Az április 6-i választással kapcsolatban az egyik, népszerű vitatéma arról szól, hogy lehet-e ismét kétharmados többsége a Fidesznek. Megvizsgáltuk, hogy különböző választási forgatókönyvek esetén hány egyéni mandátum sorsán múlik ez az arány - az új választási rendszer egyik sajátossága, hogy a végeredmény, így a kétharmad lehetősége is az egyéni választókerületekben dől el.

A 2010-es választásokon a Fidesz-KDNP a 176 egyéni választókerületből 173-ban győzött, ezzel szerzett kétharmados többséget a parlamentben.  Az 52,73 százalékot szerző Fidesz-KDNP és a második helyen végző, 19,3 százalékot elérő MSZP listás eredménye az egyéni választókerületekben azzal járt, hogy a Fidesz szinte mindenhol győzni tudott: az egyéni mandátumok 98 százalékának megnyerése nélkül nem lett volna meg a kétharmados parlamenti többsége. Az új választási rendszerben tovább nőtt az egyéni választókerületek aránya, fokozottan igaz tehát, hogy nem csak a választás maga, de a kétharmad is ezen az ágon dől el. A Republikon Intézet saját mandátumbecslő modelljének segítségével ezúttal azt vizsgáltuk meg, milyen támogatottság mellett tud a Fidesz-KDNP annyi választókörzetet megnyerni, amivel valószínűleg ismét kétharmaddal kormányozhatna – valamint, hogy milyen esetben veszíti el a kormányzáshoz szükséges többséget. Noha a várható eredményekkel kapcsolatban eltérő adatokat kapunk, az minden közvélemény-kutatásból látszik, hogy a Fidesz-KDNP eredménye elmarad a 2010-es 53 százaléktól, míg a Kormányváltó összefogás jobban áll, mint amit 2010-es 19 százalékos, (önálló) MSZP elért. Az egyéni mandátumok sorsa márpedig elsősorban e két induló közötti támogatottság-különbségen fog múlni: az egyfordulós, relatív többségi rendszerben a legtöbb szavazatot szerző jelölt nyeri a mandátumot.

Éppen ezért, az elemzés során a Fidesz-KDNP és a Kormányváltók szavazati arányán keresztül mutatjuk be, milyen határértékek eredményeznek kétharmados eredményt, és milyen eredmény kell ahhoz, hogy a Fidesz ne kapjon többséget. Az egyéni mandátumok sorsába a Jobbik és az LMP nagy valószínűséggel nem fog beleszólni, de a teljes parlamenti létszám miatt velük is kalkulálni kell. A választási eredmények becslésekor ezért négy forgatókönyvvel számoltunk: egy, a 2010-es eredményét felülmúló (20 százalékos) és egy attól némiképp elmaradó (15 százalékos) Jobbikkal, valamint egy, a 2010-es eredményét megismétlő (7 százalékos), illetve egy parlamenti küszöböt el nem érő (4 százalékos) LMP-vel. Ez a négy eset véleményünk szerint jól lefedi a lehetséges kimeneteleket: a számítások megállapításai ugyanakkor elérhetnek, ha valamely párt vagy pártok végleges eredménye végül eltér az általunk feltételezettől.

A számítások elvégzésekor tehát az LMP és a Jobbik eredményét a fent ismertetett arányokkal rögzítettük – számoltunk továbbá két százaléknyi egyéb pártra leadott vokssal – majd a Fidesz-KDNP és az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok esetén azt vizsgáltuk, milyen eredmény a kétharmad határa, azaz milyen listás támogatás mellett tudja begyűjteni a Fidesz-KDNP a mandátumok kétharmadát.

1. ábra: Fidesz-KDNP kétharmados eredményt jelentő határértékek, rögzített Jobbik és LMP eredmény mellett

Az ábra tehát azt mutatja, hogy a különböző forgatókönyvek esetén mekkora Fidesz-KDNP listás eredmény elérése vezet annyi egyéni választóköri győzelemhez, amivel a kormánypárt ismét megszerezné a parlamenti kétharmadot: egy 15 százalékon rögzített Jobbik és egy 4 százalékon rögzített LMP mellett a Fidesznek legalább 47 százalékot kell elérnie a minősített többség eléréséhez. Jól látszik, hogy a kulcs a Fidesz és a Kormányváltók közötti különbség kérdése, mely lényegében független a forgatókönyvektől: nagyjából 14-15 százalékpontnyi Fidesz-KDNP előny az, amivel a kormánypárt megszerzi a kétharmadhoz szükséges mandátum-mennyiséget. Ha ennél az előnynél kevesebbel végez, úgy valószínűleg nem lesz kétharmada, míg ha ennél nagyobb különbséggel nyer, úgy a kétharmad biztosabb.

Ezzel az eredménnyel ugyanis az jár, hogy a Fidesz-KDNP a 106 egyéniből 91-95 győzelmet tud szerezni – ez pedig a listás támogatottsági adatokhoz tartozó mandátumokkal együtt összesen legalább 133 képviselői helyet jelent, tehát újbóli kétharmadot. Ha azonban az ellenzéki pártok ennél, tehát 11-15-nél több egyéni győzelmet tudnak szerezni, az jó eséllyel azt jelentheti, hogy a Fidesznek nem lesz minősített többsége az új Országgyűlésben.
 

2. ábra: A Fidesz-KDNP 2/3-hoz szükséges egyéni választókerületi győzelmek száma, rögzített LMP és Jobbik eredmény mellett.

Mindez azt is mutatja, mit jelent az egyéni választókerületek súlyának növekedése, a választási rendszer többségi elemének megerősítése: 2010-ben a Fidesz-KDNP-nek az egyéni választókerületek 98 százalékát (176-ból 173) kellett megnyernie a kétharmadhoz, ma elég a 86-90 százalékát (106-ból 91-95). Ezt a többségi hatást azonban ellensúlyozza, hogy a Fidesz-KDNP és az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok közötti támogatottság-különbség jóval kisebb, mint négy éve volt.

A modellszámításkor a kétharmad mellett egy másik határszámítást is elvégeztünk: milyen listás szavazati arányok esetén marad el a parlamenti feles többségtől a Fidesz-KDNP. Ezekben a forgatókönyvekben tehát azt a támogatottsági szintet – és az ehhez tartozó egyéni választókerületi győzelmek számát – vizsgáltuk, ahol a Fidesz-KDNP legfeljebb 99 mandátumhoz jut. A modell számításai szerint ilyen helyzet akkor áll elő, ha a Fidesz-KDNP 1-3 százalékponttal előzi meg a Kormányváltókat: egy ilyen, eredmény esetén a jelenlegi kormánypártnak tehát valószínűleg nem lenne meg tehát a kormányalakításhoz szükséges többsége.

 
3. ábra Hány ellenzéki egyéni választókerületi győzelem kell ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP-nek ne legyen parlamenti többsége? Egyéni győzelmek száma rögzített LMP és Jobbik eredmény mellett.

A különböző forgatókönyvektől függően egy ilyen helyzetben az ellenzéki pártoknak 40-46 egyéni győzelmet kell szerezniük, hogy a Fidesz-KDNP ne jusson parlamenti többséghez. Ha szigorúan azt nézzük, hogy mikor nincs többsége a Fidesznek, akkor nem számít, melyik ellenzéki párt szerzi a mandátumot – ugyanakkor a jelenlegi erőviszonyok alapján szinte mindegyik egyéni győzelem a Kormányváltók jelöltjéhez tartozik.

A modell az egyéni választókerületi eredmények becslésekor a pártok országos támogatottságából – lényegében listás eredményéből – indul ki, azaz úgy számol, hogy aki listán valamely pártot támogatja, egyéniben is az ő jelöltjére voksol majd. Előfordulhat ugyanakkor, hogy felismerve, hogy az egyéni mandátum sorsa az első és a második helyezett között dől el, a kisebb támogatottsággal rendelkező pártok szavazói egyéniben az első vagy a második helyre várt jelöltre voksolnak inkább: ez esetben a fent ismertetett egyéni mandátum-győzelmek aránya megváltozhat.

A Republikon Intézet mandátumbecslő modelljének részletes módszertani leírása itt található: http://www.republikon.hu/news.php?id=271&filter=Elemz%25C3%25A9sek

A Fidesznek ma nagyságrendileg annyi támogatója van, mint a végül elvesztett 2002-es és 2006-os választás előtt: a teljes népesség mintegy harminc százaléka állt a párt mellett akkor is és most is.  Míg azonban 2002-ben és 2006-ban az MSZP és az SZDSZ tábora kiegyenlítette a Fideszét, jelenleg hasonló támogatottságú ellensúlyról nem beszélhetünk - állapítja meg REINER Roland kollégánk.

A fiatalok pártpreferenciái legalább annyira sokszínűek, mint a teljes társadalomé, sőt: esetükben a széttagolt bal-balliberális pártokkal szemben két, egymással versengő jobboldali párt áll. Míg ugyanis a Fidesz első helye a számos társadalmi csoportban többé-kevésbé egyértelmű – és 2008-ig a fiatalok között is az volt –, a 18-29 évesek között a Jobbik erős kihívónak érezheti magát. REINER Roland írása.

