Választások után az értékelés ideje jön el. Politikusok – szerencsés esetben – elemzik kampányukat; az elemzőknek is érdemes számot vetni azzal mit találtak el – és miben lőttek mellé. Az alábbiakban igyekszem összeszedni, hogyan teljesítettek a Republikon utóbbi időben megjelent anyagai, elemzései, prognózisai.
TÓTH Csaba blogbejegyzése
1.
A Republikon választási rendszerrel kapcsolatos előrejelzései, számításai jól működtek. Intézetünk sorrendbe rakta Magyarország választókerületeit abból a szempontból, hol van legnagyobb esélye nyerni a baloldalnak. A 10, jelen pillanatnak győztesnek kinéző kerület listánk között az első 15-ben van; ahogyan listánkban megjósoltuk, a legjobb eredményt a Fidesz Csornán éri majd el. Ez egyben azt is jelenti, hogy helyesen becsültük a pártok által elért területi súlyokat is. Budapest „másságáról”, országos politikától való különlegességéről, a baloldali-liberális erők relatív súlyáról írt elemzésünket is igazolták a választási eredmények.
Az a 10 választókerület, ahol jelen állás szerint vezet vagy már nyert a baloldal, táblázatunk elején szerepelt (ezeket pirossal emeltük ki)
2.
Reiner Roland kollégánk az elsők között mutatott rá a győzteskompenzáció fontosságára az új választási rendszerben. Megjósoltuk, majd a választások után be is mutattuk, hogy a kétharmad elérése ezen – is – múlt. Pár nappal a választások előtt próbáltuk bemutatni, hol a kétharmad határa: abban a modellben, amely legjobban tükrözte a későbbi eredményt, 95 győztes egyéni Fidesz-mandátumnál húzódott ez a határ; nagyjából úgy, ahogyan ez bekövetkezett.
3.
A legnagyobb hibát személyesen én követtem el, amikor egy blogbejegyzésben amellett érveltem, a baloldali lista legalább 35 százalékot szerez majd. Mentségeket persze lehet találni: a bejegyzés januárban íródott, ekkor a baloldal pártjai nagyjából így álltak; az adatok szerint a bizonytalanok között voltak tartalékaik – és senki nem feltételezte, hogy olyan kampányt folytatnak majd, ahol nevet sem sikerül találni. Ettől függetlenül a bejegyzés alapgondolata komoly tévedésnek bizonyult: a kormányváltók a kampány során szavazókat vesztettek, amivel én mint lehetőség sem számoltam. Mindebből számomra az a fő következtetés, hogy a kampányidőszak történései, a narratívák és ellen-narratívák hatásai megjósolhatatlanok. A választók nem feltétlenül követik eleve csak jobb híján preferált pártjuk stratégiai döntéseit – azoknak volt igazuk, akik ezt akkor is megmondták. Mivel a kormányváltó összefogás eredményét annak létrejöttekor magasabbra vártuk, ezért önálló, öt fős Együtt-PM és DK-s frakció számoltunk – az alacsony listás eredmény miatt ugyanakkor mindketten csak négy képviselőt juttattak a parlamentbe.
4.
A Fidesznek lejtő pályáról írtak ezzel szemben alapvetően igaznak bizonyultak. Már tavaly novemberben igyekeztem összeszedni, milyen elemek biztosíthatják – a választási rendszeren túl – a Fidesz előnyét a választási küzdelemben; a civil szervezetek és a holdudvar erejéről még a CÖF kampányának kezdete előtt írtam – hangsúlyozva, hogy persze nem ezek az elemek döntik el a választást. A választási kampány mindezt visszaigazolta. A több független civil szervezet által működtetett kampánymonitor adatai szerint a Fidesz 2,3 milliárd, míg a baloldal nagyjából ennek harmadát, 817 millió forintot költött a kampányra; a választások után megjelent EBESZ jelentés konkrétan a kormánypártnak lejtő pályáról beszélt, Török Gábor szerint pedig „a győzelem nagysága nem a választói akarattal arányos, az alapvetően a Fidesz politikai tervezését dicséri”
5.
A Jobbik szereplésének megítélésében több dologban is igazunk volt – ám a párt erejét rendre alulbecsültük. Már egy évvel ezelőtt – a Jobbik stratégiai fordulata előtt – bemutattuk, hogy a párt szavazótábora átalakul: a markáns regionális fókuszt enyhe kiegyenlítődés váltja fel. Részben ebből a megállapításból is következtettünk arra, hogy a Jobbik még jó szereplés esetén sem nyer egyéni mandátumot: Reiner Roland januárban részletesen mutatta be – a választás által igazolt – érveinket ezzel kapcsolatban.
Ugyanakkor interjúkban, nyilatkozatokban rendre azt vélelmeztük, hogy a Jobbik és a kormányváltók között nagyobb lesz a különbség; hogy a kormányváltó szavazók többsége a baloldal felé fordul majd. A Republikon elemzői 2010 óta azzal számoltak, hogy a Fidesz fő kihívója balról érkezik majd. Bár a baloldal és a Jobbik között idén is a 2010-esnél valamivel nagyobb különbség alakult ki 2014-ben, a „fő kihívó” léte ma sokkal kevésbé tűnik eldöntöttnek.