Igen, ha Hoffmann Rózsa 36-37 fős (!) osztályokkal számol, tényleg úgy tűnik, mintha sokkal kevesebb gyerek lenne, és be kell zárni az iskolákat.
Kapcsolódó hivatkozások:
A heti szakpolitikai figyelők összeállítása során munkatársaink gyakran találkoznak olyan kormányzati tervekkel, nyilatkozatokkal, melyeket fura módon szinte teljesen reakció nélkül hagy az egyre magasabb ingerküszöbű közvélemény. Az okok részben sejthetők - de ettől még tény, hogy legutóbb például Hoffmann Rózsa ismertetett olyan terveket, melyekhez hasonlókon az oktatáspolitikáért korábban felelős SZDSZ-es politikusok még csak gondolkodni sem mertek volna.
Az oktatási államtitkár (akinek pártja nem kis részben épp a tandíjellenes népszavazás sikerének köszönheti, hogy kormányra került) az MTI-nek adott interjújában így fogalmazott:
A jövőben is szép számmal lesznek olyanok, akiknek a tanulmányait az állam fedezi, s emellett lesznek hallgatók, akiknek maguknak kell vállalniuk a képzés teljes költségét.
Nem megkérdőjelezve az államtitkár igazát a tekintetben, hogy a jelenlegi forráselosztás logikája rossz, egyszerre finanszíroz túl sokat és egyben túl keveset (Hoffmann egyes szakokon az állami férőhelyek bővítését is tervezi), mégis meg kell jegyezni: eddig még senki nem mert elmenni. A teljes önköltséges felsőoktatási képzés sem a rendszerváltás után a tandíj bevezetését minőségbiztosítási okokból elsőként sürgető Mádl Ferenc, sem a megszorításokat csomagba foglaló Bokros Lajos, sem a nagy átalakítási víziókat rohamtempóban diktáló Magyar Bálint fejében nem fordult meg. Mindig, mindenki csak hozzájárulásról, a költségek egy részének a hallgatókra terheléséről beszélt - a megvalósítás pedig még ide sem jutott el.
Érdekes politikai klímában élünk, hogy ma viszont már arra is csak legyint a közvélemény, ha az előző kurzus alatt még szitokszóként használt "fizetős..." jelző kerül elő egy ilyen szenzitív témában.
Ugyanilyen érdekes az iskolabezárások ügye. A liberális oktatáspolitika egyik mantrája arról szólt, hogy kevesebb, de jobb iskola szolgálja a gyerekek érdekét, a helyben tanulás vs. utazás a minőségi oktatásért vitában a fideszes politikai mindig is a bezárások és összevonások ellen emelte fel a hangját. Itt is felemás helyzet van jelenleg: az egyháznak átadott, 80-90 iskola nyilvánvalóan nem vész el technikailag a nagyközönség számára, igaz, a nem vallásos családok komoly kényszerhelyzetbe kerülnek emiatt. Ugyanakkor a konkrét iskolabezárásokra, amikor nem átadják, hanem valóban megszüntetik, esetleg más intézményekkel összevonják az iskolákat, egészen működőképesnek tűnő kommunikációs csavart talált az államtitkárság. Persze kellett hozzá az önkormányzatok "segítsége" is - azonban a forráshiányos, hatásköreiket és bevételeiket folyamatosan elvesztő, az államtól egyre inkább függő és egyre gyengébb helyhatóságok partnerek voltak a trükközésben.
Itt a "hirtelen, drámaian csökkenő gyereklétszám" jelenségében összefoglalható érvet látjuk működés közben. Mint azt az államtitkár hírül adta (és a sajtó forráskritika nélkül átvette), a következő tanévre 150 ezer férőhelyet hirdettek meg a középiskolákban, de csak 96 ezer diákot vettek fel. Ez az 54.000 "hiányzó" gyerek lenne a fő érv arra, hogy miért kell iskolákat bezárni. Holott a demográfiai adatok nem igazolják azt a vélekedést, hogy pont most, hirtelen ennyivel kevesebb gyerek lenne - az ördög a részletekben rejlik. A lehetséges kapacitás, a 150.000 férőhely meghirdetése ugyanis az önkormányzatok hatásköre, akik ezt úgy állapították meg, hogy kiszámolták, mennyi gyereket jelentene összesen, ha egy iskola az adott évben, 36-37 fős osztálylétszámokkal indulna el.
A lényeg az utóbbi szám: 36-37 fős osztálylétszámok. A huszonegyedik századi pedagógia már rég nem dolgozik ilyen számokkal, sőt még a Ratkó-gyerek gyerekeinek demográfiai csúcspontján sem volt szükség arra, hogy az iskolák jelentékeny részében ekkora osztályokat indítsanak. Hoffmann számításai szerint azonban minden iskolában ekkora a maximális kapacitás - és így már igen könnyű hiányzó nebulókat kimutatni a statisztikában. Ha ugyanezeket az adatokat a ténylegesen felvett 96.000 diákra vetítjük, akkor azonos kapacitás esetén ideálisnak mondható, 25 fős osztályokat kapunk. Nem ez a normális? Nem ilyen keretek között folyik ma is a tanítás?
Mégis, a "hirtelen és drasztikusan lecsökkent gyereklétszám" egy kritika nélkül elfogadott, tényként kezelt érv lett a nyilvánosságban az iskolabezárások témájában. Mindez pedig elég lesújtó képet ad a jelenlegi ellenzékről is, hogy a jelek szerint egyetlen szakember se volt, aki ezt az általános iskola alsó tagozatában szerzett ismeretekkel elvégezhető számítást megtegye.
Az igazán érdekes azonban a politikai klíma, mely "benyeli" mindazokat a terveket és intézkedéseket, melyekért a tárcát korábban irányító SZDSZ-t úgymond meglincselték volna. Ez pedig egyszerre jellemzi az ex-SZDSZ-t, a jelenlegi kormánypártokat, és a politizáló nyilvánosságot is.
