Közel sincs többmilliós tartalék a bizonytalanok között: a tényleges szavazatot hozó aktív pártnélküliek egy legfeljebb egymilliós, ráadásul egyértelműen megosztott tábort alkotnak jelenleg.  REINER Roland írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Medián-kutatás: Leiratkozók
  

• Republikon-kutatás: Biztos bizonytalanok

Az elmúlt másfél év során a közvélemény-kutatások a bizonytalanok egyre növekvő táborát mutatták: arányuk több intézetnél is meghaladta a teljes választókorú népesség felét. A következő időszak fontos kérdése lesz, hogy ez a választói tömeg milyen irányba indul el. Sokan azonban – akik bennük látják egy új párt létrehozásának vagy saját pártjuk megerősödésének lehetőségét – egy hatalmas és egy politikai irányba tartó csoportnak látják vagy láttatják őket. A valóságban azonban az aktív, a választáson szavazni is hajlandó bizonytalan csoport jóval kisebb és jóval heterogénebb annál, mint amit képzelnek róluk.

A bizonytalanok számát erősen csökkenti, hogy egy jelentős részük mindig távol marad a választásoktól, valószínűtlen hogy ők tömegesen bármilyen párt kedvéért elmenjenek választani.  Az ő állandóságukat mutatja az is, hogy arányuk az elmúlt négy év során alig ingadozott, egyedül a 2010-es választások idején mozdult el a 20 százalékos sávtól. Azt mondhatjuk tehát, hogy a társadalom ötöde stabilan távol marad a választásoktól, ezt a döntésüket nem az elmúlt két év eseményei alapján hozták: ők nem a kormányból vagy az ellenzéki pártokból, hanem a teljes politikából ábrándultak ki.

 1. ábra: Bizonytalan csoportok aránya a teljes népességen belül, 2008.09-2012.09, Ipsos

*

Lehet viszont számolni azokkal, akik nem tudják, vagy nem akarják megmondani azt, hogy egy most vasárnapi választások kire szavaznának. Arányuk az előző választás óta legalább a másfélszeresére nőtt, nagyjából a választókorú népesség harminc százaléka tekinthető tehát olyan bizonytalannak, aki adott esetben elmenne szavazni, ez mintegy 2,6 millió választópolgárt jelent. Saját kutatásunk is azt mutatta, hogy ezeknek a bizonytalanok körülbelül a fele olyan, aki részvételében már most is biztos, azaz egy most vasárnapi választáson is részt venne, annak ellenére, hogy a kérdezőbiztos kérdésére nem tudott vagy nem akart pártot választani – őket a továbbiakban aktív bizonytalannak fogjuk hívni. A pártok számára ők jelentik az elsődleges tartalékot, hiszen olyan politikailag aktív szavazókról van szó, akik keresik azt, hogy kire szavazhatnának, számuk 1,2-1,3 millióra tehető. Tovább csökkenti ugyanakkor számukat a regisztráció intézménye, ám ennek mértéke kérdéses: az Ipsos mérése azt mutatta, hogy átlagosan a szavazók negyedét tartja távol a regisztráció intézménye. A bizonytalanok regisztrációs hajlandóságát egyedül a Medián mérte, méghozzá igen alacsonyra: a pártnélküliek kevesebb, mint ötöde mondta azt, hogy feliratkozna a névjegyzékbe – ez a szám egyértelműen azt jelenti, hogy még az aktív bizonytalanok közül sem regisztrálna mindenki.  Egy korábbi elemzésünkben az aktív bizonytalanok mellett számoltunk egy ún. passzív bizonytalan csoporttal is, mely 2010-ben még voksolt, de egy most vasárnapi választáson már nem venne részt és jelenleg pártkötődése sincs. Ők azok, akiket a választási regisztráció egyértelműen távol fog tartani a 2014-es választásoktól, ez a Medián méréséből is jól látszik: a továbbiakban ezért csak az aktív bizonytalanokra koncentrálunk.

Illúzió tehát a társadalom közel felét kitevő bizonytalanok egészére, mint potenciális választókra tekintetni. A passzívak és tartósan távolmaradók arányát ismerve és a regisztráció hatását optimistán becsülve is egyelőre mintegy egymillió aktív bizonytalan választóért versengenek a 2014-es választási győzelemre készülő erők.


A megszólítandó bizonytalan szavazók száma után társadalmi hátterüket és politikai értékválasztásukat is érdemes tisztábban látni: ebből kiderül ugyanis, hogy több, jól elkülönülő pólus alkotja az aktív bizonytalanok táborát. Az aktív bizonytalanok között felülreprezentáltak a középkorúak, a magas jövedelemmel rendelkezők, és az egyetemet-főiskolát végzettek: az látszik tehát, hogy nem az a tipikus fővárosi fiatal jelenik meg ebben az aktív bizonytalan csoportban, mint amire sokan gondolnak. Identitásuk alapján az aktív bizonytalanok alapvetően három típusba sorolhatóak: konzervatív, rendpárti illetve baloldali-liberális. Az aktív bizonytalanok több mint negyede valamilyen konzervatív jelzőt választott magának (erősen nemzeti érzelmű, konzervatív, hívő). Bő harmaduk a rend és stabilitás híveként határozta meg magát: ők nagyjából egyforma arányban kötődnek jobb és baloldali pártokhoz, közös viszont bennük, hogy elsősorban biztonságra, kiszámíthatóságra vágynak. Végül az aktív bizonytalanok 36 százaléka alkotja a baloldali-liberális pólust (ide tartoznak azok, akik szocialista, szociáldemokrata, liberális vagy zöld jelzőt választottak maguknak). 

A konzervatív pólushoz tartozó bizonytalanok felülreprezentáltak a vidéken élők, egyházian vallásosak, a nők, illetve a nyugdíjasok között. Felük 2010-ben még a Fideszre szavazott, és bár ma már náluk is a jelenlegi kormánypárt a relatíve leginkább elutasított párt, az ő visszanyerésükre lehet esélye a Fidesznek. A magukat rendpártinak jelölők elsősorban a vidéki, magasabban képzett, aktív munkavállalók közül kerülnek ki, akik az átlagnál jobban keresnek. Pártkötődéseiket erősen titkolják: tízből több mint négyen nem árulták el sem azt, hogy kire szavaztak 2010-ben, sem azt, hogy ma melyik pártra nem szavaznának semmiképp. Az ő politikai preferenciáikról tudunk tehát a legkevesebbet.  Ami a baloldali-liberális pólust illeti, egy a fővárosban kifejezetten erős, fiatalos, határozottan nem vallásos és az átlagosnál csak kevéssel jobban képzett és jobban kereső csoportról van szó. A 2010-es választásokon még átlag felett szavaztak az MSZP-re és az LMP-re, a két pártot elhagyó, de máig aktív választók tehát elsősorban ezt a kategóriát erősítik. Noha jelenleg nem szavazói egyik pártnak sem, mind az LMP-t, mind az MSZP-t az átlagnál jóval kevésbé utasítják el.

Bár a három kategória viszonylag jól meghatározza azt, hogy mit gondolnak ezek a szavazók az politikusokról, vagy milyen kormányt szeretnének 2014-ben az ország élén látni, az identitás és a pártpolitikai címkék között bőven van „átjárás”: a baloldali-liberális identitást választók mintegy harmada Fidesz-kormánynak örülne, pont ekkora arányban szeretnének a konzervatív identitásúak valamilyen baloldali, koalíciós kormányt. Ha összességében nézzük az aktív bizonytalanok várakozásait, úgy köztük egyértelműen többségben vannak azok, akik valamilyen baloldali, koalíciós kormányt szeretnének 2014-től (az MSZP, az LMP ill. a DK részvételével létrejövő kormányokat nevezzük baloldali, koalíciós kormányoknak). Fontos látni ugyanakkor, hogy a Fidesznek is van tartaléka ebben a körben, hiszen minden harmadik aktív bizonytalan azt szeretné, ha a Fidesz folytatná a kormányzást.

 

2. ábra: Milyen kormánynak örülne 2014 után? Aktív bizonytalanok válaszai, Republikon-Ipsos 2012

*

Ami tehát jelenleg a bizonytalan szavazókat illeti, két dolgot érdemes szem előtt tartania minden politikai erőnek: a valóban megszólítható bizonytalanok jóval kevesebben vannak, mint az a közvélemény-kutatásokból elsőre látszik. Szó sincs 3,5-4 millió potenciális választóról: egy részük ugyanis sosem megy el választani, ráadásul a regisztráció még a részvételt fontolgatókat is az átlagnál jobban visszatartja a feliratkozástól – és így a szavazástól is. Jelenleg mindezeket a hatásokat figyelembe véve mintegy egymillió potenciális szavazó lehet a bizonytalanok között. Tovább nehezíti a pártok dolgát, hogy e csoport igen heterogén: egy-egy nagyobb baloldali-liberális és rendpárti, valamint egy kisebb konzervatív pólus alkotja. Összességében a baloldali, koalíciós kormányoknak van köztük nagyobb támogatottsága, ám kisebb tartalékot a Fidesznek is jelenthetnek.

Bár másokat sértegetni és bántó megjegyzésekkel illetni nem szép dolog, mindannyiunk érdeke, hogy megtanuljuk mindezt elviselni: a véleménynyilvánítás szabadságának megtartásáért. CSABA Réka írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Rowan Atkinson’s speech at RS5 parliamentary reception
  

• Félig kért elnézést Tarlós Kálmán Olgától

Rowan Atkinson szerint a világon a létfenntartáshoz szükséges második legfontosabb dolog a véleményszabadság, és ez is csak azért szorult le a dobogó legfelső fokáról, mert Mr. Bean és a Fekete Vipera alakítója egyetlen dolgot jobban szeret csinálni a szájával, mint elmondani bármiről a véleményét: enni.

A színész nemrégiben állt ki határozottan a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, amikor a Nagy-Britanniában 1986. óta érvényben lévő Public Order Act (közrendvédelmi törvény) egyik rendelkezése eltörléséért harcoló Reform Section 5 arcaként beszédet tartott a brit parlamentben. A kampány célja, hogy ne legyen többé büntethető a törvény szövege szerint mások szavakkal vagy tettekkel történő „megsértése”. (A kapcsolódó honlapon olvashatók a jogszabály gyakorlati alkalmazásának abszurd és a demokratikus szabadságjogok korlátozásának problémáját komolyan felvető esetek.)

Kálmán Olgát is, Tarlóst is

Az említett törvény alapján Kálmán Olga jogosan perelhetné be Tarlós Istvánt, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorában sértegette őt, 90-nél alacsonyabb IQ-jára és/vagy kialvatlanságára utalgatva. Mindezt azért, mert Tarlós nem volt hajlandó válaszolni a közte és a fővárosi közgyűlés Fideszes tagjai közötti konfliktus okait firtató – az adásban valóban sokadszor elhangzó - kérdésre. Szerencsére Kálmán Olga egyrészt tudja, hogy egy politikai-közéleti műsort vezető riporternek addig kell feltennie kellemetlen kérdéseit egy politikusnak, amíg az ki nem böki az igazságot, vagy valamilyen ügyes húzással el nem tereli a figyelmet. Másrészt azt is tudja, hogy ha ez nem sikerül, akkor esélyes, hogy az interjúalany jókora hisztivel reagálja le a helyzetet. A kérdezőnek pedig el kell viselnie az ilyesmit, hiszen az embert elragadhatja a hév, ha saját elveit, nézeteit vagy véleményét igyekszik megvédeni.

Abban nincs vita, hogy ha valaki a nyilvánosság előtt másról valótlanságot állít, valakit megrágalmaz, vagy megfenyeget, annak legyenek meg a jogi következményei. Ha Tarlós sértegetni szeret, de azt kevésbé bírja elviselni, ha neki nem tetsző dolgokat írnak róla, és ezért be akarja perelni a Népszabadságot, mert szerinte abban róla „átlag kétnaponta” a hitelrontás és a rágalmazás határát súroló cikkek jelennek meg, tegye. Ha a bíróságon az derül ki, hogy Szalai Anna nem csupán súrolta, de át is lépte a határt, akkor kapjon megfelelő büntetést.

De szerintem az teljesen jól van, hogy amíg ezek a feltételek (vö. hazugság, rágalmazás, hitelrontás, fenyegetés) nem teljesülnek, szimplán csak bárki csúnyát mond valakiről, azon meg lehet sértődni mindenféle jogi következmény nélkül. Egy blogbejegyzés íróját is le lehet ostobázni, ha nem értünk vele egyet, és Tarlósra is lehet azt mondani, hogy egy bunkó, aki az értelmes vita helyett a gyerekes személyeskedést választja. A jó ízlés, vagy a véleménynyilvánítási fórumok saját szabályai persze határt szabhatnak a sértegetés mikéntjének. A lényeg mégis az, hogy az ember igenis bírjon el többet, mint a nyomdafesték, és ne követeljük rögtön az óvónénitől, hogy állítsa sarokba a Pistit, mert kinyújtotta ránk a nyelvét.

Szazsó meg bárkit

Bár itthon egyelőre szerencsére szó sincs a fentiekben említetthez hasonló szabályozásról, a kérdés relevanciáját nagyon jól illusztrálja a szazsoketharmadaharomharmadert nevű mikroblogger esete. A névválasztásával is egyértelműen a Fidesz-kormány feltétel nélküli támogatását bizonyító Szazsó kultikus figurája a tumblr.com közösségi oldalnak. Mindenki ismeri, mindenki követi egy (tűrőképességtől függően hosszabb-rövidebb) ideig, és mindenkinek megvan a véleménye róla. Ahogy neki is mindenről, és azt aktívan meg is osztja a blogján. Ezek a vélemények egy meggyőződéses magyar Fidesz-választó határozott értékrendjét tükrözik (mondhatnánk, hogy ő az utca fideszes embere, meglepően nagy online nyilvánossággal), viccesnek és szatirikusnak szánt, nem ritkán azonban inkább sértő, arrogáns és kirekesztő hozzászólások formájában. Ezek pedig gyakran kiakasztják azokat, akik kevésbé biztosak ugyan saját értékrendjük univerzális igazságában és megkérdőjelezhetetlenségében, de nyitottabbak és elfogadóbbak az eltérő álláspontok, a másként gondolkodók megismerésére.  De a tumblr közössége mégsem „jelenti fel” szazsót, mert ott, ezen a globalizáció által szült, Médiatanács által sem korlátozott, szabadságtisztelő fórumon mindenkinek joga van a véleményéhez. Antonneutron, egy másik blogger Voltaire – az oldalon egyébként gyakran felbukkanó - híres mondását idézte, amikor a nemrégiben többen jelezték, hogy szeretnének kevesebbet látni a kérdéses blogger által megosztott tartalmakból : „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok érte, hogy elmondhasd.”

Tanuljunk meg okosan sértegetni és megsértődni!

Ahhoz viszont, hogy ezt a meglehetősen idealistán csengő (és némi ellentmondást is magában rejtő) mondatot bármennyire is komolyan vehessük, első lépésként meg kéne tanulnunk sértegetni és megsértődni. Nem azt mondom, hogy elsődleges cél legyen mások megbántása, vagy az ilyen megjegyzéseket ne vegyük fel, hiszen az ember nem így működik. De ismerve a magyar társadalom reakcióit bármilyen, egyes embereket sértő magatartásra (vö. azonnali szigorú szabályozás, korlátozás és betiltás követelése), igencsak ránk férne egy tréning a sértegetés-sértődés terén.

Lehetne ez egy nemzeti mozgalom is akár: tanuljunk meg okosan sértegetni és megsértődni! Fejleszthetnénk rá facebook-os alkalmazást is! Csúnyát mondtak Önről a szomszédai? Megint beszóltak a villamoson? Rutinból lekommunistázták/nácizták a közértben? Ne hallgasson, szóljon be Ön is! Íme néhány pazar riposzt-lehetőség! Eressze ki a gőzt ezekkel, ahelyett, hogy rögtön betiltana mindent és mindenkit!

Mert inkább vitázzunk, szóljunk vissza és vita közben esetleg kicsit sértődjünk meg, de mindenképpen próbáljuk meg feldolgozni a minket ért sérelmeket. Mindenekelőtt azonban igyekezzünk különbséget tenni a feszültség verbális levezetése és a valódi, fenyegető agresszió között, hogy ne az legyen a zsigeri reakció mindig mindenkiben, hogy „tilcsákbe!”. Ez ugyanis csak azt a szemléletet élteti tovább mindenkiben, hogy az államtól várjuk el, hogy megvédjen minket a vélt vagy valós sérelmektől. Pedig mostanában lenne fontosabb dolga is.

Vajon mi történik majd a Jobbik október 23-i tüntetésén? Mikor áll végre elő a Jobbik választási programjával? Le tudja-e győzni a Jobbik a Fideszt?  - TÓTH Csaba írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Lassan elcsendesül az Avas, véget értek a tüntetések
  

• Karácsony Gergely - Róna Dániel: A Jobbik titka
  

• Medián: politikusok népszerűsége
  

*

Ismerős kérdések? Két-három éve azok lettek volna. Idén azonban politikai junkie legyen a talpán, aki talál olyan beszélgetős műsort, ahol az elemzők e témákról vitáznának. A baloldali véleményformálók kevésbé rettegnek, a jobboldaliak ritkábban tudják előhúzni a „de ha nem vagyunk kemények, jön a Jobbik” toposzt. Miközben a közéleti viták tempója és intenzitása érzékelhetően felpörgött a szeptemberi parlamenti szezonkezdet óra, a Jobbik hangja mintha kevésbé lenne harsány.

Mindig nehéz azt elemezni, amikor az „újdonság” egy politikai szereplő jelenlétének visszaesése. Mégis: a Jobbik jelentőségének folyamatos csökkenése az idei ősz egyik kevéssé elemzett, de annál fontosabb jelensége.

A Jobbik helyzetének alapvető változása akkor válik igazán szembetűnővé, ha összehasonlítjuk azt a pár évvel ezelőtti állapottal. Három éve, 2009-ben, a Jobbik minden várakozást felülmúló EP-szereplése után sokan reálisan számoltak azzal, hogy a következő parlament második legerősebb pártja a szélsőjobboldali erő lesz. Egy évvel később, 2010 októberében a Jobbik megszerezte első polgármesteri pozícióit és meggyőzően érvelhetett amellett, hogy az önkormányzati választások erősítették a párt helyzetét. Még tavaly ilyenkor is reménykedhetett abban, hogy hamarosan vezető ellenzéki párttá válik: Gyurcsány Ferenc és a DK kiválása az MSZP-ből egy pillanatra felcsillanthatta ezt a reményt.
Ehhez képest ma egyetlen józan elemző sem feltételezi, hogy rövid, vagy akár középtávon a Jobbik válna Magyarország második – s különösen nem első – pártjává. Lehet vitatkozni azon, képes lesz-e a baloldal legyőzni a Fideszt 2014-ben, s azon is, ki vagy kik lesznek miniszterelnök-jelöltje(i). Olyan forgatókönyvvel azonban senki nem számolhat reálisan, hogy a Fidesz-kormányt egy Jobbik-kormány váltja majd. Baloldali politikusok számára a miniszterelnök-jelölti pozíció elvezethet a kormányfőségig. Vona Gábor miniszterelnök-jelölt lehet 2014-ben – de miniszterelnök nem lesz.

Mindez nem azért van, mert a Jobbik 2012-ben rosszabbul politizálna, mint a korábbi években. Vona Gábor parlamenti megszólalásaiban továbbra is van erő, s a párt aktivitása sem csökkent: a Jobbik honlapja pontosan dokumentálja, ahogyan a párt naponta négy-öt ügyben is igyekszik megszólalni. Az Avasra szervezett tüntetéssel pedig a Jobbik kedvenc témájához, az agresszív cigányellenességhez is igyekszik visszatalálni.
Éppen az avasi tüntetés mutatja azonban, mennyire megváltozott a Jobbik körül a politikai közeg. Egy ilyen tüntetés korábban az egész politikai közvéleményt permanensen, akár hetekig lázban tartó ügy lett volna. Arra ma is alkalmas, hogy egy-két napig vezető hírré váljon – ám hamarosan ismét az október 23-i tüntetés és Matocsy legújabb csomagja dominálja majd a közéleti vitákat. 

