A melegházasság a huszonegyedik század elejének nagy emancipációs harca: a demokratikus országokban az egyik utolsó olyan küzdelem, ahol egy társadalmi csoport jogegyenlőségéért küzd. Jól mutatja ezt, hogy a melegházassággal szembeni érvek tökéletesen leképezik a korábbi emancipációs küzdelmekkel szembeni ellenérveket. TÓTH Csaba írása
Kapcsolódó hivatkozások:
*
A tizenkilencedik század végén például a polgári házasság intézménye váltott ki hasonló vitákat: az akkori progresszív erők azt szerették volna elérni, hogy ne csak a templomi házasságot ismerje el az állam. Találkoztunk radikális („Isten ellen való”) érvekkel éppen úgy, mint „mérsékelt” kritikákkal („végülis miért fáj ha el kell menni egy templomba a házasulni kívánóknak” – ma: „végülis az élettársi kapcsolat minden olyan jogot biztosít, mint a házasság”), nem beszélve a „nem ez a legfontosabb kérdés” típusú megközelítésekről. Ezek az érvek az emancipációs küzdelmek jellegéből fakadnak. E viták arról szólnak, mennyire veszi komolyan egy ország azt a liberális demokráciák által elméletileg elfogadott alapelvet, hogy egy állam semmilyen módon nem diszkriminálhat polgárai között – így szexuális irányultság szerint sem.
A melegházasság elfogadása körüli vita egyrészt polgárjogi harc – másrészt viszont politikai közdelem, amelyre éppen úgy érvényesek a politika törvényszerűségei, mint bármilyen más politikai vitára. Az Egyesült Államokban e küzdelem egy a napokban egy fontos állomásához érkezett: a Legfelső Bíróság – ami ott egyben az Alkotmánybíróság szerepét is betölti –foglalkozik a kérdéssel. Ennek apropóján érdemes áttekinteni 5 olyan elemet, amit az ottani politikai vitákból tanulhatunk.
1. A melegek emancipációja a többségi véleménytől függ: Magyarország ma a kelet-európai átlagot hozza. Miközben (különösen a Pride előtti és utáni napokban) a homofóbia különösen erősnek tűnik hazánkban, érdemes tudni, hogy Magyarország e téren nagyjából ott van, ahova politikai kultúránk predesztinál: Amszterdamhoz képest homofób, Moszkvához képest nagyon toleráns a magyar lakosság többsége. Egy hét évvel ezelőtti (Eurobarometer) felmérés szerint a melegházasság támogatottsága Magyarországon 18 százalék – szinte pontosan annyi, mint Szlovákiában, vagy Lengyelországban, de lényegesen magasabb mint Romániában (11%). Hollandiában vagy Svédországban a vonatkozó érték 80 százalék feletti. Ha nem a házasságot, hanem azt kérdezzük, mennyire kell elfogadni, hogy a melegek szabadon élhessenek saját életmódjuk szerint, Magyarországon a lakosság nagyjából fele ért egyet az állítással – tőlünk kicsit keletebbre, Ukrajnában már csak 30 százalék. A jó hír, hogy ezek az értékek a legtöbb országban egyre nőnek, és bár egyes politikai szereplők próbálhatják ezt megállítani, legfeljebb némileg lassítani tudják.
2. A melegemancipáció kulcsa a társadalmi attitűdök megváltoztatása és a koalíciókötés. Melegházasság ott lesz, ahol a választók többsége elfogadja – ezt megkerülni nem lehet; semmilyen jogi eszköz nem fog enélkül sikert elérni. Ezért az első feladat a többségi társadalom attitűdjeinek megváltoztatása. Ennek egyik legjobb eszköze pedig olyan szövetségesek keresése, akik – jellemzően önérdekből – érdekeltek a sikerben. Ennek kulcsa legtöbbször a meleg közösség anyagi érdekérvényesítő képessége és egységes fellépése. Egyetlen példával: az említett amerikai ügyben például 278 munkaadói szervezet is támogatja a melegházasságot, mert adójogilag rendkívül bonyolult nekik a különböző államokban lévő eltérő élettársi kapcsolati szabályrendszerek nyomon követése. A melegek érdekérvényesítő képessége számos gazdasági szektorban rendkívül erős – a kulcs ezt az erőt a meleg emancipáció érdekében használni.
