28

AKI ávó-SOZIK, RASSZISTA !, AKI KOMMUNISTÁZIK, RASSZISTA, AKI NÁCIZIK, RASSZISTA, AKI ZSIDÓZIK, RASSZISTA, AKI NÉGEREZIK RASSZISTA, AKI HAJLÉKTALANOZIK, A LEGNAGYOBB RASSZISTA, AKI LEHÜLYÉZ, MÉG NAGYOBB RASSZISTA..., VÉGÜL IS, MINDENKI RASSZISTA !

AKI MEG NEM LÁTJA, JHOGY MILYEN TÖMEGBEFOLYÁSOLÁS ZAJLIK MINDENHOL A VILÁGBAN EZERREL,....NU..., AZ MEG VAK !!e!+ :)))

Egy igaz ember 2013.07.18. 16:29:17

Teljesen igaz. Ahogy a mondás mondja: "akinek vaj van a fején, ne menjen a napra."
Ha csak a mai napot nézem, akkor:

1. itt volt egy Erőss Gábor (PM) féle beírás az egészségügy általuk elképzelt reformjáról. A kommenteket moderálta, a legtöbbet közzé sem tette. Megjegyzem, néhány napja Szabó Timi (szintén PM) ugyanezt csinálta. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozzák azokat a mellettük elkötelezett szimpatizánsokat, akik azzal próbálnak majd érvelni, hogy a PM mennyire szereti a szólásszabadságot és mennyire demokrata.
2. A következő beíró Fodor Gábor, aki a demagóg szövegével azzal próbálta az embereket hergelni, hogy az orvosok, a pedagógusok és a kormánytisztviselők fizetése hogyan aránylik Orbán tanácsadóinak fizetéséhez. A kis butus elfelejtette, hogy az ő idejében még ennyire sem adtak a látszatra, kapta is az elítélő hozzászólásokat rendesen. De nála legalább hozzá lehetett szólni.
3. A Democrata Blog nyújtotta a legsiralmasabb teljesítményt ezen a téren, aki az összefogásra hívta fel a figyelmet a kormányzó párttal szemben. Őt igazából nem is érdeklik a vélemények. A magáét elmondta és mindenki más bekaphatja...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.07.18. 16:31:55

jó írás. alapvetően egyetértek.

az utolsó mondat jó lenne, ha igaz lenne, lehet is, hogy igaz, de én (konkrétan) nem látom(még nem láttam be), hogy miért lenne az .

itt egy tegnapi hír: most.444.hu/2013/07/17/maris-visszatert-a-kuruc-info-a-facebookra/

nu pagagyí 2013.07.18. 16:40:09

Nehéz a gyűlöletbeszéd okai ellen küzdeni, ha a hatalom saját maga egyfolytában gyűlöletbeszél. Nincs kielégítő jogi védelem a gyűlölet szítása ellen, nem védi semmi az áldozatot. Amíg ilyen nincs az okokkal sem kell bíbelődni, vissza kell ütni, ha megütnek.

2013.07.18. 16:41:53

Az eset jól mutatja a liberalizmus fából vaskarika jellegét. Mindent szabad, amíg nem zavar másokat, de főleg minket, azt meg, hogy mi a zavaró, majd jól eldöntjük mi, akinek meg nem tetszik, az pedig valamilyen ..ista. Nesze neked szólásszabadság, szólhatsz, amíg azt szólod, amit mi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 16:47:10

A sok foglalkozás a kuruccal, csak jót tesz nekik.
Hagyni kéne, hadd váljon divattá, akkor garantáltan elsikkad.
Esetleg államosítni, azzal lehet legjobban tönkretenni valamit :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 16:48:13

@shitgun: Azért a Kuruc fb. oldalát a fészbúk tiltotta le. És a fészbúkon nagyon is meg van mondva, mit nem szeretnek. Egyértelmű szabályozással csak az óvodás megy szembe.

csavari 2013.07.18. 16:49:51

Reiner Roland

Érdekes módon a "mértékadó liberális demokraták" valójában söpredék, amíg számukra hasznos információkhoz jutnak a kuruc infón falva olvassák minden betűjét! Akkor háborodnak fel és jönnek a szokásos "rasszista, fasiszta" minősítéseikkel amikor róluk hoznak nyilvánosságra terhelő eseményeket! Jobban ismerik a megjelent cikkek tartalmát mint az a közösség akiknek szánják a felvilágosító információkat és tényeket! Vajon miért nem jutnak el odáig, hogy megszüntessék a kiváltó okokat mármint, hogy ne legyen szükség az ott megjelenő információkra? Talán az igazságot a tényleges történéseket kellene napvilágra hozni és oka fogyottá válna a kuruc infó megjelenése!

Tyreo 2013.07.18. 16:51:56

Ez egy korrekt poszt.

Merras · http://miyazakijun.hu 2013.07.18. 16:53:23

A gyűlöletkeltő tartalmak publikálását a Facebook saját szabályzata tiltja.

Facebook TOS, 3.7
www.facebook.com/legal/terms
You will not post content that: is hate speech, threatening, or pornographic; incites violence; or contains nudity or graphic or gratuitous violence.

A Facebook oldalak menedzselésére vonatkozik a Community Standars is:
www.facebook.com/communitystandards

"Facebook does not permit hate speech, but distinguishes between serious and humorous speech. While we encourage you to challenge ideas, institutions, events, and practices, we do not permit individuals or groups to attack others based on their race, ethnicity, national origin, religion, sex, gender, sexual orientation, disability or medical condition."

