Közel sincs többmilliós tartalék a bizonytalanok között: a tényleges szavazatot hozó aktív pártnélküliek egy legfeljebb egymilliós, ráadásul egyértelműen megosztott tábort alkotnak jelenleg.  REINER Roland írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Medián-kutatás: Leiratkozók
  

• Republikon-kutatás: Biztos bizonytalanok

Az elmúlt másfél év során a közvélemény-kutatások a bizonytalanok egyre növekvő táborát mutatták: arányuk több intézetnél is meghaladta a teljes választókorú népesség felét. A következő időszak fontos kérdése lesz, hogy ez a választói tömeg milyen irányba indul el. Sokan azonban – akik bennük látják egy új párt létrehozásának vagy saját pártjuk megerősödésének lehetőségét – egy hatalmas és egy politikai irányba tartó csoportnak látják vagy láttatják őket. A valóságban azonban az aktív, a választáson szavazni is hajlandó bizonytalan csoport jóval kisebb és jóval heterogénebb annál, mint amit képzelnek róluk.

A bizonytalanok számát erősen csökkenti, hogy egy jelentős részük mindig távol marad a választásoktól, valószínűtlen hogy ők tömegesen bármilyen párt kedvéért elmenjenek választani.  Az ő állandóságukat mutatja az is, hogy arányuk az elmúlt négy év során alig ingadozott, egyedül a 2010-es választások idején mozdult el a 20 százalékos sávtól. Azt mondhatjuk tehát, hogy a társadalom ötöde stabilan távol marad a választásoktól, ezt a döntésüket nem az elmúlt két év eseményei alapján hozták: ők nem a kormányból vagy az ellenzéki pártokból, hanem a teljes politikából ábrándultak ki.

 1. ábra: Bizonytalan csoportok aránya a teljes népességen belül, 2008.09-2012.09, Ipsos

*

Lehet viszont számolni azokkal, akik nem tudják, vagy nem akarják megmondani azt, hogy egy most vasárnapi választások kire szavaznának. Arányuk az előző választás óta legalább a másfélszeresére nőtt, nagyjából a választókorú népesség harminc százaléka tekinthető tehát olyan bizonytalannak, aki adott esetben elmenne szavazni, ez mintegy 2,6 millió választópolgárt jelent. Saját kutatásunk is azt mutatta, hogy ezeknek a bizonytalanok körülbelül a fele olyan, aki részvételében már most is biztos, azaz egy most vasárnapi választáson is részt venne, annak ellenére, hogy a kérdezőbiztos kérdésére nem tudott vagy nem akart pártot választani – őket a továbbiakban aktív bizonytalannak fogjuk hívni. A pártok számára ők jelentik az elsődleges tartalékot, hiszen olyan politikailag aktív szavazókról van szó, akik keresik azt, hogy kire szavazhatnának, számuk 1,2-1,3 millióra tehető. Tovább csökkenti ugyanakkor számukat a regisztráció intézménye, ám ennek mértéke kérdéses: az Ipsos mérése azt mutatta, hogy átlagosan a szavazók negyedét tartja távol a regisztráció intézménye. A bizonytalanok regisztrációs hajlandóságát egyedül a Medián mérte, méghozzá igen alacsonyra: a pártnélküliek kevesebb, mint ötöde mondta azt, hogy feliratkozna a névjegyzékbe – ez a szám egyértelműen azt jelenti, hogy még az aktív bizonytalanok közül sem regisztrálna mindenki.  Egy korábbi elemzésünkben az aktív bizonytalanok mellett számoltunk egy ún. passzív bizonytalan csoporttal is, mely 2010-ben még voksolt, de egy most vasárnapi választáson már nem venne részt és jelenleg pártkötődése sincs. Ők azok, akiket a választási regisztráció egyértelműen távol fog tartani a 2014-es választásoktól, ez a Medián méréséből is jól látszik: a továbbiakban ezért csak az aktív bizonytalanokra koncentrálunk.

Illúzió tehát a társadalom közel felét kitevő bizonytalanok egészére, mint potenciális választókra tekintetni. A passzívak és tartósan távolmaradók arányát ismerve és a regisztráció hatását optimistán becsülve is egyelőre mintegy egymillió aktív bizonytalan választóért versengenek a 2014-es választási győzelemre készülő erők.


