Budapest rendőrfőkapitánya betiltotta az idei melegfelvonulást a "közlekedés aránytalan sérelmére" hivatkozva. A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Kapcsolódó cikkek:

• Idén nem lesz melegfelvonulás
  

• Strasbourg: az államok kötelesek engedélyezni melegfelvonulásokat

Jó itt a polcon Moszkva és Minszk mellett, tényleg a keleti horizontot kémleli pártunk és kormányunk. A főrendőr döntése a "közlekedés aránytalan sérelmére" hivatkozik, holott meg is lehetne mondani, hogy ez a kurzus homofób, a melegek pedig csinálják a négy fal között, otthon.

De mit is? A budapesti pride sosem a szabadosságáról volt híres, a 14 évvel ezelőtti indulás óta soha, egyetlen olyan sajtófotó sem készült, melyen az ellenzők fő érvének bizonyítéka, az egymással nyílt színen kopuláló melegek lennének láthatók. Egyszerű, ámde annál ordasabb hazugság ilyesmivel indokolni - főleg akkor, amikor például jóval lengébben öltözött modelleket szerepeltető fehérneműreklámok óriásplakátjainak árnyékában vonulna a tömeg.

Az elmúlt évek pedig az eleve visszafogott budapesti melegfelvonulást még tartózkodóbbá tették. A velük szemben fellépő, erőszakos bűnözőktől a hatalom (ismeretlen okokból, a tippek a politikai számítástól a magyarázhatatlan bénaságig nyúlnak) nem védte meg a felvonulókat, régóta nem a felszabadult bulizás, a "legalább évente egyszer kimehetek hazudozás nélkül a párommal az utcára" érzése, nem az előbújás jellemezte. Ehelyett egy csökkenő méretű, ideges és komor csapat vonult az utcán; az őket megillető jogokért kiálló büszke, magyar polgárok. Az elmúlt hat évben egyedül ők, a melegfelvonulók voltak valóban BÉKÉS TÜNTETŐK. A döntés üzenete pedig egyértelmű:

Ha a társadalom valamely csoportja számodra ellenszenves, vonulj ki ellenük az utcára, dobáld őket tojással, majd kővel, spriccelj rájuk savat, alázd meg őket minden lehetséges módon. Nem kell tartanod a rendőröktől, hisz Magyarországon még soha, senkit nem zártak börtönbe olyan erőszakos bűncselekményekért, amelyeket egy eseménytelen szombat délután, bármely más polgártársunk ellen elkövetve azonnali büntetőjogi szankció követne. Egy random járókelőt nem dobálhatsz meg, de ha felvonuló meleg, akkor igen. Mindezek után pedig, ha kellő erőt mutatsz, a hatalom nem a jogkövető, meleg polgárokat védi meg, hanem a te bűncselekményeidet emeli magasra, azt honorálja - a melegfelvonulás betiltásával.

Irány ismét a szégyenpad: a napról-napra fogyatkozó magyar jogállam újabb elvesztett darabkáját legfeljebb (a példakép Moszkva után annak legjobb tanítványára, Budapestre rátérve) az Emberi Jogok Európai Bírósága próbálhatja helyreállítani.

Egyébként meg, ha a közlekedés aránytalan sérelmét, esetleg mások megbotránkoztatását és a félelemkeltést akarjuk megelőzni, úgy vannak dolgok, amelyek a melegfelvonulás előtt állnak a sorban:

Akárhogy számolgatunk, három friss adat nem passzol a narancspuma dübörgéséhez: tavaly decemberben 11,8 százalékkal csökkent az ipari termelés novemberhez képest, januárban 15.7 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - az előző hónaphoz képest ez 93 000 fős emelkedést jelent; végül pedig e hónapban 122,8 milliárd forint volt az államháztartás hiánya.

