2013
jan.
17.

A Republikon Intézet 2013 tavaszán két fő számára lehetőséget biztosít, hogy gyakornokként bekapcsolódjon az Intézet napi működésébe. A gyakornokok heti 16 órában, kötetlen munkabeosztásban, az egyetemi tanulmányokhoz igazodva segítik az Intézet munkáját a Republikon székhelyén (Budapest, II. kerület Harangvirág u. 7.).

A gyakornoki program résztvevői aktívan részt vesznek az Intézet projektjeinek előkészítésében és lebonyolításában; kutatásokat folytatnak, háttértanulmányokat készítenek, kreatív feladatokat látnak el, segítik a futó projektek koordinálását. A gyakornokoknak továbbá lehetőségük nyílik bekapcsolódni az Intézet nemzetközi tevékenységébe is: külföldi konferenciákon, workshopokon, képzéseken vehetnek részt.  A gyakornokok konkrét feladatkörét a felvett jelentkezőkkel közösen határozzuk meg, szakmai érdeklődési körük és ambíciójuk maximális figyelembevételével.


A gyakornoki programot elsősorban olyan társadalomtudományi, jogi, közgazdasági, kommunikációs vagy marketing területen tanuló hallgatók számára ajánljuk, akik érdeklődnek a közéleti kérdések és folyamatok iránt, céljuk új gyakorlati és szakmai ismeretek elsajátítása, analitikus készségük fejlesztése.

gyak13.jpg

 

Gyakornoki területek:

Gyakornok – politikai elemzés
Feladata: az intézet közéleti kérdésekhez szorosabban kötődő feladataiba való bekapcsolódás, ezen belül:

  • részvétel futó és új társadalomtudományi kutatási projektekben
  • futó kutatások adatfelvételének támogatása
  • adatbázisok kezelése
  • politikai elemzések készítése
  • anyaggyűjtési, háttéranyag-írási feladatok



Gyakornok – kommunikáció és projektmenedzsment
Feladata: az intézet piaci és közéleti tevékenységeibe való bekapcsolódás, kommunikációs- és marketing, illetve menedzsment területen, ezen belül:

  • marketing- és kommunikációs javaslatok készítése
  • kommunikációs háttéranyagok írása
  • adatgyűjtés
  • kreatív feladatok ellátása
  • résztanulmányok írása
  • szervezési feladatokban való közreműködés
  • rendezvényszervezés
  • segítség pályázatok összeállításában
  • bekapcsolódás az Intézet futó projektjeinek koordinálásába




A jelentkezéseket e-mailben várjuk a republikon@republikon.hu címen, 2013. február 5. (kedd) éjfélig.


A jelentkezéshez szükséges:

  • A pályázó fényképes szakmai önéletrajza
  • Motivációs levél
  • A két gyakornoki terület közül a preferált megjelölése
  • Egy korábbi, a gyakornoki munka szempontjából releváns bármilyen írásmű elküldése



A jelentkezések elbírálása két fordulóban zajlik; személyes találkozóra a beküldött anyagok alapján legjobbnak ítélt jelentkezőkkel előre láthatólag február 6-8. között kerül sor. 


A gyakornoki munka várható kezdete: 2013. február 11. (hétfő)

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr445023379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása