Miközben a szocialisták a közvélemény-kutatásokban ugyanott állnak, ahol négy évvel ezelőtt, a Jobbik ez idő alatt megduplázta támogatottságát. TÓTH Csaba kollégánk öt olyan érvet szedett össze, amelyek magyarázhatják a Jobbik erősödését.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Vona Gábor szerint az emberek kétharmada jobbikos

• Orbán szerint a jövőben kérdés lesz a Jobbik erősödése

• Ipsos: erősödik a Jobbik

1. Mert a Jobbik azonosította legfontosabb versenyhátrányát és következetesen törekszik annak leküzdésére. Vona Gábor elhíresült mondata szerint az emberek kétharmada jobbikos, csak nem tud róla. Ebből az állításból annyi biztosan igaz, hogy bizonyos jobbikos témákban – a romaellenesség, a rend és a fegyelem kérdésében vagy a „politikusbűnözés” értelmezésében – a választók többsége közel áll a Jobbik nézeteihez. (Más kérdés, hogy ha például a gyermekszegénység elleni küzdelmet tekintjük akkor pedig a választók kétharmada MSZP-s). Miért nem szavaz ez a „kétharmad” a Jobbikra? Az egyik legfontosabb ok, hogy a választók többsége szélsőséges pártnak tartja a Jobbikot – szélsőséges pártra pedig sokan nem szeretnek szavazni. A Jobbikkal kapcsolatban rendkívül erős az a választói attitűd, hogy „vannak ugyan jó ötleteik és lehet hogy rendet teremtenének, de túl szélsőségesek, sőt, néha félelmetesek”. A Jobbik 2013 ősze óta tartó mozgása azt jelzi, hogy felismerte ezt a problémát és aktívan dolgozik a „szélsőségesség” látszatának leküzdésén – erről szólt a 2014-es „cukiság” kampány vagy Vona idei évértékelője. A Jobbik példája mutatja, hogy rögzített márkaelemeket is meg lehet változtatni – ám csak hosszú, következetese és kitartó munkával.

2. Mert a Jobbik a média egy része és versenytársai előtt is szalonképesebbé vált. Elsősorban a baloldali pártok és a baloldali média egy ideig tudatosan nem foglalkozott a Jobbikkal – nem állt vele szóba, nem vitázott vele és nem vett részt közös kezdeményezésekben. Ez a hozzáállás a 2014-es kampányban megváltozott; ekkortól a baloldalon is „győzött” az az elképzelés, hogy a Jobbikot nem lehet nem létező entitásnak tekinteni (ma a DK kivételével ezt az álláspontot vallja a baloldali ellenzék egésze). Egy húsz százalékos pártot nehéz is lenne nem létezőnek tekinteni; arra a kérdésre, milyen vitákban érdemes részt venni a Jobbikkal, nem könnyű jó választ adni – a 2014-es kampányra pedig látszott, hogy a korábbi stratégia nem akadályozza a Jobbik erősödését. Az egyre több, a Jobbik részvételével tartott vita annyiban azonban mindenképpen segített Vona pártjának, hogy „normális” pártnak mutatta a radikális alakulatot, közreműködve a fentebb említett stratégia sikerében.

3. Mert a Jobbik nincs megütve. Bár bizonyos, a Jobbikkal kapcsolatos botrányok időnként előkerülnek, jelenleg egyetlen politikai szereplő sem támadja következetesen és hatékonyan a Jobbikot. A szocialistákkal vagy a DK-val kapcsolatban naponta jelennek meg támadó hangvételű, gúnyolódó vagy korábbi botrányokra rámutató cikkek – és nem csak a jobboldali médiában. A Fidesz hasonlóan össztűz alatt áll. Ehhez képest a Jobbikot csak ritkán támadják – ráadásul sokszor úgy, hogy a támadásokból a Jobbik akár profitálhat is. Amikor a Jobbik esetleges korrupciós ügyek, orosz kapcsolatok, erőszakosság vagy következetlenségek okán kerül defenzívába, az árt a pártnak. Amikor azonban programjának népszerű elemei kerülnek kereszttűzbe – például romákkal kapcsolatos nyilatkozatai – az segíthet is Vona alakulatának.

4. Mert – egyelőre – ez a Fidesz érdeke. Bár Orbán Viktor a Fidesz legutóbbi frakcióülésén állítólag a Jobbikot jelölte meg komoly fenyegetésnek, a mostani helyzet a Fidesz számára ideális. A centrális pártrendszer lényege, hogy a Fidesztől balra és jobbra is hasonló erejű legyen az ellenzék – így tud a Fidesz a társadalom kisebbségének támogatottságával hatalmon maradni. Márpedig most pontosan ez a helyzet: bár a Jobbik ma erősebb, mint az MSZP egyedül, a baloldali erők együtt nagyjából akkora tábort képviselnek, mint a nemzeti radikális párt. A Fidesz számára a mostani helyzet a legjobb: a párt éppen ellenzékének megosztottsága, a baloldal és a Jobbik kiegyenlített ereje okán nyerne meg még „most vasárnap” is bármilyen országos választást.

 
5. Mert az „elmúlthuszonötévezés” legfőbb nyertese a Jobbik. Ma Magyarországon nagyon sokan gondolják azt, hogy a gazdasági, politikai és szociális problémák nem az utóbbi években, hanem a rendszerváltás idején kezdődtek. A rendszerváltás óta tartó időszak elutasítása 2010-ben még a Fidesz retorikájában is szerepelt, s – amennyiben ez 1990-2010 közöttre vonatkozik – ma is része kommunikációjának. Ugyanígy megjelenik ez a toposz a kormány baloldali, esetenként liberális civil kritikusainál. Az elmúlt 25 év egészének elutasításából azonban az következik, hogy jöjjön valami új. Ez pedig, dacára annak, hogy, sok, az elmúlt 25 évet a közelmúlt tüntetésein nyilvánosan is kárhozató civiltől mi sem áll távolabb, paradox módon ma mégis elsősorban a Jobbikot (és kisebb részben az LMP-t) segíti.  Az elmúlt huszonöt év elutasítása sokaknak jelentheti egy modernebb, nyugatosabb, demokratikusabb Magyarország megteremtésének igényét – de a jelek szerint sokkal többen a politikusok elszámoltatására, a demokrácia „rendpárti” korrekciójára és konzervatív fordulatra asszociálnak mindebből.  

*

A Jobbik eddigi erősödéséből nem következik az, hogy annak szükségképpen folyatódnia kell. A fenti pontok szinte mindegyike ad alapot e folyamat megállítására azok számára, akik nem kívánják a Jobbik sikerét. A Jobbik nem támadhatatlan; egyes területeken szélsőséges nézetei, külpolitikája és a párton belüli ellentmondásai kikezdhetők, miközben saját versenyhátrányaik tudatos leküzdésére más pártok is kísérletet tehetnek. A Jobbik erősödése csak akkor folyatódik majd, ha politikai ellenfelei azt hagyják.

A baloldali-ellenzéki összefogással a Jobbik harmadik helye rögzült: míg 2010-ben csak alig maradt le a második helyről, mostani támogatottsága jelentősen elmarad az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok támogatottságától. A Jobbik korábbi komoly régiós előnye (Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön) eközben mérséklődött, ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy a Jobbik valószínűleg nem fog tudni egyéni választókerületi győzelmet szerezni. REINER Roland blogbejegyzése.

Kapcsolódó hivatkozások:

• Az Index írása a Jobbik kampányáról és esélyeiről
  

• Az ellenzéki megállapodás politikai és választástechnikai értékelése
  

• A Jobbik szavazótáborának átalakulásáról (Republikon tanulmány)
  

• A Tárki adatsora a pártok regionális támogatottságáról
  

• A Haza és Haladás Alapítvány tanulmánya az egyéni választókörzetekről

A baloldali megállapodással a 2014-es választások egyéni választókerületi eredményének latolgatása újra napirendre került – a Republikon Intézet is végzett ilyen modellezést. Ezzel együtt a közbeszédben újra előkerült a Jobbik kérdése: nyerhet-e a radikális párt egyéni körzeteket, beszélhetünk-e háromesélyes körzetekről? A 2012-es Haza és Haladás Alapítvány által készített elemzés a körzetek egy részét hárompólusú választókörzetként jellemezte, ahol a Jobbik jelenlétével – és akár győzelmi esélyével – számolni kell. Mára azonban a Jobbik és a baloldal támogatottsága és belső összetétele egyaránt átalakult, ezért egy 2014-es becsléshez más feltételekkel is számolni kell. Meggyőződésünk, hogy a 2010-es eredmények figyelmen kívül hagyása és túlértékelése egyaránt hibás köveztetésekhez vezet.

A jelenlegi helyzet két szempont alapján is abba az irányba mutat, hogy bár a Jobbik helye a parlamentben nem kérdés, ez a támogatottság nem elegendő arra, hogy a párt harmadik pólusként beleszóljon a Fidesz és a baloldali jelölt küzdelmébe. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a Jobbik támogatottsága meghaladja 2010-es szintjét, és hogy legyenek olyan körzetek-régiók, ahol a párt támogatottsága jóval magasabb, mint az országos átlag. A jelenlegi adatok és tendenciák azonban azt mutatják, hogy egyik feltétel sem adott.

A 2013 végéig elemzett adatok azt mutatják, hogy a Jobbik nem tudott megerősödni a 2010-es választás óta, míg a baloldali összefogás jelöltjének várható támogatottsága jóval nagyobb lesz, mint a 2010-es egyedül induló MSZP támogatottsága volt – így a két formáció között nő a távolság.  A Jobbik teljes népességben mért bázisa végig stabilan a 8-10 százalék közötti sávban ingadozott, a ciklus alatt lényegében mindvégig megmaradt harmadik erőnek. Ha a baloldali összefogás eredményeit nézzük (MSZP, Együtt-PM, DK összeadott támogatottsága), a választási eredményhez leginkább közelálló biztos szavazó pártválasztó kategóriában, úgy világosan látszik, hogy a különbség a ciklus alatt folyamatosan nőtt, és mára az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok lista támogatottsága közel kétszerese a Jobbikénak. Mivel a Jobbiknak 2010-ben sem sikerült egyéni választókerületi győzelmet szereznie, miközben akkor listás eredményét tekintve csak három százalékpontos hátrányban volt a szocialistákhoz képest, a jelenlegi, több mint tizenöt pontos hátránya alapján egyéni győzelemben aligha bízhat.

1. ábra: A Jobbik és az MSZP-Együtt-PM-DK támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében, (Ipsos, Medián, Tárki átlagok)

A megnőtt támogatottság-különbség hatását jól mutatja, ha megnézünk egy konkrét körzetet, ahol a Jobbik 2010-ben az egyik legjobb szereplést hozta. Az ózdi körzet – listás szavazatok alapján – volt négy évvel ezelőtt a Jobbik egyik legerősebb körzete: itt messze az országos eredményén felül kapott szavazatokat, és a napokban látott elemzések is többek közt ezt a körzetet jelölik meg, mint olyan választókerületet, ahol a Jobbik nyerhet. Az átszámolt szavazatok alapján 2010-ben itt a Jobbik 31 százalékot szerzett, miközben az országos támogatottsága 17 százalék volt, tehát közel kétszer annyian voksoltak az ózdi körzetben a Jobbikra, mint az ország egész területén. Az MSZP 2010-ben ugyanitt az országos átlagának megfelelő 19 százalékot hozott: ez gyenge eredménynek számított a korábbi választásokhoz képest, de jól mutatja azt is, hogy még a komoly visszaesés ellenére sem szerzett országos eredményénél rosszabbat. Végül a Fidesz 43 százalékkal végzett az első helyen, mely az országos 53 százalékánál mintegy 20 százalékkal gyengébb eredmény.  Ha ugyanezek az arányok (avagy területi súlyok) érvényesülnének ma is, a Jobbik jelenlegi 14 százalékos országos támogatottsága körülbelül 26 százalékos eredményt hozna, míg ha a baloldali jelölt 2010-hez hasonlóan most is az országos eredményét érné el, úgy 33 százalékot szerezne – egyértelműen megelőzné tehát a Jobbikot.   

Ha a fenti logikát kiterjesztjük az összes körzetre, és a 2010-es Jobbik és MSZP-s területi súlyokkal modelleznénk a 2014-es választásokat, lényegében nem lenne olyan körzet, ahol a Jobbik jobban szerepelne – fej-fej melletti eredményt is csak három körzetben (két szabolcsi és egy borsodi körzetben) látunk. Tehát ha a Jobbik 2014-ben is kiemelkedően szerepelne Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön, valószínűleg még akkor sem lenne olyan körzet, ahol biztosan megelőzné a baloldal jelöltjét, köszönhetően annak, hogy a baloldali összefogás jelöltjét mintegy kétszer annyian támogatják most, mint 2010-ben az MSZP-s jelöltet – ekkora különbséget pedig a régiós súly-különbség sem tud kompenzálni.

A 2. ábrán bemutatjuk, hogy a 2010-es területi súlyokkal modellezve a jelenlegi helyzetet, milyen eredmények születnének a leginkább Jobbik-esélyesnek tartott körzetekben (Ózd, Kazincbarcika – a korábbi Sajószentpéter, vagy Vona Gábor körzete, Gyöngyös). A mostani pártpreferenciákat kivetítve azt látjuk, hogy a baloldali jelölt jobban áll, mint a Jobbik indulója és több ilyen körzetben reális cél lehet számára a Fidesz legyőzése is.

2. ábra: Néhány választókörzet hipotetikus eredménye, a 2010-es területi súlyok és a jelenlegi pártpreferenciák figyelembe vételével

Ezzel szemben abban a három körzetben, ahol a 2010-es súlyok alapján a Jobbik és az MSZP fej-fej mellett állhat (Mezőkövesd, Nyírbátor, Kisvárda), a Fidesz előnye egyértelmű. Azok az egyéni választókerületek tehát, ahol a Jobbik esetleg beérheti a baloldali jelöltet alapvetően olyan körzetek, amik az ellenzék számára jellemzően egyébként sem – vagy csak egy jelentős győzelem esetén – nyerhetőek.  
Mindemellett van egy másik szempont is, ami az ellen hat, hogy a Jobbik az egyéni körzetek egy részében győzni tudjon, ez pedig az a tény, hogy a párt támogatottsága valamivel kiegyenlítettebb lett, mint 2010-ben volt: nincs már olyan előnye Észak-Magyarországon, mint négy évvel ezelőtt volt. Egy 2013 elején készült kutatás alapján írt tanulmányunk azt mutatta, hogy a Jobbik karaktere némiképp megváltozott: míg 2010 és 2012 között a Jobbik egy elsősorban Kelet-Magyarországon erős, inkább alsó-középosztályból szerveződő, a gazdaságilag aktívakra és az átmenetileg elszegényedett, munkanélküliekre egyaránt építő párt volt, 2013-ra egy területileg kiegyenlített, markánsan az aktív munkavállalókból álló, a középosztály felé tendáló párttá vált.

3. ábra: A Jobbik támogatottságának regionális különbsége, az országos támogatottsághoz (=100%) képest; az adatok 2012-ből és 2013-ból származnak, Republikon-Ipsos kutatás

A fenti ábra azt mutatja, hogy a 2010-es szavazáskor a Jobbik legerősebb régiója Észak-Magyarország volt, a visszaemlékezések alapján itt több mint 80 százalékkal több támogatója volt, mint országosan (ez az arány nagyjából megközelíti a választási eredmények alapján számított súlyt). Ugyanakkor 2012-ben a régió előnye már valamelyest csökkent, míg a 2013-as mérés egy igencsak kiegyenlített támogatást mutatott.  

2012 és 2013 ősze közötti időszakban a Tárki is jelentős átalakulásról számolt be, ami elsősorban az Észak-Magyarországi régiót érintette. A Jobbik korábban a Tárki mérése alapján is ebben a régióban volt a legerősebb, míg 2013 szeptember-októberére országos átlagához gyengült.  A Tárki mérésekben ugyanezen időszak alatt a régióban az MSZP támogatottsága emelkedett meg, így vélelmezhető az az átrendeződés, amit a mi tanulmányunk is kimutatott. a régióban a baloldal visszaveheti vezető helyét.