Hivatkozások:

• Kilencvenezerrel többen állás nélkül

• Csökkent az ipari termelés

• Brutálisan magas lett a hiány januárban

Utóbbi szám értelmezéséhez fontos adalék, hogy 2007-2010 között ugyanebben a hónapban nem ilyen brutális hiány (az egész évre tervezett összeg 18 százaléka), hanem rendre 30 milliárd körüli többlet volt a jellemző. Ami a hiány egyik okaként igazán figyelemre méltó, hogy úgy csökkent az szja-bevétel, hogy közben az alacsony keresetűektől (itt az egykulcsos rendszer hátulütője) még többet is szedtek be, mint az elmúlt években. A másik fő ok a kiadások növekedése - egyelőre tehát még a takarékos állam sem kezdte meg működését.

Sok, "Matolcsyn kívül álló okot" lehet találni, ha ehhez a kudarchoz magyarázatot keresünk. Bajnaiék nem a szakadék szélén, hanem már csak a lejtő közepén ránthatták be a kéziféket: benne van ezekben a ronda számokban a korábbi, felelőtlen osztogatás, a "trükkök százai", a válság éppügy, mint a pénznyelő, vacakul működő rendszerek reformjára való képtelenség is. Nem kis része örökség, illetve adottság.

Ámde. Alig egy éve még hatalmas nekigyűrkőzés volt, ígéretek arról, hogy itt minden rendben lesz, "itt az idő" a "változásra" - ezek az adatok ugyanakkor nem azt a felfokozott várakozást, de az üzemszerű működés jogos igényét sem elégítik ki. Másfelől pedig a kormány számtalan olyan döntést hozott már, több olyan keserű pirulát nyeletett le sokkal, amelyekről a kampányban még szó sem volt. Ilyenkor, ezeket a meglepően kudarcos adatokat elnézve óhatatlanul elgondolkodik az ember: ezért, ehhez kellettek a különadók, a legszegényebbek adónövelése, a magánnyugdíj-befizetések elvonása, majd a pénztárak vagyonának (tagokkal együtt megvalósított) átemelése? Ezért mondunk le beruházásokról, fejlesztésekről, és ezért szívnak most a (több helyen már a népharag elől bujdokló, fideszes polgármesterek által vezetett) önkormányzatok?

És/vagy: hát mi a túró lett volna itt megszorítások nélkül, hogyan gazdálkodtak az elmúlt háromnegyed évben? És ha ezt így sikerült elszámolni, akkor honnan, miből, minek a terhére kalapálja össze Matolcsy az ígért, újabb 250 milliárdot, hogy (régről ismerős frazológiával élve), hozzánk ne gyűrűzzön be a válság? És honnan lesz egymillió új munkahely, ha most épp durván nő a munkanélküliség?

VÁLTOZÁS

Fenti felvetéseket egyébként bármilyen más politikai klímában akár joggal minősíthetné bárki túl szigorú, kevessé megértő, sőt valamelyest demagóg állásfoglalásnak is. De most egy pillanatra mindenki képzelje maga elé a sajtótájékoztatót kezdő, ellenzéki Szijjártó Pétert (csak egy pillanatra, tényleg), és tippelje meg, mit mondana ő ezeket a számokat látva! Vajon azt, hogy "az uniós támogatással megvalósuló beruházások növekvő forrásigénye miatt érthető a hiánycél túllépése"? Vagy inkább valami blikkfangosat arról, hogy a kormány kudarcát a miniszterelnök alkalmatlansága okozza, pártja pedig rárontott a magyar nemzetre, és lényegében direkt sanyargatják a magyarokat, mert ilyen gonoszak?

Mi ilyet nem állítunk - a fenti adatokból viszont azt olvassuk ki, hogy Matolcsy György kudarcot vallott. Minél előbb látja be ezt a Fidesz is, annál hamarabb próbálhatja orvosolni a problémát. 

A Századvég folyóirat legfrissebb számában a szerkesztők öt kérdéskörre kértek választ a politológusszakma mintegy ötven képviselőjétől. Kérdéseik a következők voltak:

1. Miért éppen a politológia? Hogyan esett a választása a politikatudományra, mint hivatásra?
   
2. Mit gondol a politikatudománynak a politikai tudáshoz és politikai cselekvéshez, azaz politikához való viszonyáról?
   
3. Mi a véleménye a politikatudomány hazai helyzetéről, a társadalomtudományok sorában, illetve az egyetemi oktatásban elfoglalt helyéről?
   
