Ha hiszek G. Fodor Gábornak, akkor csak a liberálisoknak van rendben a szexuális élete. De ki az, aki inkább a fasizmust választja szex helyett? - CSABA Réka írása
Kapcsolódó hivatkozások:
*
Tulajdonképpen hálás vagyok Varga Istvánnak, aki a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállásáról folyó parlamenti vitában megpróbálta „helyükre zavarni” a magyar nőket. Paradox módon ezzel generált társadalmi vitát a nők és férfiak változó (változatlan?) szerepei, a család hagyományos felfogása, valamint a gyermekvállalás személyes, gazdasági és társadalmi vonatkozásai kapcsán. Bízom benne, hogy mostantól parázs vita, sőt akár komoly ellenállás fogadja a témában tett megszólalásokat – minél korlátoltabbak, annál inkább.
Így került kontextusba például a BBC News tudósítása is arról a dániai óvodáról, ahol az óvónők önként felajánlották, hogy csütörtök esténként plusz két órán keresztül vigyáznak a kicsikre: miközben ők babazsúroznak, a felnőttek kedvük szerint tölthetik együtt az időt. Az óvoda dolgozói főként a szexre gondoltak, és az ennek eredményképp érkező újabb ovisokra, de azt sem bánják, ha az így felszabaduló időt esetleg másra használják a szülők. Ez egyben egy „unortodox munkahelyvédelmi akcióprogram” is, hiszen ha elfogynának a gyerekek, rájuk sem lenne többé szükség. Az óvoda szerint a szülők fele igénybe is kívánja venni a szolgáltatást.
Nem csak úgy lehet tehát hozzáállni a kérdéshez, ahogy nálunk szokás. És most egyáltalán nem csak Varga Istvánra gondolok. Ott van például a Századvég Alapítvány kutatási igazgatójának múlt pénteki blogbejegyzése, melyben G. Fodor Gábor elítélte azt a liberális doktrínát, mely szerint szeretkezni jó dolog, a „fasiszta” nézetek meg rosszak.
G. Fodor szerint ezt csak a liberálisok gondolják így? Tényleg mindenki másnak olyan szörnyű a szexuális élete, hogy annál még a fasizmus is jobb?
Vagy Kövér László házelnök, aki a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által szervezett Az élet: ajándék című nemzetközi élet- és magzatvédelmi konferencián megállapította: a liberális felfogással szemben a gyerek nem magánügy, hanem a közjó egyik legfőbb eszköze, a gyerekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés. A konferencián a szexualitással és gyerekvállalással kapcsolatban elhangzó többi megállapítást és „megoldási javaslatot” pedig nem is szeretném idézni, annyira elkeserítő az egész. A szexualitás és a gyermekvállalás pedig igenis mindenkinek a magánügye. Bár személy szerint én is sokkal jobban szeretnék egy igazán, nem csak az állami szabályozás szintjén baba- és gyerekbarát Magyarországon élni, ahol a fiataloknak nem valami kötelező, szabadságukat korlátozó, kakispelenka-szagú dolog ugrik be elsőre a gyerekvállalásról, így a tervezett gyerekek így valóban megszülethetnek, aztán pedig megfelelő nevelésben és oktatásban részesülhetnének. Viszont ha komoly államférfiak a bajszuk alatt mormogva olyanokat mondanak, hogy „a közjó egyik legfőbb eszköze”, meg „nemzetstratégiai kérdés”, attól tökre nem jön meg a kedvünk ahhoz, hogy sok kis jövendő adózót csináljunk. Attól meg pláne nem, ha szigorításokkal fenyegetnek a fogamzásgátlás és a terhesség-megszakítás kapcsán.
Jirí Menzel és Bohumil Hrabal nagyszerű, Őfelsége pincére voltam című filmjének egyik jelenetében a nemzetiszocialista érzésektől túlfűtött leány a nászéjszakáján is arra figyel, hogy a Vezér képe egy pillanatra se kerüljön ki a látómezejéből. Hiszen nemzetstratégiai kérdésen ügyködnek épp...
És bár G. Fodor és Kövér is a liberálisokat támadják a szexualitás és a gyermekvállalás kapcsán, én szeretném hinni, hogy nem csak számunkra evidens a magánélet, az ahhoz tartozó szokások, valamint a nők önrendelkezési jogának tiszteletben tartása. Remélem, nem csak mi gondoljuk, hogy fontos a társadalom szexualitáshoz való tabuk nélküli, nyitott és befogadó hozzáállása, a szexuális felvilágosítás, valamint a tudatos családtervezés ösztönzése és támogatása. És főleg babák és gyerekek - minden mennyiségben. Virággal hadonászó, cinikus „úriemberség”, képmutatás, pökhendiség, az egyéni felelősség és tudatosság hangsúlyozása helyett tiltások - ez meg maradjon a fenti két megmondó-ember osztályrésze. De inkább nekik sem kívánjuk, mert valószínűleg nem tudják, miről mondanak le.