Múlt héten felrobbant az internet, amikor nyilvánosságra kerültek a Baranya megyei rendőrség által, prevenciós céllal készített, de sokak szerint jelentős szakmai inkompetenciáról tanúskodó videók. A kisfilmek nem a szexuális bántalmazás elfogadhatatlanságára és az elkövető felelősségére helyezik a hangsúlyt, hanem az erőszakot elszenvedő lányok öltözködésére, alkoholfogyasztására és viselkedésére irányítják az áldozatok hibáztatására egyébként is hajlamos társadalom figyelmét. A videókat egyelőre védi a kormány, bár azok rendezője is elismerte, hogy a mottó, a ‘Tehetsz róla! Tehetsz ellene!’ nem volt szerencsés választás, és hogy a videókat csak megfelelő környezetben és kontextusban, magyarázatokkal szabadna használni, mert anélkül valóban félreérthetőek. Hogy a videókkal, és a pár nappal későbbi, női ‘kacérkodást’, mint az erőszak kiváltóját emlegető rendőrségi közleménnyel, meg úgy általában a szexuális erőszak áldozataival kapcsolatos attitűdökkel mi a baj, sokan megírták, többek között Ceglédi Zoltán kollégám is. Én most egy másik dologra szeretném felhívni a figyelmet. CSABA Réka írása
Kapcsolódó hivatkozások:
Arra, ami érezhető volt az elmúlt hetekben, hónapokban, és amit a múlt heti felháborodás és a vasárnapi tüntetés (Slut walk vagyis Ribiséta) is aláhúzott: egyre többen látják, hogy a nők ügye mindenki ügye, és nem női ügy. A szexuális bántalmazás mutatja meg talán leginkább, hogy mindenkire tartozik. De a nemi alapú diszkrimináció, a nemekkel szembeni kettős mérce, a valós környezetnél sokkal lassabban változó társadalmi elvárások, a korlátozó előítéletek, a káros sztereotípiák által befolyásolt életek is mindannyiunk közös felelőssége. Az, hogy ezek nagyobb arányban sújtják a nőket, tény, de nem jelenti, hogy csak rájuk, és a férfiakra ne vonatkoznának. Mindenki szenved ezektől az irreális elvárásoktól és sztereotípiáktól, és a társadalom szigorúan bünteti, ha valaki eltér ezektől. Mindenki érintett benne, aki valamilyen módon kapcsolatban van a (részben a nemek egyenlőtlenségében gyökerező, és káros attitűdök által legitimált vagy bagatellizált) szexuális bűncselekmények áldozataival. Ráadásul sajnos bárki kerülhet abba a helyzetbe, hogy bántalmazás éri. Fontos lenne, hogy ilyen esetben mindenki azt érezze, számíthat a társadalom szolidaritására és a hivatalos szervek támogatására. Pont ezért alakult ki nagyon hamar és nagyon erős konszenzus azzal kapcsolatban, hogy miért rendkívül káros a rendőrségi videóknak az az része, hogy a szexuális bántalmazás problémáját a fiatal, vonzó, bulizós lányok tipikus problémájaként ábrázolja. Mert ez egyszerűen hazugság. Bárki, bárhol lehet áldozat, sem a neme, sem a ruhája, sem a viselkedése nem garancia annak elkerülésére. (Érdemes megnézni az ezzel kapcsolatos statisztikákat, még akkor is, ha a bejelentett, regisztrált esetek csak kis részét mutatják a valós állapotoknak.) 
