Lehet előbukkanó bugyikkal viccelni, de ettől még jobb lenne, ha több nőt látnánk a gazdasági, tudományos és közéletben, akiket elismerhetünk és szerethetünk a tehetségükért, a munkájukért és tudományos teljesítményükért, és ezekkel együtt akár vonzó megjelenésükért is. CSABA Réka írása
Kapcsolódó hivatkozások:
*
*
„Mindennek az alja: SZDSZ-es pina a téma!” - kiáltott fel vasárnap délután Szily László az újonnan indult közösségi platformon, a cink.hu-n, és hozzátette, már maga a jelenség is szomorú. Hiszen ahelyett, hogy - ahogy azt sokan várták – a Fidesz-kétharmad eredményképp szórakoztató kormánypárti figurák tömegei töltenék meg a híreket, a politikai élet maga a punnyadás, egy rendes Uborka-show-t sem lehetne csinálni belőle, a menetrendszerűen érkező gazdaságpolitikai nonszenszeken kívül semmi vicces nem történik. Így lehetséges, hogy egy, Kóka János feleségéről, Szandrocha Kamilláról készült 2008-as (!) fotó, és az azon elővillanó bugyija lehetett a legizgalmasabb politikai hír az interneten 2013. január 6-án.
És hogy valóban lényeges témáról van szó, arra az egyébként kérlelhetetlen objektivitásáról és hűvös elemzői távolságtartásáról híres Török Gábor posztja is bizonyíték. Ő Facebook oldalán ezzel a megjegyzéssel osztotta meg a hírt (és követőit is, akik közül sokan ki is fejezték egyet nem értésüket): "Na, ezt a szókapcsolatot is megértem..." A kérdéses szókapcsolat pedig a ’Pinák Török Gábora’ volt, Szily szerint ugyanis egyedül ő lenne rá képes, hogy kifejtse, miért sok szinten szomorú, hogy ezzel foglalkozik az internet. (Mármint a tumblr-es közösség, és annak másnaposabb része.)
Szerencsére nem mind látjuk ilyen unalmasnak ezt a közeget, például az pont elég vicces, hogy az ernyőcég, amelyhez többek között a kormány számára fontos szakpolitikai tanácsadást végző Nézőpont Intézet is tartozik, aznap hozta nyilvánosságra átnevezését, amikor Hoffmann Rózsa újabb tűt próbált beledöfni a hazai közoktatás woodoo-babájába a kötelező latin-tanítás ötletének belengetésével. Az új név, Bonum Semen latinul azt jelenti, Jó Mag, és biztos valami olyasmire próbál utalni, hogy az ottani boszorkánykonyhában előállított információk jó magként fogják megtermékenyíteni a sivár hazai politikai közbeszédet. Az másik kérdés, hogy a ’mag’ szót egész sok alternatívával helyettesítheti az akár latinul, akár angolul tudó olvasó fantáziája. Értem én, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legfontosabb összetevője a dolgok el- és átnevezgetése, meg hogy vannak, akik sokkal lelkesebben dolgoznak szépen hímzett falvédők alatt. Ha viszont engem kérdeztek volna a főnökeim, hogy jó ötlet-e úgy átnevezni a céget, hogy az latinul, tegyük fel, Liberális Bugyi-t jelentsen, hangozzon akármilyen jól (nem tanultam latint, meg sem kísérlem a fordítást), biztosan jeleztem volna a fenntartásaimat. Szerettem volna ugyanis elkerülni, hogy a munkahelyemről is ilyen mémek készüljenek, bár a Republikon, én és egy bugyi talán kevésbé lenne kínos kombináció:
A kép forrása
*
Pedig ahogyan a mai politikai kontextusban egy kis jóindulattal pozitívan is értelmezhető a Jó Mag elnevezés, úgy bármennyire bután hangzik, a Liberális Bugyi is hordozhatna fontos üzenetet. Például felhívhatná a figyelmet arra, hogy milyen egyszerű megtalálni a magyar online, politika iránt fogékony (vagy tulajdonképpen bármelyik) közösség egyetemes hangját. Elég egy ízléstelen kontextusban feltüntetett kép egy nőről és az alsóneműjéről, és mind ARRA gondolunk.
Arra, hogy egy politikus felesége egyenlő azzal, ami a lába között van. És ha most valaki azt érzi, hogy kissé erőltetett ennek kapcsán azt feszegetni, mennyire kínos a magyar társadalmat, politikai- és közéletet jellemző általános szexizmus, akkor arra csak annyit mondanék, hogy nekem meg sok mindenről _ez_ jut eszembe, mégsem teszem szóvá minden alkalommal.
Mert lányként nagyon nehéz arról írni, miért zavaró, hogy a hazai közéletben gyakorlatilag elhanyagolható mértékben vesznek részt nők, (és itt most a bulvármédia sötét tornyai által beárnyékolt szellemi pusztaságról természetesen nem beszélek). Fárasztó minden alkalommal újra és újra elmondani, hogy mi az, amivel nincs bajom. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy gyakorlatilag semmit nem érdemes mondani a témában, amíg le nem szögezzük a következőket: nem a férfiakkal van a baj, nem a nőkkel, nem a nemekkel, nem a szerepekkel, nem a hagyományokkal, nem a változással, nem a szexualitással, még csak nem is az azzal való poénkodással, ezekkel semmi probléma nincs önmagukban. A probléma az állandó leegyszerűsítésből és általánosításból, az előítéletekből, a sztereotípiákból, az azokat szándékosan vagy nemtörődömségből erősítő megnyilvánulásokból, az ezek miatt kialakuló (és szinte változatlan) társadalmi konszenzusból áll össze. Ezt foglalja össze kiválóan ez a hír: politika/tetszőleges, kicsit „komolyabb” téma + nő -> pina.
Pedig könyvtárnyi adattal és kutatási eredménnyel lehet alátámasztani a magyar társadalom szigorú férfi-preferenciáját, hogy hogyan ér valakit hátrányos megkülönböztetés a munkaerőpiacon amiatt, hogy nő, hogy változatlanul nagy a különbség a férfiak és nők fizetése között, hogy milyen, pontosan beazonosítható nehézségek akadályozzák a nőket bármilyen felelős pozícióba való eljutásban, ráadásul politikai vagy tudományos téren még inkább, mint a magánszektorban.
(Vörös farok: Tudom, hogy ugyanezekkel a problémákkal sajnos nem csak nőknek kell szembenézniük, bármilyen kisebbséghez, vagy a többség által nem elfogadott szubkultúrához való tartozás hasonlóan negatív következményekkel jár. Valamint nem gondolom, hogy ezek közül a nemi alapú megkülönböztetés lenne a legfontosabb vagy legégetőbb probléma. Csak annyit mondok, hogy létezik, és szerintem súlyos.)
És ami a leginkább zavaró az egészben, hogy sokan és sokat dolgoznak azért, hogy ez így is maradjon. Pedig ki ne örülne több jó nőnek a politikában? Korábban a KIM-es fiúk is pedzegették ezt a témát, kár, hogy csak addig jutottak az ötletelésben, hogy a kormányépületekbe érkezőket ezentúl miniszoknyás, magassarkú cipőben billegő lányok fogadják és kísérjék a folyosón.
*
A jelenlegi kormány női arcaiként pedig Selmeczi Gabriella és Németh Lászlóné testesítik meg az ellenérvet arra, miért is lenne jobb mindenkinek, ha több nő lenne a politikában, és más döntéshozó pozícióban. Persze az előző kormányok idején sem volt sokkal jobb a helyzet. Bár Demcsák Zsuzsa (vö. ’jó nő’) kormányszóvivőségének ötlete nem volt ördögtől való, előtte talán érdemes lett volna nem csak a fehérneműs képeket, de néhány, általa készített közéleti témájú interjút is megtekinteni, és az alapján eldönteni, alkalmas-e a feladatra (nem).
Sőt, ennek a bejegyzésnek sem az a célja, hogy azt bizonygassam, önmagában attól jobb lenne bármi Magyarországon, ha több nő lány és nő venne részt a politikában, vagy bármilyen erőszakos módszerrel kellene ezt elérni. Azt sem szeretném, ha nem lehetne előbukkanó bugyikkal viccelni, legyen szó akár politikusfeleségről, színésznőkről vagy egyéb médiipari munkásokról.
Abban viszont komolyan hiszek, hogy jobb lenne, ha több nőt látnánk a gazdasági, tudományos és közéletben, akiket elismerhetünk és szerethetünk a tehetségükért, a munkájukért és tudományos teljesítményükért, és ezekkel együtt akár vonzó megjelenésükért is. Például azért, mert akkor más is eszünkbe juthatna a nők és a politika kombinációjaként, mint a liberális bugyi. És hogy miért is nagyon szomorú az, hogy történjen bármi, választási regisztrációs pálfordulás, cigányozás, zsidózás, bayerzsoltozás, még mindig ott tartunk, hogy állítólag annyira eseménytelen a politikai élet, hogy az általános vélekedés szerint az internet legalja még mindig az SZDSZ, és egy SZDSZ-es politikus feleségének a bugyija? Azt meghagyom egy másik bejegyzés témájának, szerintem van benne annyi.
*
