2013
már.
22.

A Gyere Haza Program szervezői nagy derültséget váltottak ki korábban 10 pontjukkal, melyben közhelyeket és – szerintük – megdönthetetlen érveket próbálták meg összeszedni, ami ma egy fiatalt Magyarországon tarthat. Tegnap délelőtt végre „új sebességbe kapcsolt” program: az EMMI támogatásával létrejövő Gyere Haza Alapítvány sajtótájékoztatóján kiderült, hogy mivel várják haza a külföldön tanuló vagy dolgozó fiatalokat: túrórudival (mármint tényleg, a programról szóló kis füzetke mellé az is járt a résztvevőknek), erkölcsi támogatással és ingyenes (!) karriertanácsadással.CSABA Réka írása

Kapcsolódó hivatkozások:

*

Azt még ugyan nem sikerült eldönteni, hogy van-e kivándorlás-para, vagy sem, viszont már Orbán Viktor is érzékelte helyzet a súlyosságát, bár (milyen meglepő), a fiatalok kivándorlását az „elmúltnyolcév” következményének tartja, és ezt mondta még 2010-ben, miniszterelnök-jelöltként: “Azokat a fiatalokat, akik még itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hívnunk. Biztosítani kell számukra a tanulás, munkavállalás, otthonteremtés és családalapítás lehetőségét.”

Szép gondolatok, csak van velük néhány probléma. Például az, hogy ha komolyan gondolta a fentieket, akkor miért homlokegyenest az ellenkezőjét csinálja a kormány az elmúlt három évben? A köz-és felsőoktatási reformok kiválóan alkalmasak arra, hogy a tanulás szó mellé nemzetiszínű lézerrel odafessék a KÖTELESSÉG, FEGYELEM és ENGEDELMESSÉG szavakat, amik nem a lehetőség szinonimái, sokkal inkább a körmösökre és kokikra asszociálok róluk, pedig szerencsére sosem kaptam ilyesmit. A munkavállalási és családalapítási lehetőségekkel kapcsolatban vannak értékelendő próbálkozások (egykulcsos adórendszer, családi adókedvezmény), csakhogy a nem minisztériumi vezető pozíciókban dolgozó, és nem húszévesen házasodó és rögtön gyerekeket vállaló fiatalok (tehát a diplomások többsége) általában rosszul jártak velük, és az új Munka Törvénykönyve sem egy leányálom.

A családalapításról egyébként sem elsősorban a kormánynak kell meggyőznie a fiatalokat. Főleg nem úgy, hogy a kormánypárt egyik tagja kijelenti, hogy ha a nők szülnének eleget, kevesebb lenne a családon belüli erőszak, és közben meg az összes szociálpolitikai intézkedés célja az, hogy a szülés utáni visszatérés a munkaerőpiacra a lehető legkevésbé legyen vonzó. Az Isten-haza-család témában bemutatott álszent kormánypárti műsort röviden összefoglalva: ha egy kormány a nők és férfiak esélyegyenlőségének elősegítésére felvett Európai Uniós pénzből nyíltan abortusz-ellenes kampányt folytat, azt remélve, hogy az EU-nak nem tűnnek fel a baromi nagy plakátok , majd alkotmányba írja, hogy csak egy férfi és egy nő házassága, valamint a szülő-gyermek kapcsolat tekinthető családnak, akkor azon sem lepődünk meg, ha az alkotmánybíróságra való alkalmasság egyik döntő érve a négy gyerek. Mármint a tény, hogy a jelöltnek van.

Ezek voltak tehát az itthon maradás objektív, „szakmai” szempontjai, szerencsére a fiatalok szívére és lelkiismeretére is megpróbálnak hatni mindenféle trendi módon (image-filmmel, honlappal, csodálom, hogy facebook-alkalmazás nem készült még). Nem is kell most ezekről a kísérletekről írnom, megtették ezt már  sokan.

comehome.jpg

Azért szomorú, hogy azok, akiknek a fiatalok képviselete és meggyőzése lenne a feladatuk, ennyire korlátoltan és sablonosan képesek csak gondolkodni, mert egyébként sok mindent fel lehet sorolni, amiért sokan (még) nem mentek el. Ezek azonban a NER ellenségei, és nem nemzetgazdaságilag, reprodukciós vagy egzisztenciális szempontból fontosak, hanem csak úgy, mellékesen: emberileg. Mégis, talán többet nyomhatnak a latban a pusztán anyagi szempontoknál.

Például a rengeteg kreatív és formabontó ötlet, ami életben tartja a hazai és nemzetközi közönség és szakemberek érdeklődését a független magyar művészek és alkotók iránt. Azok a nagyszerű alkotások, amik rendszeresen nemzetközi fesztiválok és versenyek élmezőnyében végeznek, és amik minimális vagy nulla állami támogatással készülnek. Mondjuk az „állam” mostanában főleg olyasmiket művel kulturális témában, hogy erősen megkérdőjelezhető szakmai múlttal, és ideológiai szempontból vállalhatatlan nézetekkel rendelkező embereket tüntet ki és pakol állami és önkormányzati kézben lévő kulturális intézmények élére.

A szórakozási lehetőségek terén az utóbbi években egyre szélesebbé és színvonalasabbá váló paletta, és a Budapestet mára jellemző kulturális sokszínűség szintén olyan érv, ami miatt az ember nem vágyik külföldre. Elég elmennie a Gozsdu udvarba, a Kazinczy vagy a Király utcába, és az egész világot, vagy legalábbis egy nagy részét megtalálja: kóser vagy mexikói étteremben eszik, magyar borokat ajánl a külföldi turistáknak, kicsit szomorkás izlandi zenekarok koncertjén toporog, aztán hazafelé még bedob egy gyrost, és közben jól érzi magát. Hogy éppen olyan szabályozások lépnek életbe, amelyek alapján a rendőrség (legyünk jóindulatúak: pénzfeldobással) dönti el, hogy melyik szórakozóhely működhet, és melyiknek kell bezárnia, vagy amik a dohányzást próbálják korlátozni a valós körülmények teljes figyelmen kívül hagyásával? Rendnek kell lenni!

A politikából való kiábrándultság növekedésével párhuzamosan élénkülő civil aktivitást látva is érezheti úgy az ember, hogy a sok nehézség ellenére jó itt élni, vannak még néhányan, akik nem csak agonizálnak, hanem kiállnak az igazukért. A felsőoktatási reformok ellen tüntető diákokról még Orbán Viktor is azt mondta, hogy nagyszerűnek tartja a mozgalmukat. Aztán atyailag figyelmeztette őket, hogy legyenek éberek, és vegyék észre, mikortól manipulálják őket. Kövér László a tőle megszokott frappáns megoldással egyszerűen lekomcsizta őket, vagyis a szüleiket. Szóval igazából mégse civilkedjünk? És az is kiábrándító lehet, hogy a nekik szánt állami támogatásokból főleg a békemenet szervezői, a polgári körök és a „nők a magyar nemzetért” részesülnek?


Ezeket látva nehéz azt mondani bárkinek is őszintén, hogy gyere haza, vagy hogy ne menj el. De azért meg lehet próbálni, most is azt teszem. Mert egyébként fontos lenne, hogy ti, akik már elmentetek, vagy még csak tervezitek, elmondjátok a véleményeteket.


Mondjátok el a paranoiás házelnöknek, és az alkotmánnyal ki nevet a végén?-t játszó kormánypártiaknak, hogy a diákok nem azért tiltakoznak az alkotmányos jogok folyamatos szűkítése ellen, mert a diploma helyett a (nyilván volt kommunista vezető) szüleik pénzét inkább fűre költenék, amit aztán majd a bölcsészkaron szívnak el.


Mondjátok el a gyakran nevetséges intézkedéseket magyarázó frusztrált, de annál szorgalmasabb fiatal srácoknak és idősebb néniknek, akiknek a világképe leginkább egy békebeli egyházi iskola házirendjére hajaz, hogy az egyéni szabadságjogok kiterjesztésével járó felelősség érzése és a következmények vállalása sokkal nagyobb biztonságérzetet ad, mint az, ha az aktuális politikai hatalom az élet minden területét szabályozni akarja.


Mondjátok el, hogy bár vannak értékek, amiket fontosnak gondoltok, vannak közösségek, amikhez tartozni szerettek és látjátok a magyar társadalom problémáit, nem akarjátok, hogy néhány műveletlen és fogalmatlan erőember mondja meg, mik ezek az értékek, kik tartoznak ezekhez a közösségekhez, és hogyan lehet – szerintük – varázsütéssel megszüntetni ezeket a problémákat.


Mert tetszik vagy sem, a politika a hatalomról szól, és egyre inkább beleszól a mindennapi életünkbe. A demokrácia játékszabályai viszont szerencsére rengeteg lehetőséget adnak, csak használni kell őket: lehet tájékozódni, véleményt alkotni, szerveződni, látszani és hallatszani, elmenni szavazni, és kiabálni, ha valami nem tetszik, vállalni és formálni a vitát, megoldásokat keresni, és mindenbe belekalkulálni a tévedés, de még inkább a fejlődés lehetőségét. Ha még hiszünk benne, hogy ez így van, akkor szerintem nem muszáj elmenni, és van miért hazajönni.

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr595162575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.22. 15:36:41

Amiről a blogbeegyzés nem szólt..
praktikus tanácsokat adunk az otthoni boldoguláshoz: gyerehaza.org/node/14786
amelyet hazatérő fiatalok hasznosítani tudnak: gyerehaza.org/itt_is_lehet

Pan Modry 2013.03.23. 09:29:52

@Azbej Tristan:
Eltem eleget Magyarorszagon, nem kell a tanacsod.
Amugy is csak azert akarjatok hogy hazajojjunk, hogy a jovedelmunket elkorrumpaljatok! Abbol nem kaptok, inkabb az eletbe ujra nem leszek magyarorszagi lakos, semmint egy mszp vagy fidesz komcsi tolvaj kormanynak akar egy filler jovedelemadot is fizessek.

Kommunista gennyladak!

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.23. 09:35:00

@Pan Modry: Jól beszélsz! Ezek a bolsevik rablók ellopták a jövőjét sok ezer becsületes adófizetőnek, akik a magánnyugdíj pénztárak által időben gondoskodni akartak a nyugdíjaikról. Így majd annyi állami nyugdíjat kapnak, mint bármelyik pizzafutár, taxis vagy színesfém vállalkozó.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.23. 09:40:24

@Azbej Tristan: Barom! Inkább azon dolgozzatok, hogy ne sarcoljátok állandóan az itthon dolgozó embereket, ne tömjétek pénzzel a narancsos bolsevik oligarcha maffiát, hagyjatok az adófizetőket élni, zárjátok be a csalókat, ne romboljátok a jogállamot és akkor senki nem megy el innen.
Nem az okozatot, hanem az okot kell kezelni.

burakefendi 2013.03.23. 09:45:58

Nem védve a mostani kormány munkásságát, mert mi is komolyan gondolkodunk külföldben, de az nem az orbán-rezsim sajátsága, hogy az élet minden apró területét szabályozni akarja, hanem a jogállamiságból fakad. Másrészt azt is mérlegelni kell, hogy az egyéni szabadságjogok kiterjesztése - statisztikailag mérhető módon - sok esetben a társadalom mentális egészségessége ellenére történik.