A Facebooknak, mint az oldal üzemeltetőjének joga van ahhoz, hogy szabályokat hozzon a működéssel kapcsolatban, és ezeket a szabályokat be is tartassa. Ennyi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 16:55:32

@Merras: Ráadásul ha ezek miatt hisztizik a Kuruc, és rajongótábora, csak magát járatja le. Ha nem szeretik őket a fészbúkon, máshova is lehet menni. Az Interneten sok minden elfér.

Merras · http://miyazakijun.hu 2013.07.18. 16:57:16

Minthogy a Facebook szabályaival ellentétes egy ilyen szélsőséges, rasszista, gyűlölködő page működése, ezért a bejegyzés konklúziójával sem tudok egyetérteni. Az üzemeltető világosan leírta, hogy nem kíván ilyen tartalmakat látni a saját szolgáltatásában, innentől kezdve nem értem, hogy miért akar ott jelen lenni a kuruc.info.

Lajosforras 2013.07.18. 16:59:51

mindegy,klassz reklám volt neki. gratulálok.

Lord Viktor 2013.07.18. 17:00:39

@ColT: Amíg magyarokat gyalázó, deklaráltan gyűlöletkeltő szlovák és román oldalak is létezhetnek a Facebookon, addig a Kuruc is elfér. És ne felejtsük el, egy nemzetközi zsidó szervezet nyomásra törölték, és ez nem titok, sőt verik a mellüket és büszkék rá. Tehát nem a személyes adatok visszaélésével stb volt bajuk, hanem a zsidóellenességgel. Ez már azért más színben tünteti fel a sztorit. Nyilván a Facebook egy profitorientált cég, és így érthető a lépés, de ne próbálják meg a demokrácia vagy a liberalizmus győzelmeként feltüntetni.

Démonmac1 2013.07.18. 17:01:04

Ritka nagy hülye aki a facebookon "szervezkedik" amikor köztudott, hogy ennyi erővel a titkosszolgálatot/rendőrséget is felhívhatná :)

A másik, fentebb írták, szabályok vannak, azokat be kell tartani.

Az pont a liberalizmushoz köthető -hogy az ilyesmi gyűlöletkeltő/gyűlölködő csoportokat meghagyják és védik.

Ebből a szempontból, keményen konzervatív vagyok:)

Démonmac1 2013.07.18. 17:03:21

@Lord Viktor:"és így érthető a lépés, de ne próbálják meg a demokrácia vagy a liberalizmus győzelmeként feltüntetni. "

hülyeséget nem kéne írni:)
Akkor lenne a "liberalizmus győzelme" ha maradhatott volna :)
Amúgy nem baj, a következőt is le fogják szedni majd, meg az azutánit is.

Lord Viktor 2013.07.18. 17:06:28

@Démonmac1: szövegértés barátom. Pont az a bajom, hogy a zsidó szervezet pont a liberalizmus győzelmeként akarja feltüntetni a törlést, holott kurvára nem liberális vagy demokrata lépés.

Teragigamega lélek 2013.07.18. 17:09:37

@Egy igaz ember: Nekem az a kedvencem, amikor csak faszbukon lehet hozzászólni.
Hát kapja be a faszbuk, ezt tudom mondani....

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.18. 17:09:47

@Lord Viktor: szerintem te kevered a liberalizmust az anarchiával!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.18. 17:12:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: akkor sem, ha mondjuk pedofil lapról van szó?
Mert kurucék legalább annyira ártalmasak.
(sőt: a pedofil legalább szereti a gyerekeket, kurucék meg csak a gyűlöletet hirdetik :D)

Libatolvaj takarodj 2013.07.18. 17:12:34

micsoda érzéketlen poszt ez? A zsidóság problémáit ilyen durván figyelmen kívül hagyni, hát micsoda dolog ez?????

Csodálom hogy egy ilyen zsidó véleményt látványosan figyelmen kívül hagyó poszt egyáltalán megjelenhet az index felületén.

Fejesrob 2013.07.18. 17:15:47

A kuruc legfőképpen nem zsidó ellenes írásokat közöl. Természetesen van benne az is, de a fő profil nem az.

Nem mintha bárki kételkedne a kormányokra rátelepedett zsidó hatalomban, de ez a betiltás is épp eléggé bizonyíték.

Talán Voltaire mondta, akinek sikerül betiltatnia, annak kezében van a hatalom.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.18. 17:22:02

@Fejesrob: olyan imádnivaló, ahogy a nemnácik folyton zsidóznak. :D
A kuruc az internetes bűnöző söpredék gyülekező helye.
Hogy kibasztak benneteket a facebookról, az a FB első, általam is helyeselt húzása.

tobeor 2013.07.18. 17:29:06

Szerintem a demokrácia és szabadság jegyében többé egy orvos se operáljon rákot, mert a ráknak is vannak jogai.

Az utcák takarítását is hagyni kell, mert a szemétnek is vannak jogai.

A gyógyszergyártók is hagyják abba, mert mi az hogy a vírusok és bacik ellen törnek egy demokráciában?

És mától kezdve nem csak gyűlölködni, verbálisan ütni, megalázni lehessen, de ölni is. Jöjjön el a demokrácia, a szabad ölés-verés kora.

Aki ezekkel nem ért egyet, az cenzúrázni akar engem, és elfojtja a szólásszabadságom, meg az emberi jogaim.