Kapcsolódó hivatkozások:

• A Tárki adatsora a pártok korcsoport szerinti támogatottságáról

• A Jobbik támogatottságának csökkenése 2012 és 2013 között

• A Jobbik fiatalokat célzó kampányáról

• Magyar Választáskutatási Program honlapja (MVP

• Az Aktív Fiatalok kutatás eredményei

• Magyar Ifjúság 2012

• Ifjúságkutatás 2008

• Ifjúságkutatás 2004

• Ifjúságkutatás 2000

Az utóbbi hetekben ismét felerősödött a fiatalok politikai kedvéről és pártpreferenciáiról szóló vita: míg a tavalyi évben az Aktív Fiatalok, egyetemisták és főiskolások körében készített kutatása, addig idén ősszel elsősorban a Jobbik fiatalokat célzó kampánya miatt került elő az ügy. Érdemes látni ugyanakkor, hogy a téma nem csak kutatói-elemzői szemmel érdekes: a pártok természetes stratégiája, hogy adott választói csoport elsődleges képviselőjeként pozícionálják magukat.
Nehezíti azonban tisztánlátást, hogy a kutatói mérések sem festenek egyértelmű képet a fiatalok pártpreferenciáiról. Jó példa erre a Tárki hétfői publikációja, ahol az elmúlt egy év rendszeres havi méréseit elemezve közölt részletes korcsoportos bontást, ami szerint a Fidesz minden korosztályban egyértelműen vezet: a negyvenes korosztály közepéig a Jobbik, afölött az MSZP követi a második helyen.
Csakhogy egy év alatt – ezt épp a Tárki egy másik közléséből tudjuk – igencsak átrendeződek a pártpreferenciák a vizsgált, 18-29-es csoportban: a Political Capital elemzése nyomán azt látjuk, hogy míg 2012 első felében a Jobbik megelőzte a Fideszt a vonatkozó korosztályban, 2013 nyarán egyértelműen lemaradt a kormánypárt mögött.

Ráadásul múlt héten publikáltak egy adatsort – szintén a 2013-as nyári adatfelvételről – ahol az első szavazók körében az MSZP erősebb pártnak tűnt, mint a Jobbik (igaz, itt pedig az alacsony elemszám lehet torzító hatású). Ehhez képest a Tárki hétfő közlése szerint a legfiatalabb, 18-22 évesek között (első szavazók) kerül a Jobbik leginkább közel a Fideszhez: az első szavazók 30 százaléka szavazna a Jobbikra, 44 a Fideszre és csak 10 százalék az MSZP-re. Noha ezek biztos szavazó arányok, a lenti táblázat pedig teljes népességbeli támogatottság, ez nagyon jelentős különbség. 

Tovább bonyolítja a fiatalokról alkotott képet az, ha a 18-29 évesek egy szűk csoportjának pártpreferenciáját terjesztik ki a teljes korosztályra. Jó példa erre az Aktív Fiatalok 2012-es kutatása, mely máig sokak hivatkozási pontja arra nézve, hogy a Jobbik a legerősebb párt a fiatalok körében. Pedig a kutatás egyrészt csak a felsőoktatásban tanulók preferenciáit mérte, másrészt legalább ennyire fontos eredmény volt, hogy a Jobbikéval lényegében megegyező támogatottságot mértek az LMP-nek (mely párt országos eredménye akkoriban legfeljebb harmada volt a Jobbikénak). A radikális pártra a választani tudó és szavazó egyetemisták 33, míg az LMP-re 29 százaléka szavazott volna, míg a Fidesz csak a harmadik helyre szorult, 24 százalékos aránnyal. Az adatok arra is rámutatnak, hogy a két jobboldali párt ugyan többségben (57%) van az egyetemisták és főiskolások körében, de a baloldali-liberális pártokra szavazó felsőoktatási hallgatók jelentős ellensúlyt képviselnek. 

A második, 2013-as adatfelvétel szintén a Jobbik győzelméről szólt, noha a párt kismértékben rontott 2011/12-es eredményén, ám az Együtt 2014 megjelenése és az LMP kettészakadása a korábbinál heterogénebb balliberális szavazótábort hozott létre – ebben a közegben is. Fontos látni azonban, hogy az összesített arányok nem változtak: a Jobbik kismértékű csökkenése, a Fidesz hasonló mértékű növekedésével, ismét egy valamivel nagyobb jobboldali párost mutat egy sokszereplős balliberális táborral szemben – a hallgatók között.

A felsőoktatásban tanulók eredményeit azonban nem lehet az egész korosztályra kivetíteni, egy ilyen kísérlet jól mutatja, hogy miről szól a vita. Könnyen található ugyanis olyan társadalmi közeg, amiben egy párt messze az országos átlaga fölött teljesít (a Jobbik mindkét Aktív Fiatalok adatfelvétel idején, az LMP 2011/12-ben, az Együtt 2013-ban) – ez nem általánosítható a teljes generációra, ám politikai előny kovácsolható belőle. Az Aktív Fiatalok kutatást azért tudja kihasználni a Jobbik, mert ezáltal olyan közegben definiálja magát, ahol valóban a legerősebb – de a fiatalok teljes, 18-29 éves csoportja már nem ilyen. Más szóval: az igaz állítás, hogy a Jobbik vagy az LMP számára a fiatalok az a közeg, ahol a legerősebb (hiszen az idősebb korosztályokban a támogatása valóban alacsonyabb), ám ez nem jelenti azt, hogy ebben a közegben ők lennének a legerősebb szereplők.

Az elmúlt évek mérései mellett ezért érdemes megnézni a valóban teljes korosztályt vizsgáló magyarországi kutatásokat. Az ezredforduló óta zajló ifjúságkutatások azt mutatják, hogy a pártot választó fiatalok többsége valóban a jobboldal felé, elsősorban a Fidesz felé húzott, miközben harmaduk következetesen baloldali vagy liberális pártot választott. Noha ez a kétharmad-egyharmad arány az évek során némiképp változott (2000-ben inkább a negyven, 2008-ban a húsz százalékhoz volt közel), az kijelenthető, hogy a fiatalok – még ha más arányban is, mint a teljes társadalom - végig megosztottak voltak politikai oldal szerint.
A 2000-es évek ifjúságkutatásai a Fidesz folyamatosan növekvő támogatottságát mérték: a 2000-es 49 százalék 2004-re 59, míg 2008-ra egészen 70 százalékig nőtt. Érdemes ugyanakkor látni, hogy mindez nem független az országos trendektől: a Magyar Választáskutatás Program vizsgálata is kimutatta, hogy 2009-re jelentősen nőtt a magukat jobboldalinak tartók aránya a magyar társadalomban – a baloldali pólus ugyanakkor csak minimális mértékben szorult vissza. Ugyanezt látni a 18-29 korosztály esetén is: a Fidesz erősödése mellett az MSZP lényegében őrizte a pozícióját, a balliberális oldal visszaesését leginkább az összeomlóban lévő SZDSZ-en keresztül lehetett érzékelni. A 2008-ig tartó folyamat ugyanakkor jól megalapozta azt a közhangulatot, mely a jobboldal kizárólagosságát felételezte a fiatalok körében - miközben az MSZP-n keresztül a baloldali fiatalok végig jelen voltak – szinte változatlan mértékben.

A bal-jobb önbesorolás változása, forrás: Magyar Választáskutatás Program

A 2012-es állapot két különbségről árulkodik 2008-hoz képest: a jobboldali fiatalok széthasadásáról és egy balliberális visszarendeződésről. A 2012-ben mért 40 százalék Fidesz és 29 százalék Jobbik támogató elsősorban a négy évvel korábbi 70 százaléknyi Fidesz, 5 százaléknyi Jobbik és 3 százaléknyi MIÉP szavazóból alakulhatott át: a közel négyötödnyi jobboldali pártra eső fiatal szavazat emellett mára 70 százalékra mérséklődött.

A pártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztó 18-29 évesek körében.

Forrás: Ifjúságkutatás 2000, 2004, 2008 és Magyar Ifjúság 2012

Eközben a 2008-ban és 2012-ben stabilan 16-17 százalékra mért MSZP mellé (részben vélhetően az eltűnő SZDSZ és leszakadó Fidesz-szavazó fiatalokból építkezve) egy 11 százalékos LMP és 3 százalékos DK is került, ezzel tehát a balliberális pártok ismét 30 százalék körüli szintre emelkedtek, ami sokkal inkább megközelíti a 2000-es állapotokat, mint a 2004-es vagy 2008-as mérés. A balliberális oldal tehát erősen jelen van a fiatalok között is, ám – akárcsak az idősebb szavazók esetén – jóval heterogénebb formában.

