A központosítás és az egyre direktebb kormányzati, illetve pártpolitikai befolyás kiépítésének "rendszerszintű", legerősebb ellenfele a magyar önkormányzati rendszer lehet(ne). Az egy kerületben/településen élők érdekközössége még akkor is teret ad a józan, pártpolitikától független megfontolásoknak, ha a helyhatóságok jelentős részét ma fideszes politikus vezeti.
Kapcsolódó hivatkozások:
A kormányváltás óta történt átalakítások és a ma megismerhető tervek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz számára immár megszüntetendő korlát, gát az önkormányzás jelenlegi formája. Az oktatás és az egészségügy tervezett jövője a legjobb példa erre a törekvésre. Azzal, hogy az eddig önkormányzati fenntartású iskolák pedagógusait immár az állam fizetné és foglalkoztatná (elvonva természetesen a korábban ezt finanszírozó forrásokat is), hogy még egy-egy iskolaigazgató személyéről is Hoffmann Rózsa környezetében döntenének, lényegében a közösségtől elveszik a beleszólást az egyik legfontosabb kérdés, a gyerekeik oktatása kapcsán. Sőt, adott esetben magát az iskolát is - tucatszám kezdték meg az oktatási intézményeket átadni a "helyzetbe hozott" (az állami oktatást érő megszorításokkal szemben idén is egymilliárd forintnyi, oktatási célú kiegészítő támogatással jutalmazott) egyházaknak.
Ugyanez a helyzet az egészségügyi intézményekkel - Szócska Miklós országjárásából annyit mindenképpen megtudhattunk, hogy a leánykori nevén kórházbezárásnak nevezett folyamat fel fog pörögni, csak most integrációnak, funkcióváltásnak nevezzük. Ismét csak fontos hídfőállást veszít a helyi közösség, újabb kérdés, amit a feje fölött döntenek el, és kiszolgáltatottá teszi.
Az önkormányzat erejét és lehetőségeit lopja a sorra nyíló kormányablakok intézménye. Külön bejegyzést érdemelne annak felsorolása, hogy hányadik olyan területről van szó, ahol a tapasztalat és szakértelem helyét a politikai értelemben vett megbízhatóság veszi át. Nyilván a kormányablakok friss ügyintézői roppant hálásak a kormánynak új munkahelyükért - de például egy kétezer fős településen jó eséllyel egy ember ért a gyámügyekhez. Az, akit épp a kormányablak miatt kell kirúgni az önkormányzattól, ahol eddig dolgozott. Lépésről-lépésre kerülnek ki a direkt hatáskörök az önkormányzatoktól, illetve kerülnek direkt állami irányítás alá a ma még a helyi közösségnek felelős közigazgatási dolgozók.
Módszeresen folyik az önkormányzatok kiszárítása - fogyatkozó források mellett kellene ugyanazt a munkát elvégezni, ami már tavaly is nehezen sikerült. Egyre többen kerülnek bajba, és javarészt nem saját hibájukból, hanem épp e taktika eredményeképp. Ezt nehezítené tovább a szintén központosítani tervezett hitelfelvételi rendszer; mintha azt jobban tudná megítélni Varga Mihály, hogy mire vegyen fel hitelt egy tőle távoli, Csongrád megyei település!
És a terv sikeresnek tűnik. A kormány egyértelmű, súlyos hibáját jelző, ma beismert hiánytúllépés bűnbakjának is az önkormányzatokat tették meg, újabb érvként az önkormányzás jogának, mozgásterének korlátozása mellett. Hamis, de az utolsó részelemig szépen kidolgozott kép ez, ahol az egyik oldalon a józan, felelős, sikeres kormány áll, melynek kötelessége megfékezni, kiskorúsítani a másik oldalon álló önkormányzatokat, melyek nem alkalmasak arra, hogy maguk döntsenek az egészségük, gyerekeik oktatása vagy a közösség pénzügyei kérdésében. Szépen felépített terv ez, csak egy dolgot felejtenek el azok, akik ennek hitelt adnak.
Az önkormányzat mi vagyunk. Ezek a mi iskoláink, a mi kórházaink; a pénz pedig az általunk használt utakra, a mi utcánkat megvilágító lámpákra, a mi gyerekeink játszótereire kellene. Amíg mi döntünk róla, addig ezek is szempontok - ha a kormány, akkor sokkal inkább az adósságkezelés, a "nagy kalap". Nem ugyanez történt a nyugdíjpénzekkel is? Az önálló, saját célokat szolgáló, biztos nyugdíjat ígérő számlákat bevitték a közösbe, és onnantól már nem az egyes emberek jövője, hanem az aktuális, sokszor elmebeteg kiadások finanszírozása a fontos (például egy tömeges méretű okmány-, tábla-, bélyegző- és pénzcsere, mert valakinek az most a legfontosabb ügy, hogy ezeken ne a "Magyar Köztársaság", hanem "Magyarország" legyen kiírva).
Ez a háború itt és most zajlik, és az önkormányzatok sajnálatos módon vesztésre állnak, pozícióik napról-napra gyengülnek. Nincs sok idő a változtatásra: 2014-ben, a kétszáz fősre csökkentendő Parlamentben a Fidesz szándékai szerint már egyetlen polgármester sem fog ülni, végképp elvéve az önkormányzatok lehetőségét, hogy részt vegyenek a legmagasabb szintű döntéshozatalban.
Utóbbi szám értelmezéséhez fontos adalék, hogy 2007-2010 között ugyanebben a hónapban nem ilyen brutális hiány (az egész évre tervezett összeg 18 százaléka), hanem rendre 30 milliárd körüli többlet volt a jellemző. Ami a hiány egyik okaként igazán figyelemre méltó, hogy úgy csökkent az szja-bevétel, hogy közben az alacsony keresetűektől (itt az egykulcsos rendszer hátulütője) még többet is szedtek be, mint az elmúlt években. A másik fő ok a kiadások növekedése - egyelőre tehát még a takarékos állam sem kezdte meg működését.
Ott és akkor 300 forint volt a formai (és persze direkt kormányellenes kiállás a tartalmi) indok a népszavazásra - most ennél sokkal fontosabb, az ország legfontosabb jogszabálya, alaptörvénye a tét. Ha akkor helyénvaló volt népszavazni, most miért nem?
Nem működik. Ez már nem a huszadik század közepe, amikor egy országot a vezetői el tudtak zárni az információktól, és csak a recsegő Szabad Európa Rádió talált hallgatóságra egy-egy befüggönyözött szobában. A Fidesz a jelek szerint annyira beleszeretett az archaizáló, hoffmanni világképbe, hogy azt képzeli: ha ő a múltban él, a szavazók is ezt fogják tenni.
A beszélgetés résztvevői elsőként a kormány által megszüntetendő, 35 közalapítvány sorsát, a megszüntetés indokait tárgyalták, majd az Európai Unióhoz forduló, különadókkal sújtott multicégek esélyeit és az EU lehetséges válaszát próbálták prognosztizálni. A műsor második felében a sajtószabadságot drasztikusan korlátozó médiatörvény és az általa kiváltott, hihetetlen számú és erejű, külföldi tiltakozás volt a téma.