Utoljára talán Pepó Pálnál volt az ember ilyen tanácstalan: hát ez meg minek van?
A második Orbán-kormány megalakulásakor fontos és sokat hangoztatott szempont volt a kisebb állam, takarékosabb kormányzat, kevesebb számú csúcstárca. A vállalás dupla kudarccal zárult: a szikárnak ígért kormány egyre csak hízik, a csúcsminisztériumi struktúra pedig díszminiszterek és kvázi-miniszteri funkciót ellátó államtitkárok zavaros rendszerévé vált.
Mert mit is csinált az elmúlt hónapokban Réthelyi Miklós, aki elméletileg, deklarált funkciója szerint az egészségügy, az oktatás, a munkaügy, a szociális ügyek és a kultúrpolitika irányításáért felelős, legmagasabb kormányzati pozíció birtokosa?
Megnéztük:
Ünnepélyes keretek között megerősítette pozíciójában az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját, felszólalt az ENSZ ülésén, kijelentve, hogy "a gyengébb nem képviselőit is határozottan be kell vonni a természettudományos képzésbe", beszédet mondott a pécsi Kodály Központot avatásán, megnyitotta a Magyar Nemzeti Múzeum és a Szlovák Nemzeti Múzeum "A kassai aranykincs" című közös kiállítását, elfogadta Kelemen Hunor román kulturális miniszter meghívását a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport újraavatására, átadta a Népművészet Mestere díjakat, tisztelgő látogatást tett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél, ünnepélyes keretek között köszöntötte az I. Ifjúsági Olimpián érmes helyezést elért sportolókat és edzőiket, valamint felavatta a Mátyás Király Történelmi Játszóparkot.
csúcsminiszteri feladatok
Közoktatási reform, felsőoktatási reform, egészségügyi reform? Bármi olyan fajsúlyos ügy, ami ma a hozzá tartozó területeket érinti? A csúcsminiszter ezekben a kérdésekben a jelek szerint egyáltalán nincs jelen. A pedagógusok, a diákok és a szülők, az oktatáspolitikai szakértők nem őt keresik, sőt a Mandiner kiváló szerzője által "leliberálisozott" Pokorni sem vele vív, hanem a valódi döntéseket hozó Hoffmann Rózsa államtitkárral. A csúcsminiszter legfeljebb olyan közlésekre vállalkozik, hogy "Vannak kérdések az oktatás és az egészségügy területén, amelyekben Orbán Viktor dönt", illetve borong, hogy "a gond a felsőoktatással az, hogy az alapképzésből nem azok a kulturált és tanult fiatalok kerülnek tovább, akikre az egyetemi oktatók - a korábbi évekből - emlékeznek".
Ugyanez a helyzet az egészségügyben is: Szócska Miklós a végső állomás, az államtitkár döntései és megállapodásai alakítják a kórházbezárások- és/vagy összevonások ügyét. A miniszter hallgat, láthatóan csak egy csúcsdísz a mamuttárca tetején, nem valódi döntéshozó.
Ha pedig ez a helyzet, akkor érdemesebb lenne őszintének lenni. Ma Hoffmann Rózsa de facto az oktatási miniszter, Szócska Miklós pedig az egészségügyi tárcavezető. A csúcsminisztériumi koncepció megbukott, Réthelyi Miklós pedig néhány szalagátvágáson kívül semmivel nem járult hozzá a kormány munkájához.
Ideje váltani.
