Az ATV Start vendége volt Ceglédi Zoltán (Republikon Intézet) és Nagy Attila Tibor (Méltányosság Politikaelemző Központ). A beszélgetés témája a Jobbik kommunikációja, saját radikálisaihoz való viszonya, és a mérsékeltebb szavazók megszólítására alkalmas eszközök azonosítása volt.
A reggeli beszélgetés felvétele megtekinthető az ATV honlapján.
Kálmán Olga vendége volt Ceglédi Zoltán (Republikon Intézet) az Egyenes beszédben. Téma: Orbán Viktor sajtótájékoztatója a gazdaság helyzetéről, a kormánypártok és az ellenzék aktuális állapota és lehetőségei, kommunikációs fogások a megszorítások "becsomagolására".
A beszélgetés felvétele megtekinthető az atv honlapján.
Az ATV Start vendége volt Ceglédi Zoltán (Republikon Intézet) és a telefonnál Jeskó József (Méltányosság Politikaelemző Központ). A beszélgetés során a kormány egészségügyi politikáját, az eddigi intézkedéseket és az átalakítási terveket, valamint az érintettek reakcióit elemezték.
A beszélgetés felvétele megtekinthető az ATV honlapján.
A Jobbik "arcait" bemutató Republikon-elemzés részleteiről beszélgetett Ceglédi Zoltán Gajdos Tamással az ATV reggeli műsorában.
A szélsőjobboldali retorikát használó párt parlamenti tevékenységét vizsgáló elemzés ide kattintva tölthető le.
Blogunkon külön is összegyűjtöttük a napirend utáni felszólalások legdurvább, szélsőséges részleteit, ez itt érhető el.
A televíziós beszélgetés felvétele az ATV honlapján tekinthető meg.
Buziparádé, idegen test, cionista megszállás, degenerált, farkastorkú, cionbolsevisták, patkányok honfoglalása - tudta-e Ön, mi folyik a Parlamentben napirend után?
Kapcsoló hivatkozások:
Érdekes (vagy fogalmazzunk úgy: elborzasztó, visszataszító) munkamegosztásra hívjuk fel a figyelmet legújabb elemzésünkben - folytatva a pártok parlamenti tevékenységét vizsgáló elemzés-sorozatunkat, a Jobbik frakciójának "munkáját" vettük górcső alá. A végeredmény szakmai szempontok alapján sorolt részletei a ma megjelent elemzésünkben olvashatók: a párt kevésbé ismert politikusai rendpárti, némileg populista törvényjavaslatokkal jelentkeznek, az ismertebb képviselők napirend előtti kormánykritikákat fogalmaznak meg, míg napirend után elszabadul a pokol. Az ekkor tett felszólalásokban már nyoma sincs a kettős beszédnek, az utalásoknak - nyílt szélsőjobboldali szövegek hangzanak el.
Alábbiakban ezekből közlünk egy csokorral; leginkább annak bizonyítására, hogy az elmúlt másfél év minden olyan törekvése, mely a Jobbikot "domesztikálni" igyekezett, súlyos kudarcca, zárult.
Lenhardt Balázs (arról, hogy az MTK kiesett az NB1-ből): ez „klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence.”
Ugyanő a melegfelvonulásról: „Múlt szombaton zajlott Budapesten az úgynevezett meleg büszkeség napja, amit a köznyelvben mi csak buziparádéként emlegetünk…” (…) „Ez a viselkedés vagy magatartás mindenképpen a normálistól eltérő, hiába próbálják ők úgy beállítani, minthogyha ez is a normalitásnak egy fajtája lenne (…) De ugye látjuk, ez az egész homoszexuális kisebbség olyan jelentős érdekérvényesítő erővel bír, hogy Hollywoodban külön lobbival rendelkeznek, és lassan minden második filmben kell egy buzinak is lennie, mert különben azt már be sem mutatják, vagy nem kapják meg a produceri támogatást”.
*
Novák Előd a holokauszt emléknapról: „Számos olyan évforduló van tehát, amiről beszélni lehetne, és amiről azt gondolom, hogy méltóbb volna megemlékezni, nem pedig a 13 ezres zsidóság saját tragédiáiról.”
*
Ferenczi Gábor (a rendszerváltásról): „A tankok helyett nyakunkba ültették a cionista megszállás eszközeit: a bankokat, majd a NATO-t és az Európai Uniót, ezzel ismételten elárulva a magyar embereket.”
*
Kulcsár Gergely (a második világháború lezárásának ünnepén): „Manapság Magyarországon háborús bűntett miatt pert lehet indítani egy 97 éves hős veterán, Képíró Sándor ellen, mindezt izraeli senkiháziak nyomására, és megélhetési, sárga csillagos félencek vicsorgása közepette”
*
Lenhardt Balázs (Károlyi Mihály szobráról): „a degenerált, farkastorkú gróf vezetésével - Károlyi Mihályról van szó - ez sikerült is, akinek az egész ország szégyenére a szobrát a mai napig itt kell lássuk a Parlament mellett”
Ferenczi Gábor (ugyenerről): „Károlyi Mihály, akit saját családja és a teljes magyar nemesség is kitagadott, hazaáruló volt. Gyurcsány Ferenc pedig, aki a világ összes magyarját árulta el, kiírva magát örökre a magyar nemzetből, nemzetáruló. (…) Károlyi Mihály szobra - a cionbolsevisták rémuralmára és egyben a mai jelenlétükre is emlékeztetve - még mindig a nemzet temploma mellett áll, és a jelenlegi hatalom a kisujját sem mozdítja elbontása érdekében.”
*
Kulcsár Gergely (Mansfeld Péterről megemlékezve): „Nekünk, hazánkért aggódó magyaroknak az a feladatunk, hogy kitakarítsuk a nemzet templomából Mansfeld Péter és a sok-sok hazafi gyilkosainak utódait, elvtársait, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a patkányok honfoglalása valóra válik, és nemzetünk elvész.”
*
Lenhardt Balázs (a magyar fociról): „Ez az, ami legjobban hiányzik, ráadásul nem a kisantant országokból, Dél-Amerikából vagy Afrika belső bugyraiból verbuvált zsoldos hadsereggel, hanem a hazai utánpótlás-nevelés bázisain kinevelt magyar labdarúgókkal a csapatokban.”
*
Z. Kárpát Dániel (a kommunista politikusok nevét viselő utcatáblák eltávolítását szorgalmazva) „olyan terroristákról kell, hogy megemlékezzek napirend után, akiknek elvtársai sajnos jelen pillanatban is a vörös hadsereg képében a Magyar Országgyűlésben is még megtalálhatóak”
Igen, ha Hoffmann Rózsa 36-37 fős (!) osztályokkal számol, tényleg úgy tűnik, mintha sokkal kevesebb gyerek lenne, és be kell zárni az iskolákat.
Kapcsolódó hivatkozások:
A heti szakpolitikai figyelők összeállítása során munkatársaink gyakran találkoznak olyan kormányzati tervekkel, nyilatkozatokkal, melyeket fura módon szinte teljesen reakció nélkül hagy az egyre magasabb ingerküszöbű közvélemény. Az okok részben sejthetők - de ettől még tény, hogy legutóbb például Hoffmann Rózsa ismertetett olyan terveket, melyekhez hasonlókon az oktatáspolitikáért korábban felelős SZDSZ-es politikusok még csak gondolkodni sem mertek volna.
Az oktatási államtitkár (akinek pártja nem kis részben épp a tandíjellenes népszavazás sikerének köszönheti, hogy kormányra került) az MTI-nek adott interjújában így fogalmazott:
A jövőben is szép számmal lesznek olyanok, akiknek a tanulmányait az állam fedezi, s emellett lesznek hallgatók, akiknek maguknak kell vállalniuk a képzés teljes költségét.
Nem megkérdőjelezve az államtitkár igazát a tekintetben, hogy a jelenlegi forráselosztás logikája rossz, egyszerre finanszíroz túl sokat és egyben túl keveset (Hoffmann egyes szakokon az állami férőhelyek bővítését is tervezi), mégis meg kell jegyezni: eddig még senki nem mert elmenni. A teljes önköltséges felsőoktatási képzés sem a rendszerváltás után a tandíj bevezetését minőségbiztosítási okokból elsőként sürgető Mádl Ferenc, sem a megszorításokat csomagba foglaló Bokros Lajos, sem a nagy átalakítási víziókat rohamtempóban diktáló Magyar Bálint fejében nem fordult meg. Mindig, mindenki csak hozzájárulásról, a költségek egy részének a hallgatókra terheléséről beszélt - a megvalósítás pedig még ide sem jutott el.
Érdekes politikai klímában élünk, hogy ma viszont már arra is csak legyint a közvélemény, ha az előző kurzus alatt még szitokszóként használt "fizetős..." jelző kerül elő egy ilyen szenzitív témában.
Ugyanilyen érdekes az iskolabezárások ügye. A liberális oktatáspolitika egyik mantrája arról szólt, hogy kevesebb, de jobb iskola szolgálja a gyerekek érdekét, a helyben tanulás vs. utazás a minőségi oktatásért vitában a fideszes politikai mindig is a bezárások és összevonások ellen emelte fel a hangját. Itt is felemás helyzet van jelenleg: az egyháznak átadott, 80-90 iskola nyilvánvalóan nem vész el technikailag a nagyközönség számára, igaz, a nem vallásos családok komoly kényszerhelyzetbe kerülnek emiatt. Ugyanakkor a konkrét iskolabezárásokra, amikor nem átadják, hanem valóban megszüntetik, esetleg más intézményekkel összevonják az iskolákat, egészen működőképesnek tűnő kommunikációs csavart talált az államtitkárság. Persze kellett hozzá az önkormányzatok "segítsége" is - azonban a forráshiányos, hatásköreiket és bevételeiket folyamatosan elvesztő, az államtól egyre inkább függő és egyre gyengébb helyhatóságok partnerek voltak a trükközésben.
Itt a "hirtelen, drámaian csökkenő gyereklétszám" jelenségében összefoglalható érvet látjuk működés közben. Mint azt az államtitkár hírül adta (és a sajtó forráskritika nélkül átvette), a következő tanévre 150 ezer férőhelyet hirdettek meg a középiskolákban, de csak 96 ezer diákot vettek fel. Ez az 54.000 "hiányzó" gyerek lenne a fő érv arra, hogy miért kell iskolákat bezárni. Holott a demográfiai adatok nem igazolják azt a vélekedést, hogy pont most, hirtelen ennyivel kevesebb gyerek lenne - az ördög a részletekben rejlik. A lehetséges kapacitás, a 150.000 férőhely meghirdetése ugyanis az önkormányzatok hatásköre, akik ezt úgy állapították meg, hogy kiszámolták, mennyi gyereket jelentene összesen, ha egy iskola az adott évben, 36-37 fős osztálylétszámokkal indulna el.
A lényeg az utóbbi szám: 36-37 fős osztálylétszámok. A huszonegyedik századi pedagógia már rég nem dolgozik ilyen számokkal, sőt még a Ratkó-gyerek gyerekeinek demográfiai csúcspontján sem volt szükség arra, hogy az iskolák jelentékeny részében ekkora osztályokat indítsanak. Hoffmann számításai szerint azonban minden iskolában ekkora a maximális kapacitás - és így már igen könnyű hiányzó nebulókat kimutatni a statisztikában. Ha ugyanezeket az adatokat a ténylegesen felvett 96.000 diákra vetítjük, akkor azonos kapacitás esetén ideálisnak mondható, 25 fős osztályokat kapunk. Nem ez a normális? Nem ilyen keretek között folyik ma is a tanítás?
Mégis, a "hirtelen és drasztikusan lecsökkent gyereklétszám" egy kritika nélkül elfogadott, tényként kezelt érv lett a nyilvánosságban az iskolabezárások témájában. Mindez pedig elég lesújtó képet ad a jelenlegi ellenzékről is, hogy a jelek szerint egyetlen szakember se volt, aki ezt az általános iskola alsó tagozatában szerzett ismeretekkel elvégezhető számítást megtegye.
Az igazán érdekes azonban a politikai klíma, mely "benyeli" mindazokat a terveket és intézkedéseket, melyekért a tárcát korábban irányító SZDSZ-t úgymond meglincselték volna. Ez pedig egyszerre jellemzi az ex-SZDSZ-t, a jelenlegi kormánypártokat, és a politizáló nyilvánosságot is.
Az ATV reggeli műsorában az átlagos médiafogyasztók által elérhető hírekről és a hírhatásról, a bulvár szerepéről és korlátairól beszélgetett Ruttner György ügyvéd (aki többek között Stohl András védője), és Ceglédi Zoltán (Republikon).
A beszélgetés felvétele az ATV honlapján tekinthető meg.
Kálmán Olga vendége volt Ceglédi Zoltán az ATV műsorában, ahol a Republikon ellenzéki parlamenti szavazásokat vizsgáló elemzése, valamint az LMP által szorgalmazott "technikai koalíció" realitása volt a téma.
A beszélgetés felvétele megtekinthető az ATV honlapján.
A választási, illetve parlamenti döntéshozatali matematika kényszerei sokféle meglepő konstellációt pörgettek ki az elmúlt huszonegy évben: az MDF-SZDSZ-paktumtól az 1994-es koalíción át az 1998-ban a Fidesz javára tömeges visszalépő kisgazdákig, sőt Tétényi Éva polgármesterré választásáig sorolható az evidens megoldásokon átlépő ötletek sora. Az LMP legújabban egy "technikai koalíciót" alakítana a szocialistákkal és a Jobbikkal. Megvalósítható? Vállalható?
Kapcsolódó hivatkozások:
A kezelni kívánt probléma első pillantásra egyértelműnek tűnik. A Fidesz az aktuális kétharmad birtokában hosszú időre bebetonozná magát a hatalomba, módosításait pedig a közjogi rendszerbe; sőt, az extrém hosszú mandátumokkal és/vagy pártpolitikai elfogultsággal működő embereit is ugyanezt a célt szolgálják a független intézmények élén. Szalai Annamáriától Domokos Lászlón át Polt Péterig egy sor fontos poszt esetében merül föl a blokkoló hatalmi törekvés gyanúja, a fideszes befolyás megőrzésének szándéka egy esetleges kormányváltás, illetve pusztán a kétharmad elvesztése esetén.
Karácsony Gergely javaslata szerint a három párt 2014-ben közösen támogatott egyéni jelöltekkel kétharmadot szerezhetne, eztán egy "alkotmánykorrekciós szövetséget" alkotna, mely eljárna az alábbi ügyekben: adótörvények kivezetése a kétharmados törvények közül, a Költségvetési Tanács vétójogának újragondolása, a médiatörvény alapvető megváltoztatása, az önkormányzati és parlamenti választási rendszer arányosítása és az ajánlócédulák rendszerének eltörlése. Amit e feladatát elvégezte, az Országgyűlés feloszlatná magát, és újbóli választások következnének.
Vizsgáljuk meg egyenként a fontosabb szereplőket ebben a javaslatban.
A jelenleg kétharmados többséggel bíró kormánypárt(ok) a fenti konstellációval a mai, többfrontos harc helyett egy választástechnikai szempontból monolit ellenfél ellen küzdenének. Tény, hogy az egyfordulós választási rendszerben a Fideszt csak egy összefogás győzheti le - kevés esély látszik arra, hogy a jelenlegi ellenzék pártjai közül bármelyik a Fidesz fölé tudna nőni, egymaga több szavazatot szerezni úgy, hogy a másik két, szintúgy ellenzéki párt is rendelkezik magszavazókkal, stabil törzsközönséggel.
Ugyanakkor pont a deklarált ellenzéki, kétharmados igény egyben igen jó hivatkozás is a jelenlegi többségnek: ki és miért bírálná őket azért, hogy élnek e többséggel, ha ellenfeleik még elveiket, programjukat is sutba vágva állnának össze, hogy most ők szerezzenek kétharmadot, és írják át a törvényeket?
Képzeljük el 2014 tavaszát, amikor a Fidesz a kormányzás folytatásának irányairól beszél, ígéreteket és közérzetjavító intézkedéseket tesz, esetleg előáll egy programmal is - miközben az ellenfelei egyetlen konkrét kérdésre sem tudnak válaszolni, hiszen ezen a választáson nekik csak egyetlen programpontjuk van, mégpedig a kétharmad megszerzése. Nekik egy csak egy technikai aktus, nem pedig az "igazi" választás (erre még a későbbiekben visszatérünk).
A szocialista párt számára az LMP ilyetén felajánlkozása igazi ajándék. A 2010-es kormányváltás után ugyanis a szocialisták igen szűk karanténba kerültek - a másik három párt ugyanis egyetlen jellemzőt tekintve teljesen azonosnak tekinthető: mind az MSZP-kormány "ellen" kerültek be a Parlamentbe, mind az ő leváltásuk érdekében kampányoltak, mind az ő hibáikból táplálkoztak. Ezzel telt az őszi ülésszak is: a Republikon akkori elemzésének egyik legfontosabb észrevétele az volt, hogy amikor a szocialista politikusok interpellálták a kormányt, a Jobbik és az LMP az esetek többségében nem szavazta le a Fideszt, azaz az MSZP-vel szemben inkább a kormányhoz volt lojális.
Ez a javaslat (valamint az újabb, most lezárult ülésszakról szóló, újabb elemzésünkben feltárt trendforduló) azt jelzi, hogy az MSZP felé mégis lehetnek az LMP-nek szabad vegyértékei. Amennyire ugyanis abszurdnak tűnik a Jobbikot egy ilyen szövetségbe felkérni, annyira reális lenne, hogy a koalíciós kényszert felismerve, a demokratikus pártok elkezdjék keresni az együttműködés lehetőségét. Ha van tanulság a szocialisták számára, akkor az az, hogy korai még feladni a múltban sokszor (legutóbb a zuglói időközi választáson) visszautasított együttműködési javaslatukat az ökoszociálisok felé.
Innentől az a kérdés, hogy az LMP-t még ma is nagyságrendekkel meghaladó szervezeti előnyüket képesek-e érvényesíteni olyan módon, hogy vezetőjévé válnak egy ilyen, esetlegesen létrejövő (kétszereplős) összefogásnak. Az SZDSZ-szel kötött koalíciók azt bizonyították, hogy igen.