3. A melegházasság nem pártsemleges ügy. A melegházasság politikai kérdés – elfogadásáról vagy elutasításáról az esetek döntő többségében politikai pártok döntenek. A melegházasságért – illetve általában a melegek emancipációáért – fellépők becsapják magukat, ha minden párttól egyenlő távolságot igyekeznek tartani, mert a különböző pártok is másképp viszonyulnak a kérdéshez. A meleg polgár jogi mozgalomnak egy ponton szövetséget kell kötnie az erre nyitott – jellemzően baloldali, liberális – pártokkal: a párt támogatja a melegek emancipációjának soron következő lépését, cserébe a mozgalom saját híveit a párt támogatására buzdítja. Egyetlen párt sem fog nyilvános támogatás és szavazatok nélkül ilyen lépést tenni. Az sem véletlen, hogy a világon mindenütt a baloldali és liberális pártok – az Egyesült Államokban például a demokraták –a meleg mozgalmak természetes szövetségesei: e pártok rendelkeznek olyan szavazókkal, akik, ha nem is támogatják, de jobban elfogadják, ha pártjuk kiáll az emancipáció mellett. Egy jobboldali-konzervatív pártnak ez akkor is nehezebb, ha politikusaiban a homofóbiának nyoma sincs.
4. Egy politikai vezető képes a társadalmi véleményeket befolyásolni – de csak egy pontig. Nincs olyan vezető politikus, aki szembe megy a társadalom elsöprő többségének akaratával; ezt elvárni tőle naivitás. A politikai vezető azonban képes gyorsítani, vagy lassítani a társadalmi folyamatokat. Tanulságos e tekintetben Obama elnök példája. Obama 2012. májusa előtt nem nyilatkozott egyértelműen a melegházasság kérdésében, tudva, hogy a választók döntő többsége és pártja szavazóinak erős kisebbsége ellenzi azt. A melegházasság támogatottsága az Egyesült Államokban folyamatosan kúszott felfelé; 2012. májusára a teljes népesség 40 százaléka támogatta és 42 ellenezte. Ebben a kiélezett helyzetben jött Obama bejelentése. Az eredmény: két hónappal később a támogatók aránya tíz ponttal emelkedett – elsősorban azáltal, hogy az Obama iránt lojális demokraták nagy része felsorakozott a javaslat mellett. Mára alig akad olyan demokrata politikus, aki ne támogatná a melegek házasságát.
5. Az emancipációs küzdelem – beleértve a melegházasság elfogadását is – győzni fog. Ha a korábbi emancipációs harcok sorsa bármilyen iránymutatást is adhat, az az, hogy ezek a küzdelmek végül sikert érnek el. Az első ország, amely törvénybe foglalta a melegek házasságának lehetőségét, Hollandia volt – s ennek mindössze tizenkét éve. Ma már tizenegy országban házasodhatnak szabadon a meleg párok – ezen országok között vannak erősen katolikus (Spanyolország, Argentína) és nem tradicionális nyugati országok (Dél-Afrika) is. További egy tucat országban az elismerés a küszöbön áll. Nemzetközi felmérések szerint minél fiatalabb valaki, annál inkább támogatja a melegek házasságát: a felnövekvő generációk e téren szinte mindenütt toleránsabbak szüleiknél.
Minden jel arra mutat, hogy a melegházasság pontosan azt az ívet járja be, mint korábban a polgári házasság, vagy később a nők választójogának terjedése. Nincs okunk feltételezni, hogy ezek a változások megállnának a Lajtánál. Minden esély megvan arra, hogy ötven év múlva a melegházasság ellenzői a politikai spektrumon valahol ott helyezkednek majd el, mint akik ma ellenzik például a nők szavazati jogát vagy egyenlőségét.