A legfiatalabb, és legalacsonyabb választási hajlandósággal bíró szavazói bázisra az ökoszociálisok pártja épült. Ellentétben mindazzal, amit a kormány állít, az LMP nem nyertese, hanem méltatlanul hátrányos helyzetbe hozott vesztese lehet a regisztrációnak. - CEGLÉDI Zoltán írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Gulyás Gergely (Fidesz) nyilatkozata a választási regisztrációról

• Karácsony Gergely (LMP) cikksorozata a választási regisztrációról

A választási regisztrációval kapcsolatos kommunikációs csörtében a Fidesz politikusai, mondjuk úgy, nem vádolhatók a kíméletlen igazmondás bűnével. Eleve a fő kérdésre sosem születik valódi válasz: miért kell egyáltalán bevezetni a regisztrációt? Ha esetleg elhisszük, hogy semmi bajt, demokrácia-deficitet, részvétel-szűkülést nem hoz, ha elfogadjuk, hogy a legjobb szcenárió valósul meg, és minden olyan lesz, mintha nem is lenne regisztráció, akkor is: minek?

Hosszan lehetne sorolni a Fidesztől érkező valótlan állításokat, onnan, hogy a javaslatot beterjesztő Vejkey Imre szerint "több szabadságot" hoz a regisztráció, odáig, hogy ettől nem fog visszaesni a választási részvétel, vagy hogy a 96%-nyi,Magyarországon élő választópolgárnak 4% külföldön élő szavazó (valóban szükséges) regisztrációja miatt kell ugyanilyen kötelezettséget előírni. Most azonban csak egy, egyre közkeletűbb, a Fidesz politikusai és a párthoz, khm, lojális elemzők által is egyre gyakrabban ismételt, szintúgy valótlan állítást vizsgáljunk meg.

E szerint azt nem is igazán tudni, melyik pártnak kedvez a regisztráció, de a Fidesznek biztos nem, ellenben az LMP-nek valószínűleg igen. A legkisebb parlamenti pártot illetően a regisztráció "előnyeire" az a fideszes érv, hogy hiszen az LMP szavazói javarészt fiatalok, magasan képzettek, és jól kezelik a számítógépet is, tehát majd az ügyfélkapun keresztül tömegesen regisztrálnak. Tehát a Fidesz tulajdonképpen az LMP-nek még segített is a regisztráció bevezetésével.

Hát ez bizony arcátlan nagy hazugság.

Egyfelől, a Fidesz nyilván azt feltételezi, hogy az a Karácsony Gergely, aki már akkor választási szisztémákat elemzett korábbi munkahelyén, amikor a regisztrációt védő Gulyás Gergely még római jogból vizsgázott az egyetemen, ezt "eltévesztette", rosszul tudja, és a fent linkelt, ötrészes cikksorozata csupa-csupa szakmai tévedésen alapul. Másfelől viszont pont Gulyás Gergely regisztrációt védő példái, valamint a rút valóság is rácáfol arra az állításra, miszerint milyen jól "helyzetbe hozták" az LMP-t a regisztrációval.

Hiszen valóban, az ökopárt szavazói messze a legfiatalabbak a parlamenti pártok bázisait tekintve - no de pontosan tudjuk, hogy épp a fiatal korosztályban a legalacsonyabb a választási hajlandóság! Az a korral egyenes arányban nő: nem véletlen, hogy a politika "szent tehenei" továbbra is a nyugdíjasokkal kapcsolatos döntések és ígéretek. Ha valóban a fiatalok lennének a legelszántabb szavazók, akkor nem tandíjat vezettek volna be, hanem a nyugdíjakat vágták volna meg, akkor ma a diákok utazási kedvezménye nőne, az öregkori ingyenes utazásokat meg minimum korlátoznák.A Tárki legfrissebb felmérése is azt állapítja meg, hogy a Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció és az MSZP szavazói a leginkább elkötelezettek pártjuk mellett, hiszen tízből körülbelül hat választójuk tekinthető biztos szavazónak, míg a legkevésbé az LMP szimpatizánsai ígérik biztosra részvételüket, tízből négyen nyilatkoztak így.

