A politikai kommunikáció egyik fontos eszköze a "tudatos tudatlanság", azaz olyan toposzok megerősítése, evidenciaként való kezelése, melyek valóságtartalmáról a beszélőnek gyakran esze ágában sincs meggyőződni. A magyar közbeszéd is erősen épít ezekre az áltényekre, felsorolni se lehet mindet - de pár jellemző típust érdemes körüljárni. CEGLÉDI Zoltán írása.
Kapcsolódó hivatkozások:
*
Mit tudunk a cigányokról?
Egy egészen friss botrány, egy szombathelyi városrész-rehabilitáció kapcsán fellángolt nyilvános vita kiváló apropó arra, hogy "a" cigánysággal kapcsolatos "tudatos tudatlanságot" jellemezzük. A helyi Jobbik képviselője, Balassa Péter közleménye "Tiltakozunk: 170 millió forint közpénz a szombathelyi cigányoknak" címmel jelent meg a párt honlapján, a szövegben is hasonló állításokkal, mint a "cigányság Szombathelyen is kiemelt pénzügyi támogatásban részesül. A városvezetés 170 millió forint közpénzt fordít arra, hogy a Szombathely „csikágójaként” emlegetett területen egy ötvenkét lakásos lakóházat újítson fel számukra (...) Kijelenthető, hogy a cigányság felgyorsult, látványos, erőltetett helyi támogatása éles ellentétben áll a város szociális helyzetével. Felháborító, hogy az említett lakások évtizedes rombolása, szétlopása után az ott élő cigányok felújított lakásokat kapnak ajándékba, miközben szabadon terrorizálhatják a környék békés lakóit."
Szinte az összes vonatkozó toposzt tartalmazza a közlemény idézett része. A közpénzt "a" cigányok kapják, érdemen felül és indokolatlanul, a nekik járó támogatások hatalmasak, miközben generálisan, en bloc bűnözők.
A Magyar Narancs cikke egészen más fénytörésben mutatja be a problémát. Ebből kiderült, hogy egyetlen cigányt sem támogatnak 170 millió forinttal, egyetlen cigány sem kap ajándékba lakást (sem felújítottat, sem lepukkantat), és a faék egyszerűséggel leírt közbiztonsági helyzet (a cigányok terrorizálnak) sem ilyen egyértelmű. Ehelyett a valóság az, hogy az önkormányzat a saját tulajdonában lévő bérház külső homlokzatát és nyílászáróit újítja fel, a vegyes etnikumú lakóközösségnek pedig nem a házban élő cigányokkal van közbiztonsági problémája, hanem a közeli szórakozóhelyekről odatántorgó vandálokkal.
Külön beszédes a példa, amit az egyik lakó említ: szerinte azzal is vádolják őket, hogy felszedik a parkettát (ez nagyon gyakori leíró jellemzés a cigányozás eszköztárában) - miközben a ház lakásainak linóleum a padlózata.
Fotó: Jose Ferreira
*
Általában is igaz, hogy a cigányságról szeret a magyar politika "biztonságos" távolságból beszélni, az izolált jólét állapotából megtippelni, milyen is lehet romának lenni ma Magyarországon. A cigányozás szinte minden eleme ilyen tippekből származik. Hányszor hallani, amint nagy hangon bizonygatják egyesek, hogy "milyen jó" a cigányoknak, hiszen "agyon vannak támogatva" - és nem véletlen, hogy nem számol utána, valójában milyen keveset is jelent ez az "agyontámogatás", nem véletlen, hogy mégse cserélne egyikük se egy munkanélküli, kisgyerekes, szombathelyi cigány házaspárral.
*
Mit tudunk a melegekről?
Az elmúlt hetekben Kerényi Imre startjelére a magyar nyilvánosság fideszes fele ismét, sokadjára is beleverte magát a homofób tirádákba. Kormányközeli felületek egymásnak adják a kilincset annak kifejtése során, hogy milyenek a melegek, miféle károkat okoznak, és hogyan kéne mindehhez a heteroszexuálisoknak viszonyulniuk. Legutóbb a Heti Válasz kutatott fel egy pszichiátert, aki a melegségből való "kigyógyítást" propagálja, a lap nevében vállalt missziót kiteljesítve, választ adva Kerényi Imre és Novák Előd aggodalmaira a homoszexuálisok művészeti, közéleti és egyéb, tűrhetetlen térhódítása kapcsán.
A melegekről folytatott, "tudatosan tudatlan" diskurzus alapegysége a felvonuló, párjával nyilvánosan közösülő, nőnek öltözött (más esetekben meztelen) férfi. Számukra ő "a" meleg, aki a melegfelvonuláson kívüli időszakban a színházakban kizárólag melegeket dicsőítő fércműveket celebrál, nyílt színi orális szex bemutatásával. A homoszexualitás szerintük úgynevezett értesülés útján terjedő betegség, azaz ha egy kamaszfiú vagy kamaszleány arról értesül, hogy azonos nemű partnere is lehet, akkor okvetlenül ilyen orientációt vesz fel. A felvilágosult jobboldal feladata, hogy orvosi módszerekkel ezeket a vakvágányra tévedt fiatalokat újra heteroszexuálissá tegye.
A valóság ezzel szemben az, hogy a budapesti melegfelvonulásokon soha nem történt szexuális aktus, ahogy meztelen emberek sem vonultak fel eme alkalmakkor. Jóval konszolidáltabb események ezek, mint egy átlagos pucérkodó, füvező, rúdtáncos, pornógárdistás, vagy épp péniszpumpás Jobbik-buli. Nem véletlen, hogy mindenki a fenti leírások előadói közül csak "úgy emlékszik", hogy "valamikor" látta "valamelyik híradóban" ezeket a közösülő, meztelen melegeket, de soha nem látni egyetlen fotót vagy videót sem az eseményről. Nem történt ilyen. Alföldi Róbert színházát pedig szintúgy a biztonságos tudatlanság távolából kritizálták, be nem mentek volna megnézni, hogy valóban az történik-e ott, amit ők tudni vélnek.
Tormay Cécile leszbikus írónő szobra
(a Nemzeti Értékvédő Egyesület kezdeményezésére felállítva)
*
Funkciójában egyébként a cigányozással hasonló irányú a buzizás is: a költött áltények adnak lehetőséget arra, hogy a politikus és szárnysegédei a potenciális szavazók alá önbizalomnövelő sámlit toljanak: vannak hibáim, de legalább nem vagyok meleg/cigány! A hamisan megrajzolt ál-Magyarországon bizonyos politikai közösséghez tartozva kaphatok egy olyan öndefiníciót, hogy önmagában a fehér bőrű, heteroszexuális létezésem okán, bármiféle egyéb teljesítmény híján is jobb, értékesebb vagyok, mint akár 1,5 milliónyi polgártársam.
*
Mi tudunk a vidékiekről?
Nagyon más kategória, nagyon hasonló elrajzolással, mint ez előzők. A "vidék" és a "vidékiek" leírása semmivel sem differenciáltabb ugyanis, mint a cigányság vagy a nem heteroszexuális magyarok kapcsán vitt "tudatos tudatlanság". A közbeszédben, pláne a politikai relevanciájú kijelentésekben, programokban, akciókban a vidék egy olyan hatalmas, homogén termőföld, ami Budapest határánál (egyes kultúrkörökben a 4-6 villamos útvonalán túl) kezdődik, lakói buta parasztocskák, akiket nekünk kell ide-oda rakni a sakktáblán.
Itt a "hagyományos" jobboldali versenyzők teljesítményértékelése előtt külön is érdemes szólni az LMP-ről, ami manapság épp valami öko-nemzeti kisgazda formációvá kezdi transzformálni az egykori belvárosi, ördögbotos, ex-SZDSZ-szavazók romjain építkező pártot. Már a kezdetekkor megvolt a differenciálatlan (enyhén fogalmazok) vidék-kép a pártban, a Kert-Magyarországról szóló vidékfejlesztési programjukról annak idején hosszan megírtam, mit gondolok (csak címszavakban összefoglalva a törekvéseiket: vegyes évfolyamú tanyasi iskolát a vidéki gyereknek helyi, praktikus ismeretekkel, jószágot a gyepre, illusztrációnak traktor meg gumicsizmás paraszt). Az elkisgazdásodás újabb jeleként Torgyán után most Schiffer követel új földosztást, maximált méretű, cuki kis földdarabon gazdálkodnának a cuki kis parasztok, egész ellágyul a fővárosi ember szíve, ahogy a fixis bicajt leállítva megnézi a róluk készült Facebook-galériát az iPadjén. Mert persze, itt Budapesten azért ne legyenek összevont osztályok meg kapálásóra angol helyett, csak ott, nekik.
No, de vissza a fősodorba, ami Hegedűs Zsuzsa meg az általa alkotott kifejezés, a mini-háztáji. Előbbi név egy olyan hölgyet takar, ha valaki nem tudná, akinek halvány fogalma sincs arról, mi a túró történik egy vidéki ház udvarán, 20. századi, francia nagyvárosi élmények alapján próbálja (megint csak) megtippelni, hogy kikkel és hogyan kéne jót tennie a nyakába szakadt (=közpénz) százmilliókat eltapsolva. Nos, szerinte "ott lent, vidéken" az emberek alapvetően földművelésre és állattenyészésre vannak dizájnolva, amit naposcsibék, malackák és vetőmag viszonylag random átadásával kell katalizálni. Állandó toposz (és nem csak fideszes berkekben), hogy micsoda kiváló ötlet ez, megvan egy évre előre a fehérjekilokalória, meg addig is legalább csinál valamit a vidéki ember, meg legyünk a hatmillió disznó országa, de persze szintúgy csak a Budapesten kívüli portákat bevonva az akcióba.
Miközben, ha Hegedűs Zsuzsa nem csak az osztás idejére pattanna ki az Audiból, és úgy általában sem szajkóznák azt, hogy ott lent, vidéken, Kert-Magyarországon ez a megoldás, hanem tényleg tájékozódnának is, egészen más végeredmény jönne ki. Illetve pont ugyanaz, amit a fővárosban nagyon is tudnak: nem telepítenek sertéseket a Szemlőhegy utcai udvarokba, nem feltétele a szociális juttatásoknak az V. kerületben sem a porták takarítása, nem hiszi senki, hogy egy állástalan terézvárosi pedagógus házaspárnak húsz tő paradicsom hozná a megváltást. Meg egy, a Király utcát keresztbemekegő kecske. De a "Budapest pirossal áthúzva" tábla után okvetlenül!
*
Mit tudunk bármiről is?
A politikai kommunikáció szükségszerűen egyszerűsít, túloz, kiemel és bagatellizál. Ez a természete. Nem mindegy azonban, hogy a valóság számunkra releváns elemeit "öltöztetjük" fel, vagy egy eleve kreált világot adunk el valóságként. Nőkről, családról, házasságról, vallás és egyház ügyeiről, oktatásról ugyanúgy lehetne példát hozni, mint az Európai Unióról, a rendszerváltást megelőző Magyarország viszonyairól (tavaly májusban kellett volna megkezdenie a munkát az ügynökakták nyilvánosságát szolgáló Nemzeti Emlékezet Bizottságnak!), és persze, a fenti három, kiragadott példát is lehetne még tovább ragozni. De bármiről is beszélünk, az a bagatellnek tűnő, mégis fontos cél kéne, hogy érvényesüljön, hogy a közélet szereplői felhagynak a mégoly kényelmes "tudatos tudatlansággal", és azt a világot próbálják megismerni, megérteni, majd meggyőződésüknek megfelelően megváltoztatni, amiben élünk.