2012
júl.
11.

Sokan csak a "puccsot" és a Békemenet "csattanós válaszát" idézik Kövér László minapi interjújából, holott az igazán érdekes az, hogy a házelnök szinte mindenkit kritizált. Ha meg akarjuk érteni, milyen idegállapotban, milyen feltételezések és összeesküvés-elméletek mentén alakul a kormány politikája, érdemes egy leltárt csinálni - kivel van baja a Fidesznek?

kover.jpg


Az országgyűlés elnöke a következő országokat, szervezeteket, személyeket bírálta az interjúban:

  1. Amerikai Egyesült Államok
  2. Európai Unió, illetve a "nagyhatalmak"
  3. Izrael
  4. Elie Wiesel
  5. RMDSZ
  6. Mesterházy Attila és az MSZP
  7. Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz)
  8. Fideszes politológusok és történészek ("Vagy azt, amit egyes – egyébként a Fidesz-kormány intézményeiben is fellelhető – politológusok, történészek írnak, hogy a magyar nemzet „szétfejlődést” mutat? Aki az utóbbit képviseli, ideoló­giát nyújt a magyar nemzet egységének szétszabdalásához, s ennek a gondolatnak egyenes következménye, hogy „Budapest ne szóljon bele” a határon túli magyar politikába és viszont.")
  9. Bunta Levente udvarhelyi polgármester
  10. Bugár Béla és a Híd - Most ("a Most az a szlovák párt, amely sajátos érdeklődést mutat a magyarkérdés iránt")
  11. Horn-kormány
  12. A Magyar Hírlapban megszólaló, jobboldali gazdasági elemzők ("Osztom a miniszterelnök úr pozitív véleményét Matolcsy György munkájáról, még akkor is, ha olvasom a különféle jobboldalinak számító elemzők kritikus tanácsait, például az önök lapjában.)
  13. Charles Gati
  14. LMP ("nagyon aranyos, de nem is létező")
  15. Jobbik
  16. Bajnai Gordon ("a pénztőke lieblingje")


2010-ben a Fidesznek egyetlen deklarált ellensége volt, az akkor épp mélyponton kínlódó MSZP. Mára viszont a fenti, egyetlen interjúból kigyűjtött lista is a sokszorosa ennek. Jól érzi a kormánypárt, hogy itt az ideje a konszolidációnak, de amíg ilyen hosszú az ellenségek listája, és ugyanakkor a szövetségesek névsora a (nem aranyos és nem is létező) KDNP-vel kezdődik és zárul, addig kevés az esély a viszonyok rendezésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr194646074

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1419. Pártelnök életfogytig 2013.01.02. 21:43:17

Az ünnepek alatti bágyadtságban, amikor mindenki bejglivel a szája sarkában mered a Reszkessetek betörőkre, de úgy egyébként is, ha hó nem hullik, fű se nő, szinte visszhangot vet egy arról szóló hír, hogy Bugár Béla, a Híd elnöke trónörököst keres. ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.12. 09:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Kövér László félt, hogy leszúrják és lelövik a kecskeméti huszárok 2012.07.12. 07:52:33

Attól tarthatott, hogy lekaszabolják, ezért letiltatta a díszsorfalat, amit a tiszteletére álltak volna a kecskeméti hagyományőrző egyesület tagjai. Kövér a a kuláknak bélyegzett magyar gazdáknak állított emlékmű avatásán vett részt pénteken Kecskeméte...

Trackback: Kövér László szerint a szólásszabadság erkölcsromboló és káros a civilizációra 2012.07.12. 07:50:29

  Házelnökünk a szólásszabadságot erkölcsi fertőnek tartja, a véleményüket kinyilvánítókat lecsőcselékezi, fárasztja, hogy a nyugat beszólogat, megveti a liberális Amerikát,  az internet határok nélküliségében pedig a civilizáció pusztulását látja...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soproni1 2012.07.11. 23:18:52

A volt kommunisták között is volt emberileg elitélhető személy. Nem szín szerint kell az embereket megitélni. Tőkésről sem gondolta volna senki, hogy milyen ganaj ember. A vonalas tipusú emberek minden rendszerben gyökerek. Ugyanúgy, mint egy családban. Ha meg valaki zárt magánhangzókkal beszél, az meg végzettségtől függetlenül agrár.

