A nem-Fideszes polgár hétköznapi frusztrációja leginkább ebből ered: csak bízni tudunk abban, hogy jól érezzük, sejtjük, tippeljük azt, hogy Orbán Viktornak is vannak gátlásai. De erre leginkább közvetett bizonyítékaink vannak, és a szakadék előtt két centivel még senki sem szokott biztos lenni abban, hogy Fidesz félrerántja a kormányt. - CEGLÉDI Zoltán írása
Kapcsolódó hivatkozások:
*
Három év gyakorlata által bizonyított evidencia, hogy a kétharmaddal bármit meg lehet tenni. Visszamenőleg átírva, a szabálytalan akciókat nem az akció, hanem a szabály megváltoztatásával legitimálva („ha alkotmányellenes, akkor írjuk bele az alaptörvénybe”), erőből átverve. Vegytiszta, laboratóriumi körülmények között ez az erő lebírhatatlan. A címben tételezett „kegy” épp annak a következménye, hogy szerencsére nem egy laborban élünk.
A 2010-es kormányváltás óta több ügyben is visszavonulót fújt már Orbán Viktor. Mégse lesz 2014-ben kötelező regisztráció, a határon túli magyarok névjegyzéke se lesz titkos, Schmitt Pál mégiscsak ment, és a helyére mégsem Kövér László jött. Nem vonták össze a PSZÁF-et az MNB-vel, és a Klubrádió elleni harcot is feladta a Médiahatóság.
A romkocsmák helyén se leng még büszke országzászló – és utóbbi, elsőre pimf példa már azt is mutatja, hogy miért illékony, és (liberális léleknek) frusztráló a kegyekben bízni. A romkocsmák „megmentése”, illetve megmaradása is ugyanis nem kis részben annak a függvénye, hogy Rogán Antal mennyire tudja összeegyeztetni a Cool-lista és a Fidesz országos listája aktuális helyezését. Minimum labilis az a helyzet, ahol a kereskedelmi törvény hirtelen módosításának a még hirtelenebb módosítását kell kilobbizni a belvárosi polgármesternél, hogy ne menjenek tönkre a szórakozóhelyek. Ahelyett, hogy egyértelmű szándékot egyértelmű jogalkotás rögzítene, miszerint nincs olyan akarat, hogy egyik napról a másikra hirtelen kiradírozzák a pesti éjszakát a programajánlóból.
Van gát, van gátlás, még ha ennek a gyökerét nem is lehet egyértelműen azonosítani. Ami a romkocsmák esetén Rogán pr-érzékenysége (tipp), az az ennél sokkal súlyosabb, választójogi-választástechnikai ügyekben Orbán Viktor demokrácia iránti elkötelezettsége (szintén tipp). Arra gondolok, hogy a központosításban, a sokszínűség helyett az egyennarancsban hívő miniszterelnök talán továbbra se tervezi, hogy leváltásának az esélyét is kizárja a soron következő választásokon. Megtehetné? Simán. A kétharmad tényleg mindent felülírhat, ahogy a hetente tudott lenni háromhetente, a négyévenként is lehetne negyvenévenként. Nem azt állítom, hogy nem tesz meg mindent azért, hogy neki lejtsen a pálya – de azt igen, hogy a kormányváltás esélyét talán nem akarja eleve kizárni. Igen, az is a kétharmad által gyakorolt kegy, hogy mai ismereteink szerint a 2014-es választásokon nem csak a Fidesz lesz a szavazólapon, nem csak a Fidesz neve mellé lehet ikszelni, és ha más pártra szavaz a többség, akkor az a párt fog a következő négy évben kormányozni.
Innentől pedig az a kérdés, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a kegyekhez.
*
Van, aki (joggal) elviselhetetlennek tartja ezt a kiszámíthatatlanságot. Azt, hogy talán tényleg bornírt ostobaság, vagy erőszakos szemétség foglaltatik törvénybe, alkotmányba, hatalmi döntésbe, de ugyanúgy lehetséges, hogy az utolsó pillanatban a hatalom visszatáncol, és elengedi a ziccert. Ezért megy el innen. Az, hogy tagadhatatlan ténnyé vált az elvándorlás Magyarországról, az „így nem lehet élni” habitus, nem kis részben ennek szól. Ahogy a másik véglet is, a forradalmat, polgárháborút kiáltók buzgalma is – de én elmenni sem akarok ebből az országból, és forradalmat is legfeljebb a fülkében tervezek, ahogy az nálunk szokás.
