Alapvetően piacbarát és kifejezetten EU-párti a bizonytalan liberális, a szociális ügyekben pedig hajlamosabb a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek elfogadására. Kritikusak mind a kormánnyal, mind az ellenzékkel: bár kétharmaduk szerint rossz irányba mennek a dolgok, jelentős részük a kormány maradását szeretné – az ellenzéki pártok iránt kevéssé elkötelezettek.  REINER Roland blogbejegyzése.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Kire szavaznak a liberálisok? – Republikon Workshop; prezentációk

• Párhuzamos liberalizmusok: önbesorolás és liberális értékválasztás kettőssége (2013)

• Liberális szavazók Magyarországon (2012)
  
  

A Republikon Intézet legutóbbi szakmai rendezvényén konszenzus alakult ki a kutatók között abban, hogy a magukat liberálisnak tekintő szavazók egy jelentős része jelenleg bizonytalan – méghozzá nagyobb mértékben az, mint mondjuk a magukat konzervatívnak tartó választók -, azaz nem tud pártot választani vagy titkolja választását. Korábbi kutatásainkból a hazai liberális szavazótábor már sok szempontból ismerhető, ezúttal azt vizsgáljuk, milyen „különlegességgel” rendelkeznek a bizonytalan liberális szavazók.

Az elemzés alapjául szolgáló közvélemény-kutatást 408 bizonytalan szavazó személyes megkeresésével készítette az Ipsos Zrt; az adatok elemzését ezen a bázison a Republikon végezte el. A lekérdezés 2014 február elején zajlott.

A bizonytalan liberálisok erősen felülreprezentáltak a fiatalok körében: a 29 év alattiak körében 44 százalék az arányuk (míg a teljes bizonytalan népességben 25 százalék). Ezzel szoros összefüggésben azt látjuk, hogy elsősorban a gazdaságilag aktívak, valamint a tanulók adják a bizonytalan liberálisok gerincét, míg nyugdíjasok jóval kisebb arányban fordulnak elő köztük. Ezek a demográfiai jellemzők egyébként erősen hasonlítanak a teljes népesség elemzésével bemutatott, magukat liberálisnak tartó szavazókra. Az egyik legkarakteresebb megkülönböztető jellemzője a bizonytalan liberálisoknak a vállalt jobboldaliság: a klasszikus hétfokú bal-jobb skálán felük vallotta magát jobboldalinak. Míg tehát a liberálisok azon részét, akik inkább baloldalinak tarják magukat, az Összefogás vélhetően jól integrálta a szavazótáborába, a jobboldali liberálisok egy jelentős tömböt alkotnak még a bizonytalanokon belül.

Miközben a liberális szavazók általában a leginkább elutasítóak a tekintélyelvű, tradicionális állításokkal (fiatalok nevelése, hagyományos férfi-női szerepek), a liberális bizonytalanok körében ezt nem látjuk, a legtöbb témában átlagosan vélekednek e témákban. Ezzel szemben a jövedelmi egyenlőségre vonatkozó attitűdkérdésekben (elfogadhatóak a milliós fizetések, csak kis jövedelmi különbségek fogadhatóak el), egyértelműen elfogadóbbak a társadalmi egyenlőtlenségek irányába.

A közpolitikai ügyekben alkotott véleményük megerősíti, hogy a magyar társadalomnál jóval erősebb piacpártibb szemlélet jellemzi őket: az átlagot meghaladó mértékben vallják, hogy a rezsiárak alapvetően piaci folyamatok eredményei, ezért a kormányzati beavatkozás káros, és szintén meghatározó részük utasítja el a tizenharmadik havi nyugdíj elképzelését is, a rossz gazdasági körülményekre hivatkozva. A kormány intézkedéseinek értékelésekor a rezsicsökkentést ismét – következetesen – az átlagnál nagyobb mértékben utasították el, a jobb keresetűeknek kedvező egykulcsos SZJA bevezetését ezzel szemben a bizonytalan liberálisok említették legnagyobb mértékben sikerként. Kiemelten kritikusok a Nemzeti Dohányboltok rendszerének kialakításával is: kétharmaduk szerint rossz döntés volt a dohánypiac átalakítása. 

Megerősítve az attitűdök kapcsán látottakat, a szociális-kulturális dimenziókban kevéssé térnek el a konzervatív vagy középen állók véleményétől, sőt bizonyos területen kifejezetten szembe mennek a liberálisokhoz társított állásponttal: a cigánybűnözés kifejezés használatát a leginkább ők tartják használhatónak. Hasonlóképp: miközben a trafikügyet a fent látható módon utasítják el, a szegénységet kevésbé látják jelenleg súlyos ügynek.

