2013
nov.
24.

A baloldali-ellenzéki térfélen október 23-a óta egyetlen téma sem kapott annyi figyelmet, mint az „összefogás” kérdése. Az összefogás általános üzenete mindig népszerű – konkrét megvalósítása azonban problematikusabb lehet. TÓTH Csaba öt olyan problémára világít rá, amelyeket az összefogás-párti retorika egyelőre nem kezelt.


Kapcsolódó hivatkozások:


Az összefogás követelése általában is a legnépszerűbb politikai üzenetek közé tartozik – különösen így van ez a magyarországi baloldalon, ahol a kompromisszumra törekvés a politikai kultúra rendkívül erős része. Egy korábbi baloldali miniszterelnök, Medgyessy Péter 2004-ben olyannyira messzire ment e konszenzusvágy kielégítésében, hogy közös listát javasolt az összes politikai párt részvételével – összefogást, nem csak a baloldallal, de a Fidesszel is. Ma legfeljebb úgy emlékszünk erre a javaslatra, mint ami az előjátéka volt Medgyessy későbbi bukásának – ám akkoriban a javaslat eleinte széles körben népszerű volt. Első reakciójában még Orbán Viktor is „nagyívű kezdeményezésnek” nevezte; az MSZP szavazók többsége és még a Fidesz szavazók harmada is támogatta a javaslatot. Ha az ellenséggel való összefogásra a szavazótábor felének támogatását meg lehet szerezni, nem meglepő, hogy egy potenciális szövetségessel való összefogásnál sokkal nagyobb arányokat látunk. Mindez azonban nem jelenti, hogy az összefogás minden esetben bölcs politikai döntés.
Az alábbi 5 pont olyan kérdéseket, problémákat vagy ellentmondásokat mutat be, amelyekre az általános összefogás-párti szólamok nem reflektálnak – vagy nem adnak megoldást.

1. Összefogás vagy szavazatbővítés: a szavazók „spontán” összefogása. A baloldali-ellenzéki oldal előtt álló legnagyobb kihívás ma nem az összefogás, hanem a szavazatbővítés: az ellenzék még ma, „összefogva” sem verné meg a Fideszt – ehhez további választók megnyerésére van szükség. Mindezzel az összefogás támogatói is tisztában vannak, s ennek kapcsán általában két állítást tesznek. Egyrészt, az összefogás a győzelem szükséges feltétele: lehet, hogy összefogással sem lehet megverni a Fideszt, de nélküle biztos hogy nem.
Csakhogy az „összefogást” a szavazók gyakran akkor is előállítják, ha a pártjuk ezt nem szeretné. Bár nem tudjuk még pontosan, hogyan működik majd az egyforulós választási rendszer, a választók minden korábbi választáson bemérték, ki az esélyesebb jelölt, és ennek megfelelően szavaztak. Egy szemléletes példával: 2010-ben a második fordulóban azokban a körzetekben, ahol MSZP-s jelölt eséllyel vette fel a harcot a Fidesszel szemben, a harmadik helyezett, állva maradt LMP-s jelöltet gyakran otthagyták a szavazói a szocialista jelölt kedvéért. Szanyi Tibor vagy Molnár Gyula a második fordulóra megkapta az ökopárti szavazatok körülbelül felét – dacára annak, hogy vélhetően egyikőjük sem volt az LMP-s választók „kedvenc” baloldali politikusa. Hasonló jelenség zajlott le korábban az egyszerre állva maradó MSZP-s és SZDSZ-es jelöltekkel: az utóbbit gyakran hagyták ott szavazói az esélyesebb szocialista kedvéért. A választók pontosan tudják, kik az esélyes és kik az esélytelen jelöltek, s hajlamosak elsődleges preferenciájuk felülírására


2. Összefogás vagy szavazatbővítés: az összefogás mint szavazatbővítésre alkalmas üzenet. Az összefogás-párti retorika második eleme, hogy az összefogás üzenete önmagában is szimpatikus lehet a választóknak – a bizonytalanok nem szavaznak a baloldalra, ha még arra is képtelen, hogy összefogjon, hangzik az érv. Csakhogy a kikényszerített összefogásnak nincs szavazatbővítő hatása – az MSZP-Együtt megállapodás ezt jól mutatta. A két párt – erős külső nyomásra – végül összefogott, s azóta is igyekszik egymással kapcsolatos kritikáját a minimumon tartani. Ám ez az összefogás nem járt a szavazótábor bővülésével – hiszen világos volt, hogy egy taktikai-politikai alku eredményeképpen jött létre. Ha a baloldal két legerősebb, legnépszerűbb politikusa által létrehozott összefogás nem jelentett új szavazókat, nem világos, miért járna ilyen hatással az összefogás kisebb és népszerűtlenebb szereplőkkel. 


