Míg a magyar válaszadóknak csak 52 százaléka, addig a svéd, dán és holland válaszadók 80-90 százaléka vallja azt az Eurobarometer 2014 április-május során rögzített felmérése szerint, hogy az az egyik legfontosabb oktatási szempont, hogy egy tanár motiválni tudja a diákokat. A pedagógusok e képességét más válaszadókhoz képest fejlesztendőnek sem tartják a magyarok: míg  a svédek 72%-a, addig honfitársainknak csak 39 százaléka jelölte meg ezt a területet. Az EU átlaga egyébként 51 százalék; a magyar adatnál (egy százalékponttal) alacsonyabb arányt csak a horvátok mutattak. REINER Roland infografikája.

A számok alapján indokolatlannak tűnik az oktatási államtitkár törekvése, mely háttérbe szorítaná az iskolákban az angol nyelv oktatását - ugyanis még angolul sem tudnak elég jól a magyarok, miközben e nyelv használatát tartanák a legfontosabbnak. REINER Roland írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• A németet javasolja első nyelvnek az oktatási államtitkárság
  

• Europeans and their languages
  

• Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ

*

Az oktatási államtitkárság ismét elővette a nyelvtanulás ügyét: az új nyelvoktatási stratégia megszüntetné az angol nyelv elsőbbségét, helyette a németet tenné meg első tanulandó nyelvnek. Tekintsünk most el attól a fajta indoklástól, hogy a könnyű sikerélményt hozó angol helyett miért jobb egy nehezebben tanulható nyelvvel kezdeni. A probléma ugyanis nem az, hogy a magyar diákok hogyan tanulják meg a második idegen nyelvet, hanem az, hogy az elsőt sem tudják elsajátítani. 

A felmérések azt mutatják, hogy a magyarok képesek legkevésbé idegen nyelven megszólalni: míg az uniós polgárok 54 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, ez az arány Magyarországon csupán 35 százalék. Különösen aggasztó ráadásul, hogy nem csak utolsók vagyunk ebben a rangsorban, de a felmérések romló tendenciát mutatnak: 2005-ben még 42 százalék válaszolta azt, hogy legalább egy nyelven meg tud szólalni (a csökkenés azt jelenti, hogy sokan „elfelejtették” azt a nyelvet, amit a korábbi felmérés idején még beszéltek). A cél tehát, hogy legalább egy nyelven meg tudjon szólalni minél több magyar: ez után jöhet csak az a kérdés, hogy melyik legyen ez a nyelv.

Az angol nyelv kiemelt fontosságát az állampolgárok Európa-szerte tudják, ismerik. Jól bizonyítja ezt, hogy mikor a kutatás során két nyelvet kellett választaniuk, ami a személyes fejlődésük szempontjából a leghasznosabb, az európai polgárok elsöprő többsége az angolt választotta. Hasonlóképpen vélekedtek a magyar válaszadók: mintegy kétharmaduk választotta az angolt, mint a leghasznosabb nyelvet. Míg Európa megosztott a második leghasznosabb nyelv kérdésében, addig Magyarországon ez egyértelműen a német: ám az angol első helyét meg sem közelíti.

1. ábra: Melyik két nyelvet tartja leginkább hasznosnak személyes fejlődése szempontjából? Eurobarometer 2012/02-03

*

De nem csak a közvélemény-kutatások bizonyítják az angol nyelv elsőbbségét: a hazai nyelvvizsgaadatok is az angol nyelv egyértelmű – és fokozódó – dominanciáját mutatják. Ma már az összes nyelvvizsga több mint kétharmadát teszik angol nyelvből, míg a német nyelvű vizsgák aránya az elmúlt tíz évben 30 százalékról 23 százalékra csökkent.    

 
2. ábra: Az angol és a német nyelvből tett nyelvvizsgák aránya az összes nyelvvizsga között, 2003-2012.

Forrás: Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ

*

Az oktatási államtitkárság ismét nem a valós problémával foglalkozik: a nyelvoktatási stratégiának nem az angol nyelv háttérbe szorításáról kellene szólnia, hanem arról, hogy minél több diák fejezze be úgy középiskolai tanulmányait, hogy legalább egy idegen nyelven tud beszélni. Az angol nyelv mesterséges háttérbe szorítása értelmetlen, felesleges: ráadásul szembemegy mind az európai, mind a magyar közvéleménnyel.  

A napokban jelent meg az OECD legfrissebb oktatási riportja (Education at a Glance 2012), mely 34 OECD-tagország (és néhány további G20-as ország) oktatási rendszerének igen részletes adatait ismerteti. A kötetben olyan részletes és releváns adatok olvashatók, melyek nélkül egy felelős oktatáspolitika elképzelhetetlen. - REINER Roland írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Education at a Glance 2012

• Interjú a miniszterelnökkel a felsőoktatás átalakításáról

• Orbán Viktor válasza a parlamentben a romkocsmák félhomályában merengő diplomásokról

*

A mostani jelentés (mely elsősorban 2010-es adatokra épül) számai és megállapításai ugyanakkor akár az Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa nevével jelzett oktatáspolitika alapos, statisztikai adatokkal alátámasztott kritikája is lehetne. Az alábbiakban elsősorban azokra a felsőoktatással kapcsolatos tényekre-adatokra mutatok rá, amik alapján egyértelművé válik, hogy a felsőoktatás szűkítése nem csak a nemzetközi trendekkel megy szembe, de a folyamat eredményeképp számszerűsíthető előnyöktől válik meg a magyar állam és társadalom.

A kutatás legfontosabb megállapításai ugyanis egy irányba mutatnak: a globális trend továbbra is a felsőoktatás dinamikus bővülése és a tudásalapú gazdaság térhódítása. A 2010-es számok arra is alkalmasak, hogy a 2007-2010 közötti gazdasági válság és recesszió hatását mérjék. Az eredmény egyértelmű: a magasabb képzettség segítette a válság hatásainak kivédését, körükben sokkal kevésbé nőtt meg a munkanélküliség, illetve a korábban is létező fizetési előnyük sem csökkent.

Az általános megállapítás után jöjjenek a konkrét, magyar szempontból érdekes számok. A bejegyzésben elsősorban a felsőoktatásról lesz szó, a középfokú oktatásról csak akkor, ha ahhoz kapcsolódik. Ami a felsőoktatásban részt vettek számát illeti, 20%-kal Magyarország a lista alsó harmadában, jóval az OECD-átlag alatt (31%) található (az arányok a 25-64 év közötti korosztályra vonatkoznak, tehát hazánk esetén a 25 és 64 év közöttiek ötöde vett részt a felsőoktatásban).

1. ábra: Felsőoktatásban részt vevők aránya (2010); Százalékok, életkori csoportok alapján

Ha csak a régiónkat nézzük, helyzetünk akkor sem a legjobb: megelőzzük ugyan Csehországot és Szlovákiát, de Szlovénia és Lengyelország előttünk van. E két ország előnye különösen a 25-34 év közöttiek csoportjában jelentős: ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban az újabb korosztályok nagyobb részben vesznek részt a felsőoktatásban, mint Magyarországon. Ezt, a régió országaitól leszakadó trendet erősíti a jelenlegi kormányzat felsőoktatási politikája: ahelyett tehát, hogy Magyarország ráerősítene és megpróbálna minél több hallgatót a felsőoktatás felé irányítani, az állami helyek csökkentésével a hazai felsőoktatásban tanulók száma nem fog növekedni – ezzel pedig a magasan kvalifikált polgárok aránya csökkenni fog.  

Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy az állam sokat költene a felsőoktatásra vagy azt, hogy ezek a képzések sokba kerülnének: 2009-ben a GDP alig 1 százaléka jutott a felsőoktatási intézményekhez – ennél alacsony ráfordítást csak Szlovákia esetén látunk. De a magyar képzés „olcsóságát” mutatják azok a számok is, amik egy képzéshez szükséges teljes ráfordítást vizsgálják: a magyar képzés – a szlovák és lengyel képzéssel együtt – egyike az OECD-országok legolcsóbb képzéseinek – a teljes összeg az OECD átlag alig harmada.
Márpedig tanulni nagyon megéri: a felsőfokú végzettség minden országban magasabb jövedelmet jelent– számszerűsítve, az OECD országaiban a felsőfokú végzettségűek átlagosan 55%-al többet keresnek, mint a középfokú végzettségűek. Az egyik legérdekesebb adat, hogy ez a különbség Magyarországon kiemelkedően magas: 110 százalék - tehát hazánkban a felsőfokú végzettségűek több mint kétszer annyit keresnek, mint a középfokú végzettségűek. Az OECD országai közül ennél nagyobb különbséget csak Brazíliában mértek.

2. ábra: Felsőoktatásban tanultak jövedelme, a középfokú végzettségűekhez képest. (középfokú végzettségűek jövedelme = 100)

A számok világosan megmutatják, hogy azt oktatás befektetés – méghozzá nem csak az egyén, de az állam, a társadalom számára is. A magasan kvalifikált állampolgárok ugyanis az alacsony szociális kiadások (többen dolgoznak, ezért nem kell munkanélküli segélyt fizetni), a nagyobb adóbefizetések révén, valamint a nagyobb fogyasztásuk miatt gazdaságilag közvetlenül is hozzájárulnak a társadalom jólétéhez. A tanulmány ezt a hatást számszerűsítette is, azaz megbecsülte, mekkora hasznot hoz egy, a felsőoktatásban végzett állampolgár az állam számára. Ebből a haszonelemzésből az derül ki, hogy Magyarországon a legmagasabb az egyén után járó haszon: egy férfi élete során mintegy 255 000 dollárnyi hasznot jelent az államnak, míg egy nő esetén ez a szám 138 000 dollár. Ez tehát azt jelenti, hogy a felsőoktatás igazi befektetés az állam számára, méghozzá olyan befektetés, amiből (a 2008-as adatok tanulsága szerint) Magyarország az OECD országok közül a leginkább profitál.

3. ábra: Egy felsőoktatásban végzett egyén után járó haszon az állam számára, USA Dollárban kifejezve

*

Ellentétben tehát azzal, amit a jelenlegi oktatáspolitika gondol a jövő társadalmáról, az OECD tanulmányból egyértelműen kiderül: egy jobban képzett társadalom építésével nemcsak az egyén, de a társadalom és a gazdaság is jobban jár: szociális közkiadások csökkenthetőek, az adóbevételek nőnek, a magasabb befizetés miatt fenntarthatóbbá válik az egészségügy, a nyugdíjrendszer. Ráadásul a magasabban képzett társadalmak egy válságot, egy recessziót is jobban átvészelnek.

REINER Roland

elemző, Republikon Intézet

Igen, ha Hoffmann Rózsa 36-37 fős (!) osztályokkal számol, tényleg úgy tűnik, mintha sokkal kevesebb gyerek lenne, és be kell zárni az iskolákat.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Hoffmann: lesz olyan egyetemista, akinek csak részben fizeti az állam az oktatását

• Igazságtalanságokat okozhat a tandíj az SZDSZ szerint

• Republikon Oktatáspolitikai Figyelő, 2011/28 (pdf)

A heti szakpolitikai figyelők összeállítása során munkatársaink gyakran találkoznak olyan kormányzati tervekkel, nyilatkozatokkal, melyeket fura módon szinte teljesen reakció nélkül hagy az egyre magasabb ingerküszöbű közvélemény. Az okok részben sejthetők - de ettől még tény, hogy legutóbb például Hoffmann Rózsa ismertetett olyan terveket, melyekhez hasonlókon az oktatáspolitikáért korábban felelős SZDSZ-es politikusok még csak gondolkodni sem mertek volna.

Az oktatási államtitkár (akinek pártja nem kis részben épp a tandíjellenes népszavazás sikerének köszönheti, hogy kormányra került) az MTI-nek adott interjújában így fogalmazott:

A jövőben is szép számmal lesznek olyanok, akiknek a tanulmányait az állam fedezi, s emellett lesznek hallgatók, akiknek maguknak kell vállalniuk a képzés teljes költségét.

Nem megkérdőjelezve az államtitkár igazát a tekintetben, hogy a jelenlegi forráselosztás logikája rossz, egyszerre finanszíroz túl sokat és egyben túl keveset (Hoffmann egyes szakokon az állami férőhelyek bővítését is tervezi), mégis meg kell jegyezni: eddig még senki nem mert elmenni. A teljes önköltséges felsőoktatási képzés sem a rendszerváltás után a tandíj bevezetését minőségbiztosítási okokból elsőként sürgető Mádl Ferenc, sem a megszorításokat csomagba foglaló Bokros Lajos, sem a nagy átalakítási víziókat rohamtempóban diktáló Magyar Bálint fejében nem fordult meg. Mindig, mindenki csak hozzájárulásról, a költségek egy részének a hallgatókra terheléséről beszélt - a megvalósítás pedig még ide sem jutott el.

Érdekes politikai klímában élünk, hogy ma viszont már arra is csak legyint a közvélemény, ha az előző kurzus alatt még szitokszóként használt "fizetős..." jelző kerül elő egy ilyen szenzitív témában.

Ugyanilyen érdekes az iskolabezárások ügye. A liberális oktatáspolitika egyik mantrája arról szólt, hogy kevesebb, de jobb iskola szolgálja a gyerekek érdekét, a helyben tanulás vs. utazás a minőségi oktatásért vitában a fideszes politikai mindig is a bezárások és összevonások ellen emelte fel a hangját. Itt is felemás helyzet van jelenleg: az egyháznak átadott, 80-90 iskola nyilvánvalóan nem vész el technikailag a nagyközönség számára, igaz, a nem vallásos családok komoly kényszerhelyzetbe kerülnek emiatt. Ugyanakkor a konkrét iskolabezárásokra, amikor nem átadják, hanem valóban megszüntetik, esetleg más intézményekkel összevonják az iskolákat, egészen működőképesnek tűnő kommunikációs csavart talált az államtitkárság. Persze kellett hozzá az önkormányzatok "segítsége" is - azonban a forráshiányos, hatásköreiket és bevételeiket folyamatosan elvesztő, az államtól egyre inkább függő és egyre gyengébb helyhatóságok partnerek voltak a trükközésben.

Itt a "hirtelen, drámaian csökkenő gyereklétszám" jelenségében összefoglalható érvet látjuk működés közben. Mint azt az államtitkár hírül adta (és a sajtó forráskritika nélkül átvette), a következő tanévre 150 ezer férőhelyet hirdettek meg a középiskolákban, de csak 96 ezer diákot vettek fel. Ez az 54.000 "hiányzó" gyerek lenne a fő érv arra, hogy miért kell iskolákat bezárni. Holott a demográfiai adatok nem igazolják azt a vélekedést, hogy pont most, hirtelen ennyivel kevesebb gyerek lenne - az ördög a részletekben rejlik. A lehetséges kapacitás, a 150.000 férőhely meghirdetése ugyanis az önkormányzatok hatásköre, akik ezt úgy állapították meg, hogy kiszámolták, mennyi gyereket jelentene összesen, ha egy iskola az adott évben, 36-37 fős osztálylétszámokkal indulna el.

A lényeg az utóbbi szám: 36-37 fős osztálylétszámok. A huszonegyedik századi pedagógia már rég nem dolgozik ilyen számokkal, sőt még a Ratkó-gyerek gyerekeinek demográfiai csúcspontján sem volt szükség arra, hogy az iskolák jelentékeny részében ekkora osztályokat indítsanak. Hoffmann számításai szerint azonban minden iskolában ekkora a maximális kapacitás - és így már igen könnyű hiányzó nebulókat kimutatni a statisztikában. Ha ugyanezeket az adatokat a ténylegesen felvett 96.000 diákra vetítjük, akkor azonos kapacitás esetén ideálisnak mondható, 25 fős osztályokat kapunk. Nem ez a normális? Nem ilyen keretek között folyik ma is a tanítás?

Mégis, a "hirtelen és drasztikusan lecsökkent gyereklétszám" egy kritika nélkül elfogadott, tényként kezelt érv lett a nyilvánosságban az iskolabezárások témájában. Mindez pedig elég lesújtó képet ad a jelenlegi ellenzékről is, hogy a jelek szerint egyetlen szakember se volt, aki ezt az általános iskola alsó tagozatában szerzett ismeretekkel elvégezhető számítást megtegye.

Az igazán érdekes azonban a politikai klíma, mely "benyeli" mindazokat a terveket és intézkedéseket, melyekért a tárcát korábban irányító SZDSZ-t úgymond meglincselték volna. Ez pedig egyszerre jellemzi az ex-SZDSZ-t, a jelenlegi kormánypártokat, és a politizáló nyilvánosságot is.

Lehet köpködni, de ez egy igazi lakmusz - az volt 2006-ban is, és működik most is. A hangzatos ideológiák mögött szándék, politikai maszlaggal leöntött bénázások és szemétségek egy pillanat alatt lepleződnek le, ha "lefordítjuk őket Pistire", akinek 15 évesen a "kétkezi munkát" ajánlja a kormány.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Pokorni kilencosztályos általános iskoláról beszél

• Vekerdy Tamás gyermekpszichológus: ez nemzeti katasztrófa

A kormány legújabb tervei szerint Kovács Pistivel csak 15 éves koráig foglalkozik a közoktatás - és ezt az időt kizárólag az általános iskolában tölti. Ott, ahol Hoffmann Rózsa áldásos tevékenységének köszönhetően kevéssé az életre, kevéssé a szükséges készségek elsajátítására oktatják, ellenben lesz csend, rend, fegyelem, és hosszú memoriterek.

Ott kell egy évvel többet elidőznie, ami ma a közoktatás legócskább eleme: az általános iskola felső tagozatában. Kimutatható, hogy a hátrányok jó részét itt szedik össze, itt a legesetlegesebb az oktatás, az átadott tudás, itt nőnek igazán nagyra a különbségek. Menekülni, kiemelkedni se nagyon tud: a hat- és nyolcosztályos középiskoláknak is hadat üzent az államtitkárság. Vége azoknak az időknek, amikor a tehetséges vidéki gyereket idejekorán átemelték a képességeit jobban hasznosító kisgimnáziumba a jóval alacsonyabb színvonalú képzést nyújtó általános iskolájából.

Ha Pistinek pechje van, akkor egy alacsony presztízsű család sokadik gyereke, ahol a bevétel kevés, az esetleg érvényesíthető adókedvezmény az alacsony fizetés miatt értelmezhetetlen, a családi háttér esetleg nem is a továbbtanulásra ösztönöz.

Eddig azonban ezeket a gyerekeket iskolában tartottuk, tanulniuk kellett, összejöhetett egy szakmunkás bizonyítvány, valami kenyérkereset, alap arra, hogy akár többre is vállalkozzon. Most viszont csak pont a kilenc évre tervezett általános iskola végéig fogjuk a kezét,. aztán kilökjük az életbe.

De mi lesz a 15 éves Kovács Pistivel eztán?

Nyolc (kilenc) általánossal kellene megtalálni a boldogulását. Válaszolt már bárki arra kérdésre, hogy mit kezdünk ezekkel a gyerekekkel, akiket (a szintén szigorodó büntetőjogtól eltekintve) semmilyen módon nem definiálhatunk felnőttként? 15 éves kiskamasz, akivel már "végzett" az állam. Pisti után nem jár családi pótlék. Pisti be lesz zárva a faluba, mert már diákigazolványa sincs, amivel kedvezményesen utazhat. Pistinek már az iskolai étkeztetés se jár, holott családok tízezrei számára Magyarországon egyedül ez biztosítja, hogy legalább a hétköznapokon napi háromszori étkezéshez jusson a gyerek.

És tényleg: hol és mit fog a 15 éves Kovács Pisti dolgozni? Úgy, hogy tőlünk nyugatabbra is általában minimum 16 év a munkavállalás korhatára. Mire alkalmazzák, milyen munkakörbe veszik fel ezt a srácot? Majd a magyar mezőgazdaság szívja fel ezeket a gyerekeket idénymunkásként, 15 éves srácok kapával hajladozó arcvonala áll sorfalat a Széll Kálmán útját járó (dehogy azt) kormánynak? Vagy megy a gyárba, a szalag mellé?

Nem vicc. Nagy Anna kormányszóvivő szerint "a változtatás célja, hogy visszaállítsák a kétkezi munka becsületét". 15 éves kétkezi munkások, bravó.

Lehet vitatkozni, lehet elméleteket ütköztetni, ideológiákat érvként előhúzni, de a végén ilyen egyszerű kérdések maradnak: ki törődik Kovács Pistivel?

Az ATV Jam című műsorában a Republikon elemzője, Ceglédi Zoltán ismertette az Intézet felsőoktatási törvénykoncepcióhoz készített javaslatait és véleményét.

A Republikon fő megállapítása szerint egy köldöknéző, a hallgatók érdekével több ponton ellentétes és jogaikat súlyosan korlátozó szisztéma van kialakulóban, mely egyértelműen a konzervatív professzorok "bosszújaként" értelmezhető. A beszélgetés során szóba került a közoktatás várható átalakítása is, mely hasonló problémákkal terhelt: tízéves gyerekek egyszerre három, vagy akár négy idegen nyelvet is kénytelenek lesznek tanulni - miközben Hoffmann Rózsa "hadat üzent" a szerinte "egyoldalúan erőltetett" angoloktatásnak.

A műsor felvétele ide kattintva tekinthető meg.

Ceglédi Zoltán, a Republikon vezető tanácsadója volt az ATV Jam vendége, ahol az Intézet hetente jelentkező, egészségügyi és oktatáspolitikai figyelőinek fontosabb megállapításait ismertette.

A beszélgetés felvétele megtekinthető az ATV honlapján

A részletes szakpolitikai figyelők letölthetők a Republikon Intézet honlapjáról, a Szakpolitika menüpont vonatkozó részén.

A KDNP olyan politikai formáció, melyre mintegy másfél évtizede szavazni se lehet. Pokorni Zoltán (renegátként vagy épp titkos misszióban) épp most ránthatja le a lepedőt a kereszténydemokrata szellemről, hogy kiderüljön: nincs alatta más, csak gomolygó hullaszag. Csak sietni kéne, mert nem szarral gurigázunk.

Az intézet munkatársa, Ceglédi Zoltán publicisztikája a Hírszerzőn olvasható