2010
nov.
8.

A Republikon egy vállaltan liberális, de pártpolitikától független közpolitikai intézet. Ezt a blogot azért indítottuk, mert úgy gondoljuk, hogy szükség van a szakpolitikai és elemzői, "hivatalos" Republikon mellett egy olyan fórumra is, ahol a napi hírek és politikai történések kommentálására szabadabban, műfaji kötöttségek nélkül van módunk.

 

Tekintet nélkül azokra a klisékre, melyek zsibbadt mantrázásával a politikusok és segítőik megoldottnak vélik a párbeszédet és az önálló vélemény formálását. Tekintet nélkül arra, ki érzi magát találva az itt leírt soroktól.

Terveink szerint ez a blog egyfajta lenyomata is lesz annak, amin épp dolgozunk, a blog olvasóival osztjuk meg elsőként azokat a gondolatokat és terveket, melyek aztán szépen, szakmailag megalapozottan és a tudomány eszközeivel körülbástyázva a komoly Republikon-anyagokban testesülnek meg. Egyúttal üzenőfal is a Republikon blogja: szólunk, ha új anyaggal álltunk elő, beszámolunk a konferenciákról, máshol megjelent írásokról, szereplésekről.

Végezetül pedig, mint minden blog, szeretnénk a webkettő nyújtotta lehetőségeket közösségépítésre is használni. Ha vannak értelmes hozzászólások, ha érdemi vita, vagy épp és (optimisták vagyunk, tehát:) egyetértés jön létre a blog egyes bejegyzései kapcsán, annak kölcsönösen hasznát vehetjük az interneten kívül is.

Köszönjük, ha olvasol minket, köszönjük, ha kommentálod az írásainkat - tedd úgy, ahogy mi is írjuk: tekintet nélkül.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://republikon.blog.hu/api/trackback/id/tr19656972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

honeste vivere (törölt) 2010.11.17. 21:33:11

Már miért lenne pártpolitikától független a R.I.? Mert ezt deklarálta! Nevetséges! Nézem Czeglédi Zoltánt az ATV A tét adásában, melyben egyértelműen kiderült, mely politikai irányzatot tartja elfogadhatatlannak.
Ezek után, talán az a pártpolitikától független kijelentés eléggé nevetséges.

republikon 2010.11.18. 11:48:34

@honeste vivere: természetesen van véleményünk a pártokról és a politikáról, de nem dolgozunk pártoknak, nem függünk egyetlen politikai formációtól sem.
süti beállítások módosítása