Bár másokat sértegetni és bántó megjegyzésekkel illetni nem szép dolog, mindannyiunk érdeke, hogy megtanuljuk mindezt elviselni: a véleménynyilvánítás szabadságának megtartásáért. CSABA Réka írása
Kapcsolódó hivatkozások:
Rowan Atkinson szerint a világon a létfenntartáshoz szükséges második legfontosabb dolog a véleményszabadság, és ez is csak azért szorult le a dobogó legfelső fokáról, mert Mr. Bean és a Fekete Vipera alakítója egyetlen dolgot jobban szeret csinálni a szájával, mint elmondani bármiről a véleményét: enni.
A színész nemrégiben állt ki határozottan a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, amikor a Nagy-Britanniában 1986. óta érvényben lévő Public Order Act (közrendvédelmi törvény) egyik rendelkezése eltörléséért harcoló Reform Section 5 arcaként beszédet tartott a brit parlamentben. A kampány célja, hogy ne legyen többé büntethető a törvény szövege szerint mások szavakkal vagy tettekkel történő „megsértése”. (A kapcsolódó honlapon olvashatók a jogszabály gyakorlati alkalmazásának abszurd és a demokratikus szabadságjogok korlátozásának problémáját komolyan felvető esetek.)
Kálmán Olgát is, Tarlóst is
Az említett törvény alapján Kálmán Olga jogosan perelhetné be Tarlós Istvánt, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorában sértegette őt, 90-nél alacsonyabb IQ-jára és/vagy kialvatlanságára utalgatva. Mindezt azért, mert Tarlós nem volt hajlandó válaszolni a közte és a fővárosi közgyűlés Fideszes tagjai közötti konfliktus okait firtató – az adásban valóban sokadszor elhangzó - kérdésre. Szerencsére Kálmán Olga egyrészt tudja, hogy egy politikai-közéleti műsort vezető riporternek addig kell feltennie kellemetlen kérdéseit egy politikusnak, amíg az ki nem böki az igazságot, vagy valamilyen ügyes húzással el nem tereli a figyelmet. Másrészt azt is tudja, hogy ha ez nem sikerül, akkor esélyes, hogy az interjúalany jókora hisztivel reagálja le a helyzetet. A kérdezőnek pedig el kell viselnie az ilyesmit, hiszen az embert elragadhatja a hév, ha saját elveit, nézeteit vagy véleményét igyekszik megvédeni.
Abban nincs vita, hogy ha valaki a nyilvánosság előtt másról valótlanságot állít, valakit megrágalmaz, vagy megfenyeget, annak legyenek meg a jogi következményei. Ha Tarlós sértegetni szeret, de azt kevésbé bírja elviselni, ha neki nem tetsző dolgokat írnak róla, és ezért be akarja perelni a Népszabadságot, mert szerinte abban róla „átlag kétnaponta” a hitelrontás és a rágalmazás határát súroló cikkek jelennek meg, tegye. Ha a bíróságon az derül ki, hogy Szalai Anna nem csupán súrolta, de át is lépte a határt, akkor kapjon megfelelő büntetést.
De szerintem az teljesen jól van, hogy amíg ezek a feltételek (vö. hazugság, rágalmazás, hitelrontás, fenyegetés) nem teljesülnek, szimplán csak bárki csúnyát mond valakiről, azon meg lehet sértődni mindenféle jogi következmény nélkül. Egy blogbejegyzés íróját is le lehet ostobázni, ha nem értünk vele egyet, és Tarlósra is lehet azt mondani, hogy egy bunkó, aki az értelmes vita helyett a gyerekes személyeskedést választja. A jó ízlés, vagy a véleménynyilvánítási fórumok saját szabályai persze határt szabhatnak a sértegetés mikéntjének. A lényeg mégis az, hogy az ember igenis bírjon el többet, mint a nyomdafesték, és ne követeljük rögtön az óvónénitől, hogy állítsa sarokba a Pistit, mert kinyújtotta ránk a nyelvét.
Szazsó meg bárkit
Bár itthon egyelőre szerencsére szó sincs a fentiekben említetthez hasonló szabályozásról, a kérdés relevanciáját nagyon jól illusztrálja a szazsoketharmadaharomharmadert nevű mikroblogger esete. A névválasztásával is egyértelműen a Fidesz-kormány feltétel nélküli támogatását bizonyító Szazsó kultikus figurája a tumblr.com közösségi oldalnak. Mindenki ismeri, mindenki követi egy (tűrőképességtől függően hosszabb-rövidebb) ideig, és mindenkinek megvan a véleménye róla. Ahogy neki is mindenről, és azt aktívan meg is osztja a blogján. Ezek a vélemények egy meggyőződéses magyar Fidesz-választó határozott értékrendjét tükrözik (mondhatnánk, hogy ő az utca fideszes embere, meglepően nagy online nyilvánossággal), viccesnek és szatirikusnak szánt, nem ritkán azonban inkább sértő, arrogáns és kirekesztő hozzászólások formájában. Ezek pedig gyakran kiakasztják azokat, akik kevésbé biztosak ugyan saját értékrendjük univerzális igazságában és megkérdőjelezhetetlenségében, de nyitottabbak és elfogadóbbak az eltérő álláspontok, a másként gondolkodók megismerésére. De a tumblr közössége mégsem „jelenti fel” szazsót, mert ott, ezen a globalizáció által szült, Médiatanács által sem korlátozott, szabadságtisztelő fórumon mindenkinek joga van a véleményéhez. Antonneutron, egy másik blogger Voltaire – az oldalon egyébként gyakran felbukkanó - híres mondását idézte, amikor a nemrégiben többen jelezték, hogy szeretnének kevesebbet látni a kérdéses blogger által megosztott tartalmakból : „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok érte, hogy elmondhasd.”
Tanuljunk meg okosan sértegetni és megsértődni!
Ahhoz viszont, hogy ezt a meglehetősen idealistán csengő (és némi ellentmondást is magában rejtő) mondatot bármennyire is komolyan vehessük, első lépésként meg kéne tanulnunk sértegetni és megsértődni. Nem azt mondom, hogy elsődleges cél legyen mások megbántása, vagy az ilyen megjegyzéseket ne vegyük fel, hiszen az ember nem így működik. De ismerve a magyar társadalom reakcióit bármilyen, egyes embereket sértő magatartásra (vö. azonnali szigorú szabályozás, korlátozás és betiltás követelése), igencsak ránk férne egy tréning a sértegetés-sértődés terén.
Lehetne ez egy nemzeti mozgalom is akár: tanuljunk meg okosan sértegetni és megsértődni! Fejleszthetnénk rá facebook-os alkalmazást is! Csúnyát mondtak Önről a szomszédai? Megint beszóltak a villamoson? Rutinból lekommunistázták/nácizták a közértben? Ne hallgasson, szóljon be Ön is! Íme néhány pazar riposzt-lehetőség! Eressze ki a gőzt ezekkel, ahelyett, hogy rögtön betiltana mindent és mindenkit!
Mert inkább vitázzunk, szóljunk vissza és vita közben esetleg kicsit sértődjünk meg, de mindenképpen próbáljuk meg feldolgozni a minket ért sérelmeket. Mindenekelőtt azonban igyekezzünk különbséget tenni a feszültség verbális levezetése és a valódi, fenyegető agresszió között, hogy ne az legyen a zsigeri reakció mindig mindenkiben, hogy „tilcsákbe!”. Ez ugyanis csak azt a szemléletet élteti tovább mindenkiben, hogy az államtól várjuk el, hogy megvédjen minket a vélt vagy valós sérelmektől. Pedig mostanában lenne fontosabb dolga is.