A megszólítandó bizonytalan szavazók száma után társadalmi hátterüket és politikai értékválasztásukat is érdemes tisztábban látni: ebből kiderül ugyanis, hogy több, jól elkülönülő pólus alkotja az aktív bizonytalanok táborát. Az aktív bizonytalanok között felülreprezentáltak a középkorúak, a magas jövedelemmel rendelkezők, és az egyetemet-főiskolát végzettek: az látszik tehát, hogy nem az a tipikus fővárosi fiatal jelenik meg ebben az aktív bizonytalan csoportban, mint amire sokan gondolnak. Identitásuk alapján az aktív bizonytalanok alapvetően három típusba sorolhatóak: konzervatív, rendpárti illetve baloldali-liberális. Az aktív bizonytalanok több mint negyede valamilyen konzervatív jelzőt választott magának (erősen nemzeti érzelmű, konzervatív, hívő). Bő harmaduk a rend és stabilitás híveként határozta meg magát: ők nagyjából egyforma arányban kötődnek jobb és baloldali pártokhoz, közös viszont bennük, hogy elsősorban biztonságra, kiszámíthatóságra vágynak. Végül az aktív bizonytalanok 36 százaléka alkotja a baloldali-liberális pólust (ide tartoznak azok, akik szocialista, szociáldemokrata, liberális vagy zöld jelzőt választottak maguknak). 

A konzervatív pólushoz tartozó bizonytalanok felülreprezentáltak a vidéken élők, egyházian vallásosak, a nők, illetve a nyugdíjasok között. Felük 2010-ben még a Fideszre szavazott, és bár ma már náluk is a jelenlegi kormánypárt a relatíve leginkább elutasított párt, az ő visszanyerésükre lehet esélye a Fidesznek. A magukat rendpártinak jelölők elsősorban a vidéki, magasabban képzett, aktív munkavállalók közül kerülnek ki, akik az átlagnál jobban keresnek. Pártkötődéseiket erősen titkolják: tízből több mint négyen nem árulták el sem azt, hogy kire szavaztak 2010-ben, sem azt, hogy ma melyik pártra nem szavaznának semmiképp. Az ő politikai preferenciáikról tudunk tehát a legkevesebbet.  Ami a baloldali-liberális pólust illeti, egy a fővárosban kifejezetten erős, fiatalos, határozottan nem vallásos és az átlagosnál csak kevéssel jobban képzett és jobban kereső csoportról van szó. A 2010-es választásokon még átlag felett szavaztak az MSZP-re és az LMP-re, a két pártot elhagyó, de máig aktív választók tehát elsősorban ezt a kategóriát erősítik. Noha jelenleg nem szavazói egyik pártnak sem, mind az LMP-t, mind az MSZP-t az átlagnál jóval kevésbé utasítják el.

Bár a három kategória viszonylag jól meghatározza azt, hogy mit gondolnak ezek a szavazók az politikusokról, vagy milyen kormányt szeretnének 2014-ben az ország élén látni, az identitás és a pártpolitikai címkék között bőven van „átjárás”: a baloldali-liberális identitást választók mintegy harmada Fidesz-kormánynak örülne, pont ekkora arányban szeretnének a konzervatív identitásúak valamilyen baloldali, koalíciós kormányt. Ha összességében nézzük az aktív bizonytalanok várakozásait, úgy köztük egyértelműen többségben vannak azok, akik valamilyen baloldali, koalíciós kormányt szeretnének 2014-től (az MSZP, az LMP ill. a DK részvételével létrejövő kormányokat nevezzük baloldali, koalíciós kormányoknak). Fontos látni ugyanakkor, hogy a Fidesznek is van tartaléka ebben a körben, hiszen minden harmadik aktív bizonytalan azt szeretné, ha a Fidesz folytatná a kormányzást.

