Ha hiszek G. Fodor Gábornak, akkor csak a liberálisoknak van rendben a szexuális élete. De ki az, aki inkább a fasizmust választja szex helyett? - CSABA Réka írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Nursery offers free childcare so parents can have sex

• G. Fodor Gábor a liberalizmusról és a "dugásról"

• A fogamzásgátlást és a felvilágosítást is kritizálták a Parlamentben

*

Tulajdonképpen hálás vagyok Varga Istvánnak, aki a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállásáról folyó parlamenti vitában megpróbálta „helyükre zavarni” a magyar nőket. Paradox módon ezzel generált társadalmi vitát a nők és férfiak változó (változatlan?) szerepei, a család hagyományos felfogása, valamint a gyermekvállalás személyes, gazdasági és társadalmi vonatkozásai kapcsán. Bízom benne, hogy mostantól parázs vita, sőt akár komoly ellenállás fogadja a témában tett megszólalásokat – minél korlátoltabbak, annál inkább.

Így került kontextusba például a BBC News tudósítása is arról a dániai óvodáról, ahol az óvónők önként felajánlották, hogy csütörtök esténként plusz két órán keresztül vigyáznak a kicsikre: miközben ők babazsúroznak, a felnőttek kedvük szerint tölthetik együtt az időt. Az óvoda dolgozói főként a szexre gondoltak, és az ennek eredményképp érkező újabb ovisokra, de azt sem bánják, ha az így felszabaduló időt esetleg másra használják a szülők. Ez egyben egy „unortodox munkahelyvédelmi akcióprogram” is, hiszen ha elfogynának a gyerekek, rájuk sem lenne többé szükség. Az óvoda szerint a szülők fele igénybe is kívánja venni a szolgáltatást.

Nem csak úgy lehet tehát hozzáállni a kérdéshez, ahogy nálunk szokás. És most egyáltalán nem csak Varga Istvánra gondolok. Ott van például a Századvég Alapítvány kutatási igazgatójának múlt pénteki blogbejegyzése, melyben G. Fodor Gábor elítélte azt a liberális doktrínát, mely szerint szeretkezni jó dolog, a „fasiszta” nézetek meg rosszak.
G. Fodor szerint ezt csak a liberálisok gondolják így? Tényleg mindenki másnak olyan szörnyű a szexuális élete, hogy annál még a fasizmus is jobb?

Vagy Kövér László házelnök, aki a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által szervezett Az élet: ajándék című nemzetközi élet- és magzatvédelmi konferencián megállapította: a liberális felfogással szemben a gyerek nem magánügy, hanem a közjó egyik legfőbb eszköze, a gyerekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés. A konferencián a szexualitással és gyerekvállalással kapcsolatban elhangzó többi megállapítást és „megoldási javaslatot” pedig nem is szeretném idézni, annyira elkeserítő az egész. A szexualitás és a gyermekvállalás pedig igenis mindenkinek a magánügye. Bár személy szerint én is sokkal jobban szeretnék egy igazán, nem csak az állami szabályozás szintjén baba- és gyerekbarát Magyarországon élni, ahol a fiataloknak nem valami kötelező, szabadságukat korlátozó, kakispelenka-szagú dolog ugrik be elsőre a gyerekvállalásról, így a tervezett gyerekek így valóban megszülethetnek, aztán pedig megfelelő nevelésben és oktatásban részesülhetnének. Viszont ha komoly államférfiak a bajszuk alatt mormogva olyanokat mondanak, hogy „a közjó egyik legfőbb eszköze”, meg „nemzetstratégiai kérdés”, attól tökre nem jön meg a kedvünk ahhoz, hogy sok kis jövendő adózót csináljunk. Attól meg pláne nem, ha szigorításokkal fenyegetnek a fogamzásgátlás és a terhesség-megszakítás kapcsán.

Jirí Menzel és Bohumil Hrabal nagyszerű, Őfelsége pincére voltam című filmjének egyik jelenetében a nemzetiszocialista érzésektől túlfűtött leány a nászéjszakáján is arra figyel, hogy a Vezér képe egy pillanatra se kerüljön ki a látómezejéből. Hiszen nemzetstratégiai kérdésen ügyködnek épp...

És bár G. Fodor és Kövér is a liberálisokat támadják a szexualitás és a gyermekvállalás kapcsán, én szeretném hinni, hogy nem csak számunkra evidens a magánélet, az ahhoz tartozó szokások, valamint a nők önrendelkezési jogának tiszteletben tartása. Remélem, nem csak mi gondoljuk, hogy fontos a társadalom szexualitáshoz való tabuk nélküli, nyitott és befogadó hozzáállása, a szexuális felvilágosítás, valamint a tudatos családtervezés ösztönzése és támogatása.  És főleg babák és gyerekek - minden mennyiségben. Virággal hadonászó, cinikus „úriemberség”, képmutatás, pökhendiség, az egyéni felelősség és tudatosság hangsúlyozása helyett tiltások - ez meg maradjon a fenti két megmondó-ember osztályrésze. De inkább nekik sem kívánjuk, mert valószínűleg nem tudják, miről mondanak le.

A két hetes rendcsinálás ígérete és a TEK kirakat-akciói ellenére ma az Európai Unió országai közül Magyarországon érzik magukat a legkevésbé biztonságban az emberek. Az Eurobarometer kutatási adatait REINER Roland elemezte.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Orbán: két hét alatt rendet teszünk

• AWARENESS OF HOME AFFAIRS - Special Eurobaromete

• ESS Data

*

Két hét múlva rend lesz. Ha a második Orbán-kormány legkarakteresebb kijelentéseit keressük, Orbán Viktor ígérete alighanem az elsők között jut eszünkbe. Nem véletlen: a biztonságra való igény az egyik legalapvetőbb elvárásunk, 2010 előtt pedig a társadalom egyre növekvő része érezte veszélyben a mindennapi biztonságát. A belügyminiszter és a kormány azonnali változást, több rendőrt, nagyobb szigort ígért. A kormányzás másfél éve után készített adatfelvétel tanulsága szerint ez a vállalkozás egyelőre eléggé kudarcos.

