Úgy véljük, hogy a közös ellenzéki lista rossz esetben is minimum 35%-os eredményt érhet el 2014-ben. Legutóbbi gyorselemzésünkben ezt az elemet vitatták talán a legtöbben. Hogy miért vagyunk mégis biztosak állításunk helyességében, arra 5 fontos érvet szedett össze TÓTH Csaba kollégánk.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Pártok támogatottsága a Tárkinál
• … és az Ipsosnál
• Aktív és potenciális szavazók a Nézőpont Intézet 2013. novemberi felmérésében
• Reiner Roland: a Fidesznek ma nagyságrendileg annyi támogatója van, mint a végül elvesztett 2002-es és 2006-os választás előtt
• Az aktív elkötelezetteknél Bajnai és Mesterházy is népszerűbb Orbánnál
• Az ellenzéki megállapodás politikai és választástechnikai értékelése

*

1.    Mert az ellenzék ma is így áll. A közös lista létrejötte előtt a legtöbb kutató a Fidesz és az MSZP teljesítményét vetette össze; bár mindenki tudta, hogy az Együtt-PM és a DK is rendelkezik támogatottsággal, a szalagcímekbe, kiemelésekbe rendre a Fidesz-MSZP összehasonlítás került. A politikát figyelők így mintha hozzászoktak volna, hogy az ellenzék támogatottsága „kettessel kezdődik”. A három most szövetséget kötött párt azonban már 2013 végén is harminc százalék felett állt a biztos szavazó pártválasztók között; az első januári mérésekben az Ipsosnál közösen 37, a Századvégnél 31 százalékon állnak – a kettő átlaga közel 35 százalék. Bár meg kell várni az első olyan méréseket, amelyek a közös listát létrejötte után mérik, a 35 százalékos támogatottság az objektív mérésektől aligha lesz messze. 

fotó: hvg.hu

2.    Mert ez az ellenzék számára alig 8 százalék pluszt jelentene 2010-hez képest. Az MSZP 2010-ben 19, az LMP közel 8 százalékot szerzett – a két párt aggregált támogatottsága 27 százalék volt. Az akkori – még a szakadás előtti – LMP szavazótáborát tekintve a mai összefogás „centristább” pártjaival  mutat rokonságot; az akkori LMP szavazók többsége jobban elutasította a Fideszt mint az MSZP-t ; a második fordulóban inkább átszavazott az MSZP jelöltjeire, önálló LMP jelölt híján pedig a listás LMP szavazathoz szocialista egyéni jelölt támogatását társította. Bár az ellenzék tevékenységét bőségesen lehet kritizálni, azt kevesen vitatják, hogy a 2010-es mélyponthoz képest a baloldal ma erősebb.

3.    Mert a bizonytalanok körében a baloldal tartalékai nagyobbak lehetnek. A fenti állítások csak azt magyarázzák, miért állíthatjuk hogy a baloldal reálisan elérheti a 35 százalékot – azt nem, miért ez az alja támogatottságának. Ehhez figyelembe kell vennünk a bizonytalanok preferenciáit is. A legtöbb felmérés szerint a bizonytalanok körében a baloldal tartalékai nagyobbak. A Republikon 2012-ben, kifejezetten a bizonytalanok preferenciáit vizsgáló elemzése szerint e csoportban 31-20 százalék arányban inkább baloldali kormányt szeretnének a megkérdezettek (a csoport bizonytalanságát jól jelzi hogy felük erre a kérdésre sem tudott vagy akart válaszolni). Implicit módon mintha ezt sugallná a Nézőpont Intézet egyik felmérése is: a cég 2013 novemberében közölt adatokat az aktív és a potenciális szavazók pártpreferenciáiról. A Fidesz támogatottsága a két csoportban hasonlóan alakult: 41, illetve 42 százalék volt. Ezzel szemben a baloldal három pártja az aktív szavazók körében 22, a potenciálisok körében másfélszer ennyi, 37 százalékos támogatottsággal bírt. Mindez aligha magyarázható másképp, minthogy a baloldal tartalékai e „potenciális szavazók” körében nagyobbak.

4.    Mert a Fidesz felülmérése létezhet. Baloldali politikusok gyakorta érvelnek úgy, hogy a közvélemény-kutatásokban mért magas Fidesz-előny oka a választók „félelemérzete”; hogy nem merik bevallani preferenciájuk – s hogy ennek folytán a baloldal sokkal jobban áll, mint a kutatásokból gondolnánk. Ez az érvrendszer nagyrészt önbecsapás – semmilyen bizonyítékunk nincs olyan méretű elhallgatási spirálra, ami a pártok közötti támogatottsági adatok ilyen mértékű különbségét magyarázná. A Fidesz enyhe felülmérése azonban könnyen elképzelhető – erre ugyanis már több korábbi példa is volt. Közismert, hogy a 2002-es kampányban a legtöbb kutató 8-10 százalékos Fidesz-győzelmet várt – végül Medgyessy Péter lett a miniszterelnök. Kevésbé ismert, hogy hasonló felülmérésre 2010-ben is sor került. A 2010. április választások előtti hónapban az Ipsos 57, a 63 százalékra mérte a Fidesz támogatottságát – a párt végül 53 százalékot szerzett. Ilyen típusú torzítás most sem zárható ki.

5.    Mert a teljes népességben mért adatokból ez következik. Ha a Jobbik esetén legalább 10, az LMP és az egyéb pártok esetén összesen legalább 5 százalékos eredménnyel számolunk, akkor a baloldal akkor szerepel 35 százalék alatt ha a Fidesz 50 százalékot kap. Márpedig az nagyon valószínűtlen. Kollégánk, Reiner Roland nemrég közölt elemzése rávilágított, hogy a teljes népességben a Fidesz jelenleg 2006-os támogatottságán van – 2010-es eredményének nagyjából 70 százalékát éri el. Bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy eredménye is csak ennyi lenne – hiszen szavazói aktívabbak, mint az ellenzéki választók – az mégis biztosnak tűnik, hogy a 2010-es, nem különösebben magas részvételi arány annyit nem tud csökkenni, hogy az akkori támogatottság alig több mint kétharmada hasonló százalékos eredményhez vezessen.

A fentiek nem jelentik azt, hogy a Fidesz ne vezetne nagyon, vagy hogy ne lenne ma is a választások esélyese – mindössze azt próbálták bemutatni, hogy a baloldal ma mért támogatottsága nem a teteje, hanem inkább az alja annak az eredménynek, amire a választáson számíthat.

Bár a részletek körvonalazása még hátra van, mostani ismereteink alapján szinte biztosnak látszik, hogy az MSZP, az Együtt-PM és a DK közös listán indul majd a 2014-es választásokon. A formálódó közös lista és az ellenzéki megállapodás kapcsán TÓTH Csaba kollégánk fogalmaz meg öt fontos állítást.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Az Index forrásai szerint „az összefogás kinyitását az Együtt 2014 kezdeményezte, de több forrásunk szerint is nem elsősorban a győzelmi esélyek maximalizálása, hanem az 5 százalékos küszöbtől való félelmük vezette őket.”

• Uj Péter lényeglátó elemzése Bajnai kudarcáról

• „Mesterházy Attila legyűrte a régi MSZP két nagy ballasztját: az öreg komcsikat és a balliberálisokat”

• Török Gábor szerint az előválasztási küzdelmet Mesterházy Attila nyerte meg

• Politikusok népszerűsége

1.    Bajnai Gordon nem most adta fel miniszterelnök-jelölti ambícióit. Bár a közös lista ötletének felvetését és különösen Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségének elfogadását sokan Bajnai Gordon teljes politikai megsemmisüléseként értelmezték, az egykori miniszterelnök a szocialista pártelnök primátusát már hónapokkal ezelőtt elfogadta. Az eredeti, szeptemberben kötött megállapodás alapján az MSZP-Együtt szövetség győzelme esetén a miniszterelnököt az a párt adta volna, amelyik listán több szavazatot szerez – márpedig az Együtt támogatottsága soha nem haladta meg a szocialistákét. A baloldal miniszterelnöke e megállapodás alapján – győzelem esetén – a korábbi formula szerint is Mesterházy lett volna; legfeljebb a megoldás e pontja nem kapott akkora figyelmet.

Ebből pedig az következik, hogy Bajnai a héten nem miniszterelnök-jelölti ambícióit adta fel, hanem a külön lista jelentette önállóbb identitás cserélte le a parlamentbe kerülés a bizonyosságára. Kérdés azonban, ez a külön lista az őszi megállapodás után mennyire jelentett ténylegesen önálló identitást – miután az Együtt valamennyi választókerületben eleve közösen indult volna a szocialistákkal. Az SZDSZ annak idején úgy sodródott össze sok választó fejében az MSZP-vel, hogy ilyen széles, valamennyi választókerületre kiterjedő megállapodást soha nem kötött a szocialistákkal. A mostani megállapodás joggal nem tetszik azoknak, akik az Együttet egy önálló, az MSZP-től külön erőközpontnak képzelték – ám ez az elképzelés már idén ősszel megbukott. Ezt figyelembe véve Bajnai kezdeményezése egyáltalán nem volt irracionális: ha az Együtt a választókerületi megállapodás révén úgyis összesodródik az MSZP-vel, legalább ennek egy potenciális előnyét, a biztos parlamentbe kerülést biztosítja a most kialakulni látszó forgatókönyv. Bajnai Gordon és pártja így ott lesz a következő parlamentben – míg a korábbi megállapodás fenntartása magában hordozta a kiesés nem elhanyagolható esélyét.

2.    A „kívülről jövő, nagy támogatottságú nem-politikus” illúziójával érdemes leszámolni. A baloldalon a mai napig makacsul tartja magát az a gondolat, hogy politikusokat le lehet cserélni „civil” vezetőkre; hogy az ország, de legalábbis a baloldal problémái megoldódnának, ha nem valamelyik pártelnök hanem egy „pártoktól független” személy vezetné az országot vagy politikai közösségüket. A mostani megállapodás talán alkalmas annak demonstrálására, hogy ilyen forgatókönyv egyszerűen nem létezik: a tapasztalatok ezt világosan bizonyítják.

A baloldal belekényszerítette magát egy nevetséges miniszterelnöki castingba 2009-ben a „pártoktól független személy” keresésének illúziója folytán – ennek eredménye lett, hogy Bajnai Gordon eleve hendikeppel kezdte kormányzását. Amikor 2012-13-ban világos lett, hogy Bajnai nem fogja legyőzni Mesterházyt, ismét felvetődött, hogy legyen egy „harmadik” személy a miniszterelnök-jelölt – ennek eredménye lett a senki által nem szeretett koordinált indulás forgatókönyve. Végül, a „legyen valaki más” gondolata megjelent az utóbbi hetekben is, ami oda vezet, hogy a baloldali értelmiség egy része csak félszívvel vagy egyáltalán nem támogatja majd a közös miniszterelnök-jelöltet. A felvetések közös eleme, hogy a rejtélyes „harmadik” – vagy most „negyedik” – szereplő mindig név nélküli, meg nem nevezett személy (hacsak nem önjelölt); a felvetés mindig általános, soha nem konkrét. Pedig ha a baloldalon lenne olyan népszerű, mindenki által elfogadható, tehetséges miniszterelnök-jelölt, akinek kedvéért pártelnökök és volt miniszterelnökök félreállnának, ismernénk a nevét. Ha a baloldal végre le tudna számolni e csodaváró illúzióval, közelebb kerülne a Fidesz legyőzéséhez.

3.    Gyurcsány Ferenc visszakerült a „pályára”. Az MSZP-Együtt megállapodás újranyitását jó részt Gyurcsány Ferenc nyomásgyakorlása kényszerítette ki – e tekintetben Gyurcsány elérte aktuális célját és újra elfogadható partnerré tette magát. Mindez különösen annak fényében komoly teljesítmény, hogy 2013 elején az egykori kormányfő már-már eltűnt a hazai politikából: Bajnai megjelenése elszívta előle a levegőt.

Az utóbbi hónapokban Gyurcsány taktikájának lényege a negatív zsarolási potenciál maximális alkalmazása volt. A negatív zsarolási potenciál a kisebb pártok bevett eszköze: a párt ugyan képtelen arra, hogy önállóan elérje politikai céljait (jelen esetben a Fidesz legyőzését), de az ő részvétele nélkül erre más sem képes. Gyurcsány aligha hoz plusz szavazatot az összefogásnak – ám kívül maradása érdemben akadályozta volna az MSZP-Együtt győzelmét, részben az esetleges DK-jelöltek egyéni választókerületi eredménye, részben az összefogás téma napirenden tartása okán. Gyurcsány az önálló indulás fenyegetésével és a médián keresztüli nyomásgyakorlással érte el a megállapodás újranyitását – s ezen keresztül azt, hogy a DK valamilyen formában ott legyen a következő parlamentben.

Ha azonban Gyurcsány célja a baloldalon belül további pozíciók szerzése, ott aligha lesz könnyű dolga. A következő parlamentben egy nagy, jellemzően Mesterházy személyzeti politikáját tükröző MSZP-frakció mellett lesz néhány DK-s képviselő. Ráadásul az előválasztási küzdelem folytán a baloldalon a politikusi népszerűségi adatok minden korábbinál fontosabbá váltak – márpedig e téren Gyurcsány pozíciói semmit nem javultak. Az egykori kormányfő ma is baloldal legelutasítottabb politikusai között van; népszerűsége az Ipsos mérései szerint 2013 decemberében 21 pont – alacsonyabb, mint amikor 2009-ben lemondott a kormányfői posztról és alig 1-2 ponttal magasabb mint a 2010-es választások idején.

4.    Mesterházy közös miniszterelnök-jelöltsége a szocialista pártelnök forgatókönyvének sikere. Bár lehet azon vitatkozni, Mesterházy vagy Gyurcsány jár-e jobban a közös listával és a megállapodással, a közös lista elfogadásával a baloldal vezetőjévé megkérdőjelezhetetlenül a szocialista pártelnök válik. Érdemes emlékezni: az MSZP és elnöke a Bajnaival folytatott hosszú előválasztási küzdelemben végig ezt a kimenetet szerette volna elérni – akkor ezt Bajnai meg tudta akadályozni. Máshonnan megközelítve: ha a szocialista pártelnök 2013. október 23-i kifütyülésnél mérvadó elemzőket megkérdeztek volna annak realitásáról, hogy a baloldal egésze Mesterházy vezetésével fog majd össze alig két hónap múlva, a többség szkeptikus lett volna. Mesterházy számára ez az új szerep is komoly kihívásokat jelent – akár a választási kampányt, akár Gyurcsány jelenlétét illetően. Ám mindezen kihívások nem teszik zárójelbe komoly taktikai sikerét.

fotó: Népszabadság

5.    A közös lista után is van élet. Bár a közös listát sokan örök életre szóló „összebútorozásnak” tekintik, érdemesebb lenne úgy nézni rá, mint egy aktuális taktikai helyzetre adott választástechnikai megoldás. A magyar politikában volt már rá példa, hogy közös indulás után a felek a parlamentben önállósodni kezdtek. Az MDF 2002-ben a Fidesszel közös listán jutott a parlamentbe; két év múlva az EP-választáson már centrista politizálással próbálkozott, 2006-ban pedig a baloldal felé is nyitottá vált. Az SZDSZ az hosszú közös kormányzás dacára 2008-ban felmondta a Gyurcsány Ferenccel kötött koalíciót. Vagyis, a mostani közös lista nem determinálja, hogy a szereplők milyen politikát folytatnak majd 2014 után – a „KDNP-modell” és az „MDF-modell” egyaránt létező választás.

A baloldali-ellenzéki térfélen október 23-a óta egyetlen téma sem kapott annyi figyelmet, mint az „összefogás” kérdése. Az összefogás általános üzenete mindig népszerű – konkrét megvalósítása azonban problematikusabb lehet. TÓTH Csaba öt olyan problémára világít rá, amelyeket az összefogás-párti retorika egyelőre nem kezelt.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Mesterházy Attilát főleg az összefogásról kérdezi a Népszabadság
• Medgyessy közös listával kapcsolatos javaslatára először még a Fidesz sem mert nemet mondani
• A szocialisták fele, a Fidesz-szavazók harmada támogatta Medgyessy közös lista javaslatait
• Ungár Klára kritizálja Gyurcsány Ferencet és az egykori SZDSZ-t
• Változatlan preferenciák az MSZP-Együtt tárgyalások lezárultához közeledve

Az összefogás követelése általában is a legnépszerűbb politikai üzenetek közé tartozik – különösen így van ez a magyarországi baloldalon, ahol a kompromisszumra törekvés a politikai kultúra rendkívül erős része. Egy korábbi baloldali miniszterelnök, Medgyessy Péter 2004-ben olyannyira messzire ment e konszenzusvágy kielégítésében, hogy közös listát javasolt az összes politikai párt részvételével – összefogást, nem csak a baloldallal, de a Fidesszel is. Ma legfeljebb úgy emlékszünk erre a javaslatra, mint ami az előjátéka volt Medgyessy későbbi bukásának – ám akkoriban a javaslat eleinte széles körben népszerű volt. Első reakciójában még Orbán Viktor is „nagyívű kezdeményezésnek” nevezte; az MSZP szavazók többsége és még a Fidesz szavazók harmada is támogatta a javaslatot. Ha az ellenséggel való összefogásra a szavazótábor felének támogatását meg lehet szerezni, nem meglepő, hogy egy potenciális szövetségessel való összefogásnál sokkal nagyobb arányokat látunk. Mindez azonban nem jelenti, hogy az összefogás minden esetben bölcs politikai döntés.
Az alábbi 5 pont olyan kérdéseket, problémákat vagy ellentmondásokat mutat be, amelyekre az általános összefogás-párti szólamok nem reflektálnak – vagy nem adnak megoldást.

1. Összefogás vagy szavazatbővítés: a szavazók „spontán” összefogása. A baloldali-ellenzéki oldal előtt álló legnagyobb kihívás ma nem az összefogás, hanem a szavazatbővítés: az ellenzék még ma, „összefogva” sem verné meg a Fideszt – ehhez további választók megnyerésére van szükség. Mindezzel az összefogás támogatói is tisztában vannak, s ennek kapcsán általában két állítást tesznek. Egyrészt, az összefogás a győzelem szükséges feltétele: lehet, hogy összefogással sem lehet megverni a Fideszt, de nélküle biztos hogy nem.
Csakhogy az „összefogást” a szavazók gyakran akkor is előállítják, ha a pártjuk ezt nem szeretné. Bár nem tudjuk még pontosan, hogyan működik majd az egyforulós választási rendszer, a választók minden korábbi választáson bemérték, ki az esélyesebb jelölt, és ennek megfelelően szavaztak. Egy szemléletes példával: 2010-ben a második fordulóban azokban a körzetekben, ahol MSZP-s jelölt eséllyel vette fel a harcot a Fidesszel szemben, a harmadik helyezett, állva maradt LMP-s jelöltet gyakran otthagyták a szavazói a szocialista jelölt kedvéért. Szanyi Tibor vagy Molnár Gyula a második fordulóra megkapta az ökopárti szavazatok körülbelül felét – dacára annak, hogy vélhetően egyikőjük sem volt az LMP-s választók „kedvenc” baloldali politikusa. Hasonló jelenség zajlott le korábban az egyszerre állva maradó MSZP-s és SZDSZ-es jelöltekkel: az utóbbit gyakran hagyták ott szavazói az esélyesebb szocialista kedvéért. A választók pontosan tudják, kik az esélyes és kik az esélytelen jelöltek, s hajlamosak elsődleges preferenciájuk felülírására

2. Összefogás vagy szavazatbővítés: az összefogás mint szavazatbővítésre alkalmas üzenet. Az összefogás-párti retorika második eleme, hogy az összefogás üzenete önmagában is szimpatikus lehet a választóknak – a bizonytalanok nem szavaznak a baloldalra, ha még arra is képtelen, hogy összefogjon, hangzik az érv. Csakhogy a kikényszerített összefogásnak nincs szavazatbővítő hatása – az MSZP-Együtt megállapodás ezt jól mutatta. A két párt – erős külső nyomásra – végül összefogott, s azóta is igyekszik egymással kapcsolatos kritikáját a minimumon tartani. Ám ez az összefogás nem járt a szavazótábor bővülésével – hiszen világos volt, hogy egy taktikai-politikai alku eredményeképpen jött létre. Ha a baloldal két legerősebb, legnépszerűbb politikusa által létrehozott összefogás nem jelentett új szavazókat, nem világos, miért járna ilyen hatással az összefogás kisebb és népszerűtlenebb szereplőkkel. 

3. Az összefogás forgatókönyvének tisztázatlansága. Az összefogás jelenleg inkább egy általános követelés mintsem egy konkrétan megvalósítható program. A legtöbb szereplő jelenleg azt sugallja, hogy politikai akarat esetén a részletek nem érdekesek – csakhogy az ilyen tárgyalásoknál pontosan a részletek jelentik a megállapodást. Pontosan milyen szereplők legyenek – még – részei az összefogásnak? Az MSZP és az Együtt meglévő megállapodása alapján rögzített, a munkát elkezdő képviselőjelöltek közül mennyinek és kinek a javára kellene visszalépnie? Közös lista legyen vagy külön – s az előző esetben azt ki vezesse? Ezek egyáltalán nem részletkérdések – éppen a konkrét javaslatok megfogalmazásakor szokott kiderülni az általánosan vállalható elv alkalmazhatatlansága. Emlékezetes: amikor Bajnai Gordonnak és Mesterházy Attila konkrét javaslatok megtételére kényszerült a közös indulás kapcsán, akkor vált világossá a koncepció tarthatatlansága: Bajnai közvélemény-kutatókra, Mesterházy választókerületenkénti előválasztásra bízta volna a megállapodás részleteinek kialakítását. A választási megállapodásoknál az ördög valóban a részletekben lakik. 

4. Az összefogás pártiak korábbi összefogásai. A politika érdekes paradoxona, hogy ma azok találják magukat egy platformon az összefogás kérdésében, akik közül többen – egymással – a legkevésbé sem szerettek volna összefogni. Az október 23-i tüntetéseket hallgatva mintha Kuncze Gábor és Fodor Gábor is Gyurcsány Ferencéhez hasonló álláspontot fogalmazott volna meg – miközben Kuncze és Fodor konfliktusai az SZDSZ-en belül jól ismertek. Gyurcsány Ferenc a liberális Horváth Ágnes menesztésével maga számolta fel az SZDSZ-el kötött koalíciót – ma az SZDSZ két korábbi elnökét is az összefogás hívei között találja. A szintén ugyanezen a színpadon beszélő Ungár Klára azóta összefogott az Együtt-PM-el – majd megtámadta Fodort, Kunczét és Gyurcsányt. Mindez azt jelzi, hogy a felek közötti összefogást, ha az valaha konkretizálódni, olyan múltbeli sérelmek is nehezíthetik, amelyeknek ma legfeljebb a felszínét látjuk.

5. A médiatér. Már az MSZP és az Együtt számára is komoly problémát jelentett, hogy a baloldali előválasztás hatására a médiában nem kapnak teret a baloldal kormánykritikus üzenetei. A baloldal szinte észre sem vette, amint az év elején elindított rezsicsökkentési kampány őszre beért és mire megállapodását megkötötte, komoly lemaradásba került a Fidesszel szemben. A helyzet azonban most sokkal súlyosabb: a választásokig alig négy hónap van hátra, miközben ma már nem csak a Fidesz, de a Jobbik is kampányol. Az ellenzéki médiatér így is korlátozott – ám most jószerivel szinte csak az összefogással kapcsolatos kérdések dominálják. Mesterházy Attila egy legutóbbi, Népszabadságban megjelent interjújában kilenc kérdést kapott összesen: ebből négy foglalkozott az összefogással (három a bajai videóval) – mindez egy nem kifejezetten ellenséges lapban, jól illusztrálva, ahogyan e kérdés elszívja a levegőt a baloldal elől akkor, amikor már a választási üzeneteit kellene kommunikálnia.