A bizonytalan liberálisok másik karakteres vonását az Európai Unióhoz való viszony jelenti: kiemelkedően magas (60 százalék feletti) közöttük azoknak az aránya, akik szerint előnyös volt hazánk csatlakozása. Kisebb-nagyobb mértékben a többi kérdésben is megerősítik az Európához tartozás fontosságát: erősen kudarcként ítélik meg az ország nemzetközi elszigetelődését, és az átlagot meghaladó mértékben vallják, hogy hazánk érdekét az EU-val való harmonikus kapcsolat jelentené. Vélhetően a nyugati típusú elköteleződés áll annak a fura kettősségnek a háttérben is, ahogy a bizonytalan liberálisok a paksi atomerőmű bővítésének kérdését megítélik. Miközben a beruházást magát hosszú távon az átlagnál nagyobb arányban (mintegy harmaduk, szemben a bizonytalanok negyedével) találták kedvezőnek és hasznosnak tartják – amiért elfogadható a nagymértékű adósság is –, aközben az orosz félhez való elköteleződést már negatívabban ítélik meg, mint mások, és inkább vélik úgy, az rontja Magyarország függetlenségét.

A bizonytalan liberálisok kifejezetten negatívan látják az ország alakulását: kétharmaduk szerint mennek rossz irányba a dolgok, felük elégedetlen a kormánnyal és csak negyedük szerint teljesít jól a kabinet. Ennek ellenére azonban tízből négyen mégis azt szeretnék, ha az Orbán-kormány folytatná 2014 után is, és hasonló azoknak az aránya is, akik másik kormányt szeretnének. A kormányváltás tekintetében tehát két, nagyjából egyforma tömböt alkotnak, ám a „kormánypárti” szavazatok jobban integráltak: a Fideszre a bizonytalan liberálisok inkább hajlandóak szavazni, mint az amúgy egyértelműen kormányellenes szavazók az Összefogás listájára. Ezt mutatja az, hogy harmaduk leginkább a Fideszre szavazna, míg az Összefogás listáját csak 12 százalék támogatná. Érdekes eredmény azonban, hogy egy kiélezett helyzet a kormányváltókat jobban mozgósítaná: ha a választások előtt szoros lenne az állás, az Összefogást húsz, míg a kormánypártot negyven százalék támogatná.

A bizonytalan liberálisok tehát egy több szempontból speciális választói csoportot jelenítenek meg, amivel tovább árnyalják az amúgy is összetett liberális-képet. Markáns jobboldaliságuk alapvetően nem meglepő: ahogy a korábbi elemzések is rámutattak, a liberálisok egy jelentős része jobboldalra pozicionálja magát és jobboldali pártra is szavaz. A bizonytalan liberálisok esetén viszont a piacpárti megoldások karakteres támogatása jelenik meg, mely ráadásul felülírja a sima kormánytámogató logikát: a piacellenes kormányzati intézkedéseket jelentős arányban ellenzik. A társadalmi ügyekben eközben a hagyományos liberálisokhoz képest konzervatívak, míg az EU-hoz hozzájuk hasonlóan nagyon pozitívan, optimistán állnak. Miközben kétharmaduk szerint nem a jó irányba mennek a dolgok, konkrét ügyekben többször támogatják a kormányt: ennek megfelelően egy részük vélhetően a Fideszre fog szavazni, míg egy sikeres aktivizálás után hasonló nagyságú ellenzéki szavazó kerülhet ki közülük.

A baloldali-ellenzéki összefogással a Jobbik harmadik helye rögzült: míg 2010-ben csak alig maradt le a második helyről, mostani támogatottsága jelentősen elmarad az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok támogatottságától. A Jobbik korábbi komoly régiós előnye (Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön) eközben mérséklődött, ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy a Jobbik valószínűleg nem fog tudni egyéni választókerületi győzelmet szerezni. REINER Roland blogbejegyzése.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Az Index írása a Jobbik kampányáról és esélyeiről
  

• Az ellenzéki megállapodás politikai és választástechnikai értékelése
  

• A Jobbik szavazótáborának átalakulásáról (Republikon tanulmány)
  