A szélsőjobboldali párt jelenlegi legnagyobb dilemmája, hogy miként tudja áttörni a radikális eszméi miatt szükségszerű üvegplafont. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a radikális retorika képes újra aktívvá tenni a radikális szavazóikat, de egyben gátolja is őket abban, hogy újabb nagyságrendi lépcsőt ugorjanak, elinduljanak a néppárttá válás útján. Az egyenruhás masírozás ehhez kevés, elzárja a szofisztikált eléréseket.
Egy ilyen összefogás alkalmas lehet arra, hogy a szélsőjobboldali pártot bevezesse a "finomabb körökbe", olyanok is szavazzanak a Jobbikra, akiknek ma nincs okuk ezt megtenni. Vona Gábor pártja ma nem szerepel az Orbánt "elzavaró" lehetőségek között a szélesebb közvéleményben, de egy ilyen céllal létrejövő összefogás már beemelheti e körbe a szélsőjobboldaliakat (ugyanúgy, ahogy 1998-ban a kétéves költségvetés megszavazásáig Torgyán József is része lett a polgári kánonnak - "természetes szövetséges", emlékszünk még?).
Ugyanakkor, és ez egyben általános kritikája is a javaslatnak, a Schiffer András által is perverznek nevezett koalíció létrejöttéhez elképzelhetetlen átszavazásokra lenne szükség. Látjuk-e magunk előtt, amint Vona Gábor Szanyi Tibor mellett kampányol - holott nyilván mindenhol a legerősebb pályázó indulna, így Kapitány lenne az újlipótvárosi jelölt? Látjuk-e, amint Borsodban az MSZP a Jobbik mellé áll? Látjuk-e, hogy az eddig a kurucinfó által SZDSZ 2.0 néven emlegetett LMP a Jobbikkal karöltve indul harcba a főváros belső kerületeiért?
És mit szólna mindehhez a jobbikos törzsközönség, pont azok, akiknek eddig a gárdázással üzentek? Mit mondana Morvai Krisztina, miért állt össze a "szemkilövetőkkel", akik "palesztinná tették saját hazájában" (mielőtt Brüsszelbe emigrált)?
A javaslatot megfogalmazó párt ezzel az ötlettel némiképp saját genezisét, gyökereit is idézőjelbe rakta. Az egyébként sokat balanszírozó, a karakteres véleménynyilvánítástól korábban rendre tartózkodó ("erről még nincs hivatalos álláspontja a pártnak", "ez csak az aktivistáink véleménye") pártnak két dologban mégis markáns álláspontja volt. Egyfelől, első igazi nagypolitikai sikerükként az SZDSZ 2009-es, europarlamenti legyőzését szokták azonosítani. Nem kis mértékben építettek a liberális szavazókra, és mindig előszeretettel korholták azok korábbi pártját azért, mert összeállt az MSZP-vel. Másfelől pedig utóbbi pártot pedig a Jobbikéhoz hasonló vehemenciával bírálták a 2006 őszén kitört tüntetésekre adott rendőri reakciók miatt.
Ebben az esetben viszont hogyan lehetséges, hogy ilyen hármas összefogást javasolnak? Hisszük-e, hogy az LMP-re voksoló liberálisoknak eladható egy olyan javaslat, ahol szavazataikat adott esetben egy jobbikos jelöltre, de mindenképpen olyan összefogásra, majd (reményeik szerint) kétharmados hatalmat szerző koalícióra kell adniuk, melynek a szélsőjobboldaliak is tagjai? És logikus azt a kérdést is feltenni, hogy ha az LMP-ben az SZDSZ egyik legnagyobb bűnének azt tartják, hogy összeállt a szocialistákkal, akkor most, ha ezt az LMP csinálja, akkor máris elfogadható a dolog? Vagy attól lesz az, hogy harmadiknak bevették a szélsőségeseket is?
Az LMP ezzel a deklarációval egy dolgot azonban elismert: azok az ambiciózus célok, miszerint ők nőnek a Fidesz váltópártjává (a 2010-es siker mámorában hallottunk ilyet tőlük) már számukra sem tűnnek reálisnak. Ehelyett elkezdték keresni, milyen összefogás, milyen partnerek segíthetnek abban, hogy hatalomra kerüljenek. Reálisabb helyzetértékelés, de szükségszerűen a korábbi, balanszírozó technika ellen hat: ha így van, akkor számukra mostantól a Fidesz a deklarált ellenfél, és az ellenzéki társak a szövetségesek.