Vincenzo90 2012.07.11. 23:26:44

Hozzácsapnám a listához a Fideszt, és nagyjából elfogadható lenne. :D

G. Wolf 2012.07.11. 23:30:16

és a szörnyű hogy már félidőn túl vagyunk, és sehol egy értelmes ellenzék...

szocik nem nyertek Dunaújvárosban se...

többiekre meg nem hogy egy várost... de még falusi önkot se bízna az ember, országról már nem is beszélve

libsiknek... áhh... nektek meg még pártotok sincs...

bIQa 2012.07.11. 23:54:34

Kövér lacira aztán tényleg nem jellemző a profi politikusok tetszetős kommunikációs panelekbe csomagolt semmitmondása. Ezért mindig élmény meghallgatni őt

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.07.12. 01:52:19

1000 év európai irányvonal szembeköpése azért nem semmi!

Interlock (törölt) 2012.07.12. 03:31:33

Már a sajátjait is ritkítja, alázza... Mi a jóistent tudhat Matolcsy???
A végén még tényleg történelmet írnak, a Fidesz lesz az a párt, amelyik befejezi a rendszerváltást: kinyírja, vagy segít kinyírni minden régi pártot, majd (egy, évtizedek múltán akár mártíromságnak is nevezhető módon) kivégzi saját magát, és akiket 22 éve ismerünk, hirtelen nem lesznek sehol.
Dehogy mondtam komolyan...
Nagyon hiányzik a kiugrott, kirúgott jobboldaliak hangja, szerepvállalása ebből az országból.

breki11 2012.07.12. 04:00:20

Nehéz gyerekkora lehetett,
de amit csinál, arra teljesen alkalmatlan.
(kiváncsi lennék meddig bírna alkalmazott lenni egy olyan főnöknél mint ő maga)

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.07.12. 04:23:54

Régóta hírlik, hogy a házelnök a tartalom, a miniszterelnök a forma.
Íme a harmonikus egység.

rágógumó 2012.07.12. 05:11:46

Kövér Lászlónak elsősorban saját magával van gondja, szerintem pszichopata a szentem.

torró 2012.07.12. 06:23:04

Miért nem lehet, mondjuk nekem is, a felsoroltakkal problémám? Mert mindegyik makulátlan mi? Napokig lehetne sorolni a negatívumokat róluk! Nem értem! Miért baj az ha valaki ki is meri mondani a kritikáit? Le kéne már szokni a beszarásról.

töreki 2012.07.12. 06:26:34

Nagyon rövid ez a lista és főleg azok hiányoznak róla akik rontják a közhangulatot és közmorált a zsidók és cigányok ugyanis ezeknek a férgeknek a szolgái !

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2012.07.12. 06:37:24

Ez az ember ugyanúgy nem normális, mint matolcsi. De orbánnak ilyen emberek kellenek, mert csak így tud miniszterelnök és pártelnök maradni. Vakok között félszemű a király...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.12. 06:43:56

"Osztom a miniszterelnök úr pozitív véleményét Matolcsy György munkájáról, "

Persze, mert te ki tudod fizetni a baromságait...

"hogy a magyar nemzet „szétfejlődést” mutat?"
Figyu! Attól, hogy azt mondtátok, NER, még nem lesz minden magától rendben... Az össze-vissza kapkodástól meg szétesik az ország.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.12. 06:45:15

@töreki: De látod, velük nincs baja.

@bIQa: Mondjuk ez tényleg értékelendő.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.07.12. 07:17:31

jó interjú...
libsik, bibsik fel a Gatira...
:))

hardw 2012.07.12. 07:37:21

ezeket az embereket egy tisztességes cégből a 90-es évek elején úgy rúgták volna ki, hogy azóta is segélyből, vagy kétkezi munkából élnének.

az a szerencséjük, hogy soha egyetlen percet sem dolgoztak.

de majd 2014 után kíváncsi leszek a fejekre, amikor az új kormány is elindítja a maga kis elszámoltatási ügyeit, és ezek az emberek járkálnak a bíróságokra, meg a leendő nem-orbán tek viszi el őket alsógatyában az otthonaikból.

az volt a bődületes ostobaság részükről, hogy mindenkivel összevesztek. hová fognak elmenekülni később, dél-amerikába vagy észak-koreába?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.07.12. 07:39:00

@G. Wolf: Pár százalékon múlt amúgy, már nem olyan erősek, mint hiszik.

