A felső rétegek és a tömeglélek súrlódásának pszichofizikája
(Kimerítő elvi tanulmány a társadalmi küzdelmek okairól, két kötetben.)
Első kötet
DR. UGYANAZ kezével a villamoskocsi feljárójának fogantyújába, lábával abba a táblába kapaszkodva, melyen a “Megtelt" felírás jelzi, hogy még legfeljebb csak huszonötén szállhatnak fel, homlokát nekifeszítve a peron állásai előtt heverő összenyomott hullák ezreinek. Micsoda beszéd az, hogy már nincs hely? De mennyire van hely, csak, tessék egy kicsit összébb szorulni! Disznóság, hogy az embert nem hagyják felszállni — nekem éppen annyi jogom van felszállni, mint maguknak, akik már fent vannak! Nagyon sajnálom, hogy ráléptem a kezére az úrnak, háború van! Ha nem megy másképpen, majd erőszakkal szerezzük meg magunknak a jogainkat — ha a vezetőség eltűri, hogy egyik ember felszállhasson, másik meg nem —, hát akkor majd csinálunk mi rendet! Mit gondol, nekem nincs éppen olyan sürgős dolgom, mint magának? Hogy maga még az előbbi állomáson szállt fel? Bánom is én! Éppen eleget utazott akkor! Lárifári! Szálljon le! Nekem dumálhat az úr — itt nem arról van szó, hogy ki áll ott régebben vagy nem régebben, nem tudni, kinek a korrupt protekciója révén — hanem arról hogy kinek van tehetsége meg ereje hozzá, hogy ott álljon! Félre az utamból! Le a kocsivezetővel! Le a hájasokkal! Éljen a forradalom! Utánam! (Egy ellenállhatatlan rohammal felnyomakszik a peronra. A kocsi megindul.)
Második kötet
DR. UGYANAZ a következő állomáson, kiállva a peron lépcsője elé, szavait a feltolakodó tömeghez intézve. De uraim!!... Uraim!!... Az Istenért, hát nem látják, hogy már nincsen hely?... Hiszen leszakad a peron — hát ne tolakodjanak, mint az oktalan állat! Uraim — az emberi méltóság! Hiszen emberek vagyunk! Az oktalan állat se száll fel a villamosra, ha már nincs hely! Uraim, az Istenért — tartsuk be a rendet, hiszen másképpen összeomlik minden, amit a bölcs kormányzat a jövő Magyarország és a törvényes kereteken belül feltételezett alkotmányos fejlődés érdekében megalkotott! Türelem, uraim, türelem — tessék várni a következő kocsira — a türelmes és szakszerű, rendszeresen elvégzett várakozás bizonyára megtermendi gyümölcsét — egy szebb jövőt — persze, csak a törvényes kereteken belül. Gondoljunk, uraim, a művelt nyugatra — lebegjen szemünk előtt Németország nagy példája — a nemzeti parlament! Az alkotmányos nemzet nevében felszólítom az urakat, oszoljanak szét egymás hasából békésen, és várják meg a következő villamost! Éljen a kalauz úr, éljen szeretett kocsivezetőnk, ki bölcs belátással vezeti kocsinkat e nehéz napokban — éljen a kormány!
