2012
nov.
21.

Személyes élményeimből (vallásos családom, barátaim, katolikus gimnáziumi tanulmányaim) tudom, hogy a hívő ember jellemzője nem elsősorban a görcsös ragaszkodás az elavult szabályokhoz. CSABA Réka írása

Nem szeretném tovább gördíteni az újabb plágium-galacsint, mert nem dolgom megítélni a kreatív módszereket, amelyekkel néhányan igyekeznek megszerezni a társadalmi megbecsülést biztosító papírokat. Viszont meglehetősen boldog vagyok, amikor újabb politikusról derül ki, hogyan boldogult az életben, mielőtt belebújt a közjogi méltóságoknak járó szuperhős-szerepbe. Ez a jelmez ugyanis nálunk eleve feleslegessé teszi minden kritika és a szuperképességek valódiságát firtató kétely megfogalmazását, hiszen az nyilvánvalóan a Gonosz támadása, és a tipp személyesen a Sátántól érkezett e-mailben.


A botrányhoz szokott szemnek talán már fel sem tűnnek ezek a hírek, mégse menjünk el mellettük, mert nélkülük soha nem derülhetne ki például, hogy ki is a sátán (vagy legalábbis milyen képben jelenik meg) Semjén Zsolt szerint: ő a rockzenével, és ezen belül konkrétan Mick Jaggerrel, a Rolling Stones énekesével vél felfedezni veszélyes hasonlóságot.

mick.jpg


Persze nem az a lényeg, hogy az akkor 28 éves fiatalember (a mai miniszterelnök-helyettes) egy 1990-ben írt teológiai témájú dolgozatban milyen véleménnyel van egy rocksztárról. Érthető módon nem volt oda a szex-fenomén Jaggerért, és egyébként a sátán és a rockzene összekapcsolása sem az ő fejéből pattant ki.
Azért tartom fontosnak ezt a történetet, mert megint egy magát kereszténynek valló, sőt, a hazai kereszténység politikai képviseletét ambicionáló közszereplőről van szó, olyan kontextusban, amely miatt megint nevetséges színben tűnik fel az általa reprezentált közösség. A közvélemény számára az ilyen hírek kapcsán lassan úgy tűnik, hogy a magyar keresztények tényleg olyanok, mint ahogyan azt a vallásosságukat főállásban művelők megjelenítik: szűk látókörűek, korlátoltak és paranoidok. Fogalmuk sincs a valóságról, esetleg vélt vagy valós érdekből próbálnak úgy tenni, mintha nem lenne, és ezt igyekeznek mindenki másra is rákényszeríteni.


Érdemes fellapozni Tóta W. Árpád munkásságát, ő régóta missziójának érzi a magyar kereszténydemokraták, de általában is a vallásos világkép folyamatos kritikáját, és a vallásos emberek röhejessé tételét. Szerintem részben azért, mert a magyar társadalom nagy részéhez hasonlósan eddig csak olyanokkal találkozott, akik elsősorban abban élik meg a vallásosságukat, hogy az elmúlt évszázadok gazdasági-társadalmi fejlődésének köszönhető, az életet könnyebbé, szórakoztatóbbá és talán élvezetesebbé tevő lehetőségeket akarják korlátozni. Vagy olyanokkal, akik mini-keresztes háborúkat vívnak a mindennapjaikban, de ettől sem boldogabbak, sem jobbak nem lesznek. Emiatt állíthatja meggyőződéssel, hogy a hittel nem egyeztethető össze a felvilágosult, nyitott, toleráns gondolkodás.


Ez sajnos könnyen megeshet, ha az ember a családja révén vagy más úton nem kerül közvetlenül kapcsolatba azokkal az emberekkel, akik hivatásukkal, munkájukkal és egész életükkel azokat az értékeket valósítják meg, amelyeken a keresztény vallás alapjai nyugszanak.


Pedig arról személyes élményeim (a főként vallásos családomban, barátaim körében és a katolikus gimnáziumban tapasztaltak) alapján meg vagyok győződve, hogy vannak, akik szerint a hívő ember jellemzője nem elsősorban a görcsös ragaszkodás az elavult szabályokhoz. Nem fő tevekénysége a további társadalmi változások lehetőségét figyelmen kívül hagyó tilalmak gondos alátámasztása. Nem célja a tilalomszegést követő büntetés szörnyűségének minél aprólékosabb lefestése. Sokkal inkább a szeretet, az emberi méltóság tisztelete, a jóságba és az arra való törekvésbe vetett hit, az értékek iránti elkötelezettség, az elfogadás, a bűnbánat, a megbocsátás és mások segítése jellemzi a hívő embert.


Ezért vagyok tanácstalan, ahányszor azt látom, hogy olyanok képzelik magukat képviselőmnek, akiknek szerintem a kereszténységhez, és annak az általam legfontosabbnak tartott értékeihez és üzenetéhez vajmi kevés köze van. Ha lenne, egyet értenének velem abban, hogy ha Jézus tumblr-ezett volna, akkor biztosan több cicás videót, és vicces meg tanulságos sztorit posztolt volna, mint azonnali korlátozást, tiltást és büntetést követelő kirohanást.


Tanácstalan vagyok, mert azt szeretném, ha nem kéne rosszul éreznem magam amiatt, hogy egy vallásos közösséghez tartozom. Ez viszont úgy nagyon nehéz, hogy ott néhányan meg akarják mondani, hogy Isten kit és mit szeret, milyen zenét hallgat, állandóan odafestik az ördögöt a hálószoba falára, vagy újabb és újabb tilalmakkal próbálják megakadályozni, hogy a sátán megrontsa és elveszejtse - az ő világképük szerint - önálló döntésre képtelen emberek lelkét.


És főleg azt szeretném, ha nem csak azok szólalnának meg a keresztények képviseletében, akik ellopják tőlem az identitásom egy részét, és a demokratikus értékekkel ellenkező törekvéseikkel mindenki előtt megkérdőjelezik a vallás létjogosultságát a modern ember életében. Azokat is szeretném látni és hallani, akik nem csak bemagolt leckét mondanak fel, és minden kérdésben a sátán kísértését látják, hanem akik gondolkodnak a hitükről, és a válaszaikkal nem a szigorú tanárbácsinak akarnak megfelelni, hanem saját lelkiismeretük szerint igyekeznek betartani a szabályokat. A vallásukét, és a liberális demokráciáét is, akármilyen nehéznek is tűnik elsőre a feladat.

2012
már.
25.

Az egyházak listáját töredékére csökkentette a kormány - a kihullók egyesületként működhetnek tovább. Jogi személyek azonban nem szerethetnek földtulajdont. Mi lesz az egyesületté lefokozott, korábbi egyházak földjével?

Az egyházak, s felekezetek működését és tevékenységét érintő törvényi szabályok változásának igen sok következménye van. Elsődleges jogpolitikai célként a Fidesz azt deklarálta, hogy megszünteti (illetve az egyházként való elismerés kedvező joghatásaitól megfosztja) a "bizniszegyházakat". A mögöttes, politikai szándék pedig szintén egyértelmű volt: a szekularizáció "légiesítésén" ügyködő politikai erő a hozzá lojális egyházakat felemelni, a vele kritikus, vagy ideológiájával nem egybevágó üzeneteket megfogalmazókat pedig lenyomni igyekezett. Így például az Országgyűlés vallásügyi bizottságának KDNP-s elnöke szerint az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) jogilag hiába tett eleget az egyházzá nyilvánítás követelményének, az egyházi státus megadása nem jog, hanem kegy.

Hogy koncepcióról, és nem véletlenről van szó, azt jól jelzi egy másik ügy is: a Scheiber Sándor-díjat idén csak egyetlen jelölt, Shaul Shaked, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora vette át szerdán, holott az elismerésre javaslatot tevő kuratórium még három nevet terjesztett be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek. A hebraisztika, a judaisztika, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításában jeleskedők elismerésére 1995-ben alapított díjat Kecskeméti Károly, Párizsban élő levéltáros és történész nem kívánta átvenni, míg Iványi Gábor metodista lelkész nevét Navracsics Tibor húzta le a kuratórium listájáról.

Most a korábban már bejegyzett 14 egyház mellett 13 további várja az Országgyűlés döntését. Iványiék nélkül.

Az egyházi státusz megléte vagy hiánya pedig messze nem csak "lelki" jelentőségű.
A szervezeti forma megváltozása minden esetben érinti a jogelőd tulajdonviszonyának megváltozását is. Minden egyesület jogi személy, jogi személy pedig nem szerezhet földtulajdont, leszámítva a ’90-’94 júliusa közötti időszakot, amikor még nem volt földtulajdon-szerzési korlát, valamint a törvényi engedményeket.

 

 


Jelen esetben a korábbi egyházak a termőföldtörvény alapján korábbi saját tulajdonukat megszerezhetik. Ennek egy nyilatkozat a feltétele, miszerint folytatni kívánják hitéleti tevékenységüket. Ami megint csak zavaros: ki és hogyan ellenőrzi e kitétel megvalósulását? Hogy lehet, hogy hirtelen az állam is érti és elismeri, hogy ezek az általa egyesületté kényszerített csoportok mégis méltánylandó hitéleti tevékenységét folytatnak?

Továbbá, ha már küzd a kormány a joggal visszaélő bizniszegyházak ellen, akkor miért nincs itt valami határidő – ha egy ilyen ex-egyház nem is kezdeményezi egyházként való bejegyeztetését, akkor korlátlanul rendelkezhet a termőfölddel bármeddig? Hiszen ilyen alapon a „sima” egyesületek, de főleg a mezőgazdasági tevékenységet folytató szövetkezetek termőföld-tulajdonlása is indokolt lenne.

A „valódi egyházak” számára ugyanakkor az egyházi státusz elvesztése a lassú éhenhalással egyenértékű. És itt bújik ki a szög a zsákból, a kormány ugyanis pont erre játszik, pont erre készül: „Ha a szervezet a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti vallási tevékenységét megszünteti, a változás bíróság általi bejegyzésétől számított három éven belül a tulajdonát képező termőföldet köteles elidegeníteni.”

No és kinek? Belföldi jogi személyek termőföld adásvétele esetén az önkormányzatokat, s a közalapítványokat megelőzve, szerzési korlát nélkül a Magyar Állam áll az első helyen.

 

Általában a három év középtávú határidőnek tekinthető, de ebben a kérdésben hosszú az időtartam. Ha az egyházügyi törvény célja a bizniszegyházak felszámolása volt, akkor ennek egyik vagyoni alapját (művelés után járó támogatások, haszonbérlet, stb.) is lehetett volna más módon rendezni, például szűkebb határidő szabásával, a piaci árhoz és az aranykorona értékhez igazodó rögzített ársávok megállapításával.

 

Ez tehát a folyamat vége: előbb elvenni az egyházi státuszt, majd az egyesületi működéstől hitéleti tevékenységet megkövetelni a termőföldek megtartásához - amikor pedig ez menedzselhetetlenné válik, már elő is lép az Elővásárló Állam, és övé lesz az ex-egyház földtulajdona is. Alapos, hatékony és visszacsinálhatatlan módszer: a mai kinyírt egyházak (és ami még fontosabb, az általuk eddig ellátott, közösségi feladatok) jó részét a kurzus elmúltával sem lehet majd romjaiból feltámasztani. 

 

(Pádár Zsuzsanna  - Ceglédi Zoltán)

süti beállítások módosítása