Ja és halál a mocskos zsidókra, buzikra, cigányokra. Amíg élek lesz jogom mások ellen gyűlöletet szítani, és hergelni másokat. Mert ez a demokrácia!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.18. 17:29:23

@álfirkász:

Itt nem a FB lépéséről van szó, hiszen az egy magáncég és annak ad helyet, akinek akar. Ha pl. Cukorhegyi Márk utálja a bélyeggyűjtést, a filatalista oldalakat is törölheti. Ez az ő dolga. Mint ahogy az is, hogy pl. nem enged pornót. Joga van hozzá.

Itt azonban eleve egy média tiltásáról van szó, ami abszurd dolog.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.18. 17:31:45

@tobeor: igen, sok antiliberális véglény így képzeli a liberális világot. És nem képesek felfogni, hogy ez valójában nem liberalizmus, hanem anarchia.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.18. 17:34:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: én a kuruc tiltásáról beszéltem és hoztam analógiaként egy fiktív pedofil site-ot a kuruc mintájára. Egyforma(?) bűnözők (valójában nem, mert aki pedofil, az inkább beteg, max. az igényeiket kiszolgálókat nevezném bűnözőnek), eszerint akkor tőled a pedofil oldal is mehet? Vagy elkezdesz relativizálni?

tobeor 2013.07.18. 17:36:49

Az első bekezdésre válaszul:

- Mióta vitaképes a zsigeri gyűlölet és gonoszság? A tündérmesékben is hiszel, Norbi?

1989 óta szajkózzátok a jogokat, meg hogy vitázni kell velük, nem betiltani. Eredmény?
Erősebbek mint valaha, többen vannak mint valaha, erősebben terjesztik a gyűlöletet mint valaha. A gyűlölködés, zsidózás, buzizás már fel sem tűnik annyira a hétköznapok része lett.

Szép munka volt!
Sikerült a szólásszabadságot az azt mások ellen fordítók javára megvédeni!
Sikerült a szólásszabadságot az azzal visszaélők javára megvédeni!

- És Norbi. Ha már erre hivatkozol:
"A kuruc.info FB-csoportja volt az internet adta lehetőség arra, hogy a nekünk nem tetsző állásponttal szemben névvel vagy név nélkül, de ellenvéleményt fogalmazzunk meg, formáljuk a másik fél gondolkodását."

Áruld el nekem: te hányszor mentél fel, hogy rációval küzd a gyűlölet ellen? Fogadok, egyszer sem. Oda normális ember be nem tette a lábát.

Különben is mióta lehet küzdeni a gonoszság és gyűlölet ellen? Egy oroszlánt is rá tudsz beszélni, hogy legyen vegetáriánus? Ennyire naiv vagy?

És ha már ennyire meg vannak védve a gyűlölködést és egyéb kórokat terjesztők, mond, azokat, akik ellen ezek vannak, az ő jogaikat hol véded meg? Normális védeni a gyűlöletkeltés jogát?

tobeor 2013.07.18. 17:39:09

@álfirkász:
Anarchia? Mert védem a rák, a vírusok, a nácik, a gyűlöletkeltés jogait?
Követelem, hogy legyen demokrácia és szólásszabadság! Had éljen vissza mindenki a jogaival!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.18. 17:39:34

@álfirkász:

A pedofil oldalak nincsenek letiltva.

Ami tilos Mo-n az a 18 éven aluliak pornó képeinek terjesztése.

Ezért egy pedofil pornó lap tilalom alá esne, de egy nem pornográf pedofil oldalt nincs miért tiltani.

2013.07.18. 17:41:16

A rasszizmus egy teljesen normális emberi reakció. Nem lehet kiírtani, megszünteni. Csak is a kiváltó okok csökkentésével, megszüntetésével lehet mérsékelni. Pont olyan, mint a gazdagság utáni vágy.

is 2013.07.18. 17:42:34

ezt a posztot írd meg angolul, és küldd be a Facebooknak. velük vitatkozol. én egyetértek velük.

is 2013.07.18. 17:50:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez nagyon érdekes, tekintve, hogy a pedofília definíciója az, hogy kiskorúval kapcsolatos szexuális akármi (fotó, video, aktus).

ha valaki újszülött szépségversenyre a nagymamák által beküldött képeket végignézi, az már ne legyen pedofil, ahogy te próbálod itt bemagyarázni.

2013.07.18. 17:52:15

a kuruc lemeri írni az igazságot, de a sok féregnek és a rendkívül idióta gyáva szolgáiknak az igazság egyenlő a rasszizmussal

Fejesrob 2013.07.18. 18:01:20

@álfirkász: Én nem mondtam, hogy nem vagyok náci kismajom. Főleg neked vagyok náci:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.18. 18:01:50

@is:

A pedofilia definíciója: serdületlen gyermek iránti szexuális vonzalom.

Ezt nem tiltja egyetlen törvény sem.