Végül pedig próbáljunk meg az egyszeri szavazó fejével gondolkodni, felvázolva pár esetet, ami a technikai koalíció sikerét veszélyezteti. Fentiekben már utaltunk pár ilyen ellentmondásra, ezeket is megemlítjük a teljesség kedvéért:
Átszavazási hajlandóság: hosszú szocializáció vezetett oda, hogy az MSZP és az SZDSZ szavazótábora között széles kapu nyílt, és egy-egy választás során többé-kevésbé automatikusan lehetett a szükséges szavazatokat átcsatornázni. Ott azonban a közös kormányzás és a nagyságrendbeli különbség is segített ebben: a kis SZDSZ szavazói pontosan tudták, hogy jelöltjük önmagában esélytelen a győzelemre (kivéve Demszkyt) - a Jobbik, az MSZP és az LMP között azonban jóval kisebb ez a különbség, ezért a szavazót is nehezebb meggyőzni arról, hogy helyes döntés egy (teljesen mást képviselő, friss szövetséges) másik párt jelöltjét indítani a csak kicsit gyengébb, saját embere helyett.
A kétharmad szerepe és összetétele: egy dolog borzadva szemlélni a fideszes kétharmad közjogi barkácsolását, és egy másik ilyen hatalmat adni egy olyan koalíciónak, mely szükségszerűen tartalmaz legalább egy, a Fidesznél is antipatikusabb szereplőt. Ha egy jobbikos szavazó dönthet, hogy a kétharmad a Fidesznél vagy egy MSZP-t is magába foglaló koalíciónál legyen-e (még ha abban saját pártja is szerepet kap), biztosan a Fidesz ellen szavaz? De meggyőzhető egy LMP-s, hogy jobb a Fidesznél az MSZP-vel felálló kétharmad? Átszavaz a Jobbikkal felcsapott kétharmadra az MSZP-s, vagy az LMP liberális szárnya?
Technikai problémák, komolytalanság: külön kérdés az is, hogy miként alakul az ellenzéki pártok szavazóinak részvétele egy olyan választáson, melyről előre megmondják nekik, hogy most nem az eljövendő miniszterelnök és kormánya a tét, nem a következő négy év programja és parlamenti összetétele. Olyan jelöltek kérik majd ennek az összefogásban a szavazók támogatását, akik maguk is deklarálják, hogy adott számú (ezek köre is kérdés) kétharmados törvény megszavazása után lemondanak, és újra kell szavazni a helyükről.
Elmennek-e szavazók erre a "nem igazi" választásra, és ha igen, kire voksolnak? És ha esetleg feláll az MSZP-LMP-Jobbik kétharmados koalíciója, vajon meddig fog működni, miben tud megegyezni (pl. az ország érdekében szükséges, "hétköznapi" döntéseket ki és hogyan hozza meg)?
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a javaslat nem volt kellőképp végiggondolva.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke előszeretettel mutatja be a Fideszt egy nagy, széles spektrumú, épp ezért kevéssé markáns pártként (joggal), melyhez képest szerinte a KDNP egy jóval karakteresebb vonásokkal rendelkező politikai alakulat. A kereszténydemokrata pártelnök szerint e kisebbik párt feladata markáns vonásokkal felruházni a szövetséges néppártot: "a KDNP világnézeti párt, a horgony a csapkodó hullámokban, a Fidesz szerepe a mozdonyé”.
Kapcsolódó hivatkozások:
Nem egy központi szereplő
A kormányalakítás során már tudható volt, milyen témák mentén képzeli el a KDNP a „lehorgonyzást”:
Egy év koalíciós kormányzás után a fenti ügyekben már vagy megszülettek a döntések, vagy körvonalazódik a kormány álláspontja a kérdésben. Az alábbi módon alakultak a „lehorgonyzást” képviselő témák:
1. Abortusz: prófétai jelre várva
Az abortusz direkt jogi szabályzásában lényegi változás nem történt. A 2012-ben hatályba lépő, új alaptörvény ugyan rögzíti, hogy "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg", de ennek az elvi kinyilatkoztatásnak nincs az aktuális szabályzást befolyásoló következménye. A Fidesz és a KDNP 2011 márciusában tartott frakcióülésén lefolytatott vita a miniszterelnök által „kompromisszumosnak” nevezett, fenti megoldással zárult: jelképes, elvi kinyilatkoztatás, de változatlan gyakorlat. Semjén Zsolt így értékelte a történteket: "Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet olyan törvényt hozni, ami a társadalom többsége nem fogad el. Nem az a cél, hogy egy betarthatatlan törvényt kényszerítsenek rá a társadalomra, hanem, hogy prófétai jel módjára meggyőzzék a társadalmat az emberi élet szentségéről"
2. Egyházi iskolák: expanzió fiskális motivációval
A kereszténydemokrata államtitkár által de facto vezetett oktatási tárca és a korábbi KDNP-s tervek alapján az egyházi iskolák növekvő számát akár Semjén pártjának sikereként is értékelhetnénk. Itt azonban érdemes trendeket vizsgálni: az önkormányzatok a Széll Kálmán-terv és a nemzetgazdasági tárca megszorító intézkedései okán adják át sorban nevelési-oktatási intézményeiket a jobb finanszírozási helyzetben lévő egyházaknak. Nem volt valódi vita vagy érdekellentét a koalíciós partnerek között, ez a változás legalább annyira volt fontos a forrásbővítés és kiadáscsökkentés útjait kereső Fidesznek, mint a világnézeti horgonyokba kapaszkodó KDNP-nek.