*

A Jobbik közéleti jelentősége egyrészt a politikai témák átalakulása miatt csökkent. Karácsony Gergely és Róna Dániel tanulmányából tudjuk, mikor erősödik a Jobbik: ha a politikai napirenden kedvenc témáiról, főként a romakérdésről van szó. Nem is annyira az a lényeg, ki mit mond ilyenkor: a téma felvetődése – ahogyan a közbiztonsággal, renddel kapcsolatos kérdések is – önmagában erősítik a Jobbikot, mert a választók különösen hitelesnek tartják e kérdésekben. (igen, ezekben az ügyekben a választók kétharmada tényleg jobbikos).

Hiába próbálkozik azonban a Jobbik: a politikai napirend fő kérdései az avasi demonstráció epizódja után is a demokráciáról, választási regisztrációról, vagy IMF-megállapodásról szólnak majd – s itt a radikális párt dolga sokkal nehezebbé válik. A kormány azt mondja, nem enged az IMF-nek. Sőt, a kormány egyik legfontosabb tanácsadó intézményeként működő Századvég igazgatója egyenesen úgy fogalmaz: az IMF-nek kell magatartásán változtatnia, ha pénzt akar adni. A Jobbiknak nincs könnyű dolga, ha ezt a kormányzati álláspontot akarja jobbról támadni – ilyen vélemény megfogalmazható ugyan, de választói többséget teremteni hozzá lehetetlen. Minél jobban átveszi a kormányfő a magyar jobboldali hagyomány legkevésbé progresszív, legkevésbé nyugatias, leginkább nacionalista elemeit, annál kevesebb tér marad a Jobbiknak. Legyen szó szinte bármilyen ügyről, a fő konfliktus a kormány és baloldali ellenzéke – nem pedig a kormány és a Jobbik között húzódik. Egyre világosabb: a retorikájában a politikai centrumtól egyre inkább távolodó kormányt balról lehet majd leváltani. Egyelőre nem tudjuk, mely párt vagy pártok és mely politikus vagy politikusok lesznek a Fidesz fő kihívói – de az biztos, hogy a Jobbik és Vona Gábor nem lesz köztük.

*

Ez a felismerés, ha nem is feltétlenül tudatosan, de a választókra is hat. A Jobbik júliusi adataihoz képest szeptemberre a biztos szavazók között az Ipsosnál öt, a Mediánnál nyolc (!) pontot esett (a Tárki hasonló esést nem regisztrált). Ennél is sokat mondóbb azonban egy frissen megjelent Medián felmérés, ami a választani akaró, de pártpreferenciával nem rendelkező – vagyis az aktív bizonytalan – szavazók  között vizsgálta egyes politikusok népszerűségét. Bár a kutatás fő híre Bajnai Gordonról szólt, érdemes áttanulmányozni Vona Gábor adatait is. A Jobbik pártelnöke e bizonytalan csoportban sokkal kevésbé népszerű lakossági átlagánál: elfogadottsága (pontosabban annak hiánya) Gyurcsány Ferencével vetekszik, s nem éri el az egyébként roppant népszerűtlen Orbán Viktor érékét. Mindez egybecseng a Republikon egy korábbi kutatásának tanulságaival  is, ahol azt állapítottuk meg,hogy a bizonytalanok között a Jobbik rendelkezik a legkevesebb tartalékkal.

S ha mindez nem lenne elég: a Fidesz-kétharmad által elfogadott választási rendszer is kifejezetten hátrányos a Jobbiknak, hiszen a párt csak elenyésző számú egyéni győzelemben reménykedhet. Számításaink szerint a Jobbik jelenlegi támogatottsága mellett a mandátumok nagyjából tíz százalékára számíthat.

Mindez nem jelenti azt, hogy a Jobbik ne lenne továbbra is fontos szereplője a magyar politikának – e tíz százalék könnyen eldönthet a kormányalakítás kérdését. A Jobbik által meghonosított beszédmód, a párt által felelevenített militáns nacionalizmus és harsány kisebbség-ellenesség jó ideig politikai életünk része marad. A liberális demokrácia hívei azonban fellélegezhetnek: szélsőjobboldali áttörésre nem kell számítanunk. 

TÓTH Csaba

a Republikon Intézet stratégiai igazgatója

Politikai ismeretek tekintetében a magyar társadalom átlagos helyen van az európai országok között.   

A választási regisztráció indokaként a kormány nagyjából egyetlen érvet ismételget: szerintük a változtatás a tudatosabb állampolgári részvétel felé fog mutatni, a jövőbeli szavazók megfontoltabban és tájékozottabban fognak dönteni.  REINER Roland írása.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Lázár János álláspontja

• European Election Studies

• Kósa: Egymillió tanulatlan magyar miatt kell a regisztráció

A választási eljárásról szóló vitában rendszeresen felmerül érvként, hogy a szavazók nem tájékozottak, nem ismerik a politikai rendszert, tehát nem is tudnak felelős döntést hozni. Egyes pártok a tájékozottságot az iskolai végzettséggel kötik össze, és egyenesen kizárnák az alapfokú végzettséggel nem rendelkező állampolgárokat a választási rendszerből. A tájékozatlanságot a vitában szereplő felek mintha egyaránt adottnak tartanák, de valóban tájékozatlanabbak a szavazók Magyarországon, mint más európai országokban?

Nézzük meg a számokat!

Egy 2009-es, az Európai Parlamenti választások idején készített felmérés során néhány, az Európai Unióval illetve a hazai politikával kapcsolatos kérdéssel mérték az állampolgárok politikai ismereteit. Noha a tájékozottságról, annak különböző aspektusairól akár egy önálló kutatást is lehetne végezni, most meg kell elégednünk az itt alkalmazott módszerrel. A kutatás során a válaszadóknak egy-egy állításról kellett eldönteniük, hogy az igaz vagy hamis, a belpolitikát három kérdés mérte.

A korhatárt kevesebben ismerik, az oktatási minisztert sokan

A legkevésbé éppen a választójogi korhatárral kapcsolatos állítást tudták jól megválaszolni a kérdezettek: tízből mintegy négy magyar válaszadó igaznak vélte azt a hamis állítást, hogy a magyarországi parlamenti választáson a jelöltnek legalább 25 évesnek kell lennie. Ez az állítás egyébként az európai polgárokat is nehéz helyzetbe hozta – 37 százalékuk hasonlóképp rosszul tudta.

A következő állításban az adott ország oktatási miniszterét nevezték meg jól: a kutatásban résztvevők több mint kétharmada (69 százaléka) tartotta igaznak a helyes állítást. Magyarország alig maradt el az EU-s átlagtól: a válaszadók 66 százaléka ismerte fel helyesen, hogy a kutatás idején az oktatási miniszter Hiller István volt.  

Hasonlóan nagy arányban ismerték fel a válaszadók, ha helytelen parlamenti létszámot kérdeztek tőlük (a valódi nagyság másfélszeresét, tehát Magyarország esetén az állítás 579 tagú parlamentről szólt): a teljes, európai mintában minden második válaszadó tudta, hogy rossz számot lát. Talán az akkoriban a parlament létszámáról szóló vitának is köszönhető, de a magyarok ebben még jobban is teljesítettek: a megkérdezettek közel kétharmada tudta jól, hogy a parlamentben nem 579 képviselő ül. 

Minden ötödik magyar nagyon jól, 40% pedig megfelelően tájékozott

Összesítve a három kérdésre adott válaszokat kirajzolódik, hogy a különböző társadalmak mekkora arányban állnak tájékozott és tájékozatlan állampolgárokból. Jól látszik, hogy Magyarország egyáltalán nincs lemaradva, hiszen az EU-átlagnak megfelelő a legtájékozottabbak aránya, míg az egyetlen jó választ sem adóké az átlagnál még alacsonyabb is. Hazánkban a társadalom ötöde tekinthető a fenti kérdések alapján nagyon jól tájékozottnak (3 jó válasz) míg további negyven százalék megfelelően tájékozott (2 jó válasz). Csupán minden tízedik állampolgár nem tudott egyik kérdésre sem helyes választ adni, kifejezetten tájékozatlannak tehát csak a magyar társadalom tizede tekinthető. Ezek az adatok tehát azt mutatják, hogy a tájékozatlan magyar választó képe hamis: politikai ismeretek tekintetében a magyar társadalom átlagos helyen van az európai országok között.   

A fent részletezett három belpolitikai állítás közül hány helyes választ adott. Európai Választáskutatás, 2009.

Ha valóban növelni akarjuk a tájékozottságot, más utak hatékonyabbnak tűnnek

Természetesen van még hova fejlődni: a hagyományosan jó oktatási rendszert működtető északi tagállamok vezetik a listát – náluk a legmagasabb azok aránya, akik mindhárom állításról jól döntötték el, hogy az igaz vagy hamis. A jelek szerint e tekintetben (is) érdemesebb lenne a kormánynak inkább az oktatás megerősítésén, hatékonnyá tételén dolgoznia; a művelt polgár lesz igazán tájékozott. A regisztráció sokkal inkább leképezi, illetve konzerválja a mai különbségeket. És egy másik lehetséges összefüggés: a magas arányú internethasználattal büszkélkedő balti államok polgári szintén átlag fölött tájékozottak. Itt is van még tennivaló, és szintén szélesebb tájékozottság várható a gyors és komplex információ-átadást biztosító internet terjesztésétől, mint attól a regisztrációtól, aminek központi eleme az ügyfélkapus bejelentkezés. Logikailag is meg kellene előznie az internet terjesztésének az online regisztráció ilyen típusú preferálását: előbb legyen a háztartásokban internet, mintsem hogy a kormány fő érve a „mindenki számára nyitva álló, önkéntes” regisztráció mellett az ügyfélkapus opció.

Végül a választási rendszerről szóló viták tükrében érdekes lehet az is, hogy Belgiumban és Olaszországban, ahol kötelező a választáson való részvétel, az állampolgárok sokkal kevésbé tájékozottak a politikai rendszert illetően, mint Európa számos országában.

Ha hiszek G. Fodor Gábornak, akkor csak a liberálisoknak van rendben a szexuális élete. De ki az, aki inkább a fasizmust választja szex helyett? - CSABA Réka írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Nursery offers free childcare so parents can have sex

• G. Fodor Gábor a liberalizmusról és a "dugásról"

• A fogamzásgátlást és a felvilágosítást is kritizálták a Parlamentben

*

Tulajdonképpen hálás vagyok Varga Istvánnak, aki a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállásáról folyó parlamenti vitában megpróbálta „helyükre zavarni” a magyar nőket. Paradox módon ezzel generált társadalmi vitát a nők és férfiak változó (változatlan?) szerepei, a család hagyományos felfogása, valamint a gyermekvállalás személyes, gazdasági és társadalmi vonatkozásai kapcsán. Bízom benne, hogy mostantól parázs vita, sőt akár komoly ellenállás fogadja a témában tett megszólalásokat – minél korlátoltabbak, annál inkább.

Így került kontextusba például a BBC News tudósítása is arról a dániai óvodáról, ahol az óvónők önként felajánlották, hogy csütörtök esténként plusz két órán keresztül vigyáznak a kicsikre: miközben ők babazsúroznak, a felnőttek kedvük szerint tölthetik együtt az időt. Az óvoda dolgozói főként a szexre gondoltak, és az ennek eredményképp érkező újabb ovisokra, de azt sem bánják, ha az így felszabaduló időt esetleg másra használják a szülők. Ez egyben egy „unortodox munkahelyvédelmi akcióprogram” is, hiszen ha elfogynának a gyerekek, rájuk sem lenne többé szükség. Az óvoda szerint a szülők fele igénybe is kívánja venni a szolgáltatást.

Nem csak úgy lehet tehát hozzáállni a kérdéshez, ahogy nálunk szokás. És most egyáltalán nem csak Varga Istvánra gondolok. Ott van például a Századvég Alapítvány kutatási igazgatójának múlt pénteki blogbejegyzése, melyben G. Fodor Gábor elítélte azt a liberális doktrínát, mely szerint szeretkezni jó dolog, a „fasiszta” nézetek meg rosszak.
G. Fodor szerint ezt csak a liberálisok gondolják így? Tényleg mindenki másnak olyan szörnyű a szexuális élete, hogy annál még a fasizmus is jobb?

Vagy Kövér László házelnök, aki a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által szervezett Az élet: ajándék című nemzetközi élet- és magzatvédelmi konferencián megállapította: a liberális felfogással szemben a gyerek nem magánügy, hanem a közjó egyik legfőbb eszköze, a gyerekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés. A konferencián a szexualitással és gyerekvállalással kapcsolatban elhangzó többi megállapítást és „megoldási javaslatot” pedig nem is szeretném idézni, annyira elkeserítő az egész. A szexualitás és a gyermekvállalás pedig igenis mindenkinek a magánügye. Bár személy szerint én is sokkal jobban szeretnék egy igazán, nem csak az állami szabályozás szintjén baba- és gyerekbarát Magyarországon élni, ahol a fiataloknak nem valami kötelező, szabadságukat korlátozó, kakispelenka-szagú dolog ugrik be elsőre a gyerekvállalásról, így a tervezett gyerekek így valóban megszülethetnek, aztán pedig megfelelő nevelésben és oktatásban részesülhetnének. Viszont ha komoly államférfiak a bajszuk alatt mormogva olyanokat mondanak, hogy „a közjó egyik legfőbb eszköze”, meg „nemzetstratégiai kérdés”, attól tökre nem jön meg a kedvünk ahhoz, hogy sok kis jövendő adózót csináljunk. Attól meg pláne nem, ha szigorításokkal fenyegetnek a fogamzásgátlás és a terhesség-megszakítás kapcsán.

Jirí Menzel és Bohumil Hrabal nagyszerű, Őfelsége pincére voltam című filmjének egyik jelenetében a nemzetiszocialista érzésektől túlfűtött leány a nászéjszakáján is arra figyel, hogy a Vezér képe egy pillanatra se kerüljön ki a látómezejéből. Hiszen nemzetstratégiai kérdésen ügyködnek épp...

És bár G. Fodor és Kövér is a liberálisokat támadják a szexualitás és a gyermekvállalás kapcsán, én szeretném hinni, hogy nem csak számunkra evidens a magánélet, az ahhoz tartozó szokások, valamint a nők önrendelkezési jogának tiszteletben tartása. Remélem, nem csak mi gondoljuk, hogy fontos a társadalom szexualitáshoz való tabuk nélküli, nyitott és befogadó hozzáállása, a szexuális felvilágosítás, valamint a tudatos családtervezés ösztönzése és támogatása.  És főleg babák és gyerekek - minden mennyiségben. Virággal hadonászó, cinikus „úriemberség”, képmutatás, pökhendiség, az egyéni felelősség és tudatosság hangsúlyozása helyett tiltások - ez meg maradjon a fenti két megmondó-ember osztályrésze. De inkább nekik sem kívánjuk, mert valószínűleg nem tudják, miről mondanak le.

A két hetes rendcsinálás ígérete és a TEK kirakat-akciói ellenére ma az Európai Unió országai közül Magyarországon érzik magukat a legkevésbé biztonságban az emberek. Az Eurobarometer kutatási adatait REINER Roland elemezte.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Orbán: két hét alatt rendet teszünk

• AWARENESS OF HOME AFFAIRS - Special Eurobaromete

• ESS Data

*

Két hét múlva rend lesz. Ha a második Orbán-kormány legkarakteresebb kijelentéseit keressük, Orbán Viktor ígérete alighanem az elsők között jut eszünkbe. Nem véletlen: a biztonságra való igény az egyik legalapvetőbb elvárásunk, 2010 előtt pedig a társadalom egyre növekvő része érezte veszélyben a mindennapi biztonságát. A belügyminiszter és a kormány azonnali változást, több rendőrt, nagyobb szigort ígért. A kormányzás másfél éve után készített adatfelvétel tanulsága szerint ez a vállalkozás egyelőre eléggé kudarcos.

"Az Ön közvetlen környékén nem biztonságos élni": egyetértők aránya (Eurobarometer 76.4, 2011/december)

A magyarok 21 százaléka, tehát minden ötödik ember úgy érezte, hogy még a közvetlen környezetében sem él biztonságban (az EU átlag mindössze 9 százalék). Az arányok még rosszabbak, ahogy nagyobb szintre lépünk: a saját településüket már több mint minden negyedik megkérdezett nem tartotta biztonságosnak (27 százalék), ami több mint két és félszerese az EU-átlag 10 százaléknak. Még ennél is rosszabb az ország egészének megítélése: Magyarországot a lakosság több mint harmada (35 százalék, míg az EU-átlag csak 15%) nem érezte biztonságosnak. Mindhárom szempontból tehát Magyarországon volt a legrosszabb a közbiztonság megítélése az egész Európai Unióban.

Közbiztonság megítélése helyi, települési és országos szinteken: az egyes állításokkal egyetértők aránya (Eurobarometer 76.4, 2011/december)

Miközben a TEK grandiózus akciói minden héten érdekességet szolgáltatnak a hírportálok szerkesztőinek, nyáron a köztelevízió híradója két héten keresztül számol be a dizájnerdrogok elleni küzdelemről, aközben a magyarok 32 százaléka nem mer éjszaka a saját környékén sétálni, és majdnem minden második állampolgár aggódik azon, hogy erőszakos bűncselekmény áldozatává válik.

A kutatási adatok bizonyítják, hogy a biztonságérzet és a rendőrségbe vetett hit, bizalom összefügg, márpedig hazánk ezen a téren is rosszul szerepel. Ami a rendőrség állapotát és megítélését illeti: a tízből kevesebb, mint négy magyar megkérdezett tartja sikeresnek a rendőrséget az erőszakos vagy erőszakkal fenyegető bűncselekmények megelőzésében – az uniós országok között ez az egyik legrosszabb eredmény, a közbiztonsághoz hasonlóan ebben a rangsorban is a bolgár és görög értékek társaságában zárjuk a sort.  A társadalom többsége egyszerűen nem érzi azt, hogy a rendőrség képes lenne őt megvédeni.

A rendőrség sikeres Magyarországon az erőszakos vagy erőszakkal fenyegető bűncselekmények megelőzésében. Egyetértők aránya országonként. (ESS 2010/11.)

Ez a bejegyzés szándékosan közvélemény-kutatási adatokra és nem igazságügyi statisztikákra épül. A közbiztonság megítélésekor nem támaszkodhatunk pusztán a bűnügyi statisztikákra: egyrészt ezek összehasonlíthatósága a különböző jogrendszerek miatt erősen korlátozott (hiszen más számít bűncselekménynek a különböző európai országokban). Másrészt azt gondolom, a közbiztonság maga nem írható le pusztán statisztikai adatokkal: a bűncselekmények számának alakulása aligha hat a biztonság érzékelésére rövidtávon.

Tényként rögzíthetjük ugyanakkor azt is, hogy 2011-ben mintegy 1 százalékkal több bűncselekményt követtek el 2010-hez képest, elsősorban a közrend elleni bűncselekmények száma ugrott meg. De a lényeg, hogy közbiztonság akkor van, ha az emberek biztonságban érzik magukat.  Márpedig ha ezt a definíciót elfogadjuk, úgy azt kell mondanunk, hogy az Európai Unió legkevésbé biztonságos országában élünk.

Reiner Roland

elemző

Republikon Intézet

A legfiatalabb, és legalacsonyabb választási hajlandósággal bíró szavazói bázisra az ökoszociálisok pártja épült. Ellentétben mindazzal, amit a kormány állít, az LMP nem nyertese, hanem méltatlanul hátrányos helyzetbe hozott vesztese lehet a regisztrációnak. - CEGLÉDI Zoltán írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Gulyás Gergely (Fidesz) nyilatkozata a választási regisztrációról

• Karácsony Gergely (LMP) cikksorozata a választási regisztrációról

A választási regisztrációval kapcsolatos kommunikációs csörtében a Fidesz politikusai, mondjuk úgy, nem vádolhatók a kíméletlen igazmondás bűnével. Eleve a fő kérdésre sosem születik valódi válasz: miért kell egyáltalán bevezetni a regisztrációt? Ha esetleg elhisszük, hogy semmi bajt, demokrácia-deficitet, részvétel-szűkülést nem hoz, ha elfogadjuk, hogy a legjobb szcenárió valósul meg, és minden olyan lesz, mintha nem is lenne regisztráció, akkor is: minek?

Hosszan lehetne sorolni a Fidesztől érkező valótlan állításokat, onnan, hogy a javaslatot beterjesztő Vejkey Imre szerint "több szabadságot" hoz a regisztráció, odáig, hogy ettől nem fog visszaesni a választási részvétel, vagy hogy a 96%-nyi,Magyarországon élő választópolgárnak 4% külföldön élő szavazó (valóban szükséges) regisztrációja miatt kell ugyanilyen kötelezettséget előírni. Most azonban csak egy, egyre közkeletűbb, a Fidesz politikusai és a párthoz, khm, lojális elemzők által is egyre gyakrabban ismételt, szintúgy valótlan állítást vizsgáljunk meg.

E szerint azt nem is igazán tudni, melyik pártnak kedvez a regisztráció, de a Fidesznek biztos nem, ellenben az LMP-nek valószínűleg igen. A legkisebb parlamenti pártot illetően a regisztráció "előnyeire" az a fideszes érv, hogy hiszen az LMP szavazói javarészt fiatalok, magasan képzettek, és jól kezelik a számítógépet is, tehát majd az ügyfélkapun keresztül tömegesen regisztrálnak. Tehát a Fidesz tulajdonképpen az LMP-nek még segített is a regisztráció bevezetésével.

Hát ez bizony arcátlan nagy hazugság.

Egyfelől, a Fidesz nyilván azt feltételezi, hogy az a Karácsony Gergely, aki már akkor választási szisztémákat elemzett korábbi munkahelyén, amikor a regisztrációt védő Gulyás Gergely még római jogból vizsgázott az egyetemen, ezt "eltévesztette", rosszul tudja, és a fent linkelt, ötrészes cikksorozata csupa-csupa szakmai tévedésen alapul. Másfelől viszont pont Gulyás Gergely regisztrációt védő példái, valamint a rút valóság is rácáfol arra az állításra, miszerint milyen jól "helyzetbe hozták" az LMP-t a regisztrációval.

Hiszen valóban, az ökopárt szavazói messze a legfiatalabbak a parlamenti pártok bázisait tekintve - no de pontosan tudjuk, hogy épp a fiatal korosztályban a legalacsonyabb a választási hajlandóság! Az a korral egyenes arányban nő: nem véletlen, hogy a politika "szent tehenei" továbbra is a nyugdíjasokkal kapcsolatos döntések és ígéretek. Ha valóban a fiatalok lennének a legelszántabb szavazók, akkor nem tandíjat vezettek volna be, hanem a nyugdíjakat vágták volna meg, akkor ma a diákok utazási kedvezménye nőne, az öregkori ingyenes utazásokat meg minimum korlátoznák.A Tárki legfrissebb felmérése is azt állapítja meg, hogy a Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció és az MSZP szavazói a leginkább elkötelezettek pártjuk mellett, hiszen tízből körülbelül hat választójuk tekinthető biztos szavazónak, míg a legkevésbé az LMP szimpatizánsai ígérik biztosra részvételüket, tízből négyen nyilatkoztak így.

Az is tapasztalatunk, hogy az LMP bázisa épp az országos mozgósításban, a személyes elérésekben gyenge. Ez kiderült a tavaszi népszavazási kampánykezdeményezésük kudarcából is. De önmagában ez a bázisdemokrata, intenzív belső vitákat folytató, egy szűk kemény magot kivéve laza kapcsolatokra épülő LMP-s szubkultúra (liberális szemnek egyébként szimpatikus módon) sem tűri a "terelgetést". Épp az LMP szavazóival lehet a legkevésbé megcsinálni azt, amit a regisztráció követel: fegyelmezett adminisztrációra, időzített sorállásra becsatornázni őket. Mindehhez kiépített országos hálózata sincs a pártnak - ennek a jele a legutóbbi időközi választásoktól való távolmaradások, illetve roppant gyenge LMP-s szereplések.

Szintén a legendásan hajrázó LMP-t gyengíti leginkább az a tény, hogy a választást megelőző két hétben már csak a regisztrált szavazókért folyik majd a csata. Kifejezetten hátrányos változás ez annak a pártnak, amelyik a 2010-es országgyűlési választási kampányban az utolsó hetekben mutatott be szárnyalást, illetve a legutóbbi önkormányzati választásokon is kicentizte a határidőket: Jávor Benedek főpolgármester-jelölti ajánlószelvényei a verseny lefújása előtti másodpercekben gyűltek össze. A személyes megkeresés, a door-to-door kampány jelentőségének felértékelődésével csökken az Érzem!-matricák és kreatív plakátok kampányereje is.

A regisztráció bevezetésének a szándéka egyértelmű: minél több eszközzel a Fidesz kormányon maradását segíteni, a rendszert Orbán Viktor választási sikerének érdekében torzítani (erről részletesen a ma megjelenő HVG hetilapban írok). Ha pedig a nem szándékos következményeket nézzük, akkor paradox módon nem az LMP profitálhat a változásból, hanem az a párt, amelynek a legöregebb a szavazóbázisa, és a legelszántabbak, legharciasabbak a szavazói. A Demokratikus Koalíció a teljes népességben csak három, de a biztos pártválasztók között már hét százalékon áll a legújabb Tárki-felmérés adatai alapján.

Szomszéd Orsolya (Nézőpont Intézet) és Ceglédi Zoltán (Republikon Intézet) volt a vendége az InfoRádió hétfő esti műsorának. A beszélgetésben a kormány IMF-tárgyalási taktikáját elemezték, illetve a választási regisztráció valószínű indokait és várható hatásait vitatták meg..

Első rész:

Második rész:

A napokban jelent meg az OECD legfrissebb oktatási riportja (Education at a Glance 2012), mely 34 OECD-tagország (és néhány további G20-as ország) oktatási rendszerének igen részletes adatait ismerteti. A kötetben olyan részletes és releváns adatok olvashatók, melyek nélkül egy felelős oktatáspolitika elképzelhetetlen. - REINER Roland írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Education at a Glance 2012

• Interjú a miniszterelnökkel a felsőoktatás átalakításáról

• Orbán Viktor válasza a parlamentben a romkocsmák félhomályában merengő diplomásokról

*

A mostani jelentés (mely elsősorban 2010-es adatokra épül) számai és megállapításai ugyanakkor akár az Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa nevével jelzett oktatáspolitika alapos, statisztikai adatokkal alátámasztott kritikája is lehetne. Az alábbiakban elsősorban azokra a felsőoktatással kapcsolatos tényekre-adatokra mutatok rá, amik alapján egyértelművé válik, hogy a felsőoktatás szűkítése nem csak a nemzetközi trendekkel megy szembe, de a folyamat eredményeképp számszerűsíthető előnyöktől válik meg a magyar állam és társadalom.

A kutatás legfontosabb megállapításai ugyanis egy irányba mutatnak: a globális trend továbbra is a felsőoktatás dinamikus bővülése és a tudásalapú gazdaság térhódítása. A 2010-es számok arra is alkalmasak, hogy a 2007-2010 közötti gazdasági válság és recesszió hatását mérjék. Az eredmény egyértelmű: a magasabb képzettség segítette a válság hatásainak kivédését, körükben sokkal kevésbé nőtt meg a munkanélküliség, illetve a korábban is létező fizetési előnyük sem csökkent.

Az általános megállapítás után jöjjenek a konkrét, magyar szempontból érdekes számok. A bejegyzésben elsősorban a felsőoktatásról lesz szó, a középfokú oktatásról csak akkor, ha ahhoz kapcsolódik. Ami a felsőoktatásban részt vettek számát illeti, 20%-kal Magyarország a lista alsó harmadában, jóval az OECD-átlag alatt (31%) található (az arányok a 25-64 év közötti korosztályra vonatkoznak, tehát hazánk esetén a 25 és 64 év közöttiek ötöde vett részt a felsőoktatásban).

1. ábra: Felsőoktatásban részt vevők aránya (2010); Százalékok, életkori csoportok alapján

Ha csak a régiónkat nézzük, helyzetünk akkor sem a legjobb: megelőzzük ugyan Csehországot és Szlovákiát, de Szlovénia és Lengyelország előttünk van. E két ország előnye különösen a 25-34 év közöttiek csoportjában jelentős: ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban az újabb korosztályok nagyobb részben vesznek részt a felsőoktatásban, mint Magyarországon. Ezt, a régió országaitól leszakadó trendet erősíti a jelenlegi kormányzat felsőoktatási politikája: ahelyett tehát, hogy Magyarország ráerősítene és megpróbálna minél több hallgatót a felsőoktatás felé irányítani, az állami helyek csökkentésével a hazai felsőoktatásban tanulók száma nem fog növekedni – ezzel pedig a magasan kvalifikált polgárok aránya csökkenni fog.  

Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy az állam sokat költene a felsőoktatásra vagy azt, hogy ezek a képzések sokba kerülnének: 2009-ben a GDP alig 1 százaléka jutott a felsőoktatási intézményekhez – ennél alacsony ráfordítást csak Szlovákia esetén látunk. De a magyar képzés „olcsóságát” mutatják azok a számok is, amik egy képzéshez szükséges teljes ráfordítást vizsgálják: a magyar képzés – a szlovák és lengyel képzéssel együtt – egyike az OECD-országok legolcsóbb képzéseinek – a teljes összeg az OECD átlag alig harmada.
Márpedig tanulni nagyon megéri: a felsőfokú végzettség minden országban magasabb jövedelmet jelent– számszerűsítve, az OECD országaiban a felsőfokú végzettségűek átlagosan 55%-al többet keresnek, mint a középfokú végzettségűek. Az egyik legérdekesebb adat, hogy ez a különbség Magyarországon kiemelkedően magas: 110 százalék - tehát hazánkban a felsőfokú végzettségűek több mint kétszer annyit keresnek, mint a középfokú végzettségűek. Az OECD országai közül ennél nagyobb különbséget csak Brazíliában mértek.

2. ábra: Felsőoktatásban tanultak jövedelme, a középfokú végzettségűekhez képest. (középfokú végzettségűek jövedelme = 100)

A számok világosan megmutatják, hogy azt oktatás befektetés – méghozzá nem csak az egyén, de az állam, a társadalom számára is. A magasan kvalifikált állampolgárok ugyanis az alacsony szociális kiadások (többen dolgoznak, ezért nem kell munkanélküli segélyt fizetni), a nagyobb adóbefizetések révén, valamint a nagyobb fogyasztásuk miatt gazdaságilag közvetlenül is hozzájárulnak a társadalom jólétéhez. A tanulmány ezt a hatást számszerűsítette is, azaz megbecsülte, mekkora hasznot hoz egy, a felsőoktatásban végzett állampolgár az állam számára. Ebből a haszonelemzésből az derül ki, hogy Magyarországon a legmagasabb az egyén után járó haszon: egy férfi élete során mintegy 255 000 dollárnyi hasznot jelent az államnak, míg egy nő esetén ez a szám 138 000 dollár. Ez tehát azt jelenti, hogy a felsőoktatás igazi befektetés az állam számára, méghozzá olyan befektetés, amiből (a 2008-as adatok tanulsága szerint) Magyarország az OECD országok közül a leginkább profitál.

3. ábra: Egy felsőoktatásban végzett egyén után járó haszon az állam számára, USA Dollárban kifejezve

*

Ellentétben tehát azzal, amit a jelenlegi oktatáspolitika gondol a jövő társadalmáról, az OECD tanulmányból egyértelműen kiderül: egy jobban képzett társadalom építésével nemcsak az egyén, de a társadalom és a gazdaság is jobban jár: szociális közkiadások csökkenthetőek, az adóbevételek nőnek, a magasabb befizetés miatt fenntarthatóbbá válik az egészségügy, a nyugdíjrendszer. Ráadásul a magasabban képzett társadalmak egy válságot, egy recessziót is jobban átvészelnek.

REINER Roland

elemző, Republikon Intézet

Az ATV szezonnyitó adásában előbb Kerényi Imre levelét ismertették, melyben a fideszes alkotmányfelelős vallott arról, hogy hanyatt esett Ceglédi Zoltán kollégánk kritikájától, mely Kerényi a diákoknak eljuttatott (azóta a Vaterán árult) alaptörvénnyel kapcsolatos munkáját bírálta. Ezt követően a műsor szereplői az azeri baltás gyilkos kiadatása miatti botrányt és annak hátterét vitatták meg.

A Tét vendégei voltak: Ceglédi Zoltán elemző (Republikon Intézet), Kiszelly Zoltán politológus (Gótikus Ház), Magyar Kornélia politológus (Magyar Progresszív Intézet) és Somogyi Zoltán elemző.

A műsor felvétele megtekinthető az ATV honlapján:

Első rész

Második rész