S akár hiszed, akár nem, a magyar törvény tiltja a 18 éven aluliak pornó képeit. Ha 18. éves kora előtt 1 nappal lefényképeznek valakit pornográfnak minősülő helyzetben, a bűncselekményt valósít. Sőt a felvétel birtoklása os bűncselekmény. Szóval nézz ennek utána, mert rosszul tudod.

vezér01 2013.07.18. 18:12:16

A Kuruc-info a jobbos Fidesznek éppúgy büdös,mint a balos Mszp-Szdsz-Lmp-stb-stb
-nek.E szerint ők vannak középen.(:
"Oda normális ember be nem tette a lábát",
de akkor honnan lehet tudni,hogy az egy gyűlölködő,zsidózó oldal? Vannak megmondó emberek,akiknek hinni kell?Mint régen a Komintern Tájékoztató Irodája? Én el merek olvasni bármit,és el tudom dönteni magam,hogy mit gondoljak róla.Nem félek attól,hogy "fellazulok"./Korombéliek ismerik e fogalmat/ Ha ez a lap megírja,hogy a gadnai 80 éves öregasszony /és a sok többi/ brutális gyilkosa roma volt,az szerintem nem cigányozás.Ha ez a lap felháborodik azon,hogy Perez M.o.felvásárlásával dicsekszik,még nem zsidózás. Ez a véleményem,de tévedhetek.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.18. 18:15:28

@Fejesrob: ti csürhében tiltakoztok, ha valaki nácinak nevez benneteket. Lásd bíróság, mikor az elvtársaid feljelentették azt a történészt, aki tételesen bizonyította, hogy azok vagytok. :D

sanyix 2013.07.18. 18:16:52

ugyan a kurucz info kismiska a gyűlöletbeszédben egy átlagos bal"liberális" ember/portállal szemben :)
Nem az a problémájuk vele, hanem az, hogy akkor is megírja a bűnelkövetők származását, ha az nem magyar.

Fejesrob 2013.07.18. 18:25:01

@álfirkász: Mi az, hogy "ti". Én nem tiltakozom. Én minden ilyen hülyegyereknek mint te, náci vagyok.

Fejesrob 2013.07.18. 18:27:05

@álfirkász: Már a nickneveden is látszik, hogy beteg csákó vagy.

Húha, bezárták a repteret dunakeszin Orbánék. Te vajon mennyivel járultál hozzá a fenntartásához? Vagy úgy gondoltad, fizessék az adófizetők?

2013.07.18. 18:32:21

Ha megtagadjuk a platformot a szélsőséges véleményektől, attól azok még léteznek, csak épp nincs lehetőség ütköztetni azokat a sajátunkkal. A problémát nem megoldottuk, csupán a szőnyeg alá söpörtük.

Ami viszont a Facebook-tiltást illeti, úgy gondolom, az üzemeltetőnek joga van saját szabályokat alkotnia, és kizárnia azokat, akik ezeknek a szabályoknak nem felelnek meg. A saját lakásunkba is csak azokat engedjük be, akiket mi akarunk, és elvárjuk a vendégeinktől, hogy a mi házirendünk szerint viselkedjenek. Vagy internetes példánál maradva: minden bloggazda maga döntheti el, hogy lehet-e kommentelni az oldalán, a kommentek azonnal megjelennek-e, vagy előzetes cenzúra után, illetve ki is tilthatók a renitensen viselkedők. A Facebook végül is tudomásom szerint nem a magyar média része, így nem várható el tőle, hogy minden pártnak, mozgalomnak, eszmének egyformán teret adjon.

Ami meg Amerikát illeti, bírom, hogy épp az az ország antiszemitázza állandóan Magyarországot, amely ország felkérésre sem hajlandó lépni a kurucinfó ügyében, és amely országban egyébként szintén van antiszemitizmus, idegengyűlölet, homofóbia stb., stb. De ha Magyarországról üzemeltetnének például egy jenkiinfó nevű szélsőséges weboldalt, nyilván egymás után jönnének a diplomáciai jegyzékek és a szankciókkal való fenyegetés. Amivel nem azt mondom, hogy kapcsolják le a kurucinfót (bár én nem olvasom), hanem azt, hogy Amerika igencsak álszent módon viselkedik ebben a témában.

svega 2013.07.18. 18:33:01

Mit szeretnének még a zsidók? Már azt sem tűrik, ha nem szeretik őket? Mi lesz a következő törvény vagy irányelv?
Kötelező zsidóimádat vagy cigányimádat? Ha ez a demokrácia, akkor nem kérek belőle. Az SZDSZ is azért bukott meg, mert meg akarta mondani, hogy mi a demokrácia. Minden, ami egyetért velük. Bele is buktak.

mokkaczuka 2013.07.18. 18:41:53

Marhaság. Ahol lehet, irtani kell, mint a dudvát. Fölösleges az Amerikával való példálózás, mivel ott felnőtt emberek élnek, nem pedig száz éve a trianonon pedálozó, gonosz óvodások, akik a saját világtól való elmaradottságukat erénynek tartják, minden rosszért mást okolnak, és képesek kétharmaddal miniszterelnököt csinálni egy klinikai elmebetegből, aki rezsicsökkentéssel eteti őket. Az óvodások kezébe nem való lőfegyver, éles szerszám, és az sem üdvös, ha liberalizmus felkiáltással horror- vagy szexfilmeket nézetnek velük. Erre egyszerűen nem érettek. Ugyanígy a magyar nép nem érett a demokráciára, ez huszonöt év alatt, de különösen az utóbbi három évben maximálisan bebizonyosodott; ez a genetikai alattvalók országa, aminek a gondolkodását bizony befolyásolni kell, mégpedig a civilizált, európai irányba, mert ha hagyjuk ehelyett a mocskot tenyészni, az amúgy is torz nemzettudat még inkább turulbanszületőss lesz, még ázsiaibb lesz, ez pedig senkinek sem érdeke, még az országot benépesítő kb. 8 millió politikai-gazdasági-pénzügyi analfabétának sem. Hagyjunk már fel ezzel a szólásszabadság-hülyeséggel. Az azt illeti meg, aki magától is tisztában van azzal, mit nem mondunk. Kuruttymajom meg csak azt hajtja. Mániákus barmok, meg lehet nézni a honlapot, a tizenkét vezető hírből általában minimum nyolc cigányozik-zsidózik-izraelezik. Az senkit nem hat meg, hogy a face-en hozott anyag mennyire "vitaképes", ugyanis ezekkel nem vitázunk, még annyira sem, mint a laposföld-hívőkkel. Világos?

pástétom 2013.07.18. 18:41:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: pedofilia definíciója: "serdületlen gyermek iránti szexuális vonzalom.