3. Vasárnapi munkavégzés: változatlan feltételek
A KDNP egyik legnagyobb „szakpolitikai” és szimbolikus témájának kudarca zajlott le az elmúlt hónapokban. A párt évek óta folytatott kampányt azért, hogy a kereskedelem bizonyos szereplői a hét utolsó napján kötelezően tartsanak zárva. Az ügy érdekében létrehozott http://szabadvasarnap.hu/ honlap még azzal kecsegtet, hogy a KDNP javaslatára januártól korlátozzák a vasárnapi nyitvatartást, de azóta Orbán Viktortól tudhatjuk, hogy „amíg nem lehet megélni heti ötnapi munkából, addig nincs lehetőség az üzletek vasárnapi zárva tartására”. A KDNP itt sem mert vagy tudott nyílt ellenszegülést tanúsítani: Harrach Péter frakcióvezető közlése szerint „megértették a miniszterelnök úr üzenetét”.
4. Kettős állampolgárság és szavazati jog: félmegoldások
A 2004 decemberében tartott, sikertelem népszavazás automatikus és kollektív állampolgárságot ígért volna a határon túli magyaroknak. Orbán Viktor kormánya azonban az eljárási szabályok egyszerűsítésével, de változatlanul egyéni kérelem és elbírálás alapján biztosítja a honosítás lehetőségét – szó sincs tehát arról, hogy egyszerre emelt volna be milliókat a nemzettestbe (2011 júniusában ünnepelték a százezredik kérelmezőt, az elégtelen érdeklődés tünete az a még körvonalazatlan terv is, miszerint a határon túli diákok is vehetnének fel diákhitelt – ha kettős állampolgárok lesznek).
Semjén Zsolt eme új állampolgárok esetében az egységes és egyenlő, teljes értékű választójog mellett foglalt állást – az új törvény e részeit azonban még koncepció formájában sem ismerjük.
5. Melegjogok: nem a homofóbia diktál
A több konfliktust is hozó, siófoki alkotmányügyi egyeztetés egyik leghevesebb vitája Salamon László és Navracsics Tibor között zajlott, amikor is a KDNP-s politikus azzal vádolta a fideszes tárcavezetőt, hogy „kiegyezett a homoszexuálisok szervezeteivel”. A kereszténydemokraták a bejegyzett élettársi kapcsolatot annak törvénybe iktatását követően az Alkotmánybíróságnál támadták meg. A 2010. január 1-től hatályos szabályokat azonban a jelenlegi kormány sem írta át, és bár a házasság intézményéhez fűzött, kedvező jogkövetkezmények (pl. családi adózás) indirekt módon gyengíthetik a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők helyzetét, egyelőre szó sincs a jogintézmény eltörléséről.
6. Európa legszigorúbb drogtörvénye még nem tért vissza
A KDNP egyértelmű és teljes kriminalizációs törekvései nem tudták alapvetően átírni a kábítószerrel kapcsolatos, hatályos joganyagot. A 2013-tól a tervek szerint hatályba lépő új büntető törvénykönyv (Btk.) a kábítószerrel kapcsolatos jogsértések esetén csak az első esetben engedné meg az elterelést, a következő alkalomnál már büntetés kiszabását írná elő. Szintén szűkült az enyhébb büntetés kiszabását lehetővé tevő elemek köre, ugyanakkor továbbra sem beszélhetünk arról, amit a KDNP szeretett volna, miszerint minden, a drogfogyasztással kapcsolatos magatartást kriminalizálna és büntetőjogi eszközökkel kezelni az állam.
.jpg)
Méreg nélkül
A kereszténydemokraták által meghirdetett, programszerű elemek mellett a kormányzás hétköznapjai is több pártközi konfliktust hoztak. Ezek közül a nagy nyilvánosságot kapott ügyeket emeljük ki.