A fiatal szavazókról tehát továbbra is óvatosan érdemes nyilatkozni: noha néhány állítás ugyanakkor nagy bizonyossággal tehető. Vannak olyan pártok, akiknek a támogatottsága erősen ingadozik a korcsoportok szerint: a Jobbik és az LMP sokkal inkább támaszkodik a fiatalok voksaira, mint a többi párt. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az idősebb korosztályban ne lennének szavazóik – és azt sem, hogy a fiatalok csak e két párt közül választhatnának. Hasonlóképpen elmondható, hogy az MSZP jóval erősebb az idős szavazók között, ezzel együtt is a szocialista pártnak vannak fiatal szavazói. Ami a fiatalok jobb –vagy baloldaliságát illeti: a 2000-es évek végén a jobboldali pártok, elsősorban a Fidesz – összhangban az országos folyamatokkal – meghatározták a fiatal szavazók pártpreferenciáit. A mai helyzet ugyanakkor két szempontból is kiegyenlítettebb: egyrészt a balliberális pártok fiatal szavazótábora visszaerősödött a 30 százalékos szintre, másrészt a Fidesz egy komoly versenytársat kapott maga mellé. A Jobbik megjelenése a jobboldali téren ugyanis generációs kihívás a Fidesz felé: míg a legtöbb társadalmi közegben a Fidesz elsődlegessége lényegében egyértelmű, a jobboldali fiatalok körében a Jobbik valódi kihívónak bizonyult.

C.Z., 34 éves budapesti politikai elemző fázósan lépett ki a novemberi hidegbe. Nagyot nyikordult mögötte a százéves pesti bérház kapuja. A barátnője már hamarabb elindult, a kutyát vitte le még gyorsan, munka előtt a térre. Vastag kabát, magas szárú cipő, kapucnis pulcsi, a melegebb farmerja, lábszárközépig érő, puha zokni. Pár hét van még karácsonyig, ilyenkor már hideg az utca, ámde közelegnek a leárazások, kéne új kabát például. Valami szebb.

A belvárosi utcán lépdelve sietősen pillantott a kirakatba, majd meg is állt egy gyors ellenőrzésre. Oké, szerintem látszik, hogy nem az utcán élek. A hajam ugyan kicsit kócos, de a sapka takarja, a szakállamat tegnap nyírtam, illatom kellemes, szájszagom… basszus, gyorsan egy rágót, a tegnap esti salátában volt lilahagyma is!
Mentol be, hasson, mielőtt szembejönne a főpolgármester, inspekciózni.

C.Z. lelki szemei előtt csudálatosan animált Budapest-térkép villogott. Merre tilos? Ha lekapcsolnak, és hiába a közepesen rendezett külső, a teljesen valódi lakcímkártya, a minden eshetőségre készen bepakolt, kifizetett rezsiszámlák (pláne, hogy a Nagy Csökkentés óta ez már alig-alig bizonyíték, hisz olyan kevéske a végösszeg, hogy egy hajléktalan, alibiből is be-befizethet egyet), szóval, ha lebukok, akkor kerülni kell, nagyot. Aluljáró és vele a metró ugrik, erre van egy általános iskola, meg egy egyetem, azokat nagyobb ívben kell kerülni, az meg ott világörökség, amiből szintén épp kitagadtak, az egész teret buktuk. Budára valahogy csak át kéne jutni, de „hidak, felüljárók, és az ezek megközelítésére szolgáló lépcsők” sem játszanak, mind-mind tiltott zóna. Nem mehet a busz- és villamosmegálló 50 méteres körzetébe sem, a játszótereket és temetőket meg 100 méternél jobban nem közelítheti meg.
Hoppá, a rohadt életbe, hiszen az összes „burkolt járda” is majdnem tiltott terület lett! – rohant végig rajta a felismerés.

Idáig jutott, amikor a kutyafuttatóhoz ért. A barátnője fölé két, egészséges termetű, vidéki legény tornyosult, szépséges rendőregyenruhába öltözve. C.Z. arcát a korlátok közé préselte, úgy figyelte a processzust. Vajon hozott lakcímkártyát, mindig mondom neki, hogy legyen nála, de olyan szeleburdi, mi van, ha nem hozta le magával? Meg ez a kutya is, menhelyi keverék, a rohadt életbe, bezzeg egy szépen gondozott csivava, vagy egy szteroidos pitbull, az maga lenne a menlevél! Jó, mondjuk azok hülyék, mint a föld, a mi kutyánk meg szeretnivaló, okos kislány, de akkor is. Mi legyen?
Ha nincs nála a kártya, akkor közbe kell lépnem. Rájuk vetem magam – gondolta – de előbb még belehengergőzök valami hányásba. Azt ugyanis nálunk hét éve mindenki megússza, ha rendőröket bántalmaz, forradalmilag ugye, de ha elég leharcoltnak nézek ki, hajléktalannak, akkor megbüntetnek jól.
Ez az, hozta a kártyáját! Okos lány. Most fotókat mutat a telefonján, a lakásban készültek, így van, ez az, betonbiztos a helyzete. Na, de akkor most én húzok bele, elkések a munkából.

A Deák téri aluljáróban széttaposott kerekes szatyorra lett figyelmes. Ki volt ilyen óvatlan? Már évek óta se nagy táskával, se efféle banyatankkal nem kelünk útra, ez maga a factum concludens, hogy itt valaki a teljes vagyonát, minden ingóságát hordozza magával, mert nincs hajléka. Aham, meg is van, ott a néni, viszik a zsaruk… még hallani a tiltakozást, hogy ő tényleg biatorbágyi, igazi a papír, csak régi a fotó rajta.  Bejött busszal, ügyintézni, nem tudta, nem gondolta. Öreg hiba. Most aztán tervezgethet a néni, hogy hogyan jut haza, mert a kelenföldi megálló innentől tabu neki.
C.Z. a metróról buszra száll, a bátorsága pedig egyre nő. Mindjárt a munkahelyén van, ismét fedél alatt, melegben, kétségbevonhatatlanul hajlékos definícióval. Buszról le, szinte törvénytelen magabiztossággal vág át a buszmegállón, mint akinek semmi félnivalója, mint aki száz százalékig biztosnak és támadhatatlannak érzi magát. Kulcs elő, riasztó kikapcsol, és bent van!

Munka közben pedig már csak egy-egy pillanatra merül fel benne: akik tényleg hajléktalanok voltak, azok vajon hova mentek? Ó, hát biztos úgy döntöttek, hogy nem lesznek többé hajléktalanok! Vettek egy rendes lakást, esetleg házat Hűvösvölgyben, onnan járnak szánkózni a Normafához, a gyereknek kürtőskalácsot vesznek a Vörösmarty téren, ők is vágják a kuponokat, hogy 15 százalékkal olcsóbban vehessék meg a háromnegyedes kabátot a plázában. Este forralt bort isznak, suttyomban rejtegetik a gyerek elől a karácsonyi ajándékot, a dzsungeldínó-készletet, feltesznek egy Jamie Cullum lemezt, és a halk jazzt hallgatva merengenek azon, hogy jól döntöttek, amikor a hajléktalanság betiltása után befejezték a hajléktalankodást. Csak így lehetett! – nyugtázza C. Z. , 34 éves politikai elemző, majd belekezd egy Republikon-blogbejegyzés írásába.

A közelgő magyar választás szabad lesz, de fair aligha: a pálya nagyon erősen a Fidesz felé lejt majd. Tóth Csaba írása ennek 5, ritkábban elemzett okáról.

Kapcsolódó hivatkozások:

• A választókerületek átalakításának hatására a Fidesz felé lejt a pálya
  

• Diszkriminálja a külföldön élő magyarokat a választási rendszer a TASZ szerint
  

• 20 alkalommal játszotta be a köztévé Bajnaitól hogy „fájni fog”
  

• A CBA elnöke levélben fogalmaz meg „magánjellegű felhívást” a Békemeneten való részvételre
  

• 3,4 milliárdba kerültek eddig Orbán levelei
  

• Kampányköltések 2006-ban és 2010-ben
  

• Kormányzati pénzhez jutnak a szakszervezetek

*

Egy demokráciában két feltételt szoktak támasztani a választásokkal szemben: azoknak szabadnak és „fairnek” kell lenniük. Az első feltétel azt jelenti, hogy mindenki szabadon eldöntheti, kire voksol; a második azt, hogy a politikai szereplők nagyjából egyenlő esélyekkel indulnak. A közelgő magyar választás szabad lesz, de fair aligha: a pálya nagyon erősen a Fidesz felé lejt majd. A pálya lejtése alatt legtöbbször a választási rendszer változásairól esik szó: arról, hogy a körzetek átalakítása; a határon túli magyarok választójogának megadása – míg a külföldi magyarok szavazásának technikai megnehezítése – vagy az ellenzéket nehezebb helyzetbe hozó egyfordulós rendszer mind azt jelentik, hogy azonos választói támogatás mellett is a Fidesz nyerne.

A héten azonban két ügy is jól mutatta, milyen egyéb erőforrások segítik majd a Fideszt. A köztévé támadása Bajnai Gordon ellen minden korábbinál plasztikusabban illusztrálta, hogy az állami média adott esetben a Fidesz közvetlen kampányérdekeinek szolgálatába állítható. Baldauf László CBA-elnök levele pedig – amelyben az áruházlánc vezetője a Fidesz melletti kiállásra szólítja fel alkalmazottait – igazolja azt a korábbi sejtést, hogy a párthoz kötődő piaci szereplők nem ódzkodnak erőforrásaikat mozgósítani a Fidesz választási győzelme érdekében.

E két eset csak a jéghegy csúcsa:

az alábbi 5 pont igyekszik összefoglalni, hogyan lejt a pálya a Fidesz felé.