Ezt nem tiltja egyetlen törvény sem."

Hát, a vonzalmat önmagában nehezen is lehetne tiltani. Viszont ha a vágyat tett követi...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.18. 18:45:20

@pástétom:

Tilos a 14 éven alulival való szex, független attól, hogy aki teszi az pedofil-e vagy sem.

Szárszó szépe 2013.07.18. 19:00:56

Már a vita is méltatlan, hogy be kell vagy nem kell tiltani egy hírportált.

Mint amikor Merkel magyarázkodott, hogy de hiszen ő éppen amellett érvelt, hogy nem kell ráküldeni a lovasságot Magyarországra, milyen rendes.

Fejesrob 2013.07.18. 19:03:58

@mokkaczuka: Gondolom, viszont te kibaszottul érett vagy a demokráciára.

Fingod nincs az USA helyzetről, de megmondod itt a proliknak a frankót. Mutatok neked b+, olyan USA lapokat, amelyekhez képest a kuruc kisdobos sem lehet. Náci jelképek tonnaszám és effélék, te csak kapkodnád a levegőt és visszasírnád a demokráciára alkalmatlan magyarokat.

a keresztényeket bántani tilos 2013.07.18. 19:05:06

Mindig jót nevetek, hogy egy antiszemita "hír" portál egy zsidó gyereket akar gazdagítani a publikus fácse oldalával. :D
Oh sweet irony!

mokkaczuka 2013.07.18. 19:08:15

@Fejesrob: Persze, vannak ilyenek, de hiába vannak, tombolhatnak látványosságként, de törvényhozásban te mutatóba se találsz nácit, KKK-st vagy hasonlót az Egyesült Államokban, itt meg simán annyian vannak a Parlamentben, hogy meg tudták bénítani pl. a földtörvény-szavazást, és még csak tippelni se lehet, mennyien lesznek jövőre. Amerikában mindenféle bohóc végigmehet az utcán SS-egyenruhában, igaz. Itt ezt nem lehet megengedni, mert az éretlen barom, aki semmit nem tanult a történelemből, tömegesen beáll mögé, mert annyira nem vitte, hogy ki tudja fizetni a villanyszámlát. Amiért természetesen a zsidók a hibásak.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.18. 19:13:38

@Fejesrob: te náci fasz... bocs, lógó pöcs! Nekem semmi közöm a reptérhez, csak nem szeretem, amikor egyesek a hatalmukkal visszaélnek.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.07.18. 19:19:08

A Facebook egy magáncég, saját szabályzattal. Hogy mi sérti a szabályzatukat, ők döntik el. A döntést nyilván befolyásolja, irgalmatlan menyiségű adatot és oldalt kezelnek, tehát nem tudnak mindenkinek utánamenni. Ha viszont kellően szívósan piszkálják őket, nyilván megvizsgálják, miért.
Kérdés pusztán az, hogy a kurucok Facebook oldala valóban sértette-e a Facebook szabályzatát.
Alighanem igen. Ezek után nincs több kérdés.
Persze lehet háborogni, hogy akad még pártízezer ilyen oldal, ami sérti.
Igen. Lehet őket feljelenteni a Facebooknál, ha kellően kitartóan csinálják, majd azokat is leszedik.
És akkor lehet örülni. :)

Fejesrob 2013.07.18. 19:21:16

@mokkaczuka: Ugye kérdés, mi neked a náci, mert van egy gyanúm, neked az összes jobbikos az.

Az USA törvényhozásában viszont olyan valóban nincs, aki külföldi hatalmat szolgált ki, ellenberger nálunk.

Elhiheted, az USA-ban pontosan azok sétálgatnak SS egyenruhában, akik itt tennék, ha engednék. Továbbá kb. annyian állnának be arányaiban tömegesen mögéjük, ahányan ott beállnak. Sőt megkockáztatom, itt nálunk fele annyian sem.

Túldimenzionálod a zsidókat, gondolom, mert te is az vagy.

tobeor 2013.07.18. 19:22:50

@mokkaczuka: Na erről van szó.

Már nem tudom röhögjek vagy sírjak amikor az elefántcsontkastélyukban játszadozó libsik védik a nácik jogait.
Mit képzelnek? Hogy majd a közvélemény jobb belátásra bírja őket? Hogy szép szóval meg kedves, huncut mosollyal lebeszélhetőek a rasszizmusukról?

Minek nézik ezek a nácikat, rossz gyerekeknek akiket majd jól megnevelnek?

Ébresztő viráglelkű libsik, 25 év alatt csak nőtt a szemét. És ez a ti totálisan félreértett szabadságjog-felfogásotoknak köszönhető.

Gyerek kezébe nem adunk puskát, mert még a végén meglövi magát vagy mást. Agyatlan náci kezébe nem adunk hangszórót, mert leszarja, sőt ki is röhögi a libsik szép beszédét, és teli torokkal kürtölik szét a világba a gyűlölködésüket és rombolják mások életminőségét, üldöznek embereket csak azok származása vagy szexualitása miatt.

