2012
sze.
28.

A két hetes rendcsinálás ígérete és a TEK kirakat-akciói ellenére ma az Európai Unió országai közül Magyarországon érzik magukat a legkevésbé biztonságban az emberek. Az Eurobarometer kutatási adatait REINER Roland elemezte.

Kapcsolódó hivatkozások:

*

Két hét múlva rend lesz. Ha a második Orbán-kormány legkarakteresebb kijelentéseit keressük, Orbán Viktor ígérete alighanem az elsők között jut eszünkbe. Nem véletlen: a biztonságra való igény az egyik legalapvetőbb elvárásunk, 2010 előtt pedig a társadalom egyre növekvő része érezte veszélyben a mindennapi biztonságát. A belügyminiszter és a kormány azonnali változást, több rendőrt, nagyobb szigort ígért. A kormányzás másfél éve után készített adatfelvétel tanulsága szerint ez a vállalkozás egyelőre eléggé kudarcos.

ábra1.png
"Az Ön közvetlen környékén nem biztonságos élni": egyetértők aránya (Eurobarometer 76.4, 2011/december)


A magyarok 21 százaléka, tehát minden ötödik ember úgy érezte, hogy még a közvetlen környezetében sem él biztonságban (az EU átlag mindössze 9 százalék). Az arányok még rosszabbak, ahogy nagyobb szintre lépünk: a saját településüket már több mint minden negyedik megkérdezett nem tartotta biztonságosnak (27 százalék), ami több mint két és félszerese az EU-átlag 10 százaléknak. Még ennél is rosszabb az ország egészének megítélése: Magyarországot a lakosság több mint harmada (35 százalék, míg az EU-átlag csak 15%) nem érezte biztonságosnak. Mindhárom szempontból tehát Magyarországon volt a legrosszabb a közbiztonság megítélése az egész Európai Unióban.

ábra2.png


Közbiztonság megítélése helyi, települési és országos szinteken: az egyes állításokkal egyetértők aránya (Eurobarometer 76.4, 2011/december)


Miközben a TEK grandiózus akciói minden héten érdekességet szolgáltatnak a hírportálok szerkesztőinek, nyáron a köztelevízió híradója két héten keresztül számol be a dizájnerdrogok elleni küzdelemről, aközben a magyarok 32 százaléka nem mer éjszaka a saját környékén sétálni, és majdnem minden második állampolgár aggódik azon, hogy erőszakos bűncselekmény áldozatává válik.


A kutatási adatok bizonyítják, hogy a biztonságérzet és a rendőrségbe vetett hit, bizalom összefügg, márpedig hazánk ezen a téren is rosszul szerepel. Ami a rendőrség állapotát és megítélését illeti: a tízből kevesebb, mint négy magyar megkérdezett tartja sikeresnek a rendőrséget az erőszakos vagy erőszakkal fenyegető bűncselekmények megelőzésében – az uniós országok között ez az egyik legrosszabb eredmény, a közbiztonsághoz hasonlóan ebben a rangsorban is a bolgár és görög értékek társaságában zárjuk a sort.  A társadalom többsége egyszerűen nem érzi azt, hogy a rendőrség képes lenne őt megvédeni.

ábra3.png
A rendőrség sikeres Magyarországon az erőszakos vagy erőszakkal fenyegető bűncselekmények megelőzésében. Egyetértők aránya országonként. (ESS 2010/11.)


Ez a bejegyzés szándékosan közvélemény-kutatási adatokra és nem igazságügyi statisztikákra épül. A közbiztonság megítélésekor nem támaszkodhatunk pusztán a bűnügyi statisztikákra: egyrészt ezek összehasonlíthatósága a különböző jogrendszerek miatt erősen korlátozott (hiszen más számít bűncselekménynek a különböző európai országokban). Másrészt azt gondolom, a közbiztonság maga nem írható le pusztán statisztikai adatokkal: a bűncselekmények számának alakulása aligha hat a biztonság érzékelésére rövidtávon.

Tényként rögzíthetjük ugyanakkor azt is, hogy 2011-ben mintegy 1 százalékkal több bűncselekményt követtek el 2010-hez képest, elsősorban a közrend elleni bűncselekmények száma ugrott meg. De a lényeg, hogy közbiztonság akkor van, ha az emberek biztonságban érzik magukat.  Márpedig ha ezt a definíciót elfogadjuk, úgy azt kell mondanunk, hogy az Európai Unió legkevésbé biztonságos országában élünk.

Reiner Roland

elemző

Republikon Intézet

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr764807911

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pofánrúgnád-e Zagyva György Gyulát? 2012.09.28. 14:13:15

A jobbikos képviselő “jogos védelmi helyzetnek” nevezte, hogy a melegfelvonulás ellen tüntető egyik széljobber tiszta erejéből fejberúgott egy pórázon és szájkosárral vezetett rendőrkutyát. (Képek lentebb, video a poszt végén.) Megkérdezném...

