2012
sze.
27.

A legfiatalabb, és legalacsonyabb választási hajlandósággal bíró szavazói bázisra az ökoszociálisok pártja épült. Ellentétben mindazzal, amit a kormány állít, az LMP nem nyertese, hanem méltatlanul hátrányos helyzetbe hozott vesztese lehet a regisztrációnak. - CEGLÉDI Zoltán írása

Kapcsolódó hivatkozások:

A választási regisztrációval kapcsolatos kommunikációs csörtében a Fidesz politikusai, mondjuk úgy, nem vádolhatók a kíméletlen igazmondás bűnével. Eleve a fő kérdésre sosem születik valódi válasz: miért kell egyáltalán bevezetni a regisztrációt? Ha esetleg elhisszük, hogy semmi bajt, demokrácia-deficitet, részvétel-szűkülést nem hoz, ha elfogadjuk, hogy a legjobb szcenárió valósul meg, és minden olyan lesz, mintha nem is lenne regisztráció, akkor is: minek?

voteag.jpg

Hosszan lehetne sorolni a Fidesztől érkező valótlan állításokat, onnan, hogy a javaslatot beterjesztő Vejkey Imre szerint "több szabadságot" hoz a regisztráció, odáig, hogy ettől nem fog visszaesni a választási részvétel, vagy hogy a 96%-nyi,Magyarországon élő választópolgárnak 4% külföldön élő szavazó (valóban szükséges) regisztrációja miatt kell ugyanilyen kötelezettséget előírni. Most azonban csak egy, egyre közkeletűbb, a Fidesz politikusai és a párthoz, khm, lojális elemzők által is egyre gyakrabban ismételt, szintúgy valótlan állítást vizsgáljunk meg.

E szerint azt nem is igazán tudni, melyik pártnak kedvez a regisztráció, de a Fidesznek biztos nem, ellenben az LMP-nek valószínűleg igen. A legkisebb parlamenti pártot illetően a regisztráció "előnyeire" az a fideszes érv, hogy hiszen az LMP szavazói javarészt fiatalok, magasan képzettek, és jól kezelik a számítógépet is, tehát majd az ügyfélkapun keresztül tömegesen regisztrálnak. Tehát a Fidesz tulajdonképpen az LMP-nek még segített is a regisztráció bevezetésével.

Hát ez bizony arcátlan nagy hazugság.

Egyfelől, a Fidesz nyilván azt feltételezi, hogy az a Karácsony Gergely, aki már akkor választási szisztémákat elemzett korábbi munkahelyén, amikor a regisztrációt védő Gulyás Gergely még római jogból vizsgázott az egyetemen, ezt "eltévesztette", rosszul tudja, és a fent linkelt, ötrészes cikksorozata csupa-csupa szakmai tévedésen alapul. Másfelől viszont pont Gulyás Gergely regisztrációt védő példái, valamint a rút valóság is rácáfol arra az állításra, miszerint milyen jól "helyzetbe hozták" az LMP-t a regisztrációval.

Hiszen valóban, az ökopárt szavazói messze a legfiatalabbak a parlamenti pártok bázisait tekintve - no de pontosan tudjuk, hogy épp a fiatal korosztályban a legalacsonyabb a választási hajlandóság! Az a korral egyenes arányban nő: nem véletlen, hogy a politika "szent tehenei" továbbra is a nyugdíjasokkal kapcsolatos döntések és ígéretek. Ha valóban a fiatalok lennének a legelszántabb szavazók, akkor nem tandíjat vezettek volna be, hanem a nyugdíjakat vágták volna meg, akkor ma a diákok utazási kedvezménye nőne, az öregkori ingyenes utazásokat meg minimum korlátoznák.A Tárki legfrissebb felmérése is azt állapítja meg, hogy a Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció és az MSZP szavazói a leginkább elkötelezettek pártjuk mellett, hiszen tízből körülbelül hat választójuk tekinthető biztos szavazónak, míg a legkevésbé az LMP szimpatizánsai ígérik biztosra részvételüket, tízből négyen nyilatkoztak így.

Az is tapasztalatunk, hogy az LMP bázisa épp az országos mozgósításban, a személyes elérésekben gyenge. Ez kiderült a tavaszi népszavazási kampánykezdeményezésük kudarcából is. De önmagában ez a bázisdemokrata, intenzív belső vitákat folytató, egy szűk kemény magot kivéve laza kapcsolatokra épülő LMP-s szubkultúra (liberális szemnek egyébként szimpatikus módon) sem tűri a "terelgetést". Épp az LMP szavazóival lehet a legkevésbé megcsinálni azt, amit a regisztráció követel: fegyelmezett adminisztrációra, időzített sorállásra becsatornázni őket. Mindehhez kiépített országos hálózata sincs a pártnak - ennek a jele a legutóbbi időközi választásoktól való távolmaradások, illetve roppant gyenge LMP-s szereplések.

Szintén a legendásan hajrázó LMP-t gyengíti leginkább az a tény, hogy a választást megelőző két hétben már csak a regisztrált szavazókért folyik majd a csata. Kifejezetten hátrányos változás ez annak a pártnak, amelyik a 2010-es országgyűlési választási kampányban az utolsó hetekben mutatott be szárnyalást, illetve a legutóbbi önkormányzati választásokon is kicentizte a határidőket: Jávor Benedek főpolgármester-jelölti ajánlószelvényei a verseny lefújása előtti másodpercekben gyűltek össze. A személyes megkeresés, a door-to-door kampány jelentőségének felértékelődésével csökken az Érzem!-matricák és kreatív plakátok kampányereje is.

A regisztráció bevezetésének a szándéka egyértelmű: minél több eszközzel a Fidesz kormányon maradását segíteni, a rendszert Orbán Viktor választási sikerének érdekében torzítani (erről részletesen a ma megjelenő HVG hetilapban írok). Ha pedig a nem szándékos következményeket nézzük, akkor paradox módon nem az LMP profitálhat a változásból, hanem az a párt, amelynek a legöregebb a szavazóbázisa, és a legelszántabbak, legharciasabbak a szavazói. A Demokratikus Koalíció a teljes népességben csak három, de a biztos pártválasztók között már hét százalékon áll a legújabb Tárki-felmérés adatai alapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr764804276

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.27. 14:06:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Összeesküvés-elméletekkel mossa a Fidesz az egyszeri szimpatizánsok agyát 2012.09.27. 13:50:40

A fanatizált narancsdroidok hamarosan a gyilkolásra, netán a kollektív öngyilkosságra felszólító üzenetet is megkapják majd? Számos értekezés olvasható a neten a történelem nagy diktátorainak elmeállapotáról, a diktátori elme és a paranoia, valamint a ...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.09.27. 13:48:15

Egy évnyi gyakornoki szakmai múltja van, 24 éve agresszív, gátlástalan megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a tömegmanipulációs trükköket ügyesen ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.27. 13:30:15

Leginkább a városi értelmiségi hajlamos a regisztrációra, márpedig ez a csoport túlreprezentált az LMP szavazói körében.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.27. 13:41:45

Felháborodott a Lehet Más a Politikai siklósi szervezete, hogy városuk fideszes,kormánypárti képviselői százezres és milliós nagyságrendű hátralékot halmoztak fel. Az LMP szerint összeférhetetlen, hogy olyanok döntsenek az elvonások ügyében, akik maguk is tartozásokat halmoztak fel. A szervezet szerint az önkormányzati törvény ellen is vétettek a képviselők, ezért le kell mondaniuk mandátumukról.

teglagyar4 2012.09.27. 13:43:54

Magyarok!

Nagyon fontos dologban kérem a segítségeteket!
Az országra minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik!
A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER RÓZSA MIHÁLY ISMÉT MEGPRÓBÁLJA MEGSZEREZNI A HATALMAT MAGYARORSZÁGON!!!
Az ellenség arca:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg
Gondolom az szdsz 2002-2010 között tartó rémuralmára még mindenki emlékszik!!!
RÓZSA MIHÁLY MOST EZT PRÓBÁLJA MEG ÚJRA VISSZAHOZNI!!!

Tavasszal egy szdsz zászlóval jelent meg!!!!!!
Hogyhogy még mindig nem vetette ki az ország és a nép immunrendszere ezt a mocskot magából?!?!?!???

AMIÉRT PEDIG ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY EZT MEG KELL ÍRNOM A GYURCSÁNY FÉLE ÉHSÉGSZTRÁJK ALATT TÖRTÉNT!!!!!!!!

RÓZSA MIHÁLY A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER MEGJELENT A KOSSUTH TÉREN!!!!
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
Nyilvánvaló, hogy itt akarja ÚJRA megalapítani a királyságát, és minden magyart elpusztítani!!!!!!!!!

Kicsit interneten utánaolvasva kiderül, hogy rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger teljesen aktív és a hatalomba készül!!!!!

A leendő kabinet névsora is nyilvános már!
Demszky, retkes, magyar, kóka, fodor, ungár, horváth, mécs, tarján, kuncze!
Remélem ismerősen csengenek ezek a nevek!!

Ezért hívom most fel minden magyar figyelmét arra, hogy állítsatok meg rózsa mihályt a munkanélküli szabadszájú liberális bloggert!!!!!

Sokan kérditek, hogy hogyan?
Pusztítsátok a liberalizmust a mindennapjaitokban! Ne hagyjátok, hogy az emberek elfelejtsék rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger 2002 és 2010 közötti ámokfutását!!!

Minden magyar fel a barikádokra, harcoljunk a liberálisok ellen!!!!!!!!!!!!!
Rózsa mihály a legveszélyesebb ember a Földön!

EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!!!!!!

unionista (törölt) 2012.09.27. 13:47:46

nem nagyon értem, hogy miért gondolja mindenki zéró összegű játéknak a politikát. meg azt, hogy nem alakulhat ki patthelyzet.

könnyen lehet egy olyan választási eredmény, hogy a bal, a jobb, és a szélsőjobb oldal is kormányzóképtelen lesz. a lehet más a politika két szék között a földre ülhet.

alfacharlybravo 2012.09.27. 13:47:52

És kérdem én kinek nem jó a regisztráció?

Mint Romániában 19 szer nem lehet választani egy személyivel?

Azta demokrácia deficit még választási csalást is megnehezíteni, hol van itt jogállamiság?

dadddd 2012.09.27. 13:51:21

Elég szánalmas már másfél évvel a választások előtt a bukás miatt magyarázkodni.

Nils. H 2012.09.27. 13:56:25

@teglagyar4: Szedjél be valamit, kitérdekel rózsamisi?

@alfacharlybravo: Itthon sem lett többször szavazni, se regisztrációval, se anélkül...

Netuddki. 2012.09.27. 13:56:51

@alfacharlybravo: Kisfácán! Ez a regisztráció és egyéb változtatás a választási rendszerben pont a fideszed törvényesített választási csalását segíti elő...

"alfacharlybravo 0 bejegyzést írt és 327 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2011.03.17. óta tag."

dr Smittpálelnökúr 2012.09.27. 13:58:13

@alfacharlybravo: gondolkodni nem szoktál?

Nálunk már regisztrálva van mindenki.
Szavazni pedig csak egyszer lehet.

Bár... talán a fidesz csalt legutóbb, mert nekem büdös ez a kétharmad.

Gera 2012.09.27. 13:59:31

@alfacharlybravo: Központi névjegyzéknél, ahol minden pógár be van osztva egy adott szavazókörbe, sehogy nem lehet egynél többször szavazni.

Gyuri bá 2012.09.27. 14:02:17

@teglagyar4: Te nagyon vicces fiú lehetsz,a téglagyárban ezt beveszik, vagy ott is legyintenek rád?

Guillaume sous guillotine 2012.09.27. 14:09:46

basszus aki két héttel a választás előtt nem tudja hogy elmegy-e szavazni, az azt se tudja hogy kire (?) akarna szavazni, magyarul nem olvas programokat, nem néz vitát, interjúkat csak benyomások alapján alkot véleményt. vagy két kiló száraztészta és egy adag gulyásért cserébe

mizrolist 2012.09.27. 14:22:51

@Jari Litmanen: vagy egyik jelölt, illetve párt sem győzte még meg arról, hogy érdemes lenne rá adni a voksát. Viszont mindegyiknek van - azaz lenne - még erre 2 hete.

felcsutisuttyo 2012.09.27. 14:30:40

Gulyás Gergely a Fidesz maffia KIS TAKONYPÓCA--de a SZABADSÁG KORMÁNYA megalakulásakor a taknyát - nyálát egybe folyasztja majd a NÉP!

Flúgatlan 2012.09.27. 14:32:59

Szerintem meg ebben igazuk van a fideszes elemzőknek. Tényleg az LMP nyer ettől a legtöbbet. A cikkíró itt azzal érvel, hogy "de a fiatalok közt a legkisebb a szavazókedv", csakhogy

a) Regisztráció nélkül is alacsony lenne a fiatalok szavazókedve. A szavazni akaró fiatalok viszont nagyobb arányban veszik a regisztráció akadályát, tehát tényleg relatíve megnő a súlyuk.

b) Az a kevés ember, aki az LMP-re szavaz, az elég öntudatos. A Fidesz szavazók közt több van, akinek a kezdeti várakozások után kissé undora lett Orbántól és a többiektől. Ezek nagyobb arányban nem fognak regisztrálni, mint az LMP-hívek, akik lelkesen meg vannak győződve pártjuk igaz voltáról (mert még nem látták őket, hogyan korrumpálódnak, amikor hatalomra jutnak).

Szerintem egyszerűen tényleg az LMP nyerhet ezzel sokat. (No meg a kopogtatócédula-eltörléssel.)

söjtöri 2012.09.27. 14:33:11

A Medián mai HVG-ben szereplő kutatása szerint a Fidesz szavazói után az LMP szavazói regisztrálnának a legnagyobb arányban. Ez is "arcátlan nagy hazugság"?

A választ előre is köszönöm.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.27. 14:36:21

"mondjuk úgy, nem vádolhatók a kíméletlen igazmondás bűnével."

illetve az igazság nem akadályozza őket a véleményük kifejtésében.

is 2012.09.27. 14:55:14

Asszem ez a poszt az utolsó mondatért íródott. Az ifjú hamrincas generáció, aki az lemúlt tíz évében simán beszopta az összes komcsi-Gyurcsány-MSZP ellenes falra festett ördögöt, láthatóan nem tud mit kezdeni azzal, hogy akit ők 10 évig vakon követtek, Orbán, 5 perc alatt ellépett mellőlük, és most szembe kellene nézniük azzal, hogy mit is tettek az elmúlt tíz évben, huszonévesen. Még nem megy.

Jaffar 2012.09.27. 15:02:30

Az igazság az, hogy a regisztráció az tényleg egy nagy szívás. De a kérdés az, hogy kinek? A Fidesznek nem, hisz elég sok még mindig a fanatikus hívö, meg a seggnyaló slepp. Az MSZP-nek már rosszabbul áll a szénája, hisz pont ök azok, akikre mindig "az utolsó pillanatban" szavaztak a bizonytalanok. A többi "kis" párt meg csak nyerhet az ügyön. Sokkal kevesebb szavazattal, sokkal több mandátumot lehet szerezni, mert a regisztráicó miatt lényegesen kevesebb lesz a szavazó. Persze ahhoz, hogy ez müködjön, a kis pártoknak mozgósítaniuk kell mindent. Nem jajveszékelni kell, hanem a saját maga által ásott gödörbe kell lökni a Fideszt. (Ez már akkor is elérhetö lesz, ha a Fideszt kisebbségi kormányzásba kényszerítik.)

teglagyar4 2012.09.27. 15:16:46

Magyarok!

Nagyon fontos dologban kérem a segítségeteket!
Az országra minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik!
A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER RÓZSA MIHÁLY ISMÉT MEGPRÓBÁLJA MEGSZEREZNI A HATALMAT MAGYARORSZÁGON!!!
Az ellenség arca:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg
Gondolom az szdsz 2002-2010 között tartó rémuralmára még mindenki emlékszik!!!
RÓZSA MIHÁLY MOST EZT PRÓBÁLJA MEG ÚJRA VISSZAHOZNI!!!

Tavasszal egy szdsz zászlóval jelent meg!!!!!!
Hogyhogy még mindig nem vetette ki az ország és a nép immunrendszere ezt a mocskot magából?!?!?!???

AMIÉRT PEDIG ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY EZT MEG KELL ÍRNOM A GYURCSÁNY FÉLE ÉHSÉGSZTRÁJK ALATT TÖRTÉNT!!!!!!!!

RÓZSA MIHÁLY A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER MEGJELENT A KOSSUTH TÉREN!!!!
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
Nyilvánvaló, hogy itt akarja ÚJRA megalapítani a királyságát, és minden magyart elpusztítani!!!!!!!!!

Kicsit interneten utánaolvasva kiderül, hogy rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger teljesen aktív és a hatalomba készül!!!!!

A leendő kabinet névsora is nyilvános már!
Demszky, retkes, magyar, kóka, fodor, ungár, horváth, mécs, tarján, kuncze!
Remélem ismerősen csengenek ezek a nevek!!

Ezért hívom most fel minden magyar figyelmét arra, hogy állítsatok meg rózsa mihályt a munkanélküli szabadszájú liberális bloggert!!!!!

Sokan kérditek, hogy hogyan?
Pusztítsátok a liberalizmust a mindennapjaitokban! Ne hagyjátok, hogy az emberek elfelejtsék rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger 2002 és 2010 közötti ámokfutását!!!

Minden magyar fel a barikádokra, harcoljunk a liberálisok ellen!!!!!!!!!!!!!
Rózsa mihály a legveszélyesebb ember a Földön!

EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!!!!!!

dolgozni kék 2012.09.27. 15:29:36

Az LMP-nek meg kell hirdetnie "a fülkeforradalmat legyőző digitális-ellenforradalom" kampányát.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.27. 15:31:57

Sokat fog számítani, hol történik a regisztráció. Ügyfélkapuzni nem mernek majd, mert azzal hátrányosan érintenek bizonyos csoportokat, ami sérti az egyenlő választójog elvét, ez blöff.

Nem értek egyet azzal, hogy a városiak hajlandósága nagyobb volna. A városi ember személytelenebb, passzívabb, és annak a bizonyos "értelmiségi" rétegnek a nagy része kiégett, lecsúszott középosztálybéli, aki ugyanúgy végrehajt, mint az átlagos gyári munkás, ők ugyanúgy tojnak a közéletre. Ha minden településen lesz lehetőség regisztrálni, akkor Mari néni regisztrációja esélyesebb Zaránkon, mint dr. Kovács Péter fogorvosnak Budapesten.

bgp 2012.09.27. 15:32:29

@MolnarErik: ennyire a fidesz sem hülye. És én se veszem ezt be. Hány választókerület van Budapesten, hány vidéken. Ha alacsony a részvétel, kevesebb bab fogy.

Mérnork 2012.09.27. 15:34:09

És ki nem szarja le, hogy mi a jó LMP-nek?

DemoJoe 2012.09.27. 15:34:59

Az a végső konklúzió hogyha nem lmp akkor a dk?! Gyerekek összeijedtem magam... 10% -os parlamenti küszöböt meg egy normális balódalt akarok.... Legyen már más a politika és felejtsük el a sok kis hülyét.

unionista (törölt) 2012.09.27. 15:35:47

@Jaffar:
mi van akkor ha teszem azt az ellenzéki összefogás (haza és haladás, vagy akárminek nevezhető formáció) kimegy a körjegyzőségek elé egy pulttal és egy választási dobozzal.

és azt mondja. a regisztrációból kijövet töltsél ki egy kérdőívet. esetleg meg, hogy melyik ellenzéki jelölt lenne neked a leginkább szimpatikus. vagy melyik programpont. kivel és mivel kellene élesben kampányolni. esetleg add meg a címedet. bajnai a tudatos szavazókra hajthat. minimális számú pulttal és választási dobozzal. jövő ősszel. azért, hogy maradjon idő a jelöltek kiválasztására, programalkotásra.

a tavaszi előkampányban miért ne buszozhatna ki mesterházy attila jánkmajtisra. és miért ne kiálthatná azt mikrofonba: ki nem regisztrált még. hadd lássam a visszaigazoló szelvényeket? akinél van, annak dobom a pontos labdát. szóval ezzel az egésszel a szocik még inkább a direkt marketing irányába terelhetik a kampányt. amivel dévényi tibi bácsisra véve a figurát meggyőzhetik a hülyéket.

közben bajnai előadja a szakértő ügyvezetőt. ez már önmagában többséget hozhat. egy liberális civil és egy zöld ökopárttal akár kétharmadot.

a kérdés régóta nem az, hogyan lehet leváltani a fideszt. hanem azt, hogy utána mi történik.

unionista (törölt) 2012.09.27. 15:41:33

@Jari Litmanen:
mert úgy egyébként tavasszal majd nem lehet kibuszozni a cigánysorra. és azt mondani, hogy a regisztrációs szelvényt mutasd fel. és itt egy csomag tészta, nesze. ha valami alkalmas a szociális demagógiára, akkor az előzetes feliratkozás intézménye.

a kormány nemzeti konzultálni fog. a szocialisták meg bevetik a gulyáságyút. meglátjuk, hogy az egyszerű emberek körében melyik lesz a sikeresebb.

Foxtrotty 2012.09.27. 15:45:50

Az elempének se a korábbi, se a jövőbeni választási rendszer nem jó.

2%-os támogatottsággal talán el kéne gondolkodni azon, hogy nem bennük van-e a hiba

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.27. 15:45:52

@MolnarErik:
Leginkább senki se akar levelezni, utazgatni és sorbanállni azért, hogy - 1 - szavazatát a 15 millión belül ...bedobja egy fideszbizottság asztalára.

Kivlov 2012.09.27. 15:47:26

@DemoJoe:
"egy normális balódalt akarok"

Minek? a nyugdíjakat csökkenteni kellene, nem 19ezer Ft-okkal bohóckodni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.27. 15:52:54

@Jari Litmanen: Basszus ?

Aki egy évvel a szavazás előtt eldöntötte, hogy megy szavazni, az azt is tudja, hogy mit akar megszavazni.

Úgyhogy tök fölösleges a kampány meg a programok meg a jelöltállítás is.

Ha egyszer anélkül is tudják...

Ezekre kár a kampányt csinálni.

Ikszeljék be ott helyben - amit akarnak, és meg is volt az előrehozott választás.

Gondolom - csakafidesz...

unionista (törölt) 2012.09.27. 15:57:07

@Member:
ebből az egészből bármilyen eredmény kijöhet. szerintem ha most az ellenzék kétharmadot akar szerezni, akkor annyit szerez. ha feles többséget, akkor annyit. ha kisebbségben akar maradni, akkor maradhat.

gondolhatják azt a szocik, hogy minek 2014-ben nyerni. általános sztrájkot kell hirdetni, és a népet kivinni az utcára. és majd konjunktúrában kell átvenni a marsallbotot.

az ellenzék azt csinál, amit akar. csak momentán nem tudja, hogy mi is lenne a legjobb.

itt az ország sorsa igazából a lényeges. hogy kinek mihez kell a hatalom. és abban meg egyik párt se tűnik túl acélosnak. de a választást az ellenzék akár kétharmaddal is megnyerheti. vagy gondolhatják azt, hogy egy döntetlen szolgálná az érdekeiket. hadd kormányozzon a fidesz a jobbikkal.

Wagem 2012.09.27. 16:11:14

Arcátlan hazugság..
Te már csak tudod.
Miért??Emlékszik még valaki hogy került be a parlamentbe ez a ratyi párt??
Úgy hogy a zsidó vb elnöke valami zsidó..Emília?? meghosszabbította az urnazárást 23:00-ig.
Ócska libsi szdsz-es trükk volt.
Kik ezek az lmpsek??
Honnan jöttek??Mit akarnak?
A lánc a leg főbb érvük.

fidzsi 2012.09.27. 16:15:04

@teglagyar4: Látom, újra adrenalin buzgár
támad téged! Picit változtathatnál a szövegen, mert a végén békerülsz egy
végtelen ciklusba, és kórház lesz ebből.
Kicsit írd át, vagy mit'tom én szedd
versbe, asztán fordítva írd le...
Picit lazíts, mert félek, begörcsölsz.
Aggódó üdvözlettel:
fidzsi, droid de Magóg.

puffatag 2012.09.27. 18:21:15

@Jari Litmanen: mi van, ha pár nappal a választások előtt kiderül, hogy a grazi ápolt kapott pármillió eurót gripen vonalon? ... vagy, hogy neked is kedvezzek, (te kis focistafeleség)kiderül, hogy bajnai kúrja harrrahhhhh petikét hátulról? többszázezer embör megindulhat, oszt leváltja korrupt munkaadódat, az alacsony baltást

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.27. 19:41:54

@Dr. simonmondja.: Ez így van, senk sem akarja, de inkább a városi értelmiség hajlandó rá. És nem az ujjamból szoptam:
"A lemorzsolódás a cég szerint leginkább az eleve szerény részvételi hajlandóságot mutató alacsony iskolázottságúak körében, valamint az átlagos elmeneteli szándékkal rendelkező vidéki városok lakóinál figyelhető meg"
"a fővárosiak választói magatartását egyáltalán nem befolyásolja a regisztráció intézményének bevezetése: 61 százalékuk valószínűsíti a részvételét, 60 százalékuk a feliratkozást. Az átlagosnál kisebb lemorzsolódás várható a diplomásoknál is"
index.hu/belfold/2012/09/20/ipsos_a_feliratkozas_mindegyik_parttol_vesz_el_szavazokat/

narmer 2012.09.28. 09:37:01

@potyi2000: És még mihez van joga? Aki nem tudja négy év alatt aktuálisan eldönteni jó, vagy rossz neki a kormányzás, annak tíz körmöshöz lenne leginkább joga, mert annyit érdemel agyilag.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.28. 09:42:11

@MolnarErik:

Vicces lesz, amikor a regisztráláskor a vidéki fidesznyikek sorbanállnak,
hogy ők - egy év múlva pont véletlenül a fővárosban lesznek a halaszthatatlan dolgaik miatt - , úgyhogy regisztrálják őket be a XI. kerületembe.

Mert ezt csinálták legutóbb.
süti beállítások módosítása