A németeknél, ott van értelme a libsi széplelkűsködésnek, ott ha a nackók tüntetést szerveznek, kétszer annyi normális megy oda velük szembe. Ott működik a társadalom. Itt nem működik. Észre kéne venni. Nem pedig kígyót melengetni a keblünkön.

Fejesrob 2013.07.18. 19:28:22

@tobeor: Hogyne, az egész EU-ban a németek utálják legjobban a zsidókat.

Tapogatott Kukorica 2013.07.18. 19:28:41

Szerintem eleg nagy butasag idekeverni a liberalizmust vagy kormanyokat. A Facebook egy vallalkozas, ami egy mediafeluletet biztosit (tobbek kozott), szolgaltat. Ennek vannak feltetelei, amit az oldalon regisztralaskor az ember (vallalkozas) elfogad. Tovabbmenve, meg a szerzodes elfogadasa utan is a Facebook egyeni dontese, hogy kit tur meg a sajat haza tajan es kit nem. Az pedig, hogy tortenetesen egy zsido ember alapitotta weboldalon torolnek egy nyiltan zsidozo kozosseget... A "ha vendegsegbe megyunk, nem szarunk az asztalra" mondas klasszikus esete. A kuruc.info nyiltan az asztalra csinalt, ok meg leptek. Ennyi a tortenet.

A korrektseg jegyeben gondolom a kuruc is megturne mindenfele magyarozo cikket es magyarozo emberek hordait a sajat feluleten. ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 19:30:58

@Lord Viktor: Utóbbi igaz. MOndjuk a szlovákoknál sem kicsit lóg ki a lóláb, de a nyelvtörvény után sem csodálkozunk már semmin.

tobeor 2013.07.18. 19:34:00

@Fejesrob: A német nácik utálják őket, de ott van normális ellensúly, akik nem engedik gyűlöletbe taszítani az országukat. De mindegy, úgyse érted.

Akármi is van a németeknél, ez nálunk mellékes, az ostoba virágfejű hippi libsik kivont karddal óvják a nácik jogait a szabadon verbális bántalmazás jogát, a gyűlölet jogát, az ország szétfertőzésének jogát, hát ezek nem normálisak.

Muzsikok közt 2013.07.18. 19:35:17

A zsidóknál még a kádári diktatúrának is több esze volt, a szabad európa mehetett, pár zsidó (pl. HofiGéza) kritizálhatott burkoltan.

mokkaczuka 2013.07.18. 19:40:24

@Zuckerbrot: A Szabad Európa mehetett? Mit tehetett Kádár ez ellen? És mi köze a Szabad Európának egy moslékosdézsa náci portálhoz? A Szabad Európa szerepe a tájékoztatás volt, a Kuruttyinfóé meg a gyűlöletkeltés.

Muzsikok közt 2013.07.18. 19:48:12

@mokkaczuka: A túrót. A kuruc leír sok hülyeséget, de csak ott jelennek meg a zsidókra kellemetlen hírek, sehol máshol. És nagyon sok hírt vesznek át a kuructól mainstream médiumok, persze forrás nélkül.

Nem véletlen hogy az ADL kapcsoltatta le őket.

regress 2013.07.18. 20:01:00

a kuruc egy ártalmatlan foscsomó volt. a rajongói pedig IQ. bajnokok. olyan fejesrob félék.ha nem lennének zsidók,ezek az aberrált köcsögök már halálra unták volna magukat

Magustanonc 2013.07.18. 20:10:58

@Egy igaz ember: El vagy tévedve kissé.

Azon a blogon, amit maga ír az ember, maga határozza meg, hogy milyen tartalmat akar ott látni, és ez vonatkozik a hozzászólásokra is.

Ez nem a véleményszabadság korlátozása, mert a véleményedet nem tiltja, csupán egy olyan döntés, mintha egy vendég csak hányni jár hozzám, akkor inkább nem hívom meg többé, de amúgy ott hány ezután, ahol akar.

Fejesrob 2013.07.18. 20:13:53

Azzal együtt éppen most érdekes cikk a kurucon, Pethő Sándorról.

Összefoglalva: Pethő Sándor a Magyarság című lap főszerkesztője volt 1934 és 1938 között. 1936-ban a nyári olimpiának Berlin adott otthont. A magyar csapat tagjainak többsége zsidó volt, s ezt még az indulás előtt szóvá tette a liberális-konzervatív szellemiségű lap. A cikk szerint „a Magyar Sakkszövetség olimpiai válogató bizottsága a névsor összeállításánál a legmegdöbbentőbb felekezeti elfogultságnak adta tűrhetetlen tanúbizonyságát”.

A sakkszövetség döntését így kommentálja a Magyarság:

"Ez a névsor önmagában is, de a hitlerista Németországgal szemben, ismerve a németek felfogását és álláspontját, már nem is a legnagyobb fokú tapintatlanság, hanem egyenesen durva provokáció. Utóvégre a németek a vendéglátók, és pedig igazán gavalléros mértékben, ők a házigazdák és így külön is tervszerű és jellegzetes provokációnak tűnik a nem szívesen látott vendégek ilyen tömegét kényszeríteni rájuk, - éppen a magyar nemzet állítólagos képviseletében."

Ami a poén:
Pethő Sándorról díjat is elneveztek, amely nem kevés pénzzel jár. Eddig olyan közismert liberális újságírók kapták meg a Pethő Sándor-díjat, mint Vitray Tamás, Friderikusz Sándor vagy a már Kanadába távozott Orosz József

Van egy gyanúm, sokan inkább ilyesmik miatt nem szeretik a kurucot. Ebben aztán egy fia zsidózás nincs, mégis elképzelhetetlen, hogy máshol megjelenjen egy ilyen cikk.