Trackback: Betiltott egyenruhában masíroztak, rasszista beszéddel uszítottak 2012.09.28. 14:11:47

Tűrnie kellett a rendőrségnek a törvénysértéseket a Hősök terére szervezett, a betiltott Magyar Gárda alapításának ötödik évfordulójára emlékező felvonuláson. A 2009-ben feloszlatott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójára emlékeztek fekete é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DartagnanX 2012.09.28. 12:49:16

Van egy tippem mivel lenne érdemes ezeket az adatokat összevetni!

DIODORO 2012.09.28. 14:07:30

Igen! Érdemes lenne területi bontás is, összevetni a bűnügyi statisztikákkal, + népesség etnikai összetételével.....

nyünyüge 2012.09.28. 14:26:32

Véleményem szerint az emberek biztonságérzete lényegesen rosszabb, mint amit a körülmények indokolnának.
A sajtó és a politika kedvenc témája évtizedek óta a kriminalitás, a bűnözés.
Ma már nemcsak a kereskedelmi tévék hiradója, hanem a közszolgálatié is első helyen hozza a bűneseteket.
Ettől az az érzet támad, mintha folyamatosan gyilkolásznának, rabolnának az egész országban.
Miközben a legtöbb ember amit konkrétan megél, az a pénztárcalopás, gépkocsifeltörés, fém- vagy terménylopás.
Amiből persze sok van, de ezektől azért nem élne félelemben a fél ország.

szonár 2012.09.28. 14:29:27

Csak hát az a probléma, hogy valóban akkor van-e közbiztonság, ha az emberek úgy érzik, hogy az van? Nos, ez egy eléggé gyermekded feltételezésnek tűnik. A közbiztonság nem szubjektív értékítélet függvénye.

we 2012.09.28. 14:33:11

A cikk almát hasonlít össze körtével: azt állítja, hogy Európa legkevésbé biztonságos országában élünk, de nem a bűnügyi statisztikákat veszi alapul, hanem azt, hogy mennyire érzik biztonságban magukat az emberek.

A kettő nem ugyanaz.

Persze lehet, hogy mi élünk a legkevésbé biztonságos országban (ezt nem tudom), de a cikk erre semmilyen bizonyítékot nem hoz fel.

A reklámokban szoktak felhozni ilyen csúsztató érveket: a megkérdezettek szerint az xy mosópor mos a legjobban TEHÁT xy mosópor a legjobb? Lehet, csak nincs bizonyítva.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.28. 14:38:44

Pont most szervezik át a BRFK-t, hogy több rendőr legyen az utcákon végre. De ettől csak a zsákutcákban ácsorgó rendőrautók száma fog nőni...

tusuanzen 2012.09.28. 15:05:30

A zsinagógánál minden nap 6 db rendőr sétálgat, a héber feliratú belvárosi kapuk mögött gépfegyveres rendőrök üldögélnek(láttam a saját szememmel), az Izraeli kulturális inézetet naponta 6-8 alkalommal látogatja meg a járőrautó.

A nyócban ennyi rendőrt együtt még a kapitányságon sem lehet látni.

Az egyik kereskedelmi rádió ma reggeli adásában, éppen egy Magyarországon élő külföldi elsőként emelte ki, hogy azért szereti az országot, mert Európában nálunk a legjobb a közbiztonság.

kicsit át kellene szervezni a dolgokat...

Blogger Géza 2012.09.28. 15:10:59

Ebből is csak az látszik, hogy a magyar imád panaszkodni. Ha van rá oka, ha nincs...

Fue · http://www.english-hungarian.com 2012.09.28. 15:24:59

"A közbiztonság megítélésekor nem támaszkodhatunk pusztán a bűnügyi statisztikákra"

Teljesen egyetértek... no de akkor mit keres ott a szenzációhajhász cím? Ami mellesleg a cikk későbbi mentegetődzése szerint szerint nem is igaz... "szándékosan közvélemény-kutatási adatokra és nem igazságügyi statisztikákra épül", a szerző saját maga tagadja a címben megfogalmazott állítást.

Érdemes lett volna mellérakni néhány viszonylag összehasonlítható bűnügyi statisztikát. Így legalább annyira mutatja az emberek általános hozzáállását, mint a tényleges helyzetet. Semmivel sem lettünk okosabbak.

Locassen 2012.09.28. 15:25:47

ha hiszünk a rendőrségi statisztikáknak, akkor különösebb alapja nincs, az Eurostat adatai alapján, hasonló lélekszámú országokhoz képest még előre is léptünk az elmúlt időszakban:

2000:
1. Svédország: 1 215 ezer
2. Belgium: 1 003 ezer
3. Ausztria: 560 ezer
4. Magyarország: 506 ezer
5. Dánia: 504 ezer
6. Csehország: 391 ezer
7. Görögország: 369 ezer
8. Portugália: 363 ezer
9. Svájc: 317 ezer