1.    Kormánypropaganda. Bár a választási kampány hivatalosan nem kezdődött el, a kormány már most több milliárd forintot költött eredményeinek népszerűsítésére. A gyakorlatot nem a Fidesz kezdte el: minden korábbi kormány is törekedett arra, hogy a kormányzati eredményt hozzákapcsolja a kormányzó párthoz – így tett Gyurcsány Ferenc is 2006-ban. A Fidesz azonban ezt minőségileg és mennyiségileg is új szintre emelte. Minőségileg annyiban, hogy ma már szinte elválaszthatatlan egy kormány- és egy Fidesz-hirdetés; a rezsicsökkentésért indított fideszes aláírásgyűjtés, a rezsicsökkenést sikernek feltüntető Magyarország jobban teljesít kampány és a rezsicsökkentés mellett „kiálló” parlament között még stílusbeli különbség sincs. 

Fontosabb a mennyiségi változás: a kormányzati propagandára költött összegek mértékének drámai növekedése. A „jobbanteljesít” kampány összegét megbecsülni is nehéz, de biztosan milliárdos tételt jelentene, ha egy pártnak kellene finanszíroznia. Könnyebben számszerűsíthetők Orbán Viktor levelei: az index ezek költségét közel 3,5 milliárd forintra teszi. Ez azt jelenti, hogy csak a kormányfő leveleire a kormány több pénzt költött eddig, mint amennyit az országos listát állító pártok törvényesen összesen költhetnek majd a választási kampányban. Csak a levelek költsége hatszor kimerítené a Fidesz, mint párt törvényes költési lehetőségeit és nominálértéken majdnem kétszer annyi, mint amennyit 2006-ban a nagy pártok költöttek.
Ráadásul a közvetlen állampolgári megszólítás az egyik leghatékonyabb kampányeszköz: a miniszterelnöktől érkező, személyre szóló levél hatása sokkal nagyobb, mint egy óriásplakát vagy facebook-hirdetés eredménye. Mindez azt jelenti, hogy ha a kormánypropagandát a Fidesz-kampány részének tekintjük, a kormány és ellenzéke között nem hogy paritás nincs, de akár tíz-húszszoros különbségekről is beszélhetünk. 

2.    Médiakontroll. Bár a Fidesz-közeli sajtó ma is előszeretettel beszél „balliberális médiafölényről”, a média egészét tekintve mára a jobboldal tett szert komoly előnyre. Ez legalább három dolgot jelent. Egyrészt, a média egészének struktúrája jobbra dől. Ma Magyarországon létezik egy erős jobboldali médiabirodalom, egy virulens és professzionális, elsősorban az interneten jelen lévő független sajtó és egy gyenge baloldali média. Az erőforrásai a jobboldali médiának a legnagyobbak – amelynek mára integráns része lett az adófizetők pénzéből fenntartott közmédia. A legnagyobb eléréssel – ha a gyakran öncenzúrát alkalmazó kereskedelmi televíziókat is ide számítjuk – a független sajtó rendelkezik. A baloldal sem elérésben, sem erőforrásokban nem erős: gyakran a túlélésért kell küzdenie. Ez a struktúra médiatörvény és médiahatóság nélkül is azt jelentené, hogy a média origója jobbra dől – hiszen a független média ars poeticája nem az elfogult jobboldali sajtó kiegyensúlyozása, hanem a mindkét oldallal szembeni szkepszis. 

A mémmé vált köztévés tudósító, aki "nem találta" a kormány ellen tüntetőket

Másrészt, a jobboldali média lényegesen egységesebben és fegyelmezettebben működik, mint a sajtó bármelyik másik része. A kormányzati üzenetek felbukkannak kormányközeli blogokon, majd a Magyar Nemzet hasábjain, hogy ezt követően a Hír Tv "oknyomozó" riporterei járjanak utána, majd az eredményeket a köztelevízió az említett forrásokra hivatkozva közli. Nem nehéz egységes „message boxok”, központilag kialakított üzenetek hatását észrevenni. Hasonló koordinációról a baloldalon – nem függetlenül az ellenzék megosztott állapotától – szó sincs.
A média nem tudja megmondani az embereknek, mit gondoljanak – azt azonban igen, miről gondolkodjanak, s pontosan ebben áll a Fidesz által kiépített médiabirodalom szerepe a kampányban. A Fidesz-közeli média üzenetei nem fogják megingatni az elkötelezett baloldali szavazókat; sőt, lehet, hogy egyetlen új szavazót sem szereznek a Fidesznek. Ám képesek arra, hogy elképesztő erővel tematizálják a kampányt. A jobboldali média tematizáló hatása ugyanis a független, sőt, esetenként a baloldali médiára is hat. Sokan nevetnek a közmédia már idézett, „fájni fog” akcióján – de a híradás elérte azt, hogy témává vált az az Együtt számára egyáltalán nem kellemes kérdés, hogy mennyiben  kínál „megszorító” programot az ellenzék. Ugyanez a helyzet a rezsicsökkentéssel is: bár az internetes média jellemzően gúnyolja a kormányzati propagandát, a tematizációs hatás alól nem tud kibújni – s mivel a rezsicsökkentés végső soron egy népszerű program, e tematizációs siker közvetlen előnyt jelent a Fidesznek. 

3.    Holdudvar. A Fidesz már 1998-as kormányra kerülésekor nagyon tudatos intézményépítésbe fogott; mindezt ellenzékben sem hagyta abba – 2010 után azonban ezen a téren is minőségi ugrást hajtott végre. Ma alig van olyan területe a közéletnek, és kevés területe a piaci világnak, ahol a kormányzati holdudvar ne gazdálkodna  nagyságrendileg nagyobb összegekből, mint az e holdudvaron kívüli szereplők. Ismét: nem a gyakorlat, hanem a nagyságrendi ugrás a Fidesz igazi „innovációja”. A CBA-levél megmutatta ezt egy konkrét területen – ám a példák szinte végtelenek. Az állami egyetemektől forrást vonnak el – az egyházi és határon túli intézmények többlettámogatást kapnak. A kormányzati érdekegyeztetésben részt vevő és így a kormány politikáját legitimáló szakszervezetek – a LIGA, vagy kisebb mértékben az MSZOSZ – kormányzati százmilliókat kapnak – a kritikus Autonómok Szakszervezeti Szövetség semmit. A Békemenet hirdetései „társadalmi célúak” lesznek; a kormányközeli civil szervezetek kormányzati forrásokhoz jutnak – a Milla tüntetése már nem „társadalmi célú”, a független civilek pedig gyakran az életben maradásukért küzdenek. A példák szinte vég nélkül folytathatók. A trafikügyet, kaszinóügyet vagy a takarékszövetkezetek példáját mindenki ismeri.

E támogatások kampányhatása nem közvetlen; kevesen mennek itt olyan messzire, mint a CBA. Ám ez az erős és ideológiailag elkötelezett intézményi háttér – amelynek nagy része közpénzből épült fel – egy újabb fontos előnyt jelent a hasonló intézményekkel egyáltalán nem rendelkező baloldallal szemben. 

"Nem tűrhetjük tovább, hogy országunkat hazug, jellemtelen gazemberek vezessék, akik Magyarország számára jelentős visszafejlődést hoztak. Az elmúlt időszakban már elkezdődtek a felelősségre vonások, azaz sok, jelenleg kormányon lévő politikusra minden bizonnyal ítéletidő vár. Az iránymutatásom által elkészült címlap erre utal" - írta a CBA magazinban Baldauf László, a CBA elnöke. A címlapot a 2010-es választási kampányban óriásplakátként is bemutatták - a fent látható módon. (fotó: index)

4.    Választói listák. A kormányzati kommunikáció pártkampánnyá változtatása, a médiabefolyás kiépítése és a holdudvar közpénzekből támogatása a fair verseny szellemével nehezen egyeztethető módokon történt. Ehhez képest a Fidesz listáit többé-kevésbé olyan módszerekkel építette, amelyek egy része más pártok számára is rendelkezésre állt: sok éves, kitartó munkával, folyamatos aláírásgyűjtésekkel és mobilizációs akciókkal dolgozott a Fidesz azon, hogy minél szélesebb adatbázisa legyen potenciális választóiról. Az adatbázis építése a modern kampányok alapja, hiszen ez teszi lehetővé a minél inkább perszonalizált kommunikációt: hogy aki például a vizitdíjról szóló aláírásgyűjtést aláírta, de a „rezsicsökkentés melletti kiállást” nem, más üzenetet kapjon, mint aki a párt minden megkeresésére válaszolt. A Fidesz adatbázisának nagyságát és részletességét nem ismerjük – de biztos, hogy sokkal nagyobb és szofisztikáltabb, mint ami az ellenzéki pártok oldalán megtalálható. A Fidesz így sokkal célzottabb kampányt folytathat majd. 