Fejesrob 2013.07.18. 20:16:13

Érdekes a cikk többi része is, de libsik ne olvassák el, mert kiábrándulnak saját példaképeikből:)))

mokkaczuka 2013.07.18. 20:35:15

@Zuckerbrot: Dehogy vesznek át. A kuruc lop el minden hírt mindenhonnan, és tendenciózusan, átírva tálalja.

mokkaczuka 2013.07.18. 20:39:24

@regress: Akkor kitalálnák őket. Pont ez az, amiről a magyar jobb és széljobb ismeretes. Gyakorlatilag nem hajlandó a való világ tényeit elismerni, ezért különösen Trianon óta konteókat gyárt, és elmebeteg elméleteket állít össze arról, milyennek kéne lenni szerinte a világnak - ami persze nem olyan, és ez az oka, hogy erőszakot akarnak rajta tenni. Ezért tesz erőszakot Orbán a gazdasági törvényszerűségeken, kétszer annyi kamatért véve fel kölcsönt, ezért próbál egy teljesen kitalált világot lenyomni a kurutty az emberek torkán. A legfőbb bűnük a hazugság. Nehogy már egy magánvállalkozás köteles legyen tűrni ezt, hát milyen alapon?

Egy igaz ember 2013.07.18. 20:40:46

@Magustanonc:
Nézhetjük így is és azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból igazad van.
Ugyanakkor viszont ahogy látom, leírt tartalomra kommenteket küldünk és egy ilyen komment lehet pozitív és negatív is. Aki felvállalja, hogy véleményezzék, ráadásul önmagát demokratikusnak vagy liberálisnak hírdeti, akkor ne "gyomlálgasson" a vélemények között, az őt kritizálókat ne hallgattassa el, mert akkor kicsiben semmiben nem különbözik a múlt század bajuszos diktátoraitól. Ilyenkor csak hálát adhatunk a sorsnak, hogy nincs nagyobb hatalma, mert ki tudja, mire használná...

vega4 2013.07.18. 21:19:18

Nos én úgy vagyok vele hogyha nem tetszik egy oldal tartalma, akkor nem kezdek el hisztizni, hogy töröljék, hanem egyszerűen nem olvasom.
Vágjátok mit akarok ezzel mondani?

yard 2013.07.18. 21:25:56

Stimmel ami a cikkben van, pont a mérsékelteket, nevüket vállalókat rakták ki, kinek jó ez?
És ki meri letenni a fejét a tőkére a miatt, hogy ezeknek az embereknek nincs-e sokszor igazuk?
Persze minden csoport, rassz, nép, párt, kocsmatagság úgy gondolja, hogy csak neki lehet igaza, de tudjuk: nem ez áll.
MINDEN vélemény fontos a SAJÁT országunkban. Már aki ugye vállalja a nevét meg a véleményét, nem a fal mellől dobálja a fekáliát. Legyen az bármily csoport tagja.

Merras · http://miyazakijun.hu 2013.07.18. 21:45:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Mint fentebb említettem, a kuruc.info jellegű gyűlöletkeltő tartalmak egységesen tiltva vannak a Facebook rendszerében. Nyilván kellett egy idő, amíg eljutott egy döntésképes moderátorig az ügy, elvégre a magyar Facebook forgalom mind látogatószámot, mind pedig bevételt tekintve minimális szintű (az ő sztenderdjeikhez képest), de viszonylag gyorsan eldönthető volt, hogy üti-e a szabályzatot a dolog vagy sem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.07.18. 21:51:37

@Merras: ennyi, úgyhogy én reportolom is az összes újracsinált Kurucinfót és hasonló szeméttenger oldalt. A cél és a lényeg az, hogy az ilyen szeméttengert olvasó ingadozó véleményűek lássák, hogy ez bizony nem fasza dolog és a véleményük a normális iránbya ingadozzon vissza. A keménymag az primitív hülye volt, van, lesz, nem lehet velük micsinálni úgyse.

Guillotine 2013.07.18. 22:25:57

Az Indexen található blogok semmivel sem jobbak a kurucnál, sőt,maga az Index is lekezelő hangvételű,gunyoros, tenyérbemászó stílusban írja a sokszor semmiről sem szóló cikkeit. Áltlában vé ve az egész baloldali liberális tevékenység egy hatalmas a szarnak adott pofon. Szélsőbalról nézve mindenki más náci... CSak a rengeteg semmitmondó papolás megy szabadságjogokról,egyenlőségről meg a kirekesztés elleni harcról,anélkül,hogy ezen kommentek írói akár egyszer is ültek volna villamoson rajoskodó romák gyűrűjében vagy bármilyen hasonló helyzetben.Nagyjából ezért ekkora a baloldal támogatottsága ebben az országban. Mert senkik képviselik a baloldalt. És ez mindig is így lesz,amíg a romajogvédelemből busásan meg lehet élni.

Guillotine 2013.07.18. 22:27:52

Ja,megfeledkeztem a liberálisok mérhetelen gőgjéről. Az igazi liberális gondolkodás az bizony az emberi evolúció non plus ultrája,egy sokkal magasabb szint. Hogyan is érthetné a buta melós?

Kandeláber 2013.07.19. 09:43:38

Tiltassatok be mindent, mószeroljatok be mindenkit.
A belsőtökből fakad, Szamuely-utódok.