Viszont az is érthető, hogy először miért a nők kezdenek el ezzel foglalkozni. Hogy főleg nők tanulják és ismerik ennek az egész, rendkívül összetett társadalmi jelenségnek a pszichológiai, szociológiai és egyéb vonatkozásait és következményeit. Hogy a társadalom férfiakkal és nőkkel kapcsolatos, előítéletességtől terhelt hozzáállása ellen és az esélyegyenlőségért küzdő kezdeményezések mögött főleg nők állnak. Nők indítanak olyan oldalakat, ahol gyűjtik a témával kapcsolatos híreket, és igyekeznek párbeszédet indítani az érintettek, érdeklődők között. Főként női közösségek segítenek az erőszak áldozatainak, és azoknak, akik bántalmazó kapcsolatból szeretnének kilépni. Jellemzően női műsorvezetők, szakértők és politikusok emelik fel a szavukat, ha bántalmazásról, szexuális vagy családon belüli erőszakról esik szó. És általában a nőmozgalmak tiltakoznak, szerveződnek és igyekeznek tenni valamit az egyenlő bánásmódért, a nők és férfiak esélyegyenlőségének ügyéért. Egyszerűen ők találkoznak gyakrabban, és szenvednek ezektől a problémáktól, és ők ismerték fel először az ügy fontosságát.
De nem szükségszerű, hogy ez így maradjon, hiszen láthatjuk, hogy férfiak is részt vesznek ezekben a mozgalmakban és állítják magukról büszkén, hogy feministák, egyre nagyobb számban. (Erről, vagyis a férfiak bevonásáról a feminista mozgalomba az ENSZ ‘He For She’ kampánya is.) A társadalom nagy részében azonban még mindig nem tudatosult, hogy ez az egész igazából kinek is az ügye. Hogy a női ügy, a feminizmus, a nemek jogi és esélyegyenlőségéért és a nemi alapú diszkrimináció és erőszak megszüntetéséért folyó küzdelem kinek a felelőssége és feladata. De egyre többen vannak, akik szerint mindenkié. 
És lehet, hogy nem egységes ez a mozgalom. Az elnevezésekben és a közös célokban nem könnyű megállapodni. Úgy tűnhet, sokan sokfélét akarnak a nőknek, a nőkkel, a férfiakkal, az üggyel. Valahogyan persze mind jobbat, de máshogyan. Közben látszik, látható, hogy egyre többen vannak, és hogy sokfélék, épp, ahogyan a társadalom, és számomra ez a lényeg. Mert végre el lehet kezdeni beszélgetni, vagy más szempontokkal elősegíteni már régóta tartó párbeszédeket. Kihasználni a megnövekedett figyelmet és befogadási szándékot mind a média, mind a társadalom részéről: megértésre és együttműködésre.
Szükség van rá, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen: a feminizmus, a mindkét nem érdekében folytatott küzdelem nem néhány radikális ügye, nem csak a megszokott arcok vitatkoznak róla unalmas konferenciákon, és főleg nem akárhonnan pénzelt összeesküvők azok, akik szerveződnek, vagy az utcára mennek és tiltakoznak, ha úgy érzik, valami nincs rendben, tenni kéne azért, ami nekik fontos. Bízom benne, hogy valami elindul, és változik ebben is. Nem máról holnapra, de tartós, pozitív társadalmi változásokat nem is úgy lehet elérni.
Az esettel kapcsolatban sokszor elhangzott hivatkozási pont az Isztambuli egyezmény, mely az Európa Tanács keretében megszületett közös szándéknyilatkozat egy olyan pán-európai jogi keretszabályozás megteremtésére, amely segít megelőzni és megvédeni a nőket az erőszak minden lehetséges formájától, és hozzájárul a nőkkel szembeni erőszak és a családon belüli erőszak felszámolásához. Meghatározza, hogy a ratifikáló országoknak konkrét jogi rendelkezéseket kell hozniuk, amik a nők elleni erőszak felszámolását, megakadályozását szolgálják: szakosított támogató szolgálatok létrehozása, amelyek feladata orvosi, pszichológiai és jogi segítségnyújtás az áldozatok és gyermekeik számára; elegendő menhelyi férőhely-kapacitás kiépítése és ingyenesen, a nap 24 órájában hívható segélyvonal létrehozása; az áldozatok kiemelt védelme az eljárás és kivizsgálás során, a rendvédelmi szervek megfelelően reakciója a segélyhívásokra és a veszélyes helyzetek megfelelő kezelése.
Az Egyezmény fontos újítása, hogy kimondja, az állam is felelős a nők elleni erőszakért, ha nem tesz ellene.