 

2. ábra: Milyen kormánynak örülne 2014 után? Aktív bizonytalanok válaszai, Republikon-Ipsos 2012

*

Ami tehát jelenleg a bizonytalan szavazókat illeti, két dolgot érdemes szem előtt tartania minden politikai erőnek: a valóban megszólítható bizonytalanok jóval kevesebben vannak, mint az a közvélemény-kutatásokból elsőre látszik. Szó sincs 3,5-4 millió potenciális választóról: egy részük ugyanis sosem megy el választani, ráadásul a regisztráció még a részvételt fontolgatókat is az átlagnál jobban visszatartja a feliratkozástól – és így a szavazástól is. Jelenleg mindezeket a hatásokat figyelembe véve mintegy egymillió potenciális szavazó lehet a bizonytalanok között. Tovább nehezíti a pártok dolgát, hogy e csoport igen heterogén: egy-egy nagyobb baloldali-liberális és rendpárti, valamint egy kisebb konzervatív pólus alkotja. Összességében a baloldali, koalíciós kormányoknak van köztük nagyobb támogatottsága, ám kisebb tartalékot a Fidesznek is jelenthetnek.

Politikai ismeretek tekintetében a magyar társadalom átlagos helyen van az európai országok között.   

A választási regisztráció indokaként a kormány nagyjából egyetlen érvet ismételget: szerintük a változtatás a tudatosabb állampolgári részvétel felé fog mutatni, a jövőbeli szavazók megfontoltabban és tájékozottabban fognak dönteni.  REINER Roland írása.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Lázár János álláspontja

• European Election Studies

• Kósa: Egymillió tanulatlan magyar miatt kell a regisztráció

A választási eljárásról szóló vitában rendszeresen felmerül érvként, hogy a szavazók nem tájékozottak, nem ismerik a politikai rendszert, tehát nem is tudnak felelős döntést hozni. Egyes pártok a tájékozottságot az iskolai végzettséggel kötik össze, és egyenesen kizárnák az alapfokú végzettséggel nem rendelkező állampolgárokat a választási rendszerből. A tájékozatlanságot a vitában szereplő felek mintha egyaránt adottnak tartanák, de valóban tájékozatlanabbak a szavazók Magyarországon, mint más európai országokban?

Nézzük meg a számokat!

Egy 2009-es, az Európai Parlamenti választások idején készített felmérés során néhány, az Európai Unióval illetve a hazai politikával kapcsolatos kérdéssel mérték az állampolgárok politikai ismereteit. Noha a tájékozottságról, annak különböző aspektusairól akár egy önálló kutatást is lehetne végezni, most meg kell elégednünk az itt alkalmazott módszerrel. A kutatás során a válaszadóknak egy-egy állításról kellett eldönteniük, hogy az igaz vagy hamis, a belpolitikát három kérdés mérte.

A korhatárt kevesebben ismerik, az oktatási minisztert sokan

A legkevésbé éppen a választójogi korhatárral kapcsolatos állítást tudták jól megválaszolni a kérdezettek: tízből mintegy négy magyar válaszadó igaznak vélte azt a hamis állítást, hogy a magyarországi parlamenti választáson a jelöltnek legalább 25 évesnek kell lennie. Ez az állítás egyébként az európai polgárokat is nehéz helyzetbe hozta – 37 százalékuk hasonlóképp rosszul tudta.

A következő állításban az adott ország oktatási miniszterét nevezték meg jól: a kutatásban résztvevők több mint kétharmada (69 százaléka) tartotta igaznak a helyes állítást. Magyarország alig maradt el az EU-s átlagtól: a válaszadók 66 százaléka ismerte fel helyesen, hogy a kutatás idején az oktatási miniszter Hiller István volt.  

Hasonlóan nagy arányban ismerték fel a válaszadók, ha helytelen parlamenti létszámot kérdeztek tőlük (a valódi nagyság másfélszeresét, tehát Magyarország esetén az állítás 579 tagú parlamentről szólt): a teljes, európai mintában minden második válaszadó tudta, hogy rossz számot lát. Talán az akkoriban a parlament létszámáról szóló vitának is köszönhető, de a magyarok ebben még jobban is teljesítettek: a megkérdezettek közel kétharmada tudta jól, hogy a parlamentben nem 579 képviselő ül. 

Minden ötödik magyar nagyon jól, 40% pedig megfelelően tájékozott

Összesítve a három kérdésre adott válaszokat kirajzolódik, hogy a különböző társadalmak mekkora arányban állnak tájékozott és tájékozatlan állampolgárokból. Jól látszik, hogy Magyarország egyáltalán nincs lemaradva, hiszen az EU-átlagnak megfelelő a legtájékozottabbak aránya, míg az egyetlen jó választ sem adóké az átlagnál még alacsonyabb is. Hazánkban a társadalom ötöde tekinthető a fenti kérdések alapján nagyon jól tájékozottnak (3 jó válasz) míg további negyven százalék megfelelően tájékozott (2 jó válasz). Csupán minden tízedik állampolgár nem tudott egyik kérdésre sem helyes választ adni, kifejezetten tájékozatlannak tehát csak a magyar társadalom tizede tekinthető. Ezek az adatok tehát azt mutatják, hogy a tájékozatlan magyar választó képe hamis: politikai ismeretek tekintetében a magyar társadalom átlagos helyen van az európai országok között.   