Magustanonc 2013.07.19. 11:45:02

@Egy igaz ember: "Aki felvállalja, hogy véleményezzék, ráadásul önmagát demokratikusnak vagy liberálisnak hírdeti, akkor ne "gyomlálgasson" a vélemények között, az őt kritizálókat ne hallgattassa el, mert akkor kicsiben semmiben nem különbözik a múlt század bajuszos diktátoraitól."

Attól mert egy blogon valaki nem fejezheti ki a véleményét, senki nem tiltja meg számára, hogy máshol megtegye azt. Szerintem többet gondolsz bele ebbe, mint ami benne van.

Akkor lenne igazad, ha máshol sem fejezhetnéd ki a véleményedet, vagy büntetéssel kellene szembenézned a véleményed miatt, ami speciel mostanában elég gyakran megtörténik a Parlamentben a Házelnök részéről.

Attól még hogy valaki liberális és/vagy demokrata, megválogathatja, hogy milyen véleményeknek ad helyet a saját házatáján, és milyeneknek nem.

Nem igazán értem, hogy miért kéri bárki is számon rajtuk, hogy tűrjék el szó nélkül, ha valaki a sáros csizmáját az asztalra bassza. :)

Liberálisnak lenni annyit tesz, hogy tiszteletben tartja a vélemények sokszínűségét még akkor is, ha nem ért vele egyet, és nem akarja, hogy kötelező legyen A-t vagy B-t gondolni. Ez nem azt jelenti, hogy nem válogathatja meg az ember a társaságát.

Kandeláber 2013.07.19. 12:13:35

@Magustanonc: Liberálisnak lenni annyit tesz, hogy a toleranciád csak addig terjed, hogy a veled egyetértőket elviseled, a neked nem tetsző véleményeket hangoztatókat pedig megpróbálod megsemmisíteni.
Lásd Twitter-ügy, vagy ez a kurucinfo.
Hozzá kell tennem, hogy nekem a kurucinfo nem igazán szimpatikus, de ettől még eszem ágában sem lenne a betiltását követelni.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.19. 13:16:52

@Kandeláber: valamiért ezt folyton a tetves, gerinctelen náci söpredék emlegeti... Miért? Nem is értem... :D

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.19. 13:18:30

@Guillotine: te seggfej nácipalánta! Az indexen és a legtöbb blog.hu-s blogon nem szoktak elkövetni törvénysértéseket. Pl. nem uszítanak népcsoportok ellen, nem publikálják bizonyos emberek személyes adatait stb. Csak a ti agyatlan csürhétek akarja összemosni a két világot.

Kandeláber 2013.07.19. 13:28:02

@álfirkász: Kis toleranciabajnok, akkor te mi vagy?
Csótány, amely még az atomcsapást is túléli.
Tényleg, hallottál már Voltaire-ről, és arról, mit is mondott a szólásszabadságról?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.19. 13:30:36

@Kandeláber: szólásszabadság nem jelenti azt, hogy mások személyiségi jogaiba gázolhatsz, hogy bárkit uszíthatsz bűncselekmény elkövetésére stb.
Azt csak a magadfajta, csököttagyú vadbarmok képzelik, hogy a liberalizmus, meg a szólásszabadság azt jelenti, hogy a társadalom köteles eltűrni a hozzátok hasonló élősködőket.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.19. 13:31:04

@Kandeláber: Voltaire-t meg ne vedd a mocskos szádra, te gané! :D

Kandeláber 2013.07.19. 13:46:40

@álfirkász: Kimutattad a fogad fehérjét, Kohn Béla ivadék.

Magustanonc 2013.07.20. 09:14:24

@Kandeláber: Nem az tesz valakit liberálissá, hogy annak nevezi magát, hanem az, hogy úgy gondolkodik és cselekszik. Ez viszont nem fekete vagy fehér: fokozatok széles skálája van, ezért nincs egyetlen egységes a liberális csoport.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.07.21. 13:17:05

Nem kell betiltani, elég kiszűrni a kuruc szerveréről Magyarországra irányuló adatforgalomból a minősítő jelzőket. Az is igaz, hogy nem sok maradna így a szövegből.

Éhes_ló 2013.07.21. 20:13:25

Nos a kettős mérce ismerős lehet az hazudozók és persze a kuruc baloldali és jobber törzsközönsége számára is. Hogy zuckerberg kit tűr meg és kit nem, kivel szemben lehet nagy pofája és kivel nem, ebből a cikkből világosan kiderülhet:

"Komoly elismerés a Facebooktól: portálunk keményebb és veszélyesebb, mint több száz amerikai "gyűlöletcsoport"?

A Jobbik Gazdasági Kabinet Facebook-oldalán olvasható:
Egy amerikai civil szervezet 2012-ben megszámolta az USA-ban aktív tevékenységgel rendelkező "hate group"-okat (azaz valamilyen közösséggel szembeni gyűlöletre és kirekesztésre fókuszáló csoportokat, szervezeteket).
1007-et találtak!... Nem tévedés: egyezer és hét darabot.
És sok ezek közül fent van a Facebookon is! (Ha valakit érdekel, az alábbi linkre kattintva lehet keresgélni államok szerint, utána pedig a szervezetek neve alapján.)
Ennyit a mai törlési akcióról...
Az említett Facebook-oldal: Hate Map - Southern Poverty Law Center"

További részletek: kuruc.info/r/6/115167/#ixzz2ZhkovCly
süti beállítások módosítása