"Az Ön közvetlen környékén nem biztonságos élni": egyetértők aránya (Eurobarometer 76.4, 2011/december)

A magyarok 21 százaléka, tehát minden ötödik ember úgy érezte, hogy még a közvetlen környezetében sem él biztonságban (az EU átlag mindössze 9 százalék). Az arányok még rosszabbak, ahogy nagyobb szintre lépünk: a saját településüket már több mint minden negyedik megkérdezett nem tartotta biztonságosnak (27 százalék), ami több mint két és félszerese az EU-átlag 10 százaléknak. Még ennél is rosszabb az ország egészének megítélése: Magyarországot a lakosság több mint harmada (35 százalék, míg az EU-átlag csak 15%) nem érezte biztonságosnak. Mindhárom szempontból tehát Magyarországon volt a legrosszabb a közbiztonság megítélése az egész Európai Unióban.

Közbiztonság megítélése helyi, települési és országos szinteken: az egyes állításokkal egyetértők aránya (Eurobarometer 76.4, 2011/december)

Miközben a TEK grandiózus akciói minden héten érdekességet szolgáltatnak a hírportálok szerkesztőinek, nyáron a köztelevízió híradója két héten keresztül számol be a dizájnerdrogok elleni küzdelemről, aközben a magyarok 32 százaléka nem mer éjszaka a saját környékén sétálni, és majdnem minden második állampolgár aggódik azon, hogy erőszakos bűncselekmény áldozatává válik.

A kutatási adatok bizonyítják, hogy a biztonságérzet és a rendőrségbe vetett hit, bizalom összefügg, márpedig hazánk ezen a téren is rosszul szerepel. Ami a rendőrség állapotát és megítélését illeti: a tízből kevesebb, mint négy magyar megkérdezett tartja sikeresnek a rendőrséget az erőszakos vagy erőszakkal fenyegető bűncselekmények megelőzésében – az uniós országok között ez az egyik legrosszabb eredmény, a közbiztonsághoz hasonlóan ebben a rangsorban is a bolgár és görög értékek társaságában zárjuk a sort.  A társadalom többsége egyszerűen nem érzi azt, hogy a rendőrség képes lenne őt megvédeni.

A rendőrség sikeres Magyarországon az erőszakos vagy erőszakkal fenyegető bűncselekmények megelőzésében. Egyetértők aránya országonként. (ESS 2010/11.)

Ez a bejegyzés szándékosan közvélemény-kutatási adatokra és nem igazságügyi statisztikákra épül. A közbiztonság megítélésekor nem támaszkodhatunk pusztán a bűnügyi statisztikákra: egyrészt ezek összehasonlíthatósága a különböző jogrendszerek miatt erősen korlátozott (hiszen más számít bűncselekménynek a különböző európai országokban). Másrészt azt gondolom, a közbiztonság maga nem írható le pusztán statisztikai adatokkal: a bűncselekmények számának alakulása aligha hat a biztonság érzékelésére rövidtávon.

Tényként rögzíthetjük ugyanakkor azt is, hogy 2011-ben mintegy 1 százalékkal több bűncselekményt követtek el 2010-hez képest, elsősorban a közrend elleni bűncselekmények száma ugrott meg. De a lényeg, hogy közbiztonság akkor van, ha az emberek biztonságban érzik magukat.  Márpedig ha ezt a definíciót elfogadjuk, úgy azt kell mondanunk, hogy az Európai Unió legkevésbé biztonságos országában élünk.

Reiner Roland

elemző

Republikon Intézet

A legfiatalabb, és legalacsonyabb választási hajlandósággal bíró szavazói bázisra az ökoszociálisok pártja épült. Ellentétben mindazzal, amit a kormány állít, az LMP nem nyertese, hanem méltatlanul hátrányos helyzetbe hozott vesztese lehet a regisztrációnak. - CEGLÉDI Zoltán írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Gulyás Gergely (Fidesz) nyilatkozata a választási regisztrációról

• Karácsony Gergely (LMP) cikksorozata a választási regisztrációról

A választási regisztrációval kapcsolatos kommunikációs csörtében a Fidesz politikusai, mondjuk úgy, nem vádolhatók a kíméletlen igazmondás bűnével. Eleve a fő kérdésre sosem születik valódi válasz: miért kell egyáltalán bevezetni a regisztrációt? Ha esetleg elhisszük, hogy semmi bajt, demokrácia-deficitet, részvétel-szűkülést nem hoz, ha elfogadjuk, hogy a legjobb szcenárió valósul meg, és minden olyan lesz, mintha nem is lenne regisztráció, akkor is: minek?

Hosszan lehetne sorolni a Fidesztől érkező valótlan állításokat, onnan, hogy a javaslatot beterjesztő Vejkey Imre szerint "több szabadságot" hoz a regisztráció, odáig, hogy ettől nem fog visszaesni a választási részvétel, vagy hogy a 96%-nyi,Magyarországon élő választópolgárnak 4% külföldön élő szavazó (valóban szükséges) regisztrációja miatt kell ugyanilyen kötelezettséget előírni. Most azonban csak egy, egyre közkeletűbb, a Fidesz politikusai és a párthoz, khm, lojális elemzők által is egyre gyakrabban ismételt, szintúgy valótlan állítást vizsgáljunk meg.

E szerint azt nem is igazán tudni, melyik pártnak kedvez a regisztráció, de a Fidesznek biztos nem, ellenben az LMP-nek valószínűleg igen. A legkisebb parlamenti pártot illetően a regisztráció "előnyeire" az a fideszes érv, hogy hiszen az LMP szavazói javarészt fiatalok, magasan képzettek, és jól kezelik a számítógépet is, tehát majd az ügyfélkapun keresztül tömegesen regisztrálnak. Tehát a Fidesz tulajdonképpen az LMP-nek még segített is a regisztráció bevezetésével.

