2011
jan.
11.

Ritka az olyan oldal a Facebookon, amelynek egyetlen igaz szava sincs. Mintha egy újság csak tudatosan álhíreket közölne, mintha még a sportrovatban is hazudna a meccsek végeredményéről.

Most pedig pont egy ilyenre találtunk - az a neve, hogy "Egymillióan a magyar médiatörvényért"; az oldal öndefinícióját pedig érdemes szó szerint idézni:

 

"Kedves csatlakozók, tisztelt érdeklődők!

Az oldal célja kettős. Egyrészt szeretnénk támogatni a kormányt abban, hogy 20 évvel a rendszerváltozás után végre legyen szabad a magyar sajtó! Másrészt, élni kívánunk az egy helyen összegyűlt embertömegben rejlő lehetőségekkel: helyet kívánunk biztosítani a médiatörvényt támogató írásoknak, hang és videó anyagoknak, illetve promóciós lehetőséget kínálunk minden, a demokrácia értékei mellett elkötelezett – pártoktól független – civil kezdeményezés számára.
Ezzel megteremtjük a XXI. századi szamizdat alapjait."

 

Demokratikus, civil, szamizdat

 

Nehéz is hirtelen eldönteni, hova kapjon az ember. Hogyan kívánják "támogatni a kormányt abban, hogy 20 évvel a rendszerváltozás után végre legyen szabad a magyar sajtó"? Az új médiatörvény mely szakaszai szolgálják a szabad sajtó megteremtését - mely sajtó egész idáig egyébként lényegében szabad volt? Az a rendelkezés, mely tíz- és százmilliós büntetésekkel tenne tönkre a kormánynak nem tetsző híreket közlő sajtótermékeket? Vagy az, amely alkotmányban biztosított rendeletalkotási joggal teszi teljhatalmú cenzorrá Szalai Annamáriát? A kötelező regisztráció, vagy a homályos tartalmú "kiegyensúlyozottság" követelménye, mely utóbbi gumiszabály bizonyára nem az EchoTv, nem a Magyar Hírlap egyoldalúságát (e helyeken örülnek is a rendelkezésnek), hanem a kormányt kritizáló média megregulázását célozza?

Az sem piskóta, hogy vállalásuk szerint "promóciós lehetőséget kínálunk minden, a demokrácia értékei mellett elkötelezett – pártoktól független – civil kezdeményezés számára". A demokrácia értékei és az új médiatörvény metszete ugyanis egy légüres tér, egy fekete lyuk, egy bazi nagy nulla, és erre hivatkozni körülbelül akkora pofátlanság, mint a nyugdíjak "megvédését" belemagyarázni a magánpénztárak lenyúlásába. És "civil kezdeményezésről beszélni egy egyértelműen fideszes oldal bemutatkozásában... na, az már tényleg röhejes.

Persze a slusszpoén a legütősebb: "Ezzel megteremtjük a XXI. századi szamizdat alapjait." Ezzel, drága barátaim? Egy kétharmados kormányt kritikátlanul támogató, fideszes pártpolitikai célokat szolgáló, a hatalom fényében sütkérező Facebook-oldallal? Van bármi fogalmatok arról, mit jelentett EREDETILEG a szamizdat, rejtegetett stencilezőgépekkel, házkutatásokkal és lehallgatással, nemzeti ünnepeken összevert, földalatti ellenzékiekkel, a diktatúrában, a sajtószabadság elfojtása idején?

Nem ti csináltok XXI. századi szamizdatot - az pont ELLENETEK és a megbízóitok borzalmas sajtótörvénye ellen fog megszületni. 

 

2011
jan.
6.

A Tét: stúdióbeszélgetés közéleti kérdésekről az ATV-ben. A 2010. január 5-i műsor vendége volt Ágh Attila politológus, Bauer Tamás közgazdász, Ceglédi Zoltán a Republikon Intézet elemzője és Ungvári Tamás egyetemi tanár.

A beszélgetés résztvevői elsőként a kormány által megszüntetendő, 35 közalapítvány sorsát, a megszüntetés indokait tárgyalták, majd az Európai Unióhoz forduló, különadókkal sújtott multicégek esélyeit és az EU lehetséges válaszát próbálták prognosztizálni. A műsor második felében a sajtószabadságot drasztikusan korlátozó médiatörvény és az általa kiváltott, hihetetlen számú és erejű, külföldi tiltakozás volt a téma.

A beszélgetés első részének felvétele

A beszélgetés második részének felvétele 

 

süti beállítások módosítása