Tetszik ez a "De akkoris Budapestről kell osztani az észt" dolog, hol van itt a szubszidiaritás és a másik felnőttként kezelése? Ez itt a baj, akármilyen mázt adnak neki, ez már abszolutizmus.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.07.12. 07:41:11

@G. Wolf: Amúgy mit tennél az ellenzék helyében? Csak érdekel, mert csodaváró már rengeteg van, aki szerint ki kéne nőnie egy varázslatos ellenoldalnak a semmiből, személyi támogatás és pénz nélkül.

Roy 2012.07.12. 08:09:14

Kövér: Aki nincs velünk az ellenünk van.
Melyik korszakban hallottuk ezt a szöveget?

@hardw: 2014 után se lesz bajuk ezeknek. Egyrészt még nem fognak bukni. A Jobbikkal karöltve megnyerik a választásokat.
Amennyiben egy véletlen folytán még se akkor meg még több évig az új kormány nyakán ott lesz a legfőbb ügyész, és a köztársasági elnök. Minden ügy még a nyomozati szakaszban el fög tünni. Így volt ez 2002 után is.

Pan Modry 2012.07.12. 08:09:42

@Member:
az ellenzek is ugyanolyan alkalmatlan mint a fidesz. ugyanolyan senkik alkotjak, akiknek nincs komolyan veheto versenyszferas tapasztalatuk.

hardw 2012.07.12. 08:13:38

@Roy: igen, de ahogy a vissza a jövőbe című filmben a doki mondta, nem négy dimenzióban gondolkozol:D

a szopásfaktor erősödik, a világgazdaság recseg-ropog, az emberek pedig egyre rosszabbul élnek, ami lássuk be, a szocik idején (ill. az előző orbán kormány idején) nem volt igaz. az emberek azt nézik van-e munkájuk, mennyit keresnek, mit vehetnek belőle, ez pedig az elmúlt 2 évben egyre rosszabb.

szerintem a következő kormány pont annyira fogja leszarni a demokráciát, mint orbánék. és az lesz nekik a világvége.

ha meg nem, akkor az értelmiség és a bevállalósak elmennek külföldre, az ittmaradó nyugdíjasok, munkanélküliek és talpnyalók pedig éltethetik a királyt. csak a baj az, hogy maximum a szemétdomb királyát.

indapass90210 2012.07.12. 08:35:28

@G. Wolf: "többiekre meg nem hogy egy várost... de még falusi önkot se bízna az ember, országról már nem is beszélve"

Miért ne lehetne rájuk bízni? Nem az a párszáz ember viszi hátán az országot, akit beültetünk a parlamentbe törvényeket hozni. Sőt, jobbat mondok: általában még a törvényeket sem ők írják, szimplán szavaznak, az országot meg nélkülük is elviszi az azt működtető szervezetek önjáró képessége. A probléma és rossz vezetés pontosan akkor kezdődik, amikor egy fidesz-szerű rendszerben a szakértők helyett lobbisták (oligarchák) írják a törvényeket. És ilyen alapon Schiffer akár jobb miniszterelnök is lehetne, mint pl Orbán vagy Mesterházi, gombot nyomogatni meg tök mindegy, hogy ki ül be, amíg nem a választók érdeke, hanem a frakciófegyelem a döntő kérdés.

herut 2012.07.12. 08:54:24

@bIQa: Ettől nagyobb élményben soha ne legyen részed!

hörgőszelep (törölt) 2012.07.12. 09:04:09

Istenem, de örülök, hogy nem vagyok a kritizáltak között!!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.07.12. 09:19:38

@Pan Modry: Akkor kezd el sorolni, kik lennének azok a valakik, akiket elfogadsz. Nekem az iménti eléggé üres kijelentésnek tűnt.

lobster thermidor 2012.07.12. 09:42:54

Kövérnek leginkább saját magával van baja!
Nehezen tudja saját önképét meghatározni, ezért azután különböző elképzelt valóságai között csapong ide-oda.
Néha elmehetne egy analízisre, bár szerintem rajta az sem segít.

