Személyes élményeimből (vallásos családom, barátaim, katolikus gimnáziumi tanulmányaim) tudom, hogy a hívő ember jellemzője nem elsősorban a görcsös ragaszkodás az elavult szabályokhoz. CSABA Réka írása
Nem szeretném tovább gördíteni az újabb plágium-galacsint, mert nem dolgom megítélni a kreatív módszereket, amelyekkel néhányan igyekeznek megszerezni a társadalmi megbecsülést biztosító papírokat. Viszont meglehetősen boldog vagyok, amikor újabb politikusról derül ki, hogyan boldogult az életben, mielőtt belebújt a közjogi méltóságoknak járó szuperhős-szerepbe. Ez a jelmez ugyanis nálunk eleve feleslegessé teszi minden kritika és a szuperképességek valódiságát firtató kétely megfogalmazását, hiszen az nyilvánvalóan a Gonosz támadása, és a tipp személyesen a Sátántól érkezett e-mailben.
A botrányhoz szokott szemnek talán már fel sem tűnnek ezek a hírek, mégse menjünk el mellettük, mert nélkülük soha nem derülhetne ki például, hogy ki is a sátán (vagy legalábbis milyen képben jelenik meg) Semjén Zsolt szerint: ő a rockzenével, és ezen belül konkrétan Mick Jaggerrel, a Rolling Stones énekesével vél felfedezni veszélyes hasonlóságot.
Persze nem az a lényeg, hogy az akkor 28 éves fiatalember (a mai miniszterelnök-helyettes) egy 1990-ben írt teológiai témájú dolgozatban milyen véleménnyel van egy rocksztárról. Érthető módon nem volt oda a szex-fenomén Jaggerért, és egyébként a sátán és a rockzene összekapcsolása sem az ő fejéből pattant ki.
Azért tartom fontosnak ezt a történetet, mert megint egy magát kereszténynek valló, sőt, a hazai kereszténység politikai képviseletét ambicionáló közszereplőről van szó, olyan kontextusban, amely miatt megint nevetséges színben tűnik fel az általa reprezentált közösség. A közvélemény számára az ilyen hírek kapcsán lassan úgy tűnik, hogy a magyar keresztények tényleg olyanok, mint ahogyan azt a vallásosságukat főállásban művelők megjelenítik: szűk látókörűek, korlátoltak és paranoidok. Fogalmuk sincs a valóságról, esetleg vélt vagy valós érdekből próbálnak úgy tenni, mintha nem lenne, és ezt igyekeznek mindenki másra is rákényszeríteni.
Érdemes fellapozni Tóta W. Árpád munkásságát, ő régóta missziójának érzi a magyar kereszténydemokraták, de általában is a vallásos világkép folyamatos kritikáját, és a vallásos emberek röhejessé tételét. Szerintem részben azért, mert a magyar társadalom nagy részéhez hasonlósan eddig csak olyanokkal találkozott, akik elsősorban abban élik meg a vallásosságukat, hogy az elmúlt évszázadok gazdasági-társadalmi fejlődésének köszönhető, az életet könnyebbé, szórakoztatóbbá és talán élvezetesebbé tevő lehetőségeket akarják korlátozni. Vagy olyanokkal, akik mini-keresztes háborúkat vívnak a mindennapjaikban, de ettől sem boldogabbak, sem jobbak nem lesznek. Emiatt állíthatja meggyőződéssel, hogy a hittel nem egyeztethető össze a felvilágosult, nyitott, toleráns gondolkodás.
Ez sajnos könnyen megeshet, ha az ember a családja révén vagy más úton nem kerül közvetlenül kapcsolatba azokkal az emberekkel, akik hivatásukkal, munkájukkal és egész életükkel azokat az értékeket valósítják meg, amelyeken a keresztény vallás alapjai nyugszanak.
Pedig arról személyes élményeim (a főként vallásos családomban, barátaim körében és a katolikus gimnáziumban tapasztaltak) alapján meg vagyok győződve, hogy vannak, akik szerint a hívő ember jellemzője nem elsősorban a görcsös ragaszkodás az elavult szabályokhoz. Nem fő tevekénysége a további társadalmi változások lehetőségét figyelmen kívül hagyó tilalmak gondos alátámasztása. Nem célja a tilalomszegést követő büntetés szörnyűségének minél aprólékosabb lefestése. Sokkal inkább a szeretet, az emberi méltóság tisztelete, a jóságba és az arra való törekvésbe vetett hit, az értékek iránti elkötelezettség, az elfogadás, a bűnbánat, a megbocsátás és mások segítése jellemzi a hívő embert.
Ezért vagyok tanácstalan, ahányszor azt látom, hogy olyanok képzelik magukat képviselőmnek, akiknek szerintem a kereszténységhez, és annak az általam legfontosabbnak tartott értékeihez és üzenetéhez vajmi kevés köze van. Ha lenne, egyet értenének velem abban, hogy ha Jézus tumblr-ezett volna, akkor biztosan több cicás videót, és vicces meg tanulságos sztorit posztolt volna, mint azonnali korlátozást, tiltást és büntetést követelő kirohanást.
Tanácstalan vagyok, mert azt szeretném, ha nem kéne rosszul éreznem magam amiatt, hogy egy vallásos közösséghez tartozom. Ez viszont úgy nagyon nehéz, hogy ott néhányan meg akarják mondani, hogy Isten kit és mit szeret, milyen zenét hallgat, állandóan odafestik az ördögöt a hálószoba falára, vagy újabb és újabb tilalmakkal próbálják megakadályozni, hogy a sátán megrontsa és elveszejtse - az ő világképük szerint - önálló döntésre képtelen emberek lelkét.
És főleg azt szeretném, ha nem csak azok szólalnának meg a keresztények képviseletében, akik ellopják tőlem az identitásom egy részét, és a demokratikus értékekkel ellenkező törekvéseikkel mindenki előtt megkérdőjelezik a vallás létjogosultságát a modern ember életében. Azokat is szeretném látni és hallani, akik nem csak bemagolt leckét mondanak fel, és minden kérdésben a sátán kísértését látják, hanem akik gondolkodnak a hitükről, és a válaszaikkal nem a szigorú tanárbácsinak akarnak megfelelni, hanem saját lelkiismeretük szerint igyekeznek betartani a szabályokat. A vallásukét, és a liberális demokráciáét is, akármilyen nehéznek is tűnik elsőre a feladat.