2012
okt.
18.

Vajon mi történik majd a Jobbik október 23-i tüntetésén? Mikor áll végre elő a Jobbik választási programjával? Le tudja-e győzni a Jobbik a Fideszt?  - TÓTH Csaba írása

Kapcsolódó hivatkozások:

*

Ismerős kérdések? Két-három éve azok lettek volna. Idén azonban politikai junkie legyen a talpán, aki talál olyan beszélgetős műsort, ahol az elemzők e témákról vitáznának. A baloldali véleményformálók kevésbé rettegnek, a jobboldaliak ritkábban tudják előhúzni a „de ha nem vagyunk kemények, jön a Jobbik” toposzt. Miközben a közéleti viták tempója és intenzitása érzékelhetően felpörgött a szeptemberi parlamenti szezonkezdet óra, a Jobbik hangja mintha kevésbé lenne harsány.


Mindig nehéz azt elemezni, amikor az „újdonság” egy politikai szereplő jelenlétének visszaesése. Mégis: a Jobbik jelentőségének folyamatos csökkenése az idei ősz egyik kevéssé elemzett, de annál fontosabb jelensége.

A Jobbik helyzetének alapvető változása akkor válik igazán szembetűnővé, ha összehasonlítjuk azt a pár évvel ezelőtti állapottal. Három éve, 2009-ben, a Jobbik minden várakozást felülmúló EP-szereplése után sokan reálisan számoltak azzal, hogy a következő parlament második legerősebb pártja a szélsőjobboldali erő lesz. Egy évvel később, 2010 októberében a Jobbik megszerezte első polgármesteri pozícióit és meggyőzően érvelhetett amellett, hogy az önkormányzati választások erősítették a párt helyzetét. Még tavaly ilyenkor is reménykedhetett abban, hogy hamarosan vezető ellenzéki párttá válik: Gyurcsány Ferenc és a DK kiválása az MSZP-ből egy pillanatra felcsillanthatta ezt a reményt.
Ehhez képest ma egyetlen józan elemző sem feltételezi, hogy rövid, vagy akár középtávon a Jobbik válna Magyarország második – s különösen nem első – pártjává. Lehet vitatkozni azon, képes lesz-e a baloldal legyőzni a Fideszt 2014-ben, s azon is, ki vagy kik lesznek miniszterelnök-jelöltje(i). Olyan forgatókönyvvel azonban senki nem számolhat reálisan, hogy a Fidesz-kormányt egy Jobbik-kormány váltja majd. Baloldali politikusok számára a miniszterelnök-jelölti pozíció elvezethet a kormányfőségig. Vona Gábor miniszterelnök-jelölt lehet 2014-ben – de miniszterelnök nem lesz.

vona-gabor.jpg


Mindez nem azért van, mert a Jobbik 2012-ben rosszabbul politizálna, mint a korábbi években. Vona Gábor parlamenti megszólalásaiban továbbra is van erő, s a párt aktivitása sem csökkent: a Jobbik honlapja pontosan dokumentálja, ahogyan a párt naponta négy-öt ügyben is igyekszik megszólalni. Az Avasra szervezett tüntetéssel pedig a Jobbik kedvenc témájához, az agresszív cigányellenességhez is igyekszik visszatalálni.
Éppen az avasi tüntetés mutatja azonban, mennyire megváltozott a Jobbik körül a politikai közeg. Egy ilyen tüntetés korábban az egész politikai közvéleményt permanensen, akár hetekig lázban tartó ügy lett volna. Arra ma is alkalmas, hogy egy-két napig vezető hírré váljon – ám hamarosan ismét az október 23-i tüntetés és Matocsy legújabb csomagja dominálja majd a közéleti vitákat. 

*

A Jobbik közéleti jelentősége egyrészt a politikai témák átalakulása miatt csökkent. Karácsony Gergely és Róna Dániel tanulmányából tudjuk, mikor erősödik a Jobbik: ha a politikai napirenden kedvenc témáiról, főként a romakérdésről van szó. Nem is annyira az a lényeg, ki mit mond ilyenkor: a téma felvetődése – ahogyan a közbiztonsággal, renddel kapcsolatos kérdések is – önmagában erősítik a Jobbikot, mert a választók különösen hitelesnek tartják e kérdésekben. (igen, ezekben az ügyekben a választók kétharmada tényleg jobbikos).

Hiába próbálkozik azonban a Jobbik: a politikai napirend fő kérdései az avasi demonstráció epizódja után is a demokráciáról, választási regisztrációról, vagy IMF-megállapodásról szólnak majd – s itt a radikális párt dolga sokkal nehezebbé válik. A kormány azt mondja, nem enged az IMF-nek. Sőt, a kormány egyik legfontosabb tanácsadó intézményeként működő Századvég igazgatója egyenesen úgy fogalmaz: az IMF-nek kell magatartásán változtatnia, ha pénzt akar adni. A Jobbiknak nincs könnyű dolga, ha ezt a kormányzati álláspontot akarja jobbról támadni – ilyen vélemény megfogalmazható ugyan, de választói többséget teremteni hozzá lehetetlen. Minél jobban átveszi a kormányfő a magyar jobboldali hagyomány legkevésbé progresszív, legkevésbé nyugatias, leginkább nacionalista elemeit, annál kevesebb tér marad a Jobbiknak. Legyen szó szinte bármilyen ügyről, a fő konfliktus a kormány és baloldali ellenzéke – nem pedig a kormány és a Jobbik között húzódik. Egyre világosabb: a retorikájában a politikai centrumtól egyre inkább távolodó kormányt balról lehet majd leváltani. Egyelőre nem tudjuk, mely párt vagy pártok és mely politikus vagy politikusok lesznek a Fidesz fő kihívói – de az biztos, hogy a Jobbik és Vona Gábor nem lesz köztük.

*

Ez a felismerés, ha nem is feltétlenül tudatosan, de a választókra is hat. A Jobbik júliusi adataihoz képest szeptemberre a biztos szavazók között az Ipsosnál öt, a Mediánnál nyolc (!) pontot esett (a Tárki hasonló esést nem regisztrált). Ennél is sokat mondóbb azonban egy frissen megjelent Medián felmérés, ami a választani akaró, de pártpreferenciával nem rendelkező – vagyis az aktív bizonytalan – szavazók  között vizsgálta egyes politikusok népszerűségét. Bár a kutatás fő híre Bajnai Gordonról szólt, érdemes áttanulmányozni Vona Gábor adatait is. A Jobbik pártelnöke e bizonytalan csoportban sokkal kevésbé népszerű lakossági átlagánál: elfogadottsága (pontosabban annak hiánya) Gyurcsány Ferencével vetekszik, s nem éri el az egyébként roppant népszerűtlen Orbán Viktor érékét. Mindez egybecseng a Republikon egy korábbi kutatásának tanulságaival  is, ahol azt állapítottuk meg,hogy a bizonytalanok között a Jobbik rendelkezik a legkevesebb tartalékkal.

nepszmedian.jpg

S ha mindez nem lenne elég: a Fidesz-kétharmad által elfogadott választási rendszer is kifejezetten hátrányos a Jobbiknak, hiszen a párt csak elenyésző számú egyéni győzelemben reménykedhet. Számításaink szerint a Jobbik jelenlegi támogatottsága mellett a mandátumok nagyjából tíz százalékára számíthat.


Mindez nem jelenti azt, hogy a Jobbik ne lenne továbbra is fontos szereplője a magyar politikának – e tíz százalék könnyen eldönthet a kormányalakítás kérdését. A Jobbik által meghonosított beszédmód, a párt által felelevenített militáns nacionalizmus és harsány kisebbség-ellenesség jó ideig politikai életünk része marad. A liberális demokrácia hívei azonban fellélegezhetnek: szélsőjobboldali áttörésre nem kell számítanunk. 

TÓTH Csaba

a Republikon Intézet stratégiai igazgatója

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr194856106

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pofánrúgnád-e Zagyva György Gyulát? 2012.10.19. 19:00:21

A jobbikos képviselő “jogos védelmi helyzetnek” nevezte, hogy a melegfelvonulás ellen tüntető egyik széljobber tiszta erejéből fejberúgott egy pórázon és szájkosárral vezetett rendőrkutyát. (Képek lentebb, video a poszt végén.) Megkérdezném...

Trackback: Betiltott egyenruhában masíroztak, rasszista beszéddel uszítottak 2012.10.19. 18:58:13

Tűrnie kellett a rendőrségnek a törvénysértéseket a Hősök terére szervezett, a betiltott Magyar Gárda alapításának ötödik évfordulójára emlékező felvonuláson. A 2009-ben feloszlatott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójára emlékeztek fekete é...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.18. 15:15:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.10.18. 13:36:33

Hmm, miért is cigányellenes a jobbik??? Ráadásul aggresszív cigányellenes???

"Marikanéni" 2012.10.18. 17:21:01

Számomra az a grafikon Kósánál vált hiteltelenné.

2012.10.19. 17:43:02

Mókás, hogy minden jöttment "agresszív cigányellenességként" próbálja tálalni azt, amikor a Jobbik felszólal a lakosság nyugalmáért illetve biztonságáért. Ezzel lényegében beismeritek, hogy a közbiztonságra a cigányok jelentik a legnagyobb veszélyt.

sedi 2012.10.19. 18:22:29

@imperial: Az "agresszív cigányellenességként" nekem is szemet szúrt. Sajnos a közbiztonság javításának eme valóságtól elrugaszkodott interpretációja garantáltan index címlap. Ennek elfogadása viszont meglehetősen problémás, tekintettel arra, hogy matematikából a 2x2=8 axiómaként tálalása magával vonja a karót (jobb helyeken a pofont is). :)

CsárliFirpó 2012.10.19. 18:24:37

Lufik.
Amúgy a Jobbik és az mszp szavazóbázisa teljes mértékben átfedi egymást.
Ugyanazok szavaztak 2010-ben a Jobbikra, akik korábban az mszp-re voksoltak ciklusokon át. Most esetleg egy részük újra mszp-re szavaz. Egykutyák, igazi lumpeneknek való párt mind a kettő.

val 2012.10.19. 18:27:16

"Három éve, 2009-ben, a Jobbik minden várakozást felülmúló EP-szereplése után sokan reálisan"

Nos, a 2009-es, 1-2% támogatottságot mérő közvélemény kutatásokhoz képest volt csak "minden várakozást felülmúló".

A józanul gondolkodók már akkor sejthették, hogy valami bűzlik a statisztikák körül.

troni 2012.10.19. 18:27:44

Várjuk ki a végét.
A Jobbik szavazói rejtőzködnek, de a protest attitűd meglepetést okozhat 2014-ben,

eMJe 2012.10.19. 18:48:03

a Jobbik,amint az írtad, szélsőséges párt, így kevesebb a "rajongójuk", mint a populistáknak, tehát kicsi az esélye, hogy a parlamentben a legnagyobb számban képviseltetné magát. ha így lenne, nem lenne szélsőséges:D

látod, röviden és ésszerűen is le lehet vezetni, miért nem lesz Vona miniszterelnök, miért nem lesz a Jobbik kormányzó párt. józan paraszti ésszel pillanatok alatt levezethető. ehelyett írtál egy csomót, ami ráadásul néhol megmosolyogtató. legalább a címlapot sikerült elérned :D

==T== 2012.10.19. 19:28:31

A Jobbiknak nem jöttek jól a nyári ügyek, de szerencséjük van, hogy ez most derült ki, és ha ügyesek, és gyorsan lerendezik ezeket a dolgokat, akkor újra erősödhetnek. Amire meg islezs azesélyük, mert

- A Fidesz vélhetően a megszorítások miatt tovább gyengül, és általában egyre többen jönnek rá, hogy ők ne milyen lovat akarrtak

- a ballib eléggé utálja egymást ahhoz, hogy ne adjon versenyképes alternatívát

Minden esetre 2014 előtt olyan sárdobálás lesz itt, mint ami régen volt, ráadásul most legalább 3, de akár több szereplős is.

==T== 2012.10.19. 19:30:49

@CsárliFirpó: ez butaság. Ez a fidesz-MSZP viszonylatban igaz.

a tipikus jobbik szavazó 40 év alaltti, inkább férfi, és az átlagnál jobban kvalifikált. Sőt, még jobb az egzisztenciája is.

Egy tavaszi felmérés szerint a jobbik a legnépszerűbb az alábbi felsőoktatási szakokon tanulók közt: műszaki, informatikai, gazdasági (nem vicc), történész meg talán a természettudományi.

shwarcz bácsi 2012.10.19. 19:36:33

@CsárliFirpó: Erre valami hiteles statisztika? Linkeld mar be nekünk kérlek..
Ekkora baromságot mar régen hallottam, hogy ugyanazok szavaztak a jobbikra, akik régen az mszpre??!!!
Esetleg ismersz minden szavazót személyesen, és láttad is hova húzzák be az " x " et?

czjanos 2012.10.19. 19:43:33

Sőt, miniszterelnök-jelölt lehet Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Schiffer András, . Istvánffy és Csonka is. Komolyabbra kellene venni a témát!

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.10.19. 19:47:00

mondjuk ha a jobbik nem azzal kampányolna, hogy "elvesszük a cigánymerciket" hanem azzal, hogy "elvesszük a kocsiját annak, aki adócsalással szerezte" akkor nem mondaná senki, hogy cigányellenes...

és nem az a baj a jobbikkal, hogy cigányellenes, mert lássuk be, erre is van igény (a számok mutatják mennyi), hanem hogy minek tagadni?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.10.19. 19:48:05

@shwarcz bácsi: hagyjad, a hiteles statisztika ilyenkor az, hogy "a jóska meg a béla is ezt csinálta!". nekem is van ilyen ismerősöm.

lorantka_a_gall 2012.10.19. 19:52:41

Még 2009-ben említettem egy baráti beszélgetésben (velem ellentétben hivatásos liberális rettegők voltak az illetők, akik már Jobbik-győzelmet vizionáltak a választásokon - ettől eltekintve egyébként nagyjából normális arcok), hogy a Jobbik számára a 20% a plafon. Engem is meglepett, amikor ideiglenesen átlépték 1-2%-kal, de utólag már betudom statisztikai hibának: az teória eddig megállta a helyét. :)

Más kérdés, hogy nem hittem volna, hogy a maszop "visszajön", és még most sem hiszem, mert pár pár százezerrel több a szimpatizánsa, mint a választásokon - ez nem marad így, csökkenni fog újra.

nincs1itt 2012.10.19. 19:54:17

Ugyan, ugyan a Jobbik a MIÉP köpönyegéből bújt elő... Remélem nem kell Cavinton, hogy a MIÉP-Jobbik-Harmadik út eszébe jusson a tisztelt szerzőnek. Szóval, a Jobbik épp annyi mint a MIÉP volt annak idején: a "prominensek" kitűnő megélhetési forrása. Igen a "cigány-ellenesség" a "rendpártiság" a fő hívó szavuk, de mindegyik párt ezzel manipulál. Szóval a Jobbik, 2009-től, de inkább 2006-tól(akit érdekel mi történt a Jobbik házatáján akkor, járjon utána) gyakorlatilag eltűnt, marginális szereplőjévé, botrány-kövévé vált a politikai életnek. Számolni a 2014-es bejutással, balgaság, hiszen 2010-ben is kizárólag(!) listán jutott be. Gyakorlatilag a teljes választói létszámot tekintve, parlamenti küszöb környékét produkálva. er go, 2014-re nem létezik, halkan jegyzem meg, már most sem...

hexa 2012.10.19. 20:06:32

@nincs_itt: Tomcat mar 2008-ban megirta (www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3011), hogy a Jobbik lufi. Kesobb azt is, hogy bocs, de tevedett. Igen, az a Tomcat, akit te nacinak tartasz.

"er go"

Az ergo.

nincs1itt 2012.10.19. 20:18:06

@hexa: Figyu, ha jobb érved nincs, mint egy szóköz hiány, akkor mennyé vissza a jobbikosok közé és ott döncsé rencert, a Club64 és hasonló helyeken... Tomcat is a múlté, tán még a póló-bótya megyeget...
Szóval "hexa", elmeséled, hogyan lesz a 850 ezer szavazóbol sokkal több?? Mert Vona(Zazrivecz, vagy ki tuggya, mint a nemtuttamhogyzsidóvagyok Csanád)kb annyira képes, hogy a rokonokat meghillya egy vidám bográcsozásra...

nincs1itt 2012.10.19. 20:22:51

@hexa: ja, jut eszembe, mit is akartál mondani??

dzsugasvili 2012.10.19. 21:20:51

Nevetséges baromság ez az írás. Igen, sokat csöndesedett a hírverés a Jobbik körül, biztos el is fordultak a támogatók közül sokan, de kizárt, hogy a Fideszt megutálók közül ne lennének szép számmal a Jobbik mellé álló új támogatók is. Max. ezt nem elemzi a drágalátos intézet. 2 éve 3-4% mínuszra tették a Fidesz utolsó hetekben kifejtett iszonyatos erejű gyűlöletkampányát a Jobbik ellen, amit Ron Werber is megirigyelt volna, vagyis akkoriban is már 20% környékén álltak, a Fidesz meg úgy szűk 50%-on. Ebből lett az ismert eredmény. Szerintem a Jobbik 20%-on áll ma is, mert semmi nem indokolja a nagy gyengülését (persze az erősödését sem). Ezzel nem lesz 1. és 2. helyezett, de a rosszabb napokról beszélni ballib hazudozás.
süti beállítások módosítása