4. ábra: A Jobbik iránti szimpátia alakulása régiónként, negyedévente; Tárki

A Tárki adatsora is bizonyíték arra, hogy a Jobbiknak ugyan továbbra is vannak erősebb és gyengébb régiói, ám az eltérés mértéke csökkent az elmúlt időszakban – ez pedig azzal jár, hogy valószínűleg nincsenek olyan körzetek, ahol a párt kimagaslóan jól tudna szerepelni.  Noha az elkövetkezendő hónapok kampánya ezeken az arányokon változtathat, a Jobbik az utóbbi időszakban érezhetően a fiatalok és a középosztály felé próbált nyitni, azaz inkább a Fidesz és nem a baloldal rovására akart erősödni. A Jobbik biztosan nem fogja feladni az észak-magyarországi, észak-alföldi régiókat és alighanem 2014-ben is átlag felett fog itt szerepelni, előnye azonban meglátásunk szerint nem lesz olyan tetemes, mint a 2010-es választásokon, így az egyéni mandátumok sorsába nem fog tudni beleszólni, legfeljebb a második helyért versenyezhet.

Ezzel pedig a Jobbik egyértelmű vesztese lehet az új parlamentnek: egyéni győzelmek híján, csak az országos listáról szerezve mandátumot frakciója nagyjából a harmadára zsugorodhat a felére csökkenő parlamentben. 2014 után Vona Gábor egészen biztosan nem lesz miniszterelnök, és nem a Jobbik jelenti majd a legnagyobb ellenzéki erőt sem.

A fiatalok pártpreferenciái legalább annyira sokszínűek, mint a teljes társadalomé, sőt: esetükben a széttagolt bal-balliberális pártokkal szemben két, egymással versengő jobboldali párt áll. Míg ugyanis a Fidesz első helye a számos társadalmi csoportban többé-kevésbé egyértelmű – és 2008-ig a fiatalok között is az volt –, a 18-29 évesek között a Jobbik erős kihívónak érezheti magát. REINER Roland írása.

Kapcsolódó hivatkozások:

• A Tárki adatsora a pártok korcsoport szerinti támogatottságáról

• A Jobbik támogatottságának csökkenése 2012 és 2013 között

• A Jobbik fiatalokat célzó kampányáról

• Magyar Választáskutatási Program honlapja (MVP

• Az Aktív Fiatalok kutatás eredményei

• Magyar Ifjúság 2012

• Ifjúságkutatás 2008

• Ifjúságkutatás 2004

• Ifjúságkutatás 2000

Az utóbbi hetekben ismét felerősödött a fiatalok politikai kedvéről és pártpreferenciáiról szóló vita: míg a tavalyi évben az Aktív Fiatalok, egyetemisták és főiskolások körében készített kutatása, addig idén ősszel elsősorban a Jobbik fiatalokat célzó kampánya miatt került elő az ügy. Érdemes látni ugyanakkor, hogy a téma nem csak kutatói-elemzői szemmel érdekes: a pártok természetes stratégiája, hogy adott választói csoport elsődleges képviselőjeként pozícionálják magukat.
Nehezíti azonban tisztánlátást, hogy a kutatói mérések sem festenek egyértelmű képet a fiatalok pártpreferenciáiról. Jó példa erre a Tárki hétfői publikációja, ahol az elmúlt egy év rendszeres havi méréseit elemezve közölt részletes korcsoportos bontást, ami szerint a Fidesz minden korosztályban egyértelműen vezet: a negyvenes korosztály közepéig a Jobbik, afölött az MSZP követi a második helyen.
Csakhogy egy év alatt – ezt épp a Tárki egy másik közléséből tudjuk – igencsak átrendeződek a pártpreferenciák a vizsgált, 18-29-es csoportban: a Political Capital elemzése nyomán azt látjuk, hogy míg 2012 első felében a Jobbik megelőzte a Fideszt a vonatkozó korosztályban, 2013 nyarán egyértelműen lemaradt a kormánypárt mögött.

Ráadásul múlt héten publikáltak egy adatsort – szintén a 2013-as nyári adatfelvételről – ahol az első szavazók körében az MSZP erősebb pártnak tűnt, mint a Jobbik (igaz, itt pedig az alacsony elemszám lehet torzító hatású). Ehhez képest a Tárki hétfő közlése szerint a legfiatalabb, 18-22 évesek között (első szavazók) kerül a Jobbik leginkább közel a Fideszhez: az első szavazók 30 százaléka szavazna a Jobbikra, 44 a Fideszre és csak 10 százalék az MSZP-re. Noha ezek biztos szavazó arányok, a lenti táblázat pedig teljes népességbeli támogatottság, ez nagyon jelentős különbség. 

Tovább bonyolítja a fiatalokról alkotott képet az, ha a 18-29 évesek egy szűk csoportjának pártpreferenciáját terjesztik ki a teljes korosztályra. Jó példa erre az Aktív Fiatalok 2012-es kutatása, mely máig sokak hivatkozási pontja arra nézve, hogy a Jobbik a legerősebb párt a fiatalok körében. Pedig a kutatás egyrészt csak a felsőoktatásban tanulók preferenciáit mérte, másrészt legalább ennyire fontos eredmény volt, hogy a Jobbikéval lényegében megegyező támogatottságot mértek az LMP-nek (mely párt országos eredménye akkoriban legfeljebb harmada volt a Jobbikénak). A radikális pártra a választani tudó és szavazó egyetemisták 33, míg az LMP-re 29 százaléka szavazott volna, míg a Fidesz csak a harmadik helyre szorult, 24 százalékos aránnyal. Az adatok arra is rámutatnak, hogy a két jobboldali párt ugyan többségben (57%) van az egyetemisták és főiskolások körében, de a baloldali-liberális pártokra szavazó felsőoktatási hallgatók jelentős ellensúlyt képviselnek. 

A második, 2013-as adatfelvétel szintén a Jobbik győzelméről szólt, noha a párt kismértékben rontott 2011/12-es eredményén, ám az Együtt 2014 megjelenése és az LMP kettészakadása a korábbinál heterogénebb balliberális szavazótábort hozott létre – ebben a közegben is. Fontos látni azonban, hogy az összesített arányok nem változtak: a Jobbik kismértékű csökkenése, a Fidesz hasonló mértékű növekedésével, ismét egy valamivel nagyobb jobboldali párost mutat egy sokszereplős balliberális táborral szemben – a hallgatók között.

A felsőoktatásban tanulók eredményeit azonban nem lehet az egész korosztályra kivetíteni, egy ilyen kísérlet jól mutatja, hogy miről szól a vita. Könnyen található ugyanis olyan társadalmi közeg, amiben egy párt messze az országos átlaga fölött teljesít (a Jobbik mindkét Aktív Fiatalok adatfelvétel idején, az LMP 2011/12-ben, az Együtt 2013-ban) – ez nem általánosítható a teljes generációra, ám politikai előny kovácsolható belőle. Az Aktív Fiatalok kutatást azért tudja kihasználni a Jobbik, mert ezáltal olyan közegben definiálja magát, ahol valóban a legerősebb – de a fiatalok teljes, 18-29 éves csoportja már nem ilyen. Más szóval: az igaz állítás, hogy a Jobbik vagy az LMP számára a fiatalok az a közeg, ahol a legerősebb (hiszen az idősebb korosztályokban a támogatása valóban alacsonyabb), ám ez nem jelenti azt, hogy ebben a közegben ők lennének a legerősebb szereplők.