A fent részletezett három belpolitikai állítás közül hány helyes választ adott. Európai Választáskutatás, 2009.

Ha valóban növelni akarjuk a tájékozottságot, más utak hatékonyabbnak tűnnek

Természetesen van még hova fejlődni: a hagyományosan jó oktatási rendszert működtető északi tagállamok vezetik a listát – náluk a legmagasabb azok aránya, akik mindhárom állításról jól döntötték el, hogy az igaz vagy hamis. A jelek szerint e tekintetben (is) érdemesebb lenne a kormánynak inkább az oktatás megerősítésén, hatékonnyá tételén dolgoznia; a művelt polgár lesz igazán tájékozott. A regisztráció sokkal inkább leképezi, illetve konzerválja a mai különbségeket. És egy másik lehetséges összefüggés: a magas arányú internethasználattal büszkélkedő balti államok polgári szintén átlag fölött tájékozottak. Itt is van még tennivaló, és szintén szélesebb tájékozottság várható a gyors és komplex információ-átadást biztosító internet terjesztésétől, mint attól a regisztrációtól, aminek központi eleme az ügyfélkapus bejelentkezés. Logikailag is meg kellene előznie az internet terjesztésének az online regisztráció ilyen típusú preferálását: előbb legyen a háztartásokban internet, mintsem hogy a kormány fő érve a „mindenki számára nyitva álló, önkéntes” regisztráció mellett az ügyfélkapus opció.

Végül a választási rendszerről szóló viták tükrében érdekes lehet az is, hogy Belgiumban és Olaszországban, ahol kötelező a választáson való részvétel, az állampolgárok sokkal kevésbé tájékozottak a politikai rendszert illetően, mint Európa számos országában.

A napokban jelent meg az OECD legfrissebb oktatási riportja (Education at a Glance 2012), mely 34 OECD-tagország (és néhány további G20-as ország) oktatási rendszerének igen részletes adatait ismerteti. A kötetben olyan részletes és releváns adatok olvashatók, melyek nélkül egy felelős oktatáspolitika elképzelhetetlen. - REINER Roland írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Education at a Glance 2012

• Interjú a miniszterelnökkel a felsőoktatás átalakításáról

• Orbán Viktor válasza a parlamentben a romkocsmák félhomályában merengő diplomásokról

*

A mostani jelentés (mely elsősorban 2010-es adatokra épül) számai és megállapításai ugyanakkor akár az Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa nevével jelzett oktatáspolitika alapos, statisztikai adatokkal alátámasztott kritikája is lehetne. Az alábbiakban elsősorban azokra a felsőoktatással kapcsolatos tényekre-adatokra mutatok rá, amik alapján egyértelművé válik, hogy a felsőoktatás szűkítése nem csak a nemzetközi trendekkel megy szembe, de a folyamat eredményeképp számszerűsíthető előnyöktől válik meg a magyar állam és társadalom.

A kutatás legfontosabb megállapításai ugyanis egy irányba mutatnak: a globális trend továbbra is a felsőoktatás dinamikus bővülése és a tudásalapú gazdaság térhódítása. A 2010-es számok arra is alkalmasak, hogy a 2007-2010 közötti gazdasági válság és recesszió hatását mérjék. Az eredmény egyértelmű: a magasabb képzettség segítette a válság hatásainak kivédését, körükben sokkal kevésbé nőtt meg a munkanélküliség, illetve a korábban is létező fizetési előnyük sem csökkent.

Az általános megállapítás után jöjjenek a konkrét, magyar szempontból érdekes számok. A bejegyzésben elsősorban a felsőoktatásról lesz szó, a középfokú oktatásról csak akkor, ha ahhoz kapcsolódik. Ami a felsőoktatásban részt vettek számát illeti, 20%-kal Magyarország a lista alsó harmadában, jóval az OECD-átlag alatt (31%) található (az arányok a 25-64 év közötti korosztályra vonatkoznak, tehát hazánk esetén a 25 és 64 év közöttiek ötöde vett részt a felsőoktatásban).

1. ábra: Felsőoktatásban részt vevők aránya (2010); Százalékok, életkori csoportok alapján

Ha csak a régiónkat nézzük, helyzetünk akkor sem a legjobb: megelőzzük ugyan Csehországot és Szlovákiát, de Szlovénia és Lengyelország előttünk van. E két ország előnye különösen a 25-34 év közöttiek csoportjában jelentős: ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban az újabb korosztályok nagyobb részben vesznek részt a felsőoktatásban, mint Magyarországon. Ezt, a régió országaitól leszakadó trendet erősíti a jelenlegi kormányzat felsőoktatási politikája: ahelyett tehát, hogy Magyarország ráerősítene és megpróbálna minél több hallgatót a felsőoktatás felé irányítani, az állami helyek csökkentésével a hazai felsőoktatásban tanulók száma nem fog növekedni – ezzel pedig a magasan kvalifikált polgárok aránya csökkenni fog.  

Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy az állam sokat költene a felsőoktatásra vagy azt, hogy ezek a képzések sokba kerülnének: 2009-ben a GDP alig 1 százaléka jutott a felsőoktatási intézményekhez – ennél alacsony ráfordítást csak Szlovákia esetén látunk. De a magyar képzés „olcsóságát” mutatják azok a számok is, amik egy képzéshez szükséges teljes ráfordítást vizsgálják: a magyar képzés – a szlovák és lengyel képzéssel együtt – egyike az OECD-országok legolcsóbb képzéseinek – a teljes összeg az OECD átlag alig harmada.
Márpedig tanulni nagyon megéri: a felsőfokú végzettség minden országban magasabb jövedelmet jelent– számszerűsítve, az OECD országaiban a felsőfokú végzettségűek átlagosan 55%-al többet keresnek, mint a középfokú végzettségűek. Az egyik legérdekesebb adat, hogy ez a különbség Magyarországon kiemelkedően magas: 110 százalék - tehát hazánkban a felsőfokú végzettségűek több mint kétszer annyit keresnek, mint a középfokú végzettségűek. Az OECD országai közül ennél nagyobb különbséget csak Brazíliában mértek.

2. ábra: Felsőoktatásban tanultak jövedelme, a középfokú végzettségűekhez képest. (középfokú végzettségűek jövedelme = 100)

A számok világosan megmutatják, hogy azt oktatás befektetés – méghozzá nem csak az egyén, de az állam, a társadalom számára is. A magasan kvalifikált állampolgárok ugyanis az alacsony szociális kiadások (többen dolgoznak, ezért nem kell munkanélküli segélyt fizetni), a nagyobb adóbefizetések révén, valamint a nagyobb fogyasztásuk miatt gazdaságilag közvetlenül is hozzájárulnak a társadalom jólétéhez. A tanulmány ezt a hatást számszerűsítette is, azaz megbecsülte, mekkora hasznot hoz egy, a felsőoktatásban végzett állampolgár az állam számára. Ebből a haszonelemzésből az derül ki, hogy Magyarországon a legmagasabb az egyén után járó haszon: egy férfi élete során mintegy 255 000 dollárnyi hasznot jelent az államnak, míg egy nő esetén ez a szám 138 000 dollár. Ez tehát azt jelenti, hogy a felsőoktatás igazi befektetés az állam számára, méghozzá olyan befektetés, amiből (a 2008-as adatok tanulsága szerint) Magyarország az OECD országok közül a leginkább profitál.

3. ábra: Egy felsőoktatásban végzett egyén után járó haszon az állam számára, USA Dollárban kifejezve

*

Ellentétben tehát azzal, amit a jelenlegi oktatáspolitika gondol a jövő társadalmáról, az OECD tanulmányból egyértelműen kiderül: egy jobban képzett társadalom építésével nemcsak az egyén, de a társadalom és a gazdaság is jobban jár: szociális közkiadások csökkenthetőek, az adóbevételek nőnek, a magasabb befizetés miatt fenntarthatóbbá válik az egészségügy, a nyugdíjrendszer. Ráadásul a magasabban képzett társadalmak egy válságot, egy recessziót is jobban átvészelnek.

REINER Roland

elemző, Republikon Intézet