collaboration_2.jpg3. Az összefogás forgatókönyvének tisztázatlansága. Az összefogás jelenleg inkább egy általános követelés mintsem egy konkrétan megvalósítható program. A legtöbb szereplő jelenleg azt sugallja, hogy politikai akarat esetén a részletek nem érdekesek – csakhogy az ilyen tárgyalásoknál pontosan a részletek jelentik a megállapodást. Pontosan milyen szereplők legyenek – még – részei az összefogásnak? Az MSZP és az Együtt meglévő megállapodása alapján rögzített, a munkát elkezdő képviselőjelöltek közül mennyinek és kinek a javára kellene visszalépnie? Közös lista legyen vagy külön – s az előző esetben azt ki vezesse? Ezek egyáltalán nem részletkérdések – éppen a konkrét javaslatok megfogalmazásakor szokott kiderülni az általánosan vállalható elv alkalmazhatatlansága. Emlékezetes: amikor Bajnai Gordonnak és Mesterházy Attila konkrét javaslatok megtételére kényszerült a közös indulás kapcsán, akkor vált világossá a koncepció tarthatatlansága: Bajnai közvélemény-kutatókra, Mesterházy választókerületenkénti előválasztásra bízta volna a megállapodás részleteinek kialakítását. A választási megállapodásoknál az ördög valóban a részletekben lakik. 


4. Az összefogás pártiak korábbi összefogásai. A politika érdekes paradoxona, hogy ma azok találják magukat egy platformon az összefogás kérdésében, akik közül többen – egymással – a legkevésbé sem szerettek volna összefogni. Az október 23-i tüntetéseket hallgatva mintha Kuncze Gábor és Fodor Gábor is Gyurcsány Ferencéhez hasonló álláspontot fogalmazott volna meg – miközben Kuncze és Fodor konfliktusai az SZDSZ-en belül jól ismertek. Gyurcsány Ferenc a liberális Horváth Ágnes menesztésével maga számolta fel az SZDSZ-el kötött koalíciót – ma az SZDSZ két korábbi elnökét is az összefogás hívei között találja. A szintén ugyanezen a színpadon beszélő Ungár Klára azóta összefogott az Együtt-PM-el – majd megtámadta Fodort, Kunczét és Gyurcsányt. Mindez azt jelzi, hogy a felek közötti összefogást, ha az valaha konkretizálódni, olyan múltbeli sérelmek is nehezíthetik, amelyeknek ma legfeljebb a felszínét látjuk.


5. A médiatér. Már az MSZP és az Együtt számára is komoly problémát jelentett, hogy a baloldali előválasztás hatására a médiában nem kapnak teret a baloldal kormánykritikus üzenetei. A baloldal szinte észre sem vette, amint az év elején elindított rezsicsökkentési kampány őszre beért és mire megállapodását megkötötte, komoly lemaradásba került a Fidesszel szemben. A helyzet azonban most sokkal súlyosabb: a választásokig alig négy hónap van hátra, miközben ma már nem csak a Fidesz, de a Jobbik is kampányol. Az ellenzéki médiatér így is korlátozott – ám most jószerivel szinte csak az összefogással kapcsolatos kérdések dominálják. Mesterházy Attila egy legutóbbi, Népszabadságban megjelent interjújában kilenc kérdést kapott összesen: ebből négy foglalkozott az összefogással (három a bajai videóval) – mindez egy nem kifejezetten ellenséges lapban, jól illusztrálva, ahogyan e kérdés elszívja a levegőt a baloldal elől akkor, amikor már a választási üzeneteit kellene kommunikálnia.

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr365653275

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.25. 12:39:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panelburzsuj 2013.11.26. 10:10:58

Talán célszerű lenne a "Magyar politikai rendszer" című alapművet kibővíteni egy olyan fejezettel, ami a 2014. évi országgyűlési választások játékszabályait még egy elemző intézet vezetője számára is érthetőségig lebutított formában tárgyalná.
süti beállítások módosítása