Az is tapasztalatunk, hogy az LMP bázisa épp az országos mozgósításban, a személyes elérésekben gyenge. Ez kiderült a tavaszi népszavazási kampánykezdeményezésük kudarcából is. De önmagában ez a bázisdemokrata, intenzív belső vitákat folytató, egy szűk kemény magot kivéve laza kapcsolatokra épülő LMP-s szubkultúra (liberális szemnek egyébként szimpatikus módon) sem tűri a "terelgetést". Épp az LMP szavazóival lehet a legkevésbé megcsinálni azt, amit a regisztráció követel: fegyelmezett adminisztrációra, időzített sorállásra becsatornázni őket. Mindehhez kiépített országos hálózata sincs a pártnak - ennek a jele a legutóbbi időközi választásoktól való távolmaradások, illetve roppant gyenge LMP-s szereplések.

Szintén a legendásan hajrázó LMP-t gyengíti leginkább az a tény, hogy a választást megelőző két hétben már csak a regisztrált szavazókért folyik majd a csata. Kifejezetten hátrányos változás ez annak a pártnak, amelyik a 2010-es országgyűlési választási kampányban az utolsó hetekben mutatott be szárnyalást, illetve a legutóbbi önkormányzati választásokon is kicentizte a határidőket: Jávor Benedek főpolgármester-jelölti ajánlószelvényei a verseny lefújása előtti másodpercekben gyűltek össze. A személyes megkeresés, a door-to-door kampány jelentőségének felértékelődésével csökken az Érzem!-matricák és kreatív plakátok kampányereje is.

A regisztráció bevezetésének a szándéka egyértelmű: minél több eszközzel a Fidesz kormányon maradását segíteni, a rendszert Orbán Viktor választási sikerének érdekében torzítani (erről részletesen a ma megjelenő HVG hetilapban írok). Ha pedig a nem szándékos következményeket nézzük, akkor paradox módon nem az LMP profitálhat a változásból, hanem az a párt, amelynek a legöregebb a szavazóbázisa, és a legelszántabbak, legharciasabbak a szavazói. A Demokratikus Koalíció a teljes népességben csak három, de a biztos pártválasztók között már hét százalékon áll a legújabb Tárki-felmérés adatai alapján.

A választási, illetve parlamenti döntéshozatali matematika kényszerei sokféle meglepő konstellációt pörgettek ki az elmúlt huszonegy évben: az MDF-SZDSZ-paktumtól az 1994-es koalíción át az 1998-ban a Fidesz javára tömeges visszalépő kisgazdákig, sőt Tétényi Éva polgármesterré választásáig sorolható az evidens megoldásokon átlépő ötletek sora. Az LMP legújabban egy "technikai koalíciót" alakítana a szocialistákkal és a Jobbikkal. Megvalósítható? Vállalható?

Kapcsolódó hivatkozások:

• 'Saját fegyverével kell felszámolni a Fidesz rendszerét'

• anti-fideszista koalíció: LMP+MSZP+JOBBIK

• Schiffer: a Fidesz-KDNP-n múlik, hogy szükséges-e ez a perverz technikai koalíció

A kezelni kívánt probléma első pillantásra egyértelműnek tűnik. A Fidesz az aktuális kétharmad birtokában hosszú időre bebetonozná magát a hatalomba, módosításait pedig a közjogi rendszerbe; sőt, az extrém hosszú mandátumokkal és/vagy pártpolitikai elfogultsággal működő embereit is ugyanezt a célt szolgálják a független intézmények élén. Szalai Annamáriától Domokos Lászlón át Polt Péterig egy sor fontos poszt esetében merül föl a blokkoló hatalmi törekvés gyanúja, a fideszes befolyás megőrzésének szándéka egy esetleges kormányváltás, illetve pusztán a kétharmad elvesztése esetén.

