2011
feb.
9.

Akárhogy számolgatunk, három friss adat nem passzol a narancspuma dübörgéséhez: tavaly decemberben 11,8 százalékkal csökkent az ipari termelés novemberhez képest, januárban 15.7 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - az előző hónaphoz képest ez 93 000 fős emelkedést jelent; végül pedig e hónapban 122,8 milliárd forint volt az államháztartás hiánya.

Hivatkozások:

 

Utóbbi szám értelmezéséhez fontos adalék, hogy 2007-2010 között ugyanebben a hónapban nem ilyen brutális hiány (az egész évre tervezett összeg 18 százaléka), hanem rendre 30 milliárd körüli többlet volt a jellemző. Ami a hiány egyik okaként igazán figyelemre méltó, hogy úgy csökkent az szja-bevétel, hogy közben az alacsony keresetűektől (itt az egykulcsos rendszer hátulütője) még többet is szedtek be, mint az elmúlt években. A másik fő ok a kiadások növekedése - egyelőre tehát még a takarékos állam sem kezdte meg működését.

Sok, "Matolcsyn kívül álló okot" lehet találni, ha ehhez a kudarchoz magyarázatot keresünk. Bajnaiék nem a szakadék szélén, hanem már csak a lejtő közepén ránthatták be a kéziféket: benne van ezekben a ronda számokban a korábbi, felelőtlen osztogatás, a "trükkök százai", a válság éppügy, mint a pénznyelő, vacakul működő rendszerek reformjára való képtelenség is. Nem kis része örökség, illetve adottság.

Ámde. Alig egy éve még hatalmas nekigyűrkőzés volt, ígéretek arról, hogy itt minden rendben lesz, "itt az idő" a "változásra" - ezek az adatok ugyanakkor nem azt a felfokozott várakozást, de az üzemszerű működés jogos igényét sem elégítik ki. Másfelől pedig a kormány számtalan olyan döntést hozott már, több olyan keserű pirulát nyeletett le sokkal, amelyekről a kampányban még szó sem volt. Ilyenkor, ezeket a meglepően kudarcos adatokat elnézve óhatatlanul elgondolkodik az ember: ezért, ehhez kellettek a különadók, a legszegényebbek adónövelése, a magánnyugdíj-befizetések elvonása, majd a pénztárak vagyonának (tagokkal együtt megvalósított) átemelése? Ezért mondunk le beruházásokról, fejlesztésekről, és ezért szívnak most a (több helyen már a népharag elől bujdokló, fideszes polgármesterek által vezetett) önkormányzatok?

És/vagy: hát mi a túró lett volna itt megszorítások nélkül, hogyan gazdálkodtak az elmúlt háromnegyed évben? És ha ezt így sikerült elszámolni, akkor honnan, miből, minek a terhére kalapálja össze Matolcsy az ígért, újabb 250 milliárdot, hogy (régről ismerős frazológiával élve), hozzánk ne gyűrűzzön be a válság? És honnan lesz egymillió új munkahely, ha most épp durván nő a munkanélküliség?

 

VÁLTOZÁS

 

Fenti felvetéseket egyébként bármilyen más politikai klímában akár joggal minősíthetné bárki túl szigorú, kevessé megértő, sőt valamelyest demagóg állásfoglalásnak is. De most egy pillanatra mindenki képzelje maga elé a sajtótájékoztatót kezdő, ellenzéki Szijjártó Pétert (csak egy pillanatra, tényleg), és tippelje meg, mit mondana ő ezeket a számokat látva! Vajon azt, hogy "az uniós támogatással megvalósuló beruházások növekvő forrásigénye miatt érthető a hiánycél túllépése"? Vagy inkább valami blikkfangosat arról, hogy a kormány kudarcát a miniszterelnök alkalmatlansága okozza, pártja pedig rárontott a magyar nemzetre, és lényegében direkt sanyargatják a magyarokat, mert ilyen gonoszak?

Mi ilyet nem állítunk - a fenti adatokból viszont azt olvassuk ki, hogy Matolcsy György kudarcot vallott. Minél előbb látja be ezt a Fidesz is, annál hamarabb próbálhatja orvosolni a problémát. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr512649180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DSityu 2011.02.09. 17:38:17

Majd ha lekönyvelik a manyup pénzeket, mindjárt eltűnik a hiány. :D
süti beállítások módosítása