A Fidesznek ma nagyságrendileg annyi támogatója van, mint a végül elvesztett 2002-es és 2006-os választás előtt: a teljes népesség mintegy harminc százaléka állt a párt mellett akkor is és most is. Míg azonban 2002-ben és 2006-ban az MSZP és az SZDSZ tábora kiegyenlítette a Fideszét, jelenleg hasonló támogatottságú ellensúlyról nem beszélhetünk - állapítja meg REINER Roland kollégánk.
2014
jan.
jan.
9.
0
Szólj hozzá!
2013
dec.
dec.
3.
REINER Roland kollégánk infografikája a magyarok Európai Unióhoz való viszonyulását mutatja be. A kutatás időpontjában a magyarok relatív többsége, 48 százaléka mondta, hogy az ország számára előnyös, hogy az EU tagállama vagyunk, és csak 37 százalék vélte úgy, hogy inkább hátrányos.
A Republikon Intézet soron következő konferenciáját is e témának szenteljük: Eurooptimizmus és euroszkepticizmus címmel tartandó rendezvényünkön 2013. december 6-án, az A38 Rendezvényhajón, angol és magyar nyelven korábbi külügyminiszterek, a kormány képviselője, nemzetközi partnereink képviselői, valamint magyar kutatók, szakemberek vitáznak a kérdésről. Előzetes regisztrációra a republikon@republikon.hu címen van lehetőség, az esemény részletes programja a Facebookon ide kattintva érhető el.
2013
nov.
nov.
28.
Teczár Szilárd magához ragadja az ügy általa helyesnek gondolt képviseletét, és saját megoldási javaslatát tekinti az egyetlen működő modellnek. Miközben nem vesz tudomást, sőt, rossz döntési helyzetbe kényszeríti azokat, akik saját eddigi döntéseik következményeként természetesnek tartják a férfiak és nők jog- és esélyegyenlőségét. CSABA Réka és REINER Roland írása.
Kapcsolódó hivatkozások:
*
Teljesen mellékes, hogy Teczár Szilárdnak mennyi szabadideje van és ezt mivel tölti, ahogy sem szexuális irányultsága, sem párkapcsolati státusza nem befolyásolja azt, hogy miről szól az ügy. Önmagában azzal sincs gond, hogy a nők társadalmi helyzetéről gondolkodik férfiként, sőt: meggyőződésünk, hogy a nők helyzete nem (csak) a nők ügye, a férfiak kizárása a párbeszédből és a megoldások kitalálásából pedig kifejezetten káros egy olyan ügyben, aminek kapcsán egyébként az egyenlőséget hirdetjük és keressük. Végül abban sem látunk kivetnivalót, hogy egy hatósághoz fordult a problémával: ha a társadalom vagy a politika nem tudja érvényesíteni a jogegyenlőséget, akkor legitim a bírósághoz fordulni ennek kikényszerítéséért (az Egyesült Államokban ennek a gyakorlatnak komoly szerepe volt a ’60-as, ’70-es évek integrációs törekvéseiben, még ha ezt az ún. perlési politizálást bizonyos körökben elítélendő liberális gyakorlatként tartják is számon.)
Egy önmagában sokak számára viccként, sőt – egyébként igencsak jellemző módon – kifordított feminizmusként értelmezett történet végül az EBH döntése nyomán egész más szintre emelte a vitát: a döntéssel egyetértők a nők elleni társadalmi elnyomás megszüntetését segítő fontos lépésként, míg mások a túlzott feminizmus, a nemeket elmosó szélsőséges törekvések megnyilvánulását látták benne. Az azóta született közéleti és politikai reakciók többsége sajnálatos módon erősítette azt az álláspontot, hogy tényleg érdemes volt beleavatkozni: az egyet nem értés ugyanis legtöbbször Teczár Szilárd személyét érte, miközben a mondanivaló lényegében elveszett. Márpedig az a helyzet, hogy az ügy kirobbantója és Schobert Norbi nőképe között lényegesen kisebb a különbség, mint elsőre látszik – bár előbbi esetében elismerjük a nyilvánvalóan jó szándékot. Egyikük sem tekinti ugyanis a nőket egyenrangúnak a férfiakkal, mindketten gyenge, védelemre és segítségre szoruló embert látnak bennük. Nem feltételezik, hogy egyéni döntéseiket megfontoltan, jól átgondoltan hoznák meg, tulajdonképpen mindketten potenciális, befolyásolható áldozatnak tekintik őket. Teczár Szilárd feltételezése szerint a nőknek az ingyenes belépésért „más módon” kell fizetniük - a férfiak pedig elvárhatják ugyanezt, -, és ennek köszönhetően kerülnek olyan helyzetbe (leitatás, erőszak), ahol bántani fogják őket. Másképp: a nőket könnyű kihasználni, ezért védeni kell őket.. A „vannak olyan férfiak” és „vannak olyan nők” leírás itt fordul át „minden nő ilyen” és „minden férfi olyan” érveléssé, mely aztán csak egy hatósági döntéssel formálható.. Azoknak pedig, akik liberális doktrínerséggel „vádolják” őt, üzenjük: liberálisként egyáltalán nem tudunk egyetérteni azzal, ahogy az egyént kiveszi a képletből és az egyéni döntés és felelősség hangsúlyozása helyett társadalmilag meghatározott férfi és női viselkedésről beszél. Nem egyéni döntés, nem egyéni mérlegelés, hanem egy kollektív viselkedési minta, erről szól a beadvány és ennek adott igazat az EBH. Pedig mindenki maga dönti el, hogy be kíván-e menni egy bizonyos szórakozóhelyre , vagy - köszönhetően az egymással versengő szereplőknek, - egy 100 méterrel arrébb lévőbe megy be. Ráadásul a legfontosabb kimaradt érveléséből: azok a lányok, akik a szórakozóhely üzletpolitikájának tudatában igénybe veszik a nekik - nemük miatt járó – kedvezményt, nem feltétlenül fogadják el azt a feltételezést, hogy ezért nekik „mással kell fizetniük”, és semmiféleképpen nem adnak felhatalmazást arra, hogy „nem fizetés” esetén bántsák őket.
Pedig most már erről hivatalos papír is van: a nők még egy szórakozóhelyen sem képesek eldönteni, hogy mihez van kedvük, mihez van joguk, hanem a társadalmi nyomással szemben gondolkodás nélkül megadják magukat. Az EBH döntése (reméljük csak rövidtávon) sokkal inkább visszaveti a nők helyzetéről szóló vitát, hiszen egy olyan állapotot rögzít, amelynél már előrébb tart a magyar társadalom.
fotó: romkocsmak.hu
Teczár Szilárd magához ragadja az ügy általa helyesnek gondolt képviseletét, és saját megoldási javaslatát tekinti az egyetlen működő modellnek. Miközben nem vesz tudomást, sőt, rossz döntési helyzetbe kényszeríti azokat, akik saját eddigi döntéseik következményeként természetesnek tartják a férfiak és nők jog- és esélyegyenlőségét. Ők azok, akik hisznek benne, hogy mások is eljuthatnak ugyanerre a felismerésre, ha megfelelő segítséget és támogatást kapnak. A beadvány érvelése és az EBH döntése ezt az álláspontot zárja ki a vitából: azt a meggyőződést, hogy nem egy hivatal határozata vagy felsőbb politikai utasítás hoz változást, hanem az egyén saját megélt és végiggondolt döntése.
A másik, kissé elsikkadt csavar a történetben, hogy egy szórakozóhely üzletpolitikájáról volt szó: ettől persze ez még lehet kirekesztő és ezért az állami szabályozás bizonyos szinten elfogadható, ám – lévén hogy mégiscsak piacgazdaságban élünk – mégis inkább kivételként szeretnénk látni, semmint alapbeállításnak. Ha egy helyre nem engednek be egy csoportot, nemi, vallási, faji stb. alapon, az nem járja, ha azonban egy – és ebből a szempontból mindegy, hogy többségi vagy kisebbségi – csoportot üzleti, társadalmi vagy bármilyen más célból kedvezőbb helyzetbe hoz, abba nehéz belekötni. Egészen addig, amíg a nem-kedvezményezett csoportot nem ér indokolatlanul nagy hátrány – és igen, ennek megállapítása lehet egy hatóság feladata. Az üzleti szabadság korlátlan értelmezése veszélyes és nem megengedhető, ám az EBH döntése olyan szintű beleszólást jelent, ami az üzleti szabadság fogalom megszűnését jelenti. Mert mint minden szabályozópolitika, ez is csak akkor hatásos, ha arányos és nem esik túlzásokba. Teljesen elfogadott jutalmazni azt, aki előre megveszi a jegyét: hozzájárul a rendezvény anyagi kiszámíthatóságához. Elfogadott kedvezményt adni egy helyi lakosnak, ha a lakókörnyezetében vásárol: megélhetés az eladónak, adó az önkormányzatnak. És igen, elfogadott kedvezményt adni a jelmezben érkezőnek, a csoportban érkezőknek, vagy épp sör+unikum akciót hirdetni, ha ezekről egy tulajdonos azt gondolja, hogy jobb forgalmat generál majd. A piacgazdaság azért is jó, mert a szórakozóhelyek versengenek az ügyfelekért: ki tudom választani, az adott estét hol töltöm, ha pedig nem értek egyet az ottani üzletpolitikai elvekkel, máshova megyek.
Ha pedig azt gondolom, hogy kialakult egy rossz rendszer, rossz társadalmi ösztönzőkkel, de alapvetően felelősen gondolkodó emberekkel, akkor teszek azért, hogy megváltoztassam őket. Odamegyek szórólapozni, írok bejegyzést, szervezek konferenciát, mutatok ellenpéldát. Teczár Szilárd nem ezt választotta, és ami rosszabb, ő és az EBH döntésére született reakciók csak kiélezik és kizárólagossá teszik azt a két – ellentétesnek ható, de - ugyanazt feltételező álláspontot, amely a nőket szükségszerűen védendő csoportként definiálja.
2013
nov.
nov.
20.
A fiatalok pártpreferenciái legalább annyira sokszínűek, mint a teljes társadalomé, sőt: esetükben a széttagolt bal-balliberális pártokkal szemben két, egymással versengő jobboldali párt áll. Míg ugyanis a Fidesz első helye a számos társadalmi csoportban többé-kevésbé egyértelmű – és 2008-ig a fiatalok között is az volt –, a 18-29 évesek között a Jobbik erős kihívónak érezheti magát. REINER Roland írása.
Kapcsolódó hivatkozások:
Az utóbbi hetekben ismét felerősödött a fiatalok politikai kedvéről és pártpreferenciáiról szóló vita: míg a tavalyi évben az Aktív Fiatalok, egyetemisták és főiskolások körében készített kutatása, addig idén ősszel elsősorban a Jobbik fiatalokat célzó kampánya miatt került elő az ügy. Érdemes látni ugyanakkor, hogy a téma nem csak kutatói-elemzői szemmel érdekes: a pártok természetes stratégiája, hogy adott választói csoport elsődleges képviselőjeként pozícionálják magukat.
Nehezíti azonban tisztánlátást, hogy a kutatói mérések sem festenek egyértelmű képet a fiatalok pártpreferenciáiról. Jó példa erre a Tárki hétfői publikációja, ahol az elmúlt egy év rendszeres havi méréseit elemezve közölt részletes korcsoportos bontást, ami szerint a Fidesz minden korosztályban egyértelműen vezet: a negyvenes korosztály közepéig a Jobbik, afölött az MSZP követi a második helyen.
Csakhogy egy év alatt – ezt épp a Tárki egy másik közléséből tudjuk – igencsak átrendeződek a pártpreferenciák a vizsgált, 18-29-es csoportban: a Political Capital elemzése nyomán azt látjuk, hogy míg 2012 első felében a Jobbik megelőzte a Fideszt a vonatkozó korosztályban, 2013 nyarán egyértelműen lemaradt a kormánypárt mögött.
Ráadásul múlt héten publikáltak egy adatsort – szintén a 2013-as nyári adatfelvételről – ahol az első szavazók körében az MSZP erősebb pártnak tűnt, mint a Jobbik (igaz, itt pedig az alacsony elemszám lehet torzító hatású). Ehhez képest a Tárki hétfő közlése szerint a legfiatalabb, 18-22 évesek között (első szavazók) kerül a Jobbik leginkább közel a Fideszhez: az első szavazók 30 százaléka szavazna a Jobbikra, 44 a Fideszre és csak 10 százalék az MSZP-re. Noha ezek biztos szavazó arányok, a lenti táblázat pedig teljes népességbeli támogatottság, ez nagyon jelentős különbség.
Tovább bonyolítja a fiatalokról alkotott képet az, ha a 18-29 évesek egy szűk csoportjának pártpreferenciáját terjesztik ki a teljes korosztályra. Jó példa erre az Aktív Fiatalok 2012-es kutatása, mely máig sokak hivatkozási pontja arra nézve, hogy a Jobbik a legerősebb párt a fiatalok körében. Pedig a kutatás egyrészt csak a felsőoktatásban tanulók preferenciáit mérte, másrészt legalább ennyire fontos eredmény volt, hogy a Jobbikéval lényegében megegyező támogatottságot mértek az LMP-nek (mely párt országos eredménye akkoriban legfeljebb harmada volt a Jobbikénak). A radikális pártra a választani tudó és szavazó egyetemisták 33, míg az LMP-re 29 százaléka szavazott volna, míg a Fidesz csak a harmadik helyre szorult, 24 százalékos aránnyal. Az adatok arra is rámutatnak, hogy a két jobboldali párt ugyan többségben (57%) van az egyetemisták és főiskolások körében, de a baloldali-liberális pártokra szavazó felsőoktatási hallgatók jelentős ellensúlyt képviselnek.
A második, 2013-as adatfelvétel szintén a Jobbik győzelméről szólt, noha a párt kismértékben rontott 2011/12-es eredményén, ám az Együtt 2014 megjelenése és az LMP kettészakadása a korábbinál heterogénebb balliberális szavazótábort hozott létre – ebben a közegben is. Fontos látni azonban, hogy az összesített arányok nem változtak: a Jobbik kismértékű csökkenése, a Fidesz hasonló mértékű növekedésével, ismét egy valamivel nagyobb jobboldali párost mutat egy sokszereplős balliberális táborral szemben – a hallgatók között.
A felsőoktatásban tanulók eredményeit azonban nem lehet az egész korosztályra kivetíteni, egy ilyen kísérlet jól mutatja, hogy miről szól a vita. Könnyen található ugyanis olyan társadalmi közeg, amiben egy párt messze az országos átlaga fölött teljesít (a Jobbik mindkét Aktív Fiatalok adatfelvétel idején, az LMP 2011/12-ben, az Együtt 2013-ban) – ez nem általánosítható a teljes generációra, ám politikai előny kovácsolható belőle. Az Aktív Fiatalok kutatást azért tudja kihasználni a Jobbik, mert ezáltal olyan közegben definiálja magát, ahol valóban a legerősebb – de a fiatalok teljes, 18-29 éves csoportja már nem ilyen. Más szóval: az igaz állítás, hogy a Jobbik vagy az LMP számára a fiatalok az a közeg, ahol a legerősebb (hiszen az idősebb korosztályokban a támogatása valóban alacsonyabb), ám ez nem jelenti azt, hogy ebben a közegben ők lennének a legerősebb szereplők.
Az elmúlt évek mérései mellett ezért érdemes megnézni a valóban teljes korosztályt vizsgáló magyarországi kutatásokat. Az ezredforduló óta zajló ifjúságkutatások azt mutatják, hogy a pártot választó fiatalok többsége valóban a jobboldal felé, elsősorban a Fidesz felé húzott, miközben harmaduk következetesen baloldali vagy liberális pártot választott. Noha ez a kétharmad-egyharmad arány az évek során némiképp változott (2000-ben inkább a negyven, 2008-ban a húsz százalékhoz volt közel), az kijelenthető, hogy a fiatalok – még ha más arányban is, mint a teljes társadalom - végig megosztottak voltak politikai oldal szerint.
A 2000-es évek ifjúságkutatásai a Fidesz folyamatosan növekvő támogatottságát mérték: a 2000-es 49 százalék 2004-re 59, míg 2008-ra egészen 70 százalékig nőtt. Érdemes ugyanakkor látni, hogy mindez nem független az országos trendektől: a Magyar Választáskutatás Program vizsgálata is kimutatta, hogy 2009-re jelentősen nőtt a magukat jobboldalinak tartók aránya a magyar társadalomban – a baloldali pólus ugyanakkor csak minimális mértékben szorult vissza. Ugyanezt látni a 18-29 korosztály esetén is: a Fidesz erősödése mellett az MSZP lényegében őrizte a pozícióját, a balliberális oldal visszaesését leginkább az összeomlóban lévő SZDSZ-en keresztül lehetett érzékelni. A 2008-ig tartó folyamat ugyanakkor jól megalapozta azt a közhangulatot, mely a jobboldal kizárólagosságát felételezte a fiatalok körében - miközben az MSZP-n keresztül a baloldali fiatalok végig jelen voltak – szinte változatlan mértékben.
A bal-jobb önbesorolás változása, forrás: Magyar Választáskutatás Program
A 2012-es állapot két különbségről árulkodik 2008-hoz képest: a jobboldali fiatalok széthasadásáról és egy balliberális visszarendeződésről. A 2012-ben mért 40 százalék Fidesz és 29 százalék Jobbik támogató elsősorban a négy évvel korábbi 70 százaléknyi Fidesz, 5 százaléknyi Jobbik és 3 százaléknyi MIÉP szavazóból alakulhatott át: a közel négyötödnyi jobboldali pártra eső fiatal szavazat emellett mára 70 százalékra mérséklődött.
A pártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztó 18-29 évesek körében.
Forrás: Ifjúságkutatás 2000, 2004, 2008 és Magyar Ifjúság 2012
Eközben a 2008-ban és 2012-ben stabilan 16-17 százalékra mért MSZP mellé (részben vélhetően az eltűnő SZDSZ és leszakadó Fidesz-szavazó fiatalokból építkezve) egy 11 százalékos LMP és 3 százalékos DK is került, ezzel tehát a balliberális pártok ismét 30 százalék körüli szintre emelkedtek, ami sokkal inkább megközelíti a 2000-es állapotokat, mint a 2004-es vagy 2008-as mérés. A balliberális oldal tehát erősen jelen van a fiatalok között is, ám – akárcsak az idősebb szavazók esetén – jóval heterogénebb formában.
A fiatal szavazókról tehát továbbra is óvatosan érdemes nyilatkozni: noha néhány állítás ugyanakkor nagy bizonyossággal tehető. Vannak olyan pártok, akiknek a támogatottsága erősen ingadozik a korcsoportok szerint: a Jobbik és az LMP sokkal inkább támaszkodik a fiatalok voksaira, mint a többi párt. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az idősebb korosztályban ne lennének szavazóik – és azt sem, hogy a fiatalok csak e két párt közül választhatnának. Hasonlóképpen elmondható, hogy az MSZP jóval erősebb az idős szavazók között, ezzel együtt is a szocialista pártnak vannak fiatal szavazói. Ami a fiatalok jobb –vagy baloldaliságát illeti: a 2000-es évek végén a jobboldali pártok, elsősorban a Fidesz – összhangban az országos folyamatokkal – meghatározták a fiatal szavazók pártpreferenciáit. A mai helyzet ugyanakkor két szempontból is kiegyenlítettebb: egyrészt a balliberális pártok fiatal szavazótábora visszaerősödött a 30 százalékos szintre, másrészt a Fidesz egy komoly versenytársat kapott maga mellé. A Jobbik megjelenése a jobboldali téren ugyanis generációs kihívás a Fidesz felé: míg a legtöbb társadalmi közegben a Fidesz elsődlegessége lényegében egyértelmű, a jobboldali fiatalok körében a Jobbik valódi kihívónak bizonyult.
16
hozzászólás