Kopi3.14 2012.07.12. 09:44:18

@hörgőszelep: én se. De ez lehet inkább szégyellni való, ha lacának nincs baja valakivel.

Pan Modry 2012.07.12. 09:45:09

@Member:
akiknek van versenyszferas tapasztalatuk.

Bajnai, Oszko, Urban, Jarai

a lista nem teljes persze...

Jofiu 2012.07.12. 10:21:04

@G. Wolf: akkor szavazz emberre, nem pedig csoportreklámra.

csak egy néző 2012.07.12. 10:25:07

Az a legnagyobb baj,hogy egy ilyen nyikhaj,senkiházi jött-ment,gyűlölködő(hogy csak az ő szavait idézzem)
sötét bunkó ilyen pozicióba kerülhetett.

Parajpuding 2012.07.12. 10:25:19

Ez a beteg ember - mint a főnöke -, a megborult elméje és emberi hitványsága okán vív háborút a világgal.
Azért az érdekes és megdöbbentő, hogy egy kisgyermek milyen életutat képes bejárni, aminek a végeredménye, hogy két lábon járó sz*rdarabokká lesznek. Gyanítom, hogy ezeknél ennek alapvetően genetikai oka is van.

Jofiu 2012.07.12. 10:28:12

@breki11: "kiváncsi lennék meddig bírna alkalmazott lenni egy olyan főnöknél mint ő maga"
Vagy bárhol....

Mit is tett ő le az asztalra a felnőtt élete során?

Roy 2012.07.12. 10:31:52

@hardw: Az Isten beszélne belőled. Sajnos én elég sötéten látom a jövőt. Orbánék erre minden okot megadnak.

dr Smittpálelnökúr 2012.07.12. 10:37:20

Szerintem a kövér egy látens buzi, és mivel nem mer buziklubba járni, nem kapja meg a lelki békéjéhez szükséges farok-adagot, ezért néha böffen egy nagyot.

Jofiu 2012.07.12. 10:39:23

@Parajpuding: ha nem csomagkapcsoltak lennének - értsd pártok - akkor kíváncsi lennék mennyire lennének 'sikeresek', saját teljesítmény alapján.
Ami rajtuk kívül mindenki másra vonatkozik az életben. Ha haszontalan, netalán káros vagy, repülsz.
A Fidesz is mint minden párt a potyázókat támogatja.

hardw 2012.07.12. 10:39:31

@Roy: már nem a 70-es évek vannak, akármit ők sem csinálhatnak meg, plusz a sajtó ott csinál hülyét belőlük ahol akar.

max annyi lehet a bukó, hogy az értelmes része elmegy az országból, és szép lassan megszűnik ez az ország annak ami volt.

sajnálom. viszont amíg az embert betemeti a munka és még nem hal éhen, vagy amíg viszonylag kis erőfeszítéssel elutazik külföldre és boldogul, nem fog kapát-kaszát ragadni és felkelni.

csárli hárper 2012.07.12. 10:41:34

kövér elvtárs, jó elvtárs volt és maradt is az...

moophlander 2012.07.12. 10:43:57

@Parajpuding: Mesélnél a te életutadról? Te mennyivel vagy kisebb szar? :)

világoszöld 2012.07.12. 10:44:41

Nyilván mindenkinek "más j9tt le" a Kövér interjúból. Nekem a Bajnaira vonatkozó megjegyzései, amiből nyilvánvaló , hogy "fél vagy félnek " Bajnaitól, egyedül őt tartja K.L. igazi kihivónak.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.07.12. 10:55:32

@Pan Modry: Ja, hogy ilyen technokrata milliőben gondolkodsz. :) Én sem örülök neki, hogy a többség jogász/közgazdász/politológus területekről érkezett, annak meg főleg nem, hogy lassan egyesek nagy cégei irányítanak mindent (nesze nekünk, verseny nélküli versenyszféra), én mondjuk több agrár- és szociális területről érkező szakembert is szeretnék.

Kabbe (törölt) 2012.07.13. 09:59:12

könnyebb azt megmondani, kit nem utálnak.
szánalmas.

tibike3 2012.07.13. 17:03:00

Ez mekkora zsírparaszt !!!

narmer 2012.07.13. 20:27:41

Mér, te mit csinálsz?
süti beállítások módosítása