7. Alkotmányozás: a kereszténydemokrata javaslat elvetése
A koalíció egyik fontos erőpróbája volt az alkotmányozás folyamata. Az alapvető kérdések és előzetes javaslatok kidolgozása eredetileg a KDNP-s Salamon László feladata volt, aki egy többször módosított, 16 oldalas koncepciót tett le a kormánypárti politikusok asztalára. Az alkotmány-előkészítő bizottság elnöke azonban szinte hiába dolgozott: a miniszterelnök felkérésére megalakult egy „szövegező bizottság”, melyet már Szájer József vezetett. A testületben Salamon is helyet kapott, de a további folyamatokban a harmadik tag, a fideszes Gulyás Gergely, és a szintén fideszes Szájer József iPadje játszott főszerepet, Salamon László és a KDNP lényegében kiszorult az alkotmányozásból.
8. Az „egynapos csata” az Alkotmánybíróságról és a különadóról
A nyílt szembeszegülés lehetőségével az elmúlt egy évben egyetlen alkalommal, egy napig élt a KDNP: a különadókról szóló törvény, valamint a kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés után az AB jogköreit is korlátozó Lázár-javaslat kapcsán a frakcióvezető Harrach Péter egy televíziós interjúban felvette a módosító javaslat benyújtásának lehetőségét. A kereszténydemokrata politikus azt is megjegyezte, hogy e javaslatok kapcsán a Fidesz nem is kérte ki a KDNP véleményét.
Az ellenállás végül egy nap után tört meg, a különadó lényegi, kifogásolt elemét, azaz a visszaható hatályt az új, KDNP által is megszavazott javaslat is tartalmazta - az Alkotmánybíróság legutóbb 2011. május 6-án hozott határozatában semmisítette meg ezt az elemet, az emberi méltóság védelmére hivatkozva.
9. Önállósodási törekvések Budapesten
Az első kereszténydemokrata, aki sikerrel szállt szembe a Fidesszel, és önálló KDNP-s arcot mutatott fel, a párt jelenlegi fővárosi elnöke, Szalma Botond hajózási nagyvállalkozó milliárdos. A kereszténydemokraták legerősebb fővárosi szervezetére, az újpesti KDNP-re támaszkodó Szalma az igazságügyi tárca államtitkárát győzte le, holott utóbbi bírta a pártvezetés támogatását, és kihívójánál jóval ismertebb arc a nagypolitikában. Szalma Botond kampánya azonban pont az önálló KDNP üzenetére épült, és a fővárosi kereszténydemokraták ennek szavaztak többséget.
Azóta Szalma Botond több ügyben is ütközött a Fidesszel: 2011 januárjában a fővárosi KDNP-vel ítélete el a fideszes Wintermantel Zsolt újpesti polgármester döntését, mellyel az „személyre szabott”, élethosszig tartó juttatással járó életműdíjjal kívánta jutalmazni elődjét, Derce Tamást. Májusban és júliusban is konfliktusba keveredett a kerületi, fideszes vezetéssel: előbb a képviselő-testület ülésén tört ki botrány egy vagyonkezelői beszámoló miatt – az ez ellen szavazó KDNP-s és fideszes képviselőket a többség visszahívta a gazdasági bizottságból, majd júliusban a helyi KDNP tüntetett a fideszes polgármester ellen.
Fontos ugyanakkor rögzíteni azt is, hogy Szalma Botond fenti akcióival nem a KDNP-s vezetés „hivatalos” álláspontját, vagy akár a kereszténydemokrata mainstream gondolkodást képviseli.
10. Vita Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán között
Permanens háború folyik a két oktatáspolitikus között, részeredményekkel: az oktatási reform részleteit 2010 ősze óta a nyilvánosság előtt vitázik a parlamenti szakbizottság elnöke és az oktatási államtitkár. A KDNP-s politikus elképzeléseit tartalmazó közoktatási és felsőoktatási törvényjavaslatok elfogadása folyamatosan csúszik: a 2010 végére tervezett lezárás helyett idén tavasszal a szakmai vitát újra kinyitották, majd a parlamenti tárgyalás időpontját is előbb nyárra, majd őszre tolták. Nincs biztos információ arról, hogy milyen tartalommal és határidővel születik meg a két reformtörvény.
A két politikus vitája azonban hamar személyes síkra terelődött: a sajtóban történt üzengetés végén Hoffmann Rózsa (fideszes párttagságára hivatkozva) a Fidesznél etikai vizsgálatot kezdeményezett Pokorni ellen – a párt azonban nem ítélte el alelnökét. Ezt követően az államtitkár felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek, Orbán Viktor azonban megvédte és bizalmáról biztosította az államtitkárt.
Mozdonyhorgony? Az hülyeség, nem?