• A Tárki adatsora a pártok regionális támogatottságáról
  

• A Haza és Haladás Alapítvány tanulmánya az egyéni választókörzetekről

A baloldali megállapodással a 2014-es választások egyéni választókerületi eredményének latolgatása újra napirendre került – a Republikon Intézet is végzett ilyen modellezést. Ezzel együtt a közbeszédben újra előkerült a Jobbik kérdése: nyerhet-e a radikális párt egyéni körzeteket, beszélhetünk-e háromesélyes körzetekről? A 2012-es Haza és Haladás Alapítvány által készített elemzés a körzetek egy részét hárompólusú választókörzetként jellemezte, ahol a Jobbik jelenlétével – és akár győzelmi esélyével – számolni kell. Mára azonban a Jobbik és a baloldal támogatottsága és belső összetétele egyaránt átalakult, ezért egy 2014-es becsléshez más feltételekkel is számolni kell. Meggyőződésünk, hogy a 2010-es eredmények figyelmen kívül hagyása és túlértékelése egyaránt hibás köveztetésekhez vezet.

A jelenlegi helyzet két szempont alapján is abba az irányba mutat, hogy bár a Jobbik helye a parlamentben nem kérdés, ez a támogatottság nem elegendő arra, hogy a párt harmadik pólusként beleszóljon a Fidesz és a baloldali jelölt küzdelmébe. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a Jobbik támogatottsága meghaladja 2010-es szintjét, és hogy legyenek olyan körzetek-régiók, ahol a párt támogatottsága jóval magasabb, mint az országos átlag. A jelenlegi adatok és tendenciák azonban azt mutatják, hogy egyik feltétel sem adott.

A 2013 végéig elemzett adatok azt mutatják, hogy a Jobbik nem tudott megerősödni a 2010-es választás óta, míg a baloldali összefogás jelöltjének várható támogatottsága jóval nagyobb lesz, mint a 2010-es egyedül induló MSZP támogatottsága volt – így a két formáció között nő a távolság.  A Jobbik teljes népességben mért bázisa végig stabilan a 8-10 százalék közötti sávban ingadozott, a ciklus alatt lényegében mindvégig megmaradt harmadik erőnek. Ha a baloldali összefogás eredményeit nézzük (MSZP, Együtt-PM, DK összeadott támogatottsága), a választási eredményhez leginkább közelálló biztos szavazó pártválasztó kategóriában, úgy világosan látszik, hogy a különbség a ciklus alatt folyamatosan nőtt, és mára az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok lista támogatottsága közel kétszerese a Jobbikénak. Mivel a Jobbiknak 2010-ben sem sikerült egyéni választókerületi győzelmet szereznie, miközben akkor listás eredményét tekintve csak három százalékpontos hátrányban volt a szocialistákhoz képest, a jelenlegi, több mint tizenöt pontos hátránya alapján egyéni győzelemben aligha bízhat.

1. ábra: A Jobbik és az MSZP-Együtt-PM-DK támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében, (Ipsos, Medián, Tárki átlagok)

A megnőtt támogatottság-különbség hatását jól mutatja, ha megnézünk egy konkrét körzetet, ahol a Jobbik 2010-ben az egyik legjobb szereplést hozta. Az ózdi körzet – listás szavazatok alapján – volt négy évvel ezelőtt a Jobbik egyik legerősebb körzete: itt messze az országos eredményén felül kapott szavazatokat, és a napokban látott elemzések is többek közt ezt a körzetet jelölik meg, mint olyan választókerületet, ahol a Jobbik nyerhet. Az átszámolt szavazatok alapján 2010-ben itt a Jobbik 31 százalékot szerzett, miközben az országos támogatottsága 17 százalék volt, tehát közel kétszer annyian voksoltak az ózdi körzetben a Jobbikra, mint az ország egész területén. Az MSZP 2010-ben ugyanitt az országos átlagának megfelelő 19 százalékot hozott: ez gyenge eredménynek számított a korábbi választásokhoz képest, de jól mutatja azt is, hogy még a komoly visszaesés ellenére sem szerzett országos eredményénél rosszabbat. Végül a Fidesz 43 százalékkal végzett az első helyen, mely az országos 53 százalékánál mintegy 20 százalékkal gyengébb eredmény.  Ha ugyanezek az arányok (avagy területi súlyok) érvényesülnének ma is, a Jobbik jelenlegi 14 százalékos országos támogatottsága körülbelül 26 százalékos eredményt hozna, míg ha a baloldali jelölt 2010-hez hasonlóan most is az országos eredményét érné el, úgy 33 százalékot szerezne – egyértelműen megelőzné tehát a Jobbikot.   