Hát ez bizony arcátlan nagy hazugság.

Egyfelől, a Fidesz nyilván azt feltételezi, hogy az a Karácsony Gergely, aki már akkor választási szisztémákat elemzett korábbi munkahelyén, amikor a regisztrációt védő Gulyás Gergely még római jogból vizsgázott az egyetemen, ezt "eltévesztette", rosszul tudja, és a fent linkelt, ötrészes cikksorozata csupa-csupa szakmai tévedésen alapul. Másfelől viszont pont Gulyás Gergely regisztrációt védő példái, valamint a rút valóság is rácáfol arra az állításra, miszerint milyen jól "helyzetbe hozták" az LMP-t a regisztrációval.

Hiszen valóban, az ökopárt szavazói messze a legfiatalabbak a parlamenti pártok bázisait tekintve - no de pontosan tudjuk, hogy épp a fiatal korosztályban a legalacsonyabb a választási hajlandóság! Az a korral egyenes arányban nő: nem véletlen, hogy a politika "szent tehenei" továbbra is a nyugdíjasokkal kapcsolatos döntések és ígéretek. Ha valóban a fiatalok lennének a legelszántabb szavazók, akkor nem tandíjat vezettek volna be, hanem a nyugdíjakat vágták volna meg, akkor ma a diákok utazási kedvezménye nőne, az öregkori ingyenes utazásokat meg minimum korlátoznák.A Tárki legfrissebb felmérése is azt állapítja meg, hogy a Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció és az MSZP szavazói a leginkább elkötelezettek pártjuk mellett, hiszen tízből körülbelül hat választójuk tekinthető biztos szavazónak, míg a legkevésbé az LMP szimpatizánsai ígérik biztosra részvételüket, tízből négyen nyilatkoztak így.

Az is tapasztalatunk, hogy az LMP bázisa épp az országos mozgósításban, a személyes elérésekben gyenge. Ez kiderült a tavaszi népszavazási kampánykezdeményezésük kudarcából is. De önmagában ez a bázisdemokrata, intenzív belső vitákat folytató, egy szűk kemény magot kivéve laza kapcsolatokra épülő LMP-s szubkultúra (liberális szemnek egyébként szimpatikus módon) sem tűri a "terelgetést". Épp az LMP szavazóival lehet a legkevésbé megcsinálni azt, amit a regisztráció követel: fegyelmezett adminisztrációra, időzített sorállásra becsatornázni őket. Mindehhez kiépített országos hálózata sincs a pártnak - ennek a jele a legutóbbi időközi választásoktól való távolmaradások, illetve roppant gyenge LMP-s szereplések.

Szintén a legendásan hajrázó LMP-t gyengíti leginkább az a tény, hogy a választást megelőző két hétben már csak a regisztrált szavazókért folyik majd a csata. Kifejezetten hátrányos változás ez annak a pártnak, amelyik a 2010-es országgyűlési választási kampányban az utolsó hetekben mutatott be szárnyalást, illetve a legutóbbi önkormányzati választásokon is kicentizte a határidőket: Jávor Benedek főpolgármester-jelölti ajánlószelvényei a verseny lefújása előtti másodpercekben gyűltek össze. A személyes megkeresés, a door-to-door kampány jelentőségének felértékelődésével csökken az Érzem!-matricák és kreatív plakátok kampányereje is.

A regisztráció bevezetésének a szándéka egyértelmű: minél több eszközzel a Fidesz kormányon maradását segíteni, a rendszert Orbán Viktor választási sikerének érdekében torzítani (erről részletesen a ma megjelenő HVG hetilapban írok). Ha pedig a nem szándékos következményeket nézzük, akkor paradox módon nem az LMP profitálhat a változásból, hanem az a párt, amelynek a legöregebb a szavazóbázisa, és a legelszántabbak, legharciasabbak a szavazói. A Demokratikus Koalíció a teljes népességben csak három, de a biztos pártválasztók között már hét százalékon áll a legújabb Tárki-felmérés adatai alapján.

Sokan csak a "puccsot" és a Békemenet "csattanós válaszát" idézik Kövér László minapi interjújából, holott az igazán érdekes az, hogy a házelnök szinte mindenkit kritizált. Ha meg akarjuk érteni, milyen idegállapotban, milyen feltételezések és összeesküvés-elméletek mentén alakul a kormány politikája, érdemes egy leltárt csinálni - kivel van baja a Fidesznek?

Az országgyűlés elnöke a következő országokat, szervezeteket, személyeket bírálta az interjúban:

1. Amerikai Egyesült Államok
2. Európai Unió, illetve a "nagyhatalmak"
3. Izrael
4. Elie Wiesel
5. RMDSZ
6. Mesterházy Attila és az MSZP
7. Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz)
8. Fideszes politológusok és történészek ("Vagy azt, amit egyes – egyébként a Fidesz-kormány intézményeiben is fellelhető – politológusok, történészek írnak, hogy a magyar nemzet „szétfejlődést” mutat? Aki az utóbbit képviseli, ideoló­giát nyújt a magyar nemzet egységének szétszabdalásához, s ennek a gondolatnak egyenes következménye, hogy „Budapest ne szóljon bele” a határon túli magyar politikába és viszont.")
9. Bunta Levente udvarhelyi polgármester
10. Bugár Béla és a Híd - Most ("a Most az a szlovák párt, amely sajátos érdeklődést mutat a magyarkérdés iránt")
11. Horn-kormány
12. A Magyar Hírlapban megszólaló, jobboldali gazdasági elemzők ("Osztom a miniszterelnök úr pozitív véleményét Matolcsy György munkájáról, még akkor is, ha olvasom a különféle jobboldalinak számító elemzők kritikus tanácsait, például az önök lapjában.)
13. Charles Gati
14. LMP ("nagyon aranyos, de nem is létező")
15. Jobbik
16. Bajnai Gordon ("a pénztőke lieblingje")

2010-ben a Fidesznek egyetlen deklarált ellensége volt, az akkor épp mélyponton kínlódó MSZP. Mára viszont a fenti, egyetlen interjúból kigyűjtött lista is a sokszorosa ennek. Jól érzi a kormánypárt, hogy itt az ideje a konszolidációnak, de amíg ilyen hosszú az ellenségek listája, és ugyanakkor a szövetségesek névsora a (nem aranyos és nem is létező) KDNP-vel kezdődik és zárul, addig kevés az esély a viszonyok rendezésére.