Amúgy én úgy látom, ma magyarországon egyik politikai pártnak sincsen semmi mondanivalója a fiatalok számára. Mindegyik az idősebb korosztályoknak udvarol, mert hát mégiscsak ők a legnagyobb és politikailag legaktívabb szavazóközönség.

bean 2013.03.23. 09:47:17

Hazajövünk. Majd. Majd, ha a váderedményességi mutató nem lesz kilencven százalék felett, ha majd a kölcsönadott pénzemet a bíróság segít visszaszerezni záros határidőn belül (még nem tartunk hét évnél, bár én négy és fél éve kiköltöztem Kanadába). Majd, ha nem attól rettegek hogy az orvosok magas szakértelme, a korszerű orvostudománynak a sírba visz mint eddig két nagyszülőmmel ezt tette. Majd, ha a fekete egyenruhában masírozókat közösítik ki. Mindezek miatt mentem el, de most már hozzáteszem: majd, ha nem attól kell félnem minden este hogy reggelre államosítják a megtakarításomat vagy a lakásomat.

Túró Rudit kapni Vancouverben is (amíg ezt nem tudtam, addig tény s való hiányzott). Jogbiztonság van, működő egészségügy van. Aki akar, az vonulhat bármi miatt, de itt amiatt vonulni mert a másik más, az nem divat.

Brix 2013.03.23. 09:49:50

Biztos hogy az elmúlt 8 év következménye a felgyorsuló kivándorlás? Akárhogy nézem, az elmúlt 8-ból, már 3 évet a fidesz kormányzott. Ha csak a statisztikát nézzük, akkor világosan lehet látni, hogy a beígért 1 milló új munkahely helyett, siralmas állapotban a munkaerőpiac. A NFSZ adatai szerint 676 500 munkanélküli volt 2013 februárban , ami 110 ezres növekedés a múlt év adataihoz képest. Brutális adatok, úgy hogy közben közel 500 ezer ember külföldre távozott...
A kivándorlás felgyorsulásának egyik fő oka ,a fidesz által az országra erőltetett gazdaság- és társadalompolitika

kzoltana 2013.03.23. 09:50:37

Eközben Kósa Lajos, a Kárpátok debreceni géniusza beleszól a stadionépítésbe. Majd eldől, hogy eldől-e.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4131_a_karpatok_debreceni_geniusza

Fejesrob 2013.03.23. 09:53:11

Ezt a zagyvaságot.

Már csak a jobbik nácizmusa maradt ki mint ok, igaz, rengeteg mondatot átugrottam, lehet, hogy az is benne van.

A fiataloknak elsőként lehetőséget kell adni, nem szórakozóhelyeket és azt is magasról szarják le, hogy a támogatott családmodell nem a homokosoké. (És az összes többi liberális szart is, élén a "nincs cigánybűnözés"-sel, "tombol az antiszemitizmus"-al és a kötelező 6 millió (vagy már több?) áldozattal).

Az más dolog, hogy ilyet Orbánék sem tudnak, marad a propaganda.

zombika 2013.03.23. 09:56:59

Gyurcsány azt mondta:el lehet menni. Orbán megoldotta, hogy el kelljen menni.

nyuggernyúzó 2013.03.23. 11:26:03

A kormány csak a beteg magyar társadalmat képviseli. A nyuggerizmus a fő oka annak, amiért elmennek a fiatal, ambiciózus emberek. Mo-n minden a nyuggerekről szól, ők a védett faj, miközben egyre kevesebb gyerek születik, egyre nehezebb a fiataloknak.
A túró rudi meg a Gozsdu udvar mellébeszélés.

dennisthemenace 2013.03.23. 11:57:20

@Azbej Tristan: A tanacsaitokkal aztan kinn van mindenki a vizbol..Mellesleg jol mutatja, mifele alakok vagytok, hogy a Facebookos szar lapotokrol kitiltjatok, aki azt irja, hogy nincs mire visszamenni.Fidesznyik bagazs vagytok, nyilvanvaloan.

lobster thermidor 2013.03.23. 12:07:57

Azok a propagandisták, akiknek semmiféle tapasztalatuk nincs a különböző élethelyzetekről, hogyan adhatnának releváns tanácsokat?

makacs szennyeződés 2013.03.23. 12:51:41

@Azbej Tristan: "praktikus tanácsokat adunk az otthoni boldoguláshoz"

azonnal látszik, hogy a maffia újabb sima pénzcsapja vagytok.

normális országban börtönben ülnél te is.

közvetve vagy közvetlenül miattatok, az ilyen bűnözők miatt mennek el innen a legtöbben.

Mérges 1234 2013.03.23. 12:53:54

Azbej Tristan:

Az oldaon sokan korábban, valós magyarországi problémákat fogaslmaztak meg, rengeteg valós kritika fogalmazodott meg. Ezeket töröltétek. :S

A magyar emberek pénzén, a magyar embereknek nem engeditek, hogy valódi tényeken alapuló véleményüket kifejtsék!!!

Szerintem nem csoda, hogy aki egyszer kidugta a fejét a szarból, nem akar újra alámerülni.

Talán hagyni kellene felszíbre kerülni a valódi problémákat, akkor lenne remény.

Mérges 1234 2013.03.23. 13:06:28

Ja a versenyképes adórendszerről jut eszembe, hogy az adónemek száma 13 db-bal nőt, az elmúlt években...... :D

Ki kellene mondani, hogy a jelenlegi pályán Magyarország elveszett.

Nap Pali 2013.03.23. 13:35:25

minden épkézláb ember elmenekül ebből a rohat

komcsi náci feudál b-közgépes fidesmaflaálamból...

(nem) mellesleg minden közpénzt ellopnak...

Makkasz 2013.03.23. 13:41:24

Minden jóérzésű ember aki megteheti hogy gyermekei jövőjéért tegyen, el kell menjen a mai Magyarországról.

Akinek nincs módja, az akadályozza meg a stadionépítést, a munkanélküli fiatalok, egyetemről kirekesztettek fellebbezzenek az engedélyek ellen, zárják el az utakat, vigyék el a téglákat.

Fidszes képviselők gyermekeinek vegyenek meccsbelépőt és küldjék oda ZH-kről, vizsgákról, órákról.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.23. 14:05:29

@Pan Modry:

"nem kell a tanácsod"

:) Nekem nyolc. Több fiatal magyar család hazatérését és itthoni boldogulását segítettük már, jelenleg tele van a postaládánk újabb itthoni álláskeresőkkel és a munkaadók is egymás után jelentkeznek.

www.gyerehaza.org

Az, hogy ezt a balkáni, mocskolódó stílust külföldről külditek haza, azt jelzi, hogy valamennyire javulnia kell itthon is a közhangulatnak.

high up! 2013.03.23. 15:57:20

@Azbej Tristan:

A kormányodnak a becsületesen dolgozó emberekhez való viszonyának kellene javulnia, hogy az emberek ne boruljanak ki ettől a kormánypropagandától se. Amely gyakorlatilag egy káder temető.

Jut eszembe, miért is pártkatonák csinálják ezt a bóvli programot? Miért is nem szakemberek?
Csak nem állás nélküli kádéenpések meg fidelitasokat emelt ki a kormány a szoc segély meg közmunka nyomorult világából?

Abababa 2013.03.24. 20:49:52

@Azbej Tristan:
"Több fiatal magyar család hazatérését és itthoni boldogulását segítettük már"

A napokban láttam a TV-ben egy beszélgetést élőben a szép kis szöszi szóvivő lánykával. Konkrétan 3 azaz HÁROM!! esetet említett -ezt viszont kétszer is-, akiknek tudtak segíteni. Ezt komoly eredménynek mondta.

dennisthemenace 2013.03.29. 08:43:28

@Azbej Tristan: A balkani mocskolodo stilust a ti szarhazi vezeretek terjesztette el Magyarorszagon, igy ne panaszkodj miatta.A ti akciotoknak egy a celja; lenyulni a hazatelepulo naivak atutalt megtakaritasait. Azert van a font arfolyama is mestersegesen alacsonyan tartva.
süti beállítások módosítása