Ha a fenti logikát kiterjesztjük az összes körzetre, és a 2010-es Jobbik és MSZP-s területi súlyokkal modelleznénk a 2014-es választásokat, lényegében nem lenne olyan körzet, ahol a Jobbik jobban szerepelne – fej-fej melletti eredményt is csak három körzetben (két szabolcsi és egy borsodi körzetben) látunk. Tehát ha a Jobbik 2014-ben is kiemelkedően szerepelne Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön, valószínűleg még akkor sem lenne olyan körzet, ahol biztosan megelőzné a baloldal jelöltjét, köszönhetően annak, hogy a baloldali összefogás jelöltjét mintegy kétszer annyian támogatják most, mint 2010-ben az MSZP-s jelöltet – ekkora különbséget pedig a régiós súly-különbség sem tud kompenzálni.

A 2. ábrán bemutatjuk, hogy a 2010-es területi súlyokkal modellezve a jelenlegi helyzetet, milyen eredmények születnének a leginkább Jobbik-esélyesnek tartott körzetekben (Ózd, Kazincbarcika – a korábbi Sajószentpéter, vagy Vona Gábor körzete, Gyöngyös). A mostani pártpreferenciákat kivetítve azt látjuk, hogy a baloldali jelölt jobban áll, mint a Jobbik indulója és több ilyen körzetben reális cél lehet számára a Fidesz legyőzése is.

2. ábra: Néhány választókörzet hipotetikus eredménye, a 2010-es területi súlyok és a jelenlegi pártpreferenciák figyelembe vételével

Ezzel szemben abban a három körzetben, ahol a 2010-es súlyok alapján a Jobbik és az MSZP fej-fej mellett állhat (Mezőkövesd, Nyírbátor, Kisvárda), a Fidesz előnye egyértelmű. Azok az egyéni választókerületek tehát, ahol a Jobbik esetleg beérheti a baloldali jelöltet alapvetően olyan körzetek, amik az ellenzék számára jellemzően egyébként sem – vagy csak egy jelentős győzelem esetén – nyerhetőek.  
Mindemellett van egy másik szempont is, ami az ellen hat, hogy a Jobbik az egyéni körzetek egy részében győzni tudjon, ez pedig az a tény, hogy a párt támogatottsága valamivel kiegyenlítettebb lett, mint 2010-ben volt: nincs már olyan előnye Észak-Magyarországon, mint négy évvel ezelőtt volt. Egy 2013 elején készült kutatás alapján írt tanulmányunk azt mutatta, hogy a Jobbik karaktere némiképp megváltozott: míg 2010 és 2012 között a Jobbik egy elsősorban Kelet-Magyarországon erős, inkább alsó-középosztályból szerveződő, a gazdaságilag aktívakra és az átmenetileg elszegényedett, munkanélküliekre egyaránt építő párt volt, 2013-ra egy területileg kiegyenlített, markánsan az aktív munkavállalókból álló, a középosztály felé tendáló párttá vált.

3. ábra: A Jobbik támogatottságának regionális különbsége, az országos támogatottsághoz (=100%) képest; az adatok 2012-ből és 2013-ból származnak, Republikon-Ipsos kutatás

A fenti ábra azt mutatja, hogy a 2010-es szavazáskor a Jobbik legerősebb régiója Észak-Magyarország volt, a visszaemlékezések alapján itt több mint 80 százalékkal több támogatója volt, mint országosan (ez az arány nagyjából megközelíti a választási eredmények alapján számított súlyt). Ugyanakkor 2012-ben a régió előnye már valamelyest csökkent, míg a 2013-as mérés egy igencsak kiegyenlített támogatást mutatott.  

2012 és 2013 ősze közötti időszakban a Tárki is jelentős átalakulásról számolt be, ami elsősorban az Észak-Magyarországi régiót érintette. A Jobbik korábban a Tárki mérése alapján is ebben a régióban volt a legerősebb, míg 2013 szeptember-októberére országos átlagához gyengült.  A Tárki mérésekben ugyanezen időszak alatt a régióban az MSZP támogatottsága emelkedett meg, így vélelmezhető az az átrendeződés, amit a mi tanulmányunk is kimutatott. a régióban a baloldal visszaveheti vezető helyét.

4. ábra: A Jobbik iránti szimpátia alakulása régiónként, negyedévente; Tárki

A Tárki adatsora is bizonyíték arra, hogy a Jobbiknak ugyan továbbra is vannak erősebb és gyengébb régiói, ám az eltérés mértéke csökkent az elmúlt időszakban – ez pedig azzal jár, hogy valószínűleg nincsenek olyan körzetek, ahol a párt kimagaslóan jól tudna szerepelni.  Noha az elkövetkezendő hónapok kampánya ezeken az arányokon változtathat, a Jobbik az utóbbi időszakban érezhetően a fiatalok és a középosztály felé próbált nyitni, azaz inkább a Fidesz és nem a baloldal rovására akart erősödni. A Jobbik biztosan nem fogja feladni az észak-magyarországi, észak-alföldi régiókat és alighanem 2014-ben is átlag felett fog itt szerepelni, előnye azonban meglátásunk szerint nem lesz olyan tetemes, mint a 2010-es választásokon, így az egyéni mandátumok sorsába nem fog tudni beleszólni, legfeljebb a második helyért versenyezhet.

Ezzel pedig a Jobbik egyértelmű vesztese lehet az új parlamentnek: egyéni győzelmek híján, csak az országos listáról szerezve mandátumot frakciója nagyjából a harmadára zsugorodhat a felére csökkenő parlamentben. 2014 után Vona Gábor egészen biztosan nem lesz miniszterelnök, és nem a Jobbik jelenti majd a legnagyobb ellenzéki erőt sem.

A fiatalok politikai érdeklődésének hiánya, az intézményekbe vetett bizalom alacsony szintje nem csak a magyar fiatalokat jellemzi - ők egyelőre még a középmezőnybe tartoznak. Európai körkép a 15-29 évesek politikához fűződő viszonyáról. REINER ROLAND írása.

2014-ben tényleg minden szavazat számítani fog, ám a győzteskompenzáció révén szavazatunkkal indirekt módon olyan pártot is támogathatunk, aki ellen valójában voksolni akartunk. Ez a választás éppen ezért sokkal inkább szól majd a Fidesz és az „ellenzéki jelölt” harcáról, mint az eddigi választások, és sokan talán úgy támogatják majd szavazatukkal egyik vagy másik felet, hogy nem is tudtak róla. REINER Roland írása

Van az új választási törvénynek egy kevéssé ismert és talán éppen ezért kevésbé vitatott pontja, amire a közbeszédben győzteskompenzációként hivatkozunk. 2014-ben – akárcsak a megelőző választásokon – minden belföldi állampolgárnak két szavazata lesz, az egyiket a választókörzetben induló egyéni jelöltre, a másikat egy párt listájára adhatja le. 2010-ben és azt megelőzően az egyéni választókerületben töredékszavazatok keletkeztek a vesztes jelöltekre leadott szavazatokból (amennyiben a jelöltet indító párt országosan legalább 5 százalékot szerzett). Az új választási törvény azonban átalakította a kompenzáció rendszerét: az eddig meglévő, mandátumot nem szerző jelöltre leadott szavazatokon túl bevezette a győzteskompenzáció fogalmát is. Ennek értelmében a mandátumot megnyert jelölt után is jár töredékszavazat, méghozzá annyi, ahány szavazattal többet kapott az első helyezet, mint a második helyen befutó jelölt. Egyszerűbben megfogalmazva: azok a szavazatok, amik a minimális, egyszavazatos győzelmen felül érkeztek, töredékszavazatnak minősülnek és a győztes jelölt pártjának listájára kerülnek. Ezek a töredékszavazatok átkerülnek az ún. kompenzációs listára, ugyanarra a listára, ahova a pártokra közvetlenül leadott voksok is érkeznek. A kompenzációs listán lévő szavazatokból ezután egy matematikai formula segítségével, nagyjából arányos módon kerül kiosztása 93 mandátum. Fontos tudni, hogy az erről a listáról szerzett mandátumok „drágább” mandátumok: megszerzésükhöz több szavazatra van szükség, mint egy egyéni körzetben szerzett mandátumhoz. Ez összefüggés az új választási rendszerben még erősebb lesz, hiszen – többek között a kompenzációs szavazatok miatt – több szavazat érkezik majd a listára, miközben a kiosztható mandátumok száma kevesebb lesz, mint 2010 előtt.

*

A győztes jelölt után járó töredékszavazatoknak akkor van valódi hatása, ha van olyan párt, amelyik jelentősen nagyobb támogatottsággal bír a többinél, így az egyéni választókörzetek nagy többségét meg tudja nyerni. A győzteskompenzáció ebben az esetben ezt az aránytalanságot tovább erősíti. A mandátumbecslő modellünk számításai szerint egy erős Fidesz az extra töredékszavazatok révén a kompenzációs listáról akár 3-7 pluszmandátumhoz is juthat, attól függően, hogy az egyéni választókerületek mekkora többségében tud nyerni. Ez a túlzott előny már önmagában is megkérdőjelezi a győztes jelölt jutalmazásának rendszerét.