4. Megítélése szerint kik és milyen művek gyakorolták a legnagyobb hatást a hazai politikatudomány alakulására?
   
5. Milyen szerzőket és műveket ajánlana azok figyelmébe, akik bevezetést szeretnének nyerni a politikatudomány, illetve a politika világába?

Akik válaszoltak: Ágh Attila, Arató Krisztina, Balogh László Levente, Boda Zsolt, Bozóki András Csizmadia Ervin, Enyedi Zsolt, Fábián György, Fricz Tamás, G. Fodor Gábor, Greskovits Béla, Gyulai Attila, Hajnal György, Kákai László, Kende Péter, Kéri László, Körösényi András, Kumin Ferenc, Meszerics Tamás, Pálné Kovács Ilona, Pesti Sándor, Pokol Béla, Szabó Márton, Szigeti Péter, Szűcs Zoltán Gábor, Tóka Gábor, Tóth Csaba.

A folyóirat "Mire jó a politológus?" címmel közli a Republikon Intézet stratégiai igazgatójának írását. Részlet a szövegből:

Ma Magyarországon a politikai elemzésnek s főként az elemzői tévedéseknek, sőt, az esetenként előforduló – nem lehet másképp nevezni – szándékos hazugságoknak  semmilyen következményük nincs. Önmagában nem az a furcsa, hogy politikai elemzők elemi tévedéseket követhetnek el élő televízióműsorokban – olyan tévedéseket, amelyekért egy-egy BA vizsgán is bukás jár. A probléma az, hogy ezeknek a tévedéseknek semmilyen következményük nincs. A politikai elemzők az „élni és élni hagyni” szellemében alig-alig kritizálják egymást; nincsenek független kontrollmechanizmusok és szakmai sztenderdek. Márpedig ezek nélkül soha nem lesz „minőségi” politikai elemzés.

A teljes folyóirat elolvasható/letölthető ide kattintva.

Gulyás Gergely, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának fideszes alelnöke aszerint az új alaptörvényről most is zajló nemzeti konzultáció más, és tartalmát tekintve több is, mintha népszavazást tartanának az alkotmányról.

Figyelmetlen, szétszórt liberálisok vagyunk, de valahogy átsiklottunk az Alkotmányról folyó konzultáció felett. Pedig nem lehet mondani, hogy ne igyekeznénk: annak idején az elsők között kértük névvel, írásban, hivatalosan az egészségügyi államtitkárságtól a "titkos" Semmelweis Tervet, melyet csak előzetes regisztrációval, nevvél-címmel, egyénileg lehetett hivatalosan megszerezni. Az a dokumentum is azzal kezdődik, hogy a terv a Nemzeti Konzultáció része.

Most az új Alkotmányról konzultálunk, szintúgy elméletileg, szintúgy titokban, és főleg érdemi ráhatás nélkül. Gulyás Gergely ugyanis egy dolgot "felejt el": amíg a konzultáció során felmerült javaslatok érvényesülése esetleges (esetleg meghallgatják, majd esetleg máshogy döntenek), addig egy ügydöntő népszavazás egyetlen tollvonással keresztülhúzhatja az új alaptörvény koncecióját.

Ez a magatartás nem lenne meglepő egy abszolutista, felülről "reformáló", mindent jobban tudni vélő politikai erőtől. De a Fidesz jelenlegi hatalma nem kis részben az általuk vitt vizitdíjas népszavazás sikerével indult. Mit is mondott akkortájt Orbán Viktor?

• „Azt üzenjük Magyarország polgárainak, eljött az ideje, hogy komolyan vegyük saját országunkat. Eljött az ideje, hogy komolyan vegyük egymást és önmagunkat.” (2008. január 28.)
  

• „Az emberek nincsenek tisztában a jogaikkal. Az elmúlt 18 évben a választópolgárokat sikerült egyszerű szavazógéppé átalakítania a politikának. Az embereket senki sem hallgatja meg, nem szólhatnak bele ügyeik alakításába. Sokan úgy hiszik: csak arra van jogosultságuk, hogy négyévente az urnák elé járuljanak.” (2008. március 1.)
  

• „A népszavazás az erőszakmentes népi mozgalmak legmagasabb formája. A győzelem a magyarok önbecsülésének diadala.” (2008. március 10.)

Ott és akkor 300 forint volt a formai (és persze direkt kormányellenes kiállás a tartalmi) indok a népszavazásra - most ennél sokkal fontosabb, az ország legfontosabb jogszabálya, alaptörvénye a tét. Ha akkor helyénvaló volt népszavazni, most miért nem?

Egy ok látszik: azért, mert ezt már nem tudná megnyerni a Fidesz. Kevesen szavaznának, és talán nem kis részük "rossz irányba". Itt ugyanis nem lenne ott a szocialista "mumus", a NEM egy olyan tiltakozás lenne, ami senkit nem sodor az MSZP térfelére. Orbán Viktor fél a népszavazástól - és joggal teszi.

Idillikus állapot lenne, ha Magyarország polgárainak többsége sajátjának érezné az új alaptörvényt - akár már az elfogadáskor, akár a későbbiekben - tette hozzá Gulyás Gergely. Szerintünk meg kívánatos állapot, melyet épp a Nemzeti Konzultáció és az "emberek akarata" emlegetésével kormányra került pártnak kéne a leginkább óhajtania. Az idill pedig könnyen valósággá lenne: csak hagyni kéne, hogy dönthessünk róla.  

Ceglédi Zoltán (Republikon Intézet), Gerő András történész, Krekó Péter (Political Capital) és Kumin Ferenc (Századvég Alapítvány) voltak a legutóbbi műsor vendégei.

A beszélgetés résztvevői az alábbi témákat járták körül:

Ha a bíróság fenntartotta a maffiavádat, miért csökkenthette Zuschlag büntetését?

Miért lendült ellentámadásba a Professzorok Batthyány Köre?

Csak a sajtóra vonatkozik a kiegyensúlyozott tájékoztatás?

Taktikázik-e a kormány a Brüsszelbe küldött válasszal?

A műsor felvétele megtekinthető az ATV honlapján:

• Első rész
• Második rész

1949-ben 96% százalék szavazott a kommunista Népfrontra - csak az egyet nem értőknek kellett ikszelnie. Mint most.

Mint amikor a tippelős televíziós játékokban kinyílik a hármas színpad: a miniszterelnök a döntés után közölte, hogy mi is volt a valódi tét, miből választottunk.

Gratulálva Selmeczi Gabriellának a Középfokozatú Szijjártó Érdeméremhez, most a fajsúlyosabb megszólaló, a mai rendkívüli sajtótájékoztatón végre valóban tájékoztató Orbán Viktor szavait vesszük górcső alá. A miniszterelnök ugyanis utólag elárulta, hogy miről döntöttünk, milyen rendszerek közül választottunk, amikor a magán és az állami rendszer jövőjét tippelgettük.

Utalva egy korábbi bejegyzésünkre: igen, az is bevett gyakorlata a jelenlegi kormánynak, hogy csak fokozatosan "bontja ki az igazság minden szeletét" - nyugdíj-ügyben például az a közel százezer ember, aki a magánpénztáraknál maradt, csak saccolni tudta, hogy mi lesz a sorsa a további befizetéseinek, és milyen nyugdíjra számíthat majd. Ugyanígy bizonytalanságban tartották az állami rendszert választó (illetve oda bevert) többséget is, mivel semmit nem közöltek előzetesen arról, hogy mi történik azzal a sokak esetében milliós nagyságrendű összeggel, amit "önként", "szabad választás alapján" felajánlottak a Nagy Közös Kalap számára.

A kormány kommunikációja általában nem bemutatni, nem jellemezni, hanem teremteni kívánja a valóságot. Ezért nevezik a médiatörvényt a sajtószabadság megvédésének, és ezért mondják "nyugdíjvédő programnak" a magánpénztárak kizsebelését, illetve "óriási sikernek" a többség kényszerű passzivitását.