Az elmúlt évek mérései mellett ezért érdemes megnézni a valóban teljes korosztályt vizsgáló magyarországi kutatásokat. Az ezredforduló óta zajló ifjúságkutatások azt mutatják, hogy a pártot választó fiatalok többsége valóban a jobboldal felé, elsősorban a Fidesz felé húzott, miközben harmaduk következetesen baloldali vagy liberális pártot választott. Noha ez a kétharmad-egyharmad arány az évek során némiképp változott (2000-ben inkább a negyven, 2008-ban a húsz százalékhoz volt közel), az kijelenthető, hogy a fiatalok – még ha más arányban is, mint a teljes társadalom - végig megosztottak voltak politikai oldal szerint.
A 2000-es évek ifjúságkutatásai a Fidesz folyamatosan növekvő támogatottságát mérték: a 2000-es 49 százalék 2004-re 59, míg 2008-ra egészen 70 százalékig nőtt. Érdemes ugyanakkor látni, hogy mindez nem független az országos trendektől: a Magyar Választáskutatás Program vizsgálata is kimutatta, hogy 2009-re jelentősen nőtt a magukat jobboldalinak tartók aránya a magyar társadalomban – a baloldali pólus ugyanakkor csak minimális mértékben szorult vissza. Ugyanezt látni a 18-29 korosztály esetén is: a Fidesz erősödése mellett az MSZP lényegében őrizte a pozícióját, a balliberális oldal visszaesését leginkább az összeomlóban lévő SZDSZ-en keresztül lehetett érzékelni. A 2008-ig tartó folyamat ugyanakkor jól megalapozta azt a közhangulatot, mely a jobboldal kizárólagosságát felételezte a fiatalok körében - miközben az MSZP-n keresztül a baloldali fiatalok végig jelen voltak – szinte változatlan mértékben.

A bal-jobb önbesorolás változása, forrás: Magyar Választáskutatás Program

A 2012-es állapot két különbségről árulkodik 2008-hoz képest: a jobboldali fiatalok széthasadásáról és egy balliberális visszarendeződésről. A 2012-ben mért 40 százalék Fidesz és 29 százalék Jobbik támogató elsősorban a négy évvel korábbi 70 százaléknyi Fidesz, 5 százaléknyi Jobbik és 3 százaléknyi MIÉP szavazóból alakulhatott át: a közel négyötödnyi jobboldali pártra eső fiatal szavazat emellett mára 70 százalékra mérséklődött.

A pártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztó 18-29 évesek körében.

Forrás: Ifjúságkutatás 2000, 2004, 2008 és Magyar Ifjúság 2012

Eközben a 2008-ban és 2012-ben stabilan 16-17 százalékra mért MSZP mellé (részben vélhetően az eltűnő SZDSZ és leszakadó Fidesz-szavazó fiatalokból építkezve) egy 11 százalékos LMP és 3 százalékos DK is került, ezzel tehát a balliberális pártok ismét 30 százalék körüli szintre emelkedtek, ami sokkal inkább megközelíti a 2000-es állapotokat, mint a 2004-es vagy 2008-as mérés. A balliberális oldal tehát erősen jelen van a fiatalok között is, ám – akárcsak az idősebb szavazók esetén – jóval heterogénebb formában.

A fiatal szavazókról tehát továbbra is óvatosan érdemes nyilatkozni: noha néhány állítás ugyanakkor nagy bizonyossággal tehető. Vannak olyan pártok, akiknek a támogatottsága erősen ingadozik a korcsoportok szerint: a Jobbik és az LMP sokkal inkább támaszkodik a fiatalok voksaira, mint a többi párt. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az idősebb korosztályban ne lennének szavazóik – és azt sem, hogy a fiatalok csak e két párt közül választhatnának. Hasonlóképpen elmondható, hogy az MSZP jóval erősebb az idős szavazók között, ezzel együtt is a szocialista pártnak vannak fiatal szavazói. Ami a fiatalok jobb –vagy baloldaliságát illeti: a 2000-es évek végén a jobboldali pártok, elsősorban a Fidesz – összhangban az országos folyamatokkal – meghatározták a fiatal szavazók pártpreferenciáit. A mai helyzet ugyanakkor két szempontból is kiegyenlítettebb: egyrészt a balliberális pártok fiatal szavazótábora visszaerősödött a 30 százalékos szintre, másrészt a Fidesz egy komoly versenytársat kapott maga mellé. A Jobbik megjelenése a jobboldali téren ugyanis generációs kihívás a Fidesz felé: míg a legtöbb társadalmi közegben a Fidesz elsődlegessége lényegében egyértelmű, a jobboldali fiatalok körében a Jobbik valódi kihívónak bizonyult.

A szíriai polgárháború kapcsán egyetlen magyar párt áll ki következetesen a vélhetően kémiai fegyvert is bevető, diktatórikus Aszad-rendszer mellett: a Jobbik. Ez a kiállás jól illeszkedik a Jobbik külpolitikájának általános irányába. Az alábbi 5 pont igyekszik összefoglalni a párt külpolitikájának talán kevésbé ismert – vagyis nem az EU-val, illetve a határon túli magyarokkal kapcsolatos – elemeit. TÓTH Csaba írása.

*

Kapcsolódó hivatkozások:

• A Jobbik kiáll az Aszad-rezsim mellett
• Nyugati vezetők szerint kevés kétség van hogy Aszad vetett be vegyi fegyvert
• 100 ezerre nőtt a szíriai polgárháború áldozatainak száma
• Szíria, Libanon, Irán, Malajzia és Indonézia nagyköveteivel is találkozott a Jobbik
• A Jobbik szerint amerikai támadás készül Magyarország ellen
• Kovács Béla dicséri Kazahsztán fejlődését
• Vona Gábor az iszlám szerepéről
• Az amerikai „szörny” ellen és Irán mellett tüntet a Jobbik
• Jobbik határozati javaslat „A muszlimok ártatlansága” című film készítésének elítéléséről 

*

Fotó: Vona Gábor, Facebook

1. A Jobbik külpolitikájának rendező elve a Nyugat-, elsősorban Amerika- ellenesség. A párt főleg olyan országokkal barátkozik, amelyek kritikusak vagy egyenesen ellenségesek az Egyesült Államokkal – vagy általában a Nyugattal – szemben. Az utóbbi években a magyar kormánytól is megszokhattuk, hogy NATO-tagállamhoz képest szokatlan barátsággal viseltetik Oroszország, Kína, vagy újabban Azerbajdzsán iránt. A Jobbik e téren lényegesen messzebb megy: a fentieken túl a Nyugaton páriának tekintett Iránra és Szíriára is partnerként tekint. Mindeközben egy-egy radikálisabb nyilatkozata szerint „körvonalazódik egy Magyarország szuverenitása elleni amerikai támadás”.

2. A Jobbik elsősorban diktatórikus országokkal barátkozik. Aszad szíriai rendszere nem az első, szabad választásokat nem tartó, az alapvető szabadságjogokat el nem ismerő rezsim, amely mellett lelkesen áll ki a Jobbik. Kovács Béla jobbikos EU-képviselő például meglebegtette a lehetőségét, hogy a Jobbik örömmel venné ha „uniós tagállam” is csatlakozhatna az Eurázsiai Unióhoz. E szervezet jelenleg Putyin Oroszországát, az utolsó európai diktátorként elhíresült Lukasenko Belorussziáját és Kazahsztánt tartalmazza. Ez utóbbi ország különösen kedves a Jobbiknak; Kovács szerint például „saját erejére támaszkodva elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt tíz évben”. Hasonlóképpen láthatja a „saját erő” szerepét Nursultan Nazarbayev elnök is – akinek 1991 óta valahogyan minden választást sikerült 90 százaléknál is nagyobb többséggel megnyernie…

3. A valóban brutális rendőri és katonai erőszak a baráti országok esetében nem zavarja a Jobbikot. A Jobbik szerint „a szír nép elsöprő többsége támogatja az Aszad-rendszert” – ami egészen furcsa állítás egy olyan rezsimről, amely ellen először tüntetések, majd katonai felkelés tört ki. Tény, a rendszer ellenségeit sem kell félteni: jó néhányan közülük kapcsolatban állnak az al-Kaida terrorszervezettel is. Mégis: Aszad legújabb támadása a sajtóhírek szerint 1300 embert ölt meg. A polgárháború pedig összesen már mintegy 100 ezer áldozatot követelt – e szám jelentős része pedig a rezsim számlájára írható. Ilyen rendszer mellett áll ki a Jobbik.

4. A Jobbik diktatúra-barátsága ideológiailag és vallásilag semleges. Miközben a „kommunistázás” a Jobbik belpolitikai eszköztárának bevett része, külföldi partnerei esetén mindez kevésbé érdekli. A már említett kazah elnök például annak ellenére lehet a Jobbik partnere, hogy a szovjet időkben a kommunista párt első titkára volt – analógiával: mintha Magyarországon a 80-as évek vége óta folyamatosan Grósz Károly lenne az elnök. Hasonlóképpen nem elvárás a kereszténység sem: az ateista Kína vagy a szekuláris muzulmán Azerbajdzsán éppen úgy lehet partner, mint az iszlám teokrácia, Irán. Sőt: az azeri-örmény konfliktusban a Jobbik által tételezett „turáni” identitás felülírja a keresztény szolidaritást: a Jobbik e konfliktusban rendszeresen azeri oldalra áll.

Fotó: Vona Gábor, Facebook

5. Iszlámbarátság mint ideológia. A Jobbik politikájában a muzulmán-barátság nem csak esetileg előforduló elem: a párt nem csak az arab-izraeli konfliktus kapcsán szólal meg ilyen ügyekben, de általában is kifejezetten pozitívan nyilatkozik az iszlám vallásról és az arab országokról. Vona Gábor megfogalmazásában „ma az emberiség tradicionális … kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt … amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél.” Mindez nem csak valamiféle politikai opportunizmus a Jobbik részéről (ahol a politikai haszon egyébként is kérdéses lenne): a párt például határozati javaslatot nyújtott be „A muszlimok ártatlansága” {a muszlimok által az iszlám vallást gyalázónak tekintett alkotás) című film készítésének elítéléséről. A határozati javaslat indoklásának egyes részei jogvédő szövegekben is megállnák helyüket: „a javaslat elfogadásával az Országgyűlés…kinyilvánítja, hogy diszkrimináció nélkül minden provokatív cselekedetet és megnyilvánulást elítél, amely alkalmas arra, hogy megsértse bármelyik vallási közösség érzékenységét”. Ha a „vallási közösség” kifejezés helyett „kisebbségi csoport” állna, a Jobbik aligha lenne lelkes egy ilyen határozat elfogadásától…

Vajon mi történik majd a Jobbik október 23-i tüntetésén? Mikor áll végre elő a Jobbik választási programjával? Le tudja-e győzni a Jobbik a Fideszt?  - TÓTH Csaba írása

Kapcsolódó hivatkozások:

• Lassan elcsendesül az Avas, véget értek a tüntetések
  

• Karácsony Gergely - Róna Dániel: A Jobbik titka
  

• Medián: politikusok népszerűsége
  

*

Ismerős kérdések? Két-három éve azok lettek volna. Idén azonban politikai junkie legyen a talpán, aki talál olyan beszélgetős műsort, ahol az elemzők e témákról vitáznának. A baloldali véleményformálók kevésbé rettegnek, a jobboldaliak ritkábban tudják előhúzni a „de ha nem vagyunk kemények, jön a Jobbik” toposzt. Miközben a közéleti viták tempója és intenzitása érzékelhetően felpörgött a szeptemberi parlamenti szezonkezdet óra, a Jobbik hangja mintha kevésbé lenne harsány.

Mindig nehéz azt elemezni, amikor az „újdonság” egy politikai szereplő jelenlétének visszaesése. Mégis: a Jobbik jelentőségének folyamatos csökkenése az idei ősz egyik kevéssé elemzett, de annál fontosabb jelensége.

A Jobbik helyzetének alapvető változása akkor válik igazán szembetűnővé, ha összehasonlítjuk azt a pár évvel ezelőtti állapottal. Három éve, 2009-ben, a Jobbik minden várakozást felülmúló EP-szereplése után sokan reálisan számoltak azzal, hogy a következő parlament második legerősebb pártja a szélsőjobboldali erő lesz. Egy évvel később, 2010 októberében a Jobbik megszerezte első polgármesteri pozícióit és meggyőzően érvelhetett amellett, hogy az önkormányzati választások erősítették a párt helyzetét. Még tavaly ilyenkor is reménykedhetett abban, hogy hamarosan vezető ellenzéki párttá válik: Gyurcsány Ferenc és a DK kiválása az MSZP-ből egy pillanatra felcsillanthatta ezt a reményt.
Ehhez képest ma egyetlen józan elemző sem feltételezi, hogy rövid, vagy akár középtávon a Jobbik válna Magyarország második – s különösen nem első – pártjává. Lehet vitatkozni azon, képes lesz-e a baloldal legyőzni a Fideszt 2014-ben, s azon is, ki vagy kik lesznek miniszterelnök-jelöltje(i). Olyan forgatókönyvvel azonban senki nem számolhat reálisan, hogy a Fidesz-kormányt egy Jobbik-kormány váltja majd. Baloldali politikusok számára a miniszterelnök-jelölti pozíció elvezethet a kormányfőségig. Vona Gábor miniszterelnök-jelölt lehet 2014-ben – de miniszterelnök nem lesz.

Mindez nem azért van, mert a Jobbik 2012-ben rosszabbul politizálna, mint a korábbi években. Vona Gábor parlamenti megszólalásaiban továbbra is van erő, s a párt aktivitása sem csökkent: a Jobbik honlapja pontosan dokumentálja, ahogyan a párt naponta négy-öt ügyben is igyekszik megszólalni. Az Avasra szervezett tüntetéssel pedig a Jobbik kedvenc témájához, az agresszív cigányellenességhez is igyekszik visszatalálni.
Éppen az avasi tüntetés mutatja azonban, mennyire megváltozott a Jobbik körül a politikai közeg. Egy ilyen tüntetés korábban az egész politikai közvéleményt permanensen, akár hetekig lázban tartó ügy lett volna. Arra ma is alkalmas, hogy egy-két napig vezető hírré váljon – ám hamarosan ismét az október 23-i tüntetés és Matocsy legújabb csomagja dominálja majd a közéleti vitákat. 

*

A Jobbik közéleti jelentősége egyrészt a politikai témák átalakulása miatt csökkent. Karácsony Gergely és Róna Dániel tanulmányából tudjuk, mikor erősödik a Jobbik: ha a politikai napirenden kedvenc témáiról, főként a romakérdésről van szó. Nem is annyira az a lényeg, ki mit mond ilyenkor: a téma felvetődése – ahogyan a közbiztonsággal, renddel kapcsolatos kérdések is – önmagában erősítik a Jobbikot, mert a választók különösen hitelesnek tartják e kérdésekben. (igen, ezekben az ügyekben a választók kétharmada tényleg jobbikos).

Hiába próbálkozik azonban a Jobbik: a politikai napirend fő kérdései az avasi demonstráció epizódja után is a demokráciáról, választási regisztrációról, vagy IMF-megállapodásról szólnak majd – s itt a radikális párt dolga sokkal nehezebbé válik. A kormány azt mondja, nem enged az IMF-nek. Sőt, a kormány egyik legfontosabb tanácsadó intézményeként működő Századvég igazgatója egyenesen úgy fogalmaz: az IMF-nek kell magatartásán változtatnia, ha pénzt akar adni. A Jobbiknak nincs könnyű dolga, ha ezt a kormányzati álláspontot akarja jobbról támadni – ilyen vélemény megfogalmazható ugyan, de választói többséget teremteni hozzá lehetetlen. Minél jobban átveszi a kormányfő a magyar jobboldali hagyomány legkevésbé progresszív, legkevésbé nyugatias, leginkább nacionalista elemeit, annál kevesebb tér marad a Jobbiknak. Legyen szó szinte bármilyen ügyről, a fő konfliktus a kormány és baloldali ellenzéke – nem pedig a kormány és a Jobbik között húzódik. Egyre világosabb: a retorikájában a politikai centrumtól egyre inkább távolodó kormányt balról lehet majd leváltani. Egyelőre nem tudjuk, mely párt vagy pártok és mely politikus vagy politikusok lesznek a Fidesz fő kihívói – de az biztos, hogy a Jobbik és Vona Gábor nem lesz köztük.

*

Ez a felismerés, ha nem is feltétlenül tudatosan, de a választókra is hat. A Jobbik júliusi adataihoz képest szeptemberre a biztos szavazók között az Ipsosnál öt, a Mediánnál nyolc (!) pontot esett (a Tárki hasonló esést nem regisztrált). Ennél is sokat mondóbb azonban egy frissen megjelent Medián felmérés, ami a választani akaró, de pártpreferenciával nem rendelkező – vagyis az aktív bizonytalan – szavazók  között vizsgálta egyes politikusok népszerűségét. Bár a kutatás fő híre Bajnai Gordonról szólt, érdemes áttanulmányozni Vona Gábor adatait is. A Jobbik pártelnöke e bizonytalan csoportban sokkal kevésbé népszerű lakossági átlagánál: elfogadottsága (pontosabban annak hiánya) Gyurcsány Ferencével vetekszik, s nem éri el az egyébként roppant népszerűtlen Orbán Viktor érékét. Mindez egybecseng a Republikon egy korábbi kutatásának tanulságaival  is, ahol azt állapítottuk meg,hogy a bizonytalanok között a Jobbik rendelkezik a legkevesebb tartalékkal.

S ha mindez nem lenne elég: a Fidesz-kétharmad által elfogadott választási rendszer is kifejezetten hátrányos a Jobbiknak, hiszen a párt csak elenyésző számú egyéni győzelemben reménykedhet. Számításaink szerint a Jobbik jelenlegi támogatottsága mellett a mandátumok nagyjából tíz százalékára számíthat.

Mindez nem jelenti azt, hogy a Jobbik ne lenne továbbra is fontos szereplője a magyar politikának – e tíz százalék könnyen eldönthet a kormányalakítás kérdését. A Jobbik által meghonosított beszédmód, a párt által felelevenített militáns nacionalizmus és harsány kisebbség-ellenesség jó ideig politikai életünk része marad. A liberális demokrácia hívei azonban fellélegezhetnek: szélsőjobboldali áttörésre nem kell számítanunk. 

TÓTH Csaba

a Republikon Intézet stratégiai igazgatója

Buziparádé, idegen test, cionista megszállás, degenerált, farkastorkú, cionbolsevisták, patkányok honfoglalása - tudta-e Ön, mi folyik a Parlamentben napirend után?

Kapcsoló hivatkozások:

• Novák Előd Alföldi Róbertről: "egyesek szerint karóba kellene húzni, mások szerint isten ments, hiszen ezt még élvezné is"

• Az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük

• A Jobbik arcai

Érdekes (vagy fogalmazzunk úgy: elborzasztó, visszataszító) munkamegosztásra hívjuk fel a figyelmet legújabb elemzésünkben - folytatva a pártok parlamenti tevékenységét vizsgáló elemzés-sorozatunkat, a Jobbik frakciójának "munkáját" vettük górcső alá. A végeredmény szakmai szempontok alapján sorolt részletei a ma megjelent elemzésünkben olvashatók: a párt kevésbé ismert politikusai rendpárti, némileg populista törvényjavaslatokkal jelentkeznek, az ismertebb képviselők napirend előtti kormánykritikákat fogalmaznak meg, míg napirend után elszabadul a pokol. Az ekkor tett felszólalásokban már nyoma sincs a kettős beszédnek, az utalásoknak - nyílt szélsőjobboldali szövegek hangzanak el.

Alábbiakban ezekből közlünk egy csokorral; leginkább annak bizonyítására, hogy az elmúlt másfél év minden olyan törekvése, mely a Jobbikot "domesztikálni" igyekezett, súlyos kudarcca, zárult.

Lenhardt Balázs (arról, hogy az MTK kiesett az NB1-ből): ez „klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence.”

Ugyanő a melegfelvonulásról: „Múlt szombaton zajlott Budapesten az úgynevezett meleg büszkeség napja, amit a köznyelvben mi csak buziparádéként emlegetünk…” (…) „Ez a viselkedés vagy magatartás mindenképpen a normálistól eltérő, hiába próbálják ők úgy beállítani, minthogyha ez is a normalitásnak egy fajtája lenne (…) De ugye látjuk, ez az egész homoszexuális kisebbség olyan jelentős érdekérvényesítő erővel bír, hogy Hollywoodban külön lobbival rendelkeznek, és lassan minden második filmben kell egy buzinak is lennie, mert különben azt már be sem mutatják, vagy nem kapják meg a produceri támogatást”.

*

Novák Előd a holokauszt emléknapról: „Számos olyan évforduló van tehát, amiről beszélni lehetne, és amiről azt gondolom, hogy méltóbb volna megemlékezni, nem pedig a 13 ezres zsidóság saját tragédiáiról.”

*

Ferenczi Gábor (a rendszerváltásról): „A tankok helyett nyakunkba ültették a cionista megszállás eszközeit: a bankokat, majd a NATO-t és az Európai Uniót, ezzel ismételten elárulva a magyar embereket.”

*

Kulcsár Gergely (a második világháború lezárásának ünnepén): „Manapság Magyarországon háborús bűntett miatt pert lehet indítani egy 97 éves hős veterán, Képíró Sándor ellen, mindezt izraeli senkiháziak nyomására, és megélhetési, sárga csillagos félencek vicsorgása közepette”

*

Lenhardt Balázs (Károlyi Mihály szobráról): „a degenerált, farkastorkú gróf vezetésével - Károlyi Mihályról van szó - ez sikerült is, akinek az egész ország szégyenére a szobrát a mai napig itt kell lássuk a Parlament mellett”

Ferenczi Gábor (ugyenerről): „Károlyi Mihály, akit saját családja és a teljes magyar nemesség is kitagadott, hazaáruló volt. Gyurcsány Ferenc pedig, aki a világ összes magyarját árulta el, kiírva magát örökre a magyar nemzetből, nemzetáruló. (…) Károlyi Mihály szobra - a cionbolsevisták rémuralmára és egyben a mai jelenlétükre is emlékeztetve - még mindig a nemzet temploma mellett áll, és a jelenlegi hatalom a kisujját sem mozdítja elbontása érdekében.”

*

Kulcsár Gergely (Mansfeld Péterről megemlékezve): „Nekünk, hazánkért aggódó magyaroknak az a feladatunk, hogy kitakarítsuk a nemzet templomából Mansfeld Péter és a sok-sok hazafi gyilkosainak utódait, elvtársait, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a patkányok honfoglalása valóra válik, és nemzetünk elvész.”

*

Lenhardt Balázs (a magyar fociról): „Ez az, ami legjobban hiányzik, ráadásul nem a kisantant országokból, Dél-Amerikából vagy Afrika belső bugyraiból verbuvált zsoldos hadsereggel, hanem a hazai utánpótlás-nevelés bázisain kinevelt magyar labdarúgókkal a csapatokban.”

*

Z. Kárpát Dániel (a kommunista politikusok nevét viselő utcatáblák eltávolítását szorgalmazva) „olyan terroristákról kell, hogy megemlékezzek napirend után, akiknek elvtársai sajnos jelen pillanatban is a vörös hadsereg képében a Magyar Országgyűlésben is még megtalálhatóak”

A választási, illetve parlamenti döntéshozatali matematika kényszerei sokféle meglepő konstellációt pörgettek ki az elmúlt huszonegy évben: az MDF-SZDSZ-paktumtól az 1994-es koalíción át az 1998-ban a Fidesz javára tömeges visszalépő kisgazdákig, sőt Tétényi Éva polgármesterré választásáig sorolható az evidens megoldásokon átlépő ötletek sora. Az LMP legújabban egy "technikai koalíciót" alakítana a szocialistákkal és a Jobbikkal. Megvalósítható? Vállalható?

Kapcsolódó hivatkozások:

• 'Saját fegyverével kell felszámolni a Fidesz rendszerét'

• anti-fideszista koalíció: LMP+MSZP+JOBBIK

• Schiffer: a Fidesz-KDNP-n múlik, hogy szükséges-e ez a perverz technikai koalíció

A kezelni kívánt probléma első pillantásra egyértelműnek tűnik. A Fidesz az aktuális kétharmad birtokában hosszú időre bebetonozná magát a hatalomba, módosításait pedig a közjogi rendszerbe; sőt, az extrém hosszú mandátumokkal és/vagy pártpolitikai elfogultsággal működő embereit is ugyanezt a célt szolgálják a független intézmények élén. Szalai Annamáriától Domokos Lászlón át Polt Péterig egy sor fontos poszt esetében merül föl a blokkoló hatalmi törekvés gyanúja, a fideszes befolyás megőrzésének szándéka egy esetleges kormányváltás, illetve pusztán a kétharmad elvesztése esetén.

Karácsony Gergely javaslata szerint a három párt 2014-ben közösen támogatott egyéni jelöltekkel kétharmadot szerezhetne, eztán egy "alkotmánykorrekciós szövetséget" alkotna, mely eljárna az alábbi ügyekben: adótörvények kivezetése a kétharmados törvények közül, a Költségvetési Tanács vétójogának újragondolása, a médiatörvény alapvető megváltoztatása, az önkormányzati és parlamenti választási rendszer arányosítása és az ajánlócédulák rendszerének eltörlése. Amit e feladatát elvégezte, az Országgyűlés feloszlatná magát, és újbóli választások következnének.

Vizsgáljuk meg egyenként a fontosabb szereplőket ebben a javaslatban.

Fidesz(-KDNP)

A jelenleg kétharmados többséggel bíró kormánypárt(ok) a fenti konstellációval a mai, többfrontos harc helyett egy választástechnikai szempontból monolit ellenfél ellen küzdenének. Tény, hogy az egyfordulós választási rendszerben a Fideszt csak egy összefogás győzheti le - kevés esély látszik arra, hogy a jelenlegi ellenzék pártjai közül bármelyik a Fidesz fölé tudna nőni, egymaga több szavazatot szerezni úgy, hogy a másik két, szintúgy ellenzéki párt is rendelkezik magszavazókkal, stabil törzsközönséggel.

Ugyanakkor pont a deklarált ellenzéki, kétharmados igény egyben igen jó hivatkozás is a jelenlegi többségnek: ki és miért bírálná őket azért, hogy élnek e többséggel, ha ellenfeleik még elveiket, programjukat is sutba vágva állnának össze, hogy most ők szerezzenek kétharmadot, és írják át a törvényeket?

Képzeljük el 2014 tavaszát, amikor a Fidesz a kormányzás folytatásának irányairól beszél, ígéreteket és közérzetjavító intézkedéseket tesz, esetleg előáll egy programmal is - miközben az ellenfelei egyetlen konkrét kérdésre sem tudnak válaszolni, hiszen ezen a választáson nekik csak egyetlen programpontjuk van, mégpedig a kétharmad megszerzése. Nekik egy csak egy technikai aktus, nem pedig az "igazi" választás (erre még a későbbiekben  visszatérünk).

MSZP

A szocialista párt számára az LMP ilyetén felajánlkozása igazi ajándék. A 2010-es kormányváltás után ugyanis a szocialisták igen szűk karanténba kerültek - a másik három párt ugyanis egyetlen jellemzőt tekintve teljesen azonosnak tekinthető: mind az MSZP-kormány "ellen" kerültek be a Parlamentbe, mind az ő leváltásuk érdekében kampányoltak, mind az ő hibáikból táplálkoztak. Ezzel telt az őszi ülésszak is: a Republikon akkori elemzésének egyik legfontosabb észrevétele az volt, hogy amikor a szocialista politikusok interpellálták a kormányt, a Jobbik és az LMP az esetek többségében nem szavazta le a Fideszt, azaz az MSZP-vel szemben inkább a kormányhoz volt lojális.

Ez a javaslat (valamint az újabb, most lezárult ülésszakról szóló, újabb elemzésünkben feltárt trendforduló) azt jelzi, hogy az MSZP felé mégis lehetnek az LMP-nek szabad vegyértékei. Amennyire ugyanis abszurdnak tűnik a Jobbikot egy ilyen szövetségbe felkérni, annyira reális lenne, hogy a koalíciós kényszert felismerve, a demokratikus pártok elkezdjék keresni az együttműködés lehetőségét. Ha van tanulság a szocialisták számára, akkor az az, hogy korai még feladni a múltban sokszor (legutóbb a zuglói időközi választáson) visszautasított együttműködési javaslatukat az ökoszociálisok felé.

Innentől az a kérdés, hogy az LMP-t még ma is nagyságrendekkel meghaladó szervezeti előnyüket képesek-e érvényesíteni olyan módon, hogy vezetőjévé válnak egy ilyen, esetlegesen létrejövő (kétszereplős) összefogásnak. Az SZDSZ-szel kötött koalíciók azt bizonyították, hogy igen.

Jobbik

A szélsőjobboldali párt jelenlegi legnagyobb dilemmája, hogy miként tudja áttörni a radikális eszméi miatt szükségszerű üvegplafont. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a radikális retorika képes újra aktívvá tenni a radikális szavazóikat, de egyben gátolja is őket abban, hogy újabb nagyságrendi lépcsőt ugorjanak, elinduljanak a néppárttá válás útján. Az egyenruhás masírozás ehhez kevés, elzárja a szofisztikált eléréseket.

Egy ilyen összefogás alkalmas lehet arra, hogy a szélsőjobboldali pártot bevezesse a "finomabb körökbe", olyanok is szavazzanak a Jobbikra, akiknek ma nincs okuk ezt megtenni. Vona Gábor pártja ma nem szerepel az Orbánt "elzavaró" lehetőségek között a szélesebb közvéleményben, de egy ilyen céllal létrejövő összefogás már beemelheti e körbe a szélsőjobboldaliakat (ugyanúgy, ahogy 1998-ban a kétéves költségvetés megszavazásáig Torgyán József is része lett a polgári kánonnak - "természetes szövetséges", emlékszünk még?).

Ugyanakkor, és ez egyben általános kritikája is a javaslatnak, a Schiffer András által is perverznek nevezett koalíció létrejöttéhez elképzelhetetlen átszavazásokra lenne szükség. Látjuk-e magunk előtt, amint Vona Gábor Szanyi Tibor mellett kampányol - holott nyilván mindenhol a legerősebb pályázó indulna, így Kapitány lenne az újlipótvárosi jelölt? Látjuk-e, amint Borsodban az MSZP a Jobbik mellé áll? Látjuk-e, hogy az eddig a kurucinfó által SZDSZ 2.0 néven emlegetett LMP a Jobbikkal karöltve indul harcba a főváros belső kerületeiért?

És mit szólna mindehhez a jobbikos törzsközönség, pont azok, akiknek eddig a gárdázással üzentek? Mit mondana Morvai Krisztina, miért állt össze a "szemkilövetőkkel", akik "palesztinná tették saját hazájában" (mielőtt Brüsszelbe emigrált)?

LMP

A javaslatot megfogalmazó párt ezzel az ötlettel némiképp saját genezisét, gyökereit is idézőjelbe rakta. Az egyébként sokat balanszírozó, a karakteres véleménynyilvánítástól korábban rendre tartózkodó ("erről még nincs hivatalos álláspontja a pártnak", "ez csak az aktivistáink véleménye") pártnak két dologban mégis markáns álláspontja volt. Egyfelől, első igazi nagypolitikai sikerükként az SZDSZ 2009-es, europarlamenti legyőzését szokták azonosítani. Nem kis mértékben építettek a liberális szavazókra, és mindig előszeretettel korholták azok korábbi pártját azért, mert összeállt az MSZP-vel. Másfelől pedig utóbbi pártot pedig a Jobbikéhoz hasonló vehemenciával bírálták a 2006 őszén kitört tüntetésekre adott rendőri reakciók miatt.

Ebben az esetben viszont hogyan lehetséges, hogy ilyen hármas összefogást javasolnak? Hisszük-e, hogy az LMP-re voksoló liberálisoknak eladható egy olyan javaslat, ahol szavazataikat adott esetben egy jobbikos jelöltre, de mindenképpen olyan összefogásra, majd (reményeik szerint) kétharmados hatalmat szerző koalícióra kell adniuk, melynek a szélsőjobboldaliak is tagjai? És logikus azt a kérdést is feltenni, hogy ha az LMP-ben az SZDSZ egyik legnagyobb bűnének azt tartják, hogy összeállt a szocialistákkal, akkor most, ha ezt az LMP csinálja, akkor máris elfogadható a dolog? Vagy attól lesz az, hogy harmadiknak bevették a szélsőségeseket is?

Az LMP ezzel a deklarációval egy dolgot azonban elismert: azok az ambiciózus célok, miszerint ők nőnek a Fidesz váltópártjává (a 2010-es siker mámorában hallottunk ilyet tőlük) már számukra sem tűnnek reálisnak. Ehelyett elkezdték keresni, milyen összefogás, milyen partnerek segíthetnek abban, hogy hatalomra kerüljenek. Reálisabb helyzetértékelés, de szükségszerűen a korábbi, balanszírozó technika ellen hat: ha így van, akkor számukra mostantól a Fidesz a deklarált ellenfél, és az ellenzéki társak a szövetségesek.

A szavazók

Végül pedig próbáljunk meg az egyszeri szavazó fejével gondolkodni, felvázolva pár esetet, ami a technikai koalíció sikerét veszélyezteti. Fentiekben már utaltunk pár ilyen ellentmondásra, ezeket is megemlítjük a teljesség kedvéért:

Átszavazási hajlandóság: hosszú szocializáció vezetett oda, hogy az MSZP és az SZDSZ szavazótábora között széles kapu nyílt, és egy-egy választás során többé-kevésbé automatikusan lehetett a szükséges szavazatokat átcsatornázni. Ott azonban a közös kormányzás és a nagyságrendbeli különbség is segített ebben: a kis SZDSZ szavazói pontosan tudták, hogy jelöltjük önmagában esélytelen a győzelemre (kivéve Demszkyt) - a Jobbik, az MSZP és az LMP között azonban jóval kisebb ez a különbség, ezért a szavazót is nehezebb meggyőzni arról, hogy helyes döntés egy (teljesen mást képviselő, friss szövetséges) másik párt jelöltjét indítani a csak kicsit gyengébb, saját embere helyett.

A kétharmad szerepe és összetétele: egy dolog borzadva szemlélni a fideszes kétharmad közjogi barkácsolását, és egy másik ilyen hatalmat adni egy olyan koalíciónak, mely szükségszerűen tartalmaz legalább egy, a Fidesznél is antipatikusabb szereplőt. Ha egy jobbikos szavazó dönthet, hogy a kétharmad a Fidesznél vagy egy MSZP-t is magába foglaló koalíciónál legyen-e (még ha abban saját pártja is szerepet kap), biztosan a Fidesz ellen szavaz? De meggyőzhető egy LMP-s, hogy jobb a Fidesznél az MSZP-vel felálló kétharmad? Átszavaz a Jobbikkal felcsapott kétharmadra az MSZP-s, vagy az LMP liberális szárnya?

Technikai problémák, komolytalanság: külön kérdés az is, hogy miként alakul az ellenzéki pártok szavazóinak részvétele egy olyan választáson, melyről előre megmondják nekik, hogy most nem az eljövendő miniszterelnök és kormánya a tét, nem a következő négy év programja és parlamenti összetétele. Olyan jelöltek kérik majd ennek az összefogásban a szavazók támogatását, akik maguk is deklarálják, hogy adott számú (ezek köre is kérdés) kétharmados törvény megszavazása után lemondanak, és újra kell szavazni a helyükről.

Elmennek-e szavazók erre a "nem igazi" választásra, és ha igen, kire voksolnak? És ha esetleg feláll az MSZP-LMP-Jobbik kétharmados koalíciója, vajon meddig fog működni, miben tud megegyezni (pl. az ország érdekében szükséges, "hétköznapi" döntéseket ki és hogyan hozza meg)?

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a javaslat nem volt kellőképp végiggondolva.

Amikor a kormánypárti képviselők a Jobbikkal összefogva leszavazzák saját frakcióvezetőjüket, mert ragaszkodnak az új alkotmányban a megyék vármegyékké történő átnevezéséhez, akkor jogosan merül fel a kérdés: milyen itt a "zöm", az "átlagos fideszes", ha neki még az Alkotmánybíróságot miskároló Lázár János is túl puha, nem elég "hazafias"?

Kapcsolódó hivatkozások:

• Összefogtak a vármegyékért a kormánypártiak a Jobbikkal

• Vármegye nem lesz, de a zászlószíneket elmagyarázzák az alaptörvényben

• Jövőre jönnek a vármegyék

A viszonylag hamar közröhejt és általános megütközést kiváltó eredeti javaslat, mely a megyékét vármegyékké nevezte volna át, hamar elbukni látszott. Az idétlen archaizálás, a rossz történelmi emlékek mellett a praktikum is ellene szólt: nem ez az az időszak, amikor arra van pénze a Magyar Köztársaságnak Magyarországnak, hogy új pecsétek, okmányok, táblák és okiratok tömkelegét gyártassa le azért, hogy mostantól a vármegyei rendőrségi szóvivő nyilatkozhasson a Kék fénynek, vagy a vármegye háromba jutást ünnepelje Bácsbokod. Hamar meg is született a módosító indítvány a két kormánypárti frakcióvezető, Lázár János és Harrach Péter aláírásával, mely az eredeti, "megye" megnevezést tartotta volna fent.

A keddi alkotmányügyi bizottsági ülésen az előterjesztők nevében beszélő fideszes képviselő, Gulyás Gergely támogatotta az indítványt, de a kormánypárti képviselők többsége és a Jobbik képviselői rövid vita után elvetették azt. Mivel a módosító javaslat a bizottság egyharmadának támogatását sem kapta meg, nem is fognak róla szavazni a parlament plenáris ülésén, azaz marad a benyújtott tervezetben szereplő vármegye kifejezés.

Foglaljuk össze: a "megye" mellett állt ki a fideszes frakcióvezető, a kereszténydemokrata frakcióvezető, valamint az alkotmányozás egyik legfontosabb fideszes arca, Gulyás Gergely is - a kormánypárti képviselők azonban mégis a Jobbikkal együtt "visszaszavazták" a vármegyét az alkotmányszövegbe.

És akkor itt érdemes egy pillanatra elgondolkodni. Mintha egy kis rést, szakadást találtunk volna a nagy narancsszín leplen, hogy mögé leshessünk, és megütközve konstatáljuk: hát akkor ezek tényleg ilyenek. Legfeljebb fönt, az éceszgéberek voltak azok, akik csak használták, de nem hitték ezt a Jobbikkal kokettáló politikai kurzust. A zöm, a fideszes középszer tényleg így működik, tényleg ez a többség. Nem taktikai okokból, hanem őszintén hiszik és vallják, hogy ez a hazafias, ez a nemzeti politika.

Nem az volt az egyedi eset, hogy Morvai Krisztina a Fidesz szónokából a Jobbik egyik legfontosabb arca, politikusa lett, hanem az, hogy nem követték tömegek Orbántól Vonához. Akkor tényleg az a helyzet, hogy ezekhez képest még Lázár János a mérsékelt politikus, ezekhez képest még Lázár a belátó politikus.

Félreértés ne essék, most nem Lázár Jánost dicsérjük. Inkább azon gondolkodunk, hogy vajon milyen hatalmas erőfeszítés lehet ezt a fideszes tábort egyetlen tömbként mozgatni (látjuk: egy pillanatra enyhül a pártvezetés szorítása, és máris elszaladnak - jobbra), és mi történhet akkor, ha a Fidesz immár tendenciává vált népszerűségvesztése folytatódik.

Az ugyanis nem kétséges, hogy a "vármegyés" fideszesek másodlagos pártpreferenciája ma a Jobbik. Azt pedig még megtippelni sem szeretnénk, mit jelentene, ha ezekkel az import politikusokkal hirtelen nagyságrendnyit hízna a szélsőjobboldal ma sem gyenge pártja...