2008:
1. Svédország: 1 378 ezer
2. Belgium: 993 ezer
3. Ausztria: 573 ezer
4. Dánia: 477 ezer
5. Portugália: 431 ezer
6. Görögország: 417 ezer
7. Magyarország: 408 ezer
8. csehország: 344 ezer
9. Svájc: 323 ezer

viszont az, hogy az RTL Klub - TV2 esti híradói a kezdő és a záró szignál között a "ellopta - kirabolta - fevágta - eltűnt - kiloccsant az agya" tematikára vannak feltűzve, az eléggé rombolja az ember biztonságérzetét.

unionista (törölt) 2012.09.28. 15:34:41

@Locassen:
35% mondja, hogy magyarország nem biztonságos. és ebből 21% a közvetlen tapasztalata alapján. a különbségbe nyilván belejátszik a média. de a hivatalos statisztikából megint nem érdemes kiindulni. mert az emberek egy jelentős része sokszor feljelentést sem tesz.

unionista (törölt) 2012.09.28. 15:36:10

@enpera:
na de két és fél éve nincs a közéletben egy "liberális" se. ehhez képest mi változott?

elég.volt 2012.09.28. 15:46:39

De legalább a Videoton bent van az UEFA kupában. Hajrá légióscsapat!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.28. 15:48:42

@unionista: évtizedek kellenének a változáshoz, de akarat sincs már rá

magyar bucó 2012.09.28. 16:19:53

@Blogger Géza:
Betörtek hozzám, ellopták az autómat, a következőt feltörték...
De igazad van, van itt közbiztonság, csak nem érezzük.

magyar bucó 2012.09.28. 16:21:32

@unionista:
Igen, az emberek biztonságérzetét (annak hiányát) meghatározzák olyan apró-cseprő ügyek, amik miatt a rendőr a tollat sem fogja meg...

Globetrotter2014 2012.09.30. 21:57:10

Ezt a posztot nem értem. Európa tele van olyan városrészekkel ahol a közbiztonság magyar szemmel nézve ismeretlen mélységekbe zuhan. Rendőrök csak nagyobb csoprotokban nyomuénak be ha dolguk van, stb.

Emellett simán megeshet hogy fővárosok központjában megtámadnak leütnek stb.

Nem áll a magyar rendőrség a helyzet magslatán (sosem állt), de a magyarországi állapotok igenis a jobbak közé tartoznak.

Még akkor is ha pár külföldöt sosem látott korlátolt magyar szerint nem.

Telepedjenek le London, Párizs vagy Mannheim valamelyik "megfizethető" részében, máris újraértékelik a magyar közbiztonságról alkotott véleményüket...

magyar bucó 2012.10.01. 06:32:22

@ZF2: Áruld már el, melyik európai fővárosban gyakori, hogy valakit a központban leütnek és kirabolnak?
A cigánytelepekre nálunk is csak végszükség esetén és csoportosan mennek a rendőrök...

Globetrotter2014 2012.10.01. 09:56:24

@magyar bucó: mondjuk Brüsszelben már csak az hír ha képviselőt ütnek le. A diplomaták már a hátsó oldalra sem kerülnek fel.

Aztán Párizs is elég hírhedt, egyrészt a metró, másrészt a külvárosai.

Nem főváros de Nápoly is vicces, bár igaz hogy a szervezett bűmözés jele, hogy elmaradt bűncselekmények egy része, mert a "biztosításért" fizetnek.

Vannak érdekes városrészek Németorszgban is.Mondjuk Hamburgban vagy Kölnben.

magyar bucó 2012.10.01. 10:52:49

Lehet, hogy "vannak érdekes városrészek", de az előbb még a központról beszéltél...

Láttam én már vértócsát a nyóckerben, és nem disznóvágás volt.

Globetrotter2014 2012.10.01. 11:14:18

@magyar bucó: a "megfizethető" alatt aligha a városközontot értettem...

Párizsban viszont a Metrón simán történhett ilyen belkerületben is.

A Brüsszeli eset pedig a parlament tövében történt.

Aztán ott van a franciajkú bevándolrók kedvenc sportja, a "ki tud több autót felgyújtani egy éjszaka" verseny. Ezt éppúgy űzik Marseillben mint Strasbourgban. És nem csak a hazai pályán, a külvárosokban.

Ezekhez képest mi (K-európa egészével együtt) sehol sem vagyunk...

De már német isermőstől is hallottam ilyet. És az ilyen akkor is megtralál ha öreg csóri verdád van.

Budapesten nem a közbiztopnság rossz hanem a szervezett bűnözés. Tehetlen rendőrök, akikről nem lehet tudni hogy túlterheltek, lusták vagy egyszerűen már megkapták a jattot az elkövettőtől.

Globetrotter2014 2012.10.01. 11:18:27

@magyar bucó: vértócsa és az hogy a rendőrök nem mernek bemenni a negyedbe nem egy liga...

schmittpál 2012.10.01. 15:09:45

Statistics 101: nem csalunk az oszlopdiagramon úgy, hogy 30%-nál kezdjük (utolsó ábra). Kár érte.

Egyébként egyetértek, hogy fontos a szubjektív biztonságot is nézni, mert sok bűntényt nem jelentenek be, mert valóban, minek, hiszen úgysem lesz foganatja.
süti beállítások módosítása