A győzteskompenzáció rendszerének van ugyanakkor egy másik vonása, kevésbé nyilvánvaló hatása is, mely hatás felismerése talán a választói döntésekben is változást hozhat. A győzteskompenzáció hatásának nagysága ugyanis elsősorban attól függ, mekkora a különbség választáson induló két legerősebb formáció között. Minél több szavazattal veri meg a győztes a második helyezettet, annál több töredékszavazatra számíthat. Azaz minél gyengébben szerepel a legerősebb vesztes, annál jobb a győztesnek. Ez a valódi magyarázat arra, miért érdeke a jelenleg magabiztosan vezető Fidesznek az, hogy minél több önálló párt induljon el a 2014-es választásokon. Minden egyes önállóan elinduló, akár csak néhány százalékot szerző párt is csökkenti a legerősebb ellenzéki jelölt támogatottságát, ami így növeli a győztes párt előnyét – amely előny töredékszavazatokban nyilvánul meg. Aki a szavazatát nem az első vagy második helyen végző jelöltre adja le, a rendszer következtében tulajdonképpen az első helyezettet (is) támogatja.

*

Ez a hátrány független attól, hogy a párt egyébként bejut-e a Parlamentbe vagy sem. Képzeljük el, hogy egy ellenzéki párt önállóan indulva hat százalékot érne el, míg egy ellenzéki együttműködésre a párt szavazóinak szavazóknak a csak fele (tehát három százalék) szavazna. A különindulás tehát az együttműködés jelöltjének három százalékkal kevesebb eredményt jelentene, ennek következményeként kevesebb egyéni választókörzetet nyerne, valamint a vesztes választókörzetekben pedig jobban kikapna. Ez a három százalék pedig, amivel a Fidesz többel győzne, a győztes kompenzáció következtében töredékszavazatként hasznosulna és végső soron 1-3 pluszmandátumhoz juttatná a pártot. Ez az 1-3 mandátum csak a töredékszavazatok hatása, tehát a szoros küzdelemben megnyert egyéni választókerületek hatása nincs benne. A modellszámítás szerint az önállóan bejutó párt hiába kapna saját jogán is mandátumokat, a különindulással ennél a Fidesz több mandátumhoz jutna, végső soron tehát a kormánypárt profitálna az együttműködés hiányából. Még nyilvánvalóbb ugyanakkor a Fidesz előnye ha olyan pártok is elindulnak, amik aztán nem jutnak be a Parlamentbe: ezek a voksok ugyanis az ellenzék számára teljesen elvesznek, míg a Fidesz listáján megjelennek.

2011. évi CCIII. törvény
az országgyűlési képviselők választásáról
15. § (1) Töredékszavazatnak minősül az egyéni választókerületben
a) a mandátumot nem szerző jelöltre leadott szavazat, valamint
b) a mandátumot szerző jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám.
(2) Ha az egyéni választókerületben a legtöbb szavazatot két vagy több jelölt egyenlő szavazatszámmal szerzi meg, töredékszavazatnak minősül az adott egyéni választókerületben minden egyéni választókerületi jelöltre leadott szavazat.
(3) Az önálló pártlista töredékszavazatainak a párt önálló egyéni választókerületi jelöltjeinek töredékszavazatai számítanak.
(4) A közös pártlista töredékszavazatainak a pártlista állításában részt vevő pártok közös - ugyanazon pártok részvételével állított - egyéni választókerületi jelöltjeinek töredékszavazatai számítanak.

Általában is igaz az, hogy a felmérésekben alacsony a választási hajlandóság, de még ehhez képest is jelentős a fiatalok passzivitása, pontosabban (és ez fontos különbség!) kifejezetten a pártpolitikai részvételt utasítják el jóval nagyobb arányban, mint európai kortársaik. Ezt a jelenséget mutatja be adatokkal REINER Roland.

Noha a magukat liberálisnak vallók között a Fidesz a legtámogatottabb párt, ugyanakkor a Fidesznek van a legkevesebb olyan szavazója, akik a szakpolitikai kérdésekre valóban liberális (szabadpiac-párti vagy emberi jogi) válaszokat adnak. REINER Roland írása

*

Kapcsolódó hivatkozások:

• Párhuzamos liberalizmusok (Republikon-elemzés)
  

• Magyar Nemzet: A liberálisok körében is tarolna a Fidesz
  

• Választáskutatás

*

A liberális szavazókról készített elemzésünk egyik, sokak számára leginkább meglepő eredménye volt, hogy a liberális szavazók között a Fidesz a legerősebb párt: az elemzésben önbevallású liberálisoknak hívott csoport 25 százaléka szavazna a jelenlegi kormánypártra. Ezt a tényt emelte ki az elemzés feldolgozása során az mno.hu is („Hihetetlen: a liberálisok körében is tarolna a Fidesz”), ám a címben szereplő „hihetetlen” és a „liberálisok” egyaránt pontosításra szorul. Egyrészt az elemzés közel harmincszázaléknyi liberális szavazóról beszél, akik három, lényegében különböző liberális csoportot alkotnak: önbevallás szerinti liberálisok, kapitalisták, valamint emberi jogi liberáliok, ám a Fidesz valóban meggyőző előnye azonban csak az egyik, az önbevallás szerinti liberálisok között létezik, míg a másik két kategóriában a Fidesz kifejezetten rosszul áll.

Ami ezen eredmény „hihetetlenségét” illeti, érdemes kiemelni, hogy a Fidesz magas támogatottsága az önbevallású liberálisok körében nem előzmény nélküli. A magukat liberálisnak tartók körében a Fidesz korábban is messze a legnépszerűbb párt volt: ezt bizonyítják a 2010-es választásra vonatkozó retrospektív adatok, de megerősítik korábbi kutatások is. Erre különösen alkalmas a Magyar Választáskutatás Program 2009-es adatfelvétele, ahol a Republikon Intézetével megegyező kérdéssel mértek politikai identitást, ráadásul az eredmény is hasonló volt: közel 12 százaléknyi válaszadó jellemezte magát elsősorban liberálisnak. A 2009-es pártpreferenciák pedig még markánsabb Fidesz-szimpátiáról tanúskodnak: a liberális önbevallásúak 53 százaléka szavazott volna akkor a Fideszre. A 2009-es kutatásból az is kiderül, ki számít következetes Fidesz-szavazónak.  Eszerint az önbevallású liberálisok negyede minden eddigi választáson a Fideszre voksolt, míg csak bő harmaduk vallotta azt, hogy még sosem szavazott a jelenlegi kormánypártra. Jól látszik tehát, hogy a liberális önbevallásúak 25 százaléka következetes és állandó Fidesz-szavazó. Ez az a kemény mag, ami jelenleg, 2013-ban is jelen van.

Ezzel együtt érdemes látni, hogy bár a liberális önbevallásúak körében valóban vezet a Fidesz, a korábbi „tarolásának” nyoma sincs: a 2006-os visszaemlékezés alapján még 58 százalék, 2009-ben pedig 53 százalék mondta, hogy erre a pártra szavazna. Ez utóbbi nagyjából teljesült is –a 2010-es visszaemlékezés alapján a magukat liberálisnak tartók 50 százaléka a Fideszre szavazott – ám az óta felére zsugorodott a fideszes liberális tábor. A mai 25 százaléknyi Fidesz-szavazó liberális azt jelenti, hogy lényegében csak a „törzstábor” maradt meg Orbán Viktor pártja mellett, a liberálisok azon negyede, aki vélhetően egész életében Fidesz szavazó volt – talán független attól, mit is képviselt a párt.

A liberális értékek képviselői ugyanis teljesen kikoptak a Fidesz-táborból: az értékválasztásuk és közpolitikai kérdésekre adott válaszaik alapján kapitalista, illetve emberi jogi liberálisok legkisebb arányban a Fidesz táborban találhatóak. Míg a teljes népességnek négy százaléka kapitalista, addig a Fidesz-szavazók között ez az arány a két százalékot sem éri el; az emberi jogi liberálisok számaránya pedig itt 12 százalék, szemben a teljes társadalomban mért 18 százalékkal. 

A Fidesz-tábor liberális kettőssége tulajdonképpen tökéletes példája annak, amire az elemzés fel akarta hívni a figyelmet: az önbevallás alapján vallott liberalizmus és a liberálisnak tartott értékrend élesen elválik ma Magyarországon. A magukat liberálisoknak nevezők között az a Fidesz a legtámogatottabb párt, ahol a szavazók között legkisebb arányban vannak kapitalista és emberi jogi liberálisok.

Míg a 2010-es választások után az MSZP (ekkor sem a DK, sem az Együtt2014 nem létezett még) 860 ezer szavazóval bírt, addig mára ez a három párt összesen több mint 1,6 millió választót tud megszólítani. A Medián, az Ipsos és a Tárki havi közvélemény-kutatásai alapján készített infografikát REINER Roland.

A jegybankelnök a monetáris politika meghatározó szereplője. Amikor e pozícióban változás történik, az új vezető személyével kapcsolatos várakozások hathatnak a forint árfolyamára is. A legutóbbi három MNB-vezető kinevezése körüli forintmozgásokat ábrázolta egy infografikán REINER Roland kollégánk.

fotó: index

Az egymillió új munkahely ígérete, valamint a munkahelyvédő akcióterv idején különösen fontos megvizsgálni a számokat: mi történt foglalkoztatással az elmúlt években, és hogyan teljesítettek ugyanebben a dimenzióban a versenytársaink? Három év adatait vetette össze REINER Roland az alábbi infografikán.

A számok alapján indokolatlannak tűnik az oktatási államtitkár törekvése, mely háttérbe szorítaná az iskolákban az angol nyelv oktatását - ugyanis még angolul sem tudnak elég jól a magyarok, miközben e nyelv használatát tartanák a legfontosabbnak. REINER Roland írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• A németet javasolja első nyelvnek az oktatási államtitkárság
  

• Europeans and their languages
  

• Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ

*

Az oktatási államtitkárság ismét elővette a nyelvtanulás ügyét: az új nyelvoktatási stratégia megszüntetné az angol nyelv elsőbbségét, helyette a németet tenné meg első tanulandó nyelvnek. Tekintsünk most el attól a fajta indoklástól, hogy a könnyű sikerélményt hozó angol helyett miért jobb egy nehezebben tanulható nyelvvel kezdeni. A probléma ugyanis nem az, hogy a magyar diákok hogyan tanulják meg a második idegen nyelvet, hanem az, hogy az elsőt sem tudják elsajátítani. 

A felmérések azt mutatják, hogy a magyarok képesek legkevésbé idegen nyelven megszólalni: míg az uniós polgárok 54 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, ez az arány Magyarországon csupán 35 százalék. Különösen aggasztó ráadásul, hogy nem csak utolsók vagyunk ebben a rangsorban, de a felmérések romló tendenciát mutatnak: 2005-ben még 42 százalék válaszolta azt, hogy legalább egy nyelven meg tud szólalni (a csökkenés azt jelenti, hogy sokan „elfelejtették” azt a nyelvet, amit a korábbi felmérés idején még beszéltek). A cél tehát, hogy legalább egy nyelven meg tudjon szólalni minél több magyar: ez után jöhet csak az a kérdés, hogy melyik legyen ez a nyelv.

Az angol nyelv kiemelt fontosságát az állampolgárok Európa-szerte tudják, ismerik. Jól bizonyítja ezt, hogy mikor a kutatás során két nyelvet kellett választaniuk, ami a személyes fejlődésük szempontjából a leghasznosabb, az európai polgárok elsöprő többsége az angolt választotta. Hasonlóképpen vélekedtek a magyar válaszadók: mintegy kétharmaduk választotta az angolt, mint a leghasznosabb nyelvet. Míg Európa megosztott a második leghasznosabb nyelv kérdésében, addig Magyarországon ez egyértelműen a német: ám az angol első helyét meg sem közelíti.

1. ábra: Melyik két nyelvet tartja leginkább hasznosnak személyes fejlődése szempontjából? Eurobarometer 2012/02-03

*

De nem csak a közvélemény-kutatások bizonyítják az angol nyelv elsőbbségét: a hazai nyelvvizsgaadatok is az angol nyelv egyértelmű – és fokozódó – dominanciáját mutatják. Ma már az összes nyelvvizsga több mint kétharmadát teszik angol nyelvből, míg a német nyelvű vizsgák aránya az elmúlt tíz évben 30 százalékról 23 százalékra csökkent.    

 
2. ábra: Az angol és a német nyelvből tett nyelvvizsgák aránya az összes nyelvvizsga között, 2003-2012.

Forrás: Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ

*

Az oktatási államtitkárság ismét nem a valós problémával foglalkozik: a nyelvoktatási stratégiának nem az angol nyelv háttérbe szorításáról kellene szólnia, hanem arról, hogy minél több diák fejezze be úgy középiskolai tanulmányait, hogy legalább egy idegen nyelven tud beszélni. Az angol nyelv mesterséges háttérbe szorítása értelmetlen, felesleges: ráadásul szembemegy mind az európai, mind a magyar közvéleménnyel.