Nem, nem most mondta. Schneller Domonkos 2008-ban, a Fidesz által kezdeményezett népszavazás kampányában kelt ki a tandíj ellen, megfontolandó, kemény érveket felsorakoztatva a tervezett intézkedés ellen.

Ma négy éve, 2008. március 9-én bő hárommillió szavazó mondott igent a tandíj (valamint a vizitdíj és a kórházi napidíj) eltörlésére. Most, két évvel a kormányváltás után döntően fizetős felsőoktatásunk és folyamatos megszorításokkal soványodó egészségügyi rendszerünk van. Esetleg érdemes lenne megkérdezni az alábbi videón szereplő fideszes fiatalt, hogy ma hogyan látja, hogyan értékeli akkor szavait:

A Fidesz elnöke négy éve Baló Györgynek is részletesen elmagyarázta, miért nem szabad tandíjat bevezetni. Ma már nem egészen ezt halljuk tőle.

Újabb állomás a négy évvel ezelőtti népszavazási kampányt felidéző sorozatunkból: Orbán Viktor a közszolgálati televízióban 2008-ban még egyértelműen azt szorgalmazta, hogy mindenkit, aki érez magában erőt, képességet, azt "segítsük be" az egyetemekre. Szó esik a szegény családokról, a "túl sok egyetemista" hamis mítoszáról, valamint megtudjuk azt is, hogy a szakmunkás-hiány és az egyetemisták ügye két különböző dolog.

Utóbbi egyébként igaz is.

Amire a Fidesz egyszer már képes volt, képes lesz másodszor is (...) ma oda jutott Magyarország, hogy a tandíj miatt a továbbtanulás lényegében pénzkérdéssé vált (...) akinek nincs pénze, hiába van esze, nem jut el az egyetemig (...) én mind személyes okokból, mind nemzeti megfontolásokból a tandíj ellen... stb, stb, stb.

Folytatjuk sorozatunkat, mely az úgynevezett Szociális Népszavazás négyéves évfordulójára tekintettel felidézi a Fidesz tandíj-ellenes kampányának fontosabb állomásait. A fenti idézet Orbán Viktor fogadóóráján hangzott el, aggódó szülőket, nagyszülőket nyugtatott meg, hogy neki van egy "tandíj-ölő" politikusa, Pokorni Zoltán, aki egyszer már eltette láb alól a tandíjat, és ha kell megteszi megint.

Pech, hogy Hoffmann Rózsa lett az oktatási államtitkár.

"A tandíj nem veheti el gyermekeinktől a továbbtanulás lehetőségét"

Új sorozatunk segítségével Ön is visszaemlékezhet arra, hogy miről szóltak négy évvel ezelőtt a kampányszlogenek, mire szavazott bő hárommillió polgár - és összehasonlíthatja, hogy ehhez képest mi történt a 2010-es kormányváltást követően.

Pár nap múlva lesz az úgynevezett Szociális Népszavazás negyedik évfordulója. A fideszes álláspont egyértelmű  volt: el kell törölni a tandíjat (valamint a vizitdíjat és a kórházi napidíjat). A március 9-i évfordulóra készülve naponta egy-egy videót idézünk fel az akkori kampányból - íme az első, melyből megtudhatjuk, hogy a Fidesz szerint a tandíj bevezetése elveszi a gyerekeinktől a továbbtanulás esélyét:

A választási, illetve parlamenti döntéshozatali matematika kényszerei sokféle meglepő konstellációt pörgettek ki az elmúlt huszonegy évben: az MDF-SZDSZ-paktumtól az 1994-es koalíción át az 1998-ban a Fidesz javára tömeges visszalépő kisgazdákig, sőt Tétényi Éva polgármesterré választásáig sorolható az evidens megoldásokon átlépő ötletek sora. Az LMP legújabban egy "technikai koalíciót" alakítana a szocialistákkal és a Jobbikkal. Megvalósítható? Vállalható?

Kapcsolódó hivatkozások:

• 'Saját fegyverével kell felszámolni a Fidesz rendszerét'

• anti-fideszista koalíció: LMP+MSZP+JOBBIK

• Schiffer: a Fidesz-KDNP-n múlik, hogy szükséges-e ez a perverz technikai koalíció

A kezelni kívánt probléma első pillantásra egyértelműnek tűnik. A Fidesz az aktuális kétharmad birtokában hosszú időre bebetonozná magát a hatalomba, módosításait pedig a közjogi rendszerbe; sőt, az extrém hosszú mandátumokkal és/vagy pártpolitikai elfogultsággal működő embereit is ugyanezt a célt szolgálják a független intézmények élén. Szalai Annamáriától Domokos Lászlón át Polt Péterig egy sor fontos poszt esetében merül föl a blokkoló hatalmi törekvés gyanúja, a fideszes befolyás megőrzésének szándéka egy esetleges kormányváltás, illetve pusztán a kétharmad elvesztése esetén.