Vannak aztán Stockholm-szindrómás polgártársaink is, akik szelektív üzemmódba váltottak. Ők azok, akiknél az erőpolitika, a kétharmad lett az origó, azt már „észre sem veszik”, és csak kegytől-kegyig élnek. Csak azt említik meg, teszik közzé diadalmasan, írják meg az újságban, hogy lám, már megint kegyet gyakorolt a kormány, tehát semmi rosszat nem mondhatunk róluk. Ehhez persze praktikusan egy szatyorban kell élni, és onnan csak akkor kikurjantani, amikor kegy van. Komoly intellektuális feladat az is, hogy az alkalmi, kiszámíthatatlan kegyet mindig valami magasabb szintű rendező elv (hovatovább: politikai stratégia, hitvallás, meggyőződés) megnyilvánulásaként, a logikus és elvszerű politizálás egymást követő állomásaiként próbálják eladni. Ezzel az a nehézség, hogy a kegy előtt öt perccel még ők se tudják, hogy itt most kegy jön. Tudták ők, hogy Balog Zoltán végül vissza fogja kérni (és kapni) Szaniszló Ferenc Táncsics-díját? Tudták ők, hogy végül mégsem lesz választási regisztráció? Tudták ők, hogy Schmitt Pál mégis lemond? A túrót.
Lehet aztán lavírozgatni a kegyek mentén, a fentiekkel szemben tudva és érezve, hogy ez így nem jó, de csak arra koncentrálni, hogy talán esetleg pont eltrafál engem is egy kegy. Ha csöndben vagyok, ha jól viselkedek, ha befogom a számat. Az előző kormányok idején hangos, bőszen sztrájkoló szakszervezetek jó része is ma ezért hallgat – bízik abban, hogy kap valami morzsát a Gaskó-forma, jó másfél milliárdos pályázatból, meg a százmillióját a VKF-ből. Akkor, ha megtesz egy aprócska szívességet, és momentán nem képviseli a munkavállalókat.
Engem visszariaszt a kegyek által elviselhetőnek, menedzselhetőnek gondolt hétköznapok világa. Romkocsmától alkotmányig egyetlen ügyben egyetlen pártnak/politikusnak se adnék olyan diszkrecionális jogkört, mint amivel ma a fideszes hatalmasságok bírnak. Azt se szeretném, ha Bencsik Andrásnak kéne attól rettegnie, hogy egy-egy cikke miatt holnap az adóhatóság kopogtat nála, és utálom azt is, hogy ma azoknak a sajtótermékeknek kell hatszázszor lecsekkolni a könyvelést, ahol nem Kubatov Gábor diktálja a véleményeket és „tényeket”.
Szerintem jobb lenne egy olyan Magyarországon élni, amit nem a kegyek mozgatnak. Utálom, hogy ma nem tudhatom, meddig tart a part, és csak tippelni tudom, milyen gátlásai vannak (maradtak) a hatalomnak, hol és miért áll meg. A kegyektől hizlalt, szelektív vakságot és süketséget fogadott, lojális középszer, és a morzsavadász, néma kegylesők Magyarországa akkor lehet tartós, ha ezt az állapotot tekintjük normálisnak.
Ma úgy tippelem, hogy az ellenfél dolgát ezernyi akadállyal nehezítve, a Fideszt minden lehetséges eszközzel segítve, de szabad választásokat rendez 2014-ben a Fidesz-kormány. Olyat, ahol Orbán Viktor nehezen, de leváltható. Ha így lesz, akkor az őt követő garnitúra egyik legfontosabb dolga a kegyek beszüntetése, a radikális önkorlátozás lesz.
Jelzem, volt már kétharmados kormánya ennek az országnak, amelyik négyötödös határt állapított meg, megszavazta a Tocsik-bizottságot, és nem szabott magára egy új gránitszivacs alkotmányt, nem nyírta ki az Alkotmánybíróságot, sőt, utóbbi nyírta ki a Bokros-csomag nagy részét. Nem nevezett ki kétharmaddal bebetonozott kádertömegeket cikluson túlnyúló mandátummal elméletileg független pozíciókba, nem írta bele az alkotmányba a hozzá lojális művészeket, vagy a neki kedvező kampányszabályokat. Mindez pedig nem kegy volt a részükről, hanem igenis, ez így normális, nem pedig az, ami most folyik.