Karácsony Gergely javaslata szerint a három párt 2014-ben közösen támogatott egyéni jelöltekkel kétharmadot szerezhetne, eztán egy "alkotmánykorrekciós szövetséget" alkotna, mely eljárna az alábbi ügyekben: adótörvények kivezetése a kétharmados törvények közül, a Költségvetési Tanács vétójogának újragondolása, a médiatörvény alapvető megváltoztatása, az önkormányzati és parlamenti választási rendszer arányosítása és az ajánlócédulák rendszerének eltörlése. Amit e feladatát elvégezte, az Országgyűlés feloszlatná magát, és újbóli választások következnének.

Vizsgáljuk meg egyenként a fontosabb szereplőket ebben a javaslatban.

Fidesz(-KDNP)

A jelenleg kétharmados többséggel bíró kormánypárt(ok) a fenti konstellációval a mai, többfrontos harc helyett egy választástechnikai szempontból monolit ellenfél ellen küzdenének. Tény, hogy az egyfordulós választási rendszerben a Fideszt csak egy összefogás győzheti le - kevés esély látszik arra, hogy a jelenlegi ellenzék pártjai közül bármelyik a Fidesz fölé tudna nőni, egymaga több szavazatot szerezni úgy, hogy a másik két, szintúgy ellenzéki párt is rendelkezik magszavazókkal, stabil törzsközönséggel.

Ugyanakkor pont a deklarált ellenzéki, kétharmados igény egyben igen jó hivatkozás is a jelenlegi többségnek: ki és miért bírálná őket azért, hogy élnek e többséggel, ha ellenfeleik még elveiket, programjukat is sutba vágva állnának össze, hogy most ők szerezzenek kétharmadot, és írják át a törvényeket?

Képzeljük el 2014 tavaszát, amikor a Fidesz a kormányzás folytatásának irányairól beszél, ígéreteket és közérzetjavító intézkedéseket tesz, esetleg előáll egy programmal is - miközben az ellenfelei egyetlen konkrét kérdésre sem tudnak válaszolni, hiszen ezen a választáson nekik csak egyetlen programpontjuk van, mégpedig a kétharmad megszerzése. Nekik egy csak egy technikai aktus, nem pedig az "igazi" választás (erre még a későbbiekben  visszatérünk).

MSZP

A szocialista párt számára az LMP ilyetén felajánlkozása igazi ajándék. A 2010-es kormányváltás után ugyanis a szocialisták igen szűk karanténba kerültek - a másik három párt ugyanis egyetlen jellemzőt tekintve teljesen azonosnak tekinthető: mind az MSZP-kormány "ellen" kerültek be a Parlamentbe, mind az ő leváltásuk érdekében kampányoltak, mind az ő hibáikból táplálkoztak. Ezzel telt az őszi ülésszak is: a Republikon akkori elemzésének egyik legfontosabb észrevétele az volt, hogy amikor a szocialista politikusok interpellálták a kormányt, a Jobbik és az LMP az esetek többségében nem szavazta le a Fideszt, azaz az MSZP-vel szemben inkább a kormányhoz volt lojális.

Ez a javaslat (valamint az újabb, most lezárult ülésszakról szóló, újabb elemzésünkben feltárt trendforduló) azt jelzi, hogy az MSZP felé mégis lehetnek az LMP-nek szabad vegyértékei. Amennyire ugyanis abszurdnak tűnik a Jobbikot egy ilyen szövetségbe felkérni, annyira reális lenne, hogy a koalíciós kényszert felismerve, a demokratikus pártok elkezdjék keresni az együttműködés lehetőségét. Ha van tanulság a szocialisták számára, akkor az az, hogy korai még feladni a múltban sokszor (legutóbb a zuglói időközi választáson) visszautasított együttműködési javaslatukat az ökoszociálisok felé.