Karácsony Gergely javaslata szerint a három párt 2014-ben közösen támogatott egyéni jelöltekkel kétharmadot szerezhetne, eztán egy "alkotmánykorrekciós szövetséget" alkotna, mely eljárna az alábbi ügyekben: adótörvények kivezetése a kétharmados törvények közül, a Költségvetési Tanács vétójogának újragondolása, a médiatörvény alapvető megváltoztatása, az önkormányzati és parlamenti választási rendszer arányosítása és az ajánlócédulák rendszerének eltörlése. Amit e feladatát elvégezte, az Országgyűlés feloszlatná magát, és újbóli választások következnének.

Vizsgáljuk meg egyenként a fontosabb szereplőket ebben a javaslatban.

Fidesz(-KDNP)

A jelenleg kétharmados többséggel bíró kormánypárt(ok) a fenti konstellációval a mai, többfrontos harc helyett egy választástechnikai szempontból monolit ellenfél ellen küzdenének. Tény, hogy az egyfordulós választási rendszerben a Fideszt csak egy összefogás győzheti le - kevés esély látszik arra, hogy a jelenlegi ellenzék pártjai közül bármelyik a Fidesz fölé tudna nőni, egymaga több szavazatot szerezni úgy, hogy a másik két, szintúgy ellenzéki párt is rendelkezik magszavazókkal, stabil törzsközönséggel.

Ugyanakkor pont a deklarált ellenzéki, kétharmados igény egyben igen jó hivatkozás is a jelenlegi többségnek: ki és miért bírálná őket azért, hogy élnek e többséggel, ha ellenfeleik még elveiket, programjukat is sutba vágva állnának össze, hogy most ők szerezzenek kétharmadot, és írják át a törvényeket?

Képzeljük el 2014 tavaszát, amikor a Fidesz a kormányzás folytatásának irányairól beszél, ígéreteket és közérzetjavító intézkedéseket tesz, esetleg előáll egy programmal is - miközben az ellenfelei egyetlen konkrét kérdésre sem tudnak válaszolni, hiszen ezen a választáson nekik csak egyetlen programpontjuk van, mégpedig a kétharmad megszerzése. Nekik egy csak egy technikai aktus, nem pedig az "igazi" választás (erre még a későbbiekben  visszatérünk).

MSZP

A szocialista párt számára az LMP ilyetén felajánlkozása igazi ajándék. A 2010-es kormányváltás után ugyanis a szocialisták igen szűk karanténba kerültek - a másik három párt ugyanis egyetlen jellemzőt tekintve teljesen azonosnak tekinthető: mind az MSZP-kormány "ellen" kerültek be a Parlamentbe, mind az ő leváltásuk érdekében kampányoltak, mind az ő hibáikból táplálkoztak. Ezzel telt az őszi ülésszak is: a Republikon akkori elemzésének egyik legfontosabb észrevétele az volt, hogy amikor a szocialista politikusok interpellálták a kormányt, a Jobbik és az LMP az esetek többségében nem szavazta le a Fideszt, azaz az MSZP-vel szemben inkább a kormányhoz volt lojális.

Ez a javaslat (valamint az újabb, most lezárult ülésszakról szóló, újabb elemzésünkben feltárt trendforduló) azt jelzi, hogy az MSZP felé mégis lehetnek az LMP-nek szabad vegyértékei. Amennyire ugyanis abszurdnak tűnik a Jobbikot egy ilyen szövetségbe felkérni, annyira reális lenne, hogy a koalíciós kényszert felismerve, a demokratikus pártok elkezdjék keresni az együttműködés lehetőségét. Ha van tanulság a szocialisták számára, akkor az az, hogy korai még feladni a múltban sokszor (legutóbb a zuglói időközi választáson) visszautasított együttműködési javaslatukat az ökoszociálisok felé.

Innentől az a kérdés, hogy az LMP-t még ma is nagyságrendekkel meghaladó szervezeti előnyüket képesek-e érvényesíteni olyan módon, hogy vezetőjévé válnak egy ilyen, esetlegesen létrejövő (kétszereplős) összefogásnak. Az SZDSZ-szel kötött koalíciók azt bizonyították, hogy igen.

Jobbik

A szélsőjobboldali párt jelenlegi legnagyobb dilemmája, hogy miként tudja áttörni a radikális eszméi miatt szükségszerű üvegplafont. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a radikális retorika képes újra aktívvá tenni a radikális szavazóikat, de egyben gátolja is őket abban, hogy újabb nagyságrendi lépcsőt ugorjanak, elinduljanak a néppárttá válás útján. Az egyenruhás masírozás ehhez kevés, elzárja a szofisztikált eléréseket.

Egy ilyen összefogás alkalmas lehet arra, hogy a szélsőjobboldali pártot bevezesse a "finomabb körökbe", olyanok is szavazzanak a Jobbikra, akiknek ma nincs okuk ezt megtenni. Vona Gábor pártja ma nem szerepel az Orbánt "elzavaró" lehetőségek között a szélesebb közvéleményben, de egy ilyen céllal létrejövő összefogás már beemelheti e körbe a szélsőjobboldaliakat (ugyanúgy, ahogy 1998-ban a kétéves költségvetés megszavazásáig Torgyán József is része lett a polgári kánonnak - "természetes szövetséges", emlékszünk még?).

Ugyanakkor, és ez egyben általános kritikája is a javaslatnak, a Schiffer András által is perverznek nevezett koalíció létrejöttéhez elképzelhetetlen átszavazásokra lenne szükség. Látjuk-e magunk előtt, amint Vona Gábor Szanyi Tibor mellett kampányol - holott nyilván mindenhol a legerősebb pályázó indulna, így Kapitány lenne az újlipótvárosi jelölt? Látjuk-e, amint Borsodban az MSZP a Jobbik mellé áll? Látjuk-e, hogy az eddig a kurucinfó által SZDSZ 2.0 néven emlegetett LMP a Jobbikkal karöltve indul harcba a főváros belső kerületeiért?

És mit szólna mindehhez a jobbikos törzsközönség, pont azok, akiknek eddig a gárdázással üzentek? Mit mondana Morvai Krisztina, miért állt össze a "szemkilövetőkkel", akik "palesztinná tették saját hazájában" (mielőtt Brüsszelbe emigrált)?

LMP

A javaslatot megfogalmazó párt ezzel az ötlettel némiképp saját genezisét, gyökereit is idézőjelbe rakta. Az egyébként sokat balanszírozó, a karakteres véleménynyilvánítástól korábban rendre tartózkodó ("erről még nincs hivatalos álláspontja a pártnak", "ez csak az aktivistáink véleménye") pártnak két dologban mégis markáns álláspontja volt. Egyfelől, első igazi nagypolitikai sikerükként az SZDSZ 2009-es, europarlamenti legyőzését szokták azonosítani. Nem kis mértékben építettek a liberális szavazókra, és mindig előszeretettel korholták azok korábbi pártját azért, mert összeállt az MSZP-vel. Másfelől pedig utóbbi pártot pedig a Jobbikéhoz hasonló vehemenciával bírálták a 2006 őszén kitört tüntetésekre adott rendőri reakciók miatt.

Ebben az esetben viszont hogyan lehetséges, hogy ilyen hármas összefogást javasolnak? Hisszük-e, hogy az LMP-re voksoló liberálisoknak eladható egy olyan javaslat, ahol szavazataikat adott esetben egy jobbikos jelöltre, de mindenképpen olyan összefogásra, majd (reményeik szerint) kétharmados hatalmat szerző koalícióra kell adniuk, melynek a szélsőjobboldaliak is tagjai? És logikus azt a kérdést is feltenni, hogy ha az LMP-ben az SZDSZ egyik legnagyobb bűnének azt tartják, hogy összeállt a szocialistákkal, akkor most, ha ezt az LMP csinálja, akkor máris elfogadható a dolog? Vagy attól lesz az, hogy harmadiknak bevették a szélsőségeseket is?

Az LMP ezzel a deklarációval egy dolgot azonban elismert: azok az ambiciózus célok, miszerint ők nőnek a Fidesz váltópártjává (a 2010-es siker mámorában hallottunk ilyet tőlük) már számukra sem tűnnek reálisnak. Ehelyett elkezdték keresni, milyen összefogás, milyen partnerek segíthetnek abban, hogy hatalomra kerüljenek. Reálisabb helyzetértékelés, de szükségszerűen a korábbi, balanszírozó technika ellen hat: ha így van, akkor számukra mostantól a Fidesz a deklarált ellenfél, és az ellenzéki társak a szövetségesek.

A szavazók

Végül pedig próbáljunk meg az egyszeri szavazó fejével gondolkodni, felvázolva pár esetet, ami a technikai koalíció sikerét veszélyezteti. Fentiekben már utaltunk pár ilyen ellentmondásra, ezeket is megemlítjük a teljesség kedvéért:

Átszavazási hajlandóság: hosszú szocializáció vezetett oda, hogy az MSZP és az SZDSZ szavazótábora között széles kapu nyílt, és egy-egy választás során többé-kevésbé automatikusan lehetett a szükséges szavazatokat átcsatornázni. Ott azonban a közös kormányzás és a nagyságrendbeli különbség is segített ebben: a kis SZDSZ szavazói pontosan tudták, hogy jelöltjük önmagában esélytelen a győzelemre (kivéve Demszkyt) - a Jobbik, az MSZP és az LMP között azonban jóval kisebb ez a különbség, ezért a szavazót is nehezebb meggyőzni arról, hogy helyes döntés egy (teljesen mást képviselő, friss szövetséges) másik párt jelöltjét indítani a csak kicsit gyengébb, saját embere helyett.

A kétharmad szerepe és összetétele: egy dolog borzadva szemlélni a fideszes kétharmad közjogi barkácsolását, és egy másik ilyen hatalmat adni egy olyan koalíciónak, mely szükségszerűen tartalmaz legalább egy, a Fidesznél is antipatikusabb szereplőt. Ha egy jobbikos szavazó dönthet, hogy a kétharmad a Fidesznél vagy egy MSZP-t is magába foglaló koalíciónál legyen-e (még ha abban saját pártja is szerepet kap), biztosan a Fidesz ellen szavaz? De meggyőzhető egy LMP-s, hogy jobb a Fidesznél az MSZP-vel felálló kétharmad? Átszavaz a Jobbikkal felcsapott kétharmadra az MSZP-s, vagy az LMP liberális szárnya?

Technikai problémák, komolytalanság: külön kérdés az is, hogy miként alakul az ellenzéki pártok szavazóinak részvétele egy olyan választáson, melyről előre megmondják nekik, hogy most nem az eljövendő miniszterelnök és kormánya a tét, nem a következő négy év programja és parlamenti összetétele. Olyan jelöltek kérik majd ennek az összefogásban a szavazók támogatását, akik maguk is deklarálják, hogy adott számú (ezek köre is kérdés) kétharmados törvény megszavazása után lemondanak, és újra kell szavazni a helyükről.

Elmennek-e szavazók erre a "nem igazi" választásra, és ha igen, kire voksolnak? És ha esetleg feláll az MSZP-LMP-Jobbik kétharmados koalíciója, vajon meddig fog működni, miben tud megegyezni (pl. az ország érdekében szükséges, "hétköznapi" döntéseket ki és hogyan hozza meg)?

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a javaslat nem volt kellőképp végiggondolva.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke előszeretettel mutatja be a Fideszt egy nagy, széles spektrumú, épp ezért kevéssé markáns pártként (joggal), melyhez képest szerinte a KDNP egy jóval karakteresebb vonásokkal rendelkező politikai alakulat. A kereszténydemokrata pártelnök szerint e kisebbik párt feladata markáns vonásokkal felruházni a szövetséges néppártot: "a KDNP világnézeti párt, a horgony a csapkodó hullámokban, a Fidesz szerepe a mozdonyé”.

Kapcsolódó hivatkozások:

• A Fidesz ellen tüntetett a KDNP Újpesten
  

• Szijjártó: Hoffmann Rózsa marad
  

• Orbán: Vasárnap is nyitva kell tartani

Nem egy központi szereplő

A kormányalakítás során már tudható volt, milyen témák mentén képzeli el a KDNP a „lehorgonyzást”:

• Az abortuszról rendelkező jogi normák szigorítása, a „magzati élet védelme” jegyében a művi terhesség-megszakítások lehetőségének drasztikus szűkítése

• Az egyházi iskolák számának és jelentőségének (valamint, ezzel összefüggésben állami finanszírozásuk) bővítése

• A vasárnapi munkavégzés korlátozása

• Határon túli magyarok kettős állampolgárságának és teljes körű magyarországi szavazati jogának biztosítása

• A bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének megszüntetése, az azonos nemű párok jogainak szűkítése

• A könnyű drogok fogyasztóinak kriminalizálása
   

Egy év koalíciós kormányzás után a fenti ügyekben már vagy megszülettek a döntések, vagy körvonalazódik a kormány álláspontja a kérdésben. Az alábbi módon alakultak a „lehorgonyzást” képviselő témák:

1. Abortusz: prófétai jelre várva
Az abortusz direkt jogi szabályzásában lényegi változás nem történt. A 2012-ben hatályba lépő, új alaptörvény ugyan rögzíti, hogy "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg", de ennek az elvi kinyilatkoztatásnak nincs az aktuális szabályzást befolyásoló következménye. A Fidesz és a KDNP 2011 márciusában tartott frakcióülésén lefolytatott vita a miniszterelnök által „kompromisszumosnak” nevezett, fenti megoldással zárult: jelképes, elvi kinyilatkoztatás, de változatlan gyakorlat. Semjén Zsolt így értékelte a történteket: "Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet olyan törvényt hozni, ami a társadalom többsége nem fogad el. Nem az a cél, hogy egy betarthatatlan törvényt kényszerítsenek rá a társadalomra, hanem, hogy prófétai jel módjára meggyőzzék a társadalmat az emberi élet szentségéről"
 

2. Egyházi iskolák: expanzió fiskális motivációval
A kereszténydemokrata államtitkár által de facto vezetett oktatási tárca és a korábbi KDNP-s tervek alapján az egyházi iskolák növekvő számát akár Semjén pártjának sikereként is értékelhetnénk. Itt azonban érdemes trendeket vizsgálni: az önkormányzatok a Széll Kálmán-terv és a nemzetgazdasági tárca megszorító intézkedései okán adják át sorban nevelési-oktatási intézményeiket a jobb finanszírozási helyzetben lévő egyházaknak. Nem volt valódi vita vagy érdekellentét a koalíciós partnerek között, ez a változás legalább annyira volt fontos a forrásbővítés és kiadáscsökkentés útjait kereső Fidesznek, mint a világnézeti horgonyokba kapaszkodó KDNP-nek.
 

3. Vasárnapi munkavégzés: változatlan feltételek
A KDNP egyik legnagyobb „szakpolitikai” és szimbolikus témájának kudarca zajlott le az elmúlt hónapokban. A párt évek óta folytatott kampányt azért, hogy a kereskedelem bizonyos szereplői a hét utolsó napján kötelezően tartsanak zárva. Az ügy érdekében létrehozott http://szabadvasarnap.hu/ honlap még azzal kecsegtet, hogy a KDNP javaslatára januártól korlátozzák a vasárnapi nyitvatartást, de azóta Orbán Viktortól tudhatjuk, hogy „amíg nem lehet megélni heti ötnapi munkából, addig nincs lehetőség az üzletek vasárnapi zárva tartására”. A KDNP itt sem mert vagy tudott nyílt ellenszegülést tanúsítani: Harrach Péter frakcióvezető közlése szerint „megértették a miniszterelnök úr üzenetét”.

4. Kettős állampolgárság és szavazati jog: félmegoldások
A 2004 decemberében tartott, sikertelem népszavazás automatikus és kollektív állampolgárságot ígért volna a határon túli magyaroknak. Orbán Viktor kormánya azonban az eljárási szabályok egyszerűsítésével, de változatlanul egyéni kérelem és elbírálás alapján biztosítja a honosítás lehetőségét – szó sincs tehát arról, hogy egyszerre emelt volna be milliókat a nemzettestbe (2011 júniusában ünnepelték a százezredik kérelmezőt, az elégtelen érdeklődés tünete az a még körvonalazatlan terv is, miszerint a határon túli diákok is vehetnének fel diákhitelt – ha kettős állampolgárok lesznek).
Semjén Zsolt eme új állampolgárok esetében az egységes és egyenlő, teljes értékű választójog mellett foglalt állást – az új törvény e részeit azonban még koncepció formájában sem ismerjük.

5. Melegjogok: nem a homofóbia diktál
A több konfliktust is hozó, siófoki alkotmányügyi egyeztetés egyik leghevesebb vitája Salamon László és Navracsics Tibor között zajlott, amikor is a KDNP-s politikus azzal vádolta a fideszes tárcavezetőt, hogy „kiegyezett a homoszexuálisok szervezeteivel”. A kereszténydemokraták a bejegyzett élettársi kapcsolatot annak törvénybe iktatását követően az Alkotmánybíróságnál támadták meg. A 2010. január 1-től hatályos szabályokat azonban a jelenlegi kormány sem írta át, és bár a házasság intézményéhez fűzött, kedvező jogkövetkezmények (pl. családi adózás) indirekt módon gyengíthetik a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők helyzetét, egyelőre szó sincs a jogintézmény eltörléséről.

