2010
dec.
20.

A Republikon Intézet munkatársa szerint nem, az erről közölt publicisztikájában a Hírszerzőn is ennek a véleményének adott hangot. Gréczy Zsolt azonban a  feltételezést is visszautasította, és nyilvános vitában szerette volna nyomatékosítani, hogy már az is sértő számára, hogy Szalai Annamáriával egy mondatban szerepel (mely mondat egyébként azt állapítja meg, hogy Gréczy Zsolt nem tett olyat, mint Szalai Annamária).

A vitára az ATV stúdiójában, a Jam című reggeli műsorban került sor - ahol szó esett még Gyurcsány Ferenc felelősségéről és politikai karrierlehetőségéről is.

A felvétel ide kattintva tekinthető meg.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr172527659

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki a hülye? 2010.12.21. 08:24:07

Azt terveztem már pár hete, hogy ma, amíg még lehet, egy csinos kis idézetgyűjtemény segítségével megmutatom, kiket és miért is gondolok hülyének, vagy legalábbis az adott megnyilatkozását bődületes baromságnak. El is mélyültem a gyűjtőmunkában, a hírp...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása