2013
dec.
3.

REINER Roland kollégánk infografikája a magyarok Európai Unióhoz való viszonyulását mutatja be. A kutatás időpontjában a magyarok relatív többsége, 48 százaléka mondta, hogy az ország számára előnyös, hogy az EU tagállama vagyunk, és csak 37 százalék vélte úgy, hogy inkább hátrányos.

A Republikon Intézet soron következő konferenciáját is e témának szenteljük: Eurooptimizmus és euroszkepticizmus címmel tartandó rendezvényünkön 2013. december 6-án, az A38 Rendezvényhajón, angol és magyar nyelven korábbi külügyminiszterek, a kormány képviselője, nemzetközi partnereink képviselői, valamint magyar kutatók, szakemberek vitáznak a kérdésről. Előzetes regisztrációra a republikon@republikon.hu címen van lehetőség, az esemény részletes programja a Facebookon ide kattintva érhető el.

2013
már.
11.

A jegybankelnök a monetáris politika meghatározó szereplője. Amikor e pozícióban változás történik, az új vezető személyével kapcsolatos várakozások hathatnak a forint árfolyamára is. A legutóbbi három MNB-vezető kinevezése körüli forintmozgásokat ábrázolta egy infografikán REINER Roland kollégánk.

matolcsy02.jpgfotó: index

2013
már.
4.

Az egymillió új munkahely ígérete, valamint a munkahelyvédő akcióterv idején különösen fontos megvizsgálni a számokat: mi történt foglalkoztatással az elmúlt években, és hogyan teljesítettek ugyanebben a dimenzióban a versenytársaink? Három év adatait vetette össze REINER Roland az alábbi infografikán.

süti beállítások módosítása