6. Európa legszigorúbb drogtörvénye még nem tért vissza
A KDNP egyértelmű és teljes kriminalizációs törekvései nem tudták alapvetően átírni a kábítószerrel kapcsolatos, hatályos joganyagot. A 2013-tól a tervek szerint hatályba lépő új büntető törvénykönyv (Btk.) a kábítószerrel kapcsolatos jogsértések esetén csak az első esetben engedné meg az elterelést, a következő alkalomnál már büntetés kiszabását írná elő. Szintén szűkült az enyhébb büntetés kiszabását lehetővé tevő elemek köre, ugyanakkor továbbra sem beszélhetünk arról, amit a KDNP szeretett volna, miszerint minden, a drogfogyasztással kapcsolatos magatartást kriminalizálna és büntetőjogi eszközökkel kezelni az állam.
 

Méreg nélkül

A kereszténydemokraták által meghirdetett, programszerű elemek mellett a kormányzás hétköznapjai is több pártközi konfliktust hoztak. Ezek közül a nagy nyilvánosságot kapott ügyeket emeljük ki.

7. Alkotmányozás: a kereszténydemokrata javaslat elvetése
A koalíció egyik fontos erőpróbája volt az alkotmányozás folyamata. Az alapvető kérdések és előzetes javaslatok kidolgozása eredetileg a KDNP-s Salamon László feladata volt, aki egy többször módosított, 16 oldalas koncepciót tett le a kormánypárti politikusok asztalára. Az alkotmány-előkészítő bizottság elnöke azonban szinte hiába dolgozott: a miniszterelnök felkérésére megalakult egy „szövegező bizottság”, melyet már Szájer József vezetett. A testületben Salamon is helyet kapott, de a további folyamatokban a harmadik tag, a fideszes Gulyás Gergely, és a szintén fideszes Szájer József iPadje játszott főszerepet, Salamon László és a KDNP lényegében kiszorult az alkotmányozásból.

8. Az „egynapos csata” az Alkotmánybíróságról és a különadóról
A nyílt szembeszegülés lehetőségével az elmúlt egy évben egyetlen alkalommal, egy napig élt a KDNP: a különadókról szóló törvény, valamint a kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés után az AB jogköreit is korlátozó Lázár-javaslat kapcsán a frakcióvezető Harrach Péter egy televíziós interjúban felvette a módosító javaslat benyújtásának lehetőségét. A kereszténydemokrata politikus azt is megjegyezte, hogy e javaslatok kapcsán a Fidesz nem is kérte ki a KDNP véleményét.
Az ellenállás végül egy nap után tört meg, a különadó lényegi, kifogásolt elemét, azaz a visszaható hatályt az új, KDNP által is megszavazott javaslat is tartalmazta - az Alkotmánybíróság legutóbb 2011. május 6-án hozott határozatában semmisítette meg ezt az elemet, az emberi méltóság védelmére hivatkozva.

9. Önállósodási törekvések Budapesten
Az első kereszténydemokrata, aki sikerrel szállt szembe a Fidesszel, és önálló KDNP-s arcot mutatott fel, a párt jelenlegi fővárosi elnöke, Szalma Botond hajózási nagyvállalkozó milliárdos. A kereszténydemokraták legerősebb fővárosi szervezetére, az újpesti KDNP-re támaszkodó Szalma az igazságügyi tárca államtitkárát győzte le, holott utóbbi bírta a pártvezetés támogatását, és kihívójánál jóval ismertebb arc a nagypolitikában. Szalma Botond kampánya azonban pont az önálló KDNP üzenetére épült, és a fővárosi kereszténydemokraták ennek szavaztak többséget.
Azóta Szalma Botond több ügyben is ütközött a Fidesszel: 2011 januárjában a fővárosi KDNP-vel ítélete el a fideszes Wintermantel Zsolt újpesti polgármester döntését, mellyel az „személyre szabott”, élethosszig tartó juttatással járó életműdíjjal kívánta jutalmazni elődjét, Derce Tamást. Májusban és júliusban is konfliktusba keveredett a kerületi, fideszes vezetéssel: előbb a képviselő-testület ülésén tört ki botrány egy vagyonkezelői beszámoló miatt – az ez ellen szavazó KDNP-s és fideszes képviselőket a többség visszahívta a gazdasági bizottságból, majd júliusban a helyi KDNP tüntetett a fideszes polgármester ellen.
Fontos ugyanakkor rögzíteni azt is, hogy Szalma Botond fenti akcióival nem a KDNP-s vezetés „hivatalos” álláspontját, vagy akár a kereszténydemokrata mainstream gondolkodást képviseli.
 

10. Vita Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán között
Permanens háború folyik a két oktatáspolitikus között, részeredményekkel: az oktatási reform részleteit 2010 ősze óta a nyilvánosság előtt vitázik a parlamenti szakbizottság elnöke és az oktatási államtitkár. A KDNP-s politikus elképzeléseit tartalmazó közoktatási és felsőoktatási törvényjavaslatok elfogadása folyamatosan csúszik: a 2010 végére tervezett lezárás helyett idén tavasszal a szakmai vitát újra kinyitották, majd a parlamenti tárgyalás időpontját is előbb nyárra, majd őszre tolták. Nincs biztos információ arról, hogy milyen tartalommal és határidővel születik meg a két reformtörvény.
A két politikus vitája azonban hamar személyes síkra terelődött: a sajtóban történt üzengetés végén Hoffmann Rózsa (fideszes párttagságára hivatkozva) a Fidesznél etikai vizsgálatot kezdeményezett Pokorni ellen – a párt azonban nem ítélte el alelnökét. Ezt követően az államtitkár felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek, Orbán Viktor azonban megvédte és bizalmáról biztosította az államtitkárt.

Mozdonyhorgony? Az hülyeség, nem?