Tamás Gáspár Miklós a magyar közélet egyik legeredetibb és legfontosabb politikai gondolkodója. Megszólalásainak alapossága és éleslátása irigylésre méltó; beszédeinek szenvedélye, mozgósító ereje sok politikusunk számára lenne követendő példa. A választási bojkott megfontolása kapcsán azonban nincs igaza. Az ellenzéki pártok vezetői a maguk szempontjából már elmondták, miért nem értenek egyet – íme 5 kevésbé ismert, de nem kevésbé fontos érv. TÓTH Csaba írása
Kapcsolódó hivatkozások:
*
1. A bojkott nem erre való. Választási bojkottoknak akkor lehet értelme, ha a választók többsége egy szabad, demokratikus választáson elküldené a hatalmat, csak a választási machinációk okán erre nincs lehetősége. Például ha csak a hatalom által elfogadott jelöltek indulhatnak; ha a hatalom ellehetetleníti az ellenzék működését vagy ha választási csalásra készül. Magyarországon minden, a kormány pozícióját és hatalmának koncentrálását, a demokráciát csorbító intézkedés dacára erről nincs szó. A szomorú tény az, hogy a Fidesz ma egy teljesen szabad és demokratikus választáson is legyőzné ellenzékét (bár egy arányos választási rendszerben kormányt egyedül nem tudna alakítani). Az ellenzéki oldalnak, a kormányváltásban érdekelteknek ma elsősorban több támogatóra lenne szükségük.
2. A kormány leváltható. A fentieknek van azonban egy másik oldala: hacsak nem gondoljuk, hogy a kormány konkrétan a szavazatok meghamisítására készül – én nem gondolom – akkor a kormányoldal okos programmal és jó politizálással leváltható. A pálya a Fidesz felé lejt: a körzetek átalakítása és a határon túli magyarok szavazati joga többletmandátumokat jelent majd a kormányoldalnak. A Republikon számításai szerint nagyjából 5-6 százalékkal kell megverni a Fideszt a hasonló mandátumszám eléréséhez; a biztos többséghez ennél komolyabb előny is kellhet. A választás tehát nem lesz fair – de ha az ellenzék képes a kormány munkájával már ma is elégedetlen szavazók többségét megszólítani, a cél egyáltalán nem irreális. A választási eredmény ilyen értelemben nincs előre megírva.
3. A bojkott nem működik. A bojkottok a legritkább esetben működnek: az egyik legelismertebb amerikai think-tank, a Brookings Institute kutatójának elemzése szerint a bojkottok általában „katasztrofálisak” a bojkottáló pártokra nézve és a politikai rendszerből való eltávolodásukhoz vezetnek. Nemrég éppen a miniszterelnökünk által a minap meglátogatott Jordániában került sor választási bojkottra: a királyt mindez nem különösebben zavarta… Mindez nem meglepő: képzeljük el, hogyan reagálna a Fidesz-kormány a bojkottra: vélhetően ál-ellenzéki pártokkal tömné tele a törvényhozást a parlamentarizmus látszatának megőrzése érdekében miközben minden eszközzel igyekezne megtörni a Parlament védelmétől megfosztott valódi ellenzéki szervezeteket.
Naivitás azt feltételezni, hogy a Fidesz nem használna ki valamennyi rendelkezésére álló eszközt, hogy a bojkottot az ellenzék felelőtlenségének és gyengeségének jeleként mutassa be. A külföldi kritika pedig aligha zavarná: épp a napokban vádolták Washingtonban a magyar kormányt zsarnokság intézményesítésével – ám e kritika lepergett róla. Az európai szervezetek így is felhasználnak szinte minden rendelkezésükre álló, politikailag reális eszközt a kormány antidemokratikus lépéseinek kritizálására – kérdéses, tudnának-e többet tenni.
4. A bojkott semmittevéshez és apátiához vezet. Tamás Gáspár Miklós nem csak bojkottot, hanem a Fidesszel szemben aktív ellenállást javasol: utcai demonstrációkat, tiltakozási hullámot. Ismerve azonban a magyar választókat, a bojkott sokkal inkább semmittevéshez és apátiához vezetne. Pont ez a veszélyes e gondolatában: erősítheti a „semmit nem lehet, tehát semmit nem kell tenni” gondolatot. Márpedig éppen a cselekvés, a remény megfogalmazása, az optimizmus teheti szimpatikusabbá Orbán ellenfeleit – és hozhatja közelebb a kormányváltást.
5. Az ellenzék hangja nélkül a kormány mozgástere még nagyobb lenne. Látva mi mindent képes megtenni a kétharmados kormányzati többség nehéz elhinni, de az ellenzéki pártok parlamenti szerepe nélkül még nagyobb hatalma lehetne. A parlament elé láncolás, a heti parlamenti csörték, az ellenzéki civil- és pártrendezvények nem csak túlsúlyos, de kizárólagos lenne a kormányzati kommunikációs fölény. A modern parlamentek egyik legfontosabb funkciója az ellenzéki alternatíva felmutatása. Mivel az ellenzék javaslatait a parlamentben elfogadtatni nem tudja – hiszen ezért van ellenzékben –, képviselői nem azért ülnek ott, hogy törvényjavaslatokat gyártsanak, hanem hogy nyilvános vitában mutassák be, mi a baj a kormánnyal és milyen megoldások állnak majd a polgárok előtt a következő választások alkalmával. Ha valaki erről lemond, a kormánnyal szembeni egyik legfontosabb kommunikációs felületet adja fel.
A 2014-es választásokon technikailag, intézményileg sokkal könnyebb dolga lesz a kormányoldalnak. Ám ezen előnyért komoly árat fizetett: sem a demokratikus intézmények elleni támadás, sem a gazdasági problémák mélyítése nem szimpatikus a választók többségének. Az ellenzéki pártok feladata ma e szavazók megszólítása – nem pedig az egyoldalú kapituláció.
Tóth Csaba
A Republikon Intézet stratégiai igazgatója