5.    Pénz, pénz, pénz. A kampányhoz, éppen úgy, mint a háborúhoz, ez a három dolog kell: és aligha lehet bármi kétség, hogy a Fidesz anyagi erőforrásai ma sokszorosát teszik ki az ellenzék rendelkezésére álló összegeknek. A korábbi választások során – átláthatatlan technikákkal és kampányfinanszírozási problémákkal együtt – a versengő felek között nem volt nagyságrendi különbség az elkölthető összegeket illetően. 2014-ben ez másképp lesz: a baloldal általános pozícióvesztése anyagi lehetőségeinek erős beszűkülésével is járt. Ha más nem, a felek egymással szembeni vádjai bizonyítják ezt. A Fidesz, minden törekvése, kommunikációs offenzívái ellenére is olyan külső támogatási tételekkel tudja megvádolni baloldali ellenfeleit, amelyek milliós tételeket jelentenek. A Fidesz esetében a vonatkozó számok jellemzően milliárdok. A mindennapi kommunikációban hasonlóan hangzanak – ám amikor kampányköltségeket kell fizetni, a nullák hirtelen fontosabbá válnak…

*

A fenti elemek egyike sem dönti el önmagában a választást. 2010-ben nem lett volna az a pénz, médiakontroll, vagy kampánytechnika, ami kormányon tarthatta volna a szocialistákat. Ha a választók elsöprő többsége úgy érzi, hogy Magyarország rosszabbul teljesít, semmilyen kampány nem fogja meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
Ám a választások többsége nem egyik oldal elsöprő dominanciája mellett zajlik, hanem annál kiegyenlítettebb helyzetben – amikor viszont a pálya „lejtése” különösen fontossá válik. A 2014-es választást – nem kis részben az ellenzék saját hibái okán – a Fidesz a fenti körülmények nélkül is előnyösebb helyzetből várhatná. Ám ezek a körülmények a szokásos politikai kihívásokon túl olyan nehézségeket is jelentenek az ellenzék számára, amihez hasonlókkal egyetlen korábbi kormányváltásra készülő erőnek sem kellett még szembenéznie.

Eszköztelenség, szocializáció és a kiválasztás szempontjai, terelés és gumicsontok bedobálása - sok oka lehet annak, hogy a Fidesz parlamenti képviselői bármely más európai országban elfogadhatatlan módon beszélnek a nőkről és a nőkkel. Illés Zoltán friss gorombasága nem az első, és nem az utolsó ilyen eset volt. De miért beszélnek így? CEGLÉDI Zoltán megvizsgálta a lehetséges okokat.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Illés: Attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos

• A főügyészség szerint Balogh József megverte élettársát

• A Fidesz elhatárolódik Varga Istvántól

• Troll a KIM-ből: Navracsics embere álnéven biztatta közösülésre a tüntetés szervezőjét

• Kitört a botrány a polgármester Playboy-interjúja miatt

*

Miközben a Fidesz kommunikációjában, üzeneteiben elég határozott különbséget találunk, ha akár az ellenzéki és a kormánypárti stáció, akár az elmúlt három, kormányon töltött időszak egyes ügyei mentén vizsgálódunk, vannak témák, ahol hovatovább évtizedes állandóságot tapasztalhatunk. Ilyen az a tény is, hogy a Fidesz pártként formailag és tartalmilag is egy férfidominanciájú, a nőket lekezelő, sőt, egyes esetekben hímsoviniszta, agresszív módon sértegető alakulatként azonosítható.

Ez az oka annak is, hogy Orbán Viktor pártja körül rendszeresek a botrányok, melyek egy-egy képviselő nőellenes elszólásaiból fakadnak. Fontos körülmény, hogy itt az "elszólás" nem azt jelenti, hogy adott politikus rosszul mondott valamit, hanem azt, hogy túlságosan őszintén fogalmazta meg, hogy mit is gondol a magyar nőkről, kívánatos társadalmi pozíciójukról, a számukra előírandó magatartási szabályokról. A fent linkelt esetek csak a mérföldkövek, valójában jóval nagyobb csokornyi példa hozható úgy a formai, mint a tartalmi dimenzióban, cekkertől a családon belüli erőszak bagatellizálásán át a Mikola-féle szinglihordázásig erre a habitusra.

De miért csinálják?

*

Mert eszköztelenek

A kormánypárti kommunikáció egyik fő kehe, hogy sok esetben nincsenek valódi válaszaik a kritikákra. Egy kétharmados hatalom esetében nincs más felelős, csak a Fidesz. Egy erőpolitika, a konszenzust elvető, az ellenzéket és a civil társadalmat kizáró gyakorlat (és itt most hadd ne vizsgáljam külön a "kézhez szoktatott", vagy a Fidesz saját kebeléből kelt álcivilek, helló, Békemenet) egyértelművé teszi, hogy igenis minden hibát és mulasztást a Fidesznek kéne megmagyaráznia. A legutóbbi esetben Illés Zoltánnak a verespataki és nagybányai ciános technológiájú aranybányák megnyitása kapcsán kellett volna érdemi válaszokkal, a kormány által megtett lépések ismertetésével szolgálnia, ezek híján jött a durvaság... a fent linkelt index-tudósítás is idézi a "szebbeket"

• Mosolyogva kell visszautasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön itt elmondott az elmúlt öt percben.
• Attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos.
• Tisztelt képviselőa... Dehogy tisztelt! Kedves képviselőasszony!
• Nem nyalás a részemről, ott voltam, megéltem, megtapasztaltam, le a kalappal azon intézkedések sorozata kapcsán, amiket megtett [Orbán Viktor].
• A miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára!
• Nem a ruha teszi az embert, s attól, hogy ön pólóban beszél, még nem környezetvédő. Gyalázat! Ön nem környezetvédő!

Ugyanaz az Illés Zoltán, aki ellenzéki képviselőként még öntestével parancsolt megálljt a Liszt Ferenc téren a munkagépeknek, népszavazást akart a paksi erőmű-bővítésről, most azt kéne valahogy "eladja", hogy a beruházást a romániai pártok, jelesül a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata Liberális Párt buktatja meg, és nem látható, pláne nem bizonyítható bármiféle orbáni "ráhatás" az ügyben. Azzal kell Illésnek szembesülnie, hogy vele szemben, vele vitázva szólal fel egy zöld politikus - akit ebbéli minőségében nem tud kritizálni, hát nekiáll, mint nőt sértegetni. 

forrás: index/Mémeskút

*

Mert ilyen a politikai szocializációjuk

Az immár ügyészségi álláspont szerint is nőverő Balogh képviselő az iskolapéldája annak, hogy milyen kvázi előnyök és hátrányok származnak abból, hogy a Fidesz 2010-es frakcióját Orbán Viktor személyesen állította össze felcsúti rezidenciáján. A kiválasztás szempontjai között láthatóan kiemelt szerepet kapott a lojalitás, az alulinformáltság, sőt, nem egy esetben a műveletlenség és unintelligens viselkedés, melyek garantálják, hogy a mindenkori többséget szállítani tudja a törvényhozásban a Fidesz-frakció. A nyilvánvaló hátrányok pedig azonnal láthatóvá válnak, amikor csak megszólal egy-egy ilyen képviselő: Varga István kirohanása a gyerekszüléssel megelőzendő nőverésről ennek díszes példája. Ezek a képviselők alapvetően nem egy-egy modern politikai ideológia differenciált ismerete, nem valamely szakpolitika tudományos szintű képviselete okán ülnek ott, hanem azért, mert keveset tudnak a körülöttük lévő világról, és bármire rá tudja venni őket a fideszes vezetés, bármit megszavaznak, bármilyen pálfordulást zokszó nélkül viselnek, sőt, tapsolnak neki.

Mindez pedig találkozott a Fidesz immár bő évtizedes szellemi-intellektuális mélyrepülésével, ahol Solymosi Frigyes helyét Bencsik András, Bibóét Horthy, Máraiét Nyirő József vette át. A néppárti formátum megőrzéséhez egy alacsonyabb igényszintű társadalmi réteget kellett megcélozni, üzeneteiket, jelszavaikat is ehhez szabták. Az archaizáló formák mellett a tartalom is avítt, a 21. századi Európában elfogadhatatlanul igénytelen lett - külön is szégyenteljes nőpolitikát hozva. A teljes rendszert áthatja ez a habitus, teljesen mindegy, hogy fiatal minisztériumi tisztségviselőt, középkorú államtitkárt, vagy nyugdíjas politikust hallunk. Messze nem csak a sztereotípiákban feltűnő, idős, vidéki fideszes képviselő urak álláspontjáról van szó - az alábbi videót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fiatal, iskolázott, nyelveket beszélő titánjai készítették; Európa nyugati felében egy ilyen után egy teljes emeletet rúgnának ki a minisztériumból:

*

Mert addig se beszélünk másról

Végül pedig ejtsünk szót a legendás Chewbacca-védelemről. Igen, a kövér (sőt, bizonyos esetekben Kövér-) kiszólások további lehetséges oka, hogy ne az eredeti kérdésről, ne az eredetileg megtárgyalni kívánt ügyről beszéljünk.

Lehet abban tudatosság, ahogy például Kövér László rendszeresen jelentkezik a parlamentáris demokráciát idézőjelbe rakó ötleteivel, adott esetben visszatetsző döntéseivel. Gumicsontnak szánják, hogy ezt rágja a kritikus, ne a kormányzás kudarcait. Lehet abban is tudatosság, hogy szándékoltan durva kijelentéseket tesznek egyes fideszes politikusok, hogy ismét csak a stíluson, vagy egy-egy részletkérdésen háborogjon a közvélemény - egy-egy félszívű bocsánatkérés, visszakozás en bloc képes kezelni az ügy kommunikációját. A nők sértegetése mögött is lehet ilyen megfontolás: miközben azon megy a vita, hogy elegendő volt-e a virágcsokros bocsánatkérés Varga képviselő részéről, vagy jelen esetben Kocsis Máté közleménye Illés Zoltán szavairól, a csatazajban nem hallani az eredeti kérdést, például azt, hogy mikor lesz végre megnyugtató és hatékony Btk-szabályzás a családon belüli erőszakról, vagy hogy mi történt, miért lett mostohagyerek a környezetvédelem a Fidesz politikájában.

A probléma gyökere persze abban keresendő, hogy miközben Magyarországon az uniós átlaggal majdnem azonos, igen magas arányban (nálunk 85%, az EU-ban 88%) fogadna el a közvélemény egy női miniszterelnököt, a politika egyre macsóbb, egyre inkább "férfimunka", egyre kevésbé ad lehetőséget a nők számára a releváns döntéshozói posztok betöltésére. Amíg szinte kizárólag a férfipolitikus jóindulatára, empátiájára, felvilágosultságára vannak utalva a magyar nők, addig sokkal nehezebb változást elérni. Gondoljunk bele: az egyébként megkérdőjelezhetetlenül konzervatív, jobboldali Angela Merkel pártjában merne-e bármelyik férfi képviselő ilyen szavakat használni? Felmerülhetne-e egyáltalán, hogy a nyolc éve kancellári posztot betöltő, és annak megtartására jó eséllyel készülő politikus kormányának tagja ilyen álláspontot fogalmazzon meg?

forrás: Republikon-elemzés

Noha a magukat liberálisnak vallók között a Fidesz a legtámogatottabb párt, ugyanakkor a Fidesznek van a legkevesebb olyan szavazója, akik a szakpolitikai kérdésekre valóban liberális (szabadpiac-párti vagy emberi jogi) válaszokat adnak. REINER Roland írása

*

Kapcsolódó hivatkozások:

• Párhuzamos liberalizmusok (Republikon-elemzés)
  

• Magyar Nemzet: A liberálisok körében is tarolna a Fidesz
  

• Választáskutatás

*

A liberális szavazókról készített elemzésünk egyik, sokak számára leginkább meglepő eredménye volt, hogy a liberális szavazók között a Fidesz a legerősebb párt: az elemzésben önbevallású liberálisoknak hívott csoport 25 százaléka szavazna a jelenlegi kormánypártra. Ezt a tényt emelte ki az elemzés feldolgozása során az mno.hu is („Hihetetlen: a liberálisok körében is tarolna a Fidesz”), ám a címben szereplő „hihetetlen” és a „liberálisok” egyaránt pontosításra szorul. Egyrészt az elemzés közel harmincszázaléknyi liberális szavazóról beszél, akik három, lényegében különböző liberális csoportot alkotnak: önbevallás szerinti liberálisok, kapitalisták, valamint emberi jogi liberáliok, ám a Fidesz valóban meggyőző előnye azonban csak az egyik, az önbevallás szerinti liberálisok között létezik, míg a másik két kategóriában a Fidesz kifejezetten rosszul áll.

Ami ezen eredmény „hihetetlenségét” illeti, érdemes kiemelni, hogy a Fidesz magas támogatottsága az önbevallású liberálisok körében nem előzmény nélküli. A magukat liberálisnak tartók körében a Fidesz korábban is messze a legnépszerűbb párt volt: ezt bizonyítják a 2010-es választásra vonatkozó retrospektív adatok, de megerősítik korábbi kutatások is. Erre különösen alkalmas a Magyar Választáskutatás Program 2009-es adatfelvétele, ahol a Republikon Intézetével megegyező kérdéssel mértek politikai identitást, ráadásul az eredmény is hasonló volt: közel 12 százaléknyi válaszadó jellemezte magát elsősorban liberálisnak. A 2009-es pártpreferenciák pedig még markánsabb Fidesz-szimpátiáról tanúskodnak: a liberális önbevallásúak 53 százaléka szavazott volna akkor a Fideszre. A 2009-es kutatásból az is kiderül, ki számít következetes Fidesz-szavazónak.  Eszerint az önbevallású liberálisok negyede minden eddigi választáson a Fideszre voksolt, míg csak bő harmaduk vallotta azt, hogy még sosem szavazott a jelenlegi kormánypártra. Jól látszik tehát, hogy a liberális önbevallásúak 25 százaléka következetes és állandó Fidesz-szavazó. Ez az a kemény mag, ami jelenleg, 2013-ban is jelen van.

Ezzel együtt érdemes látni, hogy bár a liberális önbevallásúak körében valóban vezet a Fidesz, a korábbi „tarolásának” nyoma sincs: a 2006-os visszaemlékezés alapján még 58 százalék, 2009-ben pedig 53 százalék mondta, hogy erre a pártra szavazna. Ez utóbbi nagyjából teljesült is –a 2010-es visszaemlékezés alapján a magukat liberálisnak tartók 50 százaléka a Fideszre szavazott – ám az óta felére zsugorodott a fideszes liberális tábor. A mai 25 százaléknyi Fidesz-szavazó liberális azt jelenti, hogy lényegében csak a „törzstábor” maradt meg Orbán Viktor pártja mellett, a liberálisok azon negyede, aki vélhetően egész életében Fidesz szavazó volt – talán független attól, mit is képviselt a párt.

A liberális értékek képviselői ugyanis teljesen kikoptak a Fidesz-táborból: az értékválasztásuk és közpolitikai kérdésekre adott válaszaik alapján kapitalista, illetve emberi jogi liberálisok legkisebb arányban a Fidesz táborban találhatóak. Míg a teljes népességnek négy százaléka kapitalista, addig a Fidesz-szavazók között ez az arány a két százalékot sem éri el; az emberi jogi liberálisok számaránya pedig itt 12 százalék, szemben a teljes társadalomban mért 18 százalékkal. 

A Fidesz-tábor liberális kettőssége tulajdonképpen tökéletes példája annak, amire az elemzés fel akarta hívni a figyelmet: az önbevallás alapján vallott liberalizmus és a liberálisnak tartott értékrend élesen elválik ma Magyarországon. A magukat liberálisoknak nevezők között az a Fidesz a legtámogatottabb párt, ahol a szavazók között legkisebb arányban vannak kapitalista és emberi jogi liberálisok.

A kétharmad agyonnyomja és eljelentékteleníti a parlamentet. Egyéni képviselői indítványokkal folyik a jogalkotás, vasárnap benyújtják, hétfőn úgymond megtárgyalják, kedden már el is fogadják - vagy a miniszterelnök egy buszozás közben beszéli meg a főpolgármesterrel. Öninterpellációk és az utolsó pillanatban teljesen átírt törvényjavaslatok teszik lehetetlenné az ellenzéki munkát. Mit lehet ilyenkor tenni? Feltűnő módon tiltakozni, keményen bekérdezni - amíg a Fidesz hagyja. CEGLÉDI Zoltán írása

*

Kapcsolódó hivatkozások:

• Rekordbüntetés a Fideszt hazugozó képviselőknek
  

• Miről szólnak Szanyi és Lenhardt betiltott interpellációi?
  

• Kövér a parlamentről: "üres, unalmas szócséplés"

*

Kövér László egy fél évvel ezelőtti interjúban már borzongott azon, hogy mi történne, ha mindenkinek lenne egy "remek" ötlete és azt meg is valósítaná a plenáris üléseken. "Minden frakció kifeszítené a maga molinóját szív küldi szívnek jegyében, üzenetként a választóknak, vagy a képviselők integethetnének a kameráknak, hogy itt vagyok, anyu!" - mondta a politikus, megjegyezve, nem megengedhető, hogy "bolhacirkuszt" csináljanak a törvényhozásból.

Egyrészt, tetszik vagy sem, de a parlamenti szereposztás hagyományosan így működik. A kormánypárti többség kezében van az erő a döntéshozatalra, és a felelősség a meghozott döntésekért, a kisebbségben lévő, ellenzéki politikai erők pedig tiltakoznak, korrigálnak, ellenkeznek és kritizálnak. Változatos módszerekkel - például, amikor úgy gondolják, hogy az aktuális miniszterelnöknél még az előző, általuk egyébként szintén nem támogatott kormányfő is jobb volt, akkor egy nagy táblát visznek magukkal az ülésterembe:

*

Ilyenkor a kormánypárt nyel egyet, és tudomásul veszi a történteket. Nem örül neki, de tisztában van azzal, hogy nem foghatja be az ellenzék száját, nem kényszerítheti arra, hogy csak a kormánypárt számára tetszetős módon szólaljon fel, és csak a kormánypárt által engedélyezett témákban. Ha pedig az ellenzéki párt ifjúsági szervezete "Elkúrtad, Feri!" címmel ad ki közleményt olyan országos katasztrófát jelentő ügyben, mint hogy nem Magyarország rendezhette meg a 2012-es foci Eb-t, akkor maximum megjegyzi, hogy trágárkodni talán mégsem kéne nyilvánosan, de hagyja, hogy az említett fideszes fiatalok egyenpólóban bohóckodjanak a Parlamentben:

*

Mindez pedig onnantól lesz visszás, amikor a fenti képek szereplői kormányra kerülnek, és fénysebességgel felejtik el, hogy ellenzékben hogyan és mire használták a parlamentet. Kiszorítják az ellenzéki interpellálókat saját minisztereikhez intézett, felnyaló érdeklődésükkel, melyekben arról kérdeznek, hogy ugye, ma is nagyon jól dolgozik Pártunk és Kormányunk, és ugye, milyen gonoszak azok a túloldalon. Bedarálják a sajtót, ahol a konkrét kézivezérléssel végrehajtott hazugságok, és a megfélemlítéssel elért, apolitikus híradások váltják egymást. Kövér László külön hadsereget szervez a renitens képviselők fizikai megregulázására ("Az elektromos sokkoló eszköz használata elsősorban a végtagokra irányulhat"). Rekordbüntetéssel sújtja a mai tiltakozókat, és jogot formál arra, hogy tartalmi alapon bírálja el, feltehető-e egyáltalán a kormánytagoknak a trafikmutyival kapcsolatos kérdés (Szanyi Kapitánynak például tilos).

Kövér László az elmúlt pár napban betiltott két interpellációt, és rekordméretű büntetéssel sújtotta a Párbeszéd Magyarországért Párt tiltakozó molinót kifeszítő képviselőit. Álságos módon annak a parlamentnek a "méltóságát" akarja védeni a szerinte "sértő" megnyilvánulásoktól, melynek renoméját a Fidesznél jobban talán egyetlen párt se rombolta a rendszerváltás óta. Kövér László nem az emelkedettséget és a patinát óvja, hanem a látható, feltűnő kritikától igyekszik óvni a pártját - igencsak megkérdőjelezhető eszközökkel. Ezt jelzi az is, hogy amikor viszont egyértelmű kiállásra lett volna szükség, amikor fontos lett volna néhány egyértelmű, hangos kijelentés (akkor sem betiltás!) a kormánypárt részéről, akkor Kövér László és párttársai hallgattak. Pedig - mint arra a Republikon Intézet már 2011-ben, A Jobbik arcai című elemzésében már rámutatott - bőven akadt és akad valóban sértő cselekmény a viták során. Talán nem volt sértő, nem volt a parlament méltósága ellen való tett, amikor Novák Előd, ez a homoszexualitás "technikai részletei" iránt folyamatosan és izgatottan érdeklődő fiatalember Alföldi Róbertről szólva úgy fogalmazott: "Egyesek szerint karóba kellene húzni, mások szerint isten ments, hiszen ezt még élvezné is.". Ez nem sértő, értem. Kulcsár Gergely (a második világháború lezárásának ünnepén): „Manapság Magyarországon háborús bűntett miatt pert lehet indítani egy 97 éves hős veterán, Képíró Sándor ellen, mindezt izraeli senkiháziak nyomására, és megélhetési, sárga csillagos félencek vicsorgása közepette”. Nem sértő, sőt, méltóságteljes. Lenhardt Balázs (arról, hogy az MTK kiesett az NB1-ből): ez „klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence.”

A fenti idézetekkel, remélem, mondanom se kell igazából, semmilyen módon nem tudok azonosulni. Olyanok, mint a párt, amelynek politikusai előadták. De annál, hogy elhangzottak a parlamentben, és Kövér László nem érezte szükségét, hogy reagáljon rájuk, csak egy dolog lenne rosszabb: ha azért nem hangozhattak volna el, mert a fideszes házelnök előre betiltja őket. Meggyőződésem ugyanis, hogy nem lehet "jól" cenzúrázni és betiltani.

A Fideszt, illetve személyesen Kövér Lászlót egyáltalán nem érdekli a parlament méltósága. Sértő interpellációnak, vagy akciónak azt tartja, ami a Fideszt kritizálja - és a jelek szerint a hatalmával (vissza)élve a végsőkig elmegy, hogy ezeket a nyilvánosság szeme elől eltakarítsa, a tiltakozókat elhallgattassa. De akkor, hogy stílben maradjak, mégis, mi az anyámat tehet az ellenzék? Dicsér, csendben mosolyog, vagy lelkesen tapsikol a kormánynak? Talán a Fidesz ezt tette 2002-2010 között?

Képlékeny a határ az elszánt következetesség, illetve az ön- és közveszélyes konokság között. A Fidesz most az utóbbi csapdájában vergődik - pedig a megoldás házon belül is kínálná magát. - CEGLÉDI Zoltán írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Fábry Sándor is Gulyás mellett szolidarít

• Ha Hoffmann felajánlaná a lemondását, Orbánnak érdemes elfogadnia

• A tátongó ház – az Újszínház útja a csőd felé

*

Igen, itt a Schmitt-Áder csere forgatókönyvét ajánlom a Fidesz döntéshozói (=Orbán Viktor) figyelmébe. Azt a momentumot, amikor egy pillanatra a pártállás diktálta kritikátlan hűséget a Fidesz holdudvarában is felülírta a valódi és vállalható megoldásra törekvés. Azt az értelmezési intervallumot próbálom a fideszesek számára felidézni, amiben nem a narancssárga biorobotok menetelését olajozzák, hanem olyan jelöltet keresnek adott posztra, aki közéleti értelemben is szobatiszta, és nem kell szégyenkezni sem miatta a jelölőknek.

Valljuk be: Schmitt miatt generálisan égett az arcunk. Volt néhány végsőkig harcoló politikus és pártpolitológus, akik a végsőkig obersovszkyban nyomták, de a zöm már nem volt hajlandó megkötni az újabb kompromisszumot. A magyar nyelvet permanensen és rituálisan kivégző, kisdoktorijában csak a kompilációs készségekről számot adó "álamfő" helyett jött Áder János, és legutóbb épp a választójogi szégyencsomag kapcsán bizonyította: elődjével ellentétben ő lelkiismeretes közjogi méltóság .

A kudarcos kormányzás pedig egyre nagyobb nyomás alá helyezi a Fideszt, támogatottsága a 2010-es csúcsról a mélybe zuhant - naná, hogy a leggyengébb pontokon kezd el ereszteni. Reparálhatatlanul. Az aczéli otrombaságot felidéző kultúrpolitika Fekete Györggyel, Hoffmann Rózsa tizedelős oktatáspolitikája már sosem lehet sikeres. Naponta szállítják a mélyütéseket pártjuk és kormányuk számára, vállalhatatlanok lettek.

Szét fogja dobni a kuktát a gőz. Már most is fütyül kifelé: a jobbról jövő tiltakozások, kilépések, Szörényi Levente keserű kifakadása, az egyébként a kormányhoz lojális sajtóban is megjelenő, kritikus véleménycikkek mind annak a jelei, hogy több ügyben is a Schmitt-botrányhoz hasonló stádiumba jutottunk. Ha a Fidesz túl akarja élni káder- és kormánypolitikája bukását, akkor minőségi cserékre kell elszánnia magát. Áder felléptetése után ismét meg kell mutatnia, hogy vannak még a sorai közt vállalható arcok, a Békemenet ösztönmasszáján kívül is elismert szereplők.

Hoffmann Rózsa vesszőfutását, és vele a diákok, szülők, tanárok, 80-as IQ fölött közlekedő polgárok folyamatos frusztráltságát is azonnal meg lehetne szüntetni, ha jönne végre Pokorni Zoltán. Az az ember, akinek "fideszességéhez" kétség nem fér, de ugyanakkor az oktatáspolitikában nem egy bekattant pedellus színvonalát képviseli. Amikor a Republikon Intézet oktatáspolitikai konferenciáján láttuk vendégül, természetesen sok vitánk volt vele - de ezek szakmai természetű, megbeszélhető viták. A jelenleg regnáló államtitkárral nem lehet ilyen vitákat folytatni, ugyanis sem a valóságérzékelése, sem az elérni kívánt céljai nem esnek egybe a liberális szakpolitika álláspontjával. Sőt, semmilyen szakpolitikai állásponttal sem. (Mindez persze közvetett módon Pokorni Zoltánt is minősíti: tudjuk, hogy jobban csinálná, de látjuk, hogy mégis asszisztál, nem tesz meg mindent, hogy Hoffmann Rózsa tervei ne váljanak gyakorlattá.)

Fekete György esetében szintén egyértelmű a "belső körből" átemelhető cserejátékos személye: Gulyás Gábor vitán felül álló szakmai munkája, reputációja mellett hosszú évekig megfelelt a legfideszesebb fideszeseknek is. Ugyanakkor egy lelkiismeretes, szakmájához értő ember nem asszisztál a 19. századba való időutazáshoz. Egy Fekete-Gulyás csere ismét egy, a jó irányba tett lépés lehetne.

De olyan embert sem ismerek, aki büszkén és őszintén vállalná, hogy szerinte Matolcsy György gazdaságpolitikája sikeres. Soha, senkit nem hallottam-olvastam arról nyilatkozni, hogy a tárcavezető a lehető legjobb megoldás az ország gazdaságpolitikájának irányítására. Mindezt úgy, hogy közben pont a piros pöttyök szakértője (és főnöke, Orbán Viktor) EU-, IMF- és józan ész ellenes szabadságharca miatt az IMF-tárgyalásokért felelős Varga Mihály naphosszat malmozással tölti a napjait. Néha megkérik, hogy hazudjon egy újabb tárgyalási időpontot - de most épp ott tartunk, hogy idén már biztos nem, jövőre talán. Csak én gondolom azt, hogy ezt a számolni tudó, még komolyan vehető embert kéne Matolcsy helyére ültetni, utóbbit pedig örökre elzárni mindennemű közjogi relevanciájú döntéstől?

És persze, lehetne még sorolni a csereérett szereplőket a Fidesz és a kormány környékén. A pártért, mondjuk úgy, kevésbé aggódok, ezért akár meg is tarthatják az egyszerre népszerű, szimpatikus, a felkészültség és őszinteség auráját sugárzó (hehe) szóvivőiket, Selmeczi Gabriellától Szijjártó Péterig - de valódi, praktikus okot esetükben sem látok arra, miért pont velük jelenítik meg a kommunikációt. Igaz, részükről legalább profilazonos a mondandó tartalma az azt előadó személy kvalitásait tekintve - szegény Giró-Szász András például komoly intellektuális öncsonkítás után tudja előadni a számára rendelt mondatokat. De Szalai Annamária megint csak úgy kártékony, hogy azzal sem az országnak, sem a Fidesznek nem tud használni. Az indulatos, vagdalkozó médiahatósági vezetőnek is lenne "belső"' alternatívája: arról például személyesen győződtem meg, hogy Koltay András még egy röpcédulás performansztól se borul ki úgy, mint elnök asszonya a Klubrádió puszta létezésének tudatától.

Végül van aztán olyan helyzet is, amikor a jelenlegi, nem fideszes megoldást kéne megőrizni. Alföldi Róbertet csak a színházat hírből sem ismerő, ámde militáns, szűk agyú homofóbok mocskolják, miközben Szörényi Leventétől Dr. Gáspárik Attiláig, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójáig mindenki kiáll mellette, aki nem csak pózol a kultúrával. Fideszeseként is, igen. Miközben ugyanis Alföldi csinált egy világszínvonalú Nemzeti Színházat, az is kiderült, hogy a Gój Motorosok viszont nem színházba járnak a kultúrát magukba szippantani, Dörner "hátországa" agonizál. Vidnyánszky Nemzetije se jutna dicsőbb sorsra.

A Fidesz elhibázott személyzeti politikája most még kellő önkritikával reparálható. Kapun belül, kifogástalan narancsszínben is vannak jobb jelöltek. Ha Orbán Viktor továbbra is erőből akarja átverni az akaratát, ha ragaszkodik azokhoz, akiket már a Magyar Nemzet is vezércikkben mondatna le, annak az egyik, számomra egyébként kevésbé releváns következménye lesz az, hogy a Fidesz támogatottsága tovább olvad. Azt viszont egy ország szívja meg, és nem is rövid távon, ha a mai figurák maradnak az oktatás, a kultúra, a médiaszabályozás, vagy pláne a gazdaságpolitikai meghatározói. Pár kirúgás és kinevezés most sokat segíthetne úgy a Fideszen, mint Magyarországon. Hogyne, ehhez persze be kell vallani a tévedést is. De a Schmitt-ügy óta tudjuk, hogy ezt néha még a Fidesz sem kerülheti el.

A kormányt zavarja a képviselői függetlenség. Is. Lassan mindennemű szabadság, minden autonómia zavarni fogja. - CEGLÉDI Zoltán írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Az Országgyűlési Őrség szolgálati szabályzatának tervezete (zip!)

• Cédulaeső a parlamentben

• A KIM olyan területet is lefoglalt, ahová a kormány nem szervez ünnepséget

*

Épp az Országgyűlési Őrség szolgálati szabályzatának tervezetét szemezgeti a sajtó. Az elsőre ijesztőnek tűnő részletek (elektromos sokkoló használata, kollektív sorozatlövő fegyver stb.) nem a Kövér-gárda újításai, a rendőrség szolgálati szabályzata is igen hasonlóan épül fel. A fizikai és politikai közeg azonban nagyon-nagyon más.

*

Kezdve a technikai részletekkel: ma nem látszik az a fizikai veszély, amit egy 339 fős, sokkolóval, rendőrbottal, esetenként lőfegyverrel felszerelt rendfenntartó csapatot a Parlamentben állomásoztatva kell megoldani. Belülről legalábbis semmiképp. Kitől félünk ennyire? A Jobbik frakciójában üldögélő, tucatnyi Zagyva-klónhoz hasonló csapatnál durvább társaságok is összejönnek egy-egy hétvégi szórakozóhelyen, mégsem kell több száz rendőr melléjük. Az átlagos országgyűlési képviselő meg körülbelül olyan harci értéket képvisel, mint egy középkorú bérszámfejtő - nehezen elképzelhető, hogy a szolgálati szabályzatban leírt módon ökölcsapások, rúgások, végtagra irányított sokkoló által kell őket megfékezni. Egy kocsmai verekedés, egy folyamatban lévő erőszakos bűncselekmény megakadályozása, vagy épp az "erős alkoholos befolyásoltság alatt, szerelemféltésből, élettársa sérelmére"-típusú esetekben indokolt a gumibot - de abban egészen biztos vagyok, hogy az elmúlt 22 évben nem volt olyan eset a Parlamentben, amikor nagydarab, sokkolóval felszerelt egyenruhásokra lett volna szükség a rend helyreállításához

Az már érdekesebb kérdés, hogy a következő választáson 200 főre apadó képviselők mellett strázsáló, több mint másfélszer annyi, a házelnök vezényszavára ugró kommandós hogyan hatna a képviselői munkára. Kit és miben korlátozna? Vajon kikopnának az olyan performanszok, mint például az LMP-s cédulaeső? És ha igen, az inkább jót tenne a parlamenti munkának, vagy épp ellenkezőleg, indokolatlan korlátozás lenne? És vajon hol lenne a határ az öncenzúra tekintetében: cédulát már nem dobok, de szenvedélyesen beszélni, minősíteni és kiszólni merek még? Vagy a hangerőt és a jelzőket és másként választaná meg a politikus, ha tudná, hogy gumibotos-bilincses kommandósokat küldhet rá a házelnök? Mi lenne azokkal az esetekkel, amikor a képviselő a megvont szó után, kikapcsolt mikrofonnal, emelt hangon folytatja a filippikát?

Erős gyanúm, hogy itt sokkolóval lőnek verébre, és ebből komoly kár, a parlamenti munka, a képviselői jogosítványok csorbulása lehet. Tetszik vagy sem, a parlamentáris demokráciának része a szenvedélyes vita, a szokásjogi normák egy-egy esetben történő, politikailag motivált áthágása. A magyar országgyűlési hétköznapok talán még szelídebbek is, mint a fejlett, nyugati demokráciák törvényhozásai. Az pedig egészen biztos, hogy az ukrán, a dél-koreai, vagy akár az olasz parlamentben már tapasztalt, nyílt színi verekedéseknek még az esélye se merült fel eddig.

Ha tehát az egykori kordonbontók mai keménykedésének az okait keressük, akkor egy jóval általánosabb attitűdhöz jutunk. Ez pedig a mindennemű autonómia korlátozásának generális igényéről szól. A Kövér László keze alá telepített Országgyűlési Őrség ugyanebből az akaratból nőtt ki: a Fidesz minden olyan független testületet, fórumot kontroll alá akar vonni, mely a kormány kritikáját, bírálatát tanúsíthatja, pláne Orbán Viktor akaratát is megmásíthatja. Az autonómia, a szabadság a kulcsszó, amit az egykor liberális Fidesz mára ellenségként kezel.

Zavarja a művészi autonómia, ezért van szüksége Fekete Györgyre és majd Vidnyánszkyra. Zavarja az önkormányzati autonómia, ezért döntött úgy, hogy a helyiek által megválasztott polgármester és képviselő-testület, és az utóbbiak által támogatott jegyző helyett a Fidesz-káderdűlőre, a járási hivatalokhoz ragadja át a helyi közigazgatást. Zavarja a sajtószabadság, ezért alkalmazza Szalai Annamáriát, zavarja a szólás- és gyülekezési szabadság, ezért foglalta le a nemzeti ünnep előtt a Fővárosi Önkormányzat és a kormány Budapest összes tüntetésre alkalmas közterületét. Zavarja, ha számolni tudó szakemberek ellentmondanak Matolcsynak, ezért nyírta ki az előző Költségvetési Tanácsot, zavarják a kiművelt, gondolkodni képes emberfők, ezért szűkíti drasztikusan a felsőoktatás eléréseit. Zavarja a munkavállalói érdekképviselet, ezért kell Gaskó Istvánnak, Orbán régi "bölénytársának" százmilliós közpénz-támogatással kinyírni a valódi szakszervezeteket. Zavarja a szavazópolgár döntési szabadsága, ezért írja elő a regisztrációt. Mindennemű szabadság zavarja már.

És persze, az is zavarja, ha valaki esetleg mindezt még a parlamentben is az arcába vághatja.