Innentől az a kérdés, hogy az LMP-t még ma is nagyságrendekkel meghaladó szervezeti előnyüket képesek-e érvényesíteni olyan módon, hogy vezetőjévé válnak egy ilyen, esetlegesen létrejövő (kétszereplős) összefogásnak. Az SZDSZ-szel kötött koalíciók azt bizonyították, hogy igen.

Jobbik

A szélsőjobboldali párt jelenlegi legnagyobb dilemmája, hogy miként tudja áttörni a radikális eszméi miatt szükségszerű üvegplafont. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a radikális retorika képes újra aktívvá tenni a radikális szavazóikat, de egyben gátolja is őket abban, hogy újabb nagyságrendi lépcsőt ugorjanak, elinduljanak a néppárttá válás útján. Az egyenruhás masírozás ehhez kevés, elzárja a szofisztikált eléréseket.

Egy ilyen összefogás alkalmas lehet arra, hogy a szélsőjobboldali pártot bevezesse a "finomabb körökbe", olyanok is szavazzanak a Jobbikra, akiknek ma nincs okuk ezt megtenni. Vona Gábor pártja ma nem szerepel az Orbánt "elzavaró" lehetőségek között a szélesebb közvéleményben, de egy ilyen céllal létrejövő összefogás már beemelheti e körbe a szélsőjobboldaliakat (ugyanúgy, ahogy 1998-ban a kétéves költségvetés megszavazásáig Torgyán József is része lett a polgári kánonnak - "természetes szövetséges", emlékszünk még?).

Ugyanakkor, és ez egyben általános kritikája is a javaslatnak, a Schiffer András által is perverznek nevezett koalíció létrejöttéhez elképzelhetetlen átszavazásokra lenne szükség. Látjuk-e magunk előtt, amint Vona Gábor Szanyi Tibor mellett kampányol - holott nyilván mindenhol a legerősebb pályázó indulna, így Kapitány lenne az újlipótvárosi jelölt? Látjuk-e, amint Borsodban az MSZP a Jobbik mellé áll? Látjuk-e, hogy az eddig a kurucinfó által SZDSZ 2.0 néven emlegetett LMP a Jobbikkal karöltve indul harcba a főváros belső kerületeiért?

És mit szólna mindehhez a jobbikos törzsközönség, pont azok, akiknek eddig a gárdázással üzentek? Mit mondana Morvai Krisztina, miért állt össze a "szemkilövetőkkel", akik "palesztinná tették saját hazájában" (mielőtt Brüsszelbe emigrált)?

LMP

A javaslatot megfogalmazó párt ezzel az ötlettel némiképp saját genezisét, gyökereit is idézőjelbe rakta. Az egyébként sokat balanszírozó, a karakteres véleménynyilvánítástól korábban rendre tartózkodó ("erről még nincs hivatalos álláspontja a pártnak", "ez csak az aktivistáink véleménye") pártnak két dologban mégis markáns álláspontja volt. Egyfelől, első igazi nagypolitikai sikerükként az SZDSZ 2009-es, europarlamenti legyőzését szokták azonosítani. Nem kis mértékben építettek a liberális szavazókra, és mindig előszeretettel korholták azok korábbi pártját azért, mert összeállt az MSZP-vel. Másfelől pedig utóbbi pártot pedig a Jobbikéhoz hasonló vehemenciával bírálták a 2006 őszén kitört tüntetésekre adott rendőri reakciók miatt.

Ebben az esetben viszont hogyan lehetséges, hogy ilyen hármas összefogást javasolnak? Hisszük-e, hogy az LMP-re voksoló liberálisoknak eladható egy olyan javaslat, ahol szavazataikat adott esetben egy jobbikos jelöltre, de mindenképpen olyan összefogásra, majd (reményeik szerint) kétharmados hatalmat szerző koalícióra kell adniuk, melynek a szélsőjobboldaliak is tagjai? És logikus azt a kérdést is feltenni, hogy ha az LMP-ben az SZDSZ egyik legnagyobb bűnének azt tartják, hogy összeállt a szocialistákkal, akkor most, ha ezt az LMP csinálja, akkor máris elfogadható a dolog? Vagy attól lesz az, hogy harmadiknak bevették a szélsőségeseket is?

Az LMP ezzel a deklarációval egy dolgot azonban elismert: azok az ambiciózus célok, miszerint ők nőnek a Fidesz váltópártjává (a 2010-es siker mámorában hallottunk ilyet tőlük) már számukra sem tűnnek reálisnak. Ehelyett elkezdték keresni, milyen összefogás, milyen partnerek segíthetnek abban, hogy hatalomra kerüljenek. Reálisabb helyzetértékelés, de szükségszerűen a korábbi, balanszírozó technika ellen hat: ha így van, akkor számukra mostantól a Fidesz a deklarált ellenfél, és az ellenzéki társak a szövetségesek.

A szavazók

Végül pedig próbáljunk meg az egyszeri szavazó fejével gondolkodni, felvázolva pár esetet, ami a technikai koalíció sikerét veszélyezteti. Fentiekben már utaltunk pár ilyen ellentmondásra, ezeket is megemlítjük a teljesség kedvéért:

Átszavazási hajlandóság: hosszú szocializáció vezetett oda, hogy az MSZP és az SZDSZ szavazótábora között széles kapu nyílt, és egy-egy választás során többé-kevésbé automatikusan lehetett a szükséges szavazatokat átcsatornázni. Ott azonban a közös kormányzás és a nagyságrendbeli különbség is segített ebben: a kis SZDSZ szavazói pontosan tudták, hogy jelöltjük önmagában esélytelen a győzelemre (kivéve Demszkyt) - a Jobbik, az MSZP és az LMP között azonban jóval kisebb ez a különbség, ezért a szavazót is nehezebb meggyőzni arról, hogy helyes döntés egy (teljesen mást képviselő, friss szövetséges) másik párt jelöltjét indítani a csak kicsit gyengébb, saját embere helyett.

A kétharmad szerepe és összetétele: egy dolog borzadva szemlélni a fideszes kétharmad közjogi barkácsolását, és egy másik ilyen hatalmat adni egy olyan koalíciónak, mely szükségszerűen tartalmaz legalább egy, a Fidesznél is antipatikusabb szereplőt. Ha egy jobbikos szavazó dönthet, hogy a kétharmad a Fidesznél vagy egy MSZP-t is magába foglaló koalíciónál legyen-e (még ha abban saját pártja is szerepet kap), biztosan a Fidesz ellen szavaz? De meggyőzhető egy LMP-s, hogy jobb a Fidesznél az MSZP-vel felálló kétharmad? Átszavaz a Jobbikkal felcsapott kétharmadra az MSZP-s, vagy az LMP liberális szárnya?

Technikai problémák, komolytalanság: külön kérdés az is, hogy miként alakul az ellenzéki pártok szavazóinak részvétele egy olyan választáson, melyről előre megmondják nekik, hogy most nem az eljövendő miniszterelnök és kormánya a tét, nem a következő négy év programja és parlamenti összetétele. Olyan jelöltek kérik majd ennek az összefogásban a szavazók támogatását, akik maguk is deklarálják, hogy adott számú (ezek köre is kérdés) kétharmados törvény megszavazása után lemondanak, és újra kell szavazni a helyükről.

Elmennek-e szavazók erre a "nem igazi" választásra, és ha igen, kire voksolnak? És ha esetleg feláll az MSZP-LMP-Jobbik kétharmados koalíciója, vajon meddig fog működni, miben tud megegyezni (pl. az ország érdekében szükséges, "hétköznapi" döntéseket ki és hogyan hozza meg)?

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a javaslat nem volt kellőképp végiggondolva.