Orbán Viktor szerint:

"Ez a három százalék arra elég, hogy azt tudjuk mondani, hogy volt választási lehetőség. Egy száz százalék nekem is gyanús lett volna"

Még ez a három százalék is lehetne gyanús. 1949-ben csak 96% százalék szavazott a kommunista Népfrontra - és ugyanez volt a gyakorlat is: csak az egyet nem értőknek kellett ikszelnie. Csak tőlük követeltek meg aktivitást, csak ők kerültek be a "rendszerbe".

Mindeközben a jövőről ma se tudtunk meg sokkal többet: "Sok munkacsoport dolgozik rajta, remélem, február közepén kiérlelt javaslatokat tudunk bemutatni" - nyilatkozta Orbán Viktor, AZT KÖVETŐEN, hogy milliók státusza változott meg alapvetően.

A mai bejelentés tartalmi lényege annyi, hogy a kormányfő rögzítette: kétpilléres marad a nyugdíjrendszer. Ez egy halvány esély arra, hogy nem omlik össze a szisztéma, és a mai fiataloknak is lesz nyugdíja. A "formai" lényeg pedig változatlanul az, hogy a Fidesz nem felnőtt emberekkel, hanem egy infantilizált tömeggel szeret kommunikálni, megoldásai, üzenetei az önálló gondolkodás és a párbeszéd ellen hatnak.

A kérdés az, hogy a társadalom valóban ezt igényli-e, vagy pedig az ilyen akciók fokozatosan "lehúzzák" a pártról a gondolkodó, autonóm polgárokat.

"Ez az első alkalom, amikor ellenzéki politikusként értékelem az évet - és hosszú ideig az utolsó, amikor nyilvánosan megszólalok. Felismertem és elfogadom, hogy olyan vörös posztóvá váltam a közvélemény személyben, amely akadályozza az ellenzéki összefogást, amely rányomja az eltávolodni készülő szavazókat a Fideszre, és saját pártját is napról napra teszi tönkre. Látom, hogy az utódaim bénák - de tudom, hogy magam pedig vállalhatatlan vagyok." Látom, hogy az utódaim bénák - de tudom, hogy magam pedig vállalhatatlan vagyok.

A Republikon Intézet munkatársának írása a Hírszerzőn

Figyelmetekbe ajánljuk partnerünk, a Budai Liberális Klub rendezvényét. A Hidegvérrel című eseményen a magyar médiatörvényről beszélgetnek a meghívottak.

Részletes ajánló:

A magyar médiatörvénytől visszhangzik Magyarország, Európa és a világ, de az utóbbi évek hazai hagyományainak megfelelően ellentétes álláspontot képviselők között vita eddig csak külföldön volt, itthon nem. Most, alig nyolc hónappal a médiarendszer átalakításának kezdete, az ún. médiacsomag nyilvánosságra kerülése után eljön a pillanat, aminek eljövetelében kevesebben hittek, mint az örökmozgó feltalálásában. Amikor már senki se...m számított rá, néhány ember le fog ülni, és egy időben, egy helyen, várhatóan civilizált hangnemben szenvedélyes, ámde tárgyszerű vitát folytat a magyar médiarendszert átalakító törvényekről. Az esemény külön pikantériája, hogy eddigi megnyilvánulásaikból következtethetően a résztvevők több kérdésben nincsenek egy állásponton, mint ahányról azonosan vélekednek.

Vendégek:
- Koltay András (Médiatanács)
- Széky János (Élet és Irodalom)
- Vágvölgyi B. András (újságíró, összművész)

Házigazda:
- Kozák Márton

Időpont: 2011. február 7. 19:00 - 21:30
Helyszín: Budai Liberális Klub, Margit körút 48., I. emelet
 

Nem a Facebookon nyerték meg a választást, de ott veszíthetik el a következőt.

Érdekes koreográfia kezd kialakulni a Fidesz külföldi megítélésnek interpretálása kapcsán. Három szereplőnk van, akiket egy háromszög egy-egy csúcsaként is ábrázolhatnánk. Az egyik a Fidesz, ami állandó párbeszédben van a magyar közvéleménnyel és a mérvadó külföldi szereplőkkel is (Európai Parlament, európai pártok és politikai szervezetek). A taktikája egyszerű: amolyan vízzáró rétegként akar e két szereplő közé ékelődni, hogy csak rajta keresztül tudjanak információt cserélni. Ezt jelzi, amikor Szijjártó Péter tudatosan félrefordítja a nemzetközi sajtótájékoztatón kapott kérdést, erről szól, amikor a magyar közvéleményt úgy tájékoztatja, hogy a luxemburgi külügyminiszter csak szocialista, akinek a szavait pártérdek diktálja, nem kell komolyan venni. Ezért kezelik szabadon a vitatott médiatörvény fordítását, és ezért állítja azt a miniszterelnöki szóvivő, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) csak „a magyar EU-elnökség prioritásairól, a gazdasági kormányzás kérdésköréről, valamint az euró megerősítéséről” tárgyalt a magyar féllel.

Nem működik. Ez már nem a huszadik század közepe, amikor egy országot a vezetői el tudtak zárni az információktól, és csak a recsegő Szabad Európa Rádió talált hallgatóságra egy-egy befüggönyözött szobában. A Fidesz a jelek szerint annyira beleszeretett az archaizáló, hoffmanni világképbe, hogy azt képzeli: ha ő a múltban él, a szavazók is ezt fogják tenni.

Hát nem. A háromszög két másik csúcsa között ugyanis egyre intenzívebb a kommunikáció. A magyar közvélemény szinte azonnal, feliratozva is megismerheti azokat a kemény és jogos bírálatokat, amelyekkel Orbánt (nem, nem Magyarországot, nem minket – csak őt és a médiatörvényét) illették az Európai Parlamentben. Már (még?) nem csak egy újság működik, nem csak egy, állami tévécsatorna sugároz, és itt is, most is jelen vagyunk az interneten. Azt pedig az eddig a Fidesz által hülyének nézett külföldi szereplők is kezdik belátni, hogy nincs annyi tisztesség a jelenlegi kormányban, hogy „tolmácsként” működjön – ezért aztán igény szerint helyreigazítják a szijjártói interpretációt. Ilyenkor aztán kiderült, hogy igenis, hangsúlyos témája volt az ALDE-val folytatott tárgyalásoknak a magyar médiatörvény is – ha Szijjártó letagadja, hát még aznap lenyilatkozza Neil Corlett, az Európai Parlament liberális frakciója, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) sajtófőnöke. Ha meg Szijjártó a Magyar Távirati Irodát egzecíroztatja, közölve, hogy a hírügynökség rosszul értesült, és a német kormány nem kritizálta a magyar médiatörvényt, az ezt terjesztő sajtó tévedett, rosszul fordított – akkor a német külügyminiszter telefonál rá Martonyi Jánosra, hogy de, igenis kritizálták, és ne hazudozzanak a nevében.

Nem mellesleg ez az egész viszont tényleg az egész országra nézve ciki. Miket gondolhatnak rólunk? Nyilván megint a nyereg alatt húst puhító képet veszik elő erről a balkáni országról, ahol a politikai vezetés direkt félrefordítja, letagadja a külföldi véleményeket.

Orbán az Európai Parlament előtt azzal érvelt, hogy ők a Facebookon nyerték meg a választásokat. Nos, Deutsch Tamás ELÉG! –csoportja nem épp ezt bizonyítja. Az viszont egyre valószínűbb, hogy Aczél elvtárs legjobb mai tanítványait épp a párhuzamos nyilvánosság lökheti ki a hatalomból. Az, ahol nem Szalai Annamária diktáltja a híreket, és nem Szijjártó Péter dönti el, hogy mit mondott a német külügyminiszter. Igen, a Facebook, sok kisebb és nagyobb blog, körlevelek, a modern szamizdat. Minden, amit biztosítja, hogy a már jellemzett kommunikációs háromszög működjön, és az elhazudott hírek mellett a valóságot is megismerjük.

A Duna Televízó Közbeszéd című műsorának Tóth Csaba (Republikon Intézet) és Kumin Ferenc (Századvég) volt a vendége. Az elemzők az Európa Tanács ülését követően beszélgettek a sokat bírált magyar médiatörvény európai